Somogyi Néplap, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-28 / 253. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1961. október 28. A Magyar Televízió közli A Magyar Olimpiai Bizottság közli, hogy a Tokióból hazaérkező második olimpiai küldöttség ün­nepélyes fogadtatása október 29-én, csütörtökön 9.30 órakor lesz a Ferihegyi repülőtéren. A sportolók fogadtatását a Ma­gyar Televízió is közvetíti. Róma és Tokió után A tervek szerint holnap haza­érkezik Japánból a magyar olim­piai küldöttség második csoport­ja is. Ezzel számunkra véglegesen lezárulnak a XVIII. Nyári Olim­piai Játékok. Tokió kéthetes küz­delemsorozata mint az eddigi leg­nagyobb olimpia vonult be e ver­senyek történetébe. Hogy meddig lesz Tokió a leg­nagyobb, nem tudni. Ha fellapoz­zuk az olimpiák krónikáját, azt láthatjuk, hogy játékról játékra mind nagyobb a fejlődés. Voltak, akik azt vallották, hogy Rómát már nem lehet felülmúlni a ren­dezésben, de nehéz lesz utolérni eredményességben is. Aztán jött Tokió. Valószínűleg az az igazság, hogy négy év múltán, ha Mexikó Cityben kialszik az olimpiai láng, akkor a XIX. olimpiai játékok mérlege még kedvezőbb lesz, mint a mostani tizennyolcadiké. És így van ez rendjén. Coubertin báró, ha élne, öröm­mel láthatná, hogy az a gondolat, amelyet az újkori olimpiai játé­kok fölélesztcsével elindított, egészséges irányban fejlődött to­vább. Az olimpiai eszme ma talán tisztábban ragyog, mint bármikor a múltban. Az olimpia gondolata szorosan eggyé forrt a népek ba­rátsága eszméjének gondolatával. Az olimpia eszméjét fennen hir­detik ma már szerte a világon. Azok a szakemberek, szakírók, újságírók, akik szemtanúi voltak a tokiói olimpiának, bizonyára ér­tékelik majd a minden eddiginél nagyobb sportvetélkedést, a to­kióit. Azok, akik csak távolról, de a rádió és a televízió jóvoltá­ból talán nem is olyan messziről kísérték figyelemmel az olimpiát, kíváncsian várjuk e játékok ta­nulságainak levonását. Addig is azonban, amíg napvilágot látnak az erről szóló cikkek, könyvek, képek, filmek, mi már elkészítet­tük a mérleget. Nem kis örömére szolgál népünknek, hogy a nem­zetek mostani nagy sportvetélke­dőjén a mi hazánk fiai, lányai hírt, becsületet szereztek a ma­gyar sportnak. Áz olimpia szerve­ző bizottságának főtitkára, Sigeru Josano a játékok utáni nyilatko­zatában csodálattal adózott a ma­gyar sportolók teljesítményének. Nem udvariasság volt ez a nyi­latkozat, amikor azt mondotta, hogy Magyarország elnyerte a vi­lág valamennyi sportemberének elismerését. Igen, a tíz arany-, a hét ezüst-, az öt bronzérem sokat nyom a latban. Ezenkívül huszon­hat versenyzőnk a IV—-VI. hely valamelyikét foglalta el. A nem hivatalos pontverseny vagy az éremtáblázat alapján a mi csapa­tunk az igen előkelő hatodik he­lyet szerezte meg a nemzetek ver­senyében. Nem új az, hogy Magyarország olimpiai versenyzői a világ leg­jobbjai között végeztek. Volt már erre példa a múltban is. Igen ám, de azóta az olimpiai játékok tör­ténetében sok minden változott! Ma már nem harminc-negyven nemzet fiai vetélkednek, mint nem is olyan régen; Tokióban ki­lencvennégy nép sportolói álltak rajthoz. Több nemzet még jobban képzett sportolói között kellett a magyar olimpikonoknak küzde­niük az arany-, ezüst- vagy bronz­érmekért, a helyezésekért. Most már elmondhatjuk, hogy küzdöt­tek is becsülettel, sikerrel. Amikor a tokiói olimpia érem- és ponttáblázatát vizsgáljuk, sze­münkbe tűnik az, hogy a szocia­lista országok sportélete milyen egyenletesen fejlődik. Nem azt akarjuk mondani, hogy másutt öl­be tett kézzel, valami csodától várják az eredményeket. Lám, az Egyesült Államok az utolsó négy esztendőben jelentősen előretört az atlétikában. Az USA sportolói elhódították a hegemóniát a ver­hetetlennek tartott ausztráloktól. Szóval mindenütt megvan a fejlő­dés. A szocialista országok spor­tolói azonban állják a versenyt. A mostani olimpiai játékok pont­versenyében is a Szovjetunió ke­rült az izgalmas hajrában a ver­seny élére. Még akkor is, ha a szovjet sportolók a mostani olim­pián a vártnál kevesebb arany­vagy ezüstérmet szereztek. Ha­sonlóképp jó a magyar, a lengyel, a csehszlovák, a román, a bolgár, vagy a jugoszláv sportolók mérle­ge is. A közös német csapat arany-, ezüst- vagy bronzérmeiből igen sokat szereztek az NDK ver­senyzői. Tehát a szocialista orszá­gok sportjának mérlege összessé­gében is kiváló. Véget értek az olimpiai játékok. Mexikónak a Tokióban jelenlevő képviselői elmondották, hogy már megkezdték a felkészülést a XIX. olimpiára. A tokióinál is nagyobb­nak ígérkező mexikói olimpia ar­ra ösztönöz, hogy ne csak a ren­dező ország kezdje el a készülő­dést, hanem készüljenek minde­nütt már most a vezetők, a spor­tolók is. Készüljenek fel fiaink, lányaink, mert a Tokióban kiví­vott hírnév újabb kötelezettséget ró a most már világtekintélynek örvendő magyar sportra. Ismeretes, hogy az olimpiai já­tékok versenykiírásában nemzetek közötti pontverseny hivatalosan iwm szerepel. Amióta azonban olimpia az olimpia, mindenkor készültek rangsorok az elért ered­mények alapján. Nemegyszer fölvetődött már, hogy hivatalossá kellene tenni a nem hivatalos pontversenyt. A kezdeményezések azonban meg­buktak, leginkább azért, mert nem sikerült közös nevezőre hozni a pontozás rendszerét. Ezért aztán a legkülönbözőbb változatok sze­repelnek a nem hivatalos pont­versenyben is. Hadd tegyük hoz­ROMA Két táblázat zá, hogy egyik-másik helyen olyan pontozási rendszert dolgoz­nak ki, amely éppen az illető or­szág eredményeit tünteti fel a leg­kedvezőbb színben. Ä két leggya­koribb mód az, hogy a megszer­zett aranyérmek (tekintet nélkül a többi éremre és helyezésre) ad­ják a rangsort. Azonos számú aranyérem esetén az ezüst-, illet­ve a bronzérmek segítenek eldön­teni a helyezéseket. 1952 óta még inkább gyakorlattá vált az első hat helyezett pontozása. A nem I. II. III. IV. V. VI. pont Szovjetunió Egyesült Államok Németország Olaszország Magyarország Japán Lengyelország Ausztrália Nagy-Britannia Románia Törökország Svédország Finnország Franciaország Dánia Bulgária Hollandia Svájc Üj-Zéland Belgium Jugoszlávia Irán Dél-Afrika Egyesült Arab Közt. Kanada Norvégia Ausztria Pakisztán Argentína Brazília Brit Nyugat-India Mexikó India Etiópia Görögország Dél-Korea Venezuela Ghana Marokkó Portugália Singapur Tajvan Irak Spanyolorszác Írország Kuba Porto-Rico Rhodesia Izland Bahama-szigetek Kenya 43 29 31 20 22 13 687 34 21 16 9 9 9 461 12 19 11 13 6 9 283 13 10 13 7 6 8 234 6 8 7 9 5 5 152 4 7 7 12 9 6 151 Ü 4 6 11 5 14 4 149 8 8 6 3 5 4 143 2 6 12 8 9 7 141 3 2 3 7 4 5 77 7 2 — 2 1 — 67 1 2 3 5 4 8 60 1 1 3 3 8 3 52 — 2 3 6 3 5 51 2 3 1 2 2 2 45 1 3 3 — 1 4 40 — 1 2 5 5 1 39 — 3 3 1 2 4 38 2 — 1 2 2 2 30 — IS 2 1 2 1 26 1 1 — 2 1 3 23 — 1 3 1 1 1 23 — 1 2 2 — 3 22 — 1 1 2 — 1 16 — 1 — 1 2 4 16 1 — — 1 2 1 15 1 1 — — — 12 1 — 1 — — 1 12 — 1 1 1 — — 12 — — 2 — 1 1 11 — — 2 — 1 — 10 — — 1 2 — — 10 — 1 — 1 — 1 9 1 7 1 7 — — — 2 — — 6 — — 1 — 1 — — 1 — 1 — — — 1 — — 4 — 1 4 — — 3 — — 3 2 1 1 1 —- 1- 1 LABDARÚGÁS Ez a helyzet a megyei I. osztályban *napi tudósításaink összefog- ában megírtuk, hogy jelentő- megnövekedett a K. Vasas labdarúgócsapatának bajnoki e azzal, hogy az ellenlábas d vereséget szenvedett ottho- n. A kiesés elkerüléséért még némi harc. A Fonyód és a tonlelLe már kiesett. A so- yszobiak még reménykedhet- hogy a hátralevő fordulók- esetleg utolérik a vesztett ok tekintetében alig jobban K. V. Lobogót. A húszpontos átok már aligha esnek ki. A megyei bajnokság állása; 1. K. Vasas 27 20 5 2 96:32 45 2. Lábod 27 17 5 5 83:24 39 3. K. Dózsa 26 15 6 5 97:40 36 4. Marcali VM 26 14 7 5 68:35 35 5. Csurgó 26 14 5 7 59:44 33 6. K. H. Vas. .26 10 9 7 57:43 29 7. Nagyatád 27 11 7 9 41:47 29 8. Barcs 26 12 4 10 56:43 28 9. Gyékényes 27 9 8 10 47:59 26 10. Tab 27 9 6 12 48:45 24 11. Babócsa 24 9 2 13 34:53 20 12. M. Honvéd 27 5 10 12 34:59 20 13. K. V. Lob. 27 7 5 15 55:56 19 14. Somogyszob 26 5 6 15 35:90 16 15. Balatonlelle 26 5 3 18 27:90 13 16. Fonyód 26 2 4 19 14:91 8 ASZTALITENISZ Kincs már kiesési gondja a K. Vasas MTE női csapatának lZ asztaliteniszezők női NB I. tályában a kiesés szempontjá- nagy fontosságú mérkőzés volt Kaposváron lejátszott K. Vasas 'E—BRESC találkozó. Ha a ka- >vári csapat győz, nem kell fél- attól, hogy kiesik — írtuk a ccs előtt. Ez volt a tét a Vasas imára. Igen ám, csakhogy a ESC csapatát is fenyegeti a ki- :s réme. Ha a BRESC-lányok le- ijzték volna Szerecznééket, ak- r előttük csillan meg a bennma- lás reménye. Az izgalmakban bővelkedő ka­posvári találkozón végül is a Sze- reezné, dr. Vinczéné, Gundiné, Bódizs összeállítású csapat nyert. Az eredmény 11:7 a kaposvári nők javára. Mindvégig érdekes mérkőzésen dőlt el a két bajnoki pont sorsa. A Vasas csapatából Szereczné és Vinczéné négy-négy győzelmet aratott. Gundiné két meccset nyert. És nem kis meglepetésre győzött a Gundiné—Bódizs páros. Így a Vasasnak most már nincs kiesési gondja. hivatalos pontozás sorában ez a mód vált a legnépszerűbbé, s te­gyük hozzá, hogy ez is a legigaz­ságosabb, mert bár az aranyérmet, az első helyet többre kell becsül­nünk a többinél, de mégiscsak tisztább az a kép, amikor a dön­tő minden egyes részvevője pontot kap. Igazságosabb ez a mód, mert hiszen tudjuk, hogy ma már dön­tőbe kerülni is nagy fegyvertény. Aztán az arany- vagy az ezüst­érem elnyerésében olykor csak a másodpercek századrészei vagy TOKIO Szovjetunió Egyesült Államok NDK—NSZK Japán Olaszország Magyarország Lengyelország Nagy-Britannia Ausztrália Csehszlovákia Franciaország Románia Hollandia Svédország Bulgária Finnország Dánia Svájc Üj-Zéland Törökország Jugoszlávia Kanada Dél-Korea Belgium Iráli Argentína Trinidad Jamaika Etiópia India Tunézia Ausztria Brazília Írország Kuba Kenya Mexikó Spanyolország EAK Bahama Nigéria Fülöp-szigctek Pakisztán Portugália Ghana Puerto Rico LTruguay Norvégia Bermuda Tajvan Afganisztán Chile Peru Elefántcsontpart Venezuela néhány milliméter dönt. Tehát ezért dolgoztak ki az olimpiák szakemberei egy olyan pontozást, mint a 7—5—4—3—2—1 pontrend­szer. Már Helsinki óta e pontozás alapján készül az olimpiák nem hivatalos végeredménye. Nem lesz talán érdektelen, ha bemutatjuk, hogyan festett négy évvel ezelőtt a római olimpia mérlege. összehasonlításul közre­adjuk a tokiói olimpia érem- és ponttáblázatát is. Érdemes lesz mindkettőt megőrizni, hogy össze­hasonlítási alapul szolgálhassanak majd a következő olimpiai játéko­kon. I. H. ni. IV. V. VI. pont 30 31 35 18 25 10 619 36 26 28 19 10 15 586 10 22 18 13 16 19 342 16 5 8 12 8 17 238 10 10 7 7 5 6 185 10 7 5 7 12 7 177 7 6 10 6 4 9 154 4 12 2 9 4 5 136 6 2 10 8 4 3 127 5 6 3 3 7 2 102 1 8 6 5 2 8 98 2 4 6 4 9 6 94 2 4 4 5 — 5 70 2 2 4 3 9 2 69 3 5 2 2 2 3 67 3 —­2 2 — 6 41 2 1 3 1 2 _ 3 8 1 2 1 3 4 — 38 3 — 2 2 1 1 38 2 3 1 1 — 1 37 2 1 2 1 2 2 36 1 2 1 2 3 2 35 — 2 1 2 2 4 28 2 — 1 1 — 1 22 — — 2 2 1 2 18 — 1 — 2 1 — 13 — 1 2 — — — 13 — — — 4 — 32 1 — —* T — — 10 1 — — — 1 1 10 — 1 1 — — — 9 — — — 1 2 2 9 — — 1 l 1 — 9 — — 1 1 1 — 9 — 2 — — 1 — 7 — — 1 — 1 1 7 — — 1 1 — — 7 — — — 1 1 _ 7 — — — 1 1 2 7 1 7­1 1­­5 — 1 1 1 — 5 4 I — i i 1 1­2 _ .... APRÓHIRDETÉSEK Időjárá.: BB Vágósertés eladó. Nagyatád, Simongát, Szabadság tér 3. (4643) Kaposvár, Kecel- hegy 23. alatt kétszo­bás családi ház (sző­lő, gyümölcsös, szán­tó) beköltözhetően el­adó. (1535) Eladó szép kivitelű, bordó színű kárpito­zott garnitúra. Ugyan­itt új ágybetétek ké­szítését méretre rövid határidőre vállalom. Kőszegi kárpitos, Szé­kesfehérvár, Piac tér 41. G8440) Sötét keményfa há­ló és cseh kombinált szobabútor eladó. Mu- csi, Görgeteg. (27858) Gyermek mély kocsi palannal, bundás zsák olcsón eladó. Kapos­vár, Damjanich u. 6., i. ép. 8. (27856) IMOl 407-es Moszkvics el­adó. Malyék, Kánya. (4647) Vízvezetékszerelőt keresünk fölvételre. Elhelyezést munkás­szálláson biztosítunk. Jelentkezés a Kutasi Állami Gazdaság köz­pontjában, építésveze­tőnél. (27823! Energ etikus i és tmk- vezetői munkakör el­látására gépésztechni­kust vagy megfelelő képesítéssel és leg­alább 4 évi szakgya­korlattal rendelkező férfi munkaerőt kere­sünk. Zala megyei Sü­tőipari Vállalat. Zala­egerszeg, Széchenyi tér 5. Jelentkezés írás­ban vagy személyesen. (36931) Gyakorlattal rendel­kező villanyszerelőt azonnali hatállyal fel­veszünk. Mértékutáni és Vegyesruházati Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 29. (27857) Szállítási és gépkocsi-előadói képesítéssel rendelkező dolgozót keres kereskedelmi nagy vállalat. Ajánlatokat eddigi működés f eltü ntetésével »•Szállítás« jeligére a kiadóba kérünk. (3705) VEGYES Külön bejáratú bú­torozott szoba fürdő­szobával két férfinak kiadó. Kaposvár, Sé­tatér u. 15. (27851) Várható idő- járás ma estig: ÄÖ H Változó meny- nyiségű felhő­zet néhány he­lyen, főleg az ország délnyu­gati részében kisebb esők­kel. Mérsékelt, időnként élénk északkeleti szél. A fölmelegedés egy kissé fokozódik. Várható leg­magasabb hőmérséklet ma 12—17 fok között. Kaposváron (külterü­leten) tegnap reggel 6 órakor 6,6 fokot, déli 12 órakor 9 fokot mér­tek. A Nap kél 6.21, nyugszik 16.35 órakor. A Hold kél 23.15, nyugszik 14.00 órakor. Évforduló-naptár 120 éve, 1844. október 28-in halt meg Kisfaludy Sándor. Ifjúkorá­ban drámaírással próbálkozott, majd a világirodalom remekeiből forditgatott. 1796-ban francia fog­ságba esett. Itt fejlődött ki ver­selő hajlama. Hányatott katona­élet után hazatért. Verseinek — Himfy álnév alatt megjelent — első gyűjteménye rövid idő alatt páratlan népszerűségre tett szert. Íróját egy csapásra — Vörösmarty föllépéséig — korának legolvasot­tabb költőjévé tette. — Ságvári Endre édesanyja, özvegy dr. Ságvári Sándorné hosszú szenvedés után 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása október 30-án, pénteken fél 12 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — A mezőgazdasági mun­kák elvégzésére teendő intéz­kedéseket vitatták meg tegnap a megye érdekelt vezetői, ve­tési felelősei. Bőhm József, a megyei tanács vb-elnöke is­mertette a hétfői országos ér­tekezleten elfogadott munka- szervezési és agrotechnikai irányelveket. — Háromszáz gyerek ta­nul zenét a barcsi járásban, a klubtagok száma pedig csak­nem ötszáz. — Kaposszerdahelyen mű­ködik a kaposvári járás leg­jobb mezőgazdasági szakköre. Három éve alakult, s most több mint ötven tagja van. Eh­hez hasonló szakkört szervez­nek Sán toson, Nagyberkiben és Taszáron is. — Téli traktorosképzést szerveznek a fonyódi járásban A tanfolyamra eddig huszon- hatan jelentkeztek. _ Xársastánc-tanfolyamot i ndítottak Csurgón az általá­nos iskolák nyolcadik osztá­lyos tanulói részére. A legtakarékosabb járás Szép sikert hozott a taka­rékossági hónap megyénkben. Az OTP-tól szerzett legfris­sebb adatok szerint Somogy első takarékos járása a sió­foki járás lett: _ a csaladok 3 százalékának van betet- ; nyve. Egy-egy betétkönyv­ben átlag öt és fél ezer fo­rintot tartanak, a járás ossz- állománya pedig meghaladja az 52 000 000 forintot. A me­gye betétállománya egyébként 426 000 000 forint, ebből 26 000 000 gépkocsinyeremény- betétkönyvben van. — Kéthetes látogatásra Ju­goszláviába érkezett Dobozy Imre, a Magyar Írószövetség titkára és Jovanovics Miklós, az Élet és Irodalom szerkesz­tője. I — 2 807 000 gyökeres szőlő­oltványt termel az idén a Ba- latonboglári Állami Gazdaság. Ez a mennyiség 1461 hold sző­lő telepítésére elegendő sza­porító anyagot jelent. — Tájékoztatót ad ki a Megyei Könyvtár a mezőgaz­dasági és műszaki szakembe­reknek. A füzet ismerteti a könyvtárba járó bel- és kül­földi szaklapokat, a legérde­kesebb szakkönyvek jegyzé­keit. A tájékoztató hamarosan megjelenik. — Silózó adapterrel fölsze­relt SZK—3-as kombájn kí­sérleti üzemelését kezdték meg a Kaposvári Állami Gaz­daság tátompusztai üzemegy­ségében. — Háromnapos tanfolyamot tartottak a vállalati igazgat toknak Balatonbogláron. A ma befejeződő tanfolyamon ? rállalati gazdálkodásról hali • gattak előadásokat. — A Nyugat-Németország- ban állomásozó amerikai ka­tonák az elmúlt hét végén valósággal rettegésben tartot­ták Wildflecken és Neuwild- fecken városkák mintegy há­romezer lakosát. Több embert súlyosan megsebesítettek. — A vezetés módszereiről tartott előadást hétfőn a Pa- mutfonó-ipari Vállalat kapos­vári gyárában dr. Bakos Zsigmond, a budapesti XVIII. kerületi pártbizottság titkára. — Hatalmas robbanások kí­séretében kigyulladtak az egyik ausztráliai olajfinomító társaság kikötői, raktárai. A lángok ötven méter magasra csaptak fel. A rendőrség sze­rint hosszú évek óta nem volt ilyen arányú tűzesetre példa Sydneyben. — AZ IFJÜ GÁRDA CÍ­MŰ FAGYEJEV-REGÉNY új filmváltozatát mutatták be Moszkvában. A kétrészes fil­met ezúttal is Szergej Gera- szimov rendezte. Az első vál­tozat elkészülte óta eltelt több mint másfél évtized alatt új adatokat találtak az Ifjú gárda tevékenységéről és né­hány részvevője sorsának ala­kulásáról. — Két helikopter összeüt­között és lezuhant a nagysza­bású spanyol—amerikai part­raszállási hadgyakorlaton. Ki­lenc amerikai tengerész gyalo­gos szörnyethalt. Közérdekű közlemény A Somogy megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya az 1964— 65. tanévben is meghirdeti a szo­kásos egyetemi előkészítő tanfo­lyamot. A tanfolyamra jelentkez­hetnek mindazok, akik bármely egyetemen, főiskolán, felsőfokú technikumban vagy felsőfokú szakiskolában nappali vagy leve­lező tagozaton kívánják tanulmá­nyaikat folytatni a következő tan­évben. Felvehetők mindazok, akik az említett felsőfokú oktatási intéz­mények föltételeinek megfelel­nek. (Általában érettségi vagy ké­pesítőbizonyítvány, felsőfokú tech­nikumokban és szakiskolákban a képzés szakirányának megfelelő szakmunkás-bizonyítvány. A leve­lező tagozaton másfél éves mun­kaviszonyt kell igazolni.) Vala­mennyi jelentkezéshez szükséges a jelenlegi munkaadó beleegyező nyilatkozata. A jelentkezés határideje novem­ber 15. Erre a célra szolgáló je­lentkezési lap a megyei művelő­désügyi osztályon kapható. A je­lentkezési laphoz a felsorolt ok­mányokat csatolni kell. A tanfo­lyam önköltséges. Egytárgyas elő­készítés esetén a részvételi díj 230, két- vagy több tárgyas előké­szítés esetén 450 Ft. A felvételről és a tanfolyam megindulásáról a megyei művelő­désügyi osztály dönt, és erről az érdekelteket december 1-ig érte­síti. Kaposvár, 1964. október 21. A megyei művelődésügyi osztály vezetője köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetet­len férjem, Nyáry Lajos temeté­sén részt vettek, és fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton mon­dok hálás köszönetét. Nyáry La- josné. (27855) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vál­lalat vizsgázott kazánfűtőket vesz föl kaposvári és sicro i munkahelyre. Jelentkezés levélben vagy személyesen: Kaposvár, Május 1. utca 57., gépészet; vagy Siófok, fő-építésvezető­ség, Fő utca 200. szám. (27824)

Next

/
Thumbnails
Contents