Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-31 / 76. szám

Szerda, 1965. március 31, 3 SOMOGYI NÉPLAP Miből lesz a bürokrácia? A CÍM EGY KISSÉ FÉL­REVEZETŐ: arra ugyanis, hogy felsoroljam a bürokrá­ciának nevezett jelenség va­lamennyi forrását és meg­nyilvánulási formáját, nem mernék vállalkozni. Azt vi­szont, hogy több helyes kez­deményezés, intézkedés bü­rokráciába torkollik, az ol­vasókkal együtt jól tudom. Bürokrácia-e a statisztika? Vezető szervek és személyek, tudományos kutatók állás­pontját összegezve felelek: nem az, hanem a társada­lom megismerésének módsze­re, a vezetés fontos segéd­eszköze. Hogy ennek ellené­re mégis föltettem a fenti kérdést, annak nyomós oka van. Olyan jelenségek ta­pasztalhatók ugyanis, ame­lyeknek ha nem álljuk út­ját, a statisztikai adatgyűjté­sek elvesztik tényleges szere­püket, s csupán a bürokrácia tengerének duzzasztására szolgálnak. Gomba módra elszaporod­tak az utóbbi időben az en­gedély nélküli, szakszerűtlen vagy párhuzamos adatgyűjté­sek, az úgynevezett »vadsta­tisztikák«. A statisztikai adatgyűjtés vadhajtásai kö­zül felsorolok néhány jel­legzetesét. A járási tanácsok az illetékes megyei szervtől felszólítást kaptak, hogy ké­szítsenek jelentést működési területük közegészségügyének a felszabadulás óta végbe­ment fejlődéséről. A Marcali Járási Tanács V. B. egész­ségügyi csoportja a megol­dásnak ha nem is a legjobb, mindenesetre a legkönnyebb útját választotta. 1964. szep­tember 29-én 5717/1964. ikta­tószám alatt a következő kezdetű levelet küldte vala­mennyi községi tanács vb- elnökének: »Kérem Elnök Elvtársat, szíveskedjen pon­tos adatokkal szolgálni az alábbiakról 1945-től kezdő­dően ...« A levél kb. hatvan kérdést tartalmazott. A kér­dések egyik csoportja olyan, hogy azt kérdőív nélkül is tudnia kellett volna az egész­ségügyi csoportnak. Akadtak olyan kérdések is, amelyekről a járási tanács más szervei talán pontosabb felvilágosí­tással is szolgáltak volna, mint a községi tanácselnökök, ehhez persze a kérdezőnek néhány szomszéd szobába át kellett volna mennie. Voltak olyan kérdések is, melyeket, nem csodálom, hogy sem az egészségügyi csoport, sem a járási tanács más szervei pontosan nem ismertek. Ezek közül idézek: »Utcák portala­nítása milyen hosszan?* (köz­ségekben!). »A szennyvíz elhe­lyezését megoldották-e, hol, s hány helyen?-* Azt, hogy kinek mennyi elhelyezetten szennyvize van, s mit csinál ezzel, nem kérdezte a levél. »A cigánygyerekek... ruhá­zata... milyen?-* Azt, hogy itt színre vagy szabásra vol­tak-e kíváncsiak, nem sike­rült eldöntenem. Valamennyi kérdésről 1945- től kezdődően kellett »pon­Keresünk 200 cm-nél maga­sabb, Arnheim vagy Wertheim gyártmányú hosszú kulcsos PÁNCÉL­SZEKRÉNYT, továbbá épületből — kártalanítás el­lenében — kibont­ható páncél szoba­ajtót. Értesítést 4026. számra a ki­adóba kérünk. (4026) tos adatokkal szolgálni«. Hoz­zá kell tennem, hogy az em- lített kb. hatvan kérdésre ! adandó válaszra a községi ta­nácselnökök — a postázási időket nem számítva — nyolcnapos határidőt kaptak. Az ügy későn jutott az úleé- kes szervek tudomására, így az adatgyűjtés leállítására nem volt lehetőség. Azonban használható anyag nem gyűlt össze, mint ahogy nem is gyűlhetett. Viszont rengeteg fölösleges munkát, sokaknak pedig bosszúságot okozott. A FENTI PÉLDA NEM EGYEDÜLÁLLÓ. Községi ta­nácsaink és más szervek ve­zetői a megmondhatói annak, hogy hány ilyen fordult elő akár csak a múlt évben. A siófoki járás néhány községé­ben például a földművesszö­vetkezet a »felvásárlási . terv megalapozása« végett házról házra járva össze akarta Írat­ni a gazdaságok aprójószág- állományát, gyümölcsfáinak számát. Nem tudtam kiderí­teni, hogy ezt fölöttes szer­vük utasításának félreértésé­ből vagy öntevékenyen ha­tározták-e el, tény viszont hogy saját maguknak csinál­tak fölösleges munkát. Az összeírást a községi tanácsok ébersége szerencsére meg­hiúsította. Némely esetben még a me­gyei irányító szervek is túl­lőnek a célon. Megyénkben például évente két alkalom­mal munkaerőmérleget kell készíteni. Az érintett szer­vek célja: megalapozottabb munkaerő-gazdálkodás beve­zetése. A módszer helyessége azonban kétséges. Munkaerő­mérleg többszöri készítése még nem segít a jelenlegi helyzeten. Egyébként is ah­hoz, hogy operatív intézkedé­sekre alkalmas munkaerő­mérleg készüljön, meg kelle­ne kérdezni valamennyi szervtől az ott dolgozók szá­mát, életkorát (külön problé­ma a megyén kívül dolgozók száma), össze kellene írni a még nem dolgozó munkaké­pes személyeket, külön tuda­kozódva afelől, hogy el akar­nak-e helyezkedni vagy sem. Hogy ez mekkora munkát je­lent — elsősorban a tanácsi apparátusnak —, fölösleges ecsetelni, s haszna — ha egy­általán lesz — messze elma­radt a befektetett energiától. NEM AKAROM FOLY­TATNI a példálózást. Talán sikerült megvilágítanom, ho­gyan és mikor lesz egy admi­nisztratív jellegű, de köz­hasznú munkából helyenként felületesség, máshol túlzás miatt bürokrácia. E »vadsta­tisztikák■* kibocsátói veszé­lyeztetik az állami statisztikai rendszer megbízhatóságát. Fölösleges és gyakran telje­síthetetlen adatszolgáltatásra szólítják fel a vállalatokat, intézményeket, egyben arra is késztetik őket, hogy valótlan adatokat jelentsenek. A bü­rokráciának szóbanforgó vál­A Belvárosi Üzemi Vendég- / átó Vállalat a m/an szezonra szakács, cukrász, pultos, csapos, kávé­főző, kézilány és konyhai segédmunkás munkakörre elő­szerződést köt. Jelentkezés a területi irodán, Balatonlelle, Ady Endre u. 6. szám alatt. (4024) faja és visszaszorítása, ha nem is alapvető társadalmi kérdés, de közügy. E káros jelenségre már az érintett országos szervek is fölfigyel­tek. Megelőzésükről, vagy visszaszorításukról azonban »föntről« eddig alig intézked­tek. Lökést adna a bürokrá­cia ellen hozandó országos rendelkezések megszületésé­hez, ha megyénkben is meg­indulna egy ilyen kezdemé­nyezés. Vida József, a KSH S '.ogv megyei Igazgatóságának vezetője. Ki-ki a maga, helyén A közvéleményt foglal' koztntó témák között az utóbbi időben különösen elő­térbe került a kötelességtelje­sítés. Van ebben a témában — né­melyek szerint — valami eről­tetett. Nem olyasmiket ismé­telgetünk-e sajtóban, rádióban és egyebütt, nem olyasmiről próbáljuk-e meggyőzni az em­bereket, ami a legegyszerűbb és legtermészetesebb dolog a világon? — kérdezik sokan, jó szándékú és jóhiszemű embe­rek. Mi a kiindulópontjuk? Az a meggyőződés, hogy az em­bert (tudniillik a lelkiismere­tes, nemcsak a maga, de a kö­zösség érdekeit néző, a maga társadalmában tudatosan élő embert) egyszerűen nem kell figyelmeztetni a kötelességére. Hogy tehát a kötelességteljesí­tés, a fegyelmezett, derekas munka elvégzése magától érte­tődik, az életnek természetes jelensége. Jó lenne, ha itt tartanánk, de sajnos, az élet tényei még nem győznek meg arról, hogy a dolgok maguktól is mennek, hogy társadalmunkban min­GÉPVASÁR A Csokonyavisontai Gépállomás 28 erőgépet, valamint környező tsz-eknek. munkagépeket adott el a A IX. VIT-re készülnek a kaposvári fiatalok »Szolidaritás, béke és barát­ság« jelszóval rendezik meg 1965. július 28-a és augusztus 7-e között Algírban a IX. Vi­lágifjúsági Találkozót. Az elő­készületekből a kaposvári if­júság is kiveszi résziét. Mintegy háromezer fiatal részvételével nagyszabású sportünnepélyt rendeznek. A gyarmati ifjúság iránti szolidaritásuk kifejezé­sére április 24-én megtartják a hagyományos, fáklyás felvo­nulással egybekötött ünnepsé­get. A KISZ-alapszervezetek taggyűléseken foglalkoznak a VIT politikai jelentőségével. A városi KISZ-bizottság VIT- kupaversenyeket hirdet meg. A magyar VIT-küldöttek költségeinek fedezésére VIT- sorsjegyeket bocsátanak ki áp­rilis 1-én. A város KISZ-esei negyvenezer sorsjegy megvá­sárlásával jÉpnilnak hozzá a küldöttség elutazásához. A költségek másik részét a VIT- alapra befizetett összegekből fedezik. Erre a VIT-bálok, sportünnepélyek, különféle rendezvények bevételének egy részét fizetik az alapszerveze­tek. Tejesbárányokat exportálnák megyénkből Ülaszorszayoa (Tudósítónktól.) Megyénk száztizenhárom ter­melőszövetkezetében tenyész­tenek juhot. Uavaly hatvan­ezer juhról huszonegyezer ki­logramm gyapjút nyírtak le. Az idén nagy feladatok vár­nak a Gyapjúforgalmi Válla­lat Somogy megyei kirendelt­ségének dolgozóira: tizennyolc- ezer juhot kell exportálniuk. A húsvéti ünnepekre már meg­kezdték a tejesbárányok kül­földre szállítását. Hetente ezer juhot vágnak le a kaposvári vágóhídon, s innen hűtőko­csikban szállítják Olaszország­ba. Rövidesen megkezdik az élő bárányok exportálását is. Amíg csak telik erejéből... A / an valami szimbolikus abban, hogy ’ Somogyvári János negyvenöt éves volt akkor, amikor 1945-ben fölvételét kérte a Magyar Kommunista Pártba, illetve har­madmagával elhatározta, hogy megalakítja Balatonlellén az MKP szervezetét Nem mintha addig nem tudta volna, hogy egye­dül a kommunisták azok, akik őszintén akar­ják szebbé, jobbá tenni a magyar nép éle­tét, hiszen 1919-ben ő is beállt a kaposvári vöröskatonák közé, s társaival mindaddig harcolt, amíg ki nem csavarták kezükből a fegyvert. Hosszas hányódás után 1938-ban Balaton­iéi lére került. Megtűrt ember lett ő is, mint azok a társai, akik nélkül a villákban, kas­télyokban terpeszkedő urak nem létezhet­tek. Jó szakmunkás — faesztergályos — volt, szaktudását elismerték, csak mint embert nem tekintették, nem becsülték semmire. Balatonlelle ebben az időben az urak bi­rodalma volt. Olyan hatalmasságok uralkod­tak itt, mint Algya Papp Sándor lovassági tábornok, királyi kamarás, Horthy szárny­segéde vagy dr. Meixner Emil földbirtokos. Amíg a hatalmat ők és a hasonszőrűek bi­torolták, nem volt lehetőség Balatonlellén baloldali összefogásra. 1945-ben itt is megváltozott minden. Az urak egy része Nyugatra távozott, akik meg itthon maradtak közülük, zárt ajtók, abla­kok mögül lesték, várták, hogy visszatérjen az ő világuk. Somogyvári János és társai azonban érez­ték, tudták, hogy most már végleg a népé lesz a hatalom, s hogy azt az egyszerű em­berek fogják gyakorolni. Hárman voltak még csak — Somogyvári János, Koppányi Gáspár és Varga Ödön —, amikor 1945- első felében megalakították a Magyar Kommu­nista Párt lellei szervezetét, de az év vé­gére már tizenheten lettek. Ekkor választot­ták meg Somogyvári Jánost a pártszervezet titkárává. 1948-ig töltötte be ezt a tisztséget. Hogy mi mindent kellett igen nehéz körül­mények között megoldani ebben az időszak­ban, annak felsorolására nincs mód e rövid visszaemlékezésben, öt és a többi kommu­nistát minden cselekedetükben a nép érde­kei vezérelték. Akkor is, amikor éjszakákon az MKP választási jelszavait festették, ra­gasztották a község házainak falára, s akkor is, amikor felnyitották a penziótulajdonosok élelmiszerraktárait, s az eldugott élelmet közfogyasztásra adták. Amikor az ellenforradalom után megala­kult a fonyódi járás munkásőrszázada, So­mogyvári elvtárs az elsők közt kérte fölvé­telét, s ragadott fegyvert a szocializmus vé­delmében. Ma a SZOT karbantartó részle­gének faesztergályosa és az ottani pártalaip- szervezet titkára. L1 íőbb a pártszervezet kis helyiségében beszélgettünk. Itt emlékezett vissza az elmúlt húsz évre. Szólt munkahelyének gondjairól, eredményeiről. Büszkén mon­dotta, hogy a kommunisták helytállnak a munkában: Pesti János lakatos például 152 százalékra, Csontág Ferenc és Székely Fe­renc ácsok 136 százalékra, ffertész Ferenc villanyszerelő pedig 122 százalékra teljesí­tették normájukat a múlt hónapban. Aztán lementem vele kis műhelyébe. Az esztergapad fölött, a falon egy régi Lenin- kép. Somogyvári elvtárs néhány gyors moz­dulattal befog,egy fadarabot, és máris száll a szürke por, formálódik lámpává vagy go­lyóvá, kuglibábuvá az alaktalan fa. Nézem gyors, fiatalos mozdulatait, hófehér haját, hallgatom szenvedélyes szavait, s alig hi­szem el, hogy már hatvanöt éves. Ő sem akar róla tudni, hogy már ráférne a pihenés. Amikor megkapta az ötéves munkásőr-em- lékérmet, s nyugállományba akarták helyez­ni, tiltakozott: majd akkor — mondta —, ha a tízéves emlékérem is birtokában lesz. Sbmogyvári János azok közé a kommu­nisták közé tartozik, akik addig nkarnnk dolgo-mi a pártért, rendszerünkért amíg csak telik erejükbői. Szalai László denki a legtökéletesebb igye­kezettel próbálja megtenni a magáét a maga helyén. Ez a »mindenki a maga he­lyén« is azok közé a meghatá­rozások közé tartozik, amelye­ket a buzdítás és a meggyő­zés »elvi ellenfelei« egy kissé szószaporítónak tartanak. Hi­szen — mondják — világos, hogy mindenki a maga helyén dolgozik, és csak ott adhatja azt, amit a társadalom tőle vár. Miért erre még emlékeztetni is? Mindenekelőtt azért, mert — megint csak az élet tényei tanúskodnak erről — sokan tévesztenek utat ebben is Nem rossz szándékból. Sokkal inkább azért, mert esetleg nem érzik legfontosabbnak azt, amit éppen művelnek; de olyanok is akadnak köztük, akik túl fontosnak tartják posztjukat is, saját magukat is... Mindenki a maga helyén ... Egy nagy tervezőintézet igazgatójával beszélgettünk efről a kérdésről nemrégiben, őszintén megmondta: zavar­ják azok a — gazdasági veze­téssel kapcsolatban időnként megjelenő — bírálatok, meg­jegyzések, amelyek a vezető nyakába akarják varrni a leg­aprólékosabb, legkevésbé je­lentős tennivalókat is. Még utasítás is akad olyan, ame­lyet ha betű szerint megtar­tana, éppen a vezetés lénye­ges, áttekintést, távlatot nyúj­tó feladatait nem lenne képes ellátni. Időben, fizikailag sem. Azt is nagyon jól tudja azon­ban — mondotta —, hogy az ő munkája ugyancsak megne­hezedik, ha az ezernél több beosztott közül akár a legki­sebb beosztásban dolgozó is az átlagosnál több hibát követ el. Más szóval: ha a legkisebb beosztott a maga helyén meg­állja a sarat, »fent* is köny- nyebb a távlatokra, a fejlődés­re, a nagy összefüggésre fi­gyelni. Igaz a dolog i fordítva is ki lehet mutatni a kölcsö­nösséget, az egymást megha­tározást. A »felső szint« hibái, vezetési tévedései, esetleges kapkodása persze még jobban érezhető »odalent«, a műhely­ben vagy a rajzasztalnál. Mind a két pólusnak éreznie kell azonban: nem lehet meg a má­sik nélkül, s a másik nem lehet meg őnélküle. Ide tartozik a vezetés »mes­terségének« egy nem lényeg­telen részlettudománya: az, hogy a vezetőnek tudnia kell, mit követelhet reálisan azok­tól, akiket vezet. Van a híres­sé vált szovjet katonaregény­ben, A volokalamszki ország- úí-ban egy figyelemreméltó részlet. Momys Üli zászlóalj­parancsnok elküld valahová a laktanyába — apróbb megbí­zatással — egy katonát. A pa­rancsot Panfilov tábornok je­lenlétében adja ki, így: "őt perc múlva itt légy!* Mikor a katona eltávozik, a tábornok higgadtan, jó szándékkal, de figyelmezteti Momys Ulit: — Az a katona nem lehet itt öt perc múlva! — És az órájára mutat. A regény hőse, a zász­lóaljparancsnok elismeri, igen­is figyelembe kellett volna vennie egy döntő tényezőt, az időt. Ha azok, akik utasítást adnak, kontaktusban, sőt jó kapcsolatban vannak beosz­tottjaikkal (és nemcsak udva­rias köszöngető viszonyban), ha ismerik munkájukat és le­hetőségeiket: okos és reális utasításokkal is hozzájárulhat­nak ahhoz, hogy »mindenki a maga helyén* a lehető legtöb­bet és legjobbat adja. Egyébként a vezetőnek — »a maga helyén« — ez egyik legfontosabb tennivalója: min­denkitől annyit várni, ameny- nyit tőle követelni lehet és kell. Részletkérdés ? Talán az. De az egészre kihat. Szép sza­vakat az építőmunkáról köny- nyebb mondani, mint egy (esetleg nem egészen népsze­rű) feladatot minden részleté­ben végrehajtani. A szocializ­mus építéséhez azonban — ha szereti is a szép szó örömét, a lelkesedés pátoszát — elsősor­ban tettek kellenek. Minden­kitől a maga helyén. B. F.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents