Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-12 / 36. szám

Zárszámadás tanulságokkal A NAGYATÁDI JÁRÁS közepesen gazdálkodó termelő- szövetkezeteihez felzárkózott a bolhási Szabadság Tsz is. A zárszámadó közgyűlésen ezt is jelenthette a vezetőség. Egy munkaegység értéke 33,63 fo­rint az előző évi 27,19 forint­tal szemben. A csaknem hétfo­rintos emelkedés — mivel a múlt év is meglehetősen szi­gorú volt — jelentős ered­ménynek számít. A közgyűlésen hallottakból kitűnik, hogy a szövetkezet túljutott a fordulóponton. Ha hogy a tagság szorgalma, te­remtőereje, az elképzelések és az elgondolások hogyan, mi­lyen mértékben változnak át anyagi javakká. Ez a folyamat nem mehet végbe a szövetke­zeti demokrácia kibontakozá­sa nélkül. Alapvető követel-f ménye az előbbre jutásnak/ hogy a vezetők és a tagság szót értsenek egymással. A KÖZGYŰLÉSEN elhang­zott felszólalásokból a »mienk)« féltése csendült ki. Elmúlt az az idő, amikor hallgatással vettek tudomást a jogtalanul móddal olcsóbbá, jövedelme­zőbbé lehet tenni az állatte­nyésztést. A burgonya 46 má­zsás átlagtermésével sem lehet dicsekedni a nagyatádi járás­ban ... Akadtak hibák, kisebb-na- gyobb zökkenők a múlt évben. Ezek miatt azonban nem le­het csak Bódis György és Horváth István brigádveze­tőkre vagy Mezei Ferenc me­zőgazdászra hárítani a felelős­séget. Ebben az egész közös­ségnek osztoznia kell. A zárszámadó közgyűlésen a tagok és vezetők szóvá tették, KOMMENTÁR Részlet egy tanügyi beszámolóból: >\A marcali já­rás orosz nyelvi versenyét Orsós Júlia, a Somogysámso- ni Általános Iskola nyolcadikos tanulója nyerte meg.« Okos tekintetű, szolid, ápolt öltözékű cigánylany. Jeles tanuló. A szőkedencsi faluvégről jár autóbusszal a körzet központi iskolájába, Somogysámsonba. Neve­lői nagy szeretettel és büszkeséggel beszélnek róla. El­ső lett tizenegy iskola több mint négyszáz nyolcadikosa között. Kitűnő szereplésével felülmúlta e nemes szelle­mi vetélkedésben a járási székhely és több nagyobb iskola összehasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzetben le­vő tanulóit. Olyanokat is, «akiknek külön asztaluk, kis kézikönyvtáruk van, és csöndben tanulhatnak otthon. Olyanokat is, akiknek nem kell reggel fél hétkor buszra várniuk, és akik jövőre középiskolában tanulhatnak. Orsós Júliára a munka, a pénzkeresés korai kényszere vár és a lassú beletörődés, a gyermekkori álmok feledé­se — küszködés a mindennapokért. Hacsak nem sikerül más belátásra bírni szüleit, s bennük is fölébreszteni azt, ami lányuknak oly tiszteletet parancsoló erőt ad sorsa megváltoztatásához. Rádöbbenteni őket arra, hogy engedjék a maguk fölismeréssel megszabott útján jár­ni gyermekeiket, hiszen ezzel ősi céljaik elérésének le­hetnek tanúi és segítői. A tizennégy éves lány általános iskolai versengés­ben lett első, és csupán egyetlen szaktárgyban mutat­hatta meg rátermettségét, átlagon felüli készségeit. Ké­pességeivel azonban az iskola után, az élet versenyei­ben is bátran rajthoz állhat. területét nézve nem tartozik is a nagy tsz-ek sorába, adva van itt is az igazi nagyüzemi gazdálkodás megannyi föltéte­le. Ami a vezetők rátermett­ségét, szakmai képzettségét il­leti, meg tudnak birkózni a feladatokkal. Az ő posztjukon hónapok, esetleg még fél év alatt sem lehet sokat- bizonyí­tani. A gyakori elnök- és ag- ronómuscsere meg éppen nem használt a közös gazdaság ér­dekeinek. Talán ezért is tör­tént, hogy Grujber Sándor megbízott elnököt csak egy év után erősítették meg beosztá­sában. Az idő és az eredmé­nyek igazolták, hogy érti és odaadással végzi a munkáját. Elnök és agronómus ... El­sősorban rajtuk fordul meg, letört kukoricacsövekről, a földben hagyott burgonyáról, egy-egy magáról megfeledke­zett tag dézsmálásáról. »Igenis legyen csak minél nagyobb rend a közös portán. A lehetőségekhez mérten igyekeztünk minden posztra a legodavalóbb embert állítani. Mégis álcád hiba, pedig vigyá­zunk. Legyen csak annyi pár szeme, ahány tagja van a szö­vetkezetünknek« — mondta az egyik szövetkezeti gazda. A 33,63 forint korántsem az elérhető maximum a bolhási Szabadság Tsz-ben. Ez a szö­vetkezet csak most van iga­zán kibontakozóban. Váza, szerkezete, tartópillérei azon­ban határozottan látszanak. Építeni kell rájuk. Okkal­elmondták mindazt, ami aka­dályozta múlt évi munkáju­kat. Levonták a tanulságot, bizonyára okultak a feltárt hi­bákból. Tiszta szándékkal tet­ték ezt, a gazda felelősségé­nek tudatával. NEM LEHET MEGJÓSOL­NI, hogy jövőre mennyit ér majd a munkaegység Tény, hogy a 33,63 forint az eddig elért legjobb eredménynek számít. És van hitele is. Fia­tal vagy erejük legjavában le­vő emberek, Kolcz Mihály, Darab Lajos, Ihász József, Varga József és Varga János 1965 januárjától új és gondos tagként dolgoznak a szövetke­zetben. Bizonyára megtalálják majd számításukat. G. S. r Útirány: Toponár—Kaposfüred (Tudósítónktól.) Nemrégen körutat tettünk a kaposvári járásban. Arra vol­tunk kíváncsiak, hogyan áll­nak a járás falvaiban a műve­lődési tervek megvalósításával. Este fél 6-kor érkeztünk Toponárra. Már az utcán meg­állapítottuk, hogy valamire készülnek a községben. Asszo­nyok, lányok igyekeztek az is­kola felé. Az egyik tanterem­ben tíz-tizenkét asszonyt és lányt találtunk a nőtanács sza­bó-varró tanfolyamán. Január közepén kezdték a foglalkozá­sokat, szabásmintákat készíte­nek, és ruhákat terveznek. El­mondták, hogy szívesen járnak ide, és minden foglalkozáson teljes létszámmal, huszonötén vesznek részt. A nőnap alkal­mával kiállítást rendeznek. Remélik, hogy ettől még töb­ben kapnak kedvet a varrás­hoz. Magyaratádon nótaszó hal­latszott ki az iskolából. A fo­lyosón (mivel alkalmasabb hely nincs a községben) a KISZ-szervezet leány tánc­csoportja próbált. Az alkalmat­lan hely nem lohasztotta a tán­colok kedvét: úgy ropták a né­pi táncokat, mintha egy mo­dern művelődési otthonban lettek volna. Az egyik tante­remben a színjátszók Sásdi Nándor »Nyolc hold föld« cí­mű színművét tanulták. A da­rabot rövidesen bemutatják, s egyik jelenetével részt vesznek a kulturális szemlén is. Amatőr tánczenekarok találkozója Siófokon A Balaton-part nyári műsorának tervéből (Tudósítónktól.) A Balaton-part nagy idegen- forgalma egyre sürgetőbben reműködésével. Megrendezik az amatőr tánczénekarok egész estét betöltő találkozóját és műsorát • Felsömocsoládon fényárban úszott az iskola ezen az estén. Az egyik tanteremben mintegy hatvanan a nők akadémiájá­nak ismeretterjesztő előadását hallgatták a gyermekek helyes táplálásáról. A szomszédos te­remben a színjátszó csoport Egri Viktor »Virágzik a hárs« című színművének bemutatá­sára készült. A harmadik he­lyiségben a dolgozók esti is­kolájának hallgatóit találtuk. Matematikaórájuk volt. Kaposfüred volt utolsó állo­másunk. Már tízre járt az óra, de az iskola még világos volt, az irodából írógép kattogása hallatszott. Nemes György, a művelődési otthon igazgatója meghívókat gépelt egy jövő heti rendezvényre. Vele együtt mentünk be a tanterembe, ahol még javában folyt az ok­tatás: állattanórát hallgattak az esti iskola részvevői. Kísér­leti oktatás folyik itt: az álta­lános iskola hetedik osztályá­nak anyagát a szakmunkás- képző tanfolyam anyagával összekapcsolva tanítják. Az ál­talános iskola elvégzésével egy időben a hallgatók szakmun­kás-bizonyítványt kapnak. P. L. Két haj ókazánt kapott a Húsipari Vállalat A Somogy megyei Húsipari Vállalat a termeléshez szüksé­ges gőzt a szomszédos barom­fifeldolgozótól kapta. Igen sok problémát okozott, hogy nem mindig tudtak elegendő gőzt adni a húsüzemnek. Ezért az illetékesek úgy döntötték, hogy a Húsipari Vállalatot, a ba­romfifeldolgozót és a hűtőhá­zat a cukorgyárból látják el gőzzel. Ez a terv azonban még nagyon messze van a megva­lósulástól. A Húsipari Vállalat vezetői ezt látva arra kérték felügyeleti hatóságukat, hogy engedjenek nekik kazánt vá­sárolni. A kérést indokoltnak találták. és hozzájárultak, hogy kazánházat építsenek, és abba kazánokat állítsanak be. A két — egyenként 102 négyzetméter területű — ha­jókazánt nemrég üzembe he­lyezték. A vállalat régi kis kazánját a baromfifeldolgozó rendelkezésére bocsátották. A szakemberek most azt tanácsolják, hogy felül kell vizsgálni a korábbi terveket. Ugyanis felmerül a kérdés, ér­demes-e több mint tízmillió forintot fordítani arra, hogy a három élelmiszeri pari válla­latot a cukorgyárból lássák el gőzzel, ha két ilyen nagy tel­jesítményű kazán üzembe he­lyezése csupán 1 300 000 fo­rintba kerül. Munkában a jégvágók - lelnek a jégvermek (Tudósítónktól.) A földművesszövetkezetek fel­adata, hogy 331 falusi jégvermet töltsenek meg télen jéggel. Így a nyári nagy melegek idején jegelt sört ihatnak majd a falvak dol­gozói, és megvédhetik az ételt is a megromlástól. Az fmsz-ek a tor- melőszövetkezetekkel megállapo­dást kötöttek a jégvermek meg­töltésére. Sok helyütt a folyóból vizet fogtak, naponta hizlalgatták a jeget. E gondos előkészítésnek megvan az eredménye. Most, hogy hide­gebbre fordult az idő, megyeszer- te megkezdődött nagyobb ütemben a jégvágás. A tsz-ek számottevő jövedelemre, tesznek szert e téli munkával. 153 200 mázsa jeget kell elvermelniük a földművesszövet­kezetekkel kötött megállapodások alapján. Az fmsz-ek szorgalmaz­zák a jégvermek megtöltését, mert a műjéggyárak jege aránylag drá­ga, s a szállítás a nyáron nehéz­ségekbe ütközne. Az ígéret kevés Tetőfokán áll a kulturális szemlére való felkészülés, rövidesen megkezdődnek a körzeti bemutatók. Az isko­lák, tt művelődési házak he­lyiségeit délutánonként és este zenészek, énekesek, táncosok, színjátszók veszik birtokukba. Sok gondot okoz a csoportvezetőknek a mű­sor megválasztása. Mindenki arra törekszik, hogy valami új, jobb és színvonalasabb produkcióval lépjen a kö­zönség elé. Fölvetődik, hogy vajon a művészeti csoportvezetők megkapták-e a kellő segítsé­get a műsorok összeállításá­hoz. Kaptak-e műsorfüzete­ket, témajavaslatokat, kó­rusgyűjteményeket? Erre azt válaszolhatjuk, hogy az irodalmi színpadok kivételével nem kaptak. Az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat 1963-ban kiadott egy 11 dalból álló kis füze­tet. Ez nem sok... Szó esett arról is, hogy ez a lapkiadó megjelentet egy műsorfüze­tet a felszabadulás 20. év­fordulójára, s hasonló ígé­reteket kaptunk máshonnan is... Az ígéret azonban kevés! Helyes lett volna gondos­kodni olyan kiadványokról, amelyek megkönnyítik a kulturális szemlére való fel­készülést. G. J. követeli, hogy Somogy és Veszprém megye illetékesei a nyári műsorokat az eddigiek­nél nagyobb gonddal, igénye­sebben állítsák össze. A két megye művelődésügyi osztá­lyának képviselői tárgyaltak azokkal a műsorszolgáltató szervekkel, amelyek a nyári műsorokat összeállítják, meg­állapodtok néhány magasabb színvonalú előadás rendezésé­ben. Ezek közül említésre mél­tó az Országos Rendező Iroda új körműsora. Külföldi tánc­zenekar, valamint Inez Taddio, Alfonzo, Kabos László, Brach­feld Siegfried, Angyal János közreműködését ígéri az ŐRI. A Fővárosi Operettszínház is vendégszerepei a nyáron Sió­fokon. Több föllépésre vállalkozott az Állami Népi Együttes és a Budapest Táncegyüttes. Az ŐRI ezenkívül egy siófoki nemzetközi tánczenei találko­zót tervez külföldi és magyar tánczenekarok, szólisták köz­A komoly zene kedvelőit a keszthelyi zenei hét hangver­senyei csalogatják- A két nagy- zenekari hangverseny szólistá­ja Fischer Annie és Kentner Lajos lesz. Tihanyban ezen a nyáron is rendeznek orgona­hangversenyt. A tervezett nyolc hangversenyen magyar orgo­naművészek szerepelnek. A füredi színházi napokon az ország legjobb színházai­nak sikeres darabjait szeret­nék bemutatni. Ezenkívül tár­gyalnak a debreceni operatár­sulattal is. A Balaton-part műsorában a Csiky Gergely Színház, a veszprémi színház és a győri Kisfaludy Színház is szerepel. Balatonföldváron megrende­zik a hagyományos folklórfesz­tivált. Az első nagyszabású balato­ni műsort, a hagyományos siófoki idénynyitót május 22- re tervezik. AZ ELSŐ SZEREPLÉS — Ö az elnökünk! Hozzászólás Véget ért az előadó be­számolója. A gyűlés elnö­ke megköszönte a tartalmas előadást, és jól bevált gya­korlat szerint hozzászólásra biztatja a részvevőket. A teremben nagy a cseni. Mindenki várja az elsőt, aki jobbksz-feltartással jel­zi, hogy lenne valami mon­danivalója. — Nincs első? — tekin. tett végig kíváncsian az el­nök a termen. A jelenlevők erre-arra te­kingetnek, hátha akad vál­lalkozó. — Kezdjük talán mindjárt a második hozzászóláson! — mondja az szb-titkár az avas szellemességet. Már jó öt perce tart ez a néma várakozás, amikor a hatodik sorban Vaculák feltartja a jobb kezét. Az elnök felsóhajt. Itt az első fecske, majd jön utána a többi. — Tessék, Vaculák szak­társ! Az öreg nehezen feltá- pászkodik a helyéről. Nyel egy nagyot, és a követke­zőt mondja: — Kedves elvtársak! Mint­hogy ilyen szép számmal együtt vagyunk, bejelen­tem, hogy van egy negyve­nes vadonatúj csehszlovák sziloningem eladó! * « * Gyárigazgató macska A nyugal-németországi Bauer asszony úgy kívánta biztosítani kedvenc macs­kájának, Nikodemusnak jö­vőjét, hogy kinevezte egyik gyára igazgatójává. Ha Bau­er asszony meghal, érvény­be lép az okirat, amely ki­mondja, hogy a hosszú sző­rű, doromboló Nikodemus — egy nagy gyár igazgatója. * * * „Eszmei“ mondanivaló... Edward Chelman, az is­mert amerikai pszicholó­gus sok esztendős vizsgála­tai alapján arra a megálla­pításra jutott, hogy az amerikai polgárok beszélge­tés közben és levelezésük­ben a következő szavakat használják leggyakrabban: pénz, venni, folyószámla, csekk, haszon. » * * Bucher nyugatnémet igaz­ságügy-miniszter munka- [ napjának beosztását ismer­tetve mondotta: — Este leülök a televízió elé. jó két órácskát szundi­kálok, s utána frissen ülök munkához. * * * Egy amerikai kémiai ku­tatóintézet pontosan megha­tározta, miből áll egy mo­dern leány. Ebből: annyi klórból, amennyi öt nagy fürdőme­dence fertőtlenítéséhez ele­gendő; 38 kiló oxigénből, 56 gramm sóból, 37 gramm vízből. 1 kiló 30 d°ka méz­ből. 11 kiló szénből, 20 000 gyufafejhez elegendő fosz­forból, 10 mosószappanra való zsírból és hasonló anyagokból. Mi ebben az izgató? Somogyi Néplap MSZMP Somogy megyei bizottsága es a Somogy megyét Tanács lapja. Főszerkesztő* WIRTB LAJOS. Szerkesztőseg: Kaposvár. Latinka «ándor o. i Telefon 15-10. 15-11. Kiadja a Somogy megvet Lapkiadó vállalat. Kapos« ár Latinka s u. z. Telefon \?> 1« Felelős kiadó: Szabó Gáboi Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetést díj egv nőnapra 12 F« index: 25061. Készült a Somogy megyei Nyomda Ipart Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka Sándor utca &

Next

/
Thumbnails
Contents