Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
ünnepik. MW-íjeim, A (évi is wit o/gNN já, mint Mdiii i> LAISWWÁÍ ucmtr nmitdpM mu ÉUBZE- IT Hz oustiWmsbv-awir n niscyi umr 9 WCHm PESTEN AZ OKsAQ ELSi KIJÓMITÓ álloMm . bernit m-mmm ]!Szilágyi György: <> í (» 4 (» Hová tűntek...? Egy kérdés gyötör már évek óta, melyre tőletek választ várok, áruljátok el, talán tudjátok: hová tűntek a proletárok? ... De tényleg. Mondjátok, hová tűntek? Hiszen itt egykor, nem is régen, annyi proletár vol t az országban, amennyi csillag van az égen... , Heteken át kijártam egy gyárba. Kiderült, hogy hiába járok; a munkásosztályt megtaláltam, de eltűntek a proletárok...! Vidéken csupa téesz-paraszt van. Azok meg, akik Pestre járnak: háztáji menyecskék, kalmár kofák, nem nevezhetők proletárnak... Elmentem még a kápolnába is! (Ebből ma nem származnak károk) De így szólt a pap: »Csak Isten tudja, hová tűntek a proletárok... Sokezer autó robog az utcán, (ettől van a forgalmi válság) a volánnál nem tőkések ülnek, de kik? hol van a proletárság?! A keresgélést nem hagytam abba, benéztem #gy budai bárba; láttam fülorvost, kazánkovácsot, de nem ütköztem proletárba ... / 4 4 4 * 4 4 4 \ 4 4 4 4 »; Az áruházban, mely azonos volt egy ostrom alatt tartott várral, a tömegben még véletlenül se találkoztam proletárral... A lóversenyen ezrek tolongtak; vésztők, nyerők és bukmékerek, proletárt viszont egyet se láttam, erre, ha kell, esküdni merek!... A lilacsempés gőzfürdő mélyén, mint a rákok, pirosra főzve, nem proletárok — reumások heverésztek a sűrű gőzbef — A Gundelndl egy asztaltársaság — fütyülve a tetemes árra — kacsát fogyasztott!, de közöttük sem akadtam éhes proletárra... Egy építkezésen kergetődztek munkaidőben vidám párok: malteroslányok és ácslegények, (de) ezek sem voltak proletárok ...! Szemügyre vettem az ifjúságot, jólöltözöttek, tiszták, nettek; ipari tanulók, gimnazisták, (de) a proletárok hova lettek?! Kik állnak sorban olasz vizűmért? — melyért magam is sorban állok — Kik vesznek bútort és hűtőszekrényt? A nép! — de kik a proletárok...?! Kik lottóznak? Kik hizlalnak sertést? Ki tart papagájt, vagy kanárit? Tudom, a lakosság, node akkor voltaképpen ki proletár itt Ki proletár? Senki. Mégis vallom, ha a tényeket veszem sorra; a költő is egykor erre gondolt, ilyen proletár utókorra! Ahol a szó a tettel egyezik, mint e versben a sok fura rím, s proletárt már csak a lexikonban találni, hölgyeim és uraim... 1 5 AZ UTOLSÓ N Nyög egyet-kettőt, amikor letelepedik mellém a fotelbe. — Nagyon öreg vagyok — sóhajtja, s érzem a hangsúlyból, hogy nem vár udvarias tiltakozást. Fáiradt mozdulattal kevergeti a feketéjét. — Utolsó alkalom, hogy találkozhatok vele — villan az agyamba. Tulajdonképpen sajnálom az öreget. Egy-két apróságtól eltekintve szeretem is, jó volt hozzám. S ki tudja, mit hoz a jövő... És ezután? — érdeklődöm óvatosan. Eltűnődve néz maga elé. — Elértem a nyugdíj korhatárt . . . De csak emlékeznek rám azért az emberek a jövőben is! Nem voltam én rossz, világviszonylatban sem. Persze, hogy nem, nyugtatom. Ismerem én jól, nagyon hangulatember. Ha rossz kedve volt, szorult mindenki, de ha jó... ! S nagyon értett hozzá, hogy ne éljünk unalmasan, akár az amerikai elnökválasztásra, akár a gyarmati harcokra gondolunk. — S hozzátok, magyarokhoz különösen jó voltam, csak emlékezz vissza — fordult felém. — Az Erzsébet-híd, a tíz aranyérem, hogy mást ne is mondjak. Vagy nézz körül szű- kebb hazádban. Elárulok valamit, Somogy a kedvenc megyém. S ez a Kaposvár . . . ! — csettint egyet a ny elvével. — Csakhogy helyben vagyunk — gondolom —, sok megválaszolatlan kérdésem van még. ., Az öreg zavartalanul emlékezik tovább, derűs mosollyal arcán sorolja műveit: megyei könyvtár, felsőfokú mezőgazdasági technikum, gépipari technikum, kaposvári fénytengely, két új fodrász szalon, új utak... — Stop! — kiáltom közbe — hát a feltört járdák, a nyakig érő sár, a csöpögő esőcsatornák, a beázott Latinka Ház, a hónapok óta tartó útjavítás a Kanizsai úti sorompónál, az autóbuszközlekedés, a taxihiány, az északnyugati városrész ... És ezek? Az öreg kezéből tölcsért formál a füléhez. — Hogyan, fiam? Nehezen hallok én már... — Szóhoz sem enged jutni, tovább folytatja. — Milyen lesz a jövő? Gyönyörű. Nagyszerű lehetőségek, bőséges áruválaszték, automatizálás, magánűrhajók a világűrben, IBUSZ-utazás a Marsra. •. Közbevágok: — Igen, gyönyörű lesz a Jövő. Csak még egy valamit. Mi lesz a kaposvári Korona Szállóval? — Ja, a Koronával... ? Hát épül-épül. A múltkoriban már három munkást kivezényeltek. El is bontották a kerítést az Ady Endre utca felől. Hol is hagytam abba? Igen, a Marsnál . .. Szóval, aztán mentek a Holdba ... Hihetsz nekem, én a jövőbe látok .., — Hiszek, hiszek, de ha a jövőbe lát, mondjon valamit a Koronáról! Megrovóan tekint rám, szemében szigorúság. — Én csak kétezerig látok eL ne kívánj lehetetlent... Megsértődhetett, mert fel- sut. s a kijárat felé indult. — Boldog új évet! — szólt vissza. — A problémáiddal pedig fordulj az utódomhoz ... Strubl Márta
