Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-04 / 29. szám
Csütörtök, 1965. február 4. 3 SOMOGYI NÉPLAP Csurgó jobb zöldségellátásáért Évek óta gondot okoz Csurgó zöldségellátása. Noha a föüdművesszövetkezet zöldségboltjának forgalma két év alatt száznyolcvan százalékkal emelkedett, de az igényeknek így is csak 50—60 százalékát elégítették ki. Különösen kevés volt a primőr áru, s éppen akkor nem tudtak gondoskodni elegendő zöldségről, amikor a magántermelők sem jelentkeztek a piacon áruikkal. A gyenge ellátás legfőbb oka, hogy járásszerte kevés a kertészet. Nincs is olyan közös gazdaság, amely nagyobb területen termelne zöldségfélét Az iharosi tsz négy-öt holdas kertészete éppen akkor nerfl tud elég árut adni, amikor a legnagyobb a kereslet. Két évvel ezelőtt még volt kertészet a csurgói Zrínyiben, tavaly azonban megszüntették. Nem termel a gyékényesi Szabad Ifjúság hétholdas öntözéses kertészete sem. A termelőszövetkezetek, amikor megszüntették a zöldségtermelést, főleg a munkaerőhiányra hivatkoztak. Nehe zíti a kertészkedést az is, hogy aa egész járásban mindössze egy szakképzett kertész van. Az idén létesített ugyan egy négy-ötholdas kertészetet a po- gányszentpéteri tsz, ez azonban nagyon keveset enyhít a járási székhely gondjain. A zavartalan zöldségellátáshoz a földművesszövetkezetnek 15—20 holdas szerződésre lenne szüksége, eddig azonban csupán hét holdra sikerült szerződést kötni. Az iharosi tsz sem a földművesszövetkezettel, hanem a MÉK-kel kötött szerződést, pedig eddig minden évben viszonylag ko- Irán és jó minőségű áruval jelentkezett a csurgói piacon. A járási székhely kielégítő tUátása nagy gondot okoz a ftelyi ' földművesszövetkezetnek. Az eddiginél sokkal nagyobb lehetőségeket kellene feltárni. Az idén is meg kell keresni azokat a magántermelőket, akikkel a korábbi években már kötöttek szerződést Ez azonban csak részmegoldás. Gondolkodni kellene a helyi és a környékbeli tsz-eknek egy olyan zöldségbázis kialakításán, amely biztosítaná a járási székhely ellátását. K. L Túlteljesítették az IS64. évi községlejlesztési tervet a kaposvári járásban Eli lakos 36,32 forint értékű társadalmi munkát végzett (Tudósítónktól.) Jó munkát végeztek a kaposvári járás községei 1964- ben. A tanácsok bevételi tervüket — figyelembe véve a társadalmi munkát és a helyi anyag értékét — több mint 19 000 000 forintra, a kiadási tervet pedig 14 720 000 forintra teljesítették. A járás lakossága a tervezett 851 300 forint helyett 2 840 255 forint értékű társadalmi munkát végzett. A tervteljesítéshez a lakosság 3 500 000 forinttal, a földművesszövetkezetek 250 O' az állam pedig 2 321 000 forinttal járult hozzá. A községi tanácsok több mint kétmillió forint bankhitelt vettek igénybe, és 300 000 forint értékű helyi anyagot használtak íeL A községfejlesztési alap igénybevételével negyvenegy faluban készült szilárd burkolatú, illetve salakjárda. Tizenegy kilométeres hálózatbővítéssel száznegyvenkét családhoz jutott el a villany. Üj orvoslakást adtak át rendeltetésének Általában, orvosi rendelőt pedig másik három községben. Nyolc pedagóguslakást is építettek. Két községben nyílt új művelődési ház, kettőt átépítettek, hármat pedig felújítottak. Csaknem mindenütt számottevő összeget költöttek hidak, sportpályák építésére, felújítására. A könyvtárak fejlesztésére a tervezett 70 000 forint helyett 84 000 forintot fordítottak. JÓ SZÁNDÉK - FÉL SIKER Gondolatok a városi kulturális ankét után Elmélyült munka előzte meg a tanácskozást. Hosz- szan tartó vizsgálódás tapasztalatait rögzítette a beszámoló, s ennek alapján kívánt előremutató eszmecserét folytatni Kaposvár párt- és állami vezetése a művelődési szakemberekkel, s azokkal a gazdasági vezetőkkel, akiknek hivatása lehetővé tenni és ellenőrizni a párt művelődéspolitikájának végrehajtását. Felelősség és jó szándék vezérelte a gondolatot: időszerű most már kimozdítani művelődési életünket a viszonylagos hullámvölgyből. A szándékot azonban csak fél siker követhette, jóllehet így is előbbre jutottunk egy lépéssel. Az ankét után rendezgetni próbálja az ember a gondolatait, s természetesen összevetni azzal, ami a tanácskozáson is elhangzott végső értékelésként. Mi volt a cél? Megmozgatni egy kissé az erőket, kutatni a helyenként megmutatkozó közömbösség okát, utat mutatni, és megkeresni végre azokat az embereket, akiken sokszor elbukik a legjobb szándékú igyekezet is. Meghívtak az ankétra jó néhány gazdasági vezetőt, összesen száz embert, s a szünet előtt ötvenhaton, utána huszonhaton ültek a Megyei Könyvtár előadótermében. Vitatni lehet, hogy mi volt a fél siker legfőbb okozója, de az első ellentmondást mindenképpen o távolmaradók közömbösségének tulajdoníthatjuk. S hogy miért? Somogyi elvtárs vitaindítójának jelentős része szinte a leltár pontosságával tárta fel művelődési intézményeink, együtteseink, kulturális életünk helyzetét, eredményeit, i Tudatukig csak a gazdasági hibáit A szándék tiszta: a terv jelentősége ér el, a külgazdasági vezetők ne csak sa- turális tervé nem. Senki nem ját üzemüket ismerjék; tekint, sék át részletesebben városunk helyzetét, mielőtt saját feladataikról vitatkoznak. Csakhogy nem jöttek el. A nézőtéren egyrészt azok az emberek ültek, akik előkészítették az ankétot, másrészt, akik jól ismerik a helyzetet Ezért a tartalmában is jelentős ankét félkarú óriás lett, ahol természetesen még így is volt bőségesen alkalom a vitára. Mi volt e tanácskozás legfőbb mondanivalója? Az elvi célkitűzés világos: az emberek tudatának átformálása a szocializmus felépítésének egyik döntő föltétele. Kinek mit kell tennie ezért? A VIII. kongresszus, a megyei és városi pártbizottsági határozatok megszabják a feladatokat, kimondták már, és kimondják sokszor, hogy a termelékenység fokozása, a gazdasági munka színvonalának emelése elképzelhetetlen s egyúttal elválaszthatatlan az ideológiai munkától, a tudatformálás rendkívül bonyolult feladatától. Tudja ezt ma már mindenki, de érti-e igazán? S meg- teszi-e a maga munkaterületén azt, ami rá vár? A beszámoló kevésbé, Róna Imre elvtárs, a megyei párt-vb tagja viszont igen erőteljesen mutatott rá, hogy a gazdasági vezetők általában még mindig csak beszélnek erről — s nem éppen felelősséggel. Az üzemek, az intézmények zöme el sem készíti a terveket. Az igazgatók legföljebb a művelődés, a tanulás anyagi föltételeit teremtik meg, többet alig tesznek. Huszonnyolc község üzlete.t látjj el friss süteménnyel a balatonboglári cukrászüzem (Tudósítónktól.) 1963-ban még csak 830 000 forint értékű cukrászsüteményt készítettek a balatonboglári termelőüzemben, tavaly viszont ez a szám meghaladta az 1 640 000 forintot. Huszonnyolc község nyolcvan üzletébe szállítanak innen friss süteményeket heti két alkalommal. A múlt évben a kré- mes volt a sláger: négyszáz- ezer darab fogyott el. A nyáron fagylaltból hatszázezer forintos forgalmat bonyolítottak ellenőrzi az üzemeket; se a párt-, se a szakszervezet, se a tanács nem vonja felelősségre a vezetőket mulasztásaikért. Pedig ma már nem szabad ud« varolni a kötelességteljesítésért, meg kell követelni. Hisz — ez a tanácskozás legjelentősebb gondolata — az igazgató nemcsak gazdasági, hanem politikai vezető is egyben! Értenie kell, s munkálkodni azért, hogy sokoldalúan művelt emberekre bízhassa a gazdasági tervek minőségi köve. telményeinek végrehajtását is. Mi a legfőbb tehát, amit nemcsak tanulságként, hanem szigorú követelményként kell rögzítenünk a tanácskozás után? Az, hogy szólamok helyett váljék végre közüggyé, mindenki feladatává a művelődési és az ideológiai munka. A harc nem a minisztériumok, ban és nem a megyei intézményekben folyik, hanem a munkapadok mellett, ott, ahol életük javát töltik a dolgozók S ki lehet az ő tudatváltozásuk első számú felelőse, ha nem a gazdasági — s egyben politikai — vezető? Sok szó hangzott el arról is, hogy a munkásoktól kezdve az értelmiségi rétegekig igen sok helyen ütközünk a közömbösség fejlődést gátló falába. Érvelünk a televízióval, az élet ritmusával, az elfoglaltsággal és ezenkívül még nagyon sok mással. Arról azonban megfeledkezünk hogy gyakran igen nagy közömbösséggel, fásultsággal és pesszi- mizmussal találkozunk éppen a művelődés »apostolai«, a fő- vagy mellékhivatásból kul- túrmunkások. és a gazdasági vezetők, a most is távolmaradók között. És ezeknek az embereknek a közömbössége veszélyesebb, nehezebb áttörni, mint a városban tapasztalható közönyt. A »belső fásultság, nak« lehetnek vélt és valódi okai. Meg tudjuk-e becsülni művelődési szakembereinket? Támogatjuk-e eléggé a jó kezdeményezést; bizalmat szavazunk-e, vagy kedvet szegünk, s adunk-e helyes irányba száguldó paripát a társadalmi munkások a »megszállottak zi hamarosan. Kiüti Mihályit a nyeregből, mihelyt alkalom )tín átkozik. Igen... Az lesz, amit akar. Nem enged meg semmiféle ellenállást. Majd megtanítja azokat, akik még mindig a csöndes susztert, »Kicsi« Birit látják benne, a piszkos, gana- jas csizmák, cipők toldozóját, foltozóját. Merészelje valaki még egyszer Kicsinek csúfolni! Nem! Ezt a nevet nem akarja soha többet hallani! Nagyot sóhajtott, lábujjhegyre ágaskodott, s boldog mosollyal nézett kifelé az ablakon- Istenkém, istenkém, milyen kicsi dolgokon fordul meg a világ sora! Lám, ha Csacsis Szilágyi nem hal meg, ma is ütögethetné a faszegeket a csizmákba, rongyos cipőkbe. De szerencséjére, Csacsis Szilágyi pár héttel ezelőtt elköltözött az árnyékvilágból. A dolog úgy esett, hogy valamilyen ünnepség alkalmából az orosz katonák egy kis összejövetelt rendeztek. Erre a célra valamivel több vodkát kerítettek, mint amennyit el tudtak fogyasztani. Mivel pedig a jó pálinka soha nem volt megvetendő, elzárták a községháza egyik szobájába az italt azzal a szándékkal, hogy alkalomadtán majd iszogatnak belőle. Ezt szagolta ki Csacsis Szilágyi. Ehhez jó orra volt mindig, s most is pár nap alatt megfejtette a lezárt szoba titkát. Amikor az orosz katonák nem voltak otthon, kihasználta az alkalmat, és beszívoga- tott a vodkából. De annyira sikerült neki, hogy nem bírt kimászni a szobából, ott nyúlt el a padlón egy üveggel a kezében. Ügy találtak rá másnap • katonák. Szidták, költögetle. ^^^.alá«, hogy tettrekészségük kiteljesedjék, vagy olyan helyzetek, de bizony a tolmács nem kelt föl, akárhogy unszolták is. Meggyulladt benne a _pá- linka, meghalt szabályszerűen. özvegyember volt, két csacsi maradt utána csupán. Senki nem siratta meg. Így köszönhette Kicsi Biri a vodkának meg Csacsis Szilágyinak a szerencséjét Másnap ő lett a tolmács. Most pedig, miután megszűnt a faluban a parancsnokság, átvette a hatalmat. Kikiáltotta magát köz- társasági elnöknek. Így aztán élvezi a főjegyzői szobában a hatalmat.. Ez a köztársaság-alakítás, azt lehetne mondani, véletlenül jutott eszébe. Méghozzá éppen azon a napon, amikor az orosz katonák magára hagyták a falut. Néhány évvel ezelőtt olvasta valami könyvben (mert ha kevés munkája volt, gyakran félredobta aj kaptafát meg a kalapácsot, s olvasott egy kicsit), hogy Olaszországban létezik egy olyan kis köztársaság, amelyik csak néhány ezer lelket számlál. Monaco vagy mi a csuda a neve a parányi államnak. Bahaner Szigfrid írta róla a könyvet, irtó érdekes volt, elolvasta legalább ötször. Az ötletet tehát tulajdonképpen tőle kapta. Éppen ez villant agyába, amikor az oroszok teherautója kifordult a faluból. Mert ugyebár, ha ott, Olaszországban ilyen köztársaság létezhet, akkor miért ne lehetne itt is.... Biharberettvóban. önálló hadsereg, saját pénzverés, miniszterek, micsoda szép dolog! Hát még az, hogy mindezt 6 egyedül irányíthatja. Minden szava parancs! S minden szava szent, ahosv az egy köztársasági elnökhöz illik. Ha komolyan belegondolt — márpedig sokszor megtette —, tíz évet odaadott volna az életéből, ha mindezt megvalósíthatja.;. Kint az utcán közmunkára kivezényelt emberek tisztogatták az árkokat, a kövesúton A főhadnagy megörült. — Na, akkor éppen három'1 emberre van szükségem! — Azonnal kerítek három'1 munkást, vannak itt közmunkán többen is — ajánlotta Bipedig ganéjjal megrakott sze- rí, és már indítani is akarta kerek igyekeztek a mezőre ... Erről jutott eszébe, hogy ideje lenne rendbe hozatni a község egyik hintó ját Az illik egy tette. egyik fogdmegét a toboraó útra. Csakhogy a főhadnagy leinköztársasági elnökhöz, nem a gyalogjárás. Föltette kozáksapkáját, és ment, hogy a kbNem kell menni sehová. Azok csak hadd végezzék a dolgukat. Ti hárman vagytok, csiszinben saját szemével lát- s annyi éppen elegendő. hassa a hintákat. A folyosóról Igen, de Kicsi Bitinek eh-(( és mind-mind válaszra vár. magához intette két fegyveres hez nem fűlött a foga. Még emberét, és úgy haladt élőt- hogy saját elnöki kezével rak- tük néhány lépés távolságban, ja a fát? Azt már nem! Oda mint egy hadvezér. lenne a tekintélye az emberek tét teremtünk, melyben minden igyekezetük szinte már gyanússá válik? Ilyen gondokról sokat hallani, s ha nincs is mindnek reális alapja, figyelni rá akkor is érdemes. De ez csak az egyik oldala a dolognak. A másik: megköveteljük-e a hivatásosaktól, hogy képességeik legjavát adják, hogy egész emberként és nagy ambícióval, feladataik nagyságához mért odaadással munkálkodjanak? Ezernyi kérdés, A sarkon, a Hangya bezárt előtt, ha ezt megtenné! Meg( üzlete előtt megálljt parancsolt. Autót látott közeledni az úton. Rangjához illően cigarettázva várta be a teherautót, s csak akkor igazgatta meg kozáksapkáját a fején, amikor megismerte a szovjet főhadnagyot. Ez volt az itt állomásozó katonák parancsnoka. Most a járási székhelyen van. Nemigen örült a látogatásis mondta a főhadnagynak, s( idegességében az orosz szava- ( kát magyarral keverte. — Tovaris, én vagyok itt aí nacsalnyik. Engem mentsél föl.< A főhadnagy bosszúsan ne-] vetett: — Micsoda ember ez? gondolta. — Egyszerű tolmács, „rTi«, 1..1 parancsolgatni. Mi lenne eznak, mert tudta, hogy ez neki % . . mégsem akar dolgozni, csak vényeink színvonalával? Elé- Igazi diktátor válna belőle. valamilyen munkát jelent. Bizony sokat szaladgált ennek a főhadnagynak a narancsára az alatt a pár hét alatt, míg mellette tolmácsolt. Mert hol fu- sz°n: var kellett, hol szalma, azután vagy a, nacsalnyik, meg széna a lovaknak, tűzifa ne|ked keli jő példát mutatni, a katonáknak, a híd javítása- Kicsi Biri kelletlenül morgedettek lehetünk önmagunk- zel, ha nagyobb rangja lenne? kai? Vagy olyan helyzetet kel Talán most már nem is elméleti síkon, hanem tettekben testet öltve... A közömbösség — ami a különböző rendezvények látogatottságát illetően mutatkozik — valóban tény, szomorú tény. De mégsem szomorkodnunk kell ezen. Sorolhatjuk ugyan a távolmaradás ezernyi okát, de el kell jutnunk odáig, hogy önmagunkba is nézzünk. Min- den rendben van talán rendez. lene teremtenünk, hogy az emJelt adott a gépkocsivezető- berek ne tudjanak nem eljönnek, aztán szigorúan Birirel| ni a színházba, a hangversenyre, a művészeti vitára, az irodalmi estre. Ez a minőségi követelmény — azt hiszem — ma nagyon is időszerű... hoz emberek, és a jó ég tudná gott, de a főhadnagy gúnvo- 5a minőségi követelményre-----1--- ——--J— —-- lódva rászólt, s mint az előbb _ , “ ...... B iri, ő is keverte a szavakat: nXe' szorosan összefügg „ .... , . v az egyik felszólaló figyelemreT Dv|,aJ’ klCS1 r°b0t’ na~í méltó gondolata. Olyan sok in. „ 4-,B7T K-.nmmr n7 „n. csalnyik- * tézméoy, együttes, csoport lakán váltott vele néhány . elkeseredve látta, hogy gongjairól hallott a vitaindítóC7nf rriio í rí cxcrTr A-»« néhány ^ ellenkezni nem lehet. Mér- ^ — mondta —. hogy sr' te felsorolni, ml minden még. Sejtette, most is valami kí- vá»qáfm lehet, ha ide jött. Valóban iól gondolta. A tiszt kihajolt az autó abszót, majd megkérdezte: — Van még tűzifa az erdőben? — A kiserdőben, itt a falu alatt — dadogta Biri. ... ban — mondta —, hogy sr'"te gesen lejjebb _ húzta fejen a megszédült tőle. S ha azt íon- kozateapkät es maga utar m- M hogy most mit kel. tette két ajtonallojat is. !ene tenni a közeljövőben, el(FolytatjukJ »veszik a gondok sűrűjében. Kérdése ez: mire figyeljünk leginkább, mire irányítsuk az össztüzet? Hiszen szétaprózódik az erő. Szerinte okosabb volna kutatni és megtalálni-, hogy melyek a város legfőbb adottságai, mit kellene kiemelni és magas színvonalon fejleszteni tovább... A gondo- lat már ott a helyszínen megfogant Az egyik művészeti szakember arról beszélt, hogy a nagyfokú koncentrálás híve. Ne foglalkozzon ugyanazzal a feladattal egyszerre négy-öt szerv. Ha egy intézmény köré csoportosítanánk az adott művészeti ágakat, szinte egyik napról a másikra tervszerűbb, célratörőbb munkát követelhetnénk, s lehetetlenné válna az átfedés, a műsorok egymásra szervezése is. Okos és felelősségtől áthatott észrevételek hangzottak el — ezek feltétle. nül biztosítékai az előrejutásnak. Egy sokéves győzködésünk érdekes, új oldaláról került napvilágra ezen a tanácskozáson. A felszólaló megközelítően így fogalmazott: A művészeti szakemberek kölcsönösen lenézik egymást, nem értékelik eredményeiket, miközben szemtől szembe szép arcukat mutatják egymásnak. Mi van emögött? A szembenállás, a féltékenykedés nem új jelenség nálunk, de most már valóban rendezni kellene frontokat, hisz a meg ne;u értés gúzsba köti a legdúsabb fantáziát és ambíciót is. S ennek súlyos következményei vannak. Nem fedeztük még föl az egymásrautaltság, a művészeti ágak, a művelődési élet részterületeinek szoros összefüggését. Pedig — és így mondta a felszólaló —, ha nem járnak hangversenyre az emberek, attól rosszabb a színház, s ha üres széksorok ásítanak a színház nézőterén, az visszahat a TIT, a művelődési házak munkájára is. Tehát nem élhetünk egymás nélkül! összeforrottan és egységesen teljesíthetjük csak hivatásunkat. »Intézményeink valóban az ideológiai harc műhelyei legyenek, hogy városunk lakosságában anyagi erővé váljon a kulturális és szellemi munka...« Érdemes elgondolkozni ezen! Kell-e határozatot hozni egy ilyen széles körű ankétnak? Hivatott-e ez a tanácskozás arra, hogy — hatáskör nélkül — határozatokat hozzon? Nem hiszem. Ezek a pontok arra buzdítanak, hogy hajtsuk végre a kongresszus, a Központi Bizottság, a megyei, városi párt. és állami szervek már korábban és jól megfogalmazott határozatait, amiknek végrehajtását biztosítani, ellenőrizni nem a tanácskozás feladata. Hogy a párt művelődéspolitikájának szellemében dolgozni érezze mindenki önmagára nézve kötelezőnek? Ez szép gondolat, hasznos is. De a tanácsnál, az intézményeknél ezt meg kell követelni a hivatásos kultúrmunkásoktól; itt csak kérésként juthat el az emberekhez, tehát hatása ia jóval kisebb. A vitaindító ezt a szándékot rögzítette: nem elég közel kerülni gondjainkhoz, hanem közeli és távlati intézkedéseket kell kidolgozni ezek megszüntetésére. Ez a feladat már a párt- és állami vezetés, a mű- vészeti szakágak egyes csoportjainak elemző és utat mutató eszmecseréire, állásfoglalására vár. A tanácskozás egy lépés volt előre, de mi többet akarunk lépni. Az erők összpontosításával, a párt művelődéspolitikájának szellemében ki-ki a lehető legnagyobb energiával és odaadással, képességeinek javával lásson hát munkához. A hullámvölgyből kiemelkedve — szellemi életünk kiteljesedésével — városunk gazdasági fejlődését, mindannyiunk életének gazdagodását akarjuk segíteni. S ezért fáradozni érdemes! Jávori Béla