Somogyi Néplap, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-02 / 205. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda* 1964. szeptember 2. A harmadik világháború elkerülése céljából NIE« KELL KÖTNI A NÉNIÉT BÉKESZERZŐDÉST Walter Ulbricht beszéde a második világháború kitörésének 25. évfordulója alkalmából kai gyámkodásával, és követ- állam konföderációjának a Berlin (MTI) Walter Ulbricht, Államtanácsának elnöke leges kedden a népi kamara ülésén1 beszédet mondott a második világháború kitörésének 25. és az első világháború kezdetének 50. évfordulója alkalmából. Beszédében felhívással fordult a Hitler-ellenes koalícióban részt vett államok népéhez, parlamentjéhez és kormányához, törekedjenek arra, hogy végre sor kerüljön a német békeszerződés megkötésére, s ezzel biztosítva legyen a béke Európa szívében. A német békeszerződést meg kell kötni, hogy szilárd gátat emeljenek egy harmadik világháború kirobbantásának útjába — mondotta Ulbricht, s a következő javaslatokat tette: A két német állam önkéntes nyilatkozattal kötelezze magát arra, hogy lemond mindenfajta nukleáris fegyverről; forduljon a potsdami szerződést aláíró négy hatalomhoz azzal a felhívással, tekintsék a két ország földjét atomfegyvermentes területnek, és vonják ki a német területen állomásozó nukleáris fegyvereket; a két Németország jelentős mértékben csökkentse katonai költségvetését, és a felszabaduló eszközöket fordítsa szociális célokra; a vitás kérdések rendezésénél mondjanak le az erőszak alkalmazásáról; a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai kössenek egymással megnemtámadási szerződést. A továbbiakban az Államtanács elnöke szembeállította az NDK által kidolgozott békedoktrínát a nemzetközi jogba ütköző Hallstein-doktrínával. »A Hallstein-doktrína eszköz a nyugatnémet neokolonialisták kezében a zsarolásra, és arra, hogy beavatkozzanak más államok ügyeibe. A német békedoktrína ezzel szemben elsősorban az el nem kötelezett országokat segíti, hogy szembehelyezkedjenek a szövetségi köztársaság külpolitiNDK kezetesen végrehajthassák sem- politikájukat« — hangsúlyozta, majd hozzátette: Az NDK erejéhez mérten kész arra, hogy Ázsia és Afrika fiatal szuverén államaival őszintén együttműködjék, s gazdasági, kulturális és egyéb területen minden politikai feltétel nélkül támogassa őket. Németország háború utáni fejlődésének csak egy útja van, a német békeszerződés megkötése, a háború maradványainak felszámolása, a két német megszüntesse. megteremtése, amely előkészíti az utat Németország újraegyesítéséhez. Az NDK államhatárának megvédésére emelt berlini falról szólva kijelentette, hogy az a nyugat-németországi ultrák politikájának a következménye. Amilyen mértékben Nyugat-Németország haladó erői demokratikus változásokat vívnak ki országukban, olyan mértékben lehetővé válik az NDK számára, hogy védelmi intézkedéseit csökkentse és Az Egyesült Államok továbbra is Khant tekinti Dél-Vietnam miniszterelnökének Saigon (Reuter, AP, Üj Kína). A dél-vietnami buddhista vezetők kedden reggel közleményben jelentették be, hogy kéthónapi időtartamra beszüntetik a tüntetéseket, hogy így a kormánynak időt adjanak a követelt demokratikus intézkedések végrehajtására. A közlemény, megállapítja, ha a kormány elszalasztja ezt a lehetőséget, és október 27-ig nem biztosítja a népnek a szabadságjogokat, általános sztrájkot indítanak. Khanh tábornok hétfőn Dalaiban fogadta Maxwell Taylor amerikai nagykövetet, hogy a dél-vietnami válságról eszmecserét folytasson vele. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint I nyugatnémet valóság megcáfolja Erhard kijelentéseit A TASZSZ kommentátora Erhard kancellár rádióbeszédéről Bonn (TASZSZ). Erhard nyugatnémet kancellár hétfőn este rádióbeszédet mondott a második világháború kirobbanásának 25. évfordulója alkalmából. Erhard egyebek között kijelentette: »A Német Szövetségi Köztársaság kormánya mindent el akar követni, ami módjában áll, hogy elősegítse a nemzetközi feszültség jelentős enyhülését, azaz a feszültséget kiváltó okok kiküszöbölését.« * * * Vlagyimir Gorgyejev, a TASZSZ kommentátora ezzel kapcsolatban a következőket írja: Erhard nyugatnémet kancellár beszédében kénytelen volt tekintetbe venni a népek, köztük a német nép forró béketörekvését. De mit tesz a bonni kormány e törekvés megvalósítása érdekében? Erhard nem ad választ erre a kérdésre. Erhard beszél Németország múltja, vagyis a nácizmus — amely a világot az elmúlt háború szakadékéba taszította — »leküzdéséről«. Maga a nyugatnémet valóság cáfolja meg azonban azt a kijelentését, hogy az NSZK-ban nincs »re- vizionizmus«. Éppen e napokban Nyugat-Németország sok városában gyűléseket, találkozókat tartanak az úgynevezett »tájegységek« és a hitlerista Wehrmacht egykori katonái. E találkozók részvevői azt bizonygatják, hogy joguk van a »keleti területekre« annak a müncheni egyezménynek az alapján, amely megnyitotta Hitler számára az agresszió útját. Bonn hivatalos képviselői nemcsak hogy nem ítélik el ezeket a revansista igényeket, hanem rokonszenveznek is velük. A kancellárnak a »feszültséget kiváltó okok elhárításának szükségességéről« hangoztatott kegyes óhajai hogyan egyeztethetők össze a Bundeswehr fokozódó fegyverkezési versenyével és a bonni kormányköröknek azokkal a sürgető kéréseivel, hogy a létrehozandó sokoldalú NATO atomhaderőben rendelkezhessenek az atomfegyverrel? E köntörfalazás nélkül hangoztatott kérések is okai a feszültségnek. Bonn agresszív törekvéseit bizonyítják ezek. Erhard beszédében számos rágalmazó kijelentést intézett a békeszerető Német Demokratikus Köztársaság címére. Ilyen módon az Erhard vezette kormány tettei egyelőre nem szolgáltatnak alapot arra, hogy hinni lehessen az általa hangoztatott jó szándék őszinteségében. (MTI) Polaris rakéták a Csendes-óceánon Moszkva (MTI). A japán kormány figyelmen kívül hagyva a japán nép békevágyát, teljesítette Washington régi óhaját: októberben már amerikai atom-tengeralattjárók jelennek meg japán kikötőkben. Az erre vonatkozó bejelentéssel egy időben a Csendes-óceánon megjelentek a Polaris-rakéták, s éppen az idén ősszel — mint a Pravda tokiói tudósítója írja — kell megalakulnia az úgynevezett 15. tengeralattjáró hajórajnak, amely az Atlanti-óceánon tevékenykedő 14. és 16. hajórajhoz hasonlóan hét atom-tengeralattjáróból áll majd, mindegyiken 16 Polaris rakétával. A japán kormány befejezet tények elé állította az ország közvéleményét, de a japán dolgozók már készülnek arra, hogy erélyes tiltakozó akciókkal elhárítsák hazájukról ezt az újabb fenyegető veszélyt. NYIKOLAJ PANOV Chicago 43 Szépe Szemtől szembe kerültek: Agejev és a hitlerista, aki az ajtónál leste. Vajon kire várhatott az ellenség az elhagyott hajón? Mindenesetre eszébe sem juthatott, hogy szovjet felderítő lehet az amerikai teherha- jón, néhány mérföldre a parttól. Es a kinyíló ajtó négyszögé- rítette hatalmába. »Szárnya- ben valami fantasztikus lény kon vitt, ringatott a siker« — bukkan fel a német előtt: egy mesélte később Agejev. göndör hajú, izmos óriás, vizes De a veszély még nem múlt trikóban, alsónadrágban, zseb- el. A széles fénynyaláb most lámpával hidegtől kivörösö- a vízre esett, tovafutott az fényözön. De fecskeként lecsapott a korlátról a vízbe, és átölelték a Barents-tenger jéghideg hullámai. Igaz, most nem találta olyan dermesztőén hidegnek a vizet. Talán azért, mert még hidegebb a nedves testét átjáró te a hullámok, feldobták, szél. És talán azért is, mert majd újra a mélybe taszítot- egész lényét heves izgalom ke- ták. »Én is elpusztulok« — gondolta Agejev. De a feje fölött megpillantott egy ösz- szehúzott szemöldökű, fekete Khanh szemrehányást tett volna Washingtonnak, amiért titokban Van Minh volt köztársasági elnököt, politikai riválisát támogatja vele szemben. A külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is Nguy Khanht tekinti Dél-Vietnam miniszterelnökének. Phnom Penh. Szihanuk kambodzsai államfő a Népi Szocialista Egyesülés 17. kongresszusának megnyitásakor elhangzott beszédében rendkívül komolynak mondotta a dél-vietnami helyzetet. Figyelmeztette az angolszász hatalmakat, ha továbbra is halogatják a nemzetközi értekezlet összehívását a délkelet-ázsiai helyzet megvitatására, könnyen megtörténhet, hogy egyszer s mindenkorra kisöprik őket a világ e térségéből. Ciprus mellett tüntettek Athénban Athén (MTI). Athénban hétfőn este több mint ötezer főnyi tömeg tüntetett. Követelte Ciprus önrendelkezési jogának elismerését, és tiltakozott Törökországnak a sziget ellen intézett barbár támadásai miatt. Izmir. Az izmiri nemzetközi vásár — miután a szombati incidenseket követően két napig zÍrva volt — hétfőn este ismét megnyitotta kapuit a közönség számára. A vásár amerikai, szovjet, csehszlovák, bolgár és EAK-pavilonja zárva maradt, amíg a helyreállítási munkálatokat befejezik. Izmirben hétfőn megkezdték a szombaton letartóztatott tüntetők perének tárgyalását. Párizs Irán párizsi nagykövetsége közleményt adott ki arról, hogy Hasszán Ali Manszur miniszterelnök biztosította Törökországot Irán teljes támogatásáról a ciprusi törökök »törvényes jogainak megvédésében«. Utolsó erejét összeszedve Ole Svenson a kormánynál igyekezett a szikla felé, és nem állt. A halászhajó hirtelen elértette, hogyhogy ilyen jól lát- fordult, be a szikla mögé, és ható éjszaka. Csak később ka- eltűnt a sötét éjszakában pott észbe, hogy az ellenség Korsholm sziklái védték fényszórója világítja meg a őket a fasiszta hajó géppus- sziklát, és' vele együtt, aki káitól. Borogyin oldalra dőlt, még nagyon is távol úszik tő- majd elnyúlt, és mozdulatla- le, úgy látják a hitleristák, nul feküdt. Könnyűnek, szinte mint a tenyerüket. súlytalannak érezte magát a Aztán észrevette, hogy a halászhajó sötét fedélzetén, és szikla mögül előbukkan a ha- érthetetlenül hadart valamit, lászhajó, feléje indul, öreg — Mit mondasz, Ványa? — motorja zakatol. A kormány- hajolt hozzá Agejev. nál Öle Svenson áll, és a hajó — Mondd meg Ljuszkáorránál Borogyin hajol a víz nak.... fölé. Borogyin elhallgatott. AgeA fedélzetmester teljesen jev megsimogatta a rádiós kimerült, összecsaptak fölöt- forró vérrel elöntött arcát, és Borbándi János vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes vezetésével hétfőn magyar katonai küldöttség érkezett a Német Demokratikus Köztársaság fővárosába. A küldöttség az NDK nemzeti néphadseregének a honvédelemmel kapcsolatos tapasztalatait fogja tanulmányozni. Amerikai és angol katonai vezetők az Indiai-óceánon olyan kisebb szigeteket szemlélnek meg, amelyeken újabb katonai támaszpontokat építhetnének. A Daily Telegraph szerint ezeket a kutatásokat titokban végzik, mivel Anglia és az Egyesült Államok óvakodik attól, hogy megsértse az afrikai-ázsiai népek érzékenységét, és az ENSZ-ben anti- kolonialista vihart kavarjon fel. Az angol sajtó úgy tudja, hogy ezeken a támaszpontokon olyan egységeket helyeznek el, amelyeknek feladata e térségben a nemzeti felszabadító mozgalom elleni harc. Segni olasz köztársasági elnök állapota továbbra is változatlan, bár a legújabb orvosi jelentés lassú javulásról beszél. A kezelőorvosok új konzíliumot tartottak. Julius Nyerere, Tanganyika és Zanzibar Egyesült Köztársaság elnöke sajtóértekezleten kijelentette, hogy Afrika népe mélységesen elítéli azt a Kongó határain túl hozott határozatot, amely Csombét a kormány élére állította. Az afrikaiak lelkiismerete nem törődik abba bele, hogy Csőmbe, aki azelőtt Kongó szétszakításáért szállt síkra, és aki részese Lumumba meggyilkolásának, most a kongói kormány élére álljon. Az ENSZ kiadta a 24 tagú különleges gyarmati bizottság Dél-Rhodesiáról szóló nyilatkozatát. A bizottság elnöke, Sori Couliabaly a nyilatkozatot a különleges bizottság július 3-i határozat alapján a Biztonsági Tanács elnökéhez irányította. Ebben a határozatban a különleges bizottság javasolja a Biztonsági Tanácsnak, hogy haladék nélkül vizsgálja meg az egyre súlyosbodó dél-rhode- siai helyzetet. Philadelpia néger negyedé. ben az elmúlt három napon a | fajüldözők szította zavargások S következtében több mint 400 vattazub-. ember megsebesült, sok négert ♦ letartóztattak, és több millió kigombolta nedves bonyát. — Meghaltál! Te is meghal- ) tál, barátom! — mormolta | Agejev. ] Düh, értetlenség, fájdalom! tombolt a szívében. A fáradt-) ság csaknem leverte a lábáról, j testét átjárta a vijjogó szél.) De kihúzta magát, és hátra) pillantott, ahol a sötétben vi-) lágított a halászhajó fehér: sodra, és távolabb a haldokló | pése. A hangzatos elnevezés holdfényben hullámzott a | egyúttal a gazdasági szanálás sarkköri tenger. ♦ bizonyos módját takarja, mert Éles szemével észrevette a | az olcsóbban árusított élelmi- »Szépség«-et, amely egyre ki-1 szerek az Egyesült Államok sebb lett, süllyedt. ♦ mezőgazdasági termékfelesle(Folytatjuk.) ♦ bői kerülnek ki. dolláros anyagi kár keletkezett. Johnson elnök aláírta azt a törvényt, amelynek alapján a szűkös anyagi viszonyok között élő családok élelmi szer jegyeket kapnak, s azokkal olcsóbban vásárolhatnak élelmiszereket. Ez az intézkedés a Johnson által bejelentett »háború a nyomor ellen« terv egyik első lédött kezében. A fiús arcú német csodálkozva meredt Agejevre, lövésre készen tartotta géppisztolyát. De a következő pillanatban már a nyakába fúródott a tőr. Agejev Kuvargyin- tól tanulta ezt a halálos, elháríthatatlan tőrdobást. A német matróz összeesett. szemű, fiatal arcot. — Add a kezed! — hallott egy fiatal baritont, a flotta- olajfekete hullámokon, és együttes szólistájának mély, megállt az úszón. iskolázott hangját. Meglepően tisztán látta Age- Borogyin keresztülhajolt a jev a vakítóan fénylő habtara- korláton, elkapta a fedélzet- jókat és lilás, teljes erővel dől- mester _ vállát, és húzta kife- gozó kezét. Látta, hogy hosszú, lé a vízből. egyenes vonalban apró szö- kőkútak csapnak a magasba és közelednek feléje. Tüstént alábukott, mert megértette, Nem tudott kiabálni-jajve- hogy az ellenség géppuskával székelni, de görcsösen begör- tüzel rá. bülő ujjai hosszú sorozatot víz alatt más irányba for- engedtek ki a géppisztolyból, dúlt, és az iménti helytől jó A fedélzetmester a behava- távol bukkant fel. A levegővel zott függőlépcsőhöz rohant, együtt jóadag sós víz is a szá- Hallctta, hogy a mentőhajón jába jutott. Ismét lemerült, és riadót fújnak, és sok láb a yfz alatt úszott tovább. Ami- bonyára. dübörög a fedélzetén. kor felbukkant, a távolban — Ványa! — szólt Agejev. A mentőhajó hídján be- megpillantotta a fekete, me- Maradék erejével megpróbál- kapcsolták a fényszórót. A ké- redek sziklát. A habtarajos ta talpra állítani a rádióst, s kesfehér fénykéve végigtapo- hullámok szinte a csúcsáig bevinni a fedélzeti fülkébe, de gáttá a »Szépség« fedélzetét. igyekeztek felemelkedni, de Borogyin egyre csak köhögött. Agejevet néhány pillanatra kiálló oldaláról visszahullottak krákogott, és furcsa, tétova megvakította az arcába hulló a talapzatához. mosoly játszadozott az arcán. Ismét egy sorozat hasított a hullámokba. A fedélzetmester hirtelen megkapaszkodott a korlátban, és a korláton áthuppant a fedélzetre. Borogyin akkor már nem tudott megállni a lábán, ült a fedélzeten, vért köpött. Fényes-piros vér folyt végig az állán, és csöpögött vattazubIskolaköpeny Éva és Mari modell 6—18-as méretig 72—195,— Ft-ig Iskolaköpeny »Péter« modell 6—16-os méretig 86—120,— Ft-ig Iskolaköpeny (rövid) »Matyi« modell 6—12-es méretig 86—120,— Ft-ig Melles nadrág fiuknak és lányoknak 13—18-as méretig 110—140,— Ft-ig ez illik a z (1164) iskolába