Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-20 / 43. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ÁKA: 50 FILLÉR Somogy!Méplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS Á MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM 43. SZÁM SZOMBAT, 1965. FEBRUÁR 20. Mqí számunk tartalmából: LEÁNY A MAJORBAN (3. o.) Rádió-, URH- és tv-müsor <5. O.) RANDEVÚ RÓMÁBAN (6. o.) KiSZ-feladatok 1965-ben (MT£2E'i ’ , * ^ A kilencedik államcsíny Saigonban A szálak ismét Washingtonba vezetnek Thao ezredes áll a puccs élén Khanh tábornokot megölték? Amerika örömére a dél-vietnami puccsista tábornokok félreállították Taylor tá romok, amerikai nagykövet ellenlábasát. Khanh tábornokot. Mint ismeretes, nem is olyan régen Khanh rossz viszonyba került az amerikai nagykövettel, és követelte annak visszahívását Saigonból. A marakodó tábornokok »diktátornak«, »hatalomszomjas, becsvágyó törtetőnek« becézik Khanht, aki állítólag házi őrizetben van, más hírek szerint viszont megölték. © Az ENSZ-közgyűlés csiit irtok esti ülésén úgy döntöttek, hogy szeptemberig elnapolják az ülésszakot. A döntés hátterében az áll, hogy az ENSZ a törvénytelen közép-keleti és kongói hadműveletek következtében adósságba keveredett, s a kérdést nem tudták megoldani. Mint ismeretes, a Szovjetunió és néhány állam álláspontja kezdettől fogva az. hogy nem fizeti a törvénytelenül elrendelt hadműveletek költségeit. © Uganda kongói határán továbbra is feszült a helyzet, miután a kongói korma rycsapatok több ízben is behatoltak Uganda területére. Hó-ügynökségi jelentések szerint a napokban Csőmbe is ott járt a határon. Hogy mit keresett ott, azt már nem közölték a lapok. A múlt év decemberében a KISZ VI. kongresszusa akcióprogramot hirdetett meg a fiatalok részére: hogyan segíthetik elő még hatékonyabban az 1965-ös népgazdasági terv teljesítését, a második ötéves terv sikeres befejezését és a harmadik ötéves terv megalapozását. Mindezek figyelembevételével készült el a megyei KISZ- bizottság 1965. évi munkaterve, és ez igyekezett aprópénzre váltani a program — takarékosságra, jobb munkaszervezésre, minőségjavításra stb. vonatkozó — határozatait. Megállapítja a terv, hogy a következő évek feladatainak sikeres végrehajtása érdekében az eddiginél még jobb és felelősségteljesebb munkára kell ösztönöznie a KISZ-nek a fiatalokat Szép és reális cél, hogy az üzemekben, a gyárakban az ifjúmunkások járjanak elöl a termelésben. Tavaly megyénkben az üzemi alapszervezetekben dolgozó fiataloknak mintegy fele, 3200 KISZ-es vett részt a termelést segítő mozgalmakban, és 52 ifjúsági szocialista brigád volt Somogybán. Ebben az évben tovább szervezik az üzemekben dolgozó szakmunkások között a »Szakma ifjú mestere«, a fiatal technikusok, mérnökök, közgazdászok között pedig a »Kiváló ifjú mérnök«, a »Kiváló ifjú technikus« és a »Kiváló ifjú közgazdász« címért indított mozgalmat. A termelési versenyekben főként a minőség javítását tűzték ki fő feladatul, s itt főleg az ifjúsági és az ifjúsági exportbrigádoktól várnak szép eredményeket. Az első öt legjobb brigádot tízezer forint pénzjutalomban részesítik. A korszerű technika elsajátításában is nagy feladat vár a fiatalokra. Arra kell törekedni — hívja fel a figyelmet a munka terv —, hogy minél több fiatal vegyen részt a magasabb képzettséget biztosító szaktanfo. lyamokon, s ezek elvégzése után járjanak élen a korszerű technológia elterjesztésében. Sokat tehetnek a fiatalok a veszteségidő csökkentéséért is. Elsősorban saját maguk ügyeljenek a munkaidő becsületes ledolgozására, hogy legyen erkölcsi alapjuk a lógás, a lazaság szóvátételére, ha ilyet tapasztalnak. Mert ez nagyon fontos, és el is várják a KISZ-esektől. hogy ne menjenek el szótlanul a pusztuló értékek mellett, hívják fel a figyelmet a hanyagságra, a nem. törödömségre. Minőséget, ellenőrző őrjáratok, hulladék- csökkentő brigádok alakítására szólítja fel a fiatalokat a megyei KISZ-bizottság, s háromnégymillió forint értékű anyag és energia megtakarítására ebben az évben Békés megyéből egy nagyon érdekes kezdeményezésről érkezett hír: megindították az úgynevezett radarakciót a fiatalok. Az ötlet egyszerű: a radar gyorsan földerít, jelez, cselekvésre indít. Békésben mindegyik KISZ-tag Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke pénteken fogadta N. Tamara Keita minisztert, a Guineái Demokrata Párt politikai bizottságának tagját, a hazánk. egy-egy »radarkészülék«, figyelő szemmel jár, észreveszi a rejtett tartalékokat, a rossz munkaszervezést, a pazarlást, óvja a közös vagyont. A radarakció tagjai már sok szép eredménnyel dicsekedhetnek. Jó volna példájukat Somogybán is követni. Hathatós segítségadásra vár a megye mezőgazdasága is. Az egyik legfontosabb teendő a termelőszövetkezetei: megerősítése fiatalokkal. Tavaly háromszázhatvannal növekedett a szövetkezetekben dolgozó fiatalok száma. A növekedés üteme azonban nem kielégítő, a mezőgazdaság fejlesztése sokkal több fiatal munkaerőt igényel. Az a cél, hogy az idén ötszázzal emeljék a közös gazdaságokban dolgozó fiatalok számát, ezen belül legalább kétszázzal az ifjú tsz- tagokét. A mezőgazdaság szak emberutánpótlásának biztosítása is a KISZ-esekre vár. A mezőgazdasági szakközépiskolákra, főiskolákra az idén mintegy háromszázötven fiatalt akarnak mozgósítani a megyében. A somogyi fiatalok már eddig is eredményes munkát végeztek a rét- és legelőtisztításban. A takarmánybázis biztosítása végett ezt tavasszal és ősszel mint állandó feladatot végzik el a bizottságok, az alapszervezct^k. Mintegy húszezer kát. hold rét- és legelőtisztítást vállaltak megyénk fiataljai 1965-ben. Ismét meghirdették a mezőgazdasági ifjúsági munkaversenyeket az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek fiataljainak a növénytermesztésen kívül az állattenyésztésben és a gépesítésben is. Sok és nehéz feladat vár megyénk ifjúságára ebben az évben. Ahhoz, hogy céljaikat elérhessék, vállalásaikat teljesítsék, feltétlenül szükséges, hogy a párt-, az állami és a gazdasági vezetők segítsék őket, támogassák kezdeményezéseiket, és ne féljenek megbízni a KISZ-eseket munkával, komoly feladatokkal. S itt néhány szót kell szólni a KISZ tekintélyéről. Több üzemben, vállalatnál még az a helytelen szemlélet uralkodik, hogy csak követelnek a fiataloktól, csak akkor fordulnak hozzájuk, ha valamire szükségük van, eredményeiket azonban nemigen ismerik el; előléptetésekkor, ki tüntetésekkor megfeledkeznek róluk. Sérti a fiatalok önérzetét az ilyen indokolatlan mellőzés. Jó példa is akad persze. A Kaposvári Kefeanyag-kikészí- tő Vállalattól két KISZ-fiatalt küldtek továbbképzésre. Amikor visszatérlek, a vállalatvezető beszámoltatta őket, és minden támogatást megadott munkájukhoz Az ilyesmi szárnyakat ad a fiataloknak, és arra lelkesíti őket, hogy tudásuk legjavát adva munkálkodjanak a KISZ VI. kongresszusa határozatainak végrehajtásáért. ban tartózkodó guineai gazdasági bizottság vezetőjét. N. Tamara Keita átadta Kádár Jánosnak Sekou Touré. a Guineai Köztársaság elnökének személyes üzenetét. (MTI) Pénteken kora délután (magyar idő szerint a hajnali órákban) Saigonban újabb államcsínyt hajtottak végre. Az AP, a Reuter és a UPI jelentése szerint Pham Ngoc Thac ezredes vezetésével a városba vonultak a tengerészgyalogság és a szárazföldi erők 25., 9., 7. és 5. hadosztályának csapatai, őrizetbe vették Nguyen Khanh tábornokot és Nguyen Cao Ky repülőtábomokot. A puccsisták a jelentések szerint vérontás nélkül vették birtokukba Saigon legfontosabb objektumait. Thao ezredes három tankkal foglalta el a rádiót. A bemondó bejelentette, hogy Khanh tábornok helyére Tran Thien Khiem tábornokot, Dél-Vietnam jelenlegi washingtoni nagykövetét állítják, akit szombatra várnak Saigonba. A rádió szerint »a Khanh tábornokkal szemben álló katonai és polgári vezetők túlságosan hosszú ideig vártak, s ha nem léptek volna akcióba, az ország a kommunisták kezébe hullott volna«. A hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy Thao ezredes, a puccs vezetője nemrég rejtélyesen eltűnt Washingtonból. Az ezredes ugyanis a washingtoni dél-vietnami nagykövetség sajtóattaséja volt. Főnöke, Tran Thien Khiem nagykövet, aki szombaton haza érkezik, hogy a puccsisták élére álljon, pénteken kijelentette az AP tudósítójának, hogy számára a saigoni esemény »nem volt meglepetés«. Nem erősítette, de nem is cáfolta meg Thao ezredes bejelentését, amely szerint ő — Khiem — lesz az új kormány vezetője, s csak ennyit mondott: »Ismerem az otthoni helyzetet.« A TASZSZ hanoi tudósítója a külföldi hírügynökségek jelentéseiről a következőket írja: »A hírügynökségi jelentések szerint a legújabb államcsíny okai szemmel láthatóan abban állnak, hogy sem az államcsíny vezetői, sem pedig Taylor amerikai nagykövet nem volt megelégedve a három nappal ezelőtt megalakított kormány összetételével.« Khiemről elmondják a tudósítások, hogy korábban hadügyminiszter és vezérkari főnök volt Dél-Vietnamban, de tavaly ősszel Khanh váratlanul Washingtonba küldte. Khiem »buzgó buddhista«. Thao ezredes mindössze 43 éves, eddigi életrajza tipikus dél-vietnami kalandor-pályafutás: a saigoni francia iskolát végezte, az 1954. évi genfi egyezmények előtt egy időben a szabadságharcosokkal harcolt a franciák ellen, majd elárulta a vietnami nép harcát, és néhány év múlva a dél-vietnami hadsereghez csatlakozott. A pénteki puccs egyébként már a kilencedik 1963 ősze óta, beleértve Diem rendszerének megdöntését. Pénteken este (magyar idő szerint déltájban) a hírügynökségi jelentések szerint Saigonban viszonylagos nyugalom uralkodott, az utcákon megerősített gyalogos és motoros őrjáratok cirkálnak, teljes a hírzárlat, nem működnek a távíróhivatalok és nem fogad, nem indít gépeket a repülőtér. Az AP jelentése arra céloz, hogy Khanh tábornok bejelentett házi őrizete nem is egészen bizonyos tény, s lehetséges, hogy a tábornok vidéken tartózkodik. Az AFP szerint Saigonban olyan hírek terjedtek el, hogy Khanht megölték. Egyes informátorok tudni vélik, hogy a dél-vietnami hadsereg némely egységei hűek Khanhhoz és visszaütésre készülnek. Thao ezredes aki péntek Phenjanba érkezett hírek | szerint pénteken a dél-koreai fővárosban folytatódtak a kor-1 letét, ahol az államcsíny óta tartózkodott. Tankjából eg> könnyű dzsipbe szállt át, az őt körülvevő újságíróknak azt mondta, hogy senkit sem tartóztattak le. Mindjárt hozzátette azonban, hogy Khanh házi őrizetben van. A saigoni rádió és az utcákon cirkáló megafonos gépkocsik a nap folyamán többször felhívták a dolgozókat, vegyék fel a munkát és dolgozzanak, mint rendesen. Ebből egyes jelentések arra következtetnek, hogy munkabeszüntetések voltak. A hangszórók egyúttal óva intik a polgári lakosságot a csoportosulásoktól. A rádió továbbra is élesen bírálja Khanh tábornokot, mint »hatalomszomjas, becsvágyó törtetőt«. A saigoni rádió minden adásában megismétli, hogy Khiem tábornok, a jelenlegi washingtoni nagykövet veszi át »ismét« a hatalmat. A rádió zenei műsora a pénteki napon kizárólag indulókból állott... A saigoni boltosok többsége »mindenesetre« lehúzta a vasredőnyt — jelenti a UPI. A levegőben amerikai gyártmányú vadászgépek keringenek, sőt egy bombákkal és rakéták, kai alaposan megterhelt bőm- bázó is feltűnt (MTI) mányellenes megmozdulások, amelyekben több száz politikus, köztük a törvényhozó gyűlés ötven tagja is részt vett. A tüntetők Siina japán külügyminiszter dél-koreai látogatása ellen tiltakoznak, és követelik a két ország közötti kapcsolatok »normalizálását« célzó tárgyalások beszüntetését. Szöulban pénteken több politikust, köztük a törvényhozó gyűlésnek a tüntetőkhöz csatlakozott néhány tagját letartóztatták. A városban forr- ponton van a hangulat: a tüntetők letépték a japán zászlókat, és több helyen összetűztek a rendőrséggel. (MTI) Todorov Wilson brit miniszterelnöknél Wilson brit miniszterelnök péntek délután fogadta Sztan- ko Todorov bolgár miniszterelnök-helyettest, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Nagy- Ff 'itanniában. A Írét államférfi megbeszélése háromnegyed óra hosszat tartott. (MTI) Kormányhatározat az állami zászló ünnepélyes lelvonásáról A Minisztertanács legutóbbi ülésén a honvédelmi miniszter előterjesztése alapján határozatot hozott a Magyar Népköztársaság állami zászlajának ünnepélyes felvonásáról. A határozat kimondja, hogy a jövőben minden évben hazánk felszabadulásának ünnepén, április 4-én; alkotmányunk ünnepén, augusztus 20-án; a munka ünnepén, május 1-én és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján, november 7-én — valamint a kormány által megállapított egyéb alkalmakkor — Budapesten az Országház előtt ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett fel kell vonni a Magyar Népköztársaság állami zászlaját. A zászló mellett a fegyveres erők tagjai díszőrséget állnak, s a zászló előtt az ünnep napján délben 12 órakor zenés őrségváltás lesz. Az állami zászló ünnepélyes felvonására első ízben hazánk felszabadulásának 20. évfordulóján, 1965. április 4-én kerül sor. A gellérthegyi Szabadság emlékműnél állami ünnepeken és egyéb alkalmakkor felvonják a nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. (MTI) A BEFAGYOTT BALATON Strubl Márta Kádír János fogsdla H. amara Keita minisztert, a guineai gazdasági küldöttség vezetőjét délután elhagyta a rádió épüKormányellenes megmozdulások Szöulban