Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-13 / 10. szám

Szerda, 1965. január 13. RAGASZKODÁS fj 1 a lassan homályosuló ^ szobában. Előtte egy vaskos tankönyv. Géptan... Azt hiszem, egy-egy cigaretta­gyújtás vagy néhány percnyi kikapcsolódás közben eszébe jut minden ... — Nem tudom kifejezni, amit éreztem, és ahogyan érintett __Csaknem gyereke­k esen viselkedtem ... Karácsony előtt két nappal történt. Iharosban kibővített vezetőségi ülést hívtak össze a premizálási javaslat megvi­tatására. De ez a tanácskozás­nak csak egyik része volt. »Molnár József elnök előad­ja, hogy Horváth László agro- nómus egyetemi tanulmányai befejezéséig szeretne eltávozni a szövetkezetből. Az elnök az egész közösség érdekében és nevében kéri, mondjon le er­ről a szándékáról. Igyekeznek megadni a lehetőséget arra, hogy munkája mellett tanul­hasson ... A jelenlevők több­sége felszólalt, és csatlakozott a kéréshez, ne hagyja itt őket Horváth László agronómus...« A jegyzőkönyv így örökítette meg a történteket. — Bizony, Laci nagyon meg volt lepődve. Jóformán szólni sem tudott. — Meghatódott, mert talán ekkora ragaszkodásra nem számított.;. — Igen, csaknem gyereke­sen viselkedtem... Ez a várt­nál sokkal nagyobb bizalom rádöbbentett, hol a helyem... — így Horváth László. Az események emlékei még elevenek. Nem nehéz vissza­pergetni őket, nem nehéz meg­találni ennek a valóban meg­ható ragaszkodásnak indíté­kait. — Hogy engedhetnénk el a Lacit? Hiszen mikor benn voltunk a szakadékban, a gö­dörben, ez a vezetőség mozdí­tott ki bennünket! — mondja Gyuretó József brigádvezető. — Mi, tagok látjuk legjobban, honnan indultunk el. Megér­tették egymást az elnökkel. Tények bizonyítják, hogy jó munkát végzett... — Négyszáznyolcvanezer fo­rint van most is az egyszám­lánkon — veti közbe az elnök. — Laci már jól ismeri az embereket. Tudja azt is, hogy mit lehet termelni. Szüksé­günk van rá ... A havas utcán meg-meg- csúszik a cipő. A téli falu mintha egy kicsit álmos volna. Pedig az emberek most is éppúgy elvégzik munkáju­kat, mint máskor. Novák Jó­zsef végigsimítja kék köté­nyét. A hatvanöt évesek hig­gadt, megfontolt bölcsességé­vel beszél. — Mindenki szívügyének tartotta, hogy ne engedjük el... Megértettük eddig is, hogy iskolába jár, hát végez­ze el nálunk a tanulást! Novák József nem vezetősé­gi tag. Csak meghívták arra a tanácskozásra. Felszólalt. Pe­dig volt egy kis összekülön- bözése az agronómussal. — Leváltatott a takarmá­nyosságról. Nem tetszett ez nekem, de talán jót is tett ve­lem. Mindegy, akkor haragud­tam, de milyen harag az. Igen, milyen? Mert felszó­lalt az öreg Novak, s ahogy a többiek, kijelentette, hogy ra­gaszkodik az agronómushoz. — Azt az emibert meg kell becsülni, aki minket segít, s azon van, hogy több jövede­lemhez jusson a szövetkezet. Valaha elnök volt, most ve­zetőségi tag Rengel József. So­kat látott, tapasztalt ember. — Becsületes, jólelikű a La­ci... Mindig szalad a munká­ja után. Ezt én mondom, pedig talán én voltam az első, akivel összejött. De hogy van ez ná­lunk? Megmondjuk egymásnak véleményünket szemtől szem­be, de hatrag nincs. Így lehet dolgozni rendesen. Rengel József kimondta azt is, ami talán legfőbb magya­rázata annak a jó kapcsolat­nak, ami a falu lakossága és az egyik vezető között kialakult. — A mindennapok során akadnak súrlódások. De egy vezető legyen barátságos. La­ciban megtaláltuk ezt. Nem csupán a munka köti össze őt a tagokkal, hanem az emberség is. Nem mindenki tenné meg azt, amit ő is meg az elnök is megcsinál... Talán még egy éve sincs an­nak, hogy Horváth László fize­tésének rendezését kérte. Nem nevezett meg összeget, a dön­tést a közgyűlésre bízta. S az emelést nemcsak hogy egyhan­gúlag elfogadták, hanem még meg is tapsolták ... Két nappal karácsony alőtt még jobban, a maga őszinte mélységében nyilvánult meg a hozzá való ragaszkodás. Csoda hát, hogy akadozott Horváth László szava? — Nem, ilyen ragaszkodásra nem számítottam. Sokat gon­dolkodtam rajta azóta. Amikor ide jöttem, nem ismertek, mégis maguk közé fogadtak. Lelkiismeretfurdalás nélkül nem lehetne itt hagyni ezt a falut.. . Nagyon nehéz lesz, de maradok... "p1 gyszer már írtam erről a szövetkezetről. »Iharosi példa« — ez volt a cikk címe... Ügy érzem, ehhez a történet­hez megint nagyon ide illene ez a cím... Vörös Márta Fékpadot készítettek a Finommechanikai Vállalatnál A Somogy megyei Finom- mechanikai Vállalatnál megja­vított villanymotorokat gyak­ran vitték vissza tulajdonosaik azzal, hogy nem működnek megfelelően, tel jesí tőképessá - gük nem kielégítő. A vállalat a kifogásokra azt válaszolta, hogy a motor az üzemben jó volt. Megállapították, hogy mind a reklamálóknak, mind pedig a vállalatnak igaza volt. A mo­torok ugyanis az üzemben ter­helés nélkül jól működtek, a tulajdonosaiknál azonban, ahol terhelésnek tették ki őket, nem állták meg helyüket; A vállalat tekercselőrészle­gének dolgozói javasolták, hogy a vállalat vezetősége csi­náltasson egy fékpadot; ame­lyen terhelés közben ki lehet próbálni a motorokat. A javas­latot az üzem vezetői elfogad­ták, s megbízták a lakatosokat, hogy a tekercselők és a műsza­kiak segítségével készítsenek fékpadot. A lakatosok a fel­adatot végrehajtották: a fék­pad a napokiban elkészült. A FELSZABADULÄSI VERSENYBEN máris értek el kezdeti ered­ményeket megyénk földmű­vesszövetkezetei. Beszervez­tek 2582 új tagot, 190 000 fo­rinttal növelték a részjegy­alapot, és elvégeztek 134 000 forint értékű társadalmi mun­kát. TANFOLYAM K1SZ-TITKAROHNAK Egyhetes vezetőképző tanfoiya- mon vesznek részt ezen a héten Zamárdiban’ a nagyatádi, a mar­cali, a csurgói és a siófoki járás KISZ-alapszervezetének titkárai. A Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának 1964. évi ásatásai (I) On2z£e2m.diiL két pűluÍF... — Egészségére! — Prosit! — Nazdrowie! — A su salad! — Your bealth! — koccan össze a jókívánságok közben sok-sok pohár. A kristálypoharakba a világ minden táján szívesen töl­tik a magyar föld aranyló, aro­más, gyöngyöző borait: a toka­nom illatával, z am a iával, füzé­vel vívta ki magának a világ megbecsülését. Különösen palackos boraink népszerűek világszerte, hiszen így a fogyasztó biztos lehet ab­ban, hogy azt kapja, amit kíván. A magyar állam minden, kül­jit, a borok királyát, a somlait, a királyok borát, no meg a ba­dacsonyit, a füredit. Máshol a vörös borokat kedvelik, a bika­vért, az egrit, a soproni kék­frankost, a szekszárdit, a villá­nyit. Ezzel köszöntik egymást az emberek Londonban és Moszk­vában, Prágában, New Yorkban és Budapesten egyaránt. A vi­lág minden tájára, harmincnyolc földre kerülő palackos bor ere­detiségéért, minőségéért, állóké­pességéért szavatok Az ország híres borvidékeinek borait a Budafoki Állami Pincegazdaság exportüzemében palackozzák. Egész évi gondos kezelés, ápo­lás után kerül a bor a palackok­ba. (1. kép.) Betöltés után az utolsó ellen­őrzés gyertyafény mellett törté­RÓMAI TEMETŐ SOMOQYSZILBAN 1964. NOVEMBER ELEJÉN a somogyszili tsz-ből értesítet­ték a Somogy megyei Múzeu­mok Igazgatóságát, hogy Cson­ka István traktoros a község határában, az ún. Dögkúti-dű- lőben téglából épített sírt ta­lált mélyszántás közben. A le­letbejelentés alapján — első­sorban Huszár József tsz-elnök és Kerekes Ferenc főagronó- mus, valamint a tsz vezetősé­gének segítségével — ásatást kezdtünk. Somogyszil 1878 óta ismere­tes a régészeti irodalomban. 1878-ban IV, Béla pénzei, a múlt század utolsó éveiben a Csér-dűlőben Árpád-kori edé­nyek, a kisvasút építésekor neolitikus településmaradvá­nyok a Góré-dombon, 1947- ben neolitikus és bronzkori edénytöredékek kerültek fel­színre. Római emléket azon­ban a leletbejelentésig So- mogyszil területéről nem is­mertünk. A SOMOQYSZILI RÓMAI TEMETŐ fontos adattal gya­rapította ismereteinket a nép- vándorlást megelőző évszázad- róL Üj állomását ismertük meg a mai Kocsola—Várong— Igái—Gölle (Alsóhetény)— Bonnya—Zics—Daránypuszta —Som—Ságvár (római nevén Tricciana) felé húzódó össze­kötő útnak. Feltehetően roma- nizált kelta—illír településsel kell számolnunk, melynek ké­sői, IV. századi lakóit rejtik a sírok. A település nyomai a lelőhellyel Iszomszédos — a község felé eső — dombolda­lon találhatók, s valahol a kö­zelben kereshetjük az I—III. századi temetőrészt, ugyanis a római temetők általában az utak mellett helyezkedtek el. Pannónia provincia, mely nagy részben a mai Dunántúlon fe­küdt, Augustus császár ural­kodásának idején (i. e. 27. — i. sz. 14.) lett a római biroda­lom északkeleti határtartomá­nya. Időszámításunk kezdete táján érkeztek az első hódító katonák, és a század közepére a hódítás ún. katonai része uaár be is fejeződött. E parasz­ti, földművelő tartomány meg­hódításával azonban nemcsak határait erősítette meg a bi­rodalom, hanem újabb adófi­zetőket, rabszolgákat és kato­nának való népességet nyert, s kiaknázható termőföldekhez is jutott. A provincia jelentős szerepet játszott a birodalom életében, különösen a II. szá­zad végétől. Például e tarto­mány lakosai közül kerültek ki a III. századtól a nagy kato­nacsászárok. Róma számára Pannónia provincia jó felvevőpiacnak is bizonyult, ahol az elfekvő, fő­leg ipari termékeket értékesít­hették. A kereskedők már á hódítás előtt is behatoltak So­mogy területére, hogy az e vi­déken lakó kelta—illír őslakos­ságot megismertessék az itá­liai ipar termékeivel. Ahol a római katonaság és nyomuk­ban a polgári tisztviselők, ke, reskedők nagyobb számban megjelentek (elsősorban a fon­tos hadiutak mentén), a roma- nizáció a helyi lakosság kö­rében is gyorsabban terjedt. A tartomány belsejében, az er­dős-mocsaras területeken, ahol nem állomásozott katonaság, sokkal lassabban alakult át az élet. AZ ITT ÉLŐ KELTA—ILLÍR őslakosságnak Cassius Dio tör­ténetíró szerint fő tápláléka az árpa és a köles, kedvelt ita­la az árpasör. Földművelésük fejlett volt, a ló mellett az ök­röt is használták igavonásra. Jelentős volt a ház körüli ba­romfitenyésztésük is. A nagy és sűrű erdőkben — így So­mogybán is — sertéseket mak- koltattak, és állatokat legel­tettek. Kedvelték a halászást és a vadászást is. Edényműves- ségüket messze földön ismer­ték. Az I, de főleg a II. század­tól a már említett kelta—illír nagyobb településekből jelen­tős városok alakultak ki, ezek keletkezését főleg gazdasági és katonai szempontok befolyá­solták. A városokon kívül szer­te a tartományban a tovább élő őslakostelepek mellett (ezekhez sorolható a Somogy- szilban található lelőhely is) a földbirtokosok fényűző villái (ilyen például az évekkel ez­előtt Fonyódon kiásott villa rustica is), valamint a veterá­nok és a szegény szabad pa­rasztok gazdasági, kisipari jel­legű telepei, gazdaságai talál­hatók. A római birodalom gazdasá­gi életében fontos szerepet ját­szott a kiterjedt, rendszeres pénzforgalom. A római pénz már jóval a pannóniai hódítás előtt használatban volt a mai Dunántúl területén. A III. szá­zad közepétől pedig már két külön pénzverdéje is volt Pan­nónia provinciának. Az egyik Sisciában (Sziszek), a másik Sirmiumban (Mitrovica) mű­ködött. , A gazdasági-katonai (és po­litikai) határok befolyásolták a leigázott őslakosság vallási életét is. A hódítással átvett görög-római istenvilág alakjai mellett a II. századtól kezdve megjelentek a kisázsiai, Szíriái, egyiptomi, iráni istenségek is. Az idegen vallási kultuszok elterjesztésében nagy része volt a keleti eredetű katona­ságnak, az ide áttelepült pol­gárságnak, sőt a sok helyről ide hurcolt rabszolgáknak is. Az utóbbiakkal magyarázhat­juk, hogy a kereszténység na­gyobb tért hódított a IIL szá­zad végétől. Az összetett, bonyolult és csak nehezen szétválasztható hitvilág vetülete túlvilági ha­lottkultuszuk. Halottaikról azt gondolták, hogy túlvilági éle­tüket a földi élethez hason­lóan folytatni fogják. Ezért a halottnak életéből mindenére szüksége lesz a túlvilágon: a gazdagnak gazdagságára, a kézművesnek szerszámaira, és így tovább. A soros temető­rendszer ebben az időben csak egyes helyeken alakult ki, a temetők többségükben meg­őrizték a nagycsaládi szerve­zetet a sírok elhelyezésében. Az elmondottak alapján is jelentős a somogyszili — a nagycsaládi rendet megőrző — IV. századi római temetők fel­tárásának megkezdése. Az elő­került leletanyag a harmincas években Ságváron kiásott ha­sonló korú temető eredményei­vel és leleteivel igen szorosan kapcsolatba hozható. A FELTÁRT SÍROK Nagy Constantinus (306—337.), II. Constantinus (337—361.), Va­lens (364—378.) és Valentinia- nus (364—375.) uralkodása alatt kerültek földbe. Sok haszná­lati edény (kerámia), ruhadísz, csat, kés, orsóvas, pénz, fibula (ruhakapcsoló tű) bukkant fel­színre.. Külön jelentősége az eddig kiásott leleteknek az üvegpohár—kerámia pohár gyakori közös előfordulása bi­zonyos sírokban — ez a ku­tatás eddigi ismeretei és föl- tételezései szerint az ókeresz­ténységhez köthető. A vallási keveredettséget bi­zonyítja somogyszili teme­tőnkben háromféle temetési rí­tus előfordulása (arccal nyu­gatnak, északnak, illetve dél­nek temetés) és a különböző tájolású síroknak határozottan szétválasztható leletanyaga is. A sírokban található sok pénz részben a túlvilági kul­tuszukban jelentős Charonnak, a halottat szállító révésznek szánt adomány (»fuvardíj«) nagyságára vet fényt, részben pontosan megmutatja, hogy mely években lehetett a te­metés időpontja. Somogyszil- ban családi rend szerint elte­metett vagyonosabb és szegé­nyebb halottak sírjait talál­tuk meg. A gazdagabbaknak téglából épített sírt (túlvilági házat) készítettek. Somogyszil- ban a feltárt 32 sír közül há­rom ilyen temetkezést tártunk fel. Jelentőssé teszi temetőn­ket — és még jobban növeli történelmi értékét —, hogy egykori hullarablók nem boly­gatták meg a sírokat, vala­mint az is, hogy megyénkben a felszabadulás óta ez az első, tudományos módszerrel feltá­rásra kerülő római temető. Az ásatást a Somogy me­gyei Múzeumok Igazgatósága az idén folytatja. Dravetzky Balázs muzeológus 1 1 * ' lÉIÉi országba szállítjuk a magyar borokat. A magyar bor nem mennyi­ségével — hiszen a világ bor­termelőinek sorában e tekintet­ben csak a tizedik helyen va­gyunk —, hanem elsősorban mi­nőségével, nemes fajtáival, fi­niír- Nincs törés, a bor tiszta, világos, exportképes. (2. kép.) A palackokra felkerül a ku­pak, a címke a felirattal: »►Ex­port: Monimpex—Budafok.-« A palackokat gondosan dobozokba csomagolják. (3. kép.) Irány: a nagyvilág!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents