Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-29 / 280. szám
SOMOGYI NÉPLAP 10 Vasárnap, 1964. november 28. Hidraulikus daru gépjárművön Az anyagmozgatás országszerte problémát jelent. Az állami gazdaságokban, különösen az erdőgazdaságokban, a termelőszövetkezetekben és máshol gondot okoz, miként lehetne nagyobb terheket — építőanyagot, fát vagy egyéb terméket — gyorsan, lehetőleg minél kevesebb munkaerő fel- használással gépkocsilcra fel-, majd onnan lerakni. Megfelelő daruberendezés nem minden gazdaságnak áll " ' Mke- zésére, és ahol 1 ható, ott sincs ele r pacitás az össze- elvégzésére. Lelesz János gépészmérnök, az Országos Erdészeti Főigazgatóság Szállítási, Gépjavító és Anyagellátó Vállalatának dolgozója társaival együtt olyan találmányt dolgozott ki, amely megoldja a gazdaságok anyagmozgatási problémáját. Lelesz kidolgozta a »gépjárműre szerelhető hidralikus daru« címet viselő találmányát, 9 az Országos Találmányi Hivatalnál már szabadalmat is kapott rá. A Lelesz-féle daruval sokkal gyorsabb emelési sebességgel lehet mozgatni a terhet, mint az eddig ismert daruszerkezetekkel. Uzembiztosabban emel, és ami a berendezés legnagyobb előnye: a találmány szerinti darut minden nagyobb gépkocsira föl lehet szerelni. A gépkocsi tehát magával viszi a rakodáshoz szükséges darut is. A Lelesz-féle daru karja útközben nem végez úgynevezett ostorozólengést, így nem korlátozza a gépkocsi megszokott utazási sebességét. Nehéz volna ilyen rövid írásban ismertetni a gépjárműre szerelhető hidraulikus daru teljes konstrukciós fölépítését, szerkezeti megoldását. Így csak a két — az eddig ismert és has-nálí daruktól eltérő — szerkezeti sajátosságára térünk ki. A daru egyik ilyen sajátos tulajdonsága, hogy a darukar teleszkópszerűen kinyújtható vagy rövidíthető, a másik tulajdonság, hogy a hidraulikus berendezéssel a karrész üzemen kívül vízszintes helyzetbe állítható. A teleszkópszerűen kinyúló darulcar — a teherrel együtt — 180 fokos szögben elfordítható, így a darunak megfelelő mozgási tér áll rendelkezésére. A Lelesz-féle találmány még egészen új keletű. így elterjesztésére, a sorozatgyártás megindítására még nem állt elegendő idő az illetékesek rendelkezésére. A szakkörökben a találmány iránt megnyilvánuló nagy és elismerő érdeklődés azonban arra utai, hogy hamarosan országszerte megkezdik hasznosítását. 132 évvel ezelőtt javasolták először az Erzsébet-híd megépítését November 21-én a világ egyik legelegánsabb kábelhídját avatták Budapesten. Elődje, a régi Erzsébet-híd viszont nemzetközi megállapítás szerint a lánchidak típusának volt legszebb példánya. Es hogy azzá lett, abban volt némi része a pesti hídépítés egykori propagátorának, Győri Sándor »földmérőnek«, a Magyar Tudós Társaság tagjának is. Ö javasolta először, hogy a két partot ne fa- vagy kő-, hanem »láncz- hícldal« kössék össze. 1832-ben megjelent A, Buda, s Pest közt építendő álló hídról című munkájában előbb vízi mérnöki eszmefuttatással és matematikával támasztja alá ezt a felfogását, majd igyekszik eloszlatni a laikusoknak azt a legfőbb aggályát, hogy »a’ láncz-hidak ingadozása a’ rajtok járást kedvetlenné, alkalmatlanná teszi«. Cáfolatot ugyan nem ad, de leszögezi, hogy »azon ingadozás is koránt sem olly alkalmatlan és jelentős, mint talán valakinek magának nagyítva képzelné, helyes szerkezet ’s elrendelés által pedig szembetűnő- kép kicsinyítethetik«. Ami pedig a költségeket illeti, »nem legkedvezőbb körülmények között is a’ hídra teendő költség az igazításra szükséges mindennemű munkákkal együtt 2 000 ooo forintot ,.. nem fog felül haladni«. Viszont — írja — a 97 542 ölnyi parti telek eladása, 40 forintjával, 3 901 680 forint bevételt jelent, tehát az építkezésen még keresni is lehet csaknem 2 000 000 forintot. Pedig néhai jó Győri Sándor nem is volt fantaszta. Hiszen maga hangsúlyozta, hogy »a’ hídépítési megelőző gondunknak kell lenni, a’ Dunának legalább azon szakaszon, mellyre a* felállítandó hídnak befolyása lehet, bizonyos és mindent megfontoló előrelátással teendő regulázása.« Ez azután jóval később valóban meg is történt. Fényadagoló ablak Még a nyáron történt. Kint perzselően sütött a nap, s egy sugárnyaláb a kezemre hullt. Az üvegkombinát főmérnöke egy darabka ablaküveget tartott a napfény útjába és megkérdezte: — Mit érez? — Meleget. A főmérnök most egy másik üvegdarabot tartott a kezem fölé. Ennek a színe egy árnyalattal sötétebb volt. — Hát most mit érez? — Semmi különöset. Vagy inkább: kellemes hűvöset. Az irodákban szintén ilyen napvédő ablakok voltak: odabent 22 fokot mutatott a hőmérő higanya, pedig az utcán 38 fokot mértek. A színhely az ashabadi üvegkombinát volt, amely arról nevezetes, hogy a Szovjetunióban elsőként tért rá a napvédő üvegek tömeggyártására. Három mérnök — Bobrovszki), Kulik és Novikov — megoldása szerint rendkívül egyenletesen lehet a még forró nyers üveg felületére rávinni az »aerosol«-t. (Jelen esetben kobalt, nikkel, króm, titán és vas vegyületek porróőrölt szemcséit.) Az így készült üveg érdekessége, hogy nemcsak az utca melegét rekeszti kívül, hanem azt is lehetővé teszi, hogy a helyiségekben adagolják a megvilágítás, a kívülről beszűrődő fény erősségét, kiszűrjék a fölösleget. A szovjet köztársaságokban mindenütt alkalmazzák már az új napvédőüveget, nemcsak a különféle közlekedés eszközöknél, hanem — különösen a déli országrészekben — közönséges ablaküveg helyett is. A fényadagoló ablakból jgjilfolAKÄ —■ int, V V« A, peieie Quisune P8HBR eyiLKOSOH Talán a leghosszabb élettartamú rekordként emlegetik majd azt az autógyorsasági világcsúcsot, amelyet csak tizenhét esztendős szakadatlan ostrommal sikerült megdönteni. A 634 km/óra sebességet 1947. szeptember 15-e óta senki sem tudta túlszárnyalni. John Kobb gépénél, úgy látszott, nem volt gyorsabb kocsi az egymérföl- des úgynevezett »koronatávon«. Nemrég érkezett a hír, hogy új nevet jegyeztek föl az új sebességi rekord mellé. A rekorder, Donald Campbell, teljesítménye pedig 648 kilométeres sebesség óránként. Kicsoda Donald Campbell? Az autózás történetírói a következőket jegyezték föl róla: Négy évvel ezelőtt egy rekord- kísérlet alkalmával 500 km-es sebességgel — szaltózott. Életben maradt. Felgyógyulása után azonnal kijelentette, hogy folytatja a világrekord ostromát, de előbb néhány változtatást hajt végre gépén, a Kék madáron. Két esztendeig tartott, amíg az újabb kocsi elkészült, de ismét két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megtalálja a pályát, ahol ilyen óriási sebességgel viszonylag biztonságosan száguldhat. Ezt a pályát Ausztráliában találta meg az angol nemzetiségű Campbell, az Eyre-tó partján. Amikor startra tolták a különleges felépítésű, repülőgéptörzshöz hasonló kocsit, érthetően nagy izgalommal nézett a kísérlet elé a kevés számú nézősereg. Annál is inkább, mert ezt a kocsit hiába keresné az utakon, autósztrádákon. Hossza 9 méter, 2,5 méter a szélessége, és még vertikális stabilizálóberendezéssel is fölszerelték, amire, ilyen nagy sebességnél szükség is van. A gázturbinás hajtómű ugyanis 4050 lóerővel röpíti a Kék madarat. A nagy futás a 19 km hosszú pályán történt a nemzetközi szabályoknak megfelelően, mégpedig úgy, hogy az előírt távot két irányban, oda is, vissza is meg kellett tennie. Az így elért sebesség középarányosa adta a rekordot. Campbell oda 648,7 km-rel, vissza pedig 648,723 km óránkénti sebességgel száguldott. Különösen kifejezi teljesítményének nagyságát, hogy még ezred másodpercnyi pontossággal is számoltak. Egy kissé fáradt volt, amikor kiszállt a felbillenthető tetős autóból, hiszen ezred másodperceken függött — nem a rekord, hanem az élete. Persze azt lehetne hinni, hogy az újdonsült rekorder semmiféle kockázattól nem riad vissza. Szolgáljon ennek ellentéteként az az epizód, amely hazautaz- tában történt vele Párizsban. A délutáni autóáradatban vezetett higgadtan, nyugodtan. A következő szavakkal fordult hozzá az őt megállító közleke- ési rendőr: — Uram, ön akadályozza a rgalmat. Ha nem tanult meg ég vezetni, akkor miért ül ocsiba?! Vagy ha már beül, ikkor álljon félre, és várja meg, amíg a forgalom kisebb lesz... K. ” kül. Csőmbe mint az imperialisták érdekeit kiszolgáló fekete Quisling voltaképpen arra vállalkozott, hogy kiárusítsa Afrika egyik leggazdagabb kincsesbányáját a neokoloniapéldául a nyugatnémet Stem című képes magazin. Ez a kép döbbenetes erejű eredeti fölvételekben mutatja be, mit művelnek Kongóban Csőmbe zsoldosai. Láthatjuk, hogy a dollárral fizetett, állig fölfegyverzett zsoldosok milyen méretű vérengzést visznek véghez az országutakon. (Első képünk.) Nem irgalmaz- nak senkinek, aki az útjukba kerül, akár van náluk fegyver, akár nincs. Országúti felvonulásuk a »büntető expedíció« jellegét ölti, és kegyetlenségében megfelel a hitlerista SS receptjének. Hullák borítják az utakat, amerre ők elvonulnak. Második képünk elfogott egyszerű lakosokat ábrázol. Egyiküknél sincs fegyver. Még közönséges dárda vagy nyíl sem. Csaknem a földre lapulva könyörögnek puszta életükért, hogy azután a következő pillanatban kiömöljék a vérük. Mert a zsoldosoknak vér kell — kizárólag ezért kapják a vérdíjat. A »Strafexpedition« gaztetteit bemutató hamadik képünkön egy néger falucska néhány nyomorúságos viskója látható. Magát a lakosságot előzőleg már egybeterelték és kiirtották. A véres gaztettek végrehajtására elegendő ok már az is, ha a lakosság rokonszenvezik a felkelő hazafiakkal. Büntetésként felgyújtják és porrá égetik az egész falu valameny- nyi »épületét«. És most kell következnie az egyszerű képlet befejező részének. Mit akarnak a felkelő hazafiak? Azt, hogy Kongó népe ugyanúgy szabad és a maga ura legyen, mint azok a már felszabadult afrikai országok, amelyekből az imperialista neokolonialistákat kiebrudal- ták. A történelmi igazság mellettük van, a jog és az erkölcs őket támogatja. Az lehetséges, hogy átmenetileg keserves sorsot zúdít rájuk a fegyveres túlerő. Teljes, hosszú távra szóló győzelmet azonban Csőmbe és zsoldosai nem érhetnek el. Csak idő kérdése, hogy a fekete Quisling f°hér ősének sorsára jusson ... F. M. A világpolitikában nem mindig használhatók az egyszerű képletek. Néha azonban csak az egyszerű képletek alkalmasak a teljes igazság megmutatására. Olyan dolog ez, mint a számtanban az egyszeregy. Márpedig — ami a kongói eseményeket illeti — a leghétköznapibb egyszeregy teljességével bizonyosodott be Csőmbe egész politikájának Quisling jellege és zsoldosainak közönséges gyilkos mivolta. Mit akar Csőmbe? Azt, hogy Kongó óriási értéket képviselő természeti kincsei, fontos ipari alapanyagai, egész gazdagsága változatlanul az imperialista monopóliumok trezorjait tömje, mégpedig valólistáknak. Ez a magyarázata annak, hogy az idegen monopóliumok egyáltalán nem sajnálják a »befektetéseket«, amelyek a jelen pillanatban tankok, helikopterek, ejtőernyősök, modern fegyverek formájában özönlenek Csőmbe rendelkezésére. Elvitathatatlan tényként sokan megállapították már, hogy Csőmbe egymagában, a saját »erőire« támaszkodva képtelen lenne uralmon maradni. És inert ezt a körülményt fölöttébb jól ismerik az érdekelt neokolonia- lista »világcégek« is gondoskodnak a fehér zsoldosok kiválogatásáról és helyszínre küldéséről. Válogatott és gátlástalan gyilkosok ezek. Megcáfolhatatlan bizonyítékokat t-'í/slrtúlí-aí- űovo.! IzanooAltvi'híln
