Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-13 / 61. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1965. március IS. Következik a második forduló A kétségkívül sikeres rajt után fokozott figyelem irányül a kaposvári NB Il-es csapátok további szereplése felé. A má­sodik fordulóban annyiban változik a kép, hogy most a Kaposvári Honvéd játszik ha­zai közönség előtt, a Kinizsi pedig idegenbe utazik. Hogy egy-egy "jó eredmény milyen hangulatváltozást tud okozni, arra Kaposvár a típus­példa. Két héttel ezelőtt csupa borúlátás uralkodott a szur­kolók körében, most meg az el­lenkező végletbe csapott át a hangulat. Csupa derű, csupa bizakodás — mármint a szur­kolóhad. Mert a csapatvezetők — akik jobban tudják, hogy mi van belül — korántsem lát­ják ilyen rózsaszínben a vilá­got. Az alábbiakból kitűnik, hogy az utóbbiaknak Van iga­zuk. Csak szükség esetén változtat a Kinizsi A múlt vasárnapi forduló nagy meglepetését a K. Kinizsi szolgál­tatta. Olyan simán győzte le az NB I B-ből kiesett Lángo-t, ahogy még a legoptimistább szurkolók sem re­mélték. Váradi Lajos edzővel beszélget­tünk a mérkőzés után. — Mindenki tudásának legjavát nyújtotta. Számítottam arra, hogy a csapat sokkal jobban fog játsza­ni, mint az előkészületi mezesek bármelyikén, ekkora javulást azon­ban magam sem reméltem. Ez is mutatja, hogy csapatunk fel tud nőni a nagy feladatokhoz. Az setn von le sokat a győzelem értéké­ből, hogy ez a Láng nem azonos a tavalyi NB I B-ben szerepelt csa­pattal. Gulyás, Tolonics még a többiek hélyén fiatal, tehetsége: labdarúgók játszottak. Az « z érzé­sem, hogy . fognak ők még in gic- petést okozni azoknak, akii. .be­csülik a Láng csapatát — így véle­kedett a mérkőzés után az edző, akinek e héten igen sokan gratu­láltak a szép győzelem után. Sokah voltak azok is, akik rögtön azzal állták elő: remélik, hogy Mátyás­földön hasonló győzelmet arat a Kinizsi. Váradi edző az újabb győzelem lehetőségét ném szeretné elsza­lasztani. De sokkal józanabbul ér­tékeli az első fordulót, mint so­kan mások, ö is meg budapesti tudósítunk is elmondotta, hogy az Ikarus milyen körülmények között vesztett Várpalotán. 0:0-nál az Ika­rusz 11-est hibázott. Ha berúgja, merőben másként alakulhatott vol­na a mérkőzés. Vasárnap az Ikarus hazai közön­sége előtt bizonyára feledtetni sze­retné a várpalotai kudarcot. Ha a Kinizsi nem készülne föl erre az eshetőségre, könnyen meglepetés érheti. Még akkor is, ha a múlt va­sárnapi győztes csapat tud pályá­ra lépni. Az edző nem is tervez változtatást, ha csak Szabó sérülése nem makacskodik tovább. Ma dél­ben tehát a következő csapattal utazik a Kinizsi Budapestre: Ko­vács —■ Balogh, Simon, Zag — Bí­ró, Csaba — Martin, Szabó, Herbei, Göncz, Laczkovics. Mindjén eshe­tőségre számítva Szigeti és Báli tart a csapattal. — Minthogy idegenbeli mérkőzés­ről van szó, egy döntetlennel már nagyon elégedett lennék — mon­dotta Váradi Lajos. Mivel az erő­viszonyok összehasonlítására alig van adat, így jósolni nagyon ne­héz. Szerintünk háromesélyes a mérkőzés. De az már nagyon jó teljesítménynek számítana Kapos­vár szempontjából. Összeállítási gondok a K. Honvédnál Tíz nappal ezelőtt amiatt volt gondban Tóth József, a K. Honvéd A Népstadionban játssza legközelebbi kupameccsét a Győr az igyekezet azonban maga nem elég. Sokan kinn rekedtek. Az­tán a túlzsúfolt nézőtéren rosszak voltak a látási viszonyok, éppen ezért Láng János, a Vasas ETO sportköri elnöke máris közölte: — Bármennyire szeretnénk is a Benficát vagy bármelyik nagy csapatot Győrben fogadni, ez Le­hetetlen. Legközelebbi Európa Kupa-mérkőzésünk színhelye a Népstadion lesz. Győrben csak igen lassan ülnek el a DWS Amsterdam fölött ara­tott győzelem hullámai. Az ETO szakvezetői azonban nem örven­dezhetnek a szurkolókkal, hanem • a csapatot most már a bajnoki rajtra készítik föl. Sokan gratuláltak Hidegkúti Nándornak, a győriek kitűnő ed­zőjének. A gratulálók nemcsak hazai labdarúgóbarátok voltak, hanem neves külföldi szakembe­rek is. Guttmann Béla Bécsből, Solti György Milánóból, Leo Horn, az ismert nevű holland játékve­zető Amszterdamból jött el a győri meccsre. A külföldi szaktekintélyek egy­öntetű véleménye, hogy az ETO nem olyan nagy csapat, mint a Benfica vagy az Internazionale, de tipikus kupacsapat, amely küzdő- szellemével akár további megle­petést is okozhat. Győrben jóval higgadtabban lát­ják a csapat további Európa Ku­pa-szereplését, mint egyik-másik — bizonyára udvariaskodó — kül­földi vendég. Persze az az elv, hogy az ETO-nak a legjobb négy között is meg kell próbálnia a továbbjutást. Kíváncsian várják a kupasorsolást a Rába menti vá­rosban, s azt, hogy kivel kerül szembe legközelebb a győri zöld­fehér csapat. Igen fontos döntés történt a következő Európa Kupa-mérkőzés színhelyével kapcsolatban. Bár Győrben mindent megtettek a DWS Amsterdam elleni találkozó zökkenőmentes lebonyolításáért, labdarúgócsapatának edzője, hogy a tizennyolc-húszas keretből ki ma­radjon ki. Most, amikor a Pécsi Bőrgyár ellen kell összeáilítatnia a csapatot, az a fő gondja, hogy ta­lál-e tizenegy egészséges játékost. Szekerest kiállították Mosoh ma­gyaróváron. A látszólag Ids ügynél valami komplikáció jöhetett köz­be (nem tudni, mit jelentett Katona játékvezető). A Honvéd jelen sem volt a fegyelmi tárgyaláson, .mert azt hitte, hogy az ügy így is lezá­rul. Az MLSZ H-es számú Fegyel­mi Bizottsága azonban Szekeres és a Honvéd-vezetők távollétében nem hozott döntést, hanem továbbra is felfüggesztette Szekeres játékjo­gát. A jobbhátvéd tehát nem játsz­hat. Ez még nem lenne baj. Az azon­ban igen, hogy Tajti, Földi, Szöl- lősi meg Tóth influenzás. Többen sérüléssel bajlódnak. így aztán megsokszorozódott az edző gondja. Nagy Sándor századossal, a Jab- darúgó-szakosztálv égtük vezetősé­gi t»giávaj beszélgettünk. — Határozottan balszerencse, hogy hazai közönségünknek előrelátha­tóan nem úgy tudunk bemutatkoz­ni, ahogyan szeretnénk. Teljes csa- nattal bizakodva nézhetnénk a PBTC elleni mérkőzés elé. Így azonban a győzelem lehetősége je­lentősen csökken. Úgy vagyunk, hogy az idegenbeli nyert mérkő­zés után örülhetünk, ha a hazain egy pontot szérez a csapat. Persze más lesz. ha meggyógyulnak a be­tegek, rendbe jönnek a sérülések, vagy netm lesznek olyan fegyelmi ügyek, mint Szekeresé — mondot­ta Nagy sporttárs. Tóth edző a következő játékoso­kat jelölte a vasárnapi mérkőzés­re: Erdősi, Sáli, Tajti, Fenyvesi, Paulicsek, Köves, Földi, Kerkai, SzöUqsí, Tóth, Opova, Daka, Dau- da és Dobos. Újság még a mérkőzéssel kapcso­latban, hogy a találkozót a Kinizsi j salakos pályáján bonyolítják le an- j nak ellenére, hogy a K. Honvéd a Dózsa-pályán fogja majd játsza­ni mérkőzéseit. A Dózsa füves pá­lyája azonban e pillanatban még használhatatlan. Ezért állapodott meg a K. Honvéd a Kinizsivel a salakos pálya használata ügyében. SPORTMŰSOR SZOMBAT Kézilabda: K. Táncsics—Nagyatád (Ha­zafias Népfront Kupa mér­kőzés), ■ Munkácsy Mihály Gimn.. 17.30 ó. Ugyanitt 18 órakor kezdődik a K. Vasas —Közg. Techn. barátságos mér­kőzés. VASÁRNAP Kézilabda: Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium; K. Építők—Taszár (Hazafias Népfront Kupa) 8.45 ó. Barátságos mérkőzések: 9.33 ó: Közg. Techn.—K. Vasas (női), 10.15 ó: K. Vasas—K. Építők. 12 ó: K. Honvéd—Bp. Ikarus. Labdarúgás: NB II: K. Honvéd—Pécsi BTC, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 15 ó (Karádi). Bp. Ikarus—K. Kinizsi, "Mátyásföld, 10.30 ó (Szegedi B.). Megyei bajnokság: I. osztály: Somogyszob— Gyékényes (Varjas). Nagyatád —Tab (Horváth Z.). Marcali VM—Csurgó (Boldog). K. Dó­zsa—K. Kinizsi II. (Bakonyi). Kapoly—Taszár (Végh). Babó- csa—Barcs (Darázsi). F.elsőbo- gát—M. Honvéd (Németh V.). K. Vasutas—Lengyeltóti (Vaj­da). K. Honvéd II.—Lábod (Bella). Röplabda: Kovács Rezső teremröplabda kupa. Kaposvár, Tanítóképző Intézet* 8 ó. Hétfőn dönt a SLASZ az elmaradt MNK-mérközések ügyében Az időjárás szerencsére csupán részben szólt közbe, így csaknem a tervezetnek megfelelően sike­rült eddig lebonyolítani a Magyar Népköztársaság Kupa mérkőzé­seit. Az eredeti célkitűzés az lett volna, hogy a bajnoki rajtkor már csak nyolc csapat álljon a kupá­ban. Ezt a tervet nem sikerült megvalósítani. A hat biztos rész­vevő megvan. A hetedik és a nyol­cadik csapat kiléte azonban bi­zonytalan, mert mint ismeretes, elmaradt a K. Építők—Berzence, valamint a Marcali Vörös Meteor —Nagyatád mérkőzés. A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség hétfőn foglalkozik az el­maradt mérkőzések ügyével, s dönt, hogy mi történjék e két mérkőzéssel. Minthogy június 20-án már csak négy csapat állhat a megyeiek közül az MNK-ban, ezért a SLASZ elnöksége úgy tervezi, hogy a május 2-i bajnoki fordulót előre hozzák május 1-re, május £-án pedig a kupában álló nyolc csa­pat mérkőzik egymással. így ma­rad a négy együttes, amelyekhez a bajnoki idény befejezése után csatlakoznak az .NB-s csapatok. A labdarúgás nyári szünetében ugyanis egészen a döntőkig jut el az MNK. Rajt a labdarúgó NB l-ben Elkezdik a legjobb magya labdarúgócsapatok is. A Nem zeti Bajnokság I. osztályában no meg az NB I B-ben is szom­baton, vasárnap kezdődik a bajnokság, ezzel belelendül a labdarúgás nagy gépezete. Az NB I-ben már ma lesz nyitány. Csepelen hangzik fe: a bajnokság kezdetét jelző já tékvezetői sípszó. Az NB I. osztály első fordu­lójában a következő mérkőzé sek lesznek: Cseipel—Győr (szombaton), MTK—Özd, Fe­rencváros—Tatabánya, Sze­ged—Pécs, Komló—Bp. Hon­véd, Salgótarján—Vasas, Dorog —Újpesti Dózsa. Ft jAnlbtunk 5-től 7-ig Két válságos óra egy asszony életéből Francia film VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Március 15-tőI 17-ig MÁRCIUS 13 Szombat Krisztián Időjárás Várható idő­járás ma estig: Párás, a regge­li órákban he­lyenként átme­netileg ködös idő. Gyenge, időnként kissé megélénkülő déli szél. A hő­mérséklet ala­kulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb hőmér­séklet ma 5—10 fok között. Ka­posváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor mínusz 2,8 fokot, déli 12 órakor plusz 7,3 fokot mértek. A Nap kél 6.02, nyugszik 17.46 órakor. A Hold kél 12.34, nyugszik 4.04 órakor. Évfordulónaptár 90 éve, 1875. március 13-án mu­tatták be a bécsi operaházban Goldmark Károly Sába királynője című operáját. Goldmarkot meg­ragadta az ótestamentumban sze­replő királynő legendás alakja. Saját maga készített forgatóköny­vet, és ennek alapján íratta meg első operájának szövegét. Hat esz­tendeig dolgozott a partitúrán. 1872-ben adta át a bécsi opera igazgatójának, s az klikkjével egyetemben a szerzővel szemben ellenséges álláspontra helyezke­dett. Előbb évekig elfektette, majd mikor befolyásos tekintélyek sür­gették, másik két zenei hatalmas­ságnak számító társával együtt előadhatatlannak nyilvánította a müvet. Liszt Ferenc határozott fellépésére volt szükség, hogy az intrikusok ellenállását megtörjék. (3984) Ötös találat a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Szegeden, a Nemzeti Szín­házban megtartott lottósorso­láson a 11. játékhéten a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 15, 43, 62, 66, 70. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a lottó 11. játékheti szelvényei­nek értékelése közben péntek délután telitalálatos szelvény akadt. A sokat érő 7 063 000 számú szelvényt a pécsi totó­lottó körzeti iroda értékelői fedezték föl. A szelvények értékelése még tart, s így csak ma derül ki, hogy mit fizet az idei második telitalálat. — Csempészésen tetten érték a vámőrség szervei Adolf Reichl bécsi kereskedő, oszt­rák állampolgárt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság előzetes letartóztatásba helyezte, ügyé­ben a nyomozás folyamatban van. — Marcaliban is megtartot­ták az MHS járási küldöttér­i tekezletét. Jelenleg húsz alap­1 szervezet működik a járásban, számuk két év alatt kilenccel nőtt. — Jogosulatlan pálinkamé­rés miatt ezer forihtra bírsá­golta a Siófoki Járási Tanács szabálysértési előadója Schif­fer Kálmánná siófoki lakost. — Tanulnak az asszonyok Tabon. Több mint háromez­ren végezték el az eddig hiányzó általános iskolai osz­tályokat. — Két ház rombadőlt, ami­kor csütörtökön egy nyugatné­met lökhajtásos vadászgép Ulm közelében lezuhant és felrobbant. A pilóta ejtőernyő­jével kiugrott a gépből. — Száznyolcvan vagon za- kuszka szovjet megrendelésre. A Nagyatádi Konzervgyár száznyolcvan vagon zakuszkát készített az idén szovjet ex­portra. Ez a mennyiség har­minc vagonnal haladta meg a tavalyit. — Négyezer forintért vásá­rolt könyvet a porrogi tanács a helyi könyvtár fejlesztésére. — Több mint háromszázezer forint költséggel villamosítot­ták Zákány egyik külterületi részét, az úgynevezett Látó­hegyet. Ezzel hetven családnál »•nyugdíjazták« a petróleum- lámpát. — Üj mezőgazdasági szakköny­vek jelentek meg. Napvilágot lá­tott dr. Garamvölgyi Károly Me­zőgazdaságunk szocialista átalakí­tása ; Cserkúti—Gazda—Szabó A nádudvari Vörös Csillag Terme­lőszövetkezet gazdálkodási mód­szerei című könyve. Nagy Zoltán az öntözéses legelőgazdálkodás technológiája című munkája nagy érdeklődésre tarthat számot. Eb­ben a témában ez ,az első kísér­let a korszerű technológiai le­írások területén. — Harminc holdra emeli az idén a tavaszi bükkönymag termesztését a lengyeltóti Tán­csics Tsz. A múlt évben jó eredményt értek el, tíz hold­ról csaknem száz mázsa tava­szi bükkönyt szállítottak el. — Pedagógus irodalmi kör alakult a zamárdi Fővárosi Gyermekotthonban. Az iroda­lomkedvelő nevelők első be­mutatkozása március 20-án lesz; Radnóti estet tartanak, ahol ismertetik a költő élet­művét. — Húsz év alatt huszonöt kilométer szilárd burkolatú út, és ötvenkét kilométer hosszú járda épült a fonyódi járásban. Ezekhez a járás la­kói több mint félmillió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. — Pintér László és Kuzma Imre, a Lábodi Állami Gaz­daság traktorosai nyerték meg az ifjú traktorosok kétműsza- kos megyei versenyét. Ver­senyzászlóval és ezer-ezer fo­rinttal jutalmazta meg őket a KISZ. — Éleslövészetet tartanak a néphadsereg alakulatai március 3l-ig a sántosi lőtéren. A hónap végéig a lőtéren és annak bizton­sági területén a tartózkodás élet- 1 veszélyes. — 14-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Mohácsi TE—Kaposvári Dózsa ifi csapatbajnoki ökölvívó mérkőzés a Dózsa-csarnokban. (65462) APRÓHIRDETÉSEK 3 szobás új ház el­adó. Toponár, Kos­suth L. u. 11. sz. (2076; 2 szobás új ház el­adó. Toponár, Latinka S. u. 14. sz. (2077) Kaposméröben, kö­vesút mellett házhe­lyek eladók. Érdeklőd­ni lehet: Kossuth La- jos u. 20. __________(2078) E ladó egy hálószo­babútor (bükk) 5000 Ft-ért. Érdeklődni: Bi- hálovics József, Ka­posvár, Beloiannisz u. 26. ________________(2065) H ázhely eladó. Ér­deklődni : Pozsár Pál- né, Kaposvár, Kölcsey U. 29. (2060) Szoba-konyhás csa­ládi • ház beköltözhe­tően eladó. Kaposvár, Schönherz Zoltán u. 1*. (2063) Nagyboconádi és or­szágos üres kaptárok, 3 keretes pergető, egyéb méhészeti föl­szerelés eladó. Raba- ti Imréné. Kaposvár, Bartók Béla u. 76. _____________________(2053) K aposvár, Szigetvá­ri u. 133. sz. alatt mély gyermekkocsi el­adó. (2066) 5 éves tehén eladó, márc. 9-én ellett. Ka- possEentbenedek, 64. házszám. (2067) Eladó Kaposfüred, Petőfi u. 51. számú ház 2000 n-öl telekkel. Érdeklődni Kaposfü­red, Kossuth L. u. 41. sz. alatt. (2069) Haláleset miatt sür­gősen eladó Kaposfü­red, Május 1. u. 21. számú ház 600 n-öl telekkel. (2068) Eladó külön álló, kertes családi ház. Kaposvár, Puskin 9. Érdeklődni: Bognár Ernő, Május 1. u. l sz. (húsbolt). (2074) Kaposvár, Nyírfa u. 7. számú ház olcsón, beköltözhetően eladó. _____________________(2044) F onyódligeten villa­eladás miatt két, fe­hérre festett faágy sodronnyal és matra­cokkal, egy előszoba­asztal eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Baj- csy-Zs. u. 25., Horváth Jánosnál.__________(2073) 2 db 120 kg-os hí­zott sertés eladó. Ka- poss-zerdahely, Rákó­czi u. 12. (2075) Üj Csepel adagoló­ház, fogaslécek, büty­kös tengelyek, por­lasztók, ' elemek, kar­dánkereszt, Sachs motorkerékpár — al­katrésznek — eladók. Kudlák, Bárdibükk, boltházban._______(2079) K ertes ház azonnal elfoglalhatóan eladó. Kaposvár, Szent Lász­ló U. 31. (65453) 607 n-öl telek (499 szőlő) Kaposvár, Ró- ma-hegy elején eladó. Cím 65470-es számon a hirdetőben. (65470) Kétszobás, összkom­fortos ház lakáscseré­vel beköltözhetően el­adó. Kaposvár, Baj- csy-Zs. u. 70. (65466) Eladom Fonyódon 2 szoba-konyhás családi házamat 1200 n-öles földdel, gyümölcsössel és melléképületekkel. Gazdálkodásra alkal­mas, víz, villany van. Érdeklődni: Pusztai Józsefné, Temető u. 24.__________________(4783) F onyódon eladó szo- ba-konyha-kamrás ház 200 n-öl gyümölcsös­sel a község főterénél, özv. Némethné, J ó- zsef u. 3. (4784) 15 db betonoszlop és 60 fm cementkerítés olcsón eladó. Kapos­vár, Beloiannisz utca 73/a.___________ (65455) S omodor, Kossuth Lajos u. 130. számú kétszobás ház mellék- helyiségekkel, 800 n-öl telekkel eladó. (65433) Eladó Kaposváron, Virág u. 47. sz. alatt levő 450 n-öl házhely. Érdeklődni Beloian­nisz u. 81. sz. alatt du. 4 órától, Tóth. (65441) Kaposvár, Árvaház u. 34. számú kétszo­bás, konyhás ház mellékhelyiségekkel (gazdálkodásra alkal­mas), OTP-kölcsön- nel, részben elfoglal­hatóan eladó. Érdek­lődni szombat dél­utántól minden nap. ____________________(65477) Eladó Balatonmária- fürdőn gyümölcsös és további telepítésre, kertészetre, szőlőre alkalmas nagy telken télen is lakható, szo­ba-konyhás, zárt ve- randás új nyaraló melléképületekkel, 200 n-öl 4 éves szőlővel megosztva is, ami ház­helynek alkalmas, vagy kaposvári házért elcserélhető. Érdek­lődni: id. Dékány, Kaposvár, Bajcsy-Zs u. 69. Ugyanott egy gyermekágy matrac­cal eladó. ________(65474) Kétszobás házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Kassa u. 5. (65476) Páncéltőkés bécsi pianinó eladó. Kapos­vár, Zalka Máté utca 15., J-es ajtó. Tel. 21­14. _________________(65428) E ladó két fejőstehés (16 literes) borjúval. Cím: Gergely Ferenc, Kaposvár, Percel-ta- nya; (65447) Komplett hálószoba- bútor eladó. Megte­kinthető szombat és vasárnap. Kaposvár, Géza u. 33. sz. (65449) Kétszobás, kertes családi ház elfoglalha­tóan eladó. Cím 65469. számon a hirdetőben. (65469) Kab-hegyi tv-anten­na, szabvány, tartó­rúddal eladó. Megte­kinthető délután 3-tól. Decsi István őrnagy, Kaposvár, Pete L. u. 4., IL 2. ajtó. (65487) öröklakás Pécsen, Rákóczi út 73/a II. 5. — 3 szoba, hallfsze- mélyzetis — beköltöz- hetően eladó. (58901) Kétszobás, összkom­fortos házrész lakás­cserével eladó. Érdek­lődni Kaposváron, Be­loiannisz u. 56. szám alatt, Soóséknál. (65484) Beköltözhetően csa­ládi ház eladó 800 n-öl telken, gazdálko­dásra alkalmas (is­tálló, pajta van). Ka­posvár, Mező u. 24., erőművel szemben, Szókéné. _________(65498) K étszobás, kertes családi ház mellékhe­lyiségekkel eladó. Ka­posvár, Kölcsey utca 88._________________(65490) K aposfüreden, Má­jus 1. u. 33. sz. alatt családi ház eladó 600 n-öl gyümölcsössel. (65492) Magyar kecske két gidával eladó Kapos­váron, Kaposrét sor 25. (65493) Homokszentgyörgyön a Kossuth u. 33-as számú háromszobás ház gazdasági épület­tel, 2400 n-öl telekkel eladó. (65482) Eladó Ivánfa-hegyen szántó, szőlő gyümöl- CSÖSS21, házhelynek is alkalmas. Érdeklődni: Kaposvár, Zöldfa u. 51._________________(65503) K aposváron, a bel­városban fél ikerház (kétszobás, konyhás, éléskamrás, kis ud­varrész) beköltözhe­tően eladó. Érdeklőd­ni 15-57-es telefonszá- mon,________ (65500) Cj családi ház sok mellékhelyiséggel ol­csón eladó. Bánya 66. U. p. Lipótfa. (65499) Az új piachoz tíz percre Levő 1 kataszt- rális hold kertészetre alkalmas beltelek el­adó. Érdeklődni: La­ki, Kaposvár, Zalka M, U. 13._________(65488) V ak Bottyán utcá­ban 320 n-öl házhely eladó. Kapós-hegyen szőlő, gyümölcsös fe­lesen bérbe adó. Ér- j deklődni: Kaposvár, j Dimitrov u. 79. ____________________(65508) , B eköltözhető kétszo- \ bás, mellékhelyiséges : családi ház megoszt­va is sürgősen eladó. Kaposvár, Kölcsey u. 94._________________(65506) F él ház jövedelme­ző füstölővel, két szo­ba, előszoba, mosó- i konyha, fizetési köny- ; nyítésse* beköltözhe- \ tőén eladó. Pécs, Al-! só-Balokány u. 69. (58903) Felfagyás nem fe­nyegeti, betegségmen­tes eperpalánták. Minden szála május­tól hólehullásig te­rem. Egy forint hat­van darabja, ötvennél kevesebbet nem pos­tázok. Április tizedi­kéig. Anderka, Szob. * (6875) Balaton környékén építési kötelezettség nélküli telket ven­nék. »Vízközel 11227« jeligére, Felszabadu­lás téri hirdetőbe, Bu­dapest._____________(7068) K aposváron, Körtö- nye-hegy elején gaz­dálkodásra alkalmas 2600 n-öl részben gyü­mölcsös ingatlan be­költözhető lakással, istállóval, pajtávál sürgősen eladó. Busz­járattal 7 perc. Ér­deklődni: Mohrné, Bajcsy-Zsilinszky u. 54.__________________(4785) É pítésre engedélye­zett 250 n-öl házhely Kaposvár, Gorkij u. végén — 60 Ft négy­szögölenként — el­adó. Érdeklődni: Bal- lázsné, Bajcsy-Zsi- linszky u. 54. (4786) Fehér mély gyer­mekkocsi és sportko­csi jó állapotban ol­csón eladó. Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 62. I. em. 3. (4787) AUTÓ-MOTOR Jó állapotban levő 250-es Csepel motor- kerékpár eladó. Ku­tas, Papp. («S483)

Next

/
Thumbnails
Contents