Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-29 / 202. szám

Szombat, 1964. augusztus 29. 3 SOMOGYI NÉPLAP Előkészületben az új pártoktatási év kiadványai Jó magágyat készítsünk a vetéseknek Még itt a nyár, de a Kos­suth Könyvkiadóban már ké­szülnek az új pártoktatási év kiadványai, Nonn György igazgatóhelyettessel arról be­szélgetünk, milyen törekvések vezetik a könyvkiadót az új anyagok összeállításánál. — A tavalyihoz hasonlóan az idén is csaknem 700 000 ember vesz részt a pártokta­tásban. Négyszázhúszezren szemináriumokon, a többiek előadásokon bővítik ismeretei­ket. Nagy tömeg ez. Az egyes oktatási formákban figyelem­be kell vennünk a színvonal­beli különbségeket, ezért nép­szerű formában, érdekesen színesen, ugyanakkor tudo­mányos igénnyel készítettjük el brosúráinkat. Törekszünk arra, hogy minél több ábra, grafikon, kép segítse az anyag elsajátítását. — A propagandisták, a hall­gatók általában elégedettek az oktatási kiadványokkal. Elő­fordul azonban, hogy késnek az anyagok, s az egyes füze­tek színvonala egyenetlen. A középiskolai tankönyv szöve­gét sokan zsúfoltnak érezték Milyen okok játszanak ebben közre? — A késés legfőbb oka az a törekvésünk, hogy a legújabb politikai eseményeket, doku­mentumokat elemezve tartal­mazzák a füzetek. De az ese­mények gyorsan követik egy­mást, az átdolgozás, majd a lektorálás is időt vesz igény­be. Kiadványaink nagy pél- dányszámúak, a nyomdák tel­jesítőképessége pedig véges. Mindez együtt okozza a ké­sést, amelyet persze igyek­szünk elkerülni. Szerzőink egy-egy terület legjobb szak­emberei, de egyesek nem tudják még teljesen a közírói nyelvet megtalálni. A terjen- gősség és a túlzottan tömör tudományosság — ez a két véglet, amelyet igyekszünk el­kerülni több-kevesebb siker­rel. Felhívjuk azonban a fi­gyelmet arra, hogy a propa­gandisták rendkívül sokat se­gíthetnek a hallgatóknak, ha a szemináriumi foglalkozáso­kon nem ragaszkodnak a tu­dományos szöveg szó szerinti visszadásához, hanem példák­kal és más eszközökkel igye­keznek a foglalkozást felolda­ni. — Milyen oktatási formák lesznek az idén, és milyen kérdésekkel foglalkoznak a hallgatók? — Az oktatási formák, és a részvevő hallgatók arányszáma nagyjából a tavalyi lesz. Üj formaként az ipari és a me­zőgazdasági gazdaságpolitikai tanfolyamhoz csatlakozik a világgazdasági tíz-tizenötezer részvevővel. Növekszik a fa­lusi téli tanfolyamok és a fej­lődésnek megfelelően a mar- ■ xizmus-leninzmus középfokú tanfolyamok, valamint az esti egyetemek hallgatóinak szá­ma. Az időszerű kérdések tan­folyamán a 200 000 részvevő nyolc előírt és négy ajánlott témát tanulmányoz. Szó lesz a nemzetközi munkásmozga­lom időszerű problémáiról, a VIII. kongresszus népgazdasá­gi határozatainak végrehajtá­sáról, az osztályharcról és a párt vezető szerepének érvé­nyesüléséről a szocializmus teljes felépítésének időszaká­Közelebb kerül egymáshoz Csurgó és Nagyatád Félig kész a Berzence-Nagyatád közötti új kövesűt Kilenc méter széles — Alapja folyami kavics — Szabad a közlekedés az új útszakaszon Még nagy kavicshalmok emelkednek imitt-amott az út közepén, s az eső le-lehordja a friss töltést, de már mind több teherautó közlekedik rajta. Berzence és Nagyatád között — hosszú szakaszon erdőrenge­tegben — új út_ épült szinte észrevétlenül. Még hó és kemény fagy, dermesztő hideg volt a télen, amikor megjelentek az útépí­tők, és hozzákezdtek a mun­kához. Nagy teljesítőképességű földgyaluk, nyomukban pedig emberek dolgoztak, hányták, teregették a földet, egyenget­ték a talajt. Teherautók hord­ták a folyami kavicsot a ber- zencei termelőszövetkezet bá­Az ÉM Somogy me­gyei Állami Építő­ipari Vállalat segédmunkásokat, kőműveseket vesz föl kaposvári, siófoki, marcali és más munkahelyeire a megyében. Jelentkezés az illeté­kes járási székhelye­ken a tanácsoknál; a vállalat központjá­ban, Kaposvár, Május 1. utca 57. szám; a siófoki fő-épftésveze- tőségen, Siófok, Fő utca 200. és az épít­kezéseken. (14049) nyájából, méterről méterre ha­ladtak a töltéssel, az alapozás­sal, míg nemrégiben megszü­letett az első nagy győzelem: az útépítők az alapozási mun­kával elértek Nagyatádig. Ez­zel megteremtették a közvet­len összeköttetést Nagyatád és Berzence, illetve Csurgó kö­zött. Milliókat emészt föl az út­építés, ám a népgazdasági ha­szon is milliókra rúg majd, hisz közelebb került egymás­hoz Nagyatád és Csurgó, illet­ve ez a berzencei rész. Csur­gónak és ennek a vidéknek je­lentős gazdasági kapcsolata van Nagyatáddal, az itteni iparral. Nagy mennyiségű nyersanyagot — főként kon- zervnövényt — kap erről a vi­dékről a Nagyatádi Konzerv­gyár és sok munkáskezet. A szállítás az eddigi nehéz köz­lekedési viszonyok miatt egy­általán nem volt olcsó, csak nagy kerülővel — Böhönyén és Iharosberényen át — lehe­tett eljutni ide, és ez sok pénzt meg időt rabolt el. Ennek nép- gazdasági kihatásait nem is könnyű felmérni. Az új út megépülésével csak 15 kilomé­terre van Berzence Nagyatád­tól, s hasonlóképpen egyhar- mádára rövidült a két járási székhely közötti távolság is. Az eső még le-lehordja a töltést, kavicshalmokkal töltik meg a rokkant részeket, s még nagy-nar- port kavarnak az új, kilenc méter széles úton elhaladó teher- vagy személy­autók, ámde mindez azt is je­lenti, hogy egyre közeledik a befejező munkálat. A jelenlegi alapra még egy réteg folyam- kavics-terítés jön, aztán meg­felelő üllepedés, tömörítés után — azért engedik rajta járni a kocsikat is — portala­nig ák, és végleg szabadot je­leznek a forgalomnak az úi, korszerű úton. V. J. iban, a szocializmus és a fe­gyelem összefüggéséről, kul­turálispolitikánk kérdéseiről stb. A gazdaságpolitikai tanfo­lyamok ipari tagozatán hat témával foglalkoznak: a mun­kaerőgazdálkodás s az ipari export helyeztével és felada­taival, az életszínvonal ala­kulásával, a koncentárció, a kooperáció és a specializáció kérdéseivel, az állandó álló­alapokkal és a beruházásokkal, valamint az ipar szerepével a mezőgazdaság fejlesztésében. A mezőgazdasági tagozaton a mezőgazdaság szerepéről, az állattenyésztés helyzetéről és tartalékairól, a tsz-en belüli anyagi ösztönzőkről, a mező- gazdaság műszaki fejlesztésé­ről, a szaktudás és a korszerű termelés összefüggéseiről, va­lamint az árutermelés és a fel­vásárlás kérdéseiről lesz szó. A világgazdasági tagozat hall­gatói korunk termelőerőinek fejlődését, a két rendszer gaz­dasági versenyét, a kapitalista világgazdaság integrációját, a KGST szervezetét és munká­ját, a gyengén fejlett volt gyarmati országok gazdasági és politikai helyzetét tanul­mányozzák. Cs. J. Az egyik termelőszövelkezet agronómusával arról beszélget­tünk, hogy mennyire fontos ezekben a napokban a tarlók mielőbbi felszántása, majd pe­dig hengerrel való lezárása. Az kell most a földnek — mond­tam —, hogy a gyomoktól meg­szabadítsák, porhanyóvá te­gyék, s ezáltal elegendő csapa­dékot fogadhasson be és tárol­hasson. Az agronómus is ki­rukkolt véleményével, s ezt mondta: náluk talaj gazdálko­dási szempontból az az előnyös, ha nem nyáron buktatják le a tarlót, hanem csak ősszel a szokásos mélyszántással. Ez — úgymond — azért fontos,, mert így jelentékeny mennyiségű szerves anyagot juttathatnak a talajba. Mire gondolt ez az agronó­mus? Arra,hogy őszig nagyra nő a gyom a tarlóban, s ha ek­kor szántják le, valóságos zöld- trágyázást végeztek. És ezt még vetni sem kell, tehát szá­mottevő költségmegtakarítás­sal jár. Amolyan mannaszerű ajándék ez — mondta —, ame­lyet csupán el kell fogadni. A meggyőzés szándékával ma­gyarázta ezt a közelmúltban egy járási pártinstruktor is, amikor a körzetébe tartozó egyik termelőszövetkezetben a tarlószántás vontatottságát ki­fogásoltuk. A homokos talajt említette indokként mondván, hogy itt »hizlalni« kell a gyo­mot, s nem gazdaságos a nyári tarlóbuktatás. Szerinte őszre akkorára nő a gyom, hogy le- szántás után vetekszik haszna a zöldtrágyáéval. A leszántott gyomnövények bomlásának talajgazdagító ha­tását nem is akarom vitatni, mert valóban, a szerves anyag erősíti a talajt, táplálja a nö­vényeket. Mégis mi a helyte­len ebben a szemléletben? Mindenekelőtt az, hogy nagyon egyoldalú, vagyis nem világít­ja meg teljesen a gyomok ké­sei leszántásának minden kiha­tását. ' Tudjuk — láttuk a tavaszi határban —, hogy mi a kü­lönbség a csak ősszel szántott és a nyáron is meg ősszel is szántott föld között, ha ta­vasszal kukoricát vetnek bele. Az előbbi nagyon, az utóbbi kevésbé gyomos. Azon a táb­lán, amelyiken az előző év nya­rán feltörték a tarlót, ősszel pedig ismét felszántották, ke­vesebb növényi kártevő jelenik meg a következő év tavaszán, mint azon a területen, ahol a talajerő-utánpótlás gondolatá­Gáspár József traktoros és Lengyel István gépkezelő naponta öt holdon vágja le a kendert a balatontszabadi November 7. Tsz-ben. tói vezérelve őszig érlelték a gyomokat. Az történt ugyanis az utóbbi esetben, hogy már ősszel elvetették a gyomot, amikor a magját leszántották. Viszont a nyári szántással — ha az idejében történik — zöm­mel fejlődő, még maghozás előtt álló gyom kerülhetett vol­na a földbe. Ezek után érthető, hogy nem egyformán gazoso- dott a két kukoricatábla. A napraforgó és más, ugyan­csak zöldtrágyának vetett nö­vény nagyon hálás talaj gazda­gító szerves anyag, de még en­nél is nagyobb jelentőségű az istállótrágya. Ennek kihordása napjaink egyik legfontosabb tennivalója. A kihordásnak, a szétterítésnek és a laszántás- nak szorosan követnie kell egymást. Azokban a termelő- szövetkezetekben, ahol a ta­vasszal sok trágyát hordtak ki szarvasokba, s a nyáron át sem gyűlt össze az istállók körül a sok szerves trágya, hanem fo­lyamatosan kivitték a mezőre, most könnyebben boldogulnak, hiszen csak a tábla széléről kell széthordaniuk. Hencsén láttuk például, hogy azon a határrészen, ahol az idén zab után búzát akarnak vetni, a szükséges trágya jelentős ré­sze már kint van. Felkészültek arra, hogy pótolják a betaka­rított növény felhasználta ta­lajerőt, gondoskodnak róla, hogy ne gyenge földbe kerül­jön az új vetés. Nem a gyom­növények leszántásával akar­ják visszaadni a tápanyagot, sőt azt is tudják, hogy a mű­trágya sem fejthet ki teljes hatást a szerves anyag hiányá­ban. Ez a helyes agrotechnikai eljárás. Jó termésben csak akkor re­ménykedhetünk, ha a vetések megfelelő magágyba kerülnek, vagyis olyan talajba, amelybe erőt is adunk a növény fejlő­déséhez, nem pedig gyommagot a kultúrnövények veszélyezte­tésére. Hernesz György Megszépül a zákányi tanácsháza Hetvenezer forintot költe­nek az épület átalakítására, tatarozására. Csaknem hat méterrel hosszabb lesz a ta­nácsterem, itt rendezik majd meg a társadalmi esküvőket. A munkálatokat a tanács épí- tőbrigádja végzi, a falubeliek 57 órát dolgoztak társadalmi munkában. HÚSZ ÉV UTÁN... »•És ha kell, megteszem újra ezt az utat, meg én!.. (Aragon) Húsz év telt el azóta ... Barkánál gúlába rakják pus­kájukat az éhező magyar kato­nák. Cédula rajta: »Baka ke­nyér nélkül, puska ember nél­kül.'« Átmennek a fronton. De ha jó a koszt, fásultan követik tisztjeiket. Karácsonykor Pankrátz alezredes szól a 3/1 hegyitüzér-osztály embereihez: »Csak semmi izgalom! Nyuga­lom, nyugalom! A németek már ripityára vertek egy ame­rikai hadsereget.« Kossuth tü­zérségi parancsnok szavát ad­ja, csak a határig kötelez az eskü. Éjjeli meneteknél itt is, ott is kiválik egy-egy katona a sorból, és besurran a házak kö­zé. A maga részéről befejezte a háborút. Az őrök beszélik éjszakán­ként, hogy magyar partizánok biztatják őket, hagyják el ala­kulataikat; Lucan tiban szál­lást előkészítő tisztet figyel­meztet a lakosság, ne időzzön, ez partizánfalu, délben lejön­nek a partizánok a hegyekből. De amikor február 16-án leté­rünk a Breznóbánya—Beszter­cebánya országúiról jobbra a községije vezető úton, csak hárman vagyunk, a többiek megriadtak: »Partizánokhoz? Nem, azt nem! Inkább men­jünk át a fronton!-« Balról magas füstoszlop. Ég Prichod. Időnként aknák rob­bannak. Hirtelen terem előttünk a vörös csillagos partizánőr. Csak jelekkel magyarázzuk: »Hozzátok jövünk, partizánok leszünk!« Széles mosoly az ar­cán. Megértette. A község bejáratánál parti­zánok. »Most, hogy hozzánk jöttetek, mind egyformák va­gyunk, nincs különbség köz­tünk. Mindegy, hogy magyar vagy szlovák vagy orosz vagy francia. Mind egyek vagyunk. Partizánok!« — magyaráz egyikük. Gyülekező az iskolában. Fes­tői csoport. Kék és piros fede­lű kozák sapkák, fehér hólep­lek, szlovák egyenruhák. In­dulás Balázsi felé. Prichod még mindig ég. Magyar egyenru­hás katonák gyér lánca az úton. Vállukon puska. Sapká­jukon kis piros csík. Tekinte­tük komor. Szótlanok. Alig vá­laszolnak. Lovas partizán vág­tat el mellettünk a havas tere­pen ... Szemben ülök aztán Volchov őrnaggyal, a »Halál a fasiz­musra« partizáncsoport pa­rancsnokával. Csendes beszé­dű, nyugodt. Tolmács fordítja szavait. Hogy volt bizalmam partizánokhoz jönni? — kér­dezi. — Annyi rosszat beszél­nek róluk a magyarok közt. Elmondom neki, hogyan nyílt néha egy kis rés, amelyen át. bepillantottam a szavak mögé. Egy svéd újság cikke, egy Bra- tislavában megjelent regény, Panait Istrati egy könyve, a magyar Vezérkari Főnökség titkos tájékoztatója, »Tiszt tisztnek! Szigorúan bizalmas!«. Tájékoztató a partizánok tevé­kenységéről. Panait Istrati trockista volt, de sorai közt mást is lehetett olvasni, mint amit ő szeretett volna. Á Vkf kiadványában közöltek elolva­sásakor először fogott el bá­mulat a partizánok iránt. — Mi a foglalkozásom? — kér­dezi. Görög—latin szakos ta­nár. — Akkor ismeri a görög filozófusokat —- szól mosolyog­va. • * * Spaniol-Dolinát biztosítjuk két golyószórós rajjal. Hatal­mas fatorlaszok zárják el a Besztercebánya felől idevezető utat. Egyre közelebbről hallat­szik az előrenyomuló szovjet csapatok tüzérsége a Garam völgyéből és Zólyom irányából. Itt búcsúztatja a német golyó­tól megölt kis hudót a parti­zánfegyverek ropogása, és csöndes, néma bánat ül Jánko arcán a halotti toron. Ő a köz­ség parancsnoka, az ő öccse a kis Ludo. Szergej, a sarratói szovjet partizán vigasztalja: »Ne búsulj, a te öcséd halá­láért száz és száz német asz- szony siratja fiát, lány a je­gyesét ...« És isszuk a fenvő- pálinkát csészéből. »Most kell innod!« — mondja nekem ián- ko. — »Engem sértesz meg, ha nem iszol.« Ragyogó, napsugaras idő. Néha olvadni kezd már a vas­tag hótakaró. Itt-ott támadnak a németek Tigrisekkel. Szomo­rú hír: Hlinka-gárdisták el­hurcolják a hegy lábánál bun­kerekben meghúzódó zsidó me­nekülteket. Utolsót tobzódik még az önkény. Március 18. »Fekete vasár­nap« — így nevezték ezt a na­pot a magyar partizánok. SS- csapatok támadják a községet, és nyolcórai harc után meg­szállják. Másnap hajnali sötétben, né­ma csöndben indulnak Volchov partizánjai végtelen egyes sorba négynapos menetben át az Alacsony-Tátrán, át a Ma- gurkán, át a fronton. Három szlovák szánon húzza maga után sebesült társát a szédítő meredeken. És mikor túl vagyunk min­denen, hátunk mögött már a front, elfogyott az élelem, egy kis szlovák faluban a parancs­nokság vékony barna papír­csíkkal ragasztatja le a kiürí­tett falu krumplispincéit, hogy ne nyúljon senki a szlovák tu­lajdonhoz. Mit gondolnának a partizánokról, ha megdézsmál­va találnák visszajöttükkor házukat? Volchov pedig összegyűjt bennünket, magyar partizáno­kat, feláll egy útjavításhoz elő­készített zúzottkő-halomra, el­búcsúzik tőlünk: »Mondjátok meg otthon, milyenek vagyunk mi, szovjet partizánok! A né­metek azt terjesztették, hogy ölünk és rabolunk. Meséljétek el, amit láttatok! Amiről meg- nyőzödtetek saját szemetek­kel.« És megindulunk négyes so­rokban hazafelé... Orphanides Lakács

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents