Somogyi Néplap, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-01 / 204. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1964. szeptember 1, A PVSK került a Nyugati csoport élére A labdarúgó NB XI. Nyugati csoportjában a Pécsi Bányász —III. kér. TTVE rangadón — Pécsen — a kerületiek nyertek. Így a PVSK mint nevető harmadik egyszeriben a bajnoki táblázat élére került. Igen elkeseredett lesz a harc a Pécsi Vasutasok a Pécsi Bányász és a III. kér. TTVE között a bajnoki címért. A K. Honvéd ez alkalommal is jól szerepelt. Győrből hozott egy pontot a kaposvári csapat. Ádáz harc folyik a kiesés elkerüléséért is. Még mindig hat csapat verseng azért, hogy elkerüljön a kieső helyről. K. Honvéd—Győri Dózsa I: I (I: I) Győr, 600 néző. V: Aranyosi. Kaposvár: Erdősi — Tajti, Schmidt, Csapó — Földi, Bobori — Fehér, Müller, Daka, Szabó Dau- da. Edző: Tóth József. Gy. Dózsa: Halasi — Egyházi, Tullner, Szarka — Szabó, Nagy — Nyári, Horváth, Pió, Gábor Neller. Edző: Fehérvári Alfréd. Az utolsó pillanatban kiderült, hogy Paulicsek mégsem játszhat. A hátvéd makacs húzódása ugyanis közvetlen a mérkőzés előtt ismét kiújult. Hosszú szünet után így újra Csapó öltötte magára a 4-es számú mezt. Orkánszerű szél segítette az első félidőben a hazai csapatot, mégis kezdetben a honvédek veszélyeztettek. Tíz perc után feljött a Dózsa, és ekkor az egyik támadást Gábor góllal fejezte be 1:0. A 15 percben már egyenlítettek is a kaposváriak. Formás akció befejezéseként Fehér ívelt középre, Müller elvetődve, remek fejessel küldte a hálóba a labdát. 1:1. Ezt követően inkább a győri csapat veszélyeztetett. Szünet után a szél a kaposvári csapatot támogatta, és ebben az időszakban záporoztak is a lövések Halasi kapujára. A legnagyobb helyzet a 15. percben maradt ki, ekkor Szabó a ráfutó hátvédet és a kapust is kicselezte már, de kivárt, és oda lett a kínálkozó alkalom. Közepes színvonalú mérkőzésen nem alakult ki jó játék. Egyik csapat sem tudta megfelelően kihasználni a szél segítségét. A Iátottak alapján a többet tárna—, és több helyzetet teremtő K. H~,éd állt közelebb a győzelemhez. Jó a Honvéd közvetlen védelme, Szabó és Müller, ill. Halasi és Tullner. * » « TOVÁBBI eredmények a NYUGATI CSOPORTBAN: Traktorgyár—Pápa 4:2, III. kér TTVE—p. Bányász 1:0, Veszprém —EVTK 1:1, Eesztergom—Székes- fehérvári MÁV 2:1, Fővárosi Autóbusz—Mosonmagyaróvár 0:0, Z. Dózsa—Pécsi BTC 2:0, PVSK— ZTE 6:3. A bajnoki táblázat állása: 1. Pécsi VSK 24 14 6 4 48:23 34 2. P. Bányász 24 14 6 4 45:22 34 3. III. kér. 24 15 3 6 54:30 33 4. K. Honvéd 24 9 12 3 29:21 30 5. Győri Dózsa 24 11 7 6 38:25 29 6. B. Spartacus 24 12 4 8 34:28 28 7. Pécsi BTC 24 11 5 8 28:27 27 8. Veszprém 24 11 3 10 40:34 25 9. Papa 24 11 2 11 30:34 24 10. ZTE 24 9 5 10 40:46 23 11. Esztergom 24 8 5 11 37:40 21 12. Z. Dózsa 24 6 8 10 28:36 20 13. EVTK 24 7 5 12 21:32 19 14. Sz.-fehérvár 24 7 5 12 22:34 19 15. Autóbusz 24 6 7 11 19:43 19 16. Traktorgyár 24 8 2 14 40:46 18 17. Magyaróvár 24 5 7 12 33:46 17 18. K. Lombik 24 4 4 16 19:40 12 Továbbra is 7 pont a K, Kinizsi előnye, s utolsó a Taszári Honvéd A labdarúgó NB III. Délnyugati csoportjában e héten valóban meglepetés nélküli forduló volt. A vezető csapatok sorra nyertek. A kiesőjelöltek kikaptak, Taszá- ron döntetlenül végződött a kiesési rangadó. A Kinizsi 7 pont előnnyel vezet továbbra is a bajnoki táblázaton, a taszáriak sorsa úgy fest, megpecsételődött. K. Kinizsi-Kalocsai Honvéd 5:1 (2:1) Kaposvár, 2000 néző. V: Nagy *• Kinizsi: Kovács — Balogh, Szigeti, Zag — Bíró, Szabó — Jutási, Kerkai, Herbei, Göncz, Lackovics. Edző: Váradi Lajos. Kalocsai Honvéd: Bencsik — Okner, Matos, Kiss — Kohut, Bezsenyei — Balogh, Csala, Bende, Kamrás, Varga. Edző: Malomszegi Ottó. Már a 4. percben Varga révén gólt ért el a lendületesen kezdő vendégcsapat. 0:1. A 16. percben sikerült egyenlíteni a Kinizsinek, a kiugró Göncz lövésébe Matos beletette a lábát, s a balra mozduló kapus mellett a labda a jobb sarokba vágódott. 1:1 Hosz- szú ideig meddő volt a kaposváriak fölénye. A 30. percben ért el újabb gólt a Kinizsi, Herbei lövése a kapufán csattant, a vissza- oattanó labdát Szabó vágta a hálóba. 2:1. Szünet után harminc percig eléggé unalmas mezőnyjáték folyt a pályán. A szórványosan támadó vendégek legalább annyi veszélyes helyzetet teremtettek, mint a Kinizsi csatárok, akik sehogy sem boldogultak a tömörülő védőkkel. A 31. percben Herbei—Kerkai— Lackovics összjáték után az utóbbi lőtt a hálóba. 3:1. Két perc múlva 11-eshez jutott a kaposvári csapat, ezt Szabó értékesítette. 4:1. A 35. percben egy sarokrúgás után Herbei fejesgóllal állította be a végeredményt. 5:1. Bár a vendégcsapat szerezte meg a vezető gólt, a látottak alapján mégsem volt vitás, hogy ezt a mérkőzést a Kinizsi nyeri. Nem is történt meglepetés annak ellenére, hogy a Kinizsi ötösfogá- ta ez alkalommal a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott. Jók: Balogh (a mezőny legjobbja), Zag Bíró, Szabó, Lackovics, ill. Okner, Kohut és Kamrás. Taszári Honvéd—Pécsszabolcs 1:1 (1:1) Taszár, 100 néző. V: Pulai. Taszár: Simái — Baranyai, Nyári, Bocz — Bagi, Csukárdi — Takács, Boda, Pámel, Janás, Pásztor. Edző: Jobban Ferenc. Pécsszabolcs: Márton — Kővár, Mazil, Kesztyűs, — Imre, Klotz — Gráczl, Enoch, Antal, Rózsa, Weith. Edző: Baranyai Ferenc. A széltől támogatott vendégek a 6. percben Mazil révén megszerezték a vezetést. Ezt követően hosszú időn át szinte egy kapura játszott a taszári csapat, az egyenlítés mégis csak a 30. percben sikerült, amikor Takács labdáját Janás a hálóba vágta. 1:1. Szünet után is szinte végig a taszári csapat rohamozott. A vendégek alig jutottak el a hazaiak kapujához. Igaz, hogy ekkor mindig gólveszélyt jelentettek. Végülis döntetlennel ért véget a kiesési rangadó, amelyen két mérsékelt képességű csapat találkozott, és bizonyította be, hogy nem véletlenül áll a sereghajtók között. Jók: Baranyai, Takács 111. Mazil, Enoch. * * * További eredmények: Mohács—Nagykanizsai Bányász 1:4, Kalocsai Kinizsi—Sz. Petőfi 2:1, Baja—Dombóvár 2:0, Máza- Szászvár—PEAC 0:1, Szekszárdi Dózsa—Nagymányok 4:3. A Délnyugati csoport állása: 1. K. Kinizsi 18 15 1 2 56:14 31 2. Baja 18 10 4 7 25:15 24 3. Kalocsai K. n; 10 2 6 33:32 22 4. PEAC 18 10 1 7 26:20 21 5. Sz. Dózsa 18 8 4 6 31:24 20 6. Mohács 18 9 2 7 22:18 20 7. N. Bányász 18 8 3 7 26:20 19 8. Dombóvár 18 9 1 8 32:33 19 9. NVTE 18 8 1 9 21:23 17 10. Nagymányok 18 4 7 7 20:24 15 11. N. Dózsa 18 7 1 10 18:28 15 12. Kalocsai H. 18 6 2 10 31:41 14 13. Pécsszabolcs 18 5 4 9 23:33 14 14. M.-Szászvár IP, 5 3 10 20:33 13 15. Sz. Petőfi 18 4 5 9 20:35 13 16. Taszár 18 4 3 11 25:36 11 Továbbra is as Ercsi Kinissi reset as Essakkösép csoportban Az NB III. Északközép csoportban a vezető csapatok közül e héten csak a Pénzügyőrök tudott nyerni. Az Ercsi Kinizsi otthonában is csak döntetlenre vitte Cegléd ellen. Idegenben szerzett egy pontot a Siófoki Bányász. Továbbra is az ercsi csapat vezet, a Siófoki Bányász 3. Annavölgyi Bányász — Siófoki Bányász 1:1 (0:0) Annavölgy, 700 néző. V. Dargai. Anna völgy: Kovács — Csermák, Szabó, Bakó — Varga, Kertész — Butka, Révész, Sticker, Szeibert, Vereczkei. Edző: Klausz János. Siófok: Iszak — Farkas, Fehér, Fejes — Balázs, Kerényi — Erdei; Pongrácz, Szepesi, Papp, Takács. Edző: Haragh Tibor. Rögtön a siófoki csapat került fölénybe. A 14. percben Papp szögletrúgását a kapufa mentette. A 20. percben Kerényi harminc méteres bombája csattant a kapufán. A félidő végén feljöttek a hazaiak, és előbb Sticker majd Révész bombáját kellett hárítania Iszaknak. A második félidőben a széltől támogatott hazaiak lendültek bele, s 15. percben Szeibert vezetést szerzett. 1:0. Az annavölgyiek beálltak védekezni, ennek ellenére a 30. percben Takács megszerzett egy kapukirúgást, középre Erdeihez játszott, aki kiegyenlített. 1:1. A 35. percben Erdei a kifutó kapusba vágta a labdát. Két perccel később a siófoki jobbszélső érvénytelen gólt lőtt. Érdekes, változatos, izgalmas mérkőzést hozott a két bányász csapat találkozója, a siófokiak álltak közelebb a győzelemhez. Jók: Iszak, Fehér, Erdei, ill. Szabó, Révész, Szeibert. * * * További eredmények az Észak- közép csoportban: Ercsi—Cegléd 1:1, K. Tűzálló— V. Dimanó 2:1, Nyergesújfalu— Goldberger 3:1, Sárisáp—UFC 1:0, M. Acél—Csepel Autó 3:1, Elektromos—P. Bányász 1:0, Pénzügyőrök—Tokod 2:0. A bajnoki táblázat állása: Kikapott a Ferencváros és a Bp. Honvéd Kiesett a Diósgyőr és a Debrecen A labdarúgó NB I. huszonnegyedik fordulójában nem kapunk feleletet arra, hogy a Fe- •encváros vagy a Bp. Honvéd iyeri-e a bajnokságot. Mind a cét csapat kikapott, így változat- anul a Ferencváros vezet 3 pontul. Eldőlt viszont a kiesés, h Diósgyőri VTK és a Debreceni VSC jövőre az NB I/B-beij játszik. Vasas—Ferencváros 3:0, Dorog Tatabánya 0:0, U. Dózsa—Komló 2:2, Szeged—Győr 2:2, MTK—Debrecen 2:1, Diósgyőr—Pécs 1:0, Csepel—Bp. Honvéd 1:0. 1. Ercsi 18 11 5 2 48:18 27 2. Pénzügyőrök 18 11 3 4 44:16 25 3. Siófok 18 10 5 3 29:13 25 4. Sárisáp 18 11 2 5 32:16 24 5. K. Tűzálló 18 11 2 5 25:23 24 6. Cegléd 18 9 4 5 32:21 22 7. M. Acél 18 8 5 5 25:24 21 8. Annavölgy 18 5 7 6 23:31 17 9. P. Bányász 18 6 4 8 21:26 16 10. Nyergesújfalu 18 6 4 8 17:22 16 11. Goldberger 18 4 6 8 26:32 14 12. Elektromos 18 3 8 7 20:30 14 13. Tokod 18 3 6 9 13:35 12 14. V. Dinamó 18 2 7 9 18:29 11 15. UFC 18 3 4 11 20:33 10 16. Csepel Autó 18 3 4 11 18:40 10 A totó 13+1 találatos szelvénye: 2, 1, x, x, x, 1, x, 1, 2, 2, 1, 1. 2 +2. 13 találatot 1 pályázó ért el, nyereménye 327 063 75 forint. 12 találatot 28 pályázó ért el, nyereménye 7 787 50 forint. 11 találatot 423 pályázó ért el, nyereménye szelvényenként 515 - forint. 10 találatot 3504 pályázó ért el, nyereménye szelvényenként 93.75 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt, igy a 359 612 forintos jutalomlap, a 36. fogadási héten 13 plusz 1 találatot pályázó között kerül; felosztásra. A megyei bajnokság meglepetése a iábodiak hazai veresége A megyei labdarúgó bajnokság vasárnapi fordulójában valóban csak egy váratlan eredmény született, a két szomszédvár örök rangadóján, Lábodon a magára találó Nagyatád legyőzte a bajnokesélyes lábodi csapatot. tab—BARCS 2:1 (1:1) Tab, 400 néző. Vezette: Németh V. Tab: Gróf — Pető, Szabó, Simon — Garabon, Németh — Rácz, Puha II., Puha I., Czabula, Vendl. Edző: Czabula Miklós. Barcs: Gál — András, Pálmai, Krapecz Sinkó, Papp — Krámer, Hegedűs, Göncz, Kertész, Horváth. Edző: Szóvári György. A hazaiak több helyzetet dolgoztak ki és megérdemelten nyertek. G: Puha I. (2) ill. Göncz. Jók: Németh (a mezőny legjobbja), Szabó, Puha I. ill. Gál , Pálmai. Dietzel Ede MARCALI VM.—K. V. LOBOGÖ 2:1 (1:0) Marcali, 200 néző. V: Boldog. Marcali: Törzsök — Vörös, Pim- pauer, Hosszú — Szántó, Jakab — Molnár, Bene, Németh, Kisbor- só, Takács. Edző: Abonyi Károly. Lobogó: Perger — Bencs, Borda, Zacommer — Novák, Pereg — Nagy, Radax, Jusits, Műdig, Lábas. Edző: Zsoldos László. Végig a hazai csapat irányított, s bár nehezen, de megérdemelten nyert. G: Szántó, Molnár, ill. Radax. Jók: Szántó, Németh, Kisborsó, ill. Bencs, Pereg, Radax. Kálmán Sándor CSURGÓ—BALATONLELLE 1:0 (1:0) Csurgó, 500 néző. V: Darázsi. Csurgó: Kepler — Péczeli, Hottó, II., Szanyi — Boros, Hottó I. — Vörös, Sótonyi, Sebestyén, Luc- zek, Nagy. Edző: Bolla József. Lelle: Takács — Kónya, Nagy Molnár — Zsigmond, Türjei — Kovács, Büki, Kindler, Jabronka, Petrus. Edző: Molnár Lajos. A közepes iramú és színvonalú mérkőzésen Sótonyi gólja eldöntötte a mérkőzést a hazaiak javára* Jók: a lellei csapatból Kónya és Zsigmond, a csurgói együttesből senki nem játszott átlagon felül. Halmai Emil M. HONVÉD—FON YOD 6:3 (5:2) Fonyód, 200 néző. V: Végh. Marcali: Nagy — Csepeli, Sólymos, Pintér — Szokol, Papp Hegyi, Gőbölös, Kovács, Kecskés, Dóra. Edző: Borsfái Géza. Fonyód: Járfás — Zákányi, Liszkai, Pintér — Gerencsér, Molnár I. — Molnár II., Vida, Kolip, Papp Csapó. Edző: Horváth József. Míg a vendégek az első félidőben ki tudták használni a szél segítségét, szünet után a fonyódiak csak helyzeteket teremtettek. Egyetlen góljuk is ebben az időszakban öngólból esett. G: Gőbölös (2), Kecskés (2), Kovács Dóra, ill. Csapó, Vida 11-esből, Pintér öngól. Jók: Sólymos, Kovács, ill. Liszkai, Papp. Gimesi László GYÉKÉNYES—K. H. VASUTAS 1:1 d:l) Kaposvár, 100 néző. Gyékényes: Mészáros — Papp, Benyovszki, Gergelics — Horváth, Gerencsér — Krizsanics, Baróti Téglás, Bozsits, Németh. Edző: Róka Lajos. Kaposvár: Törzsök — Wéber, Kuti, Kovács I. — Takács, Miseta — Simon, Tallián I., Nagy, Tallián II., Lang. Edző: Nagy László. A vasutas rangadón a gyékényesi csapat jobban játszott, és közelebb állt a győzelemhez. G: Téglás, Lang. Jók: Mészáros, Baróti, ill. Lang Kuti. Kovács József NAGY AT AD—LABOD 2:1 (1:0) Lábod, 800 néző. V: Horváth Z. Nagyatád: Horváth — Németh, Fritz, Nagy — Bagyó II., Nezdei — Hangya, Simon, Selmeczi, Torma, Posta. Edző: Posta Ferenc. Lábod: Hornai — Tálas, Kiss Szokolics — Csoór, Mihóka, Prok- li, Borzas, Ilosfai, Fülöp, Takács. Edző: Selmeczi István. Az izgalmakban bővelkedő rangadón a játékvezető az első félidőt tévedésből harminc perc után lefújta. Aztán folytatódott a játék amelyben a vendégek bizonyultak jobbnak, és megérdemelten szerezték meg a győzelmet az érthetetlenül gyengén játszó Iábodiak ellen. G: Posta (2), ill. Fülöp. Jók: Fritz, Nagy, Selmeczi, Posta, ül. Mihóka. Bosznai Gyula K. DÓZSA—BABÓCSA 3:0 (2:0) Kaposvár, 200 néző. V: Buzsáki. Dózsa: Gábos — Zsunics, Kiss, Deák — Csima, Farkas — Bódis, Veverán I., Veverán II., Nagyréti, Molnár. Edző: Radnai István. Babócsa: Varga — Kakuszi, Bakó, Boda — Vadász, Radics — Paksi- ca, Hajdú, Embersics, Luczek, Bukovics. Edző: Spielva Károly. A Dózsa győzelme nein volt olyan sima, mint ahogy azt az eredmény sejteti. Szüngt után a széltől támogatott vendégek akár ki is egyenlíthettek volna. G: Nagyréti, Veverán II.. Molnár III. Jók: Gábos, Farkas, Nagyréti, ill. Hajdú, Embersics. A megyei bajnokság állása: 1. K. Vasas 19 12 5 2 52:25 29 2. Lábod 20 12 4 4 60:20 28 3. K. Dózsa 20 12 4 4 76:30 28 4. Csurgó 19 11 4 4 43:28 26 5. Marcali VM 20 10 5 5 51:29 25 6. K. Vasutas 20 8 7 7 51:32 23 7. Nagyatád 20 8 6 6 31:37 22 8. Barcs 19 8 4 7 37:33 20 9. Tab 20 7 4 9 36:36 18 10. Babócsa 18 7 2 8 26:31 18 11. Gyékényes 19 5 7 7 32:42 17 12. M. Honvéd 20 3 10 7 27:40 16 13. Somogyszob 18 5 3 10 27:53 13 14. K. V. Lobogó 19 4 3 12 30:47 11 15. Balatonlelle 20 4 3 12 23:52 11 16. Fonyód 19 1 3 15 11:72 5 Időjárás ' Várható idő-1 járás ma estig Felszakadozó felhőzet legfeljebb szórványosan előforduló eső. Mérsékelt északi szél. A fölmelegedés egy kissé fokozódik. Várható . , legmagasabb hőmérséklet 18—23 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 5 órakor 13.4 fokot, dél- uátn 2 órakor 11,3 fokot mértek. A Nap kél: 6,02, nyugszik: 18.25 órakor. A Hold nyugszik: 15,34 órakor. * Évforduló-naptár 125 éve, 1839. szeptember 1-én halt meg Guzmics Izodor László költő, műfordító és nyelvész. Sopron megyei molnár fia volt. Diákkorában kezdett verselni. Mint bencés tanár 17 évig tanított Pannonhalmán, s ez időben állandó és sűrű baráti levélváltásban állt Ka- zinczy Ferenccel. Tevékenységét főként a nemzeti műveltség emelése és a magyar nyelv széles körű elterjesztése érdekében fejtette ki. Latinos költeményeit, valamint elbeszéléseit, drámáit választékos előadásmóddal írta. Értékesek a dramaturgiai, költői és színművészeti nyelvről írt értekezései. Sokat fordított az antik görög költők: Szefoklész, Euripidész, Aiszkülosz, Theokritosz, Anakreon műveiből. Tagja volt az Akadémia alapszabályait kidolgozó bizottságnak, majd megalakulása után az Akadémia t-^ává is választották. Szenvedélyes nyelvújítóként lelkes szerepet vitt az Akadémia szótári munkájában. A magyar művelődésnek értékes, sokrétű munkása volt. — Harminctagú földműves- szövetkezti küldöttség indult vasárnap Virányi Istvánnak, a MÉSZÖV osztályvezetőjének vezetésével a Szovjetunióba. A somogyiak tíznapos ott-tartóz- kodásuk alatt ellátogatnak néhány fogyasztási szövetkezetbe is. — Bekerítik a balatonendré- művelődési otthont. A 140 méter hosszú kerítésre mintegy 50 000 forintot fordít a tanács. — Gyorshajtás következtében Ladon árokba szaladt a GA 72—78. rendszámú autóbusz. Sérülés nem történt, az anyagi kár ötezer forint. A balesetet Kelemen József gépkocsivezető gondatlansága okozta. Bűnvádi eljárás indult ellene. — A »J« diffúzióra tizenhárommilliót, a Skoda vákuumokra 1,5 milliót, a lé-elő- melegítőkre egjymillió forintot, általános karbantartásra hatmillió forintot költöttek az idén a cukorgyárban. — -EZEK A MAI FIATALOK« és -Mai élet, mai irodalom« címmel két műsort ál. lit össze a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának irodalmi színpada. A próbákat már elkezdték. — Súlycsonkítás miatt felelősségre vonta Dobri Lajos iharosi italboltvezetőt a Csurgói Járási Tanács V. B. Igaz-' gatási Osztálya. 500 forintra büntették. Háziasszonykonferencia volt tegnap Fonyódon a megyei nőtanács háztartási bizottságának rendezésében. Dr. Englender Zsuzsa, az Élelmezéstudományi Intézet munkatársa »Korszerű táplálkozás« címmel tartott előadást. Sallai Lajosné, a megyei nőtanács munkatársa az étkezés nevelő szerepéről beszélt. Szó esett a megyei szolgáltatás helyzetéről, a baromfiudvarok és a háztáji kiskertek fejlesztésének jelentőségéről is. Az IBUSZ őszi—téli társasutazásai a baráti országokba Az IBUSZ az őszei és a télen összesen 24 különböző útvonalén indít társasutazásokat a baráti országokba. Csehszlovákiába 7, a Német Demokratikus Köztársaságba 6, a Szovjetunióba és Romániába 4-4, Lengyelországba pedig 3 féle kirémlulást szervez a magyar turisták számára. Lesznek köztük városnéző utazások, magashegyvidéki túrák, valamint karácsonyi és szilveszteri kirándulások. A legolcsóbb útnak, a háromnapos pozsony-pöstyéni túrának 490, a legdrágábbnak, a 13 napos kijev-lenin- grádi-moszkvai kirándulásnak pedig mindössze 2470 forint az ára. Ai legolcsóbb szilvesz- terezés a lengyel Tátrában ezer, a legdrágább viszont Sinaian körülbelül 1800 forintba kerül. Arra a 7 napos drezdai útra pedig, amelyet Bécs , meglátogatásával is kiegészítettek, ezekben a hónapokban 2150 forintért viszi el [turistáit az IBUSZ. — Űj gomblyukvarró gépet vásárolt Csehszlovákiából a Csurgói Napsugár Ktsz. A gép harnvnc ember munkáját végzi el. Ezt a műveletet teljesen gépesítették. — Autóbuszkiránduláson vettek részt vasárnap a kaposvári La tin ka Tsz tagjai. A tsz- tagok Pécsen, Siklóson keresztül Harkányfürdőt keresték föl. — Űj bélyegek. A postavezérigazgatóság közli, hogy szeptember 2-án, az 1964. elnevezésű nemzetközi bélyegkiálli- tás és a 37. bélyegnap alkalmából négy — egyenként 2 plusz 1 forintos értékből álló sorozatot és bélyegblokkot hoz forgalomba. Szeptember 6-án a 9. női kosárlabda Európa-baj- mokság megnyitásának napján, az Események—Évfordulók bé- lyegsorozatqn belül kétforintos alkalmi bélyeget ad ki a posta. — NEGYVENEGY ÉVI NEVELŐI MUNKA UTÁN nyugdíjba vonult Markója Mátyás pedagógus, az öreglaki Általános Iskola igazgatója. A falu lakossága bensőséges ünnepségen búcsúzott el nevelőjétől. — A Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum Igazgatósaga értesíti az 1964/65. tanévre fölvett hallgatóit, hogy a tanév szeptember második felében kezdődik. Pótfelvételre jelentkezéseket szeptember 15-ig elfogadunk. A Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum igazgatósága. (3534) — A KPM Autóközlekedési Tanintézete szeptember 10-én középfokú gépkocsivezetői tanfolyamot indít azok részére, akik legalább kétéves gyakorlattal rendelkeznek. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Berzsenyi utca 2. Telefon 11-47. (27115) — Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a SZOT- (és nyugdíjas utalványok végső beváltási határideje szeptember 30. Kérjük, hogy az utalványokat legkésőbb szeptember 10-ig a legközelebbi TUZÉP- (földszöv) telepen előjegyzés végett mutassák be. Kaposvári TÜZÉP Vállalat. (27035) GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk és sógornőnk Fekete Matild f. hó 29-én 58 éves korában elhunyt. Temetése 1-én délután 3 órakor lesz a Keleti temetőben. Végh és Dezső család. (27135) Iparvállalat keres több éves gyakorlattal rendelkező könyvelőket. Ajánlatokat gyakorlat és fizetésigénv megjelölésé vei »Legalább képesített« jeligére 14278. számra a hirdetőbe kérünk. (14278)