Somogyi Néplap, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-04 / 233. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1964. október 4. Magyar—csehszlovák közös nyilatkozat (Folytatás az 1. oldalról) a még szabadságukért harcoló népeknek egyesített erejével meg lehet hiúsítani az imperialisták agressziós terveit. A felek teljes mértékben támogatják az erre irányuló erőfeszítéseket. A Szovjetunió és a szocialista országok aktív békés egymás mellett élési politikája eredményeképpen, az összes békeszerető erők támogatásával sikerült bizonyos mértékig enyhíteni a nemzetközi feszültséget, és a béke megszilárdítása érdekében létrehozni a részleges atomcsendről, az atomfegyverek világűrben való alkalmazásának tilalmáról és a hasadó anyagok háborús célokra történő gyártásának korlátozásáról szóló nemzetközi egyezményeket. A felek korunk elsődleges feladatának tartják az általá- ,nos és teljes leszerelésről szóló egyezmény megkötését a Szovjetunió kormányának javaslata alapján. Ez az új világháború elhárításának legmegbízhatóbb útja. A felek ismételten kijelentik, hogy feltétel nélkül támogatják ezt a javaslatot, és fokozott erőfeszítéseket tesznek megvalósítása érdekében. A Magyar Népköztársaság kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya támogatja mindazokat a rész javaslatokat, amelyek megvalósítása közelebb visz az általános és teljes leszereléshez. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság képviselői nagy jelentőségűnek tartják N. Sz. Hruscsovnak a területi és határviták békés rendezésére tett javaslatát. Meggyőződésük az is, hogy az atomfegyverzet Közép-Európában való befagyasztására és az atommentes övezetnek a világ e részében történő létrehozására vonatkozó lengyel javaslat elfogadása fontos lépés lenne az európai biztonság megszilárdítása „szempontjából. A felek ezzel kapcsolatban különösen sürgetőnek tartják a második világháború, maradványainak felszámolását Európában. Ezért a többi szocialista országgal együtt síkra- szállnak Németország kérdésének békeszerződés megkötése útján történő megoldása, valamint, az önálló politikai egységet képező Nyugat-Berlin helyzetének békés rendezése mellett. Teljes mértékben támogatják a Német Demokratikus Köztársaságnak a két német állam közötti kapcsolatok normalizálására és további békés intézkedésekre vonatkozó javaslatait. Szükségesnek tartják, hogy a Német Szövetségi Köztársaság mondjon le az atomfegyverek megszerzésére irányuló kísérleteiről, világosan határolja el magát mindenfajta revansista törekvéstől, ismerje el érvényesnek és megvál-, toztathatatlannak Németország határait, mint a német fasizmus vereségének következményét, nyilvánítsa keletkezésétől fogva egyértelműen érvénytelennek a müncheni egyezményt, és építsen ki normális kapcsolatokat szomszédaival. A felek elítélik az imperialista agressziót Dél-Vietnam- ban. Elítélik a Vietnami Demokratikus Köztársaság, Kuba, Ciprus és Kongó népe ellen veszedelmes provokációkat, amelyek veszélyeztetik a világbékét. Az Amerikai Egyesült Tengeri szárításához ff* női munkaerőket azonnal felveszünk. Jelentkezés a Nosztránál. (27558) Államok és más imperialista erők beavatkozása ezen országok belügyeibe akadályozza a problémák békés megoldását Délkelet-Ázsiában, a Karib- tenger térségében, Cipruson és Afrika szívében. A két ország népe és kormánya — összhangban az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének az összes gyarmati országok és nemzetek függetlenségének biztosításáról szóló nyilatkozatával — továbbra is teljes mértékben támogatja a gyarmati rendszer végleges felszámolásáért folyó igazságos harcot. A két ország az egyenjogúság, a szuverenitás tiszteletben tartása és a belügyekbe való be nem avatkozás elvei alapján tovább fejleszti az együttműködést a gyarmati elnyomás alól felszabadult, politikai és gazdasági függetlenségük megszilárdítására törekedő országokkal. Nagyra értékelik az újonnan felszabadult országok jelentős hozzájárulását a világbéke megszilárdításához, a világ haladásához, és teljes támogatásukról biztosítják Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeit a belső haladásra irányuló törekvéseikben, a régi és az új kolonializmus elleni harcukban. III. A Magyar Szocialista Munkáspárt és Csehszlovákia Kommunista Pártja képviselői eszmecserét folytattak pártjaik tevékenységéről és megtárgyalták pártkapcsolataik kérdéseit. Megelégedéssel állapították meg, hogy eredményesen fejlődik a két testvérpárt elvtársi együttműködése és rendszeres tapasztalatcseréje a szocialista társadalom építéséről. Behatóan foglalkoztak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom jelenlegi helyzetével és időszerű kérdéseivel. A két párt nézetei valamennyi kérdésben teljesen azonosak. A két párt tevékenységében a kommunista és munkáspártok képviselőinek 1957. és 1960. évi moszkvai tanácskozásain elfogadott határozatokra támaszkodik. Hangsúlyozzák a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. és XXII. kongresszusának pártjaik tapasztalatai által is igazolt rendkívüli jelentőségét a nemzetközi munkásmozgalom szempontjából. A két párt képviselői egyet, értőleg kijelentik: a kommunista és munkáspártok sürgető feladata, hogy nemzetköz: értekezleten értékeljék az 1960. évi utolsó tanácskozás óta a világ fejlődésében keletkezett új jelenségeket és meghatározzák a forradalmi erők békéért, demokráciáért, haladásért, a népek szabadságáért és függetlenségéért, a szocializmus világméretű győzelméért folytatott harcának további módját. Ezért a marxista—leninista egység megerősítése érdekében üdvözlik a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának összehívását, elküldik képviselőiket a munkáját 1964. december 15-én Moszkvában megkezdő szerkesztő bizottság, ba és mindent megtesznek annak sikeréért, A két párt megállapítja, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetőinek jelenlegi tevékenysége a nemzetközi kommunista mozgalom egységének szétzúzására irányul. Elítélik ezt a tevékenységet és szilárdan elhatározzák, hogy továbbra is megalkuvás nélkül harcolnak a nacionalista tendenciák, a revizionizmus, a dogmatizmus és a szekíásság megnyilvánulásai ellen. Ezek a jelenségek gyengítik a nemzetközi kommunista mozgalom akcióegységét és forradalmi harcát. Kárt okoznak P népek imperializmus elleni harcának, a világbéke és a haladás érdekében kifejtett erőfeszítéseinek. A két párt képviselőinek meggyőződése, hogy szoros, elvtársi együttműködésük erősíti a nemzetközi kommunista mozgalom egységét és elősegíti feladatainak megvalósítását. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és kormányküldöttségének látogatása a Magyar Népköztársaságban és az eredményes tárgyalások újabb fontos lépést jelentenek a két ország testvéri kapcsolatainak erősítésében és sokoldalú együttműködésének elmélyítésében. Antonín Novotny elvtárs, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya nevében meghívta a Magyar Népköztársaság pártós kormányküldöttségét, hogy tegyen látogatást a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. A meghívást a magyar fél köszönettel elfogadta. Kelt Budapesten, 1964. év október hó 2-án. Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Antonín Novotny, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke; Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. (MTI) Strauss Adenauer politikájának folytatását követeli Bonn (MTI). A bajor CSU parlamenti csoportja kétnapos ülést tartott egy bajor üdülőhelyen. A kétnapos tanácskozás után Strauss, a CSU elnöke újságírók előtt kijelentette: Pártja nyomatékosan ragaszkodik Adenauer politikájának folytatásához és korszerű továbbfejlesztéséhez. Strauss hangsúlyozta, hogy ismét szorosabbra kell fűzni a nyugatnémet—francia kapcso. latokat és ki kell meríteni a Párizzsal kötött együttműködési szerződésben rejlő lehetőségeket^-" A CSU azt követeli, hogy »•az európai egységnek a Közös Piaccal megkezdett művét konföderációs formában terjesszék ki külpolitikai, katonai és kulturális területre is. Strauss kijelentéseit politikai körökben úgy értelmezik, hogy a CSU elnöke — az Erhardnak tett állítólagos ígérete ellenére is — tovább hadakozik Erhard és Schröder külpolitikai vonala ellen. Megnyitották Moszkvában az NDK kiállítását Moszkva (TASZSZ). Willi Stoph, a Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsának elnöke a moszkvai Szokolnyiki-parkban megnyitotta az NDK fennálláI sának 15. évfordulójára rendezett kiállítást. Az ünnepélyes megnyitón részt vettek A. Aleksze) Koszigin, Leonyid Brezsnyev, valamint más szovjet párt- és állami vezetők. (MTI) Goldwater francia hívei Párizsban megalakították »Goldwater barátainak francia egyesületét«. Az amerikai kongresszus pénteken este jóváhagyta a külföldi segélyprogramot, amely az 1964—65-ös költség- vetési évre 3500 millió dollárt irányoz elő. Második hetébe lép a francia parasztok tejsztrájkja A sztrájkőrök rendszeresen megtámadják egyes sztrájktörők tejszállítmányait. A tejet kiöntik az országúira vagy ingyen szétoszt:^, a lakosság között. Anglia 100-nál jóval több »Iailu« elnevezésű víz alatt robbanó atomlövedéket vásárol Amerikától az angol légihaderő számára. Henry Chlpembere Malawi volt közoktatásügyi minisztere, Hastings Banda miniszterelnök politikai ellenfele, akit a rendőrség őrizetbevett, eltűnt a Johnston erődből és minden valószínűség szerint Tanganyikába szökött. Az Egyesült Államok neva- dai kísérleti telepén végrehajtották a 16. föld alatti atomrobbantást. Az el nem kötelezettek konferenciája ("Iktóber 5-én Kairóban nyitják meg második konfe- renciájukat azok a független államok, amelyek a világpolitikában az úgynevezett el nem kötelezettség hívei. Ennek a politikai vonalnak a lényege, hogy az érdekelt országok nem lépnek be katonai tömbökbe, saját területükön megtiltják a külföldi katonai támaszpontok létesítését, küzdenek a békés egymás mellett élésért, minden nép függetlenségéért, a leszerelésért. Az el nem kötelezettség abban a harcban született, amelyet az ázsiai és afrikai államok az imperializmus ellen vívnak. Kezdeti formája éppen azt jelentette, hogy ezek az államok nem csatlakoztak az imperialista katonai tömbökhöz. Egyiptom például nem lépett be a »közép-keleti parancsnokságba«, Indonézia távol tartotta magát a SEATO-tól, az arab államok többsége elutasította a bagdadi paktum (jelenleg CENTO) tagságát. Ezekből az első hajtásokból nőtt ki a ma már kifejezetten imperialistaellenes és lényegében az antiimperialista harc egyik formáját alkotó el nem kötelezettség, amely — mint Sukarno indonéz elnök mondotta — »aktív ragaszkodás a függetlenség, a tartós béke és a társadalmi igazságosság nagy ügyéhez«. Erre az aktivitásra jellemző, hogy sok el nem kötelezett állam segítséget nyújtott az algériai népnek a francia gyarmatosítókkal szemben, Indonézia pedig kész volt fegyverrel felszabadítani Nyugat-Iriánt. Ezt a politikát tehát nem szabad azonosítani egyes európai államok semlegességével. A kettő között nagy különbség van: a béke fenntartásáért és megőrzéséért folytatott aktív politika, szemben a passzív politikai irányvonallal. Az el nem kötelezett államok 1961 szeptemberében Belg- rádban tartották első konferenciájukat. Határozottan síkra- szálltak a béke, a békés egymás mellett élés, a gyarmati rendszer megszüntetése, az államok közötti együttműködé: kiterjesztése mellett. Nyomatékosan hangsúlyozták a békés egymás mellett élésért és a nemzeti felszabadulásért vívott harc szoros összefüggéseit. Hasonló céllal ül össze a kairói értekezlet is, s reméljük, hogy minden nehézség, Csőmbe esetleges részvétele stb. ellenére is eléri célját. Ezzel magyarázható a világ közvéleményének nagy érdeklődése az esemény iránt. Fokozott figyelemmel követik majd a konferencia menetét a szocialista országok, amelyeket a világ- imperializmus elleni harc érdekközössége fűz az el nem kötelezett államokhoz. A szocialista világrendszer harcostársnak tekinti ezeket az államokat abban a küzdelemben, melynek végcélja a nemzetközi erőviszonyok további változása a béke és a szocializmus javára, az imperializmus uralmi szférájának szűkítése, minden ország füogetlenségének tiszteletben tartása. Október 5-én Kairóban tehát azok találkoznak, akik el nem kötelezettségükkel is aktívan támogatják az emberiség egyetemes érdekeiért folyó küzdelmet. v__ ____________ R usk: Korunk nagy kérdéses miként maradhat életben az emberiség Washington (MTI). — Nem lehet primitív módon megoldani az atomkorszak bonyolult problémáit — jelentette ki pénteken Dean Rusk amerikai külügyminiszter a külügyminisztérium díszebédjén, amelyet abból az alkalomból adtak mintegy kétszáz üzletember tiszteletére, hogy Johnson elnök nyilatkozatot írt alá, amelynek értelmében az Egyesült Államokban is »a nemzetközi együttműködés évének« nyilvánították az 1965-ös esztendőt, az ENSZ fennállásának 20. évfordulóját. Az amerikai külügyminiszter — nyílt célzásként Goldwater republikánus elnökjelölt szélsőséges kirohanására — hangoztatta: — Életbevágóan fontos a kapcsolatok fenntartása azokkal, akikkel mélyenszántó ellentéteink vannak. Minden véleménykülönbség ellenére közös alapot kell találnunk, Kairó (MTI). Kairóban már gyülekeznek az államfők és kormányelnökök az el nem kötelezett országok hétfőn kezdődő csúcs- konferenciájára. Pénteken Os- valdo Dorticos kubai köztársasági elnök után megérkezett Sasztri indiai miniszterelnök. Szombaton reggel futott be a Galeb jugoszláv hajó Alexandria kikötőjébe Tito elnökkel a fedélzetén. A jugoszláv elnök különvonaton folytatta útját az Egyesült Arab Köztársaság fővárosába. Megérkezett Kairóba Bandaranaike asszony, Ceylon miniszterelnöke és Norodom Kantol herceg, kambodzsai kormányelnök. Léopoldville-ben hivatalosan közölték, hogy Csőmbe miniszterelnök a kongói deleképviselőcsoportot A. Fuzsija- ma vezeti. Hruscsov és a japán vendégek őszinte, baráti beszélgetést folytattak, amelynek utolsó szakaszában részt vett Anasz- tasz Mikojan is. (MTI). la — azt a célt követi, hogy még jobban erősítse kapcsolatát a dolgozókkal, a szegényparasztokkal, erősítse a forradalmat, s ezáltal szétzúzza az ellenforradalmat és ennek támaszait, a földbirtokosokat, a reakciósokat, az egykori és á mostani kollaboránsokat. (MTI) ugyanis korunk nagy kérdése: miként maradhat életben az emberiség. gáció élén vasárnap este indul el Kairóba. Csőmbe magához kérette Algéria nagykövetét, és tiltakozott Buteflika algériai külügyminiszter legutóbbi nyilatkozata ellen. Buteflika ugyanis kijelentette, hogy Algéria ellenzi Csombénak a kairói konferencián való részvételét. A nyugat-berlini szenátusnak nem sürgős Alig három napja kezdtek hozzá a berlini utazási egyezmény végrehajtásához, s a Passierschein-akciónak máris megvan az első vitája. A nyugat-berlini szenátus megtiltotta, hogy sürgős családi ügyekben (haláleset, súlyos betegség) az igénylők azonnal megkaphassák az NDK fővárosába érvényes utazási engedélyt. Az NDK jelenlevő postásai ezekben az égetően sürgős esetekben minden bürokrácia nélkül azonnal kiadták az engedélyt a kérelmezőknek, s így azok közvetlenül az irodából útnak indulhattak a demokratikus Berlinbe. A Bőripari Vállalat 3, m. Gyára (volt Újpesti Bőrgyár) keres azonnali belépésre portásokat és éjjeliőröket Jelentkezés: Budapest, IV, Váci út 40, $ © munkaügyi osztály Hruscsov fogadta a japán parlamenti képviselőket Szocsi (TASZSZ). Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök szombaton fogadta a Szovjetunióban magánlátogatáson tartózkodó japán parlamenti képviselőket. A Ben Bella a vagyonelkobzásokról Ben Bella algériai elnök az ország lakosságához intézett rádió- és televízióbeszédében magyarázatokat fűzött az árulók, a kollaboránsok és a spekulánsok vagyonának elkobzására hozott intézkedésekhez. A párt és a kormány ezzel a határozattal — mondotta többek között Ben BelDorticos, Sasztri és Tito megérkezett Kairóba Váltson kedvezményes színházbérletet! A rendes napi árnál 15Vc-kal olcsóbban járhat színházba! (27571) Bérletek válthatók a színházi jegyirodában.