Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-07 / 5. szám

Csütörtök, 1965. január 7. 3 SOMOGYI NÉPLAP Az adott szó Közeledik a zárszámadás, ami a termelőszövetkezetet terhelő kötelezettségek teljesí­tésének is határideje. Ezek között az egyik legfontosabb: az esedékes földjáradékok pontos elszámolása. Mégis egyes termelőszövet­kezetek gyakran hivatkoznak olyan körülményekre, amelyek miatt elodázzák a földjáradék fizetését. Néhány helyen pe­dig »elméletet« gyártanak, mondván, a földjáradék mun­ka nélkül szerzett jövedelem, tehát megkárosítja azokat a tagokat, akik föld nélkül lép­tek a közösségbe. Igaz, a földjáradékért ab­ban az esztendőben, amikor kapja, nem dolgozott a pa­rasztember. Dolgozott azonban korábban, esetleg egész életén keresztül. Vagy ha ő nem, megdolgozott érte — az ese­tek túlnyomó többségében — az apja vagy a nagyapja. Vi­szont az is tény, hogy az adott esztendőben a földjáradékra fordított értéket az egész tag­ság termelte meg, tekintet nélkül arra, hogy volt-e föld­je vagy sem. Emlékezzünk vissza: a nagy átszervezés idején — alig egy- pár évvel ezelőtt — a birto­kos parasztság meggyőzésében egyik fontos érvünk éppen a földjáradék fizetése volt. Az adott szó pedig kötelez. Hi­szen nem teljesítés esetén a volt birtokos paraszt nemcsak azt mondhatja, hogy »lám, így tartottátok szavatokat«, hanem azt is, hogy ő azért az öt-tiz hold földért esetleg bért vagy öregségére eltartást kaphatott volna. Az ígéret va­lóra váltásával elejét kell venni az ilyen hangulatkeltés­nek. Maga a földjáradék egyéb­ként nem sok, fizetése is kü­lönböző szerepet játszhat. A javakorabeli, még dolgozó ember esetében jobbára jel­képes. Egy öreg, beteg ember­nél azonban a létfenntartás nagyon fontos része, éppen ezért ők reagálnak legérzéke­nyebben a földjáradék vissza­tartására. De a szövetkezet gazdájának is csak akkor érezheti magát igazán a teg­napi egyéni paraszt, ha közös­be vitt földje után megkapja azt, ami neki jár. Találjuk meg tehát minden esetben a kifizetés lehetősé­gét. Erre kötelez a törvény és és saját erkölcsünk parancsa. ígérd Maradt. • • A Kanizsai út lakói évek óta panaszkodnak a járdára. Ne­héz a közlekedés a téglákon, nem egy esetben történt már kisebb baleset, főként télen, amikor lehetetlen letisztítani a megfagyott havat. A panaszok Balogh Sándorné városi ta­nácstagnál futottak össze, s ő több alkalommal megpróbálta kiharcolni választóinak a be­tonjárdát. Arra is vállalkoztak a Rokkanttelep lakói, hogy társadalmi munkában kiássák az alapot, eltakarítják a tég­lát. Az utca lakóinak elégedet­lenségét csak növelte, hogy a párhuzamos mellékutcát, az Árvaház utcát lebetonozták, holott előbb talán a főútvonal melletti járdát kellett volna sorra keríteni. Balogh Sándorné 1963. októ­ber 28-án tanácstagi beszámo­lójában ismét kérte a Kanizsai út járdájának lebetonozását. A városi tanács vb titkárságától tavaly februárban írásbeli vá­laszt kapott, amelyben ez ol­vasható: »A Kanizsai út D-i oldal járdájának aszfaltozása 1964. évben kerül kivitelezés­re. Kérjük a tanácstag elv­társnőt, hogy tanácstagi beszá­molóján a választ a körzet la­kosaival közölni szíveskedjék.« Balogh Sándorné közölte a választ, az emberek pedig vár­tak egészen december 31-ig. Mindhiába. A bizalom meg­rendült, hiszen az ígéret ígé­ret maradt. De miért? S. M. „A takarékosság a bölcsesség leánya" Takarékossági vándorkiál ítás az SZMT Az első lépés után Az Országos Takarékpénz­tár takarékossági vándorkiál­lítását kedden délután nyi­totta meg a Latinka Sándor Művelődési Házban Suri Sán­dor, az SZMT titkára. A kiállítás szemléltetően mutatja be az egyéni takaré­kosság fejlődését az ókortól napjainkig. Az egyik táblán nagy gondolkodóknak a taka­rékosságra vonatkozó mondá­sait olvashatjuk. Goethe pél­dául ezt mondotta: »A taka­rékosság a bölcsesség leánya.« De nem hiányzik a sorból Hesiodos, Cicero, Franklin Benjamin egy-egy bölcs véle­ménye sem. Aztán megismer­kedhetünk a római argentá- riusok munkájával, a közép­kori pénzváltókkal, pénzköl­csönzőkkel, az első magyar ta­karékpénztár kialakításával. Az egyik vitrinben csereesz­közöket állítottak ki; csiga­TT j évet kezdtünk... U Nemrég még a csillogó­villogó karácsonyfát ültük kö­rül, s magunkba szívtuk kel­lemes illatát. Hajlamosak vol­tunk arra, hogy kívül hagyjuk azt, ami kint van, mondván: most semmi se zavarjon ben­nünket. Pihenni, ünnepelni vágyó emberek között jártunk még karácsony előtt néhány ter­melőszövetkezetben. Megnéz­tük, mit dolgoznak, mit akar­nak befejezni a szövetkezeti gazdák, hogy teljes megnyug­vással ülhessen a család a ka­rácsonyfa alá, s »tiszta lap­pal« kezdhessék az új évet. Az út mentén, ahol a talaj engedte, kukoricaszárat aprí­tott alomnak a silókombájn, másutt meg az istállók kör­nyékét tisztították. Fogatokkal találkoztunk, amint fával meg- rakottan hazatérőben voltak az erdőről. A homokszent- györgyi Zöldmező Termelőszö­vetkezetben több mint húsz fo­gat és négy vontató hordta a mezőre a trágyát, s kint szarvasba rakták. Amíg jobb idő volt, szétterítették, és le is szántották. Nyolcan-tízen az épülő szarvasmarha-istállónál, a leendő központi major első épületénél dolgoztak, mások az erdőt járták, és megjelölték azokat a fákat, amelyeket a télen kivághatnak a gazdák. Patosfán a természetbeli elő­leget és a prémiumot hordták szét a tsz-tagoknak. Északabbra, a barcsi járás­ból a kaposváriba érkezve Hedrehelyen néztünk körül. Egy lánctalpas mélyszántást végzett a tavasziak alá. Hencsén Szentmártoni Já­nos szövetkezeti gazda udva­rán magasra csapott a láng ezen a napon: perzselték a hí­zót. — Kétmázsás — mondta a gazda. Ekkora állatot bizony nehéz ledönteni a lábáról. Szentmár­toni bácsi kevés is lett volna pénzt, dárdapénzt, új-guineai vadkanagyar pénzt. Nehéz helyzetbe kerülnénk, ha most ilyennel kellene fizetnünk! Egy másikban ércpénzekkel ismertet meg bennünket a ki­állítás, van választék: római aranysestertius, István király ezüstdénárja, lidiai ezüstpén­zek. Igen érdekes az a vitrin, ahol olyan papírpénzeket mu­tatnak be, amelyek az éssze­rűtlen elhelyezés következté­ben megrongálódtak: kimosott húszforintosok, egér rágta vagy a csizmatalp bélése alól előásott százforintosok. A kiállítás bőséges felvilá­gosítást nyújt a KST-mozga- lom,. az iskolai takarékosság, a falusi takarékszövetkezetek fejlődéséről. A kiállítás január 29-ig te­kinthető meg. hozzá egyedül, a fia segített neki meg egy másik szövet­kezeti gazda, Kulcsár József. Most már könnyen elbántak a kimúlt sertéssel. A perzselés és a csutakolás nem nehéz, de ügyesség kell meg hozzáértés, máskülönben nem tisztul meg egyenletesen a hízó bőre. Akik ott szorgoskodtak körülötte, a nagy igyekezettől talán nem is látták, milyen szépen lo­bogott a szalmaláng, hogyan gomolygott fel a magasba a füst... ök csak munkájukra ügyeltek, hogy a lehető leg­jobban elvégezhessék, és utá­na nekifoghassanak a további tennivalóknak. A kaposvári járásból át­mentünk a nagyatádiba, és Mikén álltunk meg. A do­hánysimítás szünetelt, mert a páradús levegő nyirkossá tet­te a leveleket. Az asszonyok e közbejött akadály miatt otthon tettek-vettek, az ünnepekre készülődtek. Bekukkantottunk a Rákóczi Termelőszövetkezet szerelő- csarnokába. Itt nyomát se láttuk az ünnepek közelségé­nek: éppen olyan hétköznap volt ez is, mint a többi, tele igyekezettel, szorgos munká­val. Zságer János műhelyve­zető, négy szerelő és négy ipari tanuló sürgölődött a gé­pek körül. — Tizenkilenc erőgépünk és sok munkagépünk van — tá­jékoztatott bennünket a mű­helyvezető. Akkor éppen négy vontató téglát hordott Nagy­atádról, három traktor szán­tott, egy-egy pedig tárcsázott, és kukoricaszárat aprított. Eb­ben a műhelyben végezték ta­valy egész éven át a folyó ja­vításokat és a karbantartást, most főjavításra hozták be a gépeket. Ütemterv szerint vet­ték sorra a traktorokat meg a munkagépeket, ottjártunk- kor egy Belorusz meg az ekék voltak soron. A javításnál mindig jelen van a gép keze­lője is. A maguk készítette kályha olyan meleget ontott. TÉLEN IS FESTŐI KÉPET MUTAT a balatonszentgyör­gyi téglagyár. Jobboldalt a ki­rándulóhely, a Csillagvár, bal­oldalt az üzemhez tartozó la­kások, irodák teszik színessé környezetét. Kéménye mint periszkóp emelkedik a maijai­ba, mintha a mélyben fekvő gyár ezzel akarna végignézni a tájon. 1960-ban jártam itt utoljára. Az üzem külseje nem sokat változott azóta. Emlékszem, akkor kéményt javított néliány merész ember. Az üzem veze­tőjével, Biankini Jánossal néz­tük a veszélyes munkát, s köz­ben a gyárról beszélgettünk, amelynek kemencéjét olasz építőmesterek készítették. Fá­jó szívvel állapítottuk meg an­nak idején, hogy nem sokat fejlődött az üzem; a tanács (akkor még a tanács iránvitása alatt álló Bánya- és Épitő- anyag-ipari Egyesüléshez tar­toztak) nem sokat költ rá. hogy a tágas csarnok minden részébe jutott belőle. Az erős fényű lámpák nappali világos­sággal árasztották el a helyi­séget. Odakint már sötétedett. A szerelőműhely ablakait elta­karta mögöttünk a köd, a for­rasztás zizegését és a kala­pácsütések koppanását ismét csönd váltotta fel. Olyan né­maság volt ez, amilyen csak a téli estékre jellemző. Képtele­nek az utcák, az emberek a melegre húzódnak; olyan a falu ilyenkor, mintha minden élőlény nyugovóra tért volna. De ez csak látszat! A kadarkúti Szabadság Ter­melőszövetkezet irodájában még dolgoztak a könyvelők és az adminisztrátorok. Ilyen­kor, zárszámadás előtt na­gyon sok a tennivalójuk; a lel­tározók is minden este betér­tek néhány percre, és hozták magukkal papírjaikat, az az­napi munka eredményét. Most mások is fölkeresték az esti Változott-e valami azóta? Akadt-e valaki, aki azt mond­ta, érdemes áldozni erre a nagy múltú, jó földdel rendel­kező üzemre? MOST CSUPA JÖT MOND­TAK. Amióta a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cseirépipari Vállalathoz tartozik a gyár, teknős keverőt, sima hengert, köradagolót, szállítószalagot kaptak. A nád lekerült a szá­rítószínek tetejéről, s helyére cserepet tettek. Nagy teljesít­ményű bagger kotorja csillék­be a téglának való földet a domb oldaláról. A kemence közeléből mint­egy 14—15 000 köbméter hasz­navehetetlen földet hordanak el hamarosan. Ezzel lehetővé válik, hogy a völgybe szorult üzem körül bővítsék a szárító­helyet. Nagy lépést tett előre a gyár — gondoltam. Fennállása óta az elsőt. így vélekednek a munkások is. Az üzem vezető­órákban a szövetkezet irodá­ját. Elmért jöttek a tsz-tagok demizsonokkal és üvegekkel. Az iroda épülete alatt van ugyanis a tsz egyik pincéje, benne rizlinggel teli hordók sorakoznak. — Jó bort akarunk inni az ünnepekben, és ha ebből vi­szek, legalább saját termésű italt tehetek az asztalra. A feleségem dolgozik a szövet­kezetben, ez az ő boruk, a gazdaság termelte — mondta Kolber János. Varjú Józsefné is dolgozott a közös szőlőben, prémiumot is kapott a borból, és most ismét eljött, hogy le­gyen otthon karácsonykor meg szilveszterkor a kadarkú­ti rizlingből. A szövetkezet borából elő­leget kaptak a gazdák, és az óév búcsúztatásakor valóban saját termésű borral, a szövet­kezet borával tölthették tele poharaikat, s azzal koccint­hattak. Az öt hold kö­zös telepítésű szőlőből há­rom hold a rizling, ebből egy holdat kor- donosan mű­velnek. Mint­egy százhatvan hektoliter bo­ruk termett, ezt mind a szö­vetkezeti gaz­dák között osztják szét. A szőlészek pré­miumot is kap­tak. A demizso- nos emberek nem sokat kés­tek, siettek ha­za. Elcsöndese- dett a pince, az iroda kör­nyékén sem járt már senki. A házak abla­kaiból egymás után hunyt ki a világosság. Nyugovóra tért a falu. Hernesz Ferenc je azt mondja, hogy 1964-ben hárommillió téglával többet készítettek, mint négy évvel ezelőtt. Ez egyrészt a korsze­rűsítésnek köszönhető. — Másrészt? — kérdeztem. — A munkások szorgalmá­nak. Bementünk egy hosszú, nád­tetős házba. A közös konyhá­ban senki sem tartózkodott. A benne található holmikból ar­ra következtettem, hogy táro­lásra használják. Az emberek a szobákba húzódták. Igaz, hogy nagyon vizesek, mégis jobb bennük lakni, mert nem közösek. ■— Siessünk ki innen — mondtam, s kívülről még egy­szer jól megnéztem a már- már műemléknek számító hosszú házat, amelyben a gyár törzsgárdájának nagy része la­kik. Az épület tűzfala nemrég ledőlt, szerencsére senkit sem ütött agyon. Űjra fölépítették, de ezzel nem érték be. Azon törik a fejüket, hogyan le­hetne az épület helyén újat csi­nálni. De még nem tudtak fe­lelni a kérdésre;,. AZ ÜZEM VEZETŐJÉVEL fölmentünk a körkemence te­tejére. A félhomályban a fe­lesége üldögélt. Ezen a napon ugyanis ő volt az egyik fűtő. A kemencét a tetőről Jűtik a tíz centiméter átmérőjű nyí­lásokon át. (A kemence min­den egyes részének van egy nyílása.) A tűz egyik részből halad a másikba. Biankini a hosszú kampókkal fölemelte a nyílások födélét, s megmutat­ta, hol tart az izzó láng, me­lyik lyukba mikor, mennyi porszenet kell hinteni. Az egyik födél fölemelése után nem láttam a lávaszínű tüzet. Csak az arcperzselő meleget éreztem. Dübörgő hangot hal­lottam, és a nyíláson át meg­pillantottam egy_ embert. Po­ros volt, téglával megrakott talicskát tolt. — Most hordják ki a frissen égetett téglát — mondta az üzemvezető. Űjabb munkások mentek el a nyílás előtt. Csengett a szá­raz tégla, por szállt a levegő­ben. — Oodalent a hatvan fokot is eléri a hőség — jegyezte meg Biankini. Azt akartam mondani az üzemvezetőnek, hogy ezután az igen nehéz munka után na­gyon jólesik otthon a pihenés. De ebben a pillanatban eszem­be jutott a közös konyha. Az ilyen otthonban aligha lehet pihenni. ITTHON FÖLVETTEM A TELEFONT, s tárcsáztam a Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatóját. — Balatonszentgyőrgyön van egy nádfedeles, romos la­kóház — kezdtem. — Tudom — vágott szavam­ba az igazgató. — Sok álmat­lan éjszakát okoz nekünk. — Valahogy a munkásak se­gítségével át kellene építeni... — Az nem megy — mondta a vállalatvezető. —• Más utat- módot kell keresnünk. Már el­határoztuk, hogy a balaton­szentgyörgyiek lakásproblémá­ját még az idén megoldjuk Tehát megint nagyot lép elő­re a gyár. Az első után a má­sodik lépést is megteszi. Szegedi Nándor Csökkent a gyerekek okozta tűzesetek száma megyénkben A tűzoltóság adatai szerint me­gyénkben tavaly az előző évi­hez viszonyítva — csökkent a gyerekek okozta tűzesetek száma. Mindössze harminc alkalommal volt szükség a tűzoltóság beavat­kozására. 1964 első felében tizen­kétszer okoztak tüzet gyerekek, 1963 azonos időszakában huszon- kétszer. A gyerekek okozta tüzek tete­mes károkkal jártak. Nagyatádon például Béli Jánoséknál leégett az istálló padlása, a nyári konyha — mintegy nyolcezer forint volt a kár. Az andocsi Hornung Imréék- nél gazdasági épület, fölszerelés pusztult el majdnem tizenhétezer forint értékben. Borból is osztottak előleget az ünnepekre a kadarkúti tsz-beu. Perzselik a hízót Hencsén.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents