Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-05 / 182. szám

Szerda, 1964. augusztus 5. 3 SOMOGYI NÉPLAP A tervezettnél több hízómarha, tojás, baromfi és tej a tabi járásban (Tudósítónktól.) A tabi járás termelőszö­vetkezetei, háztáji és egyéni gazdaságai túlteljesítették el­ső félévi hízómarha-, tojás-, baromfi- és tejértékesítési tervüket. Hízómarhából az előirányzott kétezer helyett 2019-et, a tervezett 4 900 000 darab tojással szemben pedig 6 285 000 darabot értékesítet­tek. Ezenkívül 13 mázsa ba­romfit és csaknem 2000 hek­toliter tejet adtak terven fe­lül közfogyasztásra. Az első félév hízottsertés- értékesítési tervét 95,1 száza­lékra teljesítette a járás: alig háromszázzal maradtak le az előirányzott 6600 darabtól. Főként Kánya, Nagyberény, Törökkoppány és Nágocs járt elöl jó példával. Vágómarhá­ból a törökkoppányiak, tejből a somiak, tojásból pedig a ta~ biak adtak legtöbbet terven felül közfogyasztásra. Aratás után kőkúti Petőfi Tsz-ben A MÜLT HÓNAPBAN Kő­kútoin jártunk, és írtunk a Pe­tőfi Tsz szénabetakarításáról, arról, hogy vontatottan megy a takarmány hazahordása. Meg­állapításunkkal nem értettek egyet a szövetkezet vezetői. Nálunk nincs lemaradás — mondták. Fodor Lajos tsz-el- nöknek nem tetszett, hogy bí­ráltuk a takarmányhordás kö­rüli huzavonát. Varga János párttitkár így adott hangot véleményének: »Sokfelé jár­tam a megyében, másutt is láttam behordatlan szénát. Miért éppen a kőkútiakról ír­ták meg, hogy találtak náluk kaszálatlan füvet és behordat­lan szénát? Tehát a fő kérdés: Miért szúrt szemet nekünk, hogy eb­ben az erdők közé dugott szö­vetkezetben lassan megy a szénabehordás? Erre röviden válaszolhatunk. Kőkúton a szá­las takarmány zömét a rét ad­ja, a pillangósoknak nemigen kedvez a homokos talaj. És ha annyira fontos a réti fű, még inkább idejében kellene leka­szálni, felgyűjteni és kazaloz- tű. Mindezzel bizony elkéstek egy kicsit a kőkútiak. Ezt ír­tuk meg akkor. Azóta kazlakba hordták a szénát, az aratással is végez­tek, és bár a tsz vezetői még meg-megemlítik az egy hónap­pal ezelőtti újságcikket, hozzá­teszik azonban, hogy azóta ja­vult a helyzet, s »nézze meg az elvtárs, most hogyan ál­lunk a munkákkal«. Megnéztük. Ezeknek a nagyobb közsé­gektől távol eső települések­nek — Kőkút, Alsótapazd, és Alsógyócs — lakói a Petőfi Termelőszövetkezetben a ho­mokból élnek. A homok válo­gatós, nem terem meg rajta minden növény. A mezőt jár­va láttuk, hogy asszonyok sze­dik az uborkát, dolgoznak a dinnyetáblán, a dohányföldön, férfiak hordják a mezőről, és rakják asztagba a gabonát. Amikor mások még alszanak... Hajnalban a „tejúton“ — 1500 liter tejföl naponta — Boltnyitásra ott a tej — Jó reggelt vagy jóestét? Csak bólintással válaszol­nak, másra nincs idejük, meg a motorzúgás úgyis elnyelné a szavakat Egész kannahadse­reg vár elszállításra; fürgén mozognak az emberek, emel­getik a kannákat. Csak egy kékruhás, borostás arcú ember szól oda, miközben felmászik az egyik autóra: — Magának ilyenkor még aludnia kellene ... De nekik nem. Hajnali két óra van, csípős a levegő. A Tejipari Vállalat Cseri úti te­lepén indulásra várnak a gép­kocsik. Tejet, kakaót, tejfölt szállítanak a Balaton-partra és a nagyobb községekbe, pél­dául Nagyatádra, Barcsra, és ahol tejkimérés van, a lakos­ság ellátására. Ez a kép fo­gadna minden reggel. A gép­kocsivezetők, a rakodók a vá­ros legkorábban kelő embe­rei ... Nagy Imre főművezető a szállítást ellenőrzi. Éjféltájt jött be. — Ha elmennek a vidékiek, három órakor megkezdik a ra­kodást, a szállítást a városiak — mondja, — Így megy ez mindennap. Dicséri a szállítókat. Renge­teget dolgoznak. Lukács Gábor és Detics Imre gépkocsiveze­tők, Király István és Hofmann János kísérők 12—14 órát dol­gozónak naponta. Kiviszik az árut a megyébe, estig össze­szedik a kannákat, aztán reg­gel kezdik elölről. A városnak hasonlóképpen. Aligha alsza­nak öt óránál többet. Közben bemegyünk az üzembe. A gépeket »mosdat­ják«. Reggelig pihenhetnek, lávéve a vajcsomagolót. De ők nem is pihenhetnek, hisz So- mogyon kívül Tolnát, Bara­nyát is Kaposvár látja el vaj­jal. — A legtöbbet szidott gé­pünk — mutat a főművezető az »alvó« palackozóra. — Nemrégen kaptuk, de egész nap javítani kell, hogy este dolgozhassunk vele. Az egyik legrosszabb konstrukció ... Siófokon is ilyen van, de ott már üzemen kívül helyezték. Pedig nagy szükség volna rá, hisz megnőttek az igények a palackos tej iránt. Amíg megérkeznek a városi tejszállító kocsik, az üzem ter­melési adataival ismertet meg Nagy Imre. Ma például 14 850 liter kanna tejet szállítanak el, ebből 4875 liter a Balatoné. Az üzem naponta 18 000 liter te­jet dolgoz fel fogyasztásra, ezenkívül 1500 liter kakaót, 1500 liter tejfölt állít elő na­ponta. Tizenkétezer liter tej­színből készítenek vajat. Há­rom tartálykocsi hozza be a tejet a tsz-ekből, állami gazda­ságokból. — Az éjszakai tej zömmel a másik telepünkre megy — mondja a főművezető —, a sajtgyárba. 18—20 000 liter na­ponta ... Egy szőke fiatalember lép be az irodába, bélyegzőt akar. ö az egyik »városi« gépkocsi- vezető, Szulimán István. — A múltkor egyedül rakod­tam ... — mondja Nagy Imré­nek. — Megszökött a kísérőm... — Nem bírja mindenki ezt a hajtást — válaszol az. A szőke bólint. — Már én sem bánnám, ha leváltanának. Egy hónap óta csinálom, kezdek kimerülni... Közben kísérője, Nagy Imre szerint az üzem egyik legügye­sebb, legmunkabíróbb, leg­gyakorlottabb rakodója, Traub József felrakta az árut. Negyed négy van, kezdik a szállítást a városnak. Elindulok, hogy én is végigkísérjem a tej út­ját. A portánál megállunk. A másik gépkocsi vezetője, Han- dó János beszól az ablakon. (Tréfálkozik Szulimánnal, ne­vetésük visszhangzik a hajnal­ban. A város még kihalt. Egy-egy bolt előtt megállunk. Le se ál­lítják a motort, csak kiugra­ttak a kocsiból, pillanatok alatt lerakják a tejet, s indulunk tovább. Fogynak a boltok, fogy a kanna. Az első körnek vége Aztán jön a második, a har­madik. Boltnyitásra mindenütt ott a tej... Strabl Márta — KEVÉS A MUNKABÍRÓ EMBER — mondja az elnök. Számba vesszük, mennyi van valójában. A 152 nyilvántar­tott tsz-tag közül 54 az öreg­ségi vagy munkaképtelenségi járadékos, további 20 ember csak papíron ts-z-tag, ugyanis másutt dolgozik. Körülbelül 60—70 emberre lehet rend­szeresen számítani, pedig a szántóföldi kertészetben sok kézre van szükség. És vegyük még hozzá, hogy a csaknem 400 hold kenyérgabonából mindössze 60 hold a búza, a többi rozs. Ezt a hosszú szá­rú, erős gabonát mind kaszá­val vágták le. — Ilyen kevés emberrel ek­kora területről learatni a ka­lászost nem kis dolog — hal­lom az elnöktől. Egyetértünk. De már túl vannak rajta, fo­gattal meg a gépállomás te­herautójával már hordják a kévéket. Tisztul a tarló, fogy­nak a keresztek. Közben tö­rik a dohányt, az utolsó simí­tásokat végzik a dinnyeföl­dön, szedik az uborkát az öt­holdas táblán. Minden rend­ben megy, és azt mondják a szövetkezet vezetői, elérhetik- a tervezett — csaknem 40 fo­rintos — részesedést. Persze ehhez még sok minden kell, egyebek között azt is, hogy ne álljon meg a munka a le­takarított gabonatáblákon, ha­nem szántsák a tarlót. A vezetők elmondják, hogy 12 holdat szántottak fel, jól­lehet több mint 80 hold má­sodvetést terveztek. Mi lesz ezzel a területtel? — Idejében végzünk — mondják határozottan. Augusztus eleje van. ötven holdon zöldtrágyának valót, 38 holdon pedig takarmányt akarnak termelni. — Nem késnek el vele? — Eddig nem volt üres te­rületünk, ahova a gépekkel beállhattunk volna. — De most már van. — Igen. Várjuk is a trak­tort a gépállomástól. A párttitkártól kérdezem: Hogyan csinálta egyéni gazda korában? Sorolja, hogy az aratás után gereblyével lehúzta az el­szórt kalászokat a tábláról, aztán szántott, vetett. — Ez volna a rendje most is. Idejében földbe tehetnék a takarmánynak meg a zöldtrá­gyának valót, s jobb magágyat adhatnának az ősziek alá — mondom. IGAZAT ADNAK. De meg­jegyzik, hogy ez nemcsak tő­lük függ, hanem a Nagybajo­mi Gépállomástól is. Ha ad­nak traktort, előbb végeznek, és nem érheti őket bírálat Mint a szénahordáskor ... Hemesz Ferenc Szelídítik a Tiszát Mi mindent mondtak már a igaz, s érvényes mindmáig aaz Tiszáról! Hogy szeszélyes, mint egy menyecske, szélsőséges, szelíd, vad, kiszámíthatatlan, tom­boló, csöndes. Ráragadt a szőke jelző is, meg az, hogy kanyargós. Hanem ezt az a sokféle jelző, amivel illették eleddig Hisz van még pánt­likája elég, ezért aztán —kü­lönösen fent Szabolcsban, Szatmárban, ahol nagyobb a sodrása — sok bajt okoz ma is. Szaggatja, rongálja a par­ii Követ Tokaj ad a munkákhoz. Daru rakja meg a hatalmas uszályt. utóbbit Mikszáth szebben fogalmazta. »Máslija« van a Tiszának, »kanyarog, mint a kibontott pántlika. A csóna­kot, amiről Tokajban lema­radt az utas — Mikszáth írja —, könnyen utoléri gyalog­tokat a kanyarokban, sok száz hold jó föld, kert, gyümölcsös vált a martalékává. De ha meg tudták zabolázni annak idején, legvadabb korá­ban, akkor most ne tudnának elbánni vele?! , Ürül az uszály, épül az erős partfal. A nagy tantestület igazga­tójának igencsak nyugtalan éjszakája volt: reggel fél nyolcra behívatta Kovács kartársat, a tanári kar beosz­tott nevelőjét, hogy felhívja pedagógushoz méltatlan ma­gatartásának megváltoztatá­sára. Kovács kartárs ugyanis — aki egy idő óta feleségétől különváltan él — néhány hó­napja gyakrabban jelenik meg egyik kolléganője társa­ságában nyilvános (és ahogy a rossz nyelvek mondják: in­kább nem nyilvános) helye­ken: moziba járnak, presszók­ban látni őket, szombatonként zenés szórakozóhelyen is meg­fordulnak. Már a járástól is szóltak, vizsgálja ki az ügyet, mert egy nevelőnek nem lehet ilyen felemás kapcsolatot fenntartania. Lévén munka­helyük kisvárosban, ahol az emberek sok mindent látnak, még többet beszélnek, és mindez a gyerekek között is rohamosan elterjed. Az igaz­gató elhatározta, hogy radiká­lisan oldja meg a problémát. Kemény és határozott lesz, ^ivei ismeri Kovácsot: ma­HOGYAN LETT KAPUVÉDO KOVÁCS KARTARS? kacs ember, még így is ne­héz dolga lesz. És most itt ez az eset. Teg­nap este ugyanis számára nem éppen kedvező helyzet­ben találkoztak: egy nőisme­rősével sétált olyan helyen, ahol sem feleséggel, sem ro­konnal vagy egyszerű kartárs- nöjével nem szokott andálog- ni a férfiember. És egyszer csak Kovács hangosan rákö­szönt: — Szervusz, igazgató uram! Szinte metszett a hangja a gúnytól. Csak nagyobb bot­rány ne legyen! Igaz, diszkrét embernek ismeri, talán tartja a száját. A csuda vigye el, en­nek az asszonynak is éppen most kellett ideutazni! Pedig igazán nem volt semmi sem köztük, csak éppen egy talál­kát beszéltek meg a követke­ző hétre az egyik nyaralóhe­lyen. És ma reggel Kovácsot nő­ügyben kell figyelmeztetni!... Kiröhög. Valamit ki kellene találni! Egy óralátogatás el­maradt értékelése? Hónapok óta nem volt nála, hirtelen a füzetet sem találná meg, ami­lyen ideges. Mondja azt, hogy tárgytalan az ügy? Ezt nem hagyná annyiban. Valamit pedig ki kell ötleni, de gyor­san! Néhány perc múlva fél nyolc, és még nem tudja, mit mondjon. Kovács pedig pon­tos lesz. Legföljebb átteszi a tárgyalást az első szünetre, addig meg kisüt valamit. Kopognak. — Hívattál — lép be Ko­vács kartárs. — Igen, igen, gyere csak, parancsolj helyet foglalni. Tu­lajdonképpen nem is olyan fontos, de mivel nyolckor el kell mennem... Elnézést is kérek tőled, hogy ilyen korán kérettelek... Az igazgató háta közepén ekkor legördült az első izzad- ságcsepp. Idegességében fel és alá *étái, majd az íróasztala mögé kerül. És ekkor ráesik tekintete az üveglap alatt meghúzódó cédulára, amelyen ez állt: »Pedagógusok—orvo­sok mérkőzését megszervez­ni!« Megkönnyebbült sóhajjal egyenesedik föl: — Szóval azért hívattalak, mert az orvosok ellen futball­mérkőzést játszunk, és szeret­ném, ha ebbe te is beneveznél. — Én? A reumás lábam­mal? Most is fürdőre készü­lök. — No, jó, hiszen nem köte­lező, dehogy erőltetlek, csak gondoltam, nem vagy még olyan idős, hogy legalább egy félidőt nem futkározhatnál a labda után. — Hacsak a kapuban nem... Gyerekkoromban ezt a posz­tot szerettem leginkább. — Nagyszerű! Te leszel a kapus! Rendben? Holnap dél­után háromkor edzés! És az iskola testnevelő ta­nára — egykori NB III-as ka­pus — máig sem tudja, miért kellett középhátvédként sze­repelnie az orvosok elleni, egyébként súlyos vereséggel végződött mérkőzésen. sk ** szerrel, még várnia is kell. Mert gyalog egyenes úton me­het, de a ladik megjárja a pántlika minden hajlását. Sok bajt okoztak már ezek a »pántlikák«. Különösen a múlt század második feléig. Mert akkorra — sok évtizedes munkával — a »sallangok« jó részét levágták. 1420 kilomé­terről 977-re rövidült a folyó, “V erős gátak kísérik kétoldalt. ííDcíZc \ Hanem azért szemmel kell tartani most is. Mert mind A sodrását persze nem lehet csöndesíteni. Mégis kifognak rajta: kövezik a legveszélye­sebb partrészeket, pajzsot emelnek a víz elé. Követ Tokaj ad a nagy munkához, amit a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igaz­gatóság végeztet több millió forintos költséggel. Fent dol­goznak most, Tiszabezdéd ha­tárában, kővel rakják ki a »pántlikákat«. Szelídítik a Ti­szát, lefogják erejét, hogy ke­vesebb bajt okozzon ezután. Itt már kevesebb kárt tehet a via.

Next

/
Thumbnails
Contents