Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1965. február 14. Reflektorfényben RUTTKAI ÉVA NÉHÁNY ÉVVEL EZELŐTT, amikor Ruttkai Éva a Vígszínház egyik nem túl igényes újdonságát több mint száz előadásban a közönség kedvencévé, sokat emlegetett sikerré tette, az elragadtatott nézőtéren azt mondta valaki: »Ez a Ruttkai már olyan jó színésznő, hogy a telefonkönyv felolvasását is szívesen meghallgatnám tőle.-« Vagyis bármilyen darabban és szerepben megnézné és meg is nézi kedvencét, a magyar színjátszás jelenének egyik legegyénibb, legsajátosabb arculatú művészét. Dicséretéhez mindjárt tegyük hozzá: Ruttkainak nem mindegy, milyen szerepben léphet közönsége elé. Nem az a fajta színésznő ő, aki az író szándékaitól, a dráma hangulatától függetlenül, csak és mindig egyéni képességeinek csillogtatására törekszik. Művészetét különben sem csillogásnak, hanem szolgálatnak tekinti. Általa fontosnak tartott írók gondolatait, a kifejezésre érett problémákat igyekszik minél emlékezetesebb színpadi megszólaláshoz és visszhanghoz segíteni. ÉRVÉNYES EZ mindenekelőtt a mai darabokra, a kortárs magyar szerzők műveire. Nagyon szerette például Dunai Ferenc »A nadrág« című komédiájának Bertáját. Környezetében és azon túl is tájékozódott, tanulmányokat folytatott azért, hogy ezt a fiatal pesti nőt minél hitelesebben, minél nagyobb művészi igazsággal játszhassa el. Úgy, hogy a páholyokban és zsöllyékben ülő Berták magukra ismerjenek, hitelesen sajátjuknak fogadják el a színpadi Berta mozdulatait, gesztusait, hang. árnyalatait. Érdemes említeni, mert az elmélyült színészi alkotómunka szép példája: amikor Berta eljátszására készült, naponta elolvasta az újságok házassági hirdetésrovatát, hogy a már sajátjának érzett figura atmoszférájának vázát, a reális tényeket is részletes pontossággal megismerhesse. Meggyőződése, hogy a könnyedség, a kritikában és a közönség körében egyaránt emlegetett ruttkais elegancia, a szerep játszó sokszínűség és természetesség föltétele a szívós és gondos munka, a tanulás, a tájékozódás, a korral és a kortársakkal együtt élő koncentráltság, a figyelem minden lényegesre, ami körülötte történik. Enélkül a tehetség kevés, olyan, mint a rossz sínre állított mozdony, amely nem a kívánt cél felé robog. Ruttkai pedig mindig célhoz ér. Ha gondolatban felidézzük az elmúlt évtized emlékezetes színházi sikereit, a máig visszhangzó előadások jó részében Ruttkai Évával is találkozik emlékezetünk. Csak néhány példa: több százezer néző látta és tapsolta meg Ruttkai Zi- liáját Heltai Jenő »Néma levente« című romantikus verses játékában. Ez olyan alakítása, amelyre egy vagy talán több generáció hivatkozik majd évtizedek múlva is. Ké- pék villannak fel az előadásból: szomorkás és diadalmas mosolyok, rádöbbenések és szerelmes pillantások, megbékélések. S a képek alá muzsikál a hang, Ruttkai sokárnyalatú dikciója, a rímek és ritmusok szépségével simogató bársonyos orgánum. Ugyanilyen sikere volt Csehov Sirály-ában, Shakespeare Makrancos hölgy-éhen vagy Rostand Cy- rano.jában, amelynek Roxan- ját játszotta. Filmszerepeiben az egész ország mozijáró közönsége megismerte és megszerette. Olyan hősöket is életre keltett, akik szerepkörétől, közvetlen környezetétől elég Ruttkai Éva Kossuth- és Jászai- díjas színésznő, a Vígszínház tagja. csak azután kezdi fölépíteni színpadi másukat, mikor már lényükkel, egyéniségükkel szándékaikkal és gondolataikkal azonosulni tudott. Ezért arathatott oly nagy sikert Pavel Kohout »Ilyen nagy szere lem« című darabjának Lillájaként. Ez az oka annak is, hogy a klasszikusok iránti legnagyobb tisztelete mellett forró érdeklődéssel fordul a legmaibb máról szóló új drámák, a kortársait életre keltő szerepek felé. Ilyen szerepeket szeretne játszani, minél többet. EGYSZER EGY ÚJSÁGÍRÓ megkérdezte tőle, milyennek látja önmagát. így felelt: »Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se huta csupán vérbeli színésznő vágunk. alri ilvenné és olyanná távol esnek. Ilyen feladatait is sikerrel oldotta meg. Ki ne emlékezne például a »Különös házasság« nézői közül a tiszta- szívű, hűséges parasztlányra, Vidor Józsi szerelmesére, aki megakadályozza, hogy Józsi hazugsággal egyengesse házasságuk útját? MI A TITKA ennek a meggyőző sokféleségnek? Ruttkai Éva százszázalékos színésznő. Nem csak a próbákon és előadás közben, nem csak a színpadon él hivatásának. Majdnem minden éber pillanatát munkával tölti. Min. dig figyel, minden embert és jelenséget tanulmányoz, smár szinte önkéntelenül raktározza el emlékezetében a később felhasználható mozzanatokat, mozdulatokat, hanghatásokat. Tagadja az ösztönösséget. Hiszi és tudja, hogy a jó színésznek pályája csúcsán is tanulnia kell. És nem csupán mesterségbeli fogásokat, színpadi megoldásokat. Ismernie kell — s ő ismeri is — a kortárs művészetet, az új filmeket, festményeket, színdarabokat, regényeket és verseket. Szenvedélyes olvasó, aki szerepeit is kritikusan szemügyre veszi, és Baranyi Ferenc: A BÁTRAK p Az olasz ellenállók emlékműve előtt Az élet azt sosem becézte, ki a legtöbbet tette érte, ahhoz halálig mostohább volt, ki — amíg élt — lialálraszánt volt. Aki fcilábbal a halálban az életért kelt harcra bátran, ki érte tett nagyot, vitézit — életét sosem élte végig. Az Ember mintUg csúcsra tartott, üregek, sziklák közt kanyargóit, s legjobbjait előre űzte utat mutatni a sűrűbe. S akit a csúcs elsőre várt itt: nem jutott a hegy derekáig, társait vakmerőn vezetve elsőnek hullt farkas verembe. Ö, jaj, akik verembe estek, többé a csúcsra nem sietnek, kő-zúzía szivük maradékát felfalta szörnyű ordas-étvágy. Ó, jaj, akik verembe estek, csokijukkal is farkast sebeznek, hörgés helyett kiáitnak esküt, szakadék fölött híd a testük. Ó, jaj, a csontjukon keresztül az Ember nagy lépésre lendül, a leleplezett vermek árkán átlép bátrak balála árán! Mi fenn járunk a csúcsközeiben, tisztul az út, már nem kietlen, köröttünk szikla, farkas-árok helyén lobognak a gyepárok. Verembe esni nincs esély, így megzavarodunk, mint a mélyvíz, örvény vagyunk, nem tiszta, kék ár, vonulásunk tülekedés már. Ki a veszélyt, vermet kerülte: elsőnek futna a tetőre, ó, jaj, csak egy csöppet vigyázna, hogy ne tiporjon a gyopárra! Árkokra nem kell már ügyelni, csak hogy ne gázolhassa senki sárba a zsenge hit virágát, a bizalom termékeny ágát. Mégis megyünk, makacs menetben, mögöttünk bátrak, mély veremben, — végső szavuk széltől sodorva utánunk száll a hegyoromra: Addig ne szűnjön vonulásod, míg föléd magasodni látod — nézd: csillagok körülragyogják — az élet hódílhatatlan ormát!-« (Róna) A Júlia szerepében. formálható, alakítható a 'Szíri'' pádon,« A nyilatkozó színész, nő nem mondotta el, hogy ebben az alakításban mekkora jelentősége van az írón, a darabon és a rendezőn túl önmagának, a pályáján oly tudatos elhivatottsággal haladó művésznek. Dersi Tamás ÚJ KÖNYVEK Az Európa Könyvkiadónál jelent meg Alakszej Tolsztoj nagy regénye, a Golgota három kötetben. Németh hang játékokat adtak ki »Láthatatlan színpad« címmel. A Szépirodalmi Kiadónál jelent meg a# Olcsó Könyvtár-sorozatban Jókai Mór egyik legnépszerűbb regénye. »Az új íöldesúr« két kötetben. A Gondolat Kiadó jelentette meg Murányi-Kovács Endre monográfiáját Anaíole France életéről, munkássá gáróJ • A Kozmosz-sorozatban adták ki Fodor Zoltán vi~sza emlék esés- kötetét »Az A—3131-cs hazatér« címmel, valamint Jurij Krimov »A Derbent tankhajó« című regényét. Kulturális szemle Alig egy-két tucat lapot éptünk le a naptárról, s már itt az év egyik legérdekesebb, tömegeket átfogó eseménye: a kulturális szemle, amely nemes, régi hagyományokra épült. Szinte együtt született a magyar népi demokráciával. Az első kultúrversenyeket még lS47-ben rendezték. Akkor — és még éveken át — egész napos elemózsiával fölszerelve szurkolták végig ifjú seregek a tizenkét-tizennégy óra hosszat is eltartó bemutatókat. Lelkesen — és számban egyre gyarapodva — jöttek, de megtörtént az is, hogy a parányi színvonalkülönbség miatt második, harmadik helyre szorult együttesek tagjai elkedvetlenedtek, és a csoport széthullott. 1955-ben váltotta fel a kultúrversenyt a kulturális szemle, ahol többé nem helyezésért, hanem a minden jó együttesnek, szólisfának kijáró ai'any-, ezüst- vagy bronzéremért folyt a vetélkedés. De a formai, szervezeti változásoknál sokkal fontosabb az a tartalmi, eszmei gazdagodás, amelyről a legutóbbi évek szemléi tanúskodnak. Az öncélú magamutogatás hel be tudatos önművelő és népművelő munka lépett. A fő cél nem a magas szintű, tehát megyei vagy országos bemutatók rendezése lett, hanem az, hogy a helyi és a körzeti bemutatókat minél nagyojb nézőközönség kísérje figyelemmel. Országos találkozót éppen ezért évenként csak egy kiemelt művészeti ágban tartottak; 1981-ben, a Liszt- és a Bartók-évforduló esztendejében a zene, kérőbb az irodalmi színpad, tavaly pedig a tánczene és a társastánc szerepelt. A szemle ma már nem egyszerű látványos parádé. A legtöbb helyen megszűnt s mindenütt tűnőfélben van az a szokás, hogy a háromhónapos lázas felkészülést kilenchó- napos holt időszak kövesse. Most egész éven át szorgos tevékenység folyik a csoportokban. Csak olyan együttesek nevezhetnek be a járási, a városi találkozókra, amelyek legalább három előadást tartottak saját községükben, üzemükben, iskolájukban. 1 A műsorpolitika is átgondoltabbá, céltudatosabbá vált, s ehhez nagy segítséget nyújt, hogy a KISZ minden évben megjelöli a szemle alaptémáját. »Béke és barátság« — ez volt az 1961-es jelszó, s ezt követte két-három éven át »A korszerű tudomány és művészet eredményeinek megismeréséért« lelkesítő felhívása. Ezekben az években hódított teret az a szemlélet, amely a József Attila olvasómozgalmat és az ismeretterjesztést, ezeket a kevésbé látványos, de a műveltség megszerzéséhez elengedhetetlen területeket a műkedvelő művészeti tevékenységgel azonos rangra emelje, s a szemle részévé tette. Az 1965-ös szemle fő témája pedig hazánk felszabadulásának 20. évfordulója. Az olvasmányok anyagát, a művészeti csoportok műsorát húsz év legjobb magyar irodalmából, zenéjéből, táncszámaiból állítják össze. Húsz év dalaiból, kantátáiból, verseiből, novelláiból, drámáiból villantják elénk az új távlatok felé mutató magyar valóságot. 1961 óta — mint említettük — minden évben csak egy művészeti ágban volt országos találkozó. A felszabadulás évfordulójának tiszteletére rendezett szemle ismét felsorakoztatja az összes művészeteket. Irodalmi színpadok, színjátszók, bábjátékosok, szimfonikus zenekarok, kamarazene- karok, amatőrfilmesek, népi táncosok, tánc- és dzsesszzene- karok seregszemléje, társastánc verseny, gyermekrajzkiállítás, amatőrfoto-klállítás, népművészeti kiállítás, Helikonünnepségek, Erkel Ferenc-diáknapok, sárospataki és budapesti ünnepi diáknapok teszik még emlékezetesebbé a huszadik évfofdulót. Már folynak a helyi, körzeti versenyek, néhány hét múlva lezajlanak a járási bemutatók is, ahol a szólisták és csoporttagok mellére odakerülnek a győzelem arany-, ezüstös bronzjelvényei. De ezek a jelvények és a nagy, színpompás fesztiválok sem végét, hanem kezdetét jelentik valaminek. ,A szemle a maga egyre tökéletesedő módszereivel, lenyűgöző számszerű eredményeivel, komlex, minden művelődési ágat átfogó rendszerével csak út, melyen a mát értő, a jövőt formáló, szocialista szellemű, választékos ízlésű, sokoldalúan kiművelt emberek százezrei, milliói nevelődnek. ‘Mevezik pedig őt egyszerűen Viszi Péternek — a keze után s bizonyos »Armageddon« szekta tagjának, »unokájának« — a hite szerint. 1J juszra és fizimiskára éppen olyan, akár a többi ember. Ugyanazon a lyukon nyeli le a kolbászt, amelyiken a hitetlen Farkas Pali, az ájta- tos Bedő Gáspár vagy a képmutató Csoki Marcel. Álmában éppúgy horkol, mint az öreg Mikulás bácsi, s majd mindent úgy cselekszik, ahogy a többiek. Ha valahol kiejtik a nevét, mégis fülig szalad majd minden száj. Van Péternek egy másik, tisztességesebb neve is, de azt csak a tanácsházán tudják. Ezt, amelyiken emlegetik, a népi bölcsesség adta neki, miként a Tutajost annak, aki a Maroson ereszkedett le, és úgy telepedett meg a községben; a Göthöst a köhögésnek és a Görbét a hajlott hátúnak. Szóval Péterre úgy ragadt mostani előneve, hogy amit a két szeme meglátott, azt a két keze ott nem hagyta. Nem tolvaj ő azért, sem nem zsi- vány, mert lopni meg vinni — az kettő. A tolvaj fölfeszíti a tyúkólat, és zsákba rakja a kövér jércéket, elemeli a füstről a sonkát, amíg Rozi néni a litánián morzsolgatja az olvasót, de ő ilyet nem tesz. Ellenben ha a dűlőuton baktat, és megbotlik egy szőrtarisznyában, a piactéren rátalál egy dagadt bukszára, azt magához veszi, mert az ő prófétája, életben és hitben vezérlő Armageddonja küldötte azt neki. Vagy ha egy tyúk bekaparja magát a kerítés alatt az ő portájára, az sem Sz. Simon István: „cAmtaqiídcLő n ttjwkáyci igen kárityál többet, mert Armageddon azt is neki vezényelte, méghozzá egyenesen a fazekába. Jó hozzá, s ezért a mezőn is oda-odasúg neld, mikor elkotyog a szekérrel a közös kukoricája vagy a Gajdacsi háztájija melett: »Péter testvér, ebből a tengeriből neked küldök egy zsákkal s nemkülönben Gajdacsi kövér lucernájából három villával.« S mivel Péter hívő ember, ügy cselekszik, ahogyan engedelmes bárányhoz illik, fogja és viszi. A parancs — parancs. Ha egyszer-egyszer megcsípték, akkor sem jött zavarba soha. Eloldalgott, mint a leintett puli, s azzal magyarázta magának az esetet, hogy bizonyára rosszul értette, amit Armageddon lélekhangon közölt vele. Ezért gyakrabban és áhí- tatosabban kell nyálazni a biblia lapjait, és jobban kell ügyelni, nem ólálkodik-e gonosz szellem valahol a mezei adomány körül. Különben dolgos ember Viszi Péter, nem tart se köznapot, se ünnepet, se karácsonyt, se újesztendőt. Csak akkor ül be a tisztaszobába, ha egy-egy testvére meglátogatja. Ilyenkor viszont lehet a legnagyobb dologidő, szél hordhatja a meggyűjtött szénát, nap pergetheti az érett gabonát, Péter a kamrasarokba támasztja a vasvillát, szögre akasztja a kaszát: csak a testvérrel, Armageddon másik »unokájával« konzultálja a bibliát. Ha egy hétig marad a testvér, akkor egy hétig ünnepel. TLÍ őst is ünnepe volt. Va- lahonnan az ugari tanyákról tisztelte meg egy testvére. Három teljes napig sil- labizálták a bibliát, olvasták elölről hátra és hátulról előre, mígnem ráböktek arra a cikkelyre, ahol effélével ijesztgetik az emberiséget: És jőni fognak kígyók, békák és hié, nák és farkasok és tífusz és kolera meg minden, és sötétség lön, és mind elpusztulnak, akik letértek az igaz útról. Péter is megrettent, de testvére megvigasztalta, hogy »ők megmaradnak, és sokasodni fognak, és újjászületik majd a föld minden gonoszság, fer- telmesség, bűn és termelőszövetkezeti mozgalom nélkül«. Bezzeg megörült .ennek az irgalmasságnak Armageddon unokája, és terjesztette is nagyapja igéjét boltban, kocsmában, borbélynál, s a hitetleneknek á bibliát is felmutatta. Az értetlenebbjének türelmesen magyarázta, hogy előbb csak »háromnapos sötétség lesz, aztán meg vakító világosság, aztán jön a forróság és a hideglelés, majd elszabadulnak a pokol szörnyei és nyavalyái«. Volt is foganatja a jövendölésnek, mert az öregasz- szonyok erről suttogtak, és a boltos mind eladta a gyertyáit, az emberek meg mind a kocsmában várták a világvégét. Hiszen asszonyaiknak is meg kellett érteniük: ha már úgysem sok van hátra, legalább azt a kicsit töltsék jó helyen. A te. heneket azért persze, hogy megetették, a disznót is levágták, s még Péter is tett-vett, rakta, rakogatta az új házat a Rozmaring utca sarkán. De még a szamarat is elvitte, hogy vizsgálná meg az állatorvos, mert kehel, márpedig mióta a lovat be kellett adni a közösbe, csak ezzel fuvarozgat, mert hogy ezt nem tiltja az alapszabály. A hogy ott állt a sorban, s fogta a Tüske kötőfékét, megint csak rákezdett a mon. dókára — Bizony, testvéreim, meg van ez jövendölve. Mert Armageddon megsokallta a bűnt, a kapzsiságot meg a fertelmes- séget. Kórász Gáspár, aki ugyan a keresztelő óta sem lépte át a templom vagy valamely vallási szekta küszöbét, még rá is kontrázott. — És mind elpusztultok, és keselyűk lakmároznak csúfsá- gos testetekből... Kamarás Antal is értette a tréfát. — Nekem pedig Armageddon még azt is megsúgta, hogy mindez azért szabadul ránk, mert elrugaszkodtunk a földtől. És csak azok maradnak meg, akik Péternél feliratkoznak az új rendbe... — Hiába kunéroznak, ez már így lesz. Nem találkozunk sokan, az bizonyos... Az öreg Kórász kilépett a sokadalomból, egyenesen oda, ahol Péter szorongatta a Tüske kötelét — Hát idefülelj, te félkal- lantyús! Azt mondod, mind elpusztulunk? — Mind, aki nem kedves neki. — Akkor minek rakatod azt a kőházat ott a sarkodon, te? Te lágyfejű! — Erre is van feleletem. Mert az igazak megmaradnak, és én is igaz testvére vagyok Armageddonnak. — Unokája, nem? — No, igen ... — De hát akkor még nagyobb korpászsák vagy, Péter! Mert ha mind elpusztulnak itt a népek, ha Minyó Menyhért is, Ugrón Pál is ebsorsra jut, akiknek pedig a legszebb házuk van a faluban, meg ha a te . .. nem kímél senkit, semmit, hát csak lesz hol meghúzódnod néhány testvéreddel! Ott a nagyvendéglő, a művelődési ház meg a mi házaink, a mi tanyáink ... valamelyik csak megtenné? p tér nem szólt, gondol- kozott, összenézett Tüskével, a kalap karimája alól végiggusztálta a hahotázó, hasukat fogó parasztokat, majd megrántotta a kötőféket. — Gyere, Tüske, gyere... — Az, látod, jó lesz! — bugyborékolt Kórászból a nevetés. — Válasszon magához mindenki megfelelő társaságot!
