Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-16 / 13. szám
Szombat, 1965. január 16. 3 S O »1 O G V I NÉPLAP BEHAVAZOTT TÁJ NÖVEKVŐ ÉTELFORGALOM Tovább akarják korszerűsíteni a vendéglátást a tabi járásban 20 000 000 forintos forgalom — Hűtőgép a boltok 60 százalékában — Egyre több cukrászsütemény fogy a falvakban is (Tudósítónktól.) A közétkeztetés es a vendéglátás helyzetéről tanácskozott legutóbbi ülésén a Tabi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. Mizerák István kereskedelmi felügyelő beszámolójában elmondotta, hogy az utóbbi években jelentősen fejlődött a vendéglátás színvonala a járásban. A régi, korszerűtlen kocsmákat átalakították vagy átalakítják, és tovább akarják korszerűsíteni a vendéglátást mindenütt. A múlt évben 1 200 000 forintot fordítottak a földművesszövetkezetek a vendéglátó üzletek korszerűsítésére és csinosítására A boltok 60 százalékában van már elektromos hűtőszekrény. Tavaly a tabi járás vendéglátó hálózata több mint 20 000 000 forintos forgalmat bonyolított le. Jelentős — 3 412 000 forint — az ételforgalom is. Örvendetes jelenség, hogy a falvakban egyre többen keresik a félkész és kész cukrászsüteményeket A járás valamennyi községében bevezették árusításukat A kereskedelmi felügyelő elmondotta, hogy sajnos, még mindig elég gyakran kell büntetniük árdrágítás vagy az áruk minőségére emelt kifogás miatt. Sok helyen nem tartják meg az egészségügyi előírásokat sem. A tanács végrehajtó bizottsága az előterjesztést tudomásul vette, és több határozatot hozott a munka megjavítása céljából. Rövid téli tanfolyamok a nagyatádi járásban (Tudósítónktól.) A járás művelődési terve szerint az 1964/65. művelődési évben indultak először rövid téli tanfolyamok mint az ismeretterjesztés és az agitáció jól bevált formái. A járás nyolc községében kezdődött ilyen tanfolyam, három faluban már be is fejezték. A tanfolyamok nyolc előadásból állnak: hat előadás mezőgazdasági, kettő pedig politikai kérdésekkel foglalkozik. A legeredményesebben a rinyaszentkirályi rövid téli tanfolyam zárt. Nyolcvanan— kilencvenes! vettek részt az előadásokon, melyeket élénk vita követett. A hallgatóság feltárta problémáit, őszintén elmondotta véleményét és terveit. Tegyünk többet érte GONDOLATOK ÁTTELELTETÉS KÖZBEN BENNE JAKUNK A TÉL BEN, s jóllehet most már lassan kifelé tartunk belőle, az átteleltetés még mindig sok gondot ad. A lekötéstől a ki- hajtásig, a takarmány betakarításától az új termésig valamennyi jószág a készletből él. Ez a hosszú idő alaposan val- latóra fogja — szinte a szó szoros értelmében — a pajtákat, a magtárakat és a górékat. Az átteleltetéstől függ jórészt az állatállomány egész évi fejlődésének, termelésének alakulása. A szövetkezeti parasztság jövedelmének legnagyobb hányadát adó ágazatról van szó, tehát korántsem lehet közömbös senki számára sem, hogy az állatállomány jó kondícióban vagy pedig legyengült, leromlott állapotban éri meg a tavaszt. A tartás és a gondozás körülményeit is számításba véve a téli takarmányozás az átteleltetés kulcskérdése. A dolog most azon fordul meg, hogy a nyáron és az ősszel gyűjtött etetnivalót szövetkezeteinkben hogyan osztják be, hogyan használják föl. Ismeretes, hogy sem abrakból, sem szálas takarmányból nem fedezi a kész- I let a megyei szükségletet. Abrakból például — a vártnál jobb, 17,8 mázsás holdankénti kukorica-átlagtermés ellenére is — véglegesnek tekinthető A verseny eredménye: Újabb öt kiónt jelentettek be az Országos Fajtanemesítő Állomásnak (Tudósítónktól.) Tavaly áprilisban — a Nagyatádi Járási KlSZ-bizott- ság javaslatára — verseny kezdődött a rinyatamási burgonyanemesítő telepen a laboratóriumi, a nemesítés], a fajtafenntartó nemesítési és a törzsszaporítási munkakörökben. A verseny eredményét most értékelték. Megállapították, hogy sikerrel járt a kezdeményezés: a fajtafenntartásban és a törzsanyag-szaporításban több ezer fajtajelöltet keveredésmentesen tudtak begyűjteni, és a legnagyobb — tenyészidőben megjelenő — vírusos egyedeket ki tudták selejtezni az alapanyagból. A versenynek köszönhető, hogy Rinyatamásiból újabb öt kiónt jelenthetett be az Országos Fajtanemesítő Állomásnak fajtaelismertetésre. A Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának 1964. évi ásatásai (IV) AZ ALAQUTAKRÓL A HÁROMFAI ÁSATÁSNÁL számtalan, érdeklődő kérdezte, hogy megtaláltuk-e a földvárból kivezető alagutat Ez az érdeklődés indított bennünket arra, hogy néhány szót ejtsünk az alagutakról. Különböző történeti korokból számos erődítés-, vár-, kolostor- és templomrom maradt ránk. Somogy területén — elsősorban sajátos földrajzi, gazdasági helyzete miatt — a meg-megújuló ellenséges támadások, népmozgalmak fékezésére már a vaskor korai szakaszától (i. e. X. század) kezdve készültek erősségek, várak. Leggyakrabban földből és fából, de téglából és kőből is. A történelmi események pusztító viharai legtöbb esetben csak nyomaikat hagyták meg. (Pl.: Kereki, Somogyvár, Kaposszentjakab stb.) Éppen e sejtelmes nyomok azok, amelyek máig foglalkoztatják népünk fantáziáját, regélőkedvét. Sok szép mondánk keletkezett így, bizonyos történelmi eseményeket felhasználva, kiszínezve. Ezek kapcsán kerül elő az alagutak kérdése is. Megyénkben szinte nincs is olyan község, ahol valamilyen formában ne élne, ne kísértene alagút létezésének föltételezése, meséje. Éppen az elképzelt, a meseszerű titokzatosság és nem utolsósorban az esetleges kincsszerzés lehetősége miatt sokan és sok helyen nehezményezik, hogy nem kezdünk ásatást a szájhagyomány által jelzett helyeken. Szóljunk ezért néhány szót az alagutakról: LEHETNEK ALAQUTAK. de csak a legritkább esetekben épültek, ezért számuk országosan is jelentéktelen. Miért? 1. Alagutakat csak stratégiailag kulcsfontosságú helyeken építettek, de ott is csak néhány száz méter távolságút. (Jó példák erre az egri, a szigetvári, a gyulai, a budai stb. várakban végzett ásatások.) A mondaként, szájhagyományként föltételezett alagutakról, föld alatti építményekről sorra kiderült, hogy összefüggő pincerendszerek, ciszternák, szennyvízcsatornák, kazamaták voltak, vagy csak egyik építmény (házat, palotát) a másikkal összekötő rejtekfolyosók lehettek. Köny- nyű erre az ellenvetés: sok helyen dong a föld mélye! Igen, de úgy járhatunk vele, mint a Kaposszentjakabnál oly sokat emlegetett alagúttal. (Sokan még meg is esküdtek rá, hogy gyermekkorukban jártak benne!) Az ásatáskor kiderült, hogy ezek az »alagutak-« egykori bolthajtásos épületrészek maradványai. 2. Alagutat csak köves, elsősorban mészköves, tufás helyen volt érdemes építeni. Nagyon könnyű megindokolni: a nagy esőzések, földcsuszamlások, beszakadások stb. erősen veszélyeztették volna az alagút elsődleges célját: a menekülést. Itt kell még megemlítenünk, hogy földbe vájni folyosót csak ember részére is tekintélyes munka. Hát még ha ingóságaikat, állataikat is akarták menteni! Alagutak kivájása modem technikai eszközökkel is hosz- szú időt vesz igénybe. Nem is említjük a falazást, illetve a beboltozás kérdését. Egy középkori, teljesen kézi erővel dolgozó téglagyár kapacitását évtizedekre lefoglalta volna egy ilyen építkezés! És ne beszéljünk az építés közben előbukkanó rejtett nehézségekről: föld alatti patakok, talaj minőség- és szerkezetváltozások, talajvíz stb. 3. Jelentősebb alagút elkészítése — éppen az elmondottak alapján is — hosszú időbe került. Emellett tetemes földmennyiséget is meg kellett mozgatni — részben a föld alatt. Ez azt jelentette, hogy a szükséges munkaerő száma többszörösére emelkedett, és bizonyos technikai előfeltételeket is követelt. Gondoljunk például a kitermelt föld föld alatti szállítására vagy a felhalmozott föld szétterítésére. 4. Alagutak elsősorban háborús időben vagy háborúk után készülhettek. Háborús időben a hasznavehető emberanyag katonának kellett vagy az erődítmények sérüléseinek javítására. Alagutat csak építőmester építhet, ehhez szakértelem kell. Háborús Idők után pedig elsősorban a fő cél az esetleges újabb támadás elleni védekezés volt, és nem a menekülés. 5. Stratégiailag is teljesen indokolatlan az alagútépítés. Elsősorban is: ha a kibukkanó helyet megismerte az ellenség, néhány ember játszi könnyedséggel akár egy vár erődítmény teljes lakosságát is megsemmisítheti. Nehézkes lett volna az alagutakban a közlekedés is, hogy az évi karbantartásokat ne is emlegessük. Jelentősebb várostromoknál, különösen a török időkben, nagy számú ostromlóval és velük együtt mindenféle gyülevész, prédára éhes talóctömeggel kell számolnunk. Ezért rövid alagútnak célja, jelentősége nem volt. A föld alatti mozgást köny- nyű észrevenni. Gondoljunk csak a várak, erődítések alá fúrt, felrobbantáshoz készített aknák, járatok kivédéséhez, mely dobra helyezett borsóval, babbal vagy egyszerűen vizes tállal könnyen és gyorsan megfigyelhető. Számolni kell még a kémekkel, árulókkal, sőt a gyorsan terjedő hírrel is. f 6. Utolsóként talán még egyről: ha építettek is alagutat, a teljes építőgárda, illetve a használók ritkán pusztultak el egy szálig. A háborús idők sem rongáltak szét, temettek be minden alagutat. Nem hinnénk, ha valahol ilyen lett volna, azt évszázadokon keresztül ne bontotta volna ki, ha más nem, a kíváncsiság. HA AZ ELMONDOTTAKAT FIQVELEMBE VESSZÜK, akkor szinte minden kétséget kizáró végszóként kimondhatjuk: Alig hisszük, hogy megyénkben valahol is volna alagút. Ha mégis, akkor csak helyi stratégiai jelentőségű. Nem szolgáltatna különösebben értékes adatokat a múlt emlékeit komplex, dialektikusán vizsgáló történelem- kutatásnak. Elsősorban tehát ne a száj- hagyományként élő alagútku- tatás, hanem a földmunkáknál előkerülő temetők és településhelyek vigyázása, előbukkanásuk azonnali bejelentése legyen minden, a múltat és a történelmet szerető, becsülő ember feladata. Draveczky Balázs muzeológus adatok szerint mintegy 2400 vagon hiányzik. A megyei és a járási szakirányítás idejében figyelmükbe ajánlotta az érdekelt szövetkezeteknek: vegyenek kukoricát. Ha nem is kielégítő mértékben, de lett ennek a felhívásnak foganatja. Az állam is segített erejéhez mérten. Erre a takarmányozási évre — a múlt nyártól az idei év közepéig — kereken 1700 vagon abrakmegsegítést kap megyénk. Ebből 491 vagonnal vettek át a tsz-ek december végéig. A nagyobb hányadpt még ezután osztják ki, hiszen a tél meg a tavasz az abrakínség fő idénye. A készletek szakszerű fel- használását, a takarékos takarmánygazdálkodást a mezőgazdasági osztályok szakemberei az átteleltetés kezdete óta állandóan szorgalmazzák. Irányelveiket adtak ki arra, hogy valamennyi szövetkezetben készítsenek havonként részletes takarmányozási előirányzatot. Ahol ezt az intelmet és dolgot komolyan veszik, ott nem kell tartaniuk attól, hogy máról holnapra — szinte váratlanul — elfogy a széna vagy a kukorica. De felületesség is tapasztalható sok helyen. Háromfán például azt állapította meg a megyei ellenőrzés, hogy a néhány csikó meg a körülbelül tíz kansüldő takarmányszabványa gondos munkára vall, ezzel szemben a kocáknak egyöntetűen 2—2 kiló csöves kukorica és főtt burgonya van előirányozva attól függetlenül, hogy vemhesek-e vagy nem. Itt nem hét-nyolc vagy tíz csikóról, hanem nagyobb értékről van szó: csaknem másfél száz kocáról, a sertéstenyésztés alapjáról. Másutt a hízómarháknak egyénként 7—8, egy- egy tehénnek pedig 3 kiló pillangós szénát irányoznak elő. HA JÓ IS A SZABVÁNY, ha az előirányzatot szakszerűen és gondosan állították is össze, kérdés, hogy aszerint takarmány oznak-e. Annak semmi értelme sincs, hogy esetleg a látszat kedvéért vagy hogy a »követelik, hát legyen« elv alapján felírják a papírra szép sorjában a számokat, de a gyakorlatisán a takarmányozás teljesen független ettől az előirányzattól. Öncélú papírmunkánál, nem egyéb ez. Ne tévessze szem elöl senki, aki ezzel foglalkozik, hogy a jószágot semmiféle űrlap kitöltésével nem lehet becsapni. A jó előirányzat, a szakszerű takarmányozási szabvány arra való, arra kell, hogy útmutatója, meghatározója legyen az állatállomány téli ellátásának. Ha nem az, akkor fabatkát sem ér, kár reá időt pazarolni. Még egy gondolat ehhez. Ki készítse el a szabványt? Ha van, akkor a szakképzett állat- tenyésztő. Másutt meg a kellő szaktudású agronómus. A mezőgazdászok — függetlenül attól, hogy az eddigi szokás szerint leginkább a növénytermeléssel foglalkoztak — igenis törődjenek ezután többet az állattenyésztéssel is. Nem veheti egyszerűen tudomásul egyetlen szövetkezet vezetősége és tagsága sem, hogy a legnagyobb hasznot adó ágazattal — az állattenyésztéssel — az agronómus egyáltalán nem foglalkozik. Alapvető feladata a termelés egészének szakmai irányítása, meg kell követelni tőle e kötelezettségének teljesítését Avagy üljön csak bent az irodában — egyébként fontos adminisztrációt végezve —, és közben hetekig ne vegyen fáradságot arra, hogy egyáltalán benézzen az istállóba? A szabvánnyal, a takarmányozási előirányzattal pedig csak hadd bajlódjon helyette a hatelemis brigádvezető? Rendet kell teremteni ezen a téren is! Tavaly csak márciusban jutottunk oda, most meg már januárban ott tartunk, hogy helyenként szánalmasan kevés silótakarmány jut a teheneknek. Igen, van mór 10—15 kilós napi előirányzat is. De van kétliteres Istállóátlag is. Így nem lehet tejelő jószágot tartani, így csak tengetni lehet. Az pedig vétkes könnyelműség, zsebre menő, súlyos ráfizetés. Mi az indokolás, a magyarázat? Kevés az etetnivaló, nincs elég siló, mert a gépek annak idején vetettek, nem értek rá silóznd. Vonjuk le már most ennek munkaszervezési tanulságait erre az évre. KEVÉS A TAKARMÁNY... Hát akkor miért nem viszik el a répaszelet meg a melasz utolsó dekáját is a cukorgyárból? Avagy nincs szükség a pótlólagosan kiutalt 1650 vagon nyers szeletre meg a 70 vagon melaszra? Most már van szállító jármű — januárban nem vetnek kenyérgabonát, meg burgonyát sem hordanak a mezőről a traktorok. Az átteleltetés — mint arról a megyei mezőgazdasági osztályon a minap tanácskoztak — sok gondot ok» most megoldandó felad: is, meg olyan tanulságokat is, amelyekre az idén, a takarmáriy- termelés idején okvetlenül nagyobb figyelmet kell fordítani. Egyrészt a takarmánytermesztés évi programjának szakszerű összeálltásáról van szó, másrészt a gondos betakarítás megszervezéséről és biztosításáról. Mind több szakember vallja: a takarmányozásban nem annyira a termelési, mint inkább a betakarítási és felhasználási bajok meg rendellenességek a súlyosabbak. Elvénült lucernát kaszálnak, az eső hosszasan áztatja, aztán kilúgozza, majd rohasztja és elro- hasztja a széna számottevő részét; van silónak való, de nincs idejében betakarítva; kevés az abrak, de a hiány részbeni enyhítésére a tömegtakarmány termesztéséért nem tesznek meg mindent kivált a rétek és legelők fűhozamának növelését illetően; ízesíteni lehetne melasszal a takarmányt, ám nem küldenek érte járművet a gyárba; jár korpa a tej után, de nem a tehenek kapják meg stb. stb. Tehát: amink megtermett, amink van, azt sem takarítjuk be, nem óvjuk meg a jó gazda gondosságával, s nem úgy használjuk fel, hogy abból több tej, hús és több pénz legyen. Gondoljuk csak végig ezeket a dolgokat, most, tél idején, az átteleltetés közben. Kutas József A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a Gépipari Technikum és a Tervező Iroda megfelelő létszámú jelentkező esetén műszaki rajzolói tanfolyamot indít A tanfolyam építészeti és gépészeti tagozaton indul. Tárgyai: műszaki rajz, technológia, mennyiségtan. A tanfolyam végén a hallgatók vizsga alapján szakmai képesítést kapnak. A részvevők számának előzetes fölmérése miatt előjelentkezés szükséges. Határidő január 23* II jelentkezéshez érettségi bizonyítvány kell. A részvételi díj a jelentkezők létszámától függ. (52267)
