Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-09 / 7. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 ARAj 50 FILLÉR XXII. ÍVFOLYAM 7. SZÁM SZOMBAT, 1965. JANUÁR 9. Mai számunk tartalmából: Bírósági jegyzetek (3 o.j Rádió-, URH- és tv-műsor (5. o.) Túl az ország határán (6. o.) MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁGS LAPJ A Újabb ©ffenzíva Binh Ghiánál A szabadságharcosok lelőttek 24 repülőgépet, harcképtelenné tettek igen sok páncélautót — Tizenkilenc katonát vesztettek az amerikai csapatok — A Francia Kommunista Párt követeli a VDK elismerését NTÉZt I V ■ Az amerikai katonai hatóságok közlése szerint Saigontól délre, Binh Ghia körzetében a dél-vietnami partizánok csapatokat vontak össze, és ismét támadásba lendültek. Az amerikaiak által kétezer főnyire becsült egység állítólag ötven kilométernyire délkeletre tartózkodik Saigontól, Binh Ghiá- tól pedig, ahol a múlt héten az amerikai—dél-vietnami erők vereséget szenvedtek) mindössze nyolc kilométernyire tevékenykednek. A saigoni kormány napalm- és bombavetőket, valamint vadászgépeket küldött Binh Ghia fölé. Az elmúlt két napon — mint az AP hírügynökség írja — hét dél-vietnami zászlóaljnak sem sikerült veszteséget okoznia a Binh Ghia-i szabadságharcosoknak. Péntekre virradó éjjel heves csata volt a közép-vietnami Hue mellett is. A várostól körülbelül hat kilométernyire csaptak össze a kormányerők a szabadságharcosok egy zász- lóaljnyi alakulatával. Később rakétafegyverekkel fölszerelt amerikai helikopterek és páncélgépkocsik jelentek meg a helyszínen. A harcokban elesett a helyi dél-vietnami tartományi főnök is. Hue városban egyébként ugyanezen a napon megint kormányellenes tüntetést rendeztek a buddhisták és diákok, akiknek felhívására napok óta általános sztrájk van Binh Ghiánál, a Saigontól alig 65 kilométernyi távolságra levő város körül újra támadásba lendültek a dél-vietnami szabadságharcosok jelezve, hogy erejük egyre növekszik, s nem hagynak nyugtot az ellenségnek. Erejük, harckészségük bizonyítására csupán egy adat: decemberben csaEhcm háromezer kormánykatonát semmisítettek meg a harcokban. Délkelet-Azsia másik veszélyes pontján, Malaysiában _ immár ötvenezer brit katona tartózkodik. Csütörtök e ste azonban újabb angol ejtőernyős egység indult el Malaysiába. Sukarno indonéz elnök egyébként — mint ismeretes — egy djakartai nagygyűlésen is bejelentette, hogy Indonézia elhagyja az ENSZ-et. A beszédből újabb részletek kerültek nyilvánoságra. © Chile külügyminisztere a szenátusban síkraszállt amellett, hogy a latin-amerikai országoknak rendezniük kell kapcsolataikat Kubával. A külügyminiszter azt is bejelentette, hogy Chile öt szocialista országgal — köztük hazánkkal is — diplomáciai kapcsolatokat létesít. Ütvenezer brit katona vm már Malaysiában Anglia újabb csapaterősítéseket küld — Meglepetés New Yorkban Sukarno döntése miatt Hueban, megbénítva a város életét. A felvonulók kormány- ellenes jelszavakat hangoztattak, és elégették a miniszterelnököt ábrázoló szalmabábut. A hanoi sajtó részletes adatokat közöl a Dél-Vietnami Felszabadítási Front harcosainak Etnh Ghia (kiejtése: binh zsia) mellett aratott nagyszerű győzelméről. A jelentés szerint a szabadságharcosok teljesen felmorzsoltak három ellenséges zászlóaljat, megöltek, illetve megsebesítettek és fogságba ejtettek 19 amerikai katonát A partizánok ezenkívül tetemes anyagi károkat okoztak a kormánycsapatoknak: 24 reMegtartotta idei első ülését a Csurgói Járási Tanács V. B. (Tudósítónktól.) Tegnap vb-ülést tartott a Csurgói Járási Tanács. Munkájáról és a szabálysértések elleni küzdelem társadalmasításának helyzetéről terjesztett elő beszámolót a járási tanács igazgatási osztálya. Tavaly 264 személyt bírságoltak meg. A legtöbb szabálysértést a társadalmi tulajdon ellen követték el. (Az esetek 24,6 százaléka.) Megállapította a végrehajtó bizottság, hogy a bírságolás módszerét tovább kell javítani. Második napirendi pontként a határőrségnek a társadalmi szervezetekkel, a tanácsokkal és a lakossággal való kapcsolatát tárgyalták meg. Megállapították, hogy a határőregységek és a polgári szervek közti kapcsolat jó. A vb elismerően nyilatkozott a határőr tanácstagok munkájáról, majd dicséretben részesítette az őrtilos— szentmihályhegyi, a zákányi, a gyékényes-lankóci, a berzen- cei meg a somogyudvarhelyi őrs parancsnokait és személyi állományát gazdasági, kulturális és társadalmi munkájukért. Csaknem kétmillió forint kamatot fizetnek a falusi „bankok” (Tudósítónktól.) Huszonkét termelőszövetkezet működik megyénkben, köztük a nagyobb körzetekben nyolc kirendeltség is van. A falusiak egyre takarékosabbak, ezt bizonyítja az is, hogy a múlt évben körülbelül 18 000 000 forinttal nőtt a betétállomány. Év végén több mint 8500 betétest tartottak nyilván a takarékszövetkezetek, s az itt őrzött összeg elérte a 48 000 000 forintot. Sokan helyezték el pénzüket tartós betétre, ez után ötszázalékos kamatot fizet a szövetkezet. A betétállomány most csaknem 2 000 000 forintot kamatozott. A takarékok a múlt évben mintegy 28 000 000 forint kölcsönt adtak a falusiak építkezéseire, vásárlásaira. Építkezésre ma már 15 000 forintos kölcsönt is adnak, amit legföljebb öt év alatt kell visz- szafizetni. Megyénkben a legtöbb takarékszövetkezet több mint egymilliós betétállománnyal rendelkezik, sőt a nagybajomi már túl van az öt-, a böhönyei a négy és fél, az igali pedig a három és fél millió forinton. pülőgépet lelőttek, tizenegyet pedig súlyosan megrongáltak. Ezenkívül harcképtelenné tettek nagyszámú M—113 típusú páncélautót, M—24 típusú tankot és más járművet. 1964 végén a szabadságharcosok általános támadást indítottak a katonai arcvonal egész hosszában. Decemberben több súlyos csapást mértek a saigoni kormány harci alakulataira: Anh-Lao, Quang-Nam, My-Tho, Khanh-Tho, Ba-Ria és Ben-Tre (kiejtése: ben-cse) tartományokban összesen 2805 kormánykatonát semmisítettek meg. Ezek a győzelmek — mutat rá a har.oi sajtó — azt bizonyítják, hogy a dél-vietnami felszabadítási hadsereg megerősödött, nagymértékben fokozta ütőképességé t. Szöulból jelentik: Hivatalosan közölték, hogy a dél-koreai kormány kétezer katonát küld a dél-vietnami kormánycsapatok megsegité- sére. A tájékoztatásügyi miniszter közleménye szerint a kormány »-nem harcoló« alakulatokat indít útnak, azaz utász és műszaki alakulatokat, és úgynevezett önvédelmi erőket. Dél-Vietnamban máris tevékenykednek dél-koreai katonák, de Saigon január 2-án újabb erősítést kért A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága nyilatkozatot adott ki a dél-vietnami helyzetről. Megállapítja, hogy az Egyesült Államok közreműködésével létrejött dél-vietnami rendszernek nincs támasza a nép körében. A politikai bizottság a franciái kommunisták szolidaritásáról biztosítja a dél-vietnami szab adságharcosokat. Napjainkban fennáll az a veszély, hogy az amerikai kormány kiterjeszti a hadműveleteket a Vietnami Demokratikus Köztársaságra és Kambodzsa területére. Az ilyen álláspont igen veszélyes a világbékére nézve — hangzik a nyilatkozat. Végül követeli, hogy a francia kor. mány ismerje el a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, tegyen kezdeményező lépéseket Dél-Vietnam semlegességét kimondó nemzetközi érte. kéziét összehívására és követelje az amerikai csapatok tá- vozását Dél-Vietnamból. (MTI) Hírügynöikségi jelentések szerint fokozott ütemben folytatódnak a Malaysia »megsegítésére- indított angol csapatszállítások. A Malaysiái Államszövetség ugyanis arra hivatkozik, hogy biztonsága veszélyben van, mert Indonézia támadással fenyegeti. Kérésének, az angolok meglepően gyorsan eleget téve eddig 50 000 katonát szállítottak Malaysia területére és az elkövetkező napokban további erősítéseket küldenek. Hongkongból repülőgépen egy gurkha egységet vezényeltek át, Angliából pedig úton vannak az ejtőernyősök. Az angol távol-keleti flottát — egy haditengerészeti szóvivő megnyilatkozása szerint — előkészítették a »bevetésre; és máris útnak indítottak négy aknaszedőt és két járőrhajót. Malaysia rendelkezésére bocsátották az Eagle elnevezésű repülőgépanyahajót is. Katonai megfigyelőik véleménye szerint a koreai háború óta az ázsiai vizeken nem volt ilyen nagyszabású csa- patösszevemás. Malaysia területén a helyi katonaságon és az angol »-segítőkön« kívül ausztráliai és új-zéiandi katonák is állomásoznak. Fred Mulley angol hadseregügyi miniszter pénteken S’ngaporeban kijelentette, ha Malaysiát bármilyen támadás érné, Anglia megfelelő ellenintézkedéseket tenne. Az indonéz fővárosban Sukarno elnök tömeggyűlésen tájékoztatta a lakosságot az angolok fokozott katonai intézkedéseiről és kérte támogatását az imperialista veszély- lyei szemben. A tömeggyűlés tízezer részvevője határozatban foglalt állást Sűkamo elnök mellett és támogatta azt a döntését is, amelynek értelmében Indonézia kivált az ENSZ-bŐÍ. A japán külügyminisztérium szóvivője pénteken sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Sukarno elnök nem változtatta meg elhatározását, hanem szakított az Egyesült Nemzetek Szervezetével. Kifejezte reményét, hogy Indonézia mindezek ellenére bölcs politikát követ, s nem téved »veszélyes útra-. Mind az ENSZ-ben, mind az ENSZ szakosított szervednek djakartai hivatalában újabb meglepetést keltett Sukarno elnök djakartai bejelentése. Mint már közöltük, Sukamo csütörtökön egy igen lelkes hangú djakartai nagygyűlésen végleg bejelentette, hogy Indonézia kilép az ENSZ-böl, sőt az ENSZ szakosított szerveit is elhagyja, így például az UNESCO-t, az UNICEF-t és a FAO-t is. Csütörtöki beszédében Sukarno többször hangoztatta, hogy ezeknek a szerveknek a részéről Indonézia amúgy sem kapott számottevő segítséget. Leszögezte, hogy kormánya nem kivonult, hanem kilépett az ENSZ-böl, nem kötik többé a világszervezetnek adott ígéretei. »-Saját lábunkra állunk, s ez nagy előny- — mondotta. A különböző ENSZ-szervek djakartai hivatalnokai — körülbelül 100 külföldiről van szó — most lázasan törik a fejüket, hogyan oldják meg az egyszerre nyakukba szakadt problémát. Mint ismeretes, a világszervezetet Indonézia azért hagyta el, mert Malaysia a Biztonsági Tanács nem állandó tagja lett. A Reuter jelentése szerint a világszervezet New York-i központjában legalább olyan meglepetést keltett, hogy Indonézia az ENSZ szakosított szervezeteit is elhagyja, mint az az eredeti bejelentés, hogy kilép az ENSZ-böl. Martin kanadai külügyminiszter is közölte, hogy kormánya a legutóbbi fejlemények nyomán »ismét megvizsgálja« az Indonéziának nyújtott kanadai segély ügyét. Martin sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Indonézia kilépett az ENSZ-böl. (MTI) A nyugatnémet „árnyékkormány“ programjáról nyilatkozott Willy Brandt Az SPD »kormánycsapat« — a tavaly novemberi karlsru- hei kongresszuson kijelölt szociáldemokrata »árnyékkormány« — pénteken tartotta első ülését Bonnban, hogy kidolgozza a szociáldemokrata kormányprogram alapelveit. Willy Brandt, az SPD elnöke péntek délután sajtóértekezleten ismertette ennek a programnak külpolitikai téziseit. Eszerint a szociáldemokrata kormány »tántoríthatat- lanul ragaszkodnék az atlanti szövetséghez«. Az atomfegyverkezés kérdésében »közös megoldást« keresne, a német kérdésben pedig »tartalmatlan fontoskodás- helyett »szívós erőfeszítésekkel és alkotó gondolatok kifejtésével törekednék az újraegyesítés megvalósítására, kidolgozná egy »békés rendezés alapvonásait-. Az SPD kormányra jutása esetén a kelet-európai országokkal ís_ a kapcsolatok megjavítására törekednék, s igyekezne »tárgyilagosabbá és emberiesebbé- tenni a kapcsolatokat. (MTI) Johnson a szovjet—amerikai kereskedelem fejlesztése mellett Johnson elnök csütörtökön a Szovjetunióban .járt amerikai üzletembereknek ismét kijelentette, hogy szándékában van elősegíteni a szovjet— amerikai kereskedelem fejlesztését. Mint ismeretes, az elnök szólt erről a kongresszushoz intézett üzenetében is. Amerikai üzleti körökben már hosz- szabb ideje követelik, hogy enyhítsék a Szovjetunióval és az európai szocialista országokkal szemben fennálló kereskedelmi korlátozásokat, és hivatalos intézkedésekkel segítsék elő a gazdasági kapcsolatok kialakítását. Lázadás a görög kormánypártban A görög kormány csütörtökön minisztertanácsot tartott, miután a kormányon levő Centrum Unió Párt 14 tagja Szavvasz Papapolitisz vezetésével nyilatkozatban közölte a képviselőház elnökével, hogy kilép a Qentrum Unió Pártból, és párton kívüli képviselőként kíván tovább működni. A »lázadás« kormánykörökben súlyos aggodalmakat keltett. Papandreu miniszterelnök közölte a minisztertanács- csal, hopy ha a párt elveszti többségét a parlamentben, ez nemcsak a kormány megbuktatását, hanem a parlament feloszlatását is maga után vonná, és ebben az esetben új választásokat kellene kiírni. Papandreu 48 órán át szívós alkudozásokat folytatott a pártütőkkel, és a megbeszélések eredményeként a »lázadó« képviselők meghátráltak. Ilymódon — legalább is átmenetileg — biztosítottnak látszik a kormány helyzete. (MTI) Jól tájékozott helyről származó értesülés szerint különböző kormányzati szervek megkezdték annak tanulmányozását, milyen intézkedések, kel lehet elősegíteni a kelet— nyugati kereskedelem fejlesztését. Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumában például ismételten felülvizsgálják az úgynevezett embargó-listát, azoknak a cikkeknek jegyzékét, amelyeknek szállítását a szocialista országokba katonai indokokkal megtiltották. (MTI) Válság az Olasz Kereszténydemokrata Pártban A kereszténydemokrata párt CTj erők néven ismeretes baloldali csoportja pénteken nyilvánosságra hozott közleményében nyílt harcot hirdetett a párt befolyásos jobbszárnya, a Rumor főtitkár körül tömörülő »dorottyások« ellen. »Az Üj erők — amely katolikus szakszervezeti vezetőket és más baloldali beállítottságú politikusokat tömörít (vezetője Pastore, Dél-Olaszország gazdasági ügyeinek minisztere) — bizonyos fenntartások, kai ugyan, de javaslatot tett egy baloldali »kartell« megalakítására is. Az indítvány egyrészt Fanfani, másrészt Moro miniszterelnök, illetve híveik felé irányul. A »kartell« megteremtését a kereszténydemokrata párt országos tanácsának január közepére összehívott viharosnak ígérkező ülésszakától, illetve annak kimenetelétől teszik függővé. (MTI)