Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-14 / 267. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1964. november 14. Újabb Amerika-eílenes tüntetés Japánban Tüntetők és rendőrök összecsapása — Több tucatnyi sebesülés — Felvonulás rendőrautók kíséretében — Nagyarányú tiltakozó sztrájk készül A dél-japáni Sasebo kikötője, ahol csütörtökön több ezren tüntettek a Sea Dragon amerikai atomtengeralattjáró érkezése ellen, pénteken ismét heves megmozdulások színtere volt. Az AP tudósítása szerint a tüntetők ez alkalommal új taktikát alkalmaztak, s nem nagy tömegben, hanem kisebb csoportokban érkeztek az amerikai haditengerészeti támaszpont bejárata elé. Amikor többszöri felszólítás ellenére sem távoztak, a rendőrség emberei csatárláncot alkotva körülbelül félórás dulakodás után visszaszorították őket. Az AFP arról tájékoztat, hogy a szocialisták küldöttei pénteken erélyesen tiltakoztak a városi rendőr-főkapitányságnál Janoszke Naraszaki szocialista képviselő letartóztatása ellen. Naraszakit a rendőrség csütörtökön vette őrizetbe. A Japán Szocialista Párt és a szakszervezetek újabb akciókra készülnek Sasebóban. Tagjaik délután ismét nagyszabású ülősztrájkkal fogják kifejezni tiltakozásukat a Sea Dragon jelenléte ellen. Az amerikai atomtengeralattjárók japán kikötőkben való állomásoztatása ellen indított tömegmozgalomban — a Reuter tudósítása szerint — az utóbbi napokban harmincezren vettek részt. A rendőrök és a tüntetők összecsapása során több tucat személy megsebesült. Mint a Reuter közli, a japán fővárosban tizenkétezer személy tiltakozó tömeggyűlést tartott. A gyűlés befejezése után a részvevők fegyelmezett menetben végigvonultak Tokió utcáin. A felvonulókat tizenhárom fegyveres rendőrautó kísérte. A japán demokratikus szervezetek új, hathatós intézkedéseket terveznek, hogy megakadályozzák az amerikai atomtengeralattjárók japán kikötőkbe érkezését — jelenti a TASZSZ. A Japán Szak- szervezeti Főtanács határozata értelmében december elején sztrájkba lép egymilliókétszázezer fémipari és vegyipari munkás, valamint álla- I Sasebóban ismét tömegtünte- mi tisztviselő. A sztrájk meg- léseket és nagygyűléseket tarkezdése előtt Tokióban és | tanak. (MTI) I kormány átalakításáért tüntetnek a Saigont diákok A dél-vietnami fővárosban fennálló gyülekezési és tüntetési tilalommal dacolva, pénteken kormányellenes jelszavakkal utcára vonultak a diákok. Előző nap, mint ismeretes, a diákság képviselői újabb tüntetéseket helyeztek kilátásba, ba követelésüknek nem engednek, nem alakítják át Tran Van Huong kabinetjét. A diákok az egyetem épületénél gyülekeztek és a központi piactérhez vonultak. Útközben négyszer állították meg őket a rendőrkordonok, ezeket azonban a tömeg valósággal elsöpörte. A felvonulók harsányan követelték a kormány átalakítását, tüntettek a diktatúra ellen. Hírügynökségi jelentések szerint a kormányfő hamarosan tárgyalásokat kezd az úgynevezett országos főtanácscsal, a kormány összetételére vonatkozó politikai nézeteltérések rendezéséről. (MTI) A kongói felkelők hősies küzdelme A kongói felszbadítási mozgalom katonái elkeseredett harcot vívnak a kitűnő amerikai és belga fegyverekkel ellátott léopoldville-i, kormánycsapatok és a fehér zsoldosok ellen — jelenti a TASZSZ Párizsból. A felkelők, akiket B—26- és T—28 típusú amerikai bombavető repülőgépek szakadatlanul rakétalövedékekkel támadnak, az utóbbi napokban kénytelenek voltak feladni több stratégiai fontosságú helységet. A felkelők nehéz helyzetben vannak: súlyos élelmiszer és gyógyszerhiánnyal küszködnek, nincs elég fegyverük és lőszerük. (MTI.) Letartóztatások, szabadon bocsátások Szudánban Szudánban a csütörtöki nap — az előző napok utcai tüntetései után — nyugalomban telt el. Clement Mboro belügyminiszter felszólította az ország déli részének lakosságát, működjék együtt a törvényes rend fenntartásában és mozdítsa elő azoknak a tárgyalásoknak a sikerét, amelyek egyrészről Khatm Al-Khalifa miniszterelnök, Izboni Mendiri közlekedés- ügyi miniszter és ő maga, másrészről dél-szudáni értelmiségiek között kezdődtek el Khartoumban a déli probléma megoldásáról. A kormány a már korábban szabadon bocsátott 32 dél- szudáni politikai foglyon kívül további 28 dél-szudáni fogoly szabadlábra helyezését rendelte el. Az AFP jelentése szerint az elmúlt napok tüntetéseiben való részvétel miatt 14 személyt letartóztattak és háromhavi börtönbüntetésre ítéltek. Azzal vádolták őket, hogy erőszakos cselekedeteket követtek el és gyújtogattak. További 24 tüntető ügyében ezután hoznak ítéletet. Az UPI a washingtoni Daily News cikkét ismerteti a khartoumi amerikai nagykövetség előtt lezajlott heves tüntetésről. A tüntetők — írja a lap — az amerikaiak távozását követelték. Szudánban 570 amerikai tartózkodik. Az újság azzal fenyegetőzik, hogy hasonló incidensek megismétlődése esetén az Egyesült Államok megvonja az országnak nyújtott gazdasági segítséget. (MTI) Indítvány Kína ENSZ jogainak rendezésére Algéria, a brazzaville-i Kongó, Guinea és Mali állandó ENSZ-képviseletei csütörtökön felkérték V Thant ENSZ-fő- titkárt, hogy az ENSZ-közgyű- lés 19. ülésszakának napirendjére vegyék fel a Kínai Nép- köztársaság törvényes ENSZ- jogai helyreállításának kérdését. Korábban hasonló kérés érkezett a kambodzsai kormánytól is. (MTI.) Gabonarekord A Volga mentén, Kazahsztánban, Ultrajnában és más gabonatermő területeken, sőt Szibériában is jelentősen túlteljesítették a gabonafelvásárlás állami tervét. A Szovjetunió történelmében első ízben vásároltak fel 4,1 milliárd púd (azaz 67 000 000 tonna) gabonát. A gabona mellett a cukorrépa, a burgonya- és gyapottermesztők is kiváló eredményeket értek el. (MTI.) Az ADELA »kSieb« A nemzetközi finánctőke 28 legismertebb személyisége találkozott a minap Párizsban. Valamennyien tagjai egy rendkívül exkluzív »klub«-nak, az úgynevezett ADELA- nak, ahova a »belépési díj« félmilliótól két és félmillió frankig terjedő összeg. A klub szót persze nem véletlenül tettük idézőjelbe. Az ADELA ugyanis nem klub. Legalábbis a szó igazi értelmében nem az. Nem golfozni, vagy bridzselni járnak ide a finánctőke mágnásai. Sőt, hangzatos neve — magyarra fordítva: Az Atlanti Közösség Társulása Latin-Amerika Fejlesztéséért — ellenére nem is valamiféle emberbaráti intézmény. Ellenkezőleg. A negyvenmillió dolláros alaptőkével létrehozott társaság részvényesei között olyan neveket találni, mint például a Standard Oil, a Fiat vagy az IBM cég elnökéé. Feladata pedig az, hogy pénzzel, technikai eszközökkel és szakemberekkel lássa el a latin-amerikai vállalatokat, amelyek ilyen módon a »szabad vállalkozás keretében rentábilis programokat valósíthatnak meg.« Nos, hogy mennyire rentábilisek ezek a programok, azt Latin-Amerika népei a saját bőrükön tapasztalják. Ez a földrész még ma is a külföldi mammut-monopóliumok szabad vadászterülete s itt milden befektetett dollárért 3,17 dollár tiszta hasznot izzadnak ki a tőkéseknek a munkások és a parasztok. Kérdés ezek után, hogy mit szólnak ők az ilyen szabad vállalkozáshoz. Mert — ahogy az események egyre inkább bizonyítják — előbb-utóbb lesz hozzá néhány szavuk! Nem éppen elismerő, az — bizonyos ... — KO — Tilos a kilakoltatás A Wilson-kormány a lakbéruzsora ellen A Wilson-kormány megkezdte hadjáratát a lakbéruzsora ellen, amely a tory kormányzás idején példátlan arányokat öltött. Crossman lakásügyi miniszter benyújtotta törvényjavaslatát a kilakoltatásokról. A jelenlegi állapot az 1957. évi tory-lak- bértörvény szerint az, hogy a háztulajdonos a felmondás lejártával, vagy a bérleti szerződés bármely más megszüntetése után bírói végzés nélkül eltávolíthatja a bérleményből a lakót. A törvényjavaslat 100 fontig terjedő pénzbírsággal és hathavi fogházbüntetés terhével tiltja a kilakoltatást külön bírái eljárás nélkül, és korlátlan jogot ad a bíróságnak, hogy saját belátása szerint egy évre felfüggeszthesse a kilakoltatást a bérlő vagy a legközelebbi rokona és az albérlők javára. Ugyancsak bünteti a javaslat a vízellátás, a villanyáram és gázszolgáltatás megvonását, valamint bútorok eltávolítását a bérleményből. Ez a háziurak egyik kedvenc fegyvere, amivel a lakókat a bérlemény »békés« kiürítésére kényszerítik. Matematika francia módra Westfälische Rundschau ERHARD: Nem lesz változás a külügyminisztérium élén A CDU-n belül legutóbb lezajlott »zivatar« után Erhard és Schröder a parlamentben válaszolt a szociáldemokraták által a nyugat-német—francia viszonnyal kapcsolatban előterjesztett interpellációkra. A szociáldemokrata interpellációk közül Erhard kancellár csak a Schröder külügyminiszter személyével kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Kijelentette: a kormány nem osztozik abban a nézetben, hogy a külügyminisztérium élén végrehajtandó személy- cserével meg lehetne javítani a Franciaországgal fennálló kapcsolatokat. A többi szociáldemokrata interpellációra Schröder válaszolt. A külügyminiszter tagadta azt, hogy Franciaország pénzügyi segítséget kért volna Nyugat-Németországtól a francia atomhaderő fejlesztéséhez. Schröder nyomatékosan hangsúlyozta: továbbra is támogatjuk a közös atomhaderő tervét. (MTI) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőEtiííveseket és segédmunkásokat vesz 1 kaposvári és siófoki, munkahelyeire Jelentkezés • Kaposvár, Május 1. utca 57. és Siófok, Fő utca 200., valamint az illetékes tanácsok munkaügyi csoportjánál. (27922) NASSZER: Egylpíom népe a szocializmus útját választotta Nasszer elnök az EAK nemzetgyűlése új ülésszakának megnyitó ülésén csütörtökön beszédet mondott. Beszédében részletesen elemezte az Egyesült Arab Köztársaság bel- és külpolitikáját. Kijelentette, hogy az EAK külpolitikájával a nemzetközi problémák békés rendezéséhez kíván hozzájárulni. Elítélően nyilatkozott egyes országoknak más országok bel- ügyeibe való beavatkozásáról, így például az Egyesült Államok kongói beavatkozásáról. Kijelentette, hogy az EAK az arábiai idegen katonai támaszpontok megszüntetéséért száll síkra. Nasszer elnök köszönetét mondott a Szovjetunió segítségéért az asszuáni gát megteremtésében. Különösen kiemelte, hogy változatlanul fennmaradnak a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság jó kapcsolatai. Az EAK belső helyzetének jellemzésére áttérve Nasszer elnök kijelentette: Egyiptom népe a szocializmus útját választotta. A nép véget vetett a feudalizmusnak, de az országban még vannak kapitalisták és reakciós elemek. A kormány továbbra is nagy figyelmet fordít az állami szektor fejlesztésére és a dolgozók életszínvonalának emelésére. (MTI.) A 80 éves Emanuel Shinwellt, az angol parlament legidősebb tagját választották az angol Munkáspárt parlamenti csoportjának elnökévé. Muhammed Zahir, Afganisztán királya pénteken, Peking- ből jövet, néhány napos látogatásra Szibériába érkezett. A Kínai Népköztársaság és Dahomey nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatot létesít. X 614 273 tagja és tagjelöltje van a Lengyel Egyesült Mun- káspártriak. Ez év kilenc hónapjában több mint 143 000 új tagjelöltet vettek fel. Johnson elnök táviratban válaszolt Anasztasz Mikojan- nak és Alekszej Kosziginnek az elnökké választása alkalmából kifejezett jókívánságokra. Az elnök háláját fejezte ki a szovjet vezetőknek annak a reménynek a kifejezésre juttatásáért, hogy az elkövetkező időszakban a két kormány újabb erőfeszítéseket tesz a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztése, az általános béke érdekében. Ball amerikai külügyminiszter-helyettes pénteken elindult nyugat-németországi tanácskozásaira. Ball Nyugat-Berlinben résztvesz az úgynevezett német—amerikai társaság gyűlésén és találkozik Willy Brandt-tal is. Bulgária lakossága 1964. október 1-én 8 163 554 volt. Ebből 3 382 998 a városi lakos, a falvakban pedig 4 780 556 ember él. Húsz esztendővel ezelőtt 6 913 300 lakosa volt az országnak, s mindössze 1 665 500 lakott városban. „MINISZTER űr, ÖV i TÖRVÉNYEN FELÜL HELYEZI MAGÁT “ Bűnügyi filmekhez hasonló, izgalmas jelenetekben bővelkedett csütörtök este az olasz televízió »Politikai tribün« című műsora, amelyben többek közölt Colombo kincstárügyi miniszter, a keresztény- demokrata jobboldal egyik vezetője válaszolt az újságírók kérdéseire. A miniszter bevezetőjének élesen kommunistaellenes jelszavai sem tudták megakadályozni azt, hogy a vita középpontjába az úgynevezett Ippo- líto-ügy kerüljön. Vita az olasz televízióban Ippolito professzort, az állami atomenergiai bizottság főtitkárát a bíróság állami pénzekkel való visszaélés címén 11 évi börtönre ítélte. »Az a tény, hogy ön még mindig a helyén ül. miközben munkatársát elítélték, arról tanúskodik, hogy ön a törvényen felül helyezi magát« — állapította meg a televíziós vitában Pintor, az Unitá helyettes főszerkesztője. A minisztertanács üléséről azonban tegnap ön fölkelt, hogy Torinóba repüljön, és személyesen vigye meg a »jó« hírt Valériának, a Fiat elnökének a gépkocsikra kirótt pótadók eltörléséről.-« Az Ippolito-eset után a Fe- derconsorzi, a kereszténydemokrata irányzatú olasz parasztszövetség múltévi egymilliárdos pénzügyi botránya került előtérbe, amelynek vádjait az ugyancsak jelenlévő Truzzi kereszténydemokrata képviselő igyekezett »a kommunista spekulációk« számlájára írni. (MTI.) November 18-tói 25-ig a Nagyatád és Vidéke Körzeti línsz. Láb o don, a művelődési házban vásárlással egybekötöit 1 VAS- ÉS M ŰSZ AKI KIÁLLÍTÁST RENDEZ A kiállításon vásárolhatók járművek, műszaki és villamossági cikkek, zománcedények, háztartási kisgépek, stb. OTP részlet Hitellevél-kérelmét a lábodi TAKARÉKSZÖVETKEZET elintézi