Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-02 / 180. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK} Ira. 80 FILLÉR MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. évfolyam 180. szám. 1964. augusztus 2, vasárnap Hatvanöt új pedagógus Somogybán Tegnap délelőtt megyénk új pedagógusai összegyűltek a megyei tanács nagytermében, hogy ünnepélyesen letegyék esküjüket Az egybegyűlt fiatal nevelőket Varga István, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője köszöntötte, majd a megyei pártbizottság és a megyei tanács végrehajtó bizottsága nevében dr. Kassai János, a megyei tanács vb- títkára szólt hozzájuk. Kassai elvtárs ismertette megyénk oktatásügyi helyzetét. Kiemelte, hogy ma már minden járási székhelyen működik középiskola. Az 1963/64. tanévben a nyolcadik osztályt elvégzett tanulók 45,3 százalékát vették föl középiskolába. A személyi föltételek nem fejlődtek arányosan. Emiatt sok a megyében a képesítés nélküli nevelő. — Szép és nemes feladat vár önökre: a szocialista iskola munkatársaivá válni, harcolni a jobbért, a szebbért, az iskolareform megvalósításáért — mondotta egyebek között Kassai elvtárs, majd arról szólt, mit vár, mit kér a falu, a város, a megye kulturális élete legfiatalabb nevelőitől: példamutatást, az ifjúság lendületét, az új keresését a munkában és harcot a maradi- ság ellen, folyamatos önképzést, szerénységet. Legyenek ifjú nevelőink a tantestületi egység megteremtésében a? igazgatók legfőbb támaszai: tevékenykedjenek az ifjúsági mozgalmakban, az iskolán kívüli népművelésben erejükhöz, képességeikhez mérten. Ezt várja új nevelőitől Somogy megye, őket pedig várják az átalakulóban levő somogyi falvak — fejezte be szavait Kassai elvtárs. Ezután közösen elmondották az eskü szövegét, és Varga István bemutatta a járási művelődésügyi osztályvezetőket. Megyénkben az 1964/65. tanévben 14 egyetemről, 23 tanárképző főiskoláról és 2H felsőfokú tanítóképző intézetből kikerült fiatal pedagógus kezdi meg működését. Fonyódon ülésezett Vasutas-szakszervezet megyei bizottsága Fonyódon tartotta legutóbbi ülését a Vasutas-szakszervezet Somogy megyei bizottsága. Tárgyaltak a Kaposvár, Gyékényes és Somogyszob állomások utazószemélyzetének szolgálati óráiról, megvitatták, hogy mit tettek a szolgálati vezetők a havi üzemszemlék megtartásáért és a hiányosságok megszüntetéséért, végül tájékoztatták a részvevőket a legutóbbi ülés óta végzett munkáról. A vonatkísérő személyzet vezénylésével és szolgálati óráinak alakulásával kapcsolatban leszögezték: a vonatkísérőknek úgy kell dolgozniuk, hogy minél kevesebb legyen az önköltségi kilométer, a munkaórák száma pedig a megengedettet elérje, de ne haladja meg. A vonatkísérők foglalkoztatását a havonta elkészített forduló biztosítja. Az idei első félévben emelkedést mutatott a vonatkísérők teljesítménye és a gazdaságosság is. A gyékényesj vonatkísérők és fékezők nehezményezték, hogy két forduló között nincs megfelelő pihenőhelyük Kaposváron. A forgalmi irodában vagy a váróteremben töltik idejüket. Élénk vita követett minden napirendi pontot. A Vasutasszakszervezet megyei vezetői igen hasznosnak tartották a tanácskozást a maguk számára. Champagnole-ban meggyorsultak a mentési munkálatok Párizs (MTI). Champagnole-ban szombaton reggelre ismét bizakodó lett a hangulat. Az orléans-i olajmezőkről érkezett új fúrógép egész éjszaka megszakítás nélkül üzemben volt, és 20 métert haladt előre a betemetett bányászokhoz vezető függőleges mentőakna fúrásában. A 9 bányász mintegy 70 méter mélységben van. A mentési munkák irányítói most már derűlátóbban ítélik meg a helyzetet. Ha váratlan akadály nem jön közbe, egy-két napon belül sikerül felszínre hozni a kilenc bányászt. A beomlott bányafolyosók megtisztítása is biztatóan halad. Ezen a szakaszon a közeli kőszénbányákból érkezett vájárcsapat dolgozik. %'/ V ■ Mai számunk tartalmából: Félévi ssámvetés (3. o.) Műemlékvédelmünk (4. o.) Vízcseppek (5. o.) Kulturális melléklet a—8. o.) Gyermekeknek '9. o.) DÁNIA-ELVESZTETTE A ÍEJÉT' (10. o.) Miért csökkent a szakszervezeti könyvtárak tagjainak száma? (12. o.) közös Szovjet-angol közleményt írtak alá Moszkva (TASZSZ). Richard A. Butler angol külügyminiszter a Szovjetunióban tett látogatásával kapcsolatban szombaton Moszkvában szovjet—angol közös közleményt írtak alá. A közlemény szerint a Szovjetunió és Nagy-Britannia egyetértett abban, hogy a béke érdekeit szolgálná, ha megállapodás születne az atomfegyverek terjedésének meggátlá- sáról és ebből a célból megfelelő nemzetközi egyezmény jönne létre. A felek ismételten kifejezés^ re juttatták azt a meggyőződésüket, hogy az atomkorban a béke megóvása minden ország elsőrendű érdeke, függetlenül politikai vagy társadalmi berendezkedésétől. Azt kell tehát közös célnak tekinteni, hogy a vitás nemzetközi problémák békés és kölcsönösen elfogadható megoldásénak keresésére türelmes és építő jellegű tárgyalásokat folytassanak. A felek széles körű eszmecserét folytattak nemzetközi kérdésekről. Megvitatták, hogy a béke fenntartása érdekében miként kell erősíteni az ENSZ gépezetét. Erről jelenleg véleménycsere folyik, s a felek kifejezték készségüket, hogy hajlandók részt venni az e kérdésekkel kapcsolatos további véleménycserében. A felek kifejtették nézetüket az európai biztonság kérdéseiről, beleértve a német kérdés békés rendezésével összefüggő kérdéseket is. Véleménycserére került sor a laoszi kérdésben. A felek fő vonásokban kicserélték véleményüket az angol—szovjet kapcsolatok jelenlegi állapotáról és megvitatták a további haladás elérésére irányuló intézkedéseket. A Szovjetunió és Nagy-Britannia egyetértett abban, hogy a megbeszéléseken uralkodó együttműködési készség és szívélyes légkör lehetővé tette a feleket kölcsönösen érintő kérdések megvitatását, és hasznos lenne fenntartani az érintkezést, amikor erre lehetőség nyílik. Richard A. Butler és felesége szombaton kíséretével megtekintette Lenin egykori dolgozószobáját és lakását a Kremlben. Az angol külügyminiszter Lenin emlékét méltató bejegyzést írt a látogatási könyvbe. A Lenin-mauzóleum megtekintése után Butler és kísérete részletesen megismerkedett a Kreml látnivalóivaL Jelentés az Elektron—3. és az Elektron—4. működéséről Adzsubej befejezte nyugat-németországi látogatását Moszkva (TASZSZ). Az Elektron—3. és az Elektron— 4. tudományos űrállomások eredményesen folytatják a fegkör felső rétegeinek vizsgálatát. Az Elektron—3. szombaton, magyar idő szerint délelőtt ÍJ óráig több mint 184 fordulatot tett a Föld körül, és ez alatt sokszor áthaladt a belső sugárzási övezeten. Az erősen elnyújtott eliptikus pályán haladó Elektron—4. ugyaneddig az időpontig több mint huszonnégyszer kerülte meg Földünket, és negyvennyolcszor szelte át a külső radioaktív övezetet. A készülékek működése, a fe- * dólzeti hőfok és a légnyomás mindkét űrállomáson normális. Az. Elektron—3. űrállomással ötven- ’ szer, az Elektron—4. űrállomással ■ tizenkilencszer létesítettek össze-) köttetést. Értékes tudományos ada- , tok érkeztek a fedélzeti rendszerek működéséről. A kísérletek az előre megszabott program szerint folynak tovább. (MTI) Bonn (MTI). Alekszej Adzsubej, az Izvesztyija főszerkesztője befejezte kéthetes nyugat-németországi látogatását, és szombaton az NDK-n és Lengyelországon át hazaindult Pénteken, látogatásának utolsóelőtti napján részt vett a Münchner Merkur szerkesztőségi értekezletén, találkozott helyi vezető politikusokkal. Délután pedig sajtóértekezleten búcsúzott el vendéglátóitól. A szovjet vendég kiemelte, Nyugat-Németországban jártában lépten-nyomon tapasztalta, hogy az emberek ro- konszenwel tekintenek a Szovjetunióra. Itt az ideje, hogy a két ország, a Szovjetunió és Nyugat-Németország kapcsolatai megjavuljanak — hangoztatta. Az ugyancsak Bajorországban tartózkodó Szmirnov nagykövet Münchenből Wid- dersbergbe utazott és fölkereste dr. Hans Kroll volt moszkvai nyugatnémet nagykövetet. (A bonni kormány a nagykövetet azért váltotta le tisztségéről, mert az következetesen szorgalmazta a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok megjavítását.) Szmirnov tolmácsolta Krollnak Adzsubej jókívánságait — aki nagy elfoglaltsága miatt nem tudott ellátogatni hozzá —és ajándékokat nyújtott át a Kroll házaspárnak. Ezután Hruscsov szovjet miniszterelnök nevében meghívta a Szovjetunióba: töltsön néhány hetet a Krímben, a Fekete-tenger partján. A baj ráti beszélgetés öt óra hosszat tartott. Rendelkezés a részegek kijózanító szobába szállításáról Az Elnöki Tanács 1962. évi 18-as számú törvényerejű rendeiete alapján a belügyminiszter és az egészségügyi miniszter közös rendelkezést adott ki részeg személyek kijózanító szobába szállításáról. A rendelet egyebek között leszögezi, hogy a nyilvános helyeh botrányt okozó vagy magával tehetetlen részeg személyt a rendőrség szervei kijózanító szobába szállítják. A szállításról a rendőrség gondoskodik, ha azonban a részeg közelében nincs rendőr, vagy a rendőrt rövid időn belül nem tudják értesíteni, önkéntes rendőr is végezheti a beszállítást, amelyre rendőrségi gépkocsit, vagy ha ilyen nincs, egyéb, erre alkalmas járművet kell igénybe venni. A kijózanító szoba vezető orvosa a beszállított személlyel kapcsolatban intézkedhet többek között arról, hogy a fölvett személytől véralkohol, illetőleg laboratóriumi vizsgálat céljára vért vegyenek, illetve vizeletet gyűjtsenek. A fölvett személy ruházatát, használati és egyéb tárgyait, értékeit két tanú jelenlétében jegyzékbe veszik, és az elbocsátásig megőrzik. Ha a részeg akár a toeszal.-*as alatt, akár felvételkor vagy később a környezetében levő személyek egészségét vagy testi épséget magatartásával veszélyezteti, megfelelő kényszerintézkedéseket ganatosíthatnak. A továbbiakban a miniszteri rendelkezés kimondja, hogy a beszállított személyt kijózanodásáig, de legföljebb 24 órai időtartamra lehet a kijózanító szobában visszatartani. Az elbocsátásról a kijózanító szoba vezető orvosa határoz. A beszállítással és a kezeléssel, ellátással kapcsolatban költségek fejében a be: személy térítési dijat fizet, s ha e kötelezettségének nem te« ele get, bírósági végrehajtás ntSJMKe behajtani. Ha szállításkor rend«* ségi gépkocsit vagy mentőautót vettek igénybe, a mentőszállításra irányadó szabályok szerinti dijat Ir ............... más járművel f oszámítják fel, „cptótaxi stb. — történő szállítás esete ben a felmerült költséget köteles a beszállított személy megfizetni. A továbbiakban a miniszteri rendelet kimondja, hogy a kijózanító szobák a működési hely szerint illetékes tanács végrehajtó bizottsága egészségügyi osztályának (csoportjának) intézményei. A rendelet hatályba lépett. (MTI) Pótfelvétel a tudományegyetemeken és tanárképző főiskolákon A jelentkezés határideje: augusztus 20. #• ,<m&: v. r ' •v * - > rv' " V, ^ : Kaposváron, a Berzsenyi utcai benzinkútnál láttuk ezt a jelenetet. Az üzemanyag zállító autó éppen akkor érkezett, amikor a legnagyob volt a tömeg. Nem lehetne úgy megszervezni a benzinszállítást, hogy kevesebb bosszúságot okozzanak a járművezetőknek? A Művelődésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a tudomány- egyetemeken és a tanárképző főiskolákon a következő szakokra hirdetnek pótfelvételt: Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi kar esti tagozata angol tanári szakra, Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi kar soproni khelyezett esti tagozata angol és orosz tanári szakra, Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi kar levelező tagozata matematika és fizika tanári szakra, József Attila Tudományegyetem bölcsészettudományi kar pécsi kihelyezett esti tagozata angol és orosz tanári szakra, József Attila Tudományeg,, Leu: természettudományi kar nappali tagozata matematika-fizika tanári szakra és matematikus szakra, József Attila Tudományegyetem természettudományi kar levelező tagozata matematika és fizika tanári szakra, Kossuth Lajos Tudományegyetem természettudományi kar levelező tagozata matematika tanári szakra, Pécsi Tanárképző Főiskola zalaegerszegi kihelyezett nappali tagozata orosz—rajz, orosz—magyar, i orosz—ének—zene, matematikafizika, testnevelési—földrajz és testnevelési—történelem szakokra, Szegedi Tanárképző Főiskola nappali tagozata biológia—mező- gazdasági ismeretek és matematika —műszaki ismeretek szakokra, Szegedi Tanárképző Főiskola békéscsabai kihelyezett nappali tagozata orosz—ének—zene, orosz- testnevelés, matematika—ének—zé^ ne és matematika—rajz szakokra, Szegedi Tanárképző Főiskola szolnoki kihelyezett nappali tagozata magyar—ének—zene, magyar—rajz, matematika—ének—zene és matematika—rajz szakokra. A tanulmányi idő az angol és orosz szak esti tagozatán négy, a természettudományi karokon öt, a tanárképző főiskolák nappali tagozatán négy év. A tanárképző főiskolák békéscsabai, szolnoki és zalaegerszegi kihelyezett nappali tagozatán a tanulmányi idő két év, ezt követően a hallgatókat pedagógus-munkakörben helyezik el. A hallgatók ezután tanulmányaikat további két év alatt levelező úton fejezik be. A felvételi vizsga tárgyai a bölcsészka zakókon: magyar és a meg.fe’^’ ", ' -'elv, a természettudományi karodon: matematika és fizika, a tanárképző főiskolákon a választott szakoknak megfelelő tárgyak. A jelentkezés határideje: augusztus 20. A felsorolt szakokra azok is jelentkezhetnek, akiket az idén helyhiány vagy sikertelen felvételi vizsgaeredmény miatt valamely más felsőoktatási intézménybe nem vettek föl. Azok. akik a felvételi bizottság elutasító határozatát megföllebbezték, csak akkor jelentkezhetnek pótfelvételre, ha visszavonták föllebbezésüket, vagy ha azt az illetékes szerv a pót jelentkezés időpontjáig elutasította. Az idei felvételiken elutasítottak annak a dékánnak, illetve igazgatónak jelentsék be írásban, hogy melyik karra, illetve főiskolára kérik ismét felvételüket, akitől az elutasító határozatot kapták. A felsorolt esti gs levelező szakokra az idén érettségizettek is j eientkezhetnek. Azok, akik ez évben még nem kérték felvételükét felsőoktatási intézménybe, ha most érettségiztek, a középiskolánál, ha régebben érettségiztek, munkáltatójuknál nyújtsák be jelentkezési kérelmüket. A pótfelvételi vizsgákat augusztus Sl-e és szeptember 10-e között tartják. A Művelődésügyi Minisztérium a felsőfokú technikumok pótfelvételeiről rövidesen tájékoztatást af (MTI)