Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-07 / 184. szám
A tárgyalóteremből Lelketlen gyermek December 29-én késő éjszaka riadt kopogásra, segítségéri könyörgő hangra ébredtek Kaposváron a Latinka Sándoi utca 5. számú ház lakói. Többségük azonban nem nyitott ajtót, hiszen a házban napirenden voltak a botrányos jelenetek özv. Dóra Mihályné és leánya, Szentgyörgyi Jánosné között. Az egyik ajtó végre mégis felnyílt. Ott állt az öregasszony véresen, összefagyva ... — Jaj, segítsenek... A lányom agyon akar verni... özv. Dóránét még azon az éjszakán kórházba szállították. Az azonnali orvosi beavatkozás és a gondos kezelés ellenére állapota egyre súlyosbodott, és január 7-én meghalt. — A fejére kapott ütésektől agyrázkódást, illetve agysérülést szenvedett __ Ez váltotta k i később a tüdőgyulladást, majd pedig ez okozta halálát — állapította meg az orvosszakértő. A Kaposvári Járásbíróság dr. Gelencsér Ilona-tanácsa halált okozó súlyos testi sértés bűntette miatt vonta felelősségre Szentgyörgyi Jánosnét, a lelketlen gyermeket. — Mindent megadtam anyámnak, amit egy gyermek megadhat — védekezett. — De képtelen voltam tűrni szeká- lását, mindig feldühített, mert pálinkáért üldözött.. . Ha bántottam is, dühömben tettem — magyarázkodott. A házban lakók vallomásaiból: — Durva, goromba volt anyjával szemben... — Állandóan üldözte, szidalmazta, bántalmazta... — Az idős asszony többszöi nálunk vagy valamelyik másik szomszédjánál keresett menedéket ... — Gyakran ütötte anyját, ha az szólni mert neki ... Szentgyörgyiné alkoholista, nem dolgozik. Anyját többször szociális otthonba adta, hogy ne kelljen eltartásáról gondoskodni. Alkoholos mámorában nem tudott uralkodni indulatain, amikor anyjával összeszólalkozott. A múlt év december 19-én meszelővei anyja arcába vágott. Az véresen, a mésztől fehér arccal szaladgált segítségért a szomszédokhoz. — Agyonütöm ... Ügy megvágom, hogy kiesik az egyik szeme ... Szájon váglak, hogy a falnak esel — hallatszott gyakran Szentgyörgyiné kiabálása. December 29-én nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott. Késő este ismét anyjára támadt, leteperte az ágyra, fejét verte. Az idős asszony eszméletét vesztette, majd amikor magához tért, átmenekült a szomszédba, azok vitették be a kórházba. * * * A bíróság a lelketlen asz- szonyt kétévi szabadságvesztésre ítélte, és öt évre eltiltotta jogainak gyakorlásától, egyúttal elvonókúrára is kötelezte. Sz. L. Szó szerint »-Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes«... 7A.its.dka kartács meg. a fáit Uuk.M.iea Tricselka az utolsó pillanatban érkezett a vonathoz, de bármennyire sietett is, egy-két kellemetlen tapasztalatot szerzett az állomáson. Hogy mit látott, s mi történt vele, arról — kezében egy cső főtt kukoricával — így számolt be útitársainak: — Hát kérem, ami igaz, az igaz. Szóval az az igaz, hogy semmi esetre sem volnék vasúti takarítómunkás. Hogy miért? Elsősorban .azért, mert annyi itt az eldobott cigaretta- és almacsutka, barackmag, hogy csak na! Mert ezek a „Q& estét mai fiatalok — a kocsiban idősebb évjára- túak tartózkodtak — csak szórják a szemetet kényükre, kedvükre, pedig biz’ isten, nem törne le a karjuk, ha a szemétgyűjtőbe tennék azt, ami oda való. Csaknem hanyatt vágódtam most is, mert nem vettem észre a földön heverő dinnyehéjat. Mondják, én nem tehettem volna meg, hogy már a pályaudvaron megegyem ezt a kukoricát? — mutatott a markára, melyben még mindig ott árválkodott kedvelt csemegéje. — De én hozií zászoktam a rendhez. Megvártam, míg a vonat elindul, s majd ha befalatozom, kidobom a vonat ablakából. S miután mondóká- ja végére ért, komótosan lerágta a csövet, s aztán háttal az ablaknak állva kihajította. Éppen a tüskevári állomáson haladtak át, s a cső egy, az ellenvonat ablakán kihajoló öregúr borotvált fején csattant. Az meglepetésében ezt kiáltotta Tricselka Ignác- nak: — Megállj, találkozunk még, te piszok huligán! . .. (Fonai) A szépség csöndes diadalútja jyémelyik híradás különös figyelmet érdemel. Az ■L* például, hogy tavaly az első félévben 30 millió forintért adtak el képeket a Képcsarnok Vállalat fiókjai, s hogy ezt a rekordösszeget az idén, az év első hat hónapjában 16 százalékkal túlszárnyaltak. Megtudtuk a szerény hírből azt is, hogy olajfestményeket, akvarelleket és rajzokat már mintegy tizenötezer művészetkedvelő ember vásárol rendszeresen az országban. Vevő törzsgárdáról van itt szó. Vevőre talált az idén mintegy 40 000 művészi rézkarc — mintegy négymillió forint értékben —, továbbá 15 000 művészi kivitelezésű reprodukció. (Ebből 60 százalékkal több kelt el, mint egy évvel ezelőtt.) De a tizenötezres rendszeres vásárló mellett már csaknem ezer olyan vásárlót is nyilvántartanak, aki részletre vesz meg egy-egy neki tetsző szép műalkotást. Kétszázezer ember tanúsítja, íme, kulturális forradalmunk életerejét. Szándékosan tartózkodunk ez alkalommal az »olcsó« összehasonlítgatá- scktól, noha a csábítás rendkívüli. Nem lenne nehéz meghökkentő képet rajzolni arról, kik vásároltak műalkotásokat és mekkora értékben a régi Magyarországon. Kiderülne, hogy éppen azok, akikben olthatatlan lánggal lobogott »éhe a szépnek«, még a kenyérre valót sem igen tudták megkeresni; hogyan is adhattak volna ők pénzt képekre, festményekre, rézkarcokra? Legföljebb egy-egy forgalomból kimúlt képesújság reprodukciómellékletét függesztették ki szobájuk falára... Mekkorát változott azóta a világ! Mind Budapesten, mind pedig a megyei városokban tárlatokat rendeznek — képzőművészeti boltokban, múzeumokban, üzemekben — a mai magyar festők, szobrászok és grafikusok műveiből. Sok-sok falusi ember otthonába kerültek azóta szép és értékes művészi alkotások. »Sivatag lenne művészet nélkül az élet« — mondotta a tárlatok egyik látogatója. És ha e mondás költői túlzását leszámítjuk is, igaz a mondás. Az illetékes szervek — köztük a sajtó — szívós, következetes harca a giccs ellen kezdi megteremni a gyümölcsét, bár természetesen még sok tennivaló van e tekintetben. A szépség csöndes diadalútja ez .ÍZ Lámpagyújtáskor mindig békesség száll a házra. Sercen a gyufa — de előbb matatni kell utána, mert jócskán besötétedik már, amikor világot gyújtanak —, im- bolyog a láng, aztán óvatos kézzel lecsavarják, hogy el ne pattanjon majd az üveg, s ha már fölkerült az is a lámpára, felszítják megint a lángot. Sárga fény önti el a szobát, az árnyékok a sarokba szorulnak. »Jó estét...« Ha gond van is vagy szomorúság, meg nem értés a családban, ilyenkor, lámpagyújtáskor, amikor egymást és az estét köszöntve kimondják ezt a két szót, rövid időre legalább nyugalom, békesség teremtődik. ».Jó estét. Szép — az országban mindenütt ismert — szokás lámpagyújtáskor az estét köszönteni. De elmarad lassan sok helyen már, különösen ott, ahol egy kapcsoló kattintására támad világosság. S egyre több az ilyen ház, több a fény, világosabbak az esték. Jó estét kell hát mondanunk, de most már a petróleumlámpának is, mert napja leáldozóban, élete estébe hajlott. AZ ŐSSZEL ELSŐSÖK LESZNEK... Kiflit uzsonnázni, amelyben téliszalámi és paprika van, nem egyszerű feladat. A kiflinek két vége van, s ha az ember jó erősen megfogja mind a két kezével, nem tudja, honnan harapjon. Arról nem is beszélve, hogy oldalt kipotyog hol a paprika, hol a szalámi. A Füredi úti óvodában a csodálkozó szemű kis Gergely Évi táplálkozási problémája hamar megoldódik. Lovagias fiú szomszédja igen hasznos tanáccsal látja el: leghelyesebb külön megenni a paprikát, külön a szalámit. így történik, és mire a homokozóhoz sorakoznak, Évike már csak az üres kiflit szorongatja. Ifjú riportalanyaim itt már ügyet sem vetnek rám. Mit kezdjenek egy nénivel, aki nincs játszóruhában, tehát csak a homokozó szélére kuporodhat? Sőt talán még labdázni sem tud! Az érdeklődés középpontjában egy szöszke kislány áll, aki csodálatos homoksüteményeket borít a homokozó kőpárkányára, a kisfiúk pedig versenyszerű gyorsasággal ásnak. Alagutat. Cselhez folyamodom: zsebemből előkerül egy csomag cukor. így már más, lehet vitatkozni, hogy: »Az enyém fehér!« »Az enyém meg piros!« Rövid időre sikerül magamra hívni a gyerekek figyelmét. — Hányán mentek az őszszel iskolába? Tizennyolc-húsz kar emelkedik föl. Lelkes süvítés: »Én is! Én is!« — Hallgass, te nem is tudtál felelni a vizsgán! — torkollja le az egyik kislány a másikat. Mielőtt hajba kapnának, kiderítem, hogy valóban volt vizsga. Mindenki szerepelt. — Te mi voltál az előadásban? — mutatok a mellettem álló piros arcú, szőke kislányra. — Én? Én kibújtam a párnából. — Büszkén mosolyog. Az iskola varázslatos téma körükben, szívesen újságolják, hogy van már táskájuk. Aktatáska! ... — Az nem jó — kiáltja nagy szakértelemmel egy jövendő elsős. — Miért, neked milyen van? — kérdezem. — Gyönyörű fekete hátitáska. Azzal jól lehet majd futni. Most már egymás szavába vágva dicsekednek. — Nekem színes számolókorongom is van! — Nekem meg valódi tolltartóm! — Nekem is, és tele van színes ceruzával, csak apukám nem engedi használni, pedig annyi van benne, hogy alig fér el — méltatlankodik az egyik elsősjelölt. Molnár Pityu egy igazi olvasókönyvet őriz. Csak régi már, és minden lapja ragasztott, de azért nagyon szép! — Szívesen mentek iskolába? — Igen! — Miért? — Mert ott nem kell délután aludni! — válaszol egy őszinte hang, és egyöntetű helyeslés kíséri. Érdeklődöm, láttak-e már belülről iskolát. Igen, kétszer is. Sokuknak tetszik az iskola, csak egy ötéves kisfiú viszolyog. — Én nem akarok iskolába menni, ott kormost kapok — mondja. Nem sikerül kiderítenem, kitől szerezte információját, de az önkéntes agitátorok hamar meggyőzik. — Te buta, ott megtanítanak olvasni meg írni! Kiderül, hogy írni mindany- nyian nagyon szeretnének már. Radics Gabi kusza ákombáko- mokkal, néhány fordított kígyóval telerajzolt papírt nyom a kezembe, nézzem meg, ezt ő »írta«, valódi iskolásbetük! Amikor megcsodálom, a fekete szemű Novák Nándi közli, hogy írni ugyan még nem tud, de számolni elszámol húszig is! Búcsúzóul akad egy-két aggályoskodó, aki megkérdezi, tudom-e milyen nehéz az is'ko- la. Különösen a második osztály? Nézzem csak meg — nyomnak a kezembe egy kék fedelű iskolásfüzetet, az udvarban lakó második osztályos kisfiú tulajdonát. Átlapoznom, majd elbúcsúzom tőlük. Legközelebbi találkozásunkkor, a viszontlátás alkalmával már óvodából »kinőtt«, komoly kisiskolások lesznek... Moldovan Ibolya Akad még persze, tanyákon leginkább, ahová nem ért el a villany, s öreg házakban, faluszélen. Néhol a szükség tartotta meg, máshol csak a ragaszkodás: »-Jó ez már nekünk így is ...« De mégiscsak fogy, kevesebb lesz évről évre, mert futnak a vezetékek, s villanyt kapott az ország utolsó faluja is. Akad még petróleumlámpa, nem is kerül még egyhamar múzeumba, de megtehetjük már, hogy fotója mellé — ellentétül, összehasonlításul — nem villany, szikrázó higanygőzlámpa képét tesszük, nem a legújabbat, hanem a még régebbit: a gyertyát. Mert feltámad, úgy látszik, a régi korok e pislákoló kelléke. Míves mesterek keze éleszti újjá lakásdísznek, hangulatteremtő eszköznek egy meghitt, csöndes. békességes esti óra kedvéért. S hogy — ha nincs is már lámpánk — mondhassuk e két szót, úgy olyan hangsúllyal, mint régen: »Jó estét..», I stílusos 1 • Fonyódon, az új gimná> zium ebédlőjében a következő jelmondatot láttuk: »Csak esznek, esznek, nem beszélnek, esznek.« József Attila 'Éhség című versének zárósorát bizonyára a ; pedagógusoK szemelték ki ; nevelő célzattal az ebédlő I : jelmondattal való ellátása- j ra. ; A diákok viszont — maradjunk József Attilánál — ezt tartják ebédlőbe illő idézetnek: »De szeretnék : gazdag lenni, egyszer liba- ; í sültet enni...« itt! — ng — * * * Nem kell titkolni — Nekem, az ügyvédnek meg kell mondanod a tiszta igazat. Ha nem követtél el bűntettet, hogyan fogod kifizetni a honoráriumomat? * * * Mi mindent csinálnak egy kutyával... Sokan idomítják. Johnson elnök például a fülét húzta meg egy ebnek. Aztán mosdatni, illetve füröszteni is szokták a kutyákat. Ezúttal két ebtisztítási módozatot ismertetek. > Estefelé jártam az egyik kaposvári családnál. A ház : őrzője — jól megtermett dán dog — éppen tisztálkodott a hagyományoktól egy kissé eltérően. Ekkora ku- ; tyát elvégre nem lehet a lavórban szappanozni, és a vizet sem szereti túlzottan. Jobb híján a napi kutyamunka porát porszívóval távolították el. Tegnap a TRANSZVILL- ; ban jártam. Az udvaron ; üldögélt egy hatalmas far- ; kaskutya, és békésen tűrte : a gumislagból ráspriccelő vizet. Szőrét lelapította az ; erős vízsugár, oldalán vé- ; gigcsurgott. Mikor a fürde- ! tő fiatalember elzárta a 1 csapot, a kutya felpattant, | bolondul megrázta magát, ; kótyagosan szaladgált egy i kicsit, aztán a legnagyobb I örömmel meghempergett a ! porban ... Hogy mit mon- \ dott a kutyaőrnek a fiatal- ; ember, azt nem hallottam. — sn — * * * Salvador Dali újabb bolondériái Salvador Dali, a festményeiről és bolondériájáról ; nevezetes spanyol művész cadaques-i otthonában azt állította, hogy a marslakókkal találkozott és beszélgetett. Állítása szerint a marslakók szeme olyanféle, I mint a legyeké: több domború lencséből áll. Dali a barcelonai rádió- , nak adott interjújában arról is beszélt, hogy különleges készüléket szerkesztett, amelynek segítségével háromdimenziós. plasztikus vizuális jelzéseket ad és vesz a marslakókkal való kapcsolatában. A készülék tinikus Dalinevet visel. * Így hívják: »abplanitnotumpostigeruk.« Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei iizoitsága P« a Somo»»v megyei Tanár* lapia. Főszerkesztő: WTRTB LAIOS. Szerkesztőség; Kaposvár. Latinka Sándor u. t Telefon 15-10. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, i.atinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. beküldött kéziratot nem őrzőnk meg. és nem adunk vissza. i erjeszti: a Masrvai f'o*ta Elő* izethetö a hetvt no«tai' vn?>ioknál és postáskézbesftőT.nél. Előfizetési díj egv nőnapra 12 Ft. Index: 250F3. Készült a Somogy rpeg.vei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.
