Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-24 / 275. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1964. november 24. Már lS:2-re vezettek a Dózsá in is! vívok Dunaújvárosban K. Dózsa—Dunaújvárosi Kohász 10: iO Ismét megmenekült a Somogyszob A K. V. Lobogó kiesett a megyei első osztályból A bajnoki helyezések szempont­jából már csak egy mérkőzésnek volt tétje a megyei I. osztályban, a barcsi találkozónak. Minthogy a vendég somogyszobi csapat egy pontot szerzett, így megpecsételő­dött a Kaposvári Vörös Lobogó sorsa. Somogyszob megmenekült, a Vörös Lobogó kiesett. A többi találkozó közül csak a K. Vasas MTE—K. H. Vasutas mérkőzés hozott izgalmakat. A bajnok Vasas csak az utolsó pil­lanatban tudott egyenlíteni, így szerzett egy pontot, ez az ered­mény azonban már nem befolyá­solta bajnokságát. Nagy érdeklődéssel várták Du­naújvárosban a két volt NB I-es csapat újabb találkozóját. Meglepe­tést keltett, hogy a mérlegeléskor sem a nagyváltósúlyban, sem a félnéhézsúlyban nem állított ver­senyzőt a Kohász, így a K. Dózsa már 4:0-ás előnnyel lépett szorí- tóba. Ez az előny hamarosan 8:0- ra nőtt, majd 10:2 lett. Már-már úgy látszott, hogy a K. Dózsa biz­tosan nyeri a meccset, a végén azonban be kellett érnie a döntet­lennel. Igaz, ebben közrejátszottak a pontozó bírák is, akik leginkább Tóbit sújtották. De Fehér sem vesztett Balatoni ellenében. Sőt! Légsúly: Zsiga pgy. Farkas el­len. A fiatal öklöző mindinkább belelendült. Technikai győzelmet aratott rohamozó ellenfele fölött. 2:0. Harmatsúly: Tóth ellen Kozmát a második menetben sorozatos sza­bálytalanság miatt leléptették. Tóth most is kitűnően öklözött. 4:0. Pehelysúly: Sülét a második me­netben sorozatos szabálytalanság miatt leléptették Matkó ellenében. A hosszú szünet után ismét szőri- tóba lépő Sülé egy ideig kétessé tudta tenni Matkó .győzelmét, a második menetben azonban mind­jobban elfogyott az ereje. 4:2. Könnyűsúly: Bedő pontozással győzött Ember ellen. Bedő akkor és ott ütötte meg ellenfelét, ami­kor és ahol akarta. Az viszont képtelen volt Bedőt elérni. 6:2. Ki> váltósúly: Tóbi pontozásos vereséget szenvedett Czinkóczitól. Tóbi. mindhárom menetben jobb volt. A pontozók mégis 3:1 arány­ban Czinkóczit hozták ki. 6:4. Váltósúly: Horváth pontozásos vereséget szenvedett Farkastól. Nagyszerű mérkőzésen iobb har­madik menetével Farkas nyert. 6:6. Nagy váltósúly: Papp János ellen­fél nélkül győzött. 8:6. Középsúly: Balogh pontozásos vereséget szenvedett Fehértől. A kaposvári ifjúsági versenyző meg- illetődötten kezdett, kétszer meg is intették. A harmadik menetben viszont döntő fölénybe került. Ha egy kicsit korábban kezdi a haj­rát, nyer. 8:8. Félnehézsúly: Dunajetz ellenfél nélkül győzött. 10:8. Nehézsúly: Fehér pontozásos ve­reséget szenvedett Balatonitól. Fe­hér egy csöppet sem tisztelte vá­logatott ellenfelét. A második és a harmadik menetben sokkal jobb volt nála. Ezért meglepetés, hogy a pontozók 3:l-re Balatonit látták győztesnek. A mérkőzéseket Mesteri és Pa­yer vezette. Pontozott Papp, Ma- gyera és Pusztai. Az NB I B másik mérkőzésén a Székesfehérvári MÁV Előre 12:8-ra legyőzte a Bp. Vasast. A Tatabá­nyai Bányász mérkőzés nélkül 20:0-ra nyert a ki nem álló Beloi­annisz ellen. Így a bajnoki táblá­zaton nem történt változás. A K. Kinizsi vereséggel, a Taszári Honvéd győzelemmel búcsúzott az NB 111 osztálytól A labdarúgó NB III Délnyugati csoportjában a tét nélküli mérkő­zéseken váratlan eredmények szü­lettek. A legmeglepőbb, hogy a bajnok Kaposvári Kinizsi veresé­get szenvedett Kaposváron a Pécsi EAC-tól, tehát nem valami jól bú­csúzott az NB III-tól. A csapat já­tékára rányomta a bélyegét, hogy az eredmény nem számít. A másik meglepetés Taszáron született. A Taszári Honvéd meglepő biztosan győzött a tavalyi egyfordulós baj­nokság győztese, a Nagykanizsai Bányász ellen. Eredmények: Pécsi EAC—K. Kinizsi 2:1 (1:0) Kaposvár, 400 néző. V: Boda. PEAC: Szűcs — Rákóczi, Várbí­ró, Gerendási — Serédi, Tüske — Márton, Bartal, Kresz, Fekete, Ko­vács. Edző: Bolla Ferenc. Kinizsi: Kovács — Filiszár, Szigeti, Zag — Bíró, Szadi-Horváth — Jutási, Ker- kai, Szabó, Herbei, Laczkovics. Edző: Váradi Lajos. A széltől támogatott egyetemis­ták tervszerűbb támadásokat ve­zettek, a hazaiak meglehetősén szétesően játszottak. A 10. pero- ben kétszer egymás után a kifutó Kovácsba akadt a labda, harmad­szor pedig Szigeti mentett az üres kapu gólvonalán. Eseménytelen mezőnyjáték után a 33. percben Fekete mintegy 20 méterről lőtt, Kovács a kapu mellé várta a lab­dát, ám az a léc mellett a háló­ba akadt, 1:0. öt perc múlva Bar­tal egyedül tört kapura, a labda azonban a kifutó Kovács lábába akadt, s nehezen, de felszabadult a Kinizsi kapuja. Szünet után nagy fölénybe ke­rült a Kinizsi, a pécsiek térfelén folyt a játék. Ennek ellenére csak a 19. percben tudott egyenlíteni Szabó, 1:1. Az egyetemisták kéz- zel-lábbal, no meg ]o adag sze­rencsével védekeztek, igyekeztek menteni az egyik pontot. A »leve­gőben lógott« a következő kapos­vári gól, amikor a 35. percben egy váratlan lefutással mégis a PEAC szerezte meg a győzelmet. Fekete távoli lövését Kovács ki­ejtette, s a pécsi Kovács az üres kapuba gurított, 2:1. Az igen mély talajú füves pá­lyán az időnként viharos szélben nem lehetett szó szép játékról. A játékosok inkább korcsolyáztak, mint futballoztak. A mérkőzésen nagyon meglátszott, hogy a két pont a pécsieknek a második he­lyet jelentette;. ők küzdöttek is, a Kinizsi pedig csak futballozga- tott. Jók: Várbíró, Kresz, Bartal, ill. Szigeti, Filiszár. Taszári Honvéd — Nagykanizsai Bányász 4:2 (2:1) Taszár, 100 néző. V: Marnyai. Taszár: Simái — Baranyai, Gott­hard, Bocz — Nyári, Szalai — Joó, ITT A MIKULÁS! wÉIk ...p\ JÁTÉ KOT a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben vásároljon! Bel- és külföldi játékok nagy választékban. (45363) Urban, Csontos, Janás, Pásztor. Edző: Jobban Ferenc. Nagykani­zsa: Bazsó — Czigler, Dénes, Zöla- vári — Viola, Hegedűs — Meszes, Király, Kiss, Lukács, Németh. Ed­ző : Mihalecz Boldizsár. A hat gól története: 15. perc: Joó a kapust kicselezve küldte a hálóba a labdát. 1:0. Még ugyan­ebben a percben újrakezdés után Kiss kiegyenlített, 1:1. 32. perc: Ja­nás egyéni játék után lőtt gólt, 2:1. 53. perc: Csontos a fér pályán kapta a labdát, egyéni játék után lőtt a hálóba. 3:1. 73. perc: Meszes védelmi hibából szépített. 3:2. 74, perc: Csontos beállította a vég­eredményt, 4:2. A . 73. percben Lu­kácsot a játékvezető durva játék miatt kiállította. A Taszári Honvéd nemcsak az első félidőben — amikor a szél tá­mogatta a csapatot — játszott job­ban, hanem szünet után széllel szemben is tartós fölényt harcolt ki. A mutatott játék alapján az eredmény igazságos. A szurkolók azzal a keserű érzéssel távoztak az utolsó taszári NB Ill-as mérkőzés­ről, hogy csapatuk miért nem tu­dott vajon előbb ilyen játékot nyújtani, mint az utolsó találko­zón. Jók: Bocz, Csontos, a mezőny legjobbja, Janás, ill. Dénes, Me­szes, Kiss. * * * Ez történt még a Délnyugati csoportban: Mohács—Baja 2:0, Máza-Szászvár —Kalocsai Kinizsi 4:2, Nagykani­zsai Dózsa—Szekszárdi Petőfi 1:1, Kalocsai Honvéd—Pécsszabolcsi Bányász 2:0, Nagykanizsai VTE— Nagymányok 1:0. Ebben az osztályban a K. Kini­zsi tizenegy pontos előnnyel lelt bajnok. A csoportból kiesett a Má- za-Szászvár, a Pécsszabolcs, a Ta­szári Honvéd és a Szekszárdi Pe­tőfi. — A totó 13-f-l talál'atos szelvé­nye: lx2xlllxxlxl2 + 2. 12 találatot 48 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 12 691,25 Ft. 11 találatot 615 pályázó ért el, nye­reményük egyenként 396,25 Ft. 10 találatot 4796-an értei el, szelvé­nyenként 76,25 forintot nyertek. Ez történt az utolsó fordulóban: K. H. VASUTAS—K. VASAS MTE 1:1 (1:0) Kaposvár, 200 néző. V: Várvízi. Alacsony színvonalú, de végig sportszerű mérkőzésen Simon gól­jával a kilencvenedik percig ve­zetett a vasutas csapat. A végig rohamozó vasasok csak az utolsó percben tudtak egyenlíteni. Ekkor egy kapu előtti kavarodás végén Stadler fejese túljutott a gólvona­lon. A partjelző gólt körözött, a vezető bíró továbbot intett. Rekla­málás, parázs vita kerekedett, vé­gül Várvízi bíró gólt ítélt. Jók: Illés, Wéber, Horváth, ill. Szili, Gál. K. DÖZSA—MARCALI HONVÉD 2:0 (1:0) Böhönye, 200 néző. V: Németh V. A széltől támogatott kaposvári csapat nagy fölényt harcolt ki az első negyvenöt percben, s V-everán II. révén vezetést is szerzett. A marcaliak szórványos lefutásaik közben három ízben is biztos gól­helyzetet hagytak ki. Szünet után a marcali csapat vette át a játék irányítását. Amikor azonban Ve- verán I. egyéni játék után a há­lóba talált, végleg eldőlt a mér­kőzés. Jók: Molnár II., Darvas, Farkas, Veverán I., Veverán II., ill. Nagy, Sólymos, Sziráki, Szo- kol, Gőbölös. LABOD—FONYÓD 9:0 (5:0) Fonyód, v: Réczei. Legalább akkora különbség volt a két csapat között, mint amilyet az eredmény sejtet. A hazaiakat csak lelkesedésük dicséri. G: Fü- löp (6), Kisgál (2), Csoór. Jó az egész lábodi csapat, a Fonyódból senki sem játszott kiemelkedően. CSURGÓ—TAB 1:0 (1:0) Csurgó, 200 néző. V: Buzsáki. Közepes iramú, alacsony színvo­nalú mérkőzés volt, amelyre rá­nyomta bélyegét, hogy az ered­mény egyik csapat számára sem volt fontos. Eseményt csak Sóto- nyinak az első félidőben rúgott gólja, majd a csurgói Batának a 60. percben történt kiállítása je­lentett. Jók: Hottó I., Hottó II., Luczek, ill. Simon, Garabon, Rácz. BARCS—SOMOGYSZOB 0:0 Barcs, 200 néző. V: Fenyvesi. Alacsony színvonalú mérkőzésen a végig lelkesen küzdő vendégek megérdemelten szereztek egy pon­tot. Mindkét oldalon csak a vé­delmek jeleskedtek. Jók: Gál, Horváth, Pálmai, ill. Barbina, Ács, Dombi. GYÉKÉNYES—BABÓCSA 2:0 (2:0) Zákánytelep, 200 néző. V: Hor­váth. Bozsits és Téglás már az első tíz percben betalált a vendégek hálójába. Ezután a hazai csapat könnyélműsködni kezdett, de a vendégek sem nagyon erőlködtek, így újabb gól már nem is esett. Szovjetunió-Jugoszlávia 1:1 (1:1) Belgrádban stadionavató kereté­ben találkozott a szovjet és a ju­goszláv labdarúgó-válogatott. Az időjárás nem kedvezett a szovjet csapat első jugoszláviai mérkőzé­sének. Végig zuhogó csőben ját­szottak. A 9. percben Szereb ríj a- nyikov vezetést szerzett a szovjet együttesnek, a 22. percben Zamba* la kiegyenlített. Szünet után egy ideig nagy küzdelem folyt a győ­zelemért, aztán a csapatok bele­törődtek az igazságos döntetlenbe. A Pénzügyőrök lett az Eszakközép csoport bajnoka Ügy történt, ahogy vártuk. A labdarúgó NB III Északközép cso­portjában a Pénzügsmrök csapata utolsó mérkőzését is megnyerte, és ezzel bebiztosította az NB II- be jutást jelentő bajnokságát. Minthogy a mögötte álló csapatok nem tudtak győzni, így a Pénzügy­őrök három pont előnyre tett szeit. A Siófoki Bányász rosszabb gól- aránya miatt szorult a bajnoki táblázat negyedik helyére. Az Északközép csoportból egyébként az Annavölgyi Bányász, a Csepel Autó, az Újlaki FC és a Vasas Di­namó csapata esett ki. Siófok—Újlaki FC 2:0 (0:0) Bécsi út. 200 néző. V: Tóth. Siófok: Iszak — Farkas, Fehér, Fejes — Szepesi, Kerényi — Erdei, Sier, Papp, Takács, Kovács. Edző: Bódi Ferenc. Üjlaki FC: Málinkó —* Vincze, Tüke, Györke — Matus, Sterlein, Turányi, Czakó, Varecs- ka, Pál, Dobi. Edző: Mezlánczki Pál. A mérkőzésre rányomta bé­lyegét az, hogy az újlakiak már kiestek, s hogy a Siófoki Bányász­nak aean volt esélye arra, hogy följebb kerüljön a bajnoki táblá­zaton. Az első félidőben jóformán alig történt esemény. A szél ugyan a hazaiakat támogatta, de a siófo­kiak ebben az időszakban legalább annyit támadtak, mint az UFC. Szünet után egy Sier—Erdei össz- játék gördült az 50. percben, a jobb oldalon, a szélső elfutott, a kapus fölött átívelt, a labda a kapuba került volna, de Sier még a gól­vonal előtt elcsípte, és beljebb se­gítette. 1:0. Hosszú, unalmas me­zőnyjáték következett ezután tar­tós siófoki fölény jegyében. A 85. percben 11-eshez jutott a siófoki csapat, a büntetőt Papp értékesí­tette. 2:0. Jó iramú, közepes színvonalú mérkőzést hozott a két csapat ta­lálkozója. helyenként kemény be- lemenésekke1.. Jórészt a játékveze­tőnek köszönhető, hogy a végre felé nem faiult el a mecca. a Bányász ennyivel jobb volt. Jók: T$zak, Fe­hér, Erdei, Kovács, ill. Tüke, Tóth, Dobi. * * * További eredmények az Észak­közép csoportban: Goldberger—Cegléd 1:0. Elektro­mos—V. Dinamó 1:0, Ercri—A^na- völgy 3:0, Csepel Autó—Nverons- íufalu 2:1, Pénzügyőrök—Püisi. P-é r,TrqSZ 3;o; sárisáp—Tokodi Bányás 3:3. Időjárás Várható idő- járás ma estig: Felhőátvonulá­sok átfutó ki­sebb erőkkel, a hegyeken hó­záporokkal, ha­vas esővel. Megélénkülő, északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb hőmérséklet ma 5—9 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 óra­kor mínusz 0,4 fokot, déli 12 óra­kor plusz 7,3 fokot mértek. A Nap kél 7.01, nyugszik 15.59 órakor. A Hold kél 21.03, nyugszik 12.01 órakor. Évforduló-naptár 55 éve, 1909. november 24-én szü­letett Nikola Jankov Vapcárov, ä bolgár nép nagy költőforradalmá­ra. Mint az illegális kommunista párt tevékeny tagjának üldözte­tésben volt része. 1911-ben saját költségén jelentette meg első ver­seskötetét. Mély forradalmi érzést sugárzó költeményeit a bolgár munkásság lelkesen fogadta. Ami­kor a német fasiszták a Szovjet­unióra törtek, Vapcárov a parti­zánmozgalom szervezője lett. A fasiszta rendőrség hajtóvadászatot indított a hegyekbe húzódott hő­sök ellen. 1943 tavaszán Vapcáro- vot elfogták, s még annak az év­nek nyarán, a szófiai tisztiiskola udvarán kivégzőosztag sortüze ol­totta ki életét. — A SZOT ELNÖKSÉGE MÉLY MEGRENDÜLÉSSEL TUDATJA, hogy Kiril Nikolov elvtárs, a Bol­gár Szakszervezetek Központi Ta­nácsa kultúrosztályának vezetője, a munkásmozgalom régi harcosa, a hazánkban tartózkodó bolgár szakszervezeti küldöttség tagja, vasárnap tragikus autóbaleset kö­vetkeztében életét vesztette. — Minden hónapban műso­ros zenés-táncos klubdélutánt rendeznek a Tabi Rudnay Gyula Gimnázium tanulói. A jelenetekből, szavalatokból, énekszámokból álló színes mű­sort minden alkalommal más­más osztály tanulói mutatják be.Műsor után a tanulók este tíz óráig táncolhatnak, szóra­kozhatnak együtt az iskolá­ban. A klubdélutánokon a ta­nárok és a szülők is részt vesz­nek. — A TANÁCSI VÁLLALATOK munkásellátásának és munkásvé­delmének helyzetéről, a csök­kent munkaképességűek foglal­koztatásáról tárg3Talt együttes ülé­sén a megyei tanács végrehajtó bizottsága és az SZMT elnöksége. A jövőben a tanács illetékesei fe­lelősségre vonják azokat a veze­tőket, akik a csökkent munkaké­pességűeknek fenntartott helyeik­re egészségeseket alkalmaznak^ — Az iskolaigazgatók részé­re továbbképzést és értekezle­tet tart ma Buzsákon az okta­tási és nevelési követelmé­nyekről a Fonyódi Járási Ta­nács Művelődésügyi Osztálya. — A tömegbe lőtt a rendőr­ség Comilla kelet-pakisztáni faluban egy gyűlésen, mert a tömeg sértegette a szónokoló oktatásügyi minisztert. Két személy meghalt, öten súlyo­san megsebesültek. — SZÄZHUSZONNYOLCMIL- LIÖ FORINTTAL EMELKEDETT az idén megyénkben a takarék­betétállomány. Az iskolások 1 076 000 forint értékű takarékbé­lyeget vásároltak. Az üzemi, vál­lalati KST-k tagjai tizenötmillió forintot helyeztek el betétben. — Az impresszionista festé­szetről tartott előadást tegnap este Szikra József festömű- j vész a marcali filmszínház-1 ban. Az előadás után levetítet- j ték a Nap szerelmese című filmet. — Figyelmetlenül hajtott ki gépkocsijával a 7-es szá­mú főútvonalra Balatonboglár községben Kovács László bu­dapesti lakos és összeütközött egy másik személyautóval. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár tízezer forint. — LEZUHANT Fc f "--'»tt T \nT egy amerikai ' —^gér> Nebraska Cií : a. A szerencsétlen^ unt halálos­áldozata volt. Súlyos repülőszerencsélienség Kómában Hétfőn a kora délutáni órákban a római Fiumiciono repülőtéren az amerikai légitársaság Boeing 707-es típusú négymotoros sugár- hajtású utasszállító repülőgépe, amely az Egyesült Államokból Olaszország érintésével Athénbe és Kairóba tartott, 55 utasával fel­szállás közben felrobbant és iáng- baborult. A katasztrófa oka egyelőre nem ismeretes. A repülőtéri betont ron­csok borítják. Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint leg­följebb arra van remény, hogy né- hányan túlélték a katasztrófát. — A somogyi képzőművé­szek XVIII. őszi tárlata e hét közepén fejeződik be a ka­posvári Rippl-Rónai Múzeum­ban. A. tárlat után a nagybá­nyai festők képeit állítják ki. A Magyar Nemzeti Galériától kapott anyag kiállítási meg­nyitójára a hónap végén ke­rül sor. — Űj műsorral készül a fel- szabadulás huszadik évfordu­lójára a Siófoki Gimnázium irodalmi színpada. A gimná­zium tanulói ezzel a műsor­ral vesznek részt a jövő évi keszthelyi Helikon ünnepsége­ken is. — Könyvet vásárolnak a termelőszövetkezetek a közsé­gi könyvtáraknak a barcsi já­rásban. Tizenkilenc termelő- szövetkezet huszonkétezer fo­rintot adott ilyen célra eb­ben az évben. — HÓVIHAR KÖVETKEZTÉ­BEN 12 SZEMÉLY VESZTETTE ÉLETET vasárnap Törökország nyugati és középső részén. A ke­mény tél miatt sok közlekedési és két halálos baleset történt. Az USA-ban a tél első vihara csak­nem egy méteres hóval borította be New York északi és nyugati részét. — Közveszélyes munkakerü­lés miatt hathónapi ^szabad­ságvesztésre ítélte a Barcsi Járásbíróság Kovács László szuloki lakost. Kovács 1963. november 2-án önkényesen megszakította munkaviszonyát, azóta nem vállalt munkát, csavargóit. — Egy gyorsvonat elgázolta a pályaellenőrző munkásokat Japánban. Öt ember meg­halt, egy súlyosan megsérült. — A KÖZSÉG FELSZABADÍ- TASARÓL és az elmúlt két év­tized fejlődéséről gyújt anyagot a Böhönyei Általános Iskola és gim­názium honismereti szakköre. Munkájuk eredményét kiállításon mutatják majd be. — Huszonötén vizsgáztak sikeresen a szombathelyi gé­pészeti technikum Csurgóra helyezett tagozatának felvételi vizsgáján. — A Latinka Sándor Művelődési Ház vezetősége értesíti klubtagjait, hogy folyó hó 28-án este 7 órai kezdettel ismerkedési estet tart, melyre szeretettel meghívja klub­tagjait és hozzátartozóit. Klubtag­sági könyvvel rendelkezők belépé­se díjtalan, klubtagsági könyvvel nem rendelkezők belépője 4,— Ft. Jó szórakozást a zenekarral és rövid, de jó műsorral biztosítunk. (3765) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy Gombár Lajos nyugdíjas pénz­ügyi főtanácsos november 22-én elhunyt. Temetése 24-én du. fél 4 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (1624) Gépjármű- villanyszerelőt keresünk fölvételre. Jelentkezés A KUTASI ÁLLAMI GAZDASÁG KÖZPONTJÁBAN KUTASON, a gazdaság energeti­kusánál. Elhelyezést munkás­szálláson tudunk biz­tosítani. (3764)

Next

/
Thumbnails
Contents