Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-03 / 28. szám

Tn,ÁG proletárjai, egyesüljetekj ÁRA 50 FILLÉR Mai számunk tartalmából XXII. ÉVFOLYAM 28. SZÄM * SZERDA, 1965. FEBUÁR 3. MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Munka és felelősségérzet 13. o.) Olvasóink írják (5. o.) Tizenhat évesek őszintén az erkölcsről (6. o.) MEGÁLLAPODÁST ÍRTAK ALÁ MOSZKVÁBAN Tizennégyezer szovjet vendég érkezik az idén hazánkba Húsz magyar turistacsoportot látnak vendégül a Szovjetunióban Moszkvában kedd délben aláírták a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Szov jet—Magyar Baráti Társaság 19S5. évi együttműködési ter­vét. Erre az alkalomra — mint már jelentettük — a szovjet fővárosba érkezett as MSZBT küldöttsége Kristói Istvánnak, a társaság főtitká­rának vezetésével. A Barátság Házában meg­rendezett ünnepélyes aktuson jelen voltak az MSZBT veze­tőségi tagjai, élükön a társa­ság elnökével, Pjotr Fedősze­re v akadémikussal, az SZKP Központi Bizottságának tag­jával, a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiájának alelnö­kivel, a pártközpont magyar alosztályának, a szovjet kül­ügyminisztériumnak, a moszk­vai magyar nagykövetségnek a képviselői. A két társaság együttműkö­dési tervét Pjotr Fedoszejev és Kristóf István írta alá. A megállapodásról szólva Kris­tóf István sajtótájékoztatón elmondotta, hogy az a hazánk felszabadulásának XX. évfor­dulójával kapcsolatos prog­ramokat állítja a középpont­ba. Az idén mintegy 14 000 szovjet vendég látogat ha­zánkba, s körülbelül ugyan­ennyi magyar ismerkedik meg a Szovjetunió életével. 1965-ben ukrán napok lesz­nek Magyarországon, Magyar napok lesznek Azerbajdzsán­ban. Hazánkban évfordulók kapcsán Csajkovszkij, Lomo­noszov. Cere teli-megemléke­zések lesznek, a Szovjetunió­ban pedig Szamuely Tiborról, József Attiláról, Bartók Bélá­ról és Weiner Leóról fognak megemlékezni hasonló alkal­makból. Fedoszejev akadémikus fel­szólalásában hangsúlyozta, hogy az SZMBT aktivistái szívesen foglalkoznak majd a Magyarországról a Szovjet­unióba érkező több mint húsz turistacsoporttal. Most folyik annak az április 4-re Magyar- országra utazó 150 tagú szov­jet küldöttségnek az összeálH- tása, amelynek tagjai annak­idején részt vettek a Magyar- ország felszabadításáért folyó harcokban. (MTI) Új típusú hordozórakétát próbáltak ki a Szovjetunióban Január 30-án a Szovjet­unióban sikerrel próbálták ki egy kozmikus objektum pá­lyára bocsátását szolgáló új típusú hordozórakétát. A rakéta több mint 13 000 kilométer távolságban a Csendes-óceán felszínén ért célba. Repülés közben minden­egyes fokozata az adott prog­ramnak megfelelően működött. Utolsó előtti fokozatának modellje nagy pontosság­gal az adott körzetben csapódott be. Minthogy a kísérletek jó eredménnyel zárultak, február 3-án, határidő előtt szabaddá teszik a tengerhajózás és a repülőgépek számára a Csen­des-óceánnak azt a részét, amelyet a TASZSZ január 9-i közleményében jelölt meg. (MTI) •■»V" iTEZET Prágában befejeződött a KGST 19. ülésszaka Záróokmányt írtak alá a küldöttségek Szovjet—amerikai együttműködés az atomkutatásban A Szovjetunió és az Egye­sült Államok atomtudósai együttműködnek a tengervíz- sótalanítási eljárások kidolgo­zásában — jelentették be hi­vatalosan Bécsben az ENSZ nemzetközi atomenergia ügy­nökségének központjában. A két atom-nagyhatalom képvi­selője közölte, hogy az egyez­mény alapján kibontakozó tu­dományos és technikai együtt­működésről szóló dokumentu­mokat, s a két ország tudósai közötti személyes tapasztalat­cserék eredményeit az ügy­nökség révén a többi tagál­lam rendelkezésére bocsátják (MTI) További javításra vár a termelők és a termeltetők kapcsolata Megyei tanácskozás az idei mezőgazdasági tervekről Tegnap a megyei tanácson megbeszélésre jöttek össze a járási tanácsok mezőgazdasá­gi osztályvezetői, főagronó- musai, főállattenyésztói és a termelőszövetkezetekkel kap­csolatban álló termeltető vál­lalatok, üzemek vezetői. Dr. Moher László, a megyei ta­nács mezőgazdasági osztály- vezetője elmondotta, hogy fő­ként a konzervipari növé­nyek termeltetésére szóló szerződések kötésével marad­tak el. Csökkent az érdeklő­dés némely növények iránt, s ezekre a szövetkezetek nem szívesen szerződnek. A nagy­atádi járásban például alig több mint 70 százalékra áll­nak a konzervipari növények szerződésével, ezen belül a paradicsommal 46 százalék­nál tartanak. Vannak járások, ahol az állatok szerződése is vontatottan megy, legnagyobb gondot azonban a burgonya és a zöldségfélék várakozáson aluli tervezése okozza, ugyan­is jobbára ezeknek a tervs^á- mai maradnak el a népgazda­ság igén veit tükröző irány­számoktól. Mi az oka annak, hogy a szerződéskötések üteme nem kielégítő? Sasvári Ferenc, a Nagyatádi Konzervgyár igazgatója sze­rint jobban jövedelmeznének a konzervipari növények, ha a tsz-ek kellő időben gondos­kodnának a talajerő vissza­pótlásáról. mert jó fö'dben nemcsak hatvan mázsát te­remne például a paradicsom holdanként, hanem száz má­zsánál is többet, így a gyár is könnyebben teljesíthetné hazai és külföldi kötelezettsé­geit. Azonban a talaj gyen­gesége és az ebből következő mérsékeltebb hozam nem egyedüli kerékkötője a kon­zervipari növények, köztük a paradicsom termesztésének. Sasvári elvtárs is utalt rá, hogy voltak hibák az, átvéte­leknél is, és a hibázó átvevő­ket felelősségre vonták. Boncz József, a nagyatádi já­rás főagronómusa és Molnár Imre, a marcali járás mező- gazdasági osztályvezetője ha­tározottan kijelentette, hogy főként a termeltető vállalatok szakembereitől függ, hogyan halad a szerződtetés. Példákat említettek a helytelen fellé­pésre. a megengedhetetlen hangnemre és a kétes minő­sítésekre. Csonka Károly, a Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat igazgatója a szövet­kezetek és a vállalatok egy­másra utaltságáról beszél­ve hangsúlyozta, hogy. nekik úgyszólván nincs is problémá­juk a termelőkkel. Gavallér Andor, a Nagyatádi Dohán3'- beváltó és Fermentáló Üzem vezetője a szerződéskötések­ről szólva elmondotta, hogy az előirányzott dohánvterüíet- nek mintegy öt százalékára még nem szerződtek le a kö­zös gazdaságok. Jovánczai Ferenc, a MÉK főagronómusa a zöldségfélék termesztését akadályozó körülményként a tavalyi kedvezőtlen időjárást említette. Köztudomású ugyanis, hogy a gyakori eső­zés várakozáson felüli gazoso- dássál járt, ez ártott egyebek között a paradicsomnak, csökkentette a hozamot, és rontotta a minőséget. Tantó Gábor, a cukorgyár osztólyvezető-helyettese szóvá tette, hogy a termelőszövetke­zetek nem élnek azzal a lehe­tőséggel. amelyhez termelőd tevékenységük folytán ra­gaszkodniuk kellene. A cu­korgyártás melléktermékei közül a melasz és a nyers ré­paszelet kitűnő takarmány, mégis akadnak közös gazdasá­gok, amelyek nem viszik el a gyárból, hanem pénzt kémek helyette. Ugyanakkor takar­mányozási gondokkal küsz­ködnek. A tanácskozás rész­vevőihez szólt Fábri István, a megyei pártbizottság mező- gazdasági osztályának helyet­tes vezetője is. Kérte a járási szakvezetőket és a termeltető vállalatok képviselőit, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a kapcsolatok javítá­sára, az idei tervek teljesíté­séért. A termelők és a ter­meltetők jó kapcsolatának példájaként a Vetőmagter- tető és Ellátó, a Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó, valamint az Állatforgalmi Vállalatot említette. Végül Mohar elv­társ összegezte a tanácskozás tapasztalatait. 1 *. F. ötnapos tanácskozás után kedd délután a kül- és bel­földi sajtó jelenlétében ünne­pélyes külsőségek között tar­totta záróülését a KGST 19. ülésszaka. A záróülésen Otokar Si- munek miniszterelnök-helyet­tes megnyitó szavai után N. V. Faggyejev, a KGST titkára kérte föl a delegáció vezetőit a záróokmány aláírására. Ez­után a küldöttségek az orosz ABC sorrendjében írták alá a záróokmányt. A Bolgár Nép- köztársaság nevében Sztanko Todorov miniszterelnök-he­lyettes, a Magyar Népköztár­saság nevében Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, az NDK nevében Bruno Leuschner miniszterelnök­helyettes, a Mongol Népköz­társaság nevében Demcsigijn Molomzsamc, a miniszterel­nök helyettese, a Lengyel Népköztársaság nevében Piotr Jaroszewicz miniszter­elnök-helyettes, a Román Népköztársaság nevében Alexandra Birladeau minisz­terelnök-helyettes, a Szovjet­unió nevében Aí. A. Leszecsko A KGST prágai, 19. ülésszaka befejezte munkáját. A ta­nácskozás részvevői záróokmányt írtak alá. Fedorenko, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője le­velet intézett U Thant ENSZ-fötitkárhoz azzal kapcso­latban, hogy a főtitkár beszámolója a Szovjetuniót és még né­hány tagállamot az adós nemzetek között említette meg. A fő­titkár beszámolója az Egyesült Államok álláspontját tükrözte — állapítja meg a levél. O Laoszban nem csitultak el a jobboldal erői közötti vesze­kedések. Bár hétfőn a miniszterelnök és a puccs képvi­selői között megállapodás született, a zendülők tegnap ágyúzni kezdték a kormányhoz hű csapatok laktanyáját. Közben az is kiderült, hogy Nosavan tábornok, a jobboldali erők vezére megtagadta az engedelmességet a miniszterelnöknek. 1 miniszterelnök-helyettes és Csehszlovákia nevében Oto­kar Simunek miniszterelnök­helyettes. Az ünnepélyes aláírás után a vendéglátó Csehszlovákia nevében Otokar Simunek mondott záróbeszédet. Ebben hangsúlyozta, hogy a 19. ülés­szak meghatározta a legfonto­sabb feladatokat a következő időszakra. Jóváhagyták Ju­goszlávia tevékeny részvételét a KGST egyes szerveinek munkájában. A csehszlovák miniszterelnök-helyettes rá­mutatott arra, hogy határoza- tolcat fogadtak el a tagálla­mok közötti együttműködés bővítésére, amelyek a tagálla­mok további fejlődését szol­gálják. Részletesen megvitat­ták a kooperáció és a specia- lizáció kérdését különösen a gépiparban, a rádiótechniká­ban és az energiaellátásban. A KGST 19. ülésszaka ezzel befejezte munkáját. (MTI) Fedorenko levele U Thanthoz A Szovjetuniónak nincs ENSZ-adóssága Fedorenko, a Szovjetunió ál­landó ENSZ-képviselője hétfő este levelet intézett U Thant­hoz azzal kapcsolatban, hogy a világszervezet közzétette a fő. j titkár »felülvizsgált beszámo- lóját«. Fedorenko levelében újra felhívta a figyelmet arra, hogy törvényellenesek és minden alapot nélkülözőek a jelentés­nek több ENSZ-tagország ál­lítólagos tartozására vonatkozó állításai. A szovjet állandó ENSZ-megbízott hangoztatja, hogy a Szovjetunió álláspont­ját az említett kérdésben 1965. január 21-én U Thanthoz inté­zett levelében már kifejtette. A szovjet ENSZ.képviselet Uh takozást jelentett be, és úgy ér­tékelte U Thant beszámolójá­nak első változatát, hogy az az Egyesült Államok álláspontját tükrözi. Az Egyesült Államok ugyanis szeretné valamennyi ENSZ-tagországra kiterjeszte­ni a pénzügyi felelősséget az imperialista hatalmak közel­és közép-keleti, valamint kon­gói agresszív cselekményeiért. Amint már közöltük, az ENSZ-közgyűlés hétfő este 17 perces plenáris ülést tartott. U Thant főtitkár, az ülés egyet­len szónoka beszámolt arról, hogy mindeddig nem sikerült kielégítő megegyezést elérni az ENSZ »békefenntartó erők« fi­nanszírozásáról, a világszerve­zet pénzügyi helyzetének ren- dezéséríil. U Thant szerint a tagálla­mok a következő öt elvben egységesek: 1. A tagállamoknak — elvi ál* lásp ontjuk feladása nélkül — segíteniük kell, hogy az ENSZ kijuthasson jelenlegi nehéz hely­zetéből; 2. az ENSZ érdekében el kell kerülni az összeütközést a 19« cikkely alkalmazása ügyében; 3. a pénzügyi helyzetet az ösz- szes tagállamok önkéntes hozzá­járulásával kell rendezni, s ezt a megoldást nem szabad akként értelmezni, hogy a tagállamok megtagadják az e kérdésben vallott korábbi álláspontjukat; 4. a befizetéseket mielőbb *neg kell tenni; a tagállamok — kü­lönösen a fejlett államok — olyan számottevő összeget fizessenek be, ami biztosítaná a helyzet megoldását; 5. mielőbb meg kell kezdeni a békefenntartó akciók egész kér­désének általános megvitatását. U Thant beszéde után a köz­gyűlést február 8-ig elnapol­ták. (MTI) Mosavan tábornok, a laoszi jobboldal vezetője megtagadta az engedelmességet A vientiane-i lázadók szer­dán délután ágyútüzet nyitot­tak a velük szemben álló kato­nai erőkre. Ezzel a laoszi »jobboldal jobboldalának« zen­dülése megint fellángolt. Hétfőn este úgy látszott, hogy a jobboldali frakció ellenőrzé­se alatt álló Vientiane-ban si­került letörni azoknak az erők­nek a belső zendülését, ame­lyek Bounleut Sikosy ezredes vezetésével szembefordultak az ott állomásozó, egyébként szin­tén a jobboldal vezetése alatt álló katonai erők többi részé­vel. A vientiane-i kormányhoz hű csapatok főparancsnoka, Kouprasith Abhay tábor­nok ugyanis megállapodott a zendülökkel, hogy felad­ják állásaikat. Az angol és az amerikai ka­tonai attasé az egyik féltől a másikhoz futkosott, megpróbált közvetíteni a zendülők és a hadsereg másik része között. Ez a közvetítés azonban siker­telennek bizonyult: az AFP jelentése szerint a kora délutá­ni órákban, az ultimátum lejártával el­dördültek az első ágyúlövé­sek. Az összetűzést állító­lag a zendülők kezdemé­nyezték, amikor a Bounleut ezredes se­gítségére siető egységek, ame­lyeket egy Kham Kong nevű tábornok vezet, megérkeztek a fővárosba vidéki laktanyájuk, bői, és ágyűzni kezdték az Abhay tábornok csapatainak kezén levő Chinaimo katonai tábort A UPI jelentése szerint a fiatal katonatisztek akciójának hátterében az rejlik, hogy a semleges Souvanna Phouma minisz­terelnök és a jobboldal ve­zetője, Phoumi Nosavan miniszterelnök-helyettes között kiéleződtek az el­lentétek. A hírügynökségi értesülések szerint Souvanna Phouma még hétfő este magához kérette Phoumi Nosavant, a tábornok azonban megtagadta az enge­delmességet, s nem vett részt azon a »békítő tanácskozáson« sem, amit a zendülők és a vientiane-i erők között tervbo vettek. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents