Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-10 / 8. szám

SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1965. január 10. itt az ideje, hegy Franci; ország fontolóra vegye sz NDK tényleges elit mérését n nr *>n\ríb Lf ___l '„x •_______. * i< — írja az egyik De Gaulle híveként ismert politikus Franciaország a pénteken Berlinben aláírt megállapoíás értelmében ez évben mintegy 80 százalékkal növeli keres­kedelmi forgalmát az NDK- val. Az áruszállítások kere­tét mindkét oldalon 110—110 millió frankra emelték az ed­digi 62 millió helyett. Párizs nem hátrált meg a nyugatnémet sajtónak Fran­ciaország' és az NDK gazdasá­gi kapcsolatai ellen indított támadásai elől. Franciaország- ban illetéktelennek tartják bonni körök beleszólását Franciaország külkereskedel­mi politikájába. A francia sajtó rámutat, hogy vala­mennyi NATO-ország keres­kedik a Német Demokratikus Köztársasággal és maga az NSZK is lényegesen nagyobb forgalmat bonyolít le keleti szomszédjával, mint Francia- ország. A francia közvélemény nemcsak a kereskedelmi kap­csolatok fejlesztését helyesli, hanem egyre szélesebb körben követeli, hogy Franciaország ismerje el a két Németország létezését. A Le Monde szom­bati számában Jacques Dau­er, a Haladás Frontja nevű mozgalom elnöke száll síkra a német kérdés reális megíté­lése mellett. A De Gaulle hí­veként ismert politikus rámu­tat, hogy bonni kormánykö­röknek a »keleti területek« visszacsatolását követelő pro­vokatív nyilatkozatai szöges ellentétben állnak az egykori négy megszálló nagyhatalom közösen megszabott politikájá­val. A cikkíró a továbbiakban kifejti, itt az ideje, hogy Franciaország húsz évvel a háború befejezése után fon­tolóra vegye az NDK »tény­leges elismerését«. Az európai realizmus megköveteli, hogy tudomásul vegyük egy húsz­millió lakost számláló egysé­ges terület létezését. Véget kell vetni az NDK diplomáciai és kulturális elszigeteltségé­nek, amely valósággal politi­kai rákbetegséget idéz elő Európa szívében. Újabb rosszabbodás a francia—amerikai kapcsolatokban A külpolitikai és a katonai stratégiai kérdésekben fölme­rült ellentétek miatt már amúgy is feszült francia— amerikai kapcsolatok tovább romlottak a francia bank e héten hozott határozata miatt, mely szerint amerikai aranyra váltanak át 150 mil­lió dollárt. A franciák normális ügy­letnek nevezik ezt az álváJ tást. Azt hangoztatják, hogy jelenleg több dollárjuk, van, mint amennyi szükséges, és Franciaország 25 százalékra kívánja korlátozni dollárkész­leteit, a többi 75 százalékot pedig aranyban akarja. Washington azonban ellen­ségesen fogadta ezt a lépést. Az amerikai hivatalos szemé­lyiségek — főként a régebbi nézeteltérésekre való tekintet­tel — gyanakvással szemlélik az akciót. Ezenkívül az Egye­sült Államokat rendkívül nyugtalanítja, hogy az utóbbi években nagy mennyiségben áramlik ki az arany az or­szágból. Az Egyesült Államok aranykészlete ma alig több, mint 15 milliárd dollár, hol­ott 1952 végén még több mint 23 milliárd dollár értékű arannyal rendelkezett. Washington nagyfokú elé­gedetlenségét tükrözi John Hightowernek, az ÁP diplo­máciai szemleírójának cikke. Hightower azt írja, hogy a jelekből ítélve »maga De Gaulle elnök hozta ezt a ha­tározatot, és ez megfelel an­nak a politikának, amelynek célja — mint ő mondja — az amerikai hegemónia gyöngité- se Európában.*> London „harmadik kerék” a Párizs—Bonn tengelyen ? Jól tájékozott londoni forrá­sok szerint Wilson miniszter- elnök bizalmasan fölkérte a nyugatnémet kormányt, hogy a január 21-én esedékes bonni látogatása alkalmából a lehe­tő legcsendesebb fogadtatás­ban részesítsék. A szokatlan »szerénység« magyarázata: Wilson eleve igyekszik lehűteni az angol— nyugatnémet csúcstalálkozó­hoz fűzött várakozásokat, mi­után kiderült, hogy Párizs és Bonn ismét »kicselezte« Ang­liát. Az első csapást ezúttal is De Gaulle elnök mérte az an­gol diplomáciai ütemtervre azzal a bejelentésével hogy február 4-én a Wilsonnal való találkozás előtt tartja meg saj­tóértekezletét. A francia ál­láspont szokásos félévenkénti »kinyilatkoztatására« tehát sor kerül, tekintet nélkül ar­ra, hogy Nagy-Britannia mi­niszterelnöke milyen fontos mondanivalót tartogat a fran. cia elnök számára az »atlanti társasviszony« vagy az angol— francia entente cordiale jövő­jét illetően. A »párizsi hideg zuhanyhoz« bizonyos fokig már hozzáed­ződtek Londonban, de az an­golszász barátként számon tar­tott Erhard kancellár »lepak- tálása« tőrdöfésként érte a brit kormányköröket. Eredeti­leg ugyanis úgy tervezték, hogy Erhard csak Wilson bon­ni látogatása után megy Pá­rizsba, miután — mint Lon­donban remélték — elkötelezi magát az »atlanti nukleáris haderő« argói terve mellett. A bonni kancellár azonban en­gedett a francia elnök köve­telésének és bejelentette: ja­nuár 19-én utazik Párizsba, és csak hazaérkezése után fogad­ja a brit miniszterelnököt. Az angol elképzelések tehát visz- szájára fordultak: Erhard a francia elnök nézeteiről fogja tájékoztatni Wilsont, nem pe­dig a brit miniszterelnök né­zeteiről De Gaulle-t. (MTI) A KANADAI KORMÁNY MEG­HÍVÁSÁRA román kormánykül­döttség utazik Kanadába, hogy megbeszéléseket folytasson a két ország gazdasági és diplomáciai kapcsolatairól. U THANT, az ENSZ főtitkára betegszabadságáról visszatért New Yorkba és a jövő hét elejétől lát­ja el hivatalát. CSEN JI kínál külügyminiszter pénteken fogadta Lucien Paye francia nagykövetet és baráti megbeszélést folytatott vele a két országot kölcsönösen érdeklő fon­tos kérdésekről. RUSK amerikai külügyminiszter pénteken másfél órás megbeszé­lést folytatott Musztaia KamelieX, az Egyesült Arab Köztársaság wa­shingtoni nagykövetével. CORNELIU MANESCU román külügyminiszter érkezését Fran­ciaországba vasárnapra várják. COSTA RICÁBAN üj politikai párt alakult, a Népi Szocialista Tömörülés, amely az ország ha­ladó és demokratikus erőit egye­síti. ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnö­ke szombaton fogadta Alain Pey- refitte francia tájékoztatásügyi minisztert. SASZTRI MINISZTERELNÖK az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt durgapuri 69. kongresszusán szom­baton ismertette a kormány gaz­daságpolitikáját, és síkraszállt a tervgazdálkodás mellett, amely — mint mondotta — a gazdasági fel­virágzáshoz vezető egyetlen út. AZ ANTWERPENI KIKÖTÖ sztrájkoló dokkmunkásai, akiket — mint már jelentettük — kato­nai behívóval kényszerítettek a munka fölvételére, most munka- lassítással folytatják bérharcukat. ; Amikor Csőmbe Bonnban jArfc... Csőmbet Uraim, üres a ládám, Brhard* ürea? Feneketlen! A „rombolás nélküli háború boszorkán ifkon ifhája Egy mindenre elszánt amerikai riporter félfüllel hallott valamit a Maryland állambeli Camp Detrick fél­tett titkairól. Fölizgatta az értesülés, tehát a helyszín­re utazott. Nem pazarolta az idejét, ez hamarosan ki­derült. És azt, amit megtu­dott, azonnal megírta lapjá­nak, a Neu: York Times-nsk. Camp Detrick területén nincsenek géppisztolyos gengszterek. Fajüldözéssel párosított gyilkosság sem történt ott. Ellenben föl­épült egy modern boszor­kánykonyha, amelynek tu­dós »mágusai« — azaz: 138 természettudós, 20 orvos­doktor és 47 mikrobiológus — 125 millió dollárt kaptak a Pentagontól. Pontosan 55 millióval többet, mint négy esztendővel ezelőtt. Mit rajnál ez a rengeteg tudós á rengeteg dollárral? A »~ombolás nélküli hábo­rú« baktérium- és vegyi­fegyvereit készíti. Éjjel és nappal. Mesébe illő buzga­lommal. És tudósokhoz nem illő lelkiismerettel. Készül­nek itt pszichokémiai mér­gező szerek, különféle be­tegségeket kiváltó kémiai anyagok és olyan »ideggá­zok*', amelyek a pusztulás­ra szánt gyerekeket, asszo­nyokat és férfialtat — nem­re és korra való tekintet nélkül — gyorsan megbénít­ják. A New York Times ri­portere őszintén megírta: mindeme műveletet a legna­gyobb titokban tartják, mer* a Pentagon fél a »köz­vélemény elítélő reagálásá­tól«. Joggal fél. E tekintet­»» ben a riporter a fején talál­ta a szöget. Sőt, nemcsak a szöget. Az egyszerű ember ugyanis, ilyen híradások 61­vastakor, fölteszi a kér­dést: »Lehetséges ez? És ha igen — miféle erkölcs alap­ján?« Komoly a kérdés, de még komolyabbá válik, ha az UNESCO folyóiratának. a Le Courrier-nek legújabb számadataira g^v* lünk. E- s-erint a vilá» jelenlegi ha­dikiadás 1 ”o '40 milliárd dollárrr t-h"‘ök. Az a leg- szomorií’ h ebben a »szen­zációban« hogy már nem is — szenzáció. Mi lenne hát az igazi szen­záció? Az. ha végre ezt az elké­pesztően nagy összeget a volt gya~ma.ti országok gyors talpraállítására, a népek egyéni fogyasztására, a ter­melés korszerűsítésére, laká­sok építésére, a városok és falvak fejlesztésére, a köz­oktatás, közegészségügy, kultúra és tudomány tökéle­tesítésére fordítaná1:. A feg-, verek gyártására szngáló évi összenből 600 000 gyö­nyörű otthont lehetne építe­ni. A szép álmok egyik kre­matóriuma. Camp Detrick.. eltűnne ekkor. És ez lehe‘- séges. Ennek kell következ­nie, különben kérdésessé vá­lik az egész emberiség lé­te. De a modem idők erő­södő humanizmusa elutasít­ja a tudós boszorkányság minden fajtáját. A New York Times riportere erről nem írt. de egészen bizo­nyos, hogy — gondolt rá ... (Donau Kurier karikatúrája) A szociáldemokrácia afroázsiai tervei a salzburgi értekezlet napirendjén Salzburgban szombaton meg­kezdődött 14 európai ország vezető szociáldemokrata állam­férfijának és pártveze tőjének kétnapos tanácskozása. A II. lnternacionálé nem hivatalos »csúcsértekezletén« értesülések szerint előtérben állanak az újonnan felszabadult afro­ázsiai országok politikai moz­galmával teremtendő kapcso­latok. Mint ismeretes, tavaly márciusban Bécsben létrehoz­ták a »íejlődő országok kérdé­seinek intézetét«, amelynek fel­adata, hogy rendszeres elméle­ti és gyakorlati tevékenység­gel segítse elő az európai tő­kés országok szociáldemokrata pártjai és a vezetésük alatt ál­ló szakszervezetek behatolásit a »harmadik világ« országaiba. mKÉ ®i©( tV <H) Az italboltban jelenleg tartóz­kodó vendégek egyenkénti is­mertetése túlságosan unalmas kriminológiai tájékoztató len­ne.) E helyett vessük tekintetü­ket a Verébre. Ott üldögél az egyik asztal mellett. Nem vesz részt az általános zsivajban. Szolgálatban van, vár valakit. Honnan kapta csúfnevét? Talán, mert hatalmas, idétlen törzséhez, gorilla karjaihoz képest aránytalanul kicsiny madárfejjel látta el a termé­szet? Vagy az alvilág gyengéd célzásaként, hogy agysejtjei­nek állománya körülbelül a verébével egyenlő? Mert más­különben semmi hasonlatossá­got nem találunk közöttük. Köztudomású, hogy az utcák, parkok szürke-fürge, rokon­szenves kis madara sem idült alkoholista, sem gátlástalan bűnöző, sem aljas szadista. Márpedig ezek a jelzők a Ve­rébre mind ráillettek. Nyílt az ajtó, az új vendég a pénztárig törte magát, és gyorsan belépett az iroda-fül­kébe. Jóllehet elegáns öltözéke kirítt ebből a környezetből, jövetelére senki sem figyelt föl A részegek reflexei lassan Wiűköchiviv. Nemsokára az üzletvezető, magas, hajlott hátú, citrom or­rú ember kidugta a fejét és in­tett Verébnek. Beengedte az irodába, ő maga kijött, és há­tát az ajtónak vetve, beszélge­tésbe elegyedett a pénztáros­nővel. Odabent megkezdődött a tárgyalás... — Most tehát mindent ért, ugye? — törölte meg izzadó homlokát jó félóra múltán az ügyvéd. — Az a feladata, hogy bejusson a lakásba és ártal­matlanná tegye az öreget, meg a kutyát. Akkor háromszor felgyújtja és leoltja a szobá­ban a villanyt. Én öt perc múlva ott vagyok. Akkor ma­ga olajra léphet, a feladatát teljesítette. Világos? Veréb bólintott és várakozó­an nézett partnerére. Az elő­vett tárcájából két ropogós százast és az íróasztal szélére helyezte. — A másik nyolcat holnap este, a munka elvégzése után. a helyszínen kapja meg. És még egyet. Ha addig egy korty szeszes italt is fogyaszt, kény­telen leszek vis majort alkal­mazni magával szemben. Az ügyvéd úr kitűnő pszic­hológiai érzékkel rendelkezett. Tudja, hogy Veréb számára ez az ismeretlen latin kifejezés ijesztőbb, mint a legszörnyűbb testi fenyítés kilátásba helye­zése. Biztató mosollyal hátba veregette a megszeppent ször­nyeteget. Zöldköves gyűrűjé­vel megkocogtatta az ajtó üve­gét. A citrom orrú félreállt, s az előkelő látogató éppoly ész­revétlenül, ahogyan jött, el is távozott. Tizennegyedik fejezet TANULSÁG: NÉ ISMERKEDJ VILLAMOSON! Majdnem üresen csöröm­pölt a kilences villamos a Du- na-parton, a Lánchíd felé. A délutáni csúcsforgalom már lebonyolódott, az esti még nem kezdődött el. Ezek nélkül a félórás tumultus-pauzák nél­kül a kalauzok mind idegbete­gek lennének. Talán öt-hat utas lézengett az egész kocsiban. Egyikük kedvtelve nézegette a villa­mosablakok felett végighúzó­dó hirdetménysort. Különösen b Nemzetközi Kutyakiállítás színes plakátja nyerte meg tet­szését. Daxlit ábrázolt, babér koszorúval a nyakában. — Szép vagy — állapította meg fennhangon. — Csak gör­bék a lábacskáid. Biztosan an­golkóros voltál kicsi korodban. Ä* mellette ülő öregúr fölte­kintett az újságjából, aztán megsemmisítő pillantással mérte végig a meggondolatlan nyilatkozót. — A tacskók ilyenek, ezt minden iskolásgyermek tudja, kérem. — Jé, hát ez tacskó? — mo­solygott derűsen, a sértődés ■egparányibb jele nélkül a pu­fók arcú, köpcös útitárs. — Mondhatom, gyönyörű kis ál­lat. Nekem legalább is nagyon tetszik. És még sincsen benne az Üj Magyarban! — Hogyan, kérem? Miben nincs benne? — Az Üi Magyar Lexikon­ban. Tetszik tudni, én nagyon szeretem a keresztrejtvénye­ket. A múltkor megfejtettem egyet. Arra a kérdésre: »Róka­vadászatra kitenyésztett ku­tyafajta« —, kijött a tacskó. Kíváncsi természet vagyok, va­lami közelebbit is szerettem volna olvasni róla. A tacskó címszó azonban hiánvzik az Űj Magyar Lexikonból. — Kész skandalum! — klál- tot fel a partnere. — Megnéz­te a daxlinál is? — Hogyne. Sőt, Gyuri bará­tom tanácsára, aki nagy ku­tya-szakértő, még a dáklit és a borzebet is kutattam. Hiába Végre a kotorékborzebnél ta­láltam rá. De ott is éppen hogy csak megemlítik. Annyi van ró­la, hogy a foxterrierrel együtt, odúkban lakó dúvadak irtásá­ra használják. Slussz! — Ennyi?! ... — kapkodott levegő után Hókai Felicián. — Ennyit írnának mindössze a tacskóról? Felháborító! Egy­szerűen megáll az ember esze!... Hát én elmondom ma­gának tisztelt uram, hogy mi- ; lyen állat ez. Többet ér sok * embernél. Nemcsak külsőre szép, de bátor, hűséges, értel­mes, önfeláldozó. Ugyanakkor bölcs és megfontolt. Valóságos filozófusaikat. Oldalakat érde­melne a lexikonban. Képekkel gazdagon illusztrálva! És tes­sék! Akkor kell értesülnöm, hogy még külön címszót, egy külön sort sem szenteltek neki a szerkesztők. Ez, kérem, a legnagyobbfokú felelőtlenség! — Nagyon szeretnék ilyen j kutyát — ábrándozott zavarta- j lanul a köpcös. — Amikor t meglesz a pirostetős, verandás í kis házam Rákaspalotán, ok- j vétlenül veszek egyet. — Helyeslem az elhatározó- 5 sát — bólintott növekvő szim- * pátiával az öreg. — Az én Mu- i kim is tacskó. Hozzá foghatót | nem talál az egész kerületben j Szívesen megmutatom ... Itt j lakom a Kokilla utcában. Ha » kedve tartja, kísérjen el. Egy $ ugrás az egész... Egyébként, ha megengedi, Hókai Felician vagyok. (Folytatjuk) • Az erre vonatkozó tervek egyik fő forrása az SPD, amelynek elnöke, Willy Brandt jelen volt az említett intézmény bé­csi megalakításánál és most részt vesz a salzburgi konfe­rencián is. Az előjelek szerint a »csúcs- találkozóra« változatlanul rá­nyomja bélyegét a brit La- bour-kormány kereskedelmi politikája. Brown gazdaság­ügyi miniszter pénteken a lin­zi Egyesült Osztrák Vas- és Acélművekben tartott sajtó- konferenciáján a_ már ismert érvekkel indokolta a 15 száza­lékos angol vámemelést, amely osztrák viszonylatban éppen az államosított linzi gyárnak je­lent sok millió értékű export­kiesést. Bécsi politikai megfigyelők 'érdeklődéssel várják, milyen állásvontot foglalnak el Salz­burgban az európai integráció, ezen belül Ausztria tervezeti közös piaci társulása ügyében. Az osztrák sajtó szombaton ve­zető helven ismertette a Prav­da cikkét, amelyben szovjet részről ismételten leszögezték- az osztrák tervek megvalósítá­sa eV‘’■»tétben van az állam- szerződéssel. D Él'apuka i cHUctnecuzo. Cjabb előadóművésszel szaporodik a dél-afrikai út­ját lemondó énekesek sora. Adam Faith angol énekes szombaton este indul haza Johannesburgból Londonba, maga mögött hagyva a húsz­ezer fontnyi kauciót is. Adam Faith nem volt haj­landó aláírni azt a dél-afri­kai törvényt, amelynek értel­mében kizárólag fehérek élőit léphetett volna fel a színhá­zakban és a szórakozóhelye­ken. Ekkor szerződésszegés vádjával egy dél-afrikai bíró­ság elé idézték, sőt egy időre börtönbe is zárták a vendég- szerető hatóságok. Faith bebörtönzése óriási felháborodást keltett London­ban, ahol a színészek és éne­kesek szakszervezete válaszul kilátásba helyezte: a dél-af­rikai kormány fajüldöző poli­tikája elleni tiltakozásként a jövőben nem engedélyezi tag­jai számára, hogy abban az országban lépjenek fel — ha tudniillik, valakinek Faith viszontae-ágai után még ked­ve lenne erre.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents