Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-17 / 269. szám
Somogyi Képlap MSZMP Megvet bizottsága es a: még vei tanács-' lapja V/, A bizalomnak is van határa Ismerkedés a fúvós hangszerekkel Szép siker, nagy érdeklődés az ifjúsági hangversenysorozat első előadásán — Megértette a vádat? — kérdezi a bíró, majd megismétli: ön elmulasztotta a kötelező ellenőrzést.; j Ezzel elősegítette, hogy az elsőrendű vádlott háromszázezer forinttal megkárosítsa a népgazdaságot ... — Nem, nem vagyok bűnös! Én megbíztam munkatársamban. Nem gondoltam, hogy visszaél a bizalommal, olyan rendes embernek látszott... Nagyon sokszor elhangzanak ezek a szavak, amikor a bíróság a társadalmi tulajdon megkárosítóival együtt felelősségre vonja azokat is, akik felületességükkel, hanyagságukkal lehetővé tették a kártevés elkövetését. A vádlottak azért folytathatták hónapokon, éveken át bűnös tevékenységüket, mert megsértették a pénzügyi fegyelmet, nem követelték meg tőlük a legelemibb pénz- és okmánykezelési szabályok megtartását sem, „Okmány“: egy darab papír A Siófoki Községgazdálkodási Vállalatnál éveken át folytatta visszaéléseit Varga Bé- láné. Bár pénztáros volt, de megengedték neki az utalványozást. Csalásra, sikkasztásra aknázta ki ezt a lehetőséget. A vállalatnak tévesen befizetett pénzeket magának tartotta meg, a banki bizonylatokat eltüntette. Amikor a visszautalásokról bizonylatot kértek tőle — ha kértek —, rendszerint egy darab papírra maga írta igazolást adott át fölötte- seinek, s azok azt elfogadták. Így vált lehetővé, hogy öt év alatt 354 000 forint kárt okozzon. Fölötteseinek még az sem tűnt fel, hogy túlságosan költekezik, nagy lábon él. Vargahét tízévi szabadságvesztésre ítélték. De vajon a népgazdaságnak okozott kár meg- térül-e valaha is? Igazolta, fölvette, elsikkasztotta Az Építőipari Vállalat siófoki építésvezetőségén éveken át szabálytalan volt a bérgazdálkodás. A szállítási előadó igazolta például az állományon kívüli béralapból végeztetett munkák megtörténtét, Ez eddig rendben van, csakhogy a munkabért is ő kapta meg egy összegben, hogy a munkásokat kifizesse. Ezt az alkalmat használta ki Horváth János volt szállítási előadó. Először a bérjegyzékeket hamisította meg, és nem létező személyek nevét írta be. A pénzt nem volt nehéz fölvenni, mert a neveket egyszerűen aláhamisította. A jelenleg is tartó vizsgálat szerint 22 000 forintot sikkasztott. Ha más igazolja a munkák elvégzését, és más fizeti ki a béreket, a csalást azonnal észrevehettek volna. Az utasítás ellenére Amikor a múlt évben határozatot hoztak arról, hogy huszonkilenc községi malom működését megszüntetik, s felszerelésüket, berendezésüket értékesítik, arról is határoztak, hogy a megyei tanács ipari osztálya szakemberekből selejtező bizottságot alakít, hogy megállapítsa a hasznosítható tárgyak értékét. Nem így történt: a malmok fölszerelésének értékesítése a községi tanácsokra maradt, noha nekik nincsenek megfelelő szakembereik. A megyei tanács pénzügyi osztályának számláiéra az eladott, tárgyak után eddig 1.2 millió forint, folvt be. Azt azonban senki sem tudja, mennyi a tel les érték, illetve mennyi pénzre számíthatnak még. Ügyvitel ide, ügyvitel oda... A Vízügyi Igazgatóság belső ügyviteli utasítása előírja: anyagot csak akkor szállíthatnak a munkahelyekre, ha a raktáros már nyilvántartásba vette. Mégis mi történt? Az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalattól rendelt több százezer forint értékű rőzse-, illetve bot- szőnyegköteget a vállalat raktárosa nem is látta, mert közvetlenül a ’ munkahelyekre szállították őket. Meg kellett elégednie a gépkocsivezetők által kiállított, illetve a MÁV- tól kapott fuvarlevelekkel. Ezek alapján vette át és adta ki az anyagot — utólag, látatlanban. Németh István és társai így mintegy 550 000 forint kárt okozhattak a népgazdaságnak. Mikor ellenőriztek? A túlzott bizalom iskolapéldájára hívta fel a figyelmet a Somogy megyei Kertészeti és Temetkezési Vállalatnál most befejezett vizsgálat. Következménye bűnvádi eljárás lesz. Miseta László, a temetkezési iroda vezetője néhány hónap alatt 76 000 forintot sikkasztott Két számlakönyvet vezetett, és a temetkezésekért fölvett pénz nagy részét magának tartotta meg. A vállalat ügyviteli utasításának értelmében a készpénzt naponta be kellett volna fizetnie és a bevétellel, illetve a feladással elszámolnia. Vajon a vállalat vezetői mikor és hogyan ellenőrizték munkáját, ha sohasem tűnt fel nekik a kettős számlakönyv vezetése, vagy az, hogy a napi bevételek, befizetések között milyen nagy az eltérés? Pedig ha csak kéthetenként vagy havonként ellenőrzik a megrendeléseket, a szállításokat és a vállalathoz befizetett pénzt, észre kellett volna venniük a csalást. A Somogy megyei Útépítő Vállalatnak 40 000 forint kárt okozott a túlzott bizalom: a bérelszámoló KST-kifizető is volt, és visszaélt a szabálytalanul adott lehetőségekkel. A Csiky Gergely Színházban egy tavaly tartott vizsgálat arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági igazgató az utalványozást hetekkel a bérek kifizetése után végezte el. Az Ingatlankezelő Vállalat sem tudja minden esetben megfelelően igazolni, hogy a házakon elvégeztetett javítás a vállalat vagy a bérlő kötelessége volt-e. Csak egy példa: májusjúnius hónapban a vállalat szakemberei csaknem nyolcszáz órát dolgoztak olyan munkán, amit a bérlőnek kellett volna elvégeznie. Tanácsainknál is naigyon sok az okmány nélküli kifizetés, pénzkezelés. A barcsi és a csurgói járásban, valamint Ba- latonfenyvesen a múlt évben 100 000 forint kifizetését nem tudták megfelelő okmányokkal igazolni. Sokat mond az is, hogy 1962-ben és 1963-ban ötszáznál több tanácsi dolgozó ellen kellett fegyelmi és kártérítési, sőt bűnvádi eljárást indítani főleg azért, mert megsértették a pénzügyi fegyelmet. Nem bizalmatlanság — népgazdasági érdek! Nemrégen az egyik vállalat pénzügyi dolgozója panasszal fordult szerkesztőségünkhöz. Elmondotta, hogy fölöttesei- neft bizalmatlanságát túlzottnak, sértőnek tartja. Megvizsgáltuk az ügyet, és kiderült, hogy a panaszosnak nincs igaza. Fölötteseit nem a bizalmatlanság, hanem a nép- gazdasági érdek védelme vezeti. Ezért szigorúan megköve telik a szabályok, a pénzügyi fegyelem megtartását, az okmányok pontos vezetését, megőrzését. Nem lehet bizalmatlansággal vádolni azt, aki a szabályok pontos megtartását követeli meg. Ha a népgazdasági érdekről van szó, nem lehet szó barátságról, kedves vagy jó ismerősről. A felsorolt példák arra is figyelmeztetnek, hogy vállalatainknál, intézményeinknél sokkai nagyobb gondot kell fordítani a mindenre kiterjedő, alapos belső ellenőrzésre. A megyei tanács pénzügyi osztályának kezdeményezésére néhány vállalatnál független belső ellenőr dolgozók. Ahol erre nincs lehetőség, ott a vezetőnek vagy helyettesének kell ezt a feladatot ellátni. Hangsúlyozzuk, hogy bízni kell az emberekben, bízni kell becsületességükben, tudásukban és abban, hogy lelkiismeretesen látják el feladatukat. Ez azonban nem zárja ki az alapos, rendszeres ellenőrzést. Ezt követeli meg mindenkitől a társadalmi tulajdon védelme. Szalai László Több évi sikertelen kísérletezés után az Országos Filharmónia jóvoltából végre — úgy érezzük — révbe jutottak az ifjúsági hangversenyek kaposvári törekvései. Erre következtethetünk a Latinka Művelődési Házban megindított ifjúsági bérleti hangverseny- sorozat vasárnap délelőtti első előadásából. A terem megtelt, talán szűknek is bizonyult. Ez nagy eredmény, és a szervezést dicséri; összesen csaknem 530 bérletet vásároltak a diákok. A félezer — többségében általános iskolás — tanuló fegyelmezetten és nagy figyelemmel hallgatta végig a hangversenyt. Ez még nagyobb eredmény, és a neves koncertáló művészeket dicséri, akiket ezúttal az ifjúsági zenei ismeret- terjesztés kitűnő előadóiként is megismerhettünk. A hangverseny sikert aratott, noha ,-.sere történt: a várt gitár—hegedű kettős helyett a Budapesti Fúvósötös szerepelt meglepően nagy érdeklődés mellett. Mi a titka ennek a figyelemnek? Igen szerencsés módon a művészek maguk ismertették hangszerüket: elmondták röviden történetét, mechanikáját, és egy-egy jellegzetes dallammal bemutatták a hangszert működés közben is. Ezzel Jenei Zoltán (fuvola), Szeszler Tibor (oboa), Hara László (fagott), Meizl Ferenc (klarinét) és Medveczky András (kürt) egy csapásra megnyerte a hallgatóságot. Az ismerkedés közben egy-egy Beethoven oboa—fuvola, illetve fagott—klarinét kettőst hallottunk, majd egy Rossini-ron- dót fúvósnégyes előadásában. Minden új ismeret, fogalom után szinte záporoztak a kérdések a nézőtérről: »Miért éppen a rabszolgák lábszárcsontjából készültek az első fuvolák?« »Innen ered-e a sípcsont elnevezés?« »Van-e alapja annak, hogy a zenekarban az oboát női hanghoz, a fagottot humoristához hasonlítják?« A válaszok, ahogy a műsorszámok is, az életkori sajátosságoknak megfelelően nemcsak kielégítették, hanem fokozták is az érdeklődést a fúvóshangszerek iránt, s ezzel sok lelkes ifjú zenebarátot szereztek a rendezők meg az előadók a kamaramuzsikának és reméljük, a szimfonikus zenének is. A Budapesti Fúvósötös ihletett és mély művészi alázattal tolmácsolt kamaramuzsikája Vivaldi g-moll concerto grosso I. tételének, Haydn Fúvósötösének é-s Ibert Három kis fúvósötösének előadásakor is hálás közönségre talált a legifjabb hangverseny látogatók körében. Reméljük, a sorozat további négy előadása is lehetővé teszi, hogy ez a félezer fiatal ugyanolyan lelkesedéssel és fegyelmezetten ismerkedjék, barátkozzék a muzsikával, mint az első alkalommal. W. E, Tökéletesen automatizált üzem Hetvenegyezer naptár 1965-re A Képzőművészeti Alap kiadóvállalatnál megjelentek az első 1965. évi művészeti naptárak. Az idén — a tavalyinál körülbelül ötven százalékkal több — összesen 71 000 naptárt - hoznak forgalomba. A belkereskedelemnek hatféle kiadványt szállítanak. Az egyik érdekesség — amely már eddig is nagy tetszést aratott — az úgynevezett levelezőlap-naptár. (MTI) Klubdélután a Munkácsy Gimnáziumban Nem „iskolaízű“ kezdeményezés — Táncdalok, jógagyakorlatok a műsorban, tartalmas program a megye első középiskolai klubjában TELITALÁLAT... Ezzel jellemezhetnénk a Munkácsy- gimnazisták szombati klubdélutánját, ha arra várunk feleletet, hogy sikerült-e célba juttatniuk törekvéseiket. Egy ifjúsági klub kibontakoztatásánál szinte létfontosságú az első összejövetel: ettől függ, hogy érdekesnek, tartalmasnak és vonzónak találják-e a fiatalok a szórakozásnak és a művelődésnek ezt az új, korszerű, társas formáját. Ügy érezzük, a Munkácsy- ban ez kitűnően sikerült, s ezzel megalakult, működik a város és a megye első középiskolai klubja. Az elképzelés indokolt és nagyon időszerű: lehetőséget nyújtani egy alkalmas helyiségben minden délután arra, hogy összejöhessenek a diákok beszélgetni, olvasgatni, szórakozni és megtartani a rendezvényeiket. Helyiségük délelőtt a IVAÄ- sok tanterme. A két hatalmas üvegezett falat most bútorszövetfüggöny takarja: az asztaloknál délelőtt tanulnak, délután — mint most is — sakkoznak, olvasgatnak (huszonöt folyóirat, napilap — szép választék!); a sarokban tv-készü- lék, mellette lemez játszós rádió, odébb pianínó, a földön magnetofon. Mintegy tízezer forintot költöttek a fölszerelésre, de még gyarapítani fogják. AZ ISKOLA KISZ-SZERVE- ZETE HÍVTA ÉLETRE, és irányítja a jövőben is a klubot. Önállóan és — Zetz József, az egyik fiatal tanár jegyezte meg igen találóan — úgy, hogy »ne legyen iskolaíze« ... Sikerült. A klubtagok — matrózblú- zos lányok, ünneplő ruhás fiúk — előtt bemutatkozott az iskola új zenekara. Igaz, csökkent létszámban, mert két gitárosuk megbetegedett, de hárman is helytálltak. — Hát még nem veszik föl a versenyt a »Stúdió ll«-gyel, de azért csak zenekar — hallottam Zádor Tiborné KISZ- vezetőtanártól. Hozzáfűzném még azt is, hogy a bemutatkozás biztató, s ha megtanulnának pianóban is muzsikálni, előnyükre válna. És ennek örülne bizonyára az a kedves, csengő hangú táncdalénekes kislány is, akit — reméljük — hallunk még máskor is énekelni. A táncdalok és a hangulatos Heltai-vers után egy tanárnak- diáknak egyaránt nagyon érdekes, nem mindennapi műsorszám tanúi lehettünk. Ennek azért is örültünk, mert úgy éreztük, a rendezők értik a klub lényegét. Azt, hogy minden úgynevezett kötött foglalkozás középpontjában — a különféle szórakozási lehetőségek közé ágyazva — álljon egy érdekes, tanulságos vitaindító vagy ismeretterjesztő műsorszám is. Olyan, ami után klubtagok méltán azt érezhetik, hogy »ma nemcsak jól szórakoztam, hanem gyarapodtam is valamivel«. Ez a műsorszám szombaton délután a Zá- dori fivérek jógabemutatója volt. Péter ügyesen, kereken ismertette a testkultúrának ezt az ősi formáját és módszereit. Feszült érdeklődéssel kísért előadását öccse, Iván szemléltette mind komplikáltabb jógagyakorlatokkal, a lótuszüléstől a lapockák átfordításáig. A jóga ritkán jut a nyilvános• * ■ • • SÓSTÓK Kellemetlenség Somerset Maugham közismert a szórakozottságáról. Egyszer a vonaton fülkéjébe lépett a kalauz. — Kérem a jegyeket. Maugham benyúlt a zsebébe, de a jegyet nem találta. A kalauz ebben a pillanatban fölismerte a híres írót. — Ö, kérem, ne fáradjon. Maugham azonban idegesen tovább kereste a jegyet. — Nagyon kérem, uram, ne nyugtalankodjék a jegy miatt, és ne keresse. — Ne keressem a jegyet? S honnan fogom tudni, hogy meddig utazom? * üt * A házaspár üdülni megy Jóllehet a férj ragaszkodott ahhoz, hogy nyaralásra maximum két bőröndöt vigyenek, a feleség ötbe csomagolt. Amikor az állomáson vártak, egyszer csak megszólal a férj. — Sajnálom, hogy nem hoztuk magunkkal a zongorát. — Ne beszélj hülyeséget — förmedt rá dühösen az asszony. — Nem mondok hülyeségeket. A zongorán maradtak a vonatjegyek. ság elé, így most a meglepetés erejével is hatott ez az érdekes, színvonalas bemutató. Elismerés illeti érte mind a rendezőket, mind a vendégszereplő Zádori testvéreket, a Táncsics Gimnázium tanulóit. A rövid, de tartalmas műsor után — miközben bekapcsolták a magnetofont, és táncolni kezdett a fiatalság — Zetz József tanárral és a KISZ-szervezet kultúrosával, Esze Istvánnal beszélgettem a klub további terveiről. Elmondták, hogy elsősorban a kaposváriak részvételére számítanak, mivel a tanulók kétharmad része bejáró, illetve kollégista. Délutánonként szabad foglalkozás, heti két-há- rom alkalommal kötött program tölti be a klub életét általában egy hónapos tervek alapján. Itt tartja nyilvános üléseit az önképzőkör legközelebb egy Madách-, majd egy Shakespeare-témával. Kéthetenként szellemi vetélkedőket, ezenkívül filmdélutánokat, filmesztétikai sorozatot, élménybeszámolókat, nemzetközi, külpolitikai és egyéb kérdésekről szóló vitafórumot is terveznek, meg házi »Ki mit tud«-ot, hogy minél többen szerepeljenek a nyilvánosság — azaz egymás — előtt. Megfelelő szerepet kap a klub életében a tv, a gépi muzsika és megfelelő helyet a tánc, a szórakozás is. A klub gyakran műsort cserél más kaposvári középiskolákkal. SZÉPEK ÉS TARTALMASAK az elképzelések, ígéretes volt a megindulás. Reméljük, a helyes kezdeményezés követőkre talál a megye többi középiskolájában is. Wallinger Endre — A te neved ezentúl Péntek, mivel pénteken van a lottóhúzás. * * * A bürokrata — Kérem — mondja a vasúti kalauz —, ebben a fülkében csak a többi utas engedélyével szabad dohányozni. — Helyes. De én most egyedül vagyok itt. — Akkor legyen szíves, várja meg, míg a többi helyet is elfoglalják. * * * Jön az asszony — A vonat, amelyen a feleséged érkezik, órákat késik. — Természetes. Az lenne a furcsa, ha feleségem pontosan érkezne meg. * * * A bosszú Valaki újsághirdetés útján egy ragyogó kocsit vásárolt, amelyhez az eladó kabalaként egy miniatűr Szent Kristófot ajándékozott neki. A vevőt az első úton halálos baleset érte. Revolverrel a kezében indult a mennyországba. A meglepődött Szent Péter így szólt hozzá: — Megőrültél? A mennyországba nem lehet revolverrel belépni! Ki vagy, és kit keresel? — Találkozni szeretnék azzal a Szent Kristóffal! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága es a Somogy megyei Tanáé* lapja. Főszerkesztőt WIRTB LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10. 15-1L Kiadja » Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kapós* ár Latinka S. u. 2. Telefon 15 lh Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg. és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesftőV.néL Előfizetést dt.i egy nőnapra 12 Ft index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipart Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Latinka Sándor utca &.