Somogyi Néplap, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-15 / 242. szám
Csütörtök, 1964. október 15. 3 SOMOGYI NÉPLAP Csak a bíróság ? Varga József inked olvasónk panasszal fordult szerkesztőségünkhöz. Sérelmezte, hogy a termelőszövetkezet azelőtt nean művelt területet adott neki tagosított földje helyett, hogy a tsz jogtalanul használja 1200 négyszögöl szőlőjét. A levelet elküldtük az inkei Rákóczi Termelőszövetkezet elnökének kivizsgálás végett. Futó János válaszában leszögezi, hogy Varga József panasza nem jogos. A tsz is művelte azelőtt a neki adott földet. Az 1200 négyszögöl szőlő a tsz szántóföldjébe ékelődik, a panaszosnak ki kell vágnia a direkttermő tőkéket. Varga József Attila nevű fia 1959. március 24-e óta tsz-tag, a közösben azonban még egy órát sem dolgozott. Mindig máshol vállal munkát, pedig otthon is kaphatna. Eddig nincs kifogásunk Futó János válasza ellen. Két mondata azonban meghökkentő és elgondolkoztató: »■Megkérjük a Somogyi Néplap szerkesztőségét, hogy ilyen ügyekkel ne foglalkozzanak, mert ellenkező esetben nem fogunk válaszolni. Akinek a tsz ellen valami panasza van, az forduljon a bírósághoz, az majd meghozza a határozatot.« Nincs rá recept, hogy milyennek kell lennie egy panaszos levélnek. Varga József megírta benne az önéletrajzát is, előadta sérelmeit, az utolsó bekezdésben pedig a vezetők magatartását, intézkedéseit kifogásolta. Hogy jogos-e az inkei lakos panasza, a termelőszövetkezet tudja a legjobban. Lehet, hogy fáradsággal jár, mégis helyben kell meggyőzni Varga Józsefet, miért nincs igaza, miért hoztak ilyen vagy olyan intézkedést. Mi lenne, ha mindenki Futó János megállapítása szerint járna el, minden panaszával bírósághoz fordulna?! Azt hisszük, nem győznének tárgyalásra járni a szövetkezet vezetői. Nem megoldás a per, a panaszok legjobb orvossága az intézkedés vagy a meggyőzés. Ne a bíróság, a tsz mondjon igent is, nemet is a falubelieknek! L. G. A TŐI Még egyszer az emeletráépítésről: Öt év alatt 300 lakás Az utóbbi három évben többször foglalkoztunk az emeletráépítés problémáival. Májusban arról számoltunk be, hogy az ígéretek az idén nem. válnak valóra, mert nincs terv, és nincs kapacitás. Most megkérdeztük a két legilletékesebb szerv vezetőjét, az OTP és az Ingatlankezelő Vállalat igazgatóit, milyen intézkedéseket tettek. Nádor Géza OTP-igazgató: — Az igénylők jelentős része hajlandó arra, hogy anyagi áldozattal jusson lakáshoz. A közelmúltban épített harmincegy lakás iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés. Célunk közöse enyhíteni a lakásgondokat, és mind több családnak teremteni igazi otthont. E célból az Zóka Dávid bácsi tesz-vesz a ház körül. Most a kocsifészerben éppen azt nézi, nem szivárog-e a must a kádból. Hallja ám, hogy valakik beszélgetnek az udvaron. Elébük siet, már amennyire bírják 82 esztendő életútját megjárt lábai. — Az állatokat szeretnénk megnézni szíves engedelmével — mondja a köszöntés és bemutatkozás után a Pestről jött vendég. — Tessék csak, tessék, fiaim — szól készségesen a ház idős gazdája. — Látom, szépen van jószág: két tehén meg három növendék. — Egy bikát a héten adtunk el. Vágóba. Szép volt, olyan nyolcezer forint körül kaptunk érte. — Mivel hizlalták? Országos Takarékpénztár elegendő anyagi fedezetet biztosít az építkezésekhez. Ami rajtunk áll, azt vállaljuk és megtesszük. inke Sándor IKV-igazgató: — Szakembereink föltérképezték a várost. Kijelölték és megvizsgálták az emeletráépítésre alkalmas épületeket. A címjegyzéket a tanács végrehajtó bizottsága jóváhagyta. Az építési kapacitást, a tervezést, az anyagellátást és a szükséglakásban való elhelyezést figyelembe véve 1970-ig 31 emeletráépítést ütemeztünk be. Ez azt jelenti, hogy öt év alatt mintegy háromszázzal gyarapodik a város lakásainak száma. Két éve lesz, a hideg már bebújt a kabát alá. A hosz- szas csöngetésre egy vállas, zömök ember nyitott ajtót. — Mit óhajt? — kérdezte rekedten. Azt akartam tudni, hogyan él egy munkáscsalád. Megtudtam. Pontos adatokat mondott. Egy órát szántam a beszélgetésre, három lett belőle. Megmutatta a könyvtárat, beszélt munkájáról, családi terveiről. Majd játszadoztunk a gyermekeivel. A legkisebb akkor ízlelgette az első szavakat. — Apa, ap-pa-pa — mondogatta, és pámás kezével mindent el akart érni. Szívből örültem a megismerkedésnek, mert nagyra tartom az igaz emberek barátságát. A riport karácsony napján jelent meg. Másnap többen felhívtak telefonon. Csupa kétkedő. Nem hitték el, hogy úgy él ez a család, ahogy leírtam. Pár nappal utóbb az utcán találkoztam Végh István vasesztergályossal. Megelőzött a köszönéssel. — Örülök a megtiszteltetésnek. Köszönöm, hogy az igazat írta. Ha kedve van, jöjjön el máskor is hozzánk.. . Kezet fogott és elsietett. Egy perc csönd Legutóbb egy kérdéssel állított be. — Volt már szocialista legénybúcsún? Azt hittem, tréfál. — Azon még nem.. ; — Hát akkor meghívjuk... — Milyen az? — próbáltam faggatni. — Azt mi is csak most tudjuk meg — mondta, és cinkosan nevetett. _ — Ha szabad tudnom, ki hív meg? — Hát mi. A TRANSZ- VILL VIII. pártkongresszus szocialista brigádja. A többiekkel a fehér asztal mellett találkoztam. Kemény kézfogások, barátságos arcok. Húsz szerszámkészítő és néhány meghívott vezető. Körben ültünk. Az asztalfőn sötét keretes szemüveggel Végh István barátom foglal helyet. Szomszédom rám kacsint. — Karakán ember ám... A karakán ember feláll, és beszélni kezd: — Barátaim! Engedjétek meg, hogy mai brigádgyűlésünket megnyissam. A hang egyszerre elhalkul... — Kérlek benneteket, adózzunk tisztelettel tragikusan elhunyt társunknak. Őrizzük meg az emlékét. Mindenki feláll. A szemek kifényesednek. Ki volt ez az ember? — kérdezem magamtól. Ki volt, akit így tisztelnek? Később sok választ kapok: — Harmincöt éves és életerős ... — Kiváló hengerköszőrűs ... — A műhely tréfamestere... — Vele csak vidáman lehetett dolgozni... — Munkás volt. A barátunk ... Kirobban a vita Párbeszéd az istállóban — Darát adtunk neki főtt krumplival. — Abrak maradt-e a teheneknek is? — A tavalyi már elfogyott. Most hoztunk árpát a tsz-ből. — Más takarmányuk van-e? — Itt a pajta, megnézhetik. Van szénánk is szépen, hála isten. — Hogyan szerzik meg az etetndvalót? — Terem a háztájiban is, meg aztán a vöm, a lányom és az unokám is eljár a tsz-be. Megkeresik, ami kell, a takarmányt is. — Mennyit kerestek tavaly? — A vömtől kellene megkérdezni. — Bátran megmondhatja, nem vagyunk végrehajtók. — Megmondanám, fiam, ha tudnám, de hát én már kiöregedtem a gazdálkodásból. — Mennyi földdel léptek be a tsz-be? — Pontosan tizennégy holddal. — A gyűlésre el szokott-e járni? — Az alakulásikor ott voltam, azóta nem. — Tagja-e a szövetkezetnek, bátyám? — Az vagyok. Kapom is minden hónapban a kétszáz- hatvan forint járadékot. — Jó erőt, egészséget és sok szerencsét a jószághoz — szól Az ünnepelt jóvágású, kék szemű legény. Wielandt János a neve. Gyalus. Meghatottan veszi át az értékes ajándékot, és pirulva fogadja az ugratásokat. — Kellett ez neked?... — Járom a nyakadba... — A gyeplőt meg az asz- szony tartja majd ... Koccintani kell a jókívánságok mellé. Most egy előterjesztés következik. búcsúzóul Fehér Lajos elvtárs, a kormány elnökhelyettese. S az idős szennai gazda marasztalja még őket: kóstolják meg a piros mustot, szívesen adja. Ezen a napon késő estig járta Fehér elvtárs a Zselicség falvait, ismerkedett e dombvidék nehéz körülményeivel, az itt lakók életével. Sok emberrel tanácskozott, beszélgetett, folytatott eszmecserét. Papírra külön azért vetettem krónikásként látogatásának ezt az epizódját, mert tudom Zóka Dávid bácsitól, hogy háza táján még nem járt miniszterelnökhelyettes. S ez a kis párbeszéd meg az országos politika — mint csepp és a tenger, úgy függ össze egymással. K. J. — Górván Pálit meg Szabó Jancsit javasoljuk fölvételre. — A Gárván rendben van, megmutatta, mit tud ... — Nem hozott szégyent ránk. Országos versenyen hatodiknak lenni nem kis dolog... Gárván fölvételét egyhangúlag megszavazzák. Szabó Jani sápadtan ül a helyén. Mint a kalapács, zuhognak a vélemények. — Szabó Janit nem ismerjük ... — Azt sem tudjuk, mit ér a munkája... — Hogyan szavazzunk bizalmat olyannak, akit még alig láttunk? — Először bizonyítson, majd azután meglátjuk ... A vélemények összecsapnak. Egy nyugodt hang: — Miféle emberek vagyunk mi? Csönd. Közbekiáltás: — Ez nem tartozik ide. A nyugodt hang folytatja: — Kitől függ, hogy Jani milyen munkás lesz? — Rajta! Meg rajtunk is ... — Csak ezt akartam mondani. Mert ugye, az volna a legegyszerűbb dolog, hogy szocialista brigádokba csak elit embereket veszünk föl. — Így igaz. Vegyük föl. Két ellenszavazat van. Más mindenki magasba tartja a kezét. Papa meg a 'szöges nadrág Másodszor a műhelyben találkozunk. öcsi meg Takács Ottó kalauzol. Megmutatják a gyalugépet, a vésőt, a marót meg a kész munkadarabokat. Közben arról beszélgetünk, mi | minden történt azóta. Öcsi az iujján számolja. 4 — Monokinak fia született, í Jancsi azóta boldog férj. Jól sikerült a kirándulás. Más táblán nincs is. Azaz hogy van. íjügy döntöttünk, hogy a bringád rendezi meg Pista fiának r a névadóját. Ott leszünk valamennyien családosán... | — Más nevezetes dolog? $ Kacagnak. Oda jön Monoki, j ő is kacag. — Nevezetes? Volt. Az egyik * ugyan régebbi, de a másik friss. A Papa — tudja, az a robusztus öregember, akivel szemközt ült — jól megjárta a nyáron. Campingben aludtunk Földváron. Reggel, ahogy fölébredt, borzasztóan fájlalta a derekát. Kiderült, hogy lefekvéskor, mint a puskagolyó, kifütyült a gumimatracából a dugó. Nem bírta el a terhelést ... A másikat egymás szavába vágva mesélik: — Volt nekünk egy huligánunk ... — Vele mi lett? — Csak annyi, hogy most már nem huligán, — Szöges nadrág, hosszú haj meg a beszéde. Brrr... ! — És ez hogy történt? — Pofon egyszerűen. Rászálltunk. Minden reggel kinevettük. — Használt? — Ennél kitűnőbb gyógyszert nem is tudunk másoknak se ajánlani! Egy és más Átlagos életkoruk harminc év. Kétszer nyerték el a szo- cialistabrigád-címet. Közösen járnak kirándulni, üzemeket látogatnak, lövész- és tekeversenyt rendeznek. Együtt takarékoskodnak, van egy segítő kasszájuk. Aki megszorul, az kér és kap. Ez évben több mint tízezer forintot kölcsönöztek. Együtt járnak pártoktatásra; Gál Sanyi, Perczel, Takács és Wielandt középiskolában tanul. Ha társadalmi munkáról van szó, együtt indulnak. A becsületboltból Süt és Matics veszi a legtöbb csokit. A Papa változatlanul rajong a kirándulásokért; hatvankét éves, de még hallani sem akar a nyugdíjról. A brigád teljesíti minden vállalását. Pedig »különcök«: csak nagy dolgokat vállalnak. Már majdnem mindenki megtanulta az összes gép kezelését. Szabó Jani kitűnően bevált. Ügy dolgozik, hogy öröm nézni. Hát ilyenek. Jutka — fogadott kislányuk — így írja leveleiben: »Kedves Végh apuka és többiek«/ Németh Sándor kvcka Péter, VÖRÖSFELHŐ PARANCSOT AD taizaiia: csnuém bhoras Izgatott emberek olvasták s vitatták az eseményeket. A közvélemény á hadügyminisztérium ellen fordult. „Ki keli vonulnunk a Kearny-eröd- ből” — mondta az Indiánhivatal vezetője a hadügyminiszternek. „Nem védhetjük a montanai utat.’» I Vitte a távíró a hirt Feíterman cs3patá- I nak pusztulásáról.
