Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-07 / 56. szám

Vasárnap, 1965. március 7. 3 SOMOGYI MÉPtAP cA fiák fiefnzetközi „ISféha-néha a rendőr- még k exébe került egy-egy szállítmány, és házkutatások­nál elkoboztak példányokat. Azonban ezek a könyvek sem mentek veszendőbe, és bár ingyen, más kezekbe kerültek, és a rendőrtisztviselők, hozzá­tartozóik és barátaik talán még nagyobb buzgalommal ol­vasták, mint elvtársaim.« Ezt a két mondatot Bebel, a nagy német szocialista írta híres könyvének, A nő és a szocia- lizmus-nak ötvenedik kiadásá­hoz fűzött előszavában. Majd egy évszázada, hogy a mű meg­jelent, és felrázta, ébresztette a világot: az első olyan könyv volt, amely a szocialista világ­nézet erejével, a marxizmus fegyverzetében indult csatába a nők igazi egyenjogosításáért. Ma már csak afféle ritkán for gatott könyvtári leltári da­rab Bebel műve, különösen a szocialista országokban, mert hiszen akárki azt mondhatja: amit Bebel követel, mind va­lósággá vált a szocialista rend. ben. Hogy valósággá vált, abban olyan bátor asszonyhősök fé­lelmet nem ismerő küzdelme segített, mint Rosa Luxemburg és Clara Zetkin vagy akár a magyar szocialista mozgalom olyan kiemelkedő nőalakjai, mint Hámán Kató és Braun Éva. Nőként küzdöttek a ki­zsákmányolás és az elnyomás rendje ellen; szocialistaként harcoltak a nemek egyenjogú­ságáért. Ám hány olyan országa van még ma is a világnak, ahol a bebeli haraggal leleplezett vi­szonyok a mindennap keserű, valóságának részei! S hány or­szág van, ahol a sok évtizedes könyv ma is tilos olvasmány, és ha odakerül, rendőrtisztvi­selők zsákmánya lesz... Csőmbe Kongójában, ahol az Union Miniere bányáinak se. gédüzemeiben fél munka­bérért dolgozik az asszony, la­tin-amerikai textilgyárak forró és levegőtlen munkatermeiben, portugál konzervgyárak bűzös raktáraiban, spanyol falvak­ban vagy az agyonreklámozott »•amerikai életforma« hazájá­nak, az Egyesült Államoknak tíz- meg tízezer női munkahe­lyén még ma is ugyanolyan érvényes a szocialista Bebel szava, mint megírása idején: »Az emberiség felszabadítása lehetetlen a népek társadalmi függetlensége és egyenlő­sége nélkül.« Minden márciusban, amikor ránk köszönt a nők nagy ünnepe, a nemzetközi nő­nap, visszaemlékezünk a ma­gyar tegnapokra is. Még élnek ték az elmúlt világ vad éveit, a nemzeti felszabadító mozgal­a kort, amelyben magyar föl­dön is kettős elnyomás nehe­zedett a nőkre. Asszonyok, akik a budakalászi Kiinger textilgyár nyolc-tíz filléres órabéréért roboltak; zsellér­asszonyok, akik hajnaltól éj­szakáig tartó, derékszaggató munka utón földes szobáju! sötétjén reménytelenül könny­be folytottáik éhségük és meg- aiázottságuk érzését. A mi világunk, a szocialista világ nemcsak törvény szavával, ha­nem a társadalom erkölcsi ere­jével is megvalósította az egyenjogúságot: a néphatalom világában az emberibb és jobb élet egyszerre lett része nő­nek és férfinak. A számok tárgyilagos, hűvös szava elmondja, hogy ma Ma. gyarországon az összes kere. sók 37,8 százaléka nő, közülük legtöbb éppen azokon a mun­kahelyeken dolgoznak, amelye­ket szívesen nevezünk »jelleg­zetesen női munkaköröknek«; a szociális, kulturális és egész­ségügyi ellátás összes dolgo­zóinak 64,8 százaléka lány és asszony. A társadalom szerető gondoskodása védi és segíti az édesanyát. A magyar jelen meg­valósította azt, amiért valaha is küzdött a szocialista nőmoz galom; ami régi-régi nőnapok március nyolcadikad zászlaján harcos követelésként állt, ná­lunk törvény lett. A magyar nőnap szava így hát most el­sősorban távoli országok asz- szonynépéhez szóló biztató: küzdeni, harcolni kell egy sor­ban és egy céllal a szocialista, mák férfi harcosaival. A Be­bel kimondotta igazság fordít­va is érvényes: a nők teljes felszabadulása csak ott válik teljessé, ahol a társadalom fel­szabadításáért vívott szocialis­ta küzdelem is győzött. Angliában nemrég fura ké­peket mutatott a televízió: a múlt század végi feminista mozgalom hosszú szoknyás girardikaíapos harcosainak tüntetésről készült egykori föl­vételeket. Egy londoni lap sze­líden meg is rótta a tv-bemon- dót, mert egy kissé gúnyoros megjegyzésekkel kísérte a pol­gári nőmozgalom hajnalának harcosait ábrázoló képeket. A feministák korlátozott követe­lései több tőkés országban megvalósultak — ha például akad még ma is nem egy úgy­nevezett demokrácia, ahol a nőnek nincs választójoga! —, ám ezek polgári követelések, óvatos reformkívánságok vol­tak. S ma még ezekről is csak a gúny hangján emlékezik meg a polgári jelen ... A nemaetkttxi nőnap a legharcosabb, legbátrabb asszonyok ünnepe. Azoké, akik férfi társaik oldalán nemcsak a nők jogaiért, egyenlőségéért, megbecsüléséért küzdenek, ha­nem olyan társadalomért, amelyben nincs többé kizsák­mányolás, amelyben a dolgo­zóké a hatalom. Magyar földről szabad asszo­nyok bátorító, biztató szava száll a holnapért, jövőért küz­dő, ma még elnyomott nőkhöz a nemzetköm nőnapon. Gárdos Miklós A kispoigáriság idegen test társadalmunkban A z utóbbi időben mind több szó esik — sajtó­ban és magánbeszélgetéseken, szemináriumokon és értekezle­teken, sőt legutóbb az ország­gyűlésen is — arról, hogy a szocializmus nemcsak új gaz­dasági és politikai rendet, ha­nem új erkölcsöt, új gondol­kodásmódot és új magatartást is jelent. Kádár elvtárs mon­dotta az országgyűlési vitában: »Folyik a régi és az új küzdel­me az emberek gondolkodásá­ban is, van előrehaladás, de az új szocialista közgondolko­dás és erkölcs érvényesülése még nem kielégítő.« Mind töb­ben teszik szóvá, hogy egyet­len területien — sem a mun­kában, sem a politikában — nem mehetünk előre a szocia­lista erkölcs és magatartás erő­södése nélkül, ez viszont föl­tételezi, hogy harcoljunk a ne­gatív jelenségek, a szocialista erkölccsel ellenkező szemlélet és magatartás ellen. Vannak kirívó esetek, ami­kor a közvagyont herdálják, sikkasztják és lopják. Az ilyen esetek joggal váltják ki a becsületes dolgozók felhábo­rodását: az ország közvélemé­nye egyöntetűen helyesli a tet­teseik szigorú megbüntetését. De vajon csak ilyen kirívó ese­tekről van szó, vajon csak ak­kor akoznak kárt a közösség­nek, amikor a bűncselekmény kimutatható, csak azok kerül­hetnek szembe a szocialista er­Egyévi gyümölcsöző ismerkedés VALTER IMRE TSZ-EL­NÖK tizenharmadik éve vezet termelőszövetkezetet. Ráksiban kezdte 1952-ben. Egy híján tu­catnyi esztendőt töltött ott, s több mint egy éve a balaton- szabadiak elnöke. Vezetésével a ráksi Űj Élet országra szóló eredményeket ért el, ezért Val­ter elvtárs megkapta a meg­tisztelő kitüntetést, a Kossuth- díjat, s eredményes munkájá­nak elismeréséül országgyűlési képviselőnek is megválasztot­ták. Tagja a megyei párt-vég­rehajtóbizottságnak is. Tavaly a gazdaságilag jól megalapozott, rendszeresen ma­gas részesedést osztó termelő- szövetkezetből átkerült a több mint kétszerte nagyobb terüle­tű, de jövedelmezőségét tekint­ve gyenge gazdaságba. Azóta Balatonszabadiban eltöltött egy a nemzedékek, amelyek átél- évet. Az ismerkedés, a lehető­ségek fölmérésének időszaka volt ez. Helyzetét nehezítette az úgy­szólván teljes tájékozatlanság, a helyi körülmények, adottsá­gok hiányos ismerete. A veze­tőséggel kezdte, majd a bri­gádvezetőkkel folytatta a na­ponkénti beszélgetéseket, csa­ládokat látogatott meg. Így kezdődött. Vincze Imre párttit­kár adta neki a legtöbb és leg­fontosabb tájékoztatást. — Sok évi tapasztalatból tu­dom, hogy ha valamit tenni akarunk, kevés hozzá egy em­ber. Több kell hozzá: sok em­ber, a téesz egész tagsága — vallja a tsz-elnök. MÉG AZON A TÉLEN meg­szervezték a brigádgyűléseket. A traktorosoknál kezdték. A tagság úgy látta jobbnak, hogy nem szükséges új brigád- és csapatvezetőiket választani, megfelelnek a régiek. A mun­kadíjazás azonban rendezésre szorult. Miután ezt átdolgoz­ták, elkészítették a gazdálko­dás évi tervét. — 1963-ban feltűnően ala­csonyak voltak a növényter­mesztés hozamai — emlékezik vissza Valter elvtárs. — Lát­tam, hogy ezzel szemben a ker­tekben szépek a termések, te­hát a földet nem szabad hibáz­tatni, talán csak annyiban, hogy a közösben akadtak évek óta elhanyagolt területek, háztáji gondos ápolásából az is kitűnt, hogy szorgalmasak szövetkezeti gazdák, de szor­galmukat a közösben kevésbé gyümölcsöztették. A brigádgyűléseken mindent megvitattak. Ezután szokatlan dolog történt: tavasszal a gaz dák önként jelentkeztek mun­kára- Az ajánlkozás indítéka a megnövekedett bizalom volt. Együtt láttak hozzá a tavasz IRTA: HUNYADY JÓZSEF RAJZOLTA: FRIEDRICH GÁBOR első tennivalóihoz. A szervezés OOCXXXXXXXXXXXXDOOOOOOOOOOOOCQOOOOOOOCOOOOOCXXlOOOCXXlOOGOOOOOCOOOOOOQmódszerei között akadt néhány ’olyan is, amit Ráksiból hozott magával az elnök. Ilyen volt 'például az erőgépek összevo­nása, a gépcsoport kialakítása. Egy kézbe került a traktorok Irányítása, munkájuk megszer­vezése. , A tsz-tagok is már hallatták-javaslataikat, közülük az ész­szerű eket meg is valósította a vezetőség. A gabonabetakarí­tás idején azt mondták, inkább éssen a háztáji széna szét­osztása — kazalból majd ké­sőbb is megkaphatják —, de nem szabad félbehagyni az aratást. A kommunisták ver­senyt kezdeményeztek, hogy ezáltal is növekedjenek a gaz­dálkodás eredményei. S hogy mindez nem volt hiábavaló, az megmutatkozott a hozamokban. Valamennyi növény termésát­laga jóval felülmúlta tavaly az ^tenyésztés hozamai is. Mérleg- jelőző évit, és nőttek az állat- -jhiány nélkül, elegendő takar- jmánnyal, több mint kétszáz­ezer forint pénztartalékkal és )29,20 forintos részesedéssel zár- Jták a múlt évet. j MI SERKENTETTE az em- 3 heveket arra, hogy ötezer mun- ykanappal többet teljesítsenek; Ohogy hatvan személlyel több § Jvegyen részt a közös tennivalók elvégzésében; hogy negyvenöt egységgel több jusson egy dol­gozó tagra, mint 1963-ban? Mi tette ezt lehetővé? Mindenek­előtt a vezetők és a tagság köl­csönös bizalma. Valter elvtárs szót értett a szövetkezeti gaz­dákkal, hittek egymásnak, s 'ónem kellett csalódniuk. Amit jRáksiban az összhang eredmé- Onyeként sikerült megvalósíta- Hni, annak alapját egy év ai»tt Őlerafcták Balatonszabadiban is. Hernesz Ferenc kölccsel, akik lopnak és csal­nak? Sokkal nehezebben tet­ten érhető, de valójában igen széles körben ható veszély: a közösséget megkárosító indivi­dualista kispoigáriság, amely formálisan ugyan nem szeg. meg a törvényeket, de megsze­gd a szocialista erkölcs normá­it. A kispoigáriság egyik legszí vósabb öröksége a régi, kapi­talista világ erkölcsének. Köz­vetlen társadalmi talaja múltban a kistulajdonosi — kispolgári rétegek voltak. Ez­ek maguk is szenvedtek a tő kés társadalom embertelensé­gétől, de a kistulajdan ébren tartotta bennük a reménysé­get, hogy a kapitalizmus far­kastörvényeihez alkalmazkod­va kíséreljék meg az érvénye­sülést. Valójában azonban i kispoigáriság — mint maga­tartásmód, szemlélet és élet ideál — sokkal szélesebb kör­ben fertőzött. A kapitalizmus általában kifejlesztette az in dividualizmust, azt a szemlé­letet, hogy az egyes ember ne törődjék a közösség gondjai­val, csak a saját személyes érvényesülésére és boldogulá sára törekedjék. Ez a szemlé­let a régi világban sok. ke­vésbé öntudatos dolgozónál vé­dekező reflex is volt a kizsák­mányoló társadalommal szem­ben, de már akkor is hamis útra vezetett, mert eltérített az aktív harctól. A mi társadalmunkban kispodgáriságnak nincs olyan szociális talaja, mint régen. A korábbi kistulajdono si-kispolgári rétegek tagjai túlnyomó többségükben szo­cialista dolgozók lettek. A szo­cialista társadalom lényegénél fogva nem az individualizmust, hanem a kollektivizmust táp­lálja. A kispolgáriságot ma elsősorban az évtizedes rossz beidegződés és a szocialista tudat gyengesége élteti. A mai felnőtt nemzedékre még mé­lyen hatott a régi világ erköl­cse, és arról sem szabad meg feledkeznünk, hogy sok mai szocialista dolgozó — munkás vagy szövetkezeti paraszt tegnap még talán kistulajdo­nos volt. A -kispolgári tulajdon­ságok fennmaradásához két­ségtelenül hozzájárultak a szó atalisita fejlődés cikcakkjai, nehézségei, sokszor saját hibá­ink is. A kispoigáriság fő jellemző­je ma is az, hogy közömbös a társadalom igazi nagy kér­déseivel szemben, és a közös­ségtől elzárkózva, individua­lista módon keresi az egyéni érvényesülést. A kispoigáriság tudormásul veszi a szocialista változásokat is, amelyek ha zánkban végbementek, látszó­lag alkalmazkodik hozzájuk Nem támadja szemtől szembe a szocializmust, csak megpró­bálja a maga módján értelmez ni, saját individualizmusához, egoista önzéséhez formálni. E kispolgári értelmezés szerint az egyénnek csak követelései vannak a közösséggel szemben, de nincsenek kötelességei; az egyéni érvényesüléshez min­den eszközt föl lehet használ­ni, de a társadalom nem köve­telhet meg fegyelmezett mun­kát a tagjaitól. A mai kispoigáriság azért veszélyes, mert formájában sokszor igyekszik a szocializ­mushoz idomulni, megtévesz­tő módon összekeveri a szo­cializmus magasztos elveit a kispolgári életideállal. A jobb életre való törekvés, az -?g- én boldogulása anyagi és ' ’e­mi tekintetben a szr a társadalom célja. Ezért i érthetünk egyet azzal ->• gással, amely a jobb él anyagi javak bőségétől i szocialista erkölcsöt, é h: " ‘színvonal emelkedése bon !a a kispoigáriság forrás -s+. kérdés azonban az, mi’-'-- út-v. éf milyen eszk;' ~ egyén elérni « közösség érdet- ’"a, másokkal nem 1- v- becsületes munka k- ott ;-talan ügyeskedő- '-’.--»j vagy pedig a közösség erejére támaszkodva és a közösség ér­dekeit szolgálva, fegyelmezett munkával, az egyéni érdekek és a közösségi érdekek össze­hangolásával. »A jobb életre törekvés — mondotta az or­szággyűlésen Kádár elvtárs —, amíg összhangban van a tár­sadalmi haladással, egészséges, azon túl azonban a társadalom érdekeit sértő önzéssé torzul.« C okféle formában meg- nyilvánulhat a társada­lom érdekeit sértő önzés. Né­melyeken a mindenáron váló szerzés vágya uralkodik el, amikor valamilyen erejüket és lehetőségeiket meghaladó do­lognak (például autónak) a megszerzése minden mást hát­térbe szorít életükben. Mások apoltikusan a magánélet sün- disznóállásaiba vonulnak visz- sza, és közömbösek a közügyek iránt: intézésükből nem kér­nek sem részt, sem felelőssé­get, a közéleti tevékenység túl­ságosan »piszkos és veszélyes« munka számukra... végezzék mások. Az ilyen emberek sok­szor őszintén úgy gondolják, hogy az ő lelkiismeretűk tiszta, hiszen munkahelyükön elvég­zik a rájuk bízott feladatokat, és magánéletükön sincs folt. De vajon nem a közösség ér­dekeit sértő önzés egyik formá­ja az, ha valaki közömbös a közügyekkel szemben, kénye­lemszeretetből, félelemből vagy önző számításból kivonja magát a közügyek aktív inté­zése alól, szó nélkül elmegy a körülötte tapasztalt hibák mel­lett, és semmit sem tesz azok megszüntetéséért, vagy beszél ugyan a hibákról, de kijavítá­sukat már másokra hagyja? Ha semmilyen erőfeszítést nem hajlandó tenni, semmilyen koc­kázatot nem hajlandó vállalni olyasmiért, ami látszólag nem közvetlenül az ő egyéni érde­keit szolgálja. Az ilyen életforma és élet­ideál velejéig kispolgári még akkor is. ha hiányoznak a kis­poigáriság gazdasági kritériu­mai: a kistulajdan és a kisáru- termelés. Az ilyen életformá­ban is, a kispolgári individua­lizmus, az egyéni érdekek szűk, egoista felfogása nyilvánul meg. A kispolgári individua­lizmus és önzés idegen test a szocializmusban. De nem köny- nyű megszabadulni a múltnak ettől a káros örökségétől, ame­lyet a megszokás, a rossz be- idegzettség mellett sokszor a mi gyengeségünk, a fiatal szo­cialista rendszer fogyatékossá­gai is konzerválnak. A szocialista kollektivizmus a kispolgári individualizmussal és önzéssel szemben azt a programot hirdeti, hogy az egyén is csak a közösséggel, a közösség erejével, annak része­ként boldogulhat. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb csapást a kispoűgáriságna, a kispolgári szemléletre és magatartásmód­ra ennek a programnak gya­korlati megvalósítása méri. Ezért a szocializmus min­den gyakorlati sikere: a szocia­lista gazdaság fejlődése, a jó­lét növekedése a kispoigáriság további visszaszorításának le­hetőségét rejti magában. A marxista forradalmárok a kis­poigáriság elleni harcot min­denekelőtt gyakorlati küzde­lemnek fogják fel, amelynek során tettekkel kell igazolni a szocialista életforma és élet­ideál fölényét. U iba lenne azonban azt képzelni, hogy a gazda­sági fejlődés nyomán automa­tikusan eltűnik a kispoigáriság. Éppen azért, mert a kispoigá­riság gyökere nálunk nagymér­tékben az emberek tudatában, hibás szemléletében van, a k’-^olgáriság megszüntetésében is nnny szerepe van a szocia- lis‘n tudatformálásnak. A tu- dp* szocialista átalakításának ’ döntő föltétele a töme- 9 ' rakorlati tapasztalata, ak- szvétele a közügyek inte­rn és olyan közszellem l**a amely elitéli a kis- ' rí individualizmust, az 'i önzést. WIrth Adám

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents