Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-14 / 38. szám

Vasárnap, 19C5. február 14. 5 SOMOGYI NÉPLAP A PÉLDAKÉP Jóindulat vagy hozzáértés Ugyanannyi pénzért jobbat — Takarékosság-e a rosus terv? Miért izgató a teleki művelődési ház történetei1 AZ AUTOKÖZLcfáCíl^SI VÁLLAL--» . i^.ute tűzbe jön, _ . --ói' Já­nosról beszci. .uond róla: — Művésze a szak.i ájának. Az egyik legxialalabb csoport­vezető ... A hozzá hasonlók forradalmasítják a technikát... Mindig új dologgal áll elő. És milyenekkel! Mostani találmá­nya tízmilliókat jelent majd! Ennek az emoernek arany ke­ze van . . A szürke műhelyépület te­nyérnyi irodájában találom az arany kezű embert. Egy idő­sebb szerelővel tárgyal: — Akkor úgy csináljuk a te­kercselést, ahogy megbeszél­tük. Ka elkezditek, szóljatok be.. . Mielőtt találkozunk, az udvaron még megkérdeztem Picit, a műhely legkisebbik tanulóját. — Jani bácsi? Mit mondjak róla? Ö a példaképem. Ha egyszer olyan szerelő lehetek, mint ő, akkor én leszek a vi­lág legboldogabb embere . .. MILYEN LEHET EZ AZ EMBER, akit minden gépko­csivezető elismer? Mi az, ami hosszú évek óta a még jobb keresésére ösztönzi? Mi az, ami éjszakánként ébren tart­ja, ami erőt ad neki a viták­hoz, a töprengéshez, az örö­kös munkához? Kérdezni szeretném, de nem tudom, miről faggassam. Hosz- szú már a csönd. Akkor hal­kan megszólal. — Látta már a műhelyt? Mondom, hogy nem. Bátor­talanul beszél, mint egy vizs­gázó diák. — Menjünk. Nézze meg. Végigvezet a gépműhelyen. Szürke esztergák, olajos mun­kapadok között megyünk. Egyik munkatársától tudom, hogy ebben a műhelyben dol­gozta ki egy esztergályos és egy lakatos segítségével a fékdobbeíétezést. Eddig két­százezer forintot takarított meg vele a vállalat. A víílamosíhűhélyben egy Ikarus-dinamót csodálnak a tanulók. A mester kérdez. — Na, hogyan keressük a hibát? Hárman is jelentkeznek. — Ide tesszük ezt a szerke­zetet, és máris kész. Jani bá­csi masinája mindent észre­vesz, olyan, mint a röntgen. Az ősszel egy újítási kiállí­táson láttam először ezt a szerkezetet. A kiállítás meg­nyitásakor mellettem állt a Műszaki Egyetem villamos­ipari tanszékének egyik taná­ra. Mindent megnézett, aztán újra visszatért ehhez a doboz­hoz. Elővette noteszát, és fel­írta az adatokat. — Érdekes... Ki ez az em­ber? Ennek a kisujjában ... Akkor jegyeztem föl Lőwy János nevét AZ IRODA KOPOTT ASZ­TALKAJÁN vonalzók, iratok, az iratcsomó tetején egy fur­csa alakú alumínium kocka és három fűrészelt szélű mű­anyag lap hever. — Most ezen dolgozom. Kézbe veszi a kockát, és illesztgeti a lapokat. — Ez egy üzemanyag-fo­gyasztásmérő lesz. Már min­den készen van, csak egy ke­vés idő kell csupán ... — Ez hoz milliókat? — Ez. Ha minden jól megy... — Ezzel a kabátzsebben el­férő parányi műszerrel hat­száz kocsin csak ez a vállalat százezreket takaríthat meg. Országosan tízmilliókat? A válasz csaknem szégyen­lős: — Ezzel... — Hány napig dolgozott rajta? — Nem tudom. — Hány éjszakát töltött itt az olajszagú esztergák mel­lett? A Műszaki Egyetem villamos- művek tanszékének munkatársai dr. Geszti Pál Óttó professzor irá­nyításával elkészítették az első magyar analóg számítógépet. Az analóg számítógépek működési cl- I ve a következő: a differenciál egyenleteket vagy differenciál ! egyenletrendszereket — amelyek a ; megoldandó feladatot fejezik ki — I az erősítők megfelelő összekapcso­lásával »írják fel-« a gép számá- ! ra. Az így összekötött rendszer — Jön! — mondta Suhák a társainak, és az ajtó felé mu­tatott. Sümegi és Szerényi villámgyorsan dolgozni kez­dett. — Ügy, jól csináljátok! — mondta nekik Suhák. — Ha ez se lágyítja meg az szb-tit- kár szívét, akkor semmi. Mire befejezte a mondatot, az szb-titkár belépett a mű­helyajtón. — Hívtak az elvtársak. Mi baj? — kérdezte. — Nem számoltam ... Tudni szeretném a titkát. Hogyan találta ki ezt a szer­kezetet? Csak néz és moso­lyog: — Hiába kérdi, nem tudom elmondani. Ügy van vele az ember, hogy szórakozás az egész. öröm. Ha valamit nem ért, akkor az százszor, ezer­szer eszébe jut. És egyszer csak felriad éjjel, mert meg­van a megoldás. Nincs jobb érzés annál, mint megérteni valamit. Rájönni egy titok nyitjára. Mert ebben a szak­mában sok titok van még... Németh Sándor különböző pontjaira olyan eleme­ket kötnek, amelyek le tudják rajzolni a fellépő feszültséget, az eredmény pedig vagy egy műszer képernyőjén végigfutó fénypont 1 útvonalában, vagy közvetlenül ' egy leírószerkezeten megjelenő : számértékben jelentkezik. A gép ezen a módon rendkívül sokféle I kérdésre tudja megkeresni a meg­oldást, köztük olyanokra is*, ame­lyek papírral és ceruzával meg- i oldhatatlanok. (MTI) — Látja, nem? — kérdezte elkenc»dve Suhák, és kezével Sümegiék felé bökött. — Ma­gyarázat nélkül is látnia kell, hogy megszakadunk ebben a rohadt műhelyben. Mondja, kinek az érdeke, hogy tönk. remenjünk? — Senkinek, elvtársak, sen­kinek! — felelte az szb-tit­kár. — A szakszervezet a leg- erélyesebben tiltakozik min­den olyan munka ellen, ami az egészség rovására megy. — Ugyan, tiltakozik — vá­gott vissza Suhák, és ajk­biggyesztve nézett az szb-tit- kárra. — Duma, elvtársam, duma! — De kérem... — szólt közbe az szb-titkár. — Nahát — vágott szavába Suhák —, ha maga olyan jó szakszervezetis, akkor most bemegy az igazgatóhoz, és megmondja neki, hogy ebben a műhelyben csak úgy lehet elvégezni a feladatokat, ha kettővel emelik a munkáslét­számot. — Szóval két segítség kel­lene? Hm — mondta elgon­dolkodva az szb-titkár. — Meglesz — tette hozzá gyor­san és elviharzott. Suhák rákacsintott társaira, g Aztán akkorát kacagott, hogy ~ zengett belé a műhely. — Ha ez se lágyítja meg az igazgató szívét, akkor sen­ki. Igaz, nehezen puhítható az öreg, de a szakszervezetét _ nagyon tiszteli ... A műszaki átadásnál suttogó megjegyzéssel fogad­tak: hát ezt ki hívta ide? S az átadást megelőző vitában esküdt ellenségként. A szem­benállás — meggyőződésem — nem személyemnek szólt, in­kább az újságnak, mely »-ki­teregethet-« egy korántsem megnyugtató jelenséget. Pedig ezt megtenni kötelessége. A reprezentációs kakaspörkölt- ből már nem ettem, de utána levelet hozott a posta néhány soros fi gyei meztetéssel: Hall- passon az istenért, úgysem le­het a végére járni! A levél el­gondolkoztatott, s egy .darabig szót fogadtam. Az eset tanul­sága azonban túlnő Teleki ha­tárán. lelkiismeretlenség len­ne hát végképp elhallgatni. Nos, mi történt Telekiben? Egy számomra is rendkívül szimpatikus erőfeszítés gyü­mölcsét láttam — félig éret­ten. Igen, félig éretten, mert a fa beteg kissé, s ez érződik a gyümölcs ízén. Teleki négy­száz lelkes falu — óriási igyek- véssel, törődéssel lakóinak sorsa iránt. Az emberek itt nem várnak másra, helyeseb­ben nem ölbe tett kézzel lesik a járás, az állam segítségét, hogy sorsuk jobbra fordulion. Az ő erőfeszítéseik — ha pénz­ben nem is — hatásukban és értékükben messze felülmúl­ják a kívülállókét. Most leg­utóbb például művelődési ház építésére szánták rá magukat, s ez is több, mint másutt. Aligha van a megyének olyan községe, ahol közfürdőt ter­veznek a művelődési ház alá. Telekiben ( közfürdő lesz. És művelődési ház, mely most még talán meghaladja igényei­ket. A többet akarás mégis lenyűgöző. A pénz, a munka sok helyről tevődött össze. Az emeletes érzület szakemberek szerint 1 200 000, a helyiek szerint 800 000 forintot ér. A társadalmi munka értéke 28 000 forint. A gyümölcs mégis" félig érett. Pedig mindenki ápolta, "oodozta. nyesegette a műve­lődés fáját... A kaposvári tervezőiroda 27 000 forintot kért a terve­kért, ezt sokallták a község vezetői. Szekér Ferenc kő­művesmester. C kategóriás magántervező megcsinálta falujának »-társadalmi munká­ban«. Csupán az építésvezetői t;sztet vállal+a a járási tanács közreműködésével másodállás­ban (és Budapestről, mert ott — Ide figyelj, Suhák — szólt közbe Szerényi —, hagy­juk a csudába ezt az egészet. Ne taktikázzunk. Én jól is­merem a főnököt. Ha eddig nem sikerült megpuhítani a művezetőnek, a pártbizalmi­nak, a termelési osztályveze­tőnek, a műszaki vezetőnek, akkor nem fog ez menni az szb-titkárnak sem. Mert vall­juk be őszintén: eddig akár­hányszor jött a főnök, mi vagy cigarettaszünetet tartottunk, vagy ettünk, vagy újságokat olvastunk, de dolgozni még nem dolgoztunk. Szerintem nem fog az igazgató segítsé­get adni. — No, nézd csak, de bere- zeltél! — mordult rá Suhák. — Mondj, amit akarsz, ne­kem akkor is ez a vélemé­nyem. Hagyjuk a fenébe ezt az erőlködést. Inkább szer­vezzük meg egy kicsit jobban a munkát. — Nem szeretem, ha okos­kodsz. Néha már azt hiszi az ember, hogy az üzemszerve­zés professzora lettél — mondta Suhák, s szája gú­nyos mosolyra húzódott. — Bízd csak rám a dolgokat. Sümegi, aki a szerszámos- állványnak támaszkodva fi­gyelte az eseményeket, előbb, re lépett: — Valami igazság van ab­ban, amit Szerényi mondott. — Kettő egy a javatokra Csak nem neveit meg a Sze- sényi? — kérdezte nevetve dolgozik) havi ezerötszázért. Jóindulatát nem vitatom, hoz­záértését és a megbízáshoz va­ló jogosultságát igen. Mindösz- sze két rajzból álló tervét a megyei tanács tervjóváhagyó bizottsága sok módosítással ugyan, de elfogadta. A föld­szinti rész terveit azonban nem is látta a bizottság. A módosításokat senki sem el­lenőrizte. De hát ezt megelőzően is volt néhány zavaros dolog, amit még a járásnál »hidaltak át«. Perregi Tamás főépítésve­zető ugyanis hivatalosan elle­nezte a terv megvalósítását: »■Az épületterv szakszerűtlen, funkciójában és egyes részle­teiben sem megoldott. A ter­vező illetékessége vitatható.« Ez a vélemény azonban csak 1963. október 22-én születhe­tett. mert a főénítésvezető — a szabályoktól el törően — a szeptember 16-án kiadott épí­tési engedélyből (!) értesült a dologiról. A művelődési ház akkor már félig készen volt! Hogy ehhez a »manőverhez« milyen érdekek fűződtek, ezt valóban nehéz lenne megálla­pítani. Következményei azon­ban nyilvánvalóak. A községi tanács elnöke is nehezen tudná számba venni, hogy hányszor módosítottak a terven, hányszor bontották a falakat, hányszor korrigáltak — hallgatva a közvélemény szavára. Ott ezt mondta: — Elvtárs, hiszen a színpa­dot már háromszor átépíttet­tem, de még mindig nem olyan, mint amilyennek sze­retném ... S e megjegyzés ellenére ő maga is védi, dugdozza a hi­bákat, amiket éppen a község érdekében tártak napvilágra a szakemberek. A dolog ugyanis odáig fajúit, hagy a mű­velődésügyi szervek (melyeket nálunk nem szokás megkér­dezni egy-egy művelődési in­tézmény tervezése kapcsán) kénytelenek voltak szakértői véleményt kérni a siófoki ter­vezőirodától. Nem vállal-kozha- tom rá, hogy a csaknem négy­oldalas — megdöbbentően reá­lis és jó szándékú — szakvé­leményt közöljem. De néhány adalék is elgondolkoztató eb­ből. A fürdőhelyiségekben például nincs természetes vi­Suhák, és atyáskodva megve­regette Sümegi vállát. — Nem ingadozunk, szakikám, nem ingadozunk. A sikerben bízni kell. Hallgassatok csak, azt hiszem, már jön is a se­gítség — mondta, és az ajtó felé mutatott. A műhelyajtóban Végvári, az üzem egyik technikusa állt meg. Üj overall volt rajta. — Jó napot, elvtársak — köszönt barátságosan. — Má­tól kezdve én vagyok a vál­lalati normás. Az igazgató elvtárs ide küldött, hogy vé­gezzem el a munkanap-fény. képezést. Végvári a műszak végéig ott maradt a műhelyben, pon. tosan fölmért mindent. Suhák megkérdezte tőle, milyen ké­pet kapott a munkanapról. — Túl laza a norma — mondta a technikus. — Hat és fél óra alatt el lehet vé­gezni a munkát. Javasolni fo­gom az igazgató elvtársnak, hogy egy-egy dolgozótól az eddiginél nagyobb teljesít­ményt kívánjon meg. No, vi­szontlátásra holnap reggel! A nagy lemezajtó zörögve becsukódott. A három mun­kás egymásra nézett. — Most mi lesz? — kér­dezte sápadtan Szerényi. Suhák ádámcsutkája a mell­csontjáig szaladt, akkorát nyelt — Hát — mondta —, most majd meghallgatjuk a mun­ka jó megszervezésére gyár­tott ötleteidet. Itt az ideje, hogy te is csinálj valamit en­nek a kis kollektívának az •fékében. Szegedi Nándor lágítás és szellőzés, a me- xegvíz-eliatast és a fűtést nem biztosították. A művelődési ház előcsarnoka szélfogó és fűlés nélküli, a nagyterem óriási, de rosszul kinasznál- ható. Egy nagy, pillérekkel határolt tér van a bejárattal szemben, óriási ablakokkal, nyitható szárny nélkül. Ez a tér semmire sem használható (nagvvonalúan »téli kert«-neik nevezzük). A színpad méretei rosszak, nincs rálátás, a rival­dakiképzés szakszerűtlen, nem lehet oldalkulisszákat elhe­lyezni, a padozat szabálytala­nul vízszintes, rálátni képte­lenség. s a díszleteket csak a közönség feje fölött lehet be­szállítani. A két öltözőbe nem terveztek folyó vizet (most már lesz), a tetőhajlás 30—35 fok helyett 24 fokos, a beázás veszélye fenyeget. A födém - szerkezet tűzveszélyes, s a fű­tést az emeleten sem oldották meg. Hogy a közművesített épületben a közönség csak az udvaron át juthat a mellékhe­lyiséghez, hogy a vetítőfülke hasznos teret von el, hogy az épület homlokzata ellen is lehetnek kifogások, erről már nem is érdemes beszélni. Egy biztos: a művelődési ház nem dől össze, hisz a hozzá nem értés — még ha anyagpocsé- kolássai járt is — a hat cen­timéteres választófalak helyé­re is 25 centiméteres falat te­remtett ... De miért folytassam tovább? A telekiek és néhány járási vezető e súlyos tervezői hibák feltárását szőrszálhasogatás- nak, rosszindulatú hozzáállás­nak, bökölődésnek minősíti, holott egyszerűen arról van szó: ugyanezért a pénzért job­ban, hozzáértőbben, gazdasá­gosabban épülhetett volna meg a művelődési ház. A rossz terv tehát nem takarékosság, ez bebizonyosodott. Pénzt és energiát, a lakosság, a vezetők energiáját pocsékoltuk azzal, hogy nem hivatott »szakértő­re« bíztuk a tervezést. Ennyit legalább illene most már elis­merni ... A kakaspörkölt után — amit csak a »jól végzett munka« jutalmának minősít­hetek — értesülésem szerint ezt mondta valaki: — Márpedig ez így marad, ahogy van! Az áment kimondó vezető sem műszaki szakember! Bár néhány százalékig igazát el kell ismerni, hisz most mar képtelenség lenne mindent ki- iavítani. De a főbb dolgokat: a színpadot, a bejáratot, a fű­tést kötelességünk. Kinek van haszna abból, hogy ha óriási erőfeszítés és áldozat árán áll az épület, de hideg van oda­bent. ezért senki sem lát^gat- ia: ha a nézőtérről csak hal­lani lehet, de látni nem; lia az előtérbe havat fű a szél a beszélgető. dohánvzó emberek nvakába? Ennyi javítást iga­zán meg kell tennünk, s ha valóban a falu lakóiért tet­tük. amit tettünk, a felelősség­re vonás sem maradhat el... S hogy miért izgató kérdés a teleki művelődési házé? Nemrég hasonló visszásságok kerültek napvilágra Magnófel­vétel címmel lapunk hasáb­jain. A telekiek úgy érezték, róluk szól. Pedig — bocsánat az árulkodásért — a »fősze­replő« a mesztegnyői művelő­dési otthon volt. Balatonsze- mesre már el se mentünk, lse­dig ott is műv&lődési ház épül, ott is érdemes lett volna mag­hallgatni a szakembereket, mielőtt súlyos százezrek épül­nek a falakba. Nem a ráfordí­tott összeg ellen, nem a mű­velődési lehetőség ellen, nem a falu lakóinak áldozatos, jó szándékú igyekvése ellen til­takozik a lelkiismeret. A hoz­zá nem értést, a felelő*1 ensé- get, a »nagyvonalúságot« bírál« hik. És úgv érzem, jogosan, mert egyre nyilvánvalóbb: minden embernek számot kell adnia a maga munkaterületén arról, hogy hogyan sáJárko- rTotf (1 7?ó-r* Jávori Bél* LEGÚJABB TÍPUSÚ bel-és külföldi raktárról azonnal BZéllímnk FÖLD MŰVESSZÖVETKEZET VAS- ÉS MŰSZAKI BOLTJA, MARCALI Elkészült az első magyar analóg számítógép SEQÍTSÉQ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents