Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-19 / 271. szám
Csütörtök, 1964. november 19. 3 SOMOGYI NÉPLAP AZ UA 25-28 UTASAI H árom utasa van az UA 25-28 rendszámú gépkocsinak: Sápi István, Mercz János és Bodó Ferenc. Bodó a legidősebb. Már négy éve utazik a kocsival. Ismeri a marcali járásnak nemcsak a műútjait, hanem a dűíőútjait is. ö a kocsi vezetője. Beszédes ember. Szívesen kalauzol végig gondolatban a nyár és a nehéz ősz eseményein. A másik kettő jóval fiatalabb nála. Szőke hajukat svájcisapka takarja. Kevés beszé- dűek. ők az idén utaznak először a kocsin. A tavasszal végeztek az iskolában. Az első évük ez a Marcali Gépállomáson. A fiatal, pirospozsgás arcokat olajfoltok tarkítják. Ruhájuk is csupa olaj átszőve a rozsdás vas barna porával. Kezüknek vaskemény szorítása van. Szerelők. A kocsi most a gépállomás udvarában áll. Hátsó ajtajai sarkig tárva. A szerelők a kocsi berendezését javítják. Kint nincs munka. Kényszerpihenőre küldte a traktorokat az elromlott idő, a műhelykocsit ilyenkor nem hívják sehova. A kocsi belsejében tisztaság és rend. Még az idegennek is könnyű eligazodni a hegesztőberendezések, a fúrók, az esztergapad. a kulcsok és a csavarok között. — Mindig ilyen rend van? — Mindig! Dolgozni csak így lehet. — Mit használtak legtöbbet? — A hegesztőfölszerelést. Sok törés volt az idén. — Merre kellett menni a leggyakrabban? — Hadiszállásunk Somogy- zsitfán volt, de sokat jártunk Sávolyon meg Somogysámson- ban is. Azt mondják, ezen a környéken különösen a nyár volt nehéz. Sokszor kellett javítani a kombájnokat. Az éjszakát mindig a gépállomáson töltötték. Igen gyakran volt csonka ez az éjszaka. Sokszor előfordult, hogy éjfél is elmúlt, mire beértek, s reggel háromkor már ismét menni kellett. — Nagyon fárasztó volt? — Ki lehetett bírni. Menet közben is pihentünk. — Hol jobb dolgozni? A műhelyben vagy a műhelykocsin? — A kocsiban nyáron nagyon meleg van, télen pedig hideg. — Mi volt a legemlékezetesebb munkájuk? Tűnődés a válasz. Nem tudják,' melyiket említsék, mert mindegyikhez fűződik valami. Megtörtént, hogy harmincfokos hőségben a gabonatábla közepén kellett szétszedni a kombájn motorját. Előfordult, hogy nem volt megfelelő alkatrészük. Ilyenkor csak a leleményesség segített. — Ha hosszabb ideig tartott a munka, akkor az egyik szerelő ott maradt, a másik pedig elment. Mindig tudták, merre jár a műhelykocsi. Reggel, indulás előtt már a gépállomáson eligazították őket, merre lehet számítani hibás gépre. S amerre elmentek, mindenütt szóltak a tsz-irodában, hogy megtalálják őket. Gyakran kellett menniük telefonhívásra. — Sokszor úgy dolgoztunk, mint a mentők. Ifjúsági hangverseny a Bartók-teremhen Tegnap este tartotta első növendékhangversenyét a Liszt Ferenc Zeneiskola a Etirtók- teremben. A műsorban a zeneiskola 54 tanulója szerepelt; zongora-, hegedű-, fuvola-, harsona-, vadászkürt-, gordonka- és oboaszámokat játszottak. Scarlatti, Lully, Haydn, Beethoven, Bartók, Debussy gyermekdarabjai mellett ma élő magyar zeneszerzők: Járdányi, Kókai, Loránd, Hajdú és Szervánszky gyermekművei is szerepeltek a műsorban. Negyven műsorszámban mutatták be a tanév első hónapjában tanult előadásra érdemes darabokat. Következő hangversenyét 27-én tartja a zeneiskola. A kamarazeneesten az iskola tanárai Bach-, Haydn- és Mo- zart-műveket mutatnak be. FELHÍVÁS! AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR felhívja az építési kölcsönnel jövőre építeni szándékozók figyelmét, hogy az igényelt kölcsönösszeg biztosítása végett hitelkérelmüket már most nyújtsák he r/. illetékes OTP-f*óknál. (374 i) — Mennyi idő alatt értek a beteg géphez? — Általában a hívástól számított egy óra alatt, ha nem volt hiba. — A műhelykocsi is lehet rossz? A gépkocsivezető lekopogja az asztalon. — Nem volt baj. Csak egyszer ... Elfogyott az üzemanyagunk. — Mikor vonul be végképp a műhelykocsi? — Tavaly még decemberben is üzemeltünk. — Az idén? — Ki tudja? Míg a traktorok mennek, addig ránk is szükség van. A rossz időjárás megint próbára teszi a gépeket. S a nagy műhelyben — ahogy a szerelők nevezik a határt — még sok munkájuk lesz. Kercza Imre A pártfunkció becsülete Azokról szólunk most, akik — bár nehéz, felelős posztokon, önzetlenül munkálkodnak a köz javára — a legkevésbé igénylik és szeretik a hangos, a nyilvános elismerést. Keresheted őket az üzemben mint esztergályost, mérnököt, mint tanárt az iskolában, mint orvost a rendelőintézetben vagy könyvelőt a hivatalban, csak a közvetlen munkatársak tudják róluk, hogy a pártmunkás rangját viselik. Gyakran írunk munkájuk nehézségeiről, hibáikról, de ritkábban az áldozatról, melyet a közösségért hoznak, a szeretetről, a megbecsülésről, amellyel körülveszik őket munkahelyükön. Szerénységük tiltja, hogy sokat és gyakran szóljunk erről, hiszen a munka, amit végeznek, önként vállalt, önzetlen, nem tűri a reklámot. Az ügyet, embertársaikat kívánják szolgálni. Ezúttal mégis megbecsülésükről akarunk szót ejteni. Ezekben a napokban minden üzemben, hivatalban, intézményben a pártszervezetek há- romesztendős munkáját teszik mérlegre, s a számvetésben az érdeklődés középpontjába kerülnek ők is. A megye több száz pártalapszervezetében sok ezer kommunista közül választják ki őket a vezetőségi posztokra, megerősítve tisztségükben vagy újakat választva ott, ahol erre szükség van. Fárttitkárok és vezetőségi tagok százaira adják szavazataikat városon és falun a kommunisták, s szavazócéduláikat nem pusztán a bizalom, hanem a megbecsülés jelének is tekinthetjük. Az eddig végzett munka elismerésének és tiszteletének, még akkor is, ha az »igen-x-t éles, szókimondó bírálat előzi meg. Kommunista szokás kevesebbet szólni — s akkor is elsősorban a tanulsá gok kedvéért — az eredményekről és többet a hibákról, a mulasztásokról, a megoldásra váró feladatokról. A párt- alapszervezetek vezetőinek is főként a bírálatból jut ki, ám ez nem csorbítja tekintélyüket. Tudják, hogy amit vállaltak, a közösségért teszik, s nincs annál magasztosabb érdek. fiz újjáválasztott párifilkárak és vezetőségi tagok között százával vannak olyanok, akik évtizedek óta munkálkodnak a pártvezetőségek soraiban, vagy más területen járták ki a harcok, a megpróbáltatások nehéz iskoláját. Régi pártmunkások, ha a munkában eltöltött hosszú éveket számláljuk, és mégis »újak«, mert megőrizve az illegális harcokban, valamint a hatalom megszerzéséért és a szocializmus alapjainak lerakásáért folytatott küzdelemben kicsiszolódott nagyszerű tulajdonságaikat, egy sor olyan új vonással rendelkeznek, amelyre az utóbbi esztendőkben — sok tekintetben megváltozott feladatok közepette — kellett szert tenniük. Megnőtt a követelmény, az igény a pártmunkásokkal szemben, s ők csaknem kivétel nélkül megfelelnek megbízatásuknak. Szívós, nehéz munkát igényelt ez, s éppen ezért fokozott elismerés jár nekik. De nem kevésbé becsülendők azok a fiatal pártmunkások, akik most kerülnek a vezetőségekbe, most állják majd ki a pártfunkció nem könnyű próbáját. Megválasztásuk előzmé- a jó munkájuk. Nyilván nye sokat kell tanulniuk a régiektől, velük vállvetve kell dolgozniuk. Napról napra tanúi lehetünk, hogyan dolgoznak százan és ezren pártfunkciókban. Egyik üzemünkben nem paCÁFOLAT A falu először tizenkét éve kötötte sorsát Berki Józseféhez. Az első szövetkezet szervezésekor és hét évvel utóbb, amikor ismét új utat keresett Homokszentgyörgy parasztsága, ezt mondták az emberek: — Ha Berki, akkor mi is. Addig nem ... Berki József tizennyolc holdon gazdálkodott. Szinte mindene megvolt. Először kényszerből állt be a tsz-be, másodszor a józan ész szavára hallgatva lett a közös munka híve. A falu először is, másodszor is őt választotta elnöknek. A középparasztoknak mindkét esetben ez volt a véleményük: — Kiváló gazdaember, rendesen csinál mindent. De kizárt dolog, hogy kommunista lesz... A kiváló gazda, aki a felszabadulás után a kisgazdapárt elnöke és a református egyház- község presbitere volt, valóban rendesen csinált mindent. A Zöldmező Termelőszövetkezet Somogy egyik büszkesége. A falu ma is az övéhez köti a sorsát. Berki József a szövetkezet kommunistáinak vezető- ségválasztó taggyűlésén fölvételét kérte a Magyar Szocialista Munkáspártba. Megcáfolta egykori gazdatársait. Ötvenkét éves korában kommunista akar lenni. Miért? És hogyan? Választ keresek a kérdésekre. Az egyszerű tény mögött egy parasztember élete van. Benne a mának embert formáló sodrása. Tudom, hogy munkásságát elismeri, tiszteli a közösség. Azt is, hogy öregapjának csak három holdja volt. Hallottam, hogy szülei aratás idején az uradalomba jártak dolgozni. Szövetkezeti gazdatársai mondták, hogy imádta és ma is imádja a földet. Régen az enyémet, ma a miénket. Kétszer kapott magas kitüntetést. A járási székhelyen két éve magához hívta a kormány elnöke. Kezet szorított vele, és ezt mondta: »Hallottam az ön munkájáról. Örülök a sikereiknek.« Amikor hibát követett el, odaállt az emberek elé, és őszintén elmondott mindent. Egy tanácskozáson beszél, amikor keresem. Neves köz- gazdasági szakemberek jegyzik szavait. Tiszta, világos az okfejtése. Minden érve meggyőző. Olyan szépen beszél a hétköznapi életről, hogy jólesik hallgatni. Nem tudom megállni, a tanácskozás után megkérdezem egyik sokat látott, kiváló professzorunkat, mondja már meg, véleménye szerint milyen iskolai végzettsége van az elnöknek. A professzor komolyan válaszol. — Azt hiszem, főiskolai vagy egyetemi. Az ajtóban állunk, mindenki az elnököt nézi. — Hat elemit jártam ... Korán kel, későn fekszik. Három szenvedélye van. Szeret gondolkozni, dolgozni és olvasni. Az életről és a munkáról gondolkodik. Gondolkodva dolgozik. Műveltségét Móricz, Ady, Jókai, Gárdonyi és József Attila könyveiből merítette. Ősz fejjel megszerette a proletárköltő verseit. Hat mondatát lejegyeztem: — Amit csinálok, azt tiszta szívből, tudatosan teszem ... — Az erőszakkal sohasem tudtam megbarátkozni... — Meggyőződtem arról, hogy a párt mindig jót akar ... — Mindig többet szerettem volna nyújtani, mint amit tudtam, t. — Bántott és bánt, hogy az én korosztályom nemigen tanul. — Nem szeretem, ha a váltamat veregetik, mert itt minden a közös erőfeszítés gyümölcse. A család véleménye. A feleség kerek arcú, törődött asszony: — Megvallom őszintén, nem szeretem... Csönd lesz hirtelen. Még a kék szemű kisunoka is elhallgat. — Én azt se akartam, hogy az uram elnök legyen. Nem akartam. A kendő árnyékot vet az arcára. — Kevés ideje jut a családnak. Ezután még annyi se. Azt mondja mindig, hogy a falu egy nagy család ... És még egy mondat: — De ha ő így látja jónak, akkor az biztosan így jó. Idősebb Berki József újságot olvas. Az elnök fiú vezet el hozzá. Bemutat. Az öreg Berki göcsörtös, mint a cserfa. Nyolcvanéves. Az élet sokszor megtépázta. Elvesztette az egyik szeme világát. A nyáron és az ősszel görbe derékkal húzta a kaszát. Nem tud meglenni munka nélkül. — Az én fiam sohasem bántott meg engemet. Jó gyerek ez... Észre kell venni a boldog büszkeséget. — örültem, hogy elnöknek tisztelték meg, de féltettem nagyon..; Összekulcsolja a kezét. — Hallottam, hogy kommunista akar lenni. Ez az ő lol- ga. Én csak azt mondom, nagyot változott a világ. Formá‘lódik a parasztember is. nászként, csak a sok-sok teendő jellemzésére mondta egy .alapszervezeti titkár: »Hajnalban jövök, estig itt vagyok, és mégse jut mindenre időm. Előfordul, hogy este kilenckor megállítanak a kapuban: „Titkár elvtárs, lenne egy kis ideje? Kérdezni szeretnék valamit ..Fáradt vagyok, várnak is rám otthon, de mondhatom, hogy nem érek rá? Meg kell hallgatnom, nem utasíthatom vissza . ..« Igen, pedig őket is várja a család.. a tanuláshoz segítséget kérő gyerek, és hány meg hány esetben a tankönyv, a rajztábla. Mert jó részük tanul, régi hiányokat pótol vagy tovább képezi magát. Az utóbbi években ugyanis a szaktudás növelése minden területen elsőrendű kötelességükké lett a párttagoknak, s ez igen nehéz feladatot jelent a nem függetlenített pártfunkcióban dolgozóknak. Rendkívül fontos a mozgalmi, a politikai tapasztalat, de a pártmunkásoknak szaktudásban is élen kell járniuk. Csak így tudják méltóképpen segíteni a szocialista építés mai szakaszában különös hozzáértést kívánó bonyolult gazdasági munkát. Mennyi lemondási, fáradtságot igényel ez a többletmunka! S ezt sem magukért teszik: nagyobb tudásukkal elsősorban a közösséget kívánják szolgálni, a pártnak szereznek megbecsülést, erősítik tekintélyét. fiz utóbbi években nemcsak elvvé, hanem gyakorlattá is vált, hogy a párttagsággal és a pártfunkcióval nem járhat semmiféle előny. Párttagok és pártonkívüliek egyaránt egyetértenek ezzel. Nem szabad viszont megfeledkeznünk arról sem: a pártmunka a nem függetlenített párttitkárok és vezetőségi tagok számára gyakran nagy áldozatot, sőt előfordul, egyéni konfliktust is jelent. Miközben gyakran elszólítják őket a gép vagy az íróasztal mellől, szakmai munkájukban nemcsak helyt kell állniuk. hanem példát is kell mutatniuk. Hogyan lehet ösz- szeegyeztetni a párt- és a •szakmai munkát, amikor időnként a pártmunka is egész embert kíván? Áldozattal, törődéssel, a családtól, a pihenéstől, a szórakozástól elvont órákkal. A pártmunkások megbízatásuk teljesítésével eltöltött órákért nem várnák semmiféle ellenszolgáltatást, sem anyagit, sem erkölcsit, távol esik tőlük a számítás, a hiú becsvágy. Honnét fakad hát az erő a nehéz, fárasztó többletmunkához? Abból a meggyőződésből, hogy mindenek fölött áll a közösségi érdek. S akik ezt a meggyőződést vallják, s eszerint élnek, cselekednek, azok nemcsak latba vetik erejüket a közösség szolgálatában, hanem e szolgálat nélkül nem is tudnának igazán élni. Eletele- mük, elidegeníthetetlen tulajdonságuk a segíteni akarás, a közösségi, a társadalmi érdek előmozdítása. Talán így és erre születtek? Nem. A harcok, a sikerek és a kudarcok közben edződtek ilyenekké. S hogy el tudták viselni a nehézségeket, meg tudtak birkózni a sokszor emberfölöttien nehéz feladatokkal, ebben a dolgozó emberek és a haladás iránti szeretet, odaadás játszotta a legnagyobb szerepet. Szeretik és becsülik a dolgozó embert, s érte vállalják a több munkát. Elismerés és megbecsülés jár a pártmunkájukat »második« és »harmadik műszakban« végző pártmunkásoknak az áldozatos tevékenységért. De a méltó megbecsülés korántsem a dicsérő szavakban nyilvánul meg. Számukra az igazi megbecsülés egészen mást jeleni odaadóan segíteni az ügyet, amelyet ők is szolgálnak: a szocializmus építésit.
