Somogyi Néplap, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-27 / 227. szám
SomogyiNéplap UZ MSZMP megyei bizottsága ES A MEGYEI TANACS LAPJA SZEDIK A SZILVÁT Jelentés a határból Egy lsét alatt 754 hold vetés A hét eleji esőzés után fokozott lendülettel láttak hozzá szövetkezeteink az őszi munkák végzéséhez, a vetésben bekövetkezett lemaradás pótlásához. A hét második felében 19 754 holdon tették földbe a kenyér- és takarmánygabonát. Több mint 11 000 holddal nőtt az őszi árpával, csaknem 6000 holddal a rozzsal és másfél ezer holddal az őszi keverékkel elvetett terület. A marcali járásban például az őszi árpa négyötöde földben van, a csurgói járásban már csak mintegy ezer hold vetetlen még. Bár meggyorsították a takarmánygabona vetését a barcsi és a kaposvári járás szövetkezetei, mégis a megyei 50 százalékkal szemben csak 28, illetve 23 százalékra állnak ezzel a tennivalóval. Gazdaságaink egy része — igen helyesen — fölismerve a munka sürgősségét, hozzáfogott a búza földbe rakásához. A múlt héten összesen 1363 hold búzát vetettek el, százalékos arányban legtöbbet a nagyatádi, a marcali és a siófoki járásban. A vetés meggyorsítása követelményként állítja szövetkezeteink elé a betakarítás ütemének fokozását. A héten körülbelül három és fél ezer hold burgonyát szedtek föl gazdaságaink, azaz az összes terület 74 százalékát takarították le. Említésre méltó, hogy a legnagyobb területű kaposvári járásban befejezéséhez közeledik a burgonya szedése. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a kukorica törésével jobban állnak tsz-eink, eddig összesen 15 700 holdat takarítottak le. E munkában a csurgói járás halad az élen: a terület egyharmadán végezték el ezt a tennivalót. Viszont jóval a megyei szint alatt van a barcsi, a nagyatádi, a tabi járás teljesítménye. A napraforgó betakarítása vontatottabban halad az egy évvel korábbi ütemnél: a tavalyi 42 helyett a területnek csupán 12 százalékán végezték el ezt a munkát. A járások közötti őszi mezőgazdasági munkaversenyben a kenyér- és a takarmánygabona vetését, valamint a főbb növények — a burgonya, a kukorica, a napraforgó — betakarítását értékelték. A két fő tennivalóban elért pontszámok alapján állapították meg a helyezéseket. Az alábbi táblázat azt tükrözi, hogy százalékosan hányadán állnak a járások ezekkel a munkákkal, illetve a pontszám alapján milyen sorrend alakult ki köztük. Járás Vetés Betakarítás százalékban Pontszám 1. Csurgó 29 47 76 2. Marcali 34 37 71 3. Nagyatád 32 25 57 4. Fonyód 23 28 49 5. Siófok 26 30 46 6. Kaposvár 10 30 40 7. Barcs 15 23 38 8. Tab 21 15 36 A táblázat is igazolja, kelés figyelmeztet: A ponthogy a múlt héten a csurgói járás szerezte meg az első helyet. Meg kell azonban jegyezni, hogy a második helyen álló marcali járásban majd kétszer annyit vetettek — se téren őket illeti a megyei elsőség —, a betakarításban viszont a csurgóiak mögött állnak. Ez a versenyértészámok azt mutatják, hogy a megye járásainak eredményei között nagy eltérés van. Rendkívül fontos, hogy a mostani kedvező időt a legmaximáli- sabban használják ki szövetkezeteink. Csak igen szívós,j kitartó munkával teljesíthetik az előttük álló hatalmas feladatot. Hét dupla U&zoit Barátnők beszélgetnek duplájuk mellett. Ügy is lehet mondani, hogy kedélyesen pletykálnak. A kis szőke most került közéjük, figyelmesen hallgatja őket. A festett vörös, akit Zizinek hívnak, és kétségbeesve tagadja nagymamaságát, lángolóan ostoroz egy Micinek nevezett jelen nem levőt. Nem tud ettől a témától elszakadni, hiába próbálkoznak mással a többiek, akik láthatóan unják már, hogy ez a Mici milyen erkölcstelen, milyen felháborító, milyen égbekiáltó,, össze kéne fognia az ilyen ellep az emberiségnek! Aztán Zizi elrohan a fodrászhoz. A kis szőke elmélázva a hallottakon fejtegetni kezdi, hogy mégiscsak érdekes, hogy a jóval fiatalabb Micinek, ha egyáltalán igaz, valóban van valakije már tíz éve, Zizinek meg minden héten más szeretője van, és mégis Micivel van megakadva? Zizi barátnői egyszerre borkénnek föl. A kettőt nem lehet egy kalap alá venni!! Mici, az egy erkölcstelen nő, de Zizinek az orvos rendelte, szívem! — lym — A gyerek mindent észrevesz Pályázati felhívás A Somogyi Néplap szerkesztősége pályázatot hirdet újságíró-gyakornoki állás betöltésére. Jelentkezhetnek mindazok a fiatalok, akik kedvet és tehetséget éreznek magukban az újságíráshoz, és egyetemi vagy főiskolai diplomát szereztek. A jelentkezés határideje 1964. október 1. Részletes önéletrajzot, az egyetem, főiskola, munkahely javaslatát és a jelentkező pontos lakcímét a Somogyi Néplap szerkesztőségének kell beküldeni (Kaposvár, Latinka S. u. 2.). A fölvételi vizsga időpontjáról levélben értesítjük a jelentkezőket. a Balatonboglári Állami Gazdas ág gyümölcsösében. A nagyobb^ részt exportra kerülő gyümölcs szedésében mintegy 10« Kaposvári gimnazista segít. Pillantás a talált tárgyak listájára 39 kerékpárt hagytak el az idén Káposváron — Személyi igazolványukat is sokan elvesztik — Mi lesz a talált tárgyak sorsa? Sokszor kopognak a városi rendőrkapitányság hivatali helyiségeinek ajtaján azok is, akik valamit találtak, azok is, akik valamilyen értéktárgyukat elvesztették. A múlt év szeptember közepéig 58, az idén 69 talált tárgy ismertetőjele, megtalálási ideje, megtalálójának neve került a nyilvántartó könyv lapjaira. Nem keresik az elveszett kerékpárt Mit vesztenek el leginkább az emberek? A talált tárgyak statisztikájában a kerékpár vezet. Kaposváron ebben az évben harminckilenc talált kerékpárt vittek be a rendőrségre. A kerékpárokat leggyakrabban az italboltok és az állomás környékén hagyják el gazdáik. S a legérdekesebb az, hogy a legtöbb biciklit nem is keresik. 29 kerékpár-tulajdonos még annyi fáradságot sem vett magának, hogy a rendőrségen keresse elveszett biciklijét. Ott vannak ezek most is BORZASZTÓ — Borzasztó, úgy bánnak itt velünk, mint az ágrólsza- kadtakkal! (Endrődi István rajza) András apostol feje visszakerül Patraszba A Vatikán diplomáciája látványos megbékélési gesztust tesz a görögkeleti egyház irányában: a mintegy 1900 éve Patraszban keresztre feszített András apostol fél évszázada Rómában őrzött, aranyba foglalt fejét szombaton ünnepélyesen búcsúztatták, hogy azután a Görögországból érkezett főpapi csoport és a bíboros vezette vatikáni küldöttség hajón szállítsa vissza Görögországba. Az ereklye 1462-ben került Rómába, amikor az akkori patraszi pátriárka az előnyomuló török hadak elől kívánta biztonsága helyezni a pápánál. (MTI) a raktárban, s arra várnak, hogy gazdájuk elvigye őket. Kevesen lakatolják le az őrizetlenül hagyott kerékpárt. Ezt használják ki a bűnözők. Egy többszörösen büntetett személy 16 kerékpárt emelt el. (Akinek 1964-ben Kaposváron kerékpárja elveszett, jelentkezhet a városi rendőrkapitányságon a 7. sz. szobában). Ballonkabát, erszény, személyi igazolvány Most ősszel a ballonkabát, a kesztyű és a kardigán,»illetve a kuligán vív ki magának első helyet a listán. Minden időszak hoz néhány elveszett, illetve megtalált sportszatyrot, táskát, kulcsot és pénztárcát is. (Kulcsáért ebben az évben még senki sem jelentkezett, a megtalált erszényekben csak jelentéktelen pénzösszegek voltak.) Sokan elvesztik személyi igazolványukat is. Sajnos, a megtalálók nem szolgáltatják be az okmányt, inkább eldobják. Három hónapig őrzik a talált tárgyakat Megkérdeztük, mi lesz a talált tárgyak sorsa. Ha a jogos tulajdonos nem jelentkezik érte, a beszolgáltatástól számított 3 hónap múlva átadják a megtalálónak. Ha a megtalálónak nem kell a talált holmi, a rendőrség átadja értékesítésre a Bizományi Áruháznak, s ellenértékét az állami pénztárba fizetik be. I F. L. a nagyon elfáradtál, anyu, akkor szólok az apunak, ÁLON A LÓVERSENYRŐL Igen, igen, álmomban a lóversenytéren voltam, nem is akárki, szakember voltam ott, afféle átmeneti lény az istállógondozó és a má- zsálóember között. Rendkívüli megbecsülésnek örvendtem, a fogadók jobbról is, balról is kacsingatva keresték a kedvemet, diszkréten félrehívtak, hogy »Józsikám, csak egy pillanatra legyen szíves, már no». És én voltam szíves egy-egy pillanatra már no, úgy tárgyaltam velük a különböző sarkokban, zugokban, mint egy XVII. századbeli összeesküvő közvetlenül a herceg leszú- rása előtt. Persze tippeket kértek. És én adtam nekik. Magától értetődik: nem mindegyiknek ugyanazt. Az első menetben hét ló indult, és én vetésforgóban mind a hét nevet odasúgtam egy-egy érdeklődőnek, s elválván tőlük, az adott tippet a nevük mellé jegyeztem. Namármost: az egyik ló valóban befutott elsőnek. Erre én odamentem a nyerteshez, aki boldog volt, és a tippért húsz százalékban részesített. Ezután odajárulta a vesztesekhez is, s azzal vigasztaltam őket, hogy a második futamra még sokkal jobb tippjeim vannak, és következett a második vetésforgó. Aztán a második inkasszó, s a harmadik vetésforgó, és így tovább. Persze adtam magamra. Aki ötször egymás után rossz tippet kapott, annak hatodikra gondterhelt homlok- ráncolással kijelentettem: »Sajnos, a következő futam nyílt, nem tudok javaslatot tenni.» Végeredményben minden futamon nyertem — befektetés és rizikó nélkül, össz- nyereményem felülmúlta a sikeres fogadókét. De, mondom, ez csak álom volt; amikor fölébredtem, mindössze havi fizetésem lapult a zsebemben. Mínusz, persze, a levonások. G. P. Ml SOKOK Ugratás Béluci bácsi a raktár mókamestere, mindig tréfál, mindig ugratja munkatársait. A múltkor így panaszkodott kolléganőjének: — Ügy szeretnék kerékpáron hazamenni, de félek, hogy a lánc becsípi a nadrágomat. Munkatársnője elszalad, s két biztosítótűvel tér vissza. — Most már nyugodtan kerekezhet, Béluci bácsi. — Köszönöm, kedveském, de nekem biciklim sincs — neveti el magát az öreg. — lg — * * * Különbség Az egyik párizsi piacon két fiatal szobalány beszélget: — Kilépek. Már rettenetesen unom. Állandóan ezt kell ismételgetnem: »Igen, asszonyom, igen asszonyom.»-j Nekem még rosszabb. Folyvást a következőt kell mondanom: »Nem uram, nem uram!» * * * Ismertetőjel A vendég a falusi gazda fiához: — Hol van az apád? — Bement a disznóólba. A zöld kalapjáról megismeri. Figyelmeztetés Sohase érkezz haza váratlanul. Ha a feleséged nem lesz egyedül, kellemetlenséget okozol neki; ha egyedül lesz, magadnak szerzel kellemetlenséget. Minden A vadállatok ápolóját megkérdezi valaki: — ön egyben az állatok szelídítője is? — Ó, nem — válaszolja az szerényen —, csupán a fogukat mosom, és kefélem őket. Ez minden ... Alibi A bíró a vádlotthoz: — Volt már büntetve? — Igen, húsz évvel ezelőtt. — S szeretné, ha a bíróság elhinné, hogy ez alatt a húsz év alatt becsületes életet folytatott? — Ügy van. — S mit csinált? — Börtönben ültem! • • • Különös indok Az egyik expedíció már hónapok óta a Szaharában tartózkodik. Egyik este a tagok távollevő kollégájukról beszélgetnek: — Miért olyan szomorú állandóan? — Honvágya van. — Mindnyájunknak van. — De neki különösen. — Miért? — Mert a mamájának szik- vízüzeme van. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztőt WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár. Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10. 15-1L Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latínka 8. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünb meg. és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesftőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index: 2506?. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Latinka Sándor utca 6. I