Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-13 / 61. szám

SomogyiNéplap MS'ZMP MEGYEI fi 170TTS AC-A E S A MEGVE! TANACS LAPJA ML/EMLEKEINK HÚSZ ÉVE Ismét fellendül az élet a balatonföldvári MHS-alapszerveretben HARMADIK ÖTÉVES TER­VÜNKBEN megfelelő helyet kap a műemlékvédelem. A szakemberek május végéig el­készítik a következő öt év fel­adatainak tervét: mely mű­emlékeinknek a megóvása, fel­újítása a legsürgetőbb, és mi­lyen anyagi befektetésre van szükség erre a célra? Ezek az összegek — milliók. Azaz újabb milliókat, tetemes anya­gi áldozatokat követel álla­munktól egyetemes nemzeti kultúránk emlékeinek ‘ fenn­tartása és megmentése a jö­vőnek. Amióta 1949-ben a Népköztársasátg Elnöki Ta­nácsa törvényerejű rendelet­ben megszabta, hogy «a ma­gyar történet, tudomány és művészet emlékeit és eredmé­nyeit mint közművelődésünk örökbecsű értékeit... fokozott védelemben kell részesíteni, és azokat az egész nép számára hozzáférhetővé kell tenni«, csak Somogy megyében több mint nyolcmillió forintot köl­töttek műemlék épületek, templom, várromok, műemlék és falukép jellegű emlékek fel­újítására, illetve megóvására. Pedig a mi megyénk nagyobb, kiemelkedő értékű műemlé­kekben viszonylag szegény. Mégsem jelentéktelen az. amit a felszabadulás óta tettünk ezen a területen is. Érdemes szólnunk erről, annál is in­kább, mivel a műemlékek In­tézményes, általános társadal­mi védelme nem régi keletű; föltételei csak 1945 után ala­kultak ki. Előtte jobbára ma­gánkézben, illetve egyházi tu­lajdonban voltak ezek az épü­letek. A MÁSODIK VILÁQHÁ- BORü ALATT megyénkben is sok műemlék megrongálódott, elpusztult, vagy állaga tovább romlott. A pusztulás hatása egy ideig a felszabadulás után is érezhető még: az épületek vizsgalatára, védetté nyilvání­tására pem volt lehetőség azokban az években. Emiatt műemlékeink egy része jellegé­től eltérő felújítás áldozata lett; néhány műemlék jellegű épületet lebontattak, némelyek használhatatlanná váltak. Előbb az 1949-es, majd az 1957-es törvény határozta meg a műemlékek kötelező védel­mét, 1958-ban pedig egy me­gyei tanácsi rendelet a sajátos megyei feladatokat rendszere­zi. Ebben az évben mérnökök­ből és tudományos szakembe­rekből megalakítják a So­mogy megyei Műemlékvédel­mi Albizottságot, a műemlék- védelem megyei társadalmi testületét. Ez a bizottság szám­ba vette a megye műemlékeit, kialakította a műemlékkörök hálózatát, és javaslatokat tett a legsürgősebb feladatok el­végzésére a megyei és a váro­si tanácsnak, illetve az Orszá­gos Műemléki Felügyelőség­nek. Az utóbbi jóváhagyásával (és nagyrészt saját költségve­tési kereteiből) indult meg a megye műemlék épületeinek szélesebb körű helyreállítása, felújítása. A FÖLMÉRÉSEK SZERINT megyénkben 41 műemlék, 809 műemlék jellegű és 59 város­illetve falukép jellegű épület van. Közülük több használha­tó kastélyépületet már koráb­ban restauráltak; ezekben évek óta iskola, egészségügyi, illet­ve szociális intézmény műkö­dik, pl. Kéthelyen, Ötvöskó- nyiban, Segesden, Berzencén, Somogyváron, Nagyberkiben, Nágocson, Memyén, Iharosbe- rényben, Lábodon, Meszteg- nyőn, Lengyeltótiban és más helyeken. Műemlékeink és műemlék jellegű épületeink közül szá­mos épületnek az állagmegóvá­sáról, konzerválásáról, helyre- állításáról az utóbbi öt-tíz évben gondoskodtak. Másutt jelenleg is folynak ezek a munkák. Joggal büszkélkedhe­tünk a kaposszentjakabi mo- nostorrom és a fonyódi vár fel­tárásával; a balatonszentgyör­gyi Csillagvárral és talpas házzal; a balatonkeresztúri templom, a szöllősgyöröki is­kola helyreállításával: a sze­mes! postamúzeummal, a za­lai Zichy és a szárszói József Attila emlékmúzeummal. A következő feladatok száma sem kevés. A műemlékvédelem harmadik ötéves tervében vagy a távolabbi jövőben ke­rül majd sor a kőröshegyi, a balatonszemesi, a somogyvá- mosi — középkori eredetű — templom állagmegóvására, a somogyvári kolostor és várfa­lak feltárására, a törökkoppá- nyi török kút, az andocsi rendház, a niklai Berzsenyi- kúria, a tótújfalui gótikus templom felújítására, védelmé­re és más, jelentősebb felada­tokra. A szántódpusztai mű­emlékegyüttes helyreállításá­val nemcsak az országban, ha­nem Közép-Európában is egye­dülálló szabadtéri mezőgazda­sági múzeumot nyerne a Bala- ton-part. SOK FELADAT VÁR MÉQ a műemlékvédelmi albizott­ságra, a megyei tanácsra, a szakigazgatási szervekre és mindazokra, akiknek szívügye Somogy műemlékeinek meg­óvására, átmentése a követke­ző évszázadokba. De mi­előtt számba vesszük őket, ér­demes visszapillantani az el­múlt húsz évre: vannak szép eredményeink a műemlékvé­delemben. Wallinger Endre Beszédes számok a sioioki járás iejlodeserol (Tudósitónktól.J Hazánk felszabadulásának 20. évfordulóját méltó módon kívánják megünnepelni a sió­foki járásban, összegyűjtik a fejlődés eredményeit, és a la­kosság tudomására hozzák. A húsz év alatt 81,5 kilomé­ter új út és 28,3 kilométer új járda épült a járásban község­fejlesztési alapból. Tíz falut villamosítottak, és 28 kilométer hosszú új villanyhálózatot épí­tettek, 27 kilométerrel bővült a vízvezeték-hálózat a járás falvaiban. Nyolc művelődési ház, egy gimnázium és kilenc általános iskola épült. A Balaton-parti községekben sorra épülnek a szállodák, az éttermei; fejlődik a SZOT üdülőhálózat. Modem campin- geket létesítenek még az idén; új éttermek és ABC-áruházak várják a nyitást. Siófokon egy tizenhárom emeletes torony­szálló is épül. A tervek szerint 1967-re készül el a négyszáz ágyas járási kórház. Említést érdemel azt is, hogy megkezd­ték a külterületi lakott helyek, az úgynevezett pusztafcözpon- tok fejlesztését (például Töre­kipuszta és a szóládi szőlő­hegy). A falvak az évenként rendelkezésre álló mintegy tíz­millió forintos községfejlesz­tésből a jövőben elsősorban járdáikat, artézi kutakat és egészségügyi létesítményeket építenek. (Tudósítónktól.) A balatonföldvari MHS- alapszervezetnek évekkel ez­előtt negyven igen tevékeny tagja volt. Különösen a lövész­kor meg a rádiós szakkör ért e-1 szép eredményeket. Az utób­bi két évben azonban — első­sorban a helyi vezetők nemtö­rődömsége miatt — a szervezet működése formálissá vált. A közelmúltban lezajlott vezetőségválasztó taggyűlés után az új vezetőség Brüll Jó­zsef elnök és Erdélyi László propagandista irányításával nagy lendülettel fogott hozzá a szervezeti élet kiépítéséhez. Az általános iskolában KRESZ- versenyt rendeztek. A döntő győztesei jutalmat kapnak, részt vesznek az április 4-i 15- vészib-em-utatón. s felügyelet­tel 10—10 lövést is leadhatnak. Jó módszernek bizonyult, hogy az iskola folyosóján helyezték el a KRESZ oktatótáblá-kat, és így a gyermekek konnven elsa­játítják a tudnivalókat. Az alap-szervezetek gazdag programmal készülnek a nyár­ra. Felállítanak egy lövészpa- vilont, vízi szakosztályokat alakítanak, s ezekben a sport­ágakban együttműködnek az MHS siófoki szervezetével is. Készül a nyárra a siófoki íolclművesszö vetkezet (Tudósítónktól.) A siófoki fensz üzleteinek, vendéglődnek kilencvenhat százaléka megszépülve várja a vásárlókat, illetve a vendége­ket. Hogy ez így van, a felsza­badulási munkaversenynek kö­szönhető. Csaknem egymillió forintos költséggel épül a cuk­rász termelőüzem. Az egész já­rást el tudják majd látni az itt készülő süteménnyel. Biztosították — részben a környékről, részben pedig Bu­dapestről — a nyári idényben szükséges vendégllátóipari sze­mélyzetet. A zamárdi Kék Tó önkiszolgáló étterembe négy­tagú tánczenekart szerződtetett a szövetkezet. A Balaton Cuk­rászdában ugyancsak négyta­gú tánczenekar játszik majd. A szövetkezet vezetői arra számítanak, hogy ebben a nyá­ri idényben a vendéglátóipari üzemág tizenkétmillió forint forgalmat bonyolít le. Vasárnap tekinthető meg utoljára a dél-dunántúli képzőművé­szek kiállítása a Rippl-Rónai Múzeumban. A baranyai, so­mogyi és tolnai művészek tár­latát hétfőn lebontják. Föivétei a Szekszárdi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum nappali tagozatára A Szekszárdi Felsőfokú Mező­gazdasági Technikumban növény- termesztési szak működik, mely­re olyan érettségi vagy képesítő bizonyítvánnyal rendelkező fiata­lok jelentkezhetnek, akik 30. élet­évüket még nem töltötték be. A tanulmányi idő két év, mely­nek elteltével a hallgatok állam­vizsgát tesznek, és szaktechnikusi oklevelet nyernek. A szaktechnikusok a mezőgaz­dasági termelőüzemek üzemvezető mezőgazdasági mérnökei mellett egy-egy részterület irányítását végzik. Jelentkezési lapot anpál a kö­zépiskolánál keil benyújtani, melynél az érettségi, illetve ké­pesítő oklevelet megszerezték. Három évnél régebben végzettek közvetlenül a Felsőfokú Mezőgaz­dasági Technikum címére küldjék meg jelentkezésüket a munkaadó javaslatát mellékelve. Csatolandó okmányok: érettségi vagy képesítő bizonyítvány, kö zépiskolai értesítő (mind a négy oszályról), önéletrajz, születési anyakönyvi kivonat, hatósági or­vosi bizonyítvány. Korlátozott létszámban olyan, 25 évnél idősebb, érettségivel nem rendelkező mezőgazdasági dolgo­zók is fölvehetők, akiknek szak­munkás-bizonyítványuk van, és az előkészítő tanfolyamot elvé­gezték. Az előkészítő tanfolyam minden év februárjában indul, és tíz hónapig tart. A nappali tagozatra szóló je­lentkezési lap beszerezhető nyomtatványboltokban, vagy az intézet tanulmányi hivatalától igényelhető. Felsőfokú Mezőgazda- sági Technikum, Szekszárd-Pa- lánk. (3980) Nyereményeső volt Kaposváron és környékén a lottó 9. heti tárgynyeremény- sorsolása alkalmából. Eddig ti­zenegy nagy értékű nyeremény gazdája jelentkezett szelvényé­vel a kaposvári lottózóban. Egy éléskamra-utalvány és két háztartási gép mellett két sze­mélygépkocsit is a megyeszék­hely környékén nyertek. A Moszkvics tulajdonosa Horváth Lajos potányi lakos. A 6 768 189 számú szelvény gazdája — aki a Trabantot nyerte — még is­meretlen. Mintegy 9 000 000 forintot fordítanak az idén a fonyódi járás községeinek fejlesztésére Orvosi rendelő Somogytúrban, Lengyeltótiban — 14 kilométer új aszfaltjárda a községekben — Klubház épül Somogybabodon Tovább fejlődnek az idén a fonyódi járás falvai. A tervek szerint mintegy 9 000 000 fo­rintot fordítanak erre a célra a községfejlesztési alapból. A múlt évben megindult járda- építési akció — tizenöt és fél kilométer aszfaltjárda készült el — az idén folytatódik, to­vábbi tizíennégy kilométerrel bővül a járdahálózat. Dr. Szo­kola Károlyné, a járási tanács vb-titkára elmondotta, hogy hidegaszfalt-keveréket szerez­tek be a járdaépítéshez. Nagy előnye, hogy jóval olcsóbb a másik aszfaltíajtánál, s betaní­tott munkásokkal is elvégez­tethető a járdaépítés ezzel az anyaggal. A járás vízellátásá­nak javítására újabb törpe víz­művek épülnek Lengyeltótiban MÉG MINDIG AD MUNKÁT A TÉG HbI '^íBSéíIÍ balatonlellei Balaton Gyöngye Tsz tagjai vágják a jeget. és Balatoníenyvesen. A so­mogyvári és a somogyvámosi vízmű építését ebben az évben befejezik. Jelentős összeget for­dítanak orvosi rendelők építé­sére Lengyeltótiban és So­mogy túr on. 500 000 forint érté­kű társadalmi munkával javít­ják meg azokat a réteket a já­rásban, ahol a háztáji állato­kat legeltetik, és gondoskod­nak a legelők tisztításáról, mű- . trágyázásáról is. Kicsinek bizonyul már a já­rási SZTK-rendelő, nem felel meg az igényeknek. Komolyabb vizsgálatra nem alkalmas. Elő­fordult, hogy — mivel Kapos­vár is túlzsúfolt — Pécsre kel­lett utaznia a betegnek vizsgá­latra. Most elhatározták, hogy három év alatt a községek egy­millió forintot gyűjtenek össze a rendelőintézet bővítésére. A munka a tervek szerint körül­belül hárommillió forintba ke­rül Klubház épül Somogybabo­don hozzávetőlegesen 700 000 fórintos költséggel. Két részlet­ben tervezik az építést: először, a klubrészt készítik el, majd később a többi irodahelyiséget. A terveket Stadler József mér­nök készíti el társadalmi mun­kában. Tovább gyarapítják a községi könyvtárak állományát. 1958 óta minden évben jelen­tős összeget fordítanak könyv- vásárlásra. Az idén a járás 28 községéből 24 biztosít erre a célra összesen 115 000 forintot, így a legfrissebb, legújabb mű­vekkel is megismerkedhetnek a falvak könyvbarátai. mxso&tojK Bábaszakkör — gyerekeknek Meglepetéssel láthatták tegnapi lapunk Hír-rovatá­ban az olvasók, hogy a ber- zencei iskolások bábaszak­körre járnak, és szorgalma­san próbálnak. Be kell val­lanunk, hogy a ritkaság- számba menő szakkör nem létezik. A berzencei iskolá­sok ugyanis nem bába-, ha­nem bábszakkört alakítot­tak. Csupán az történt, hogy azt a fránya kis a betűt a nyomdai korrektor nem vette észre. Ahogy a gyerekeknek nem mindegy, hogy báb­vagy bábaszak'körre járnak, úgy a korrektornak sem mindegy, hogy például a vasárnapi ebéd alapanyaga gomb vagy pedig gomba. Mint ahogy nem ajánlatos összetéveszteni a követke­ző szavakat sem: kap — kapa, pap — paipa, mór — Móra, bab — baba, sár — Sára, mag — maga, angol — Angola, csók — csóka stib. * * * Diogenész hordója Diogenész új lakást ka­pott. — No, most már beren­dezkedhetsz! — mondták filozófus barátai. — Igazán elégedett lehetsz, ez nem tréfadolog. Három szoba­összkomfort! Diogenész beköltözött. Hozzálátott a lakás beren­dezéséhez, bútorokat, sző­nyegeket vásárolt, sőt dol­gozószobájába még nappa­li fényű lámpát is beállít- tatott __ T elt-múlt az idő. Filozó­fus barátai összejövetelek­re jártak, vitatkoztak, filo­zofáltak, csak Diogenész nem vitatkozott senkivel és semmiről — nem maradt rá ideje. Diogenésznek egyre gyakrabban eszébe jutott a. hordója. Igaz, szűk volt és üres, de mégis milyen jól ment a munka! És Diogenész egyre gyak­rabban látogatott el a szomszédos vendéglőbe. Di- ogenészt vonzották a hor­dók ... (A Lityeraturnaja Gaze- tából.) * * * Sonaya boldogtalan — ír­ja a jugoszláviai Magyar Szó. — Hét éve a képesla­pok címoldalán ... — Hogyne volna boldog­talan — magyarázza az egyik olvasó. — Csinos, fia­tal nő, és mindig csak cím­oldal. Soha egy cím, soha egy oldalborda ... * * * Egy utazó csönget Fin­kenkrug ajtaján. — Finkenkrug úr, beszél­hetnék a feleségével? — Nagyon szívesen, csak sikerüljön szóhoz jutnia.. * * * — Salvenmasser úr, a maga nagyobbik lánya nem ment még férjhez? — Nem. Még raktáron van. Somogyi Néplap Az MSZMP Somoirv megyei bizottsága pf a So*t?o®v megyei Tan ón» lapja. Főszerkesztői WIRTB LAJOS. Szerkesztés- Kaposvár, tatinka Sándor a. L Telefon 15-10. 15-11. Kiadja a somost megyei Lapkiadó vállalat. Kapóst ár tatinka S. a. I. Telefon 15 16. Felelős kiadót Szabó Gábor. uekflirtőtt kéziratot nem Őriünk meg. és nem adunk vissza, ieneszti: » Magvat Posta. Elö- üzethetö a helvi postahivataloknál és postáskézbesltnlméL előfizetési díj ee> hónapra 12 Ft. Index! 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. La Unka Sándor utca 6.

Next

/
Thumbnails
Contents