Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-20 / 195. szám
Csütörtök, 1964. augusztus 20. 5 SOMOGYI NÉPLAP Vetéstől az új kenyérig Maholnap egy éve lesz, hogy megkezdődött az ország idei kenyerét megalapozó nagy munka termelőszövetkezeteinkben : a kenyérgabona vetése. Senki sem tudná pontosan megmondani, hogy hány tsz- tag és gépállomási traktoros vett részt ebben, s hány tanácsi és pártfunkcionárius segített az őszi nagy tennivalók megszervezésében, irányításában. Annyit tudunk azonban, hogy nagyon sok ember fáradozott akkor a mezőn éjt nappallá téve megyénkben is. Ismerünk termelőszövetkezeti vezetőket, akik nemcsak megnézték a vetőgépek munkáját, hanem vetettek is. Láttuk őket, amint felültek a traktor nyergébe, és fölváltották az álmos, fáradt traktorost. Példákat sorolhatnánk arra, milyen lelkesedéssel, hallatlan erőfeszítéssel birkóztak a talajmunkákkal a megye dombosabb vidékein az emberek, és hogyan igyekeztek a lehető égj óbban szolgálatukba állítani, kihasználni a segítőtársat: a gépet. Nagyobb területen ke- ült földbe a mag, mint a korábbi években, és mindenki negállapíthatta, hogy a minőséggel jóval kevesebb baj volt, mint azelőtt. Már október 6-án hírül adhattuk, hogy megyénk közös gazdaságai elvetették a kenyérgabona 55 százalékát, aztán 13-án a 63 százalékát, és végül október 27-én közöltük, hogy megyénk teljesítette fölemelt vetéstervét: 114 450 hol- on került földbe a búza és a ■’s. Azt, hogy ez a dátum a múlt vi kenyérgabona vetés befejezését jelenthette, számos .lasznas kezdeményezés segítette elő. Ilyen volt a tiszaföld- vári Lenin Tsz országos és a csurgói járás megyei verseny- felhívása. Ezenkívül ott volt a ráksiak kezdeményezése, amely a vasárnapi műszakot tűzte célul és valósította meg. A felhívásokhoz nagyon sok gazdaság csatlakozott, bízva a tagság összefogásában, szorgalmában. Október első napjaiban brigádgyűléseken határozta el például a háromfai Űj Barázda Termelőszövetkezet tagsága is, hogy csatlakozik a tiszaföldváriak országos versenyfelhívásához. Vállalták, hogy az 5 százalékkal megemelt kenyérgabona vetéstervet október 30-ig teljesítik, jó ninőségben földbe rakják 203 holdon a magot. Majdnem egy éve, 1963 október 3- ín kelt a háromfaiaknak ez a határozata. Azóta... Azóta bizony elmúlt az akkori ősz, azt követte a tél, a tavasz és most kifelé megyünk i nyárból, ismét közeledünk íz őszi szántás-vetés időszakához. Az évszakok, amelyeket ' háromfai Űj Barázda Terelőszövetkezet tagjai maguk mögött, hagytak, színesek, változatosak voltak. Bővelkedtek munkában, egy zárszámadásban is részük volt azóta. De ’’essünk még egy pillantást az "'múlt őszre, pontosabban az 'k tőben vállalásra. Háromfán siettek a kenyér- babona elvetésével. Ebben a sieben azonban nyoma se látott a kapkodásnak, a fejet- " hajrázásnak. Szervezetten, -’'iltekintően végezték a ta- : *1 ókészítést, odaadó munká- 1 igyekeztek minél előbb intőt tenni az őszi nagy ten- 'való végére, és ezzel vállasuknak eleget tenni. S amit ’*“rveztek, azt jobban sikerült “gvalósítani, mint ahogy rták. A búza meg a rozs vedével majdnem egy héttel a 'Halt határidő előtt, október ’4-én végeztek. Jó magágyba került p kenyérnek való, ideiében letették vállukról a gondot, s a jól végzett munka tudatában fogadták a telet a háromfaiak. Több mint ezer hold kenyérgabona várta a tavaszt a hótakaró alatt... Jól telelt, nem fagyott ki a gabonájuk. Tavasszal nagyon szépen indult fejlődésnek a vetés, igyekeztek is minél előbb dikonirtozni, hogy a gyomokat megsemmisítsék. Gépekkel vegyszereztek, ha- “ar megoldották ezt a felada- t és akkor már szinte ész- • főnül — az egyéb növé- hon adódó tennivalók 'k magukra a figyelmet rőt — kalászba szökött a gabona. Hiába volt hagyományos aratási kezdődátumként Péter—Pál napja, június 29-e megjelölve, előbb kérték a kaszát az őszi kalászosok. És ugyancsak egy nappal előbb, 28-án elemi csapás érte a szövetkezet gabonáját. Jeget kapott gabonaterületüknek mintegy háromötöde, és ezen a részen a jégverés következtében 25 százalékos kár keletkezett. Mindez azonban nem fékezte az aratás ütemét. A gabonabetakarítás kezdetére így emlékezik vissza Ste- fanecz Ferenc, az Űj Barázda Termelőszövetkezet elnöke: — Gépeinket jól felkészítettük az aratásra, de számoltunk azzal is, hogy a vártnál többet Háromfán is sok gabonát arattak kézzel az idén. kell kézzel levágnunk. Idejé ben gondoskodtunk elegendő kaszapárról... Az előkészületeket követően nem is volt különösebb* zökkenő a munkákban. A gépek— Általában jól fizet a gabonánk — mondta a tsz-elnök —, körülbelül 30 vagonnal több termett belőle, mint tavaly. Igaz, többet is vetettünk ... Zúgott a gép, kavargott a por, és a tűző napon megállás nélkül folyt a munka Szilos- pusctán. A Cztpóth-brigád 18 tagja kihasználta az igazi cséplési időt, másnap másik brigád adta a csapatot. A melegben különösen a »polyva- lyukban« izzadtak az asszonyok — Bükki Józsefné és Tivald Jánosné —, akik a gép alól elhúzták a polyvát, töre- ket. Hátul, a gép mögött zsákok teltek acélos gabonával, s a feszes zsákokat erős kezek lendítették a mérlegre. Az egyik brigád már megkapta a cséplőgéptől a gabonaszükségletét, és most a többiek voltak soron. A szemet a nagyatádi malomba viszik a szövetkezeti gazdák, ott becserélik lisztre. A gépjárművek az , értékesítésre szánt közösgabonát szállítják, alig győzik ... — Legtöbben maguk sütik a kenyeret — mondták a háromfaiak. — Otthon, a házikemencében pirul az új kenyér ... Ma, az új kenyér ünnepén már idei gabonából sütött kenyeret tehetnek az asztalra Kozma Józsefek, és még sokan Háromfán, s a kenyér sze- lés ünnepi pillanatában — mert ez a pillanat ünnepi még ma is csaknem minden házban — bizonyosan emlékeznek is. Visszagondolnak az elmúlt őszre és azóta eltelt hónapokra, amíg az elvetett gabonaszemek terméséből most új kenyér került az asztalukra. Nem árt emlékezni a tavalyi őszre, mert az akkori fáradtságos munka eredményeként ma szerte az országban új kenyeret fogyaszthatnak az emberek. És hasznos az emlékezés akkor is, ha arra gondolunk, amit tavaly október eleEzt a kenyeret már az idei gabona lisztjéből dagasztották. A családban évről évre ünnepi pillanat az új kenyér megszegése. jén a háromfaiakról írtunk, a versenyfelhíváshoz való csatlakozással kapcsolatban: »A szövetkezetben nagy területen vetnek kenyérgabonát a burgonya után. Az asszonyok ígéretet tettek a brigádgyűléseken: Szorgalmas munkával biztosítják, hogy ne okozzon fennakadást a vetés ütemében a betakarítás.* Az új kenyér arra kötelez, hogy az idén is idejében földbe kerüljön a mag mindenütt. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a cséplést követő legközelebbi tennivalóval, a kapások betakarításával nem késnek el, hiszen zömmel ezek helyére kerülnek az őszi kalászosok. Erre is gondolni kell most, az új kenyér ünnepén ... Hernesz Ferenc A cséplőgép »falja« a gabonát. A cséplés az Űj Barázda Tsz-bcm is a gabonabe takarítás végét jelenti. re és az emberekre várt nemcsak a búza és a rozs, hanem a takarmánygabona is: ösz- szesen több mint 1600 holdról kellett letakarítaniuk a kalászosokat. Két saját kombáj- nukon kívül a Nagyatádi Gépállomás, majd pedig a Csoko- nyavisontai Gépállomás három-három arató-cséplője dolgozott a táblákon. Több mini 300 holdat rendről szedtek föl. Mintegy 450 holdon kézzel arattak a szövetkezeti gaz- dák és besegítő családtagok. 45 kaszapár vágta rendre a gabonát az öt brigádból. Miután végeztek, máris várt rájuk a következő feladat: a cséplés. Két saját és három gépállomási cséplőgép állt munkába a közös szérűkön. A múlt hét közepén az öt brigádból három már befejezte a cséplést. Amikor legutóbb ott jártunk, asztagokról dobálták a gépre a kévéket, serényen dolgozott a cséplőcsapat minden tagja. Az egyik szövetkezeti gazdától, Bükki Lászlótól hallottam, hogy azon a táblán, ahol csépeltek, 18 mázsát adott a búzának holdja 22.50— 67.80 Ft-ig 114.— Ft-ig 60.40 „ 43.20 „ 34.20 „ — 52.— „ — 108.— NYÁRI VÁSÁR MÉG 2 NAPIG a áomogy magiéi Ipárcitt-kiskereskedelini Vallalat szakiizieteiben! Nyári nyomott pamutszövetek Fésűs műszál szövet, 140 cm széles Műselyem twill, gcpnyomott, 90 cm széles Dési műselyem, gépnyomott, 90 cm széles Divatvászon. 80 cm széles Női nylonharisnya, 15—30-as vastagság 42. Lányka gyapjúpulóver 68.Gyermek karlsbádi kesztyű 17.70 — 23.70 Férfi apacsing hosszú ujjal, kívül hord 50.-------210.— F iú apacsing hosszú ujjal, kívül hordós Gyermek fürdőköntös, maiimé Férfi szövetzakó Férfishort és -pantaló, vászon, ballon Női nyári pamut szövetruha, Női pamutszövet blúzok Bébi, lányka és bakfis nyári .ruhák Női haiásznadrág, karton, patrasz, ballot Bakfis halásznadrág, patrasz, ballon Női fürdőruha, karton, piké, selyemszatén 85.------240. L ányka fürdőruha, karton, piké Bakfis fürdőruha, karton, piké Nylonkendő, kézzel festett Strandtáska Férfi szandál Női szandál Gyermekszandál 30 százalékos engedmény! 17.— —125 — 78.— —153.— 280.— — 750.— 70.— — 250.— 70.— — 200.— 40.— — 150.— 32.— — 320.— 80,— — 150.— 68.— — 130.— » 85 — — 240.— 36.— — 69.— 50.-------140.— 132 .— 60.-------156.— 95.-------380.— 59.-------270.— 37 .-------130.— c f Miről írtak a somogyi lapok 1949. augusztusában? *\ Somogyi Hírlap, 194b. augusztus 7. vasárnap. Vastag betűs cím az első oldalon: »Törvényjavaslat a Magyar Nép- köztársaság alkotmányáról«. — A pénteki minisztertanács — írja a lap — elfogadta a Magyar Népköztársaság alkotmányáról szóló törvényjavaslatot. Alatta a tervezett alkotmány. »1. fejezet 1. §. Magyarország: népköztársaság*. Az 1949. augusztus 7-i Somogyi Hírlap három oldalon közölte az új alkotmánytervezet tizenegy fejezetét. Kedden, kilencedikén »A népuralom alkotmánya« címmel közöl vezércikket a lap, s arról tudósít a második oldalon, hogy 360 új óvoda épül az országban. Tizenkettedike, péntek: Az országgyűlés elé terjesztették az alkotmányról szóló törvényjavaslatot. A második oldalon a »Vasárnap nyílik meg a kaposvári múzeum képtára. — Állandó otthont kap végre a Rippl-Rónai gyűjtemény* című tudósítás olvasható. A szombati szám beszámol a budapesti Világifjúsági Találkozó előkészületeiről, a keddi szám már a VIT megnyitójáról közöl részletes tudósítást az első oldalon. «-Az új alkotmány és az if júság* című vezércikk írója az alkotmány 52. paragrafusára hivatkozva fejtegeti annak jelentőségét, hogy a világ békeszerető fiataljai Magyarországon találkoztak. Ugyancsak a keddi, 16-i szám közli, hogy vasárnap megnyílt Kaposváron a KMTE sportpályán a mezőgazdasági kiállítás és vásár. Másnap terjedelmes cikk foglalkozik azzal a jelentős eseménnyel, hogy szeptemberben megnyitják a tízezer kötetes kaposvári körzeti könyvtárat. 1949. augusztus 20. szombat. »Törvénybe iktatta az országgyűlés az alkotmányt« — közli a történelmi jelentőségű eseményt a megye dolgozóival a Somogyi Hírlap. A Somogyi Napló »Az alkotmány és az új kenyér ünnepe« címmel közöl vezércikket. A Hírlap neves államférfiak, politikusok nyilatkozatát közli. Rusz- nyák István töbek között arról beszélt, hogy 15 ezer általános iskolás diák kapott ösztöndíjat és az állam ötmillió forintot osztott szét az egyetemista diákok megsegítésére. A Somogyi Napló írja: Szeptember 1-től megszűnik a kenyérjegy. Riport a harmadik oldalon: »A leningrádi egyetemre indul két ösztöndíjas somogyi diák.* Kedd, 1949. augusztus 23-a: tizenötezer kaposvári dolgozó ünnepelte a Kossuth téren az új alkotmányt, az új kenyeret, és a világ ifjúságának budapesti találkozóját. Törvénybe iktatták az új alkotmányt, s ezzel egyidőben eltörölték a kenyérjegy-rendszert; képtárat, tízezer kötetes könyvtárat nyitottak Kaposváron, ösztöndíjas somogyi diákokat küldtek tanulni a leningrádi egyetemre. Tizenöt évvel ezelőtt nagyonis jelentős események vdltak ezek, különösen akkor tetszik annak, ha kezünkbe veszünk egy akkor hét, ma huszonkét éves újságpéldányt az Üj Somogy 1942. augusztus 21-i lapszámát. Kedélyeskedő sorok az ötödik oldalon, a »Tudja-i ön ...?« rovatban. Mert mit illett tudni 1942-ben az olvasónak...? Ilyeneket: »...a keleti fronton egy német harci- repülő-kötelék kiszámította, hogy a háború kitörése óta eddig húszmillió kilogramm bombát dobott le .. .* Jellemző a német precizitásra, hogy még azt is pontosan kiszámolták, hogy ez 15 840 vasúti kocsi rakományának felel meg. És hány ember halálának... ? Ezt már »-önnel*, kedves olvasó, nem tudatták. A tízezer kötet könyv és a húszmillió kilogramm bomba között éles az ellentét, mint ahogy éles 1942 és 1949 között is. , . A kaposvári Levéltárban átnéztem az Alkotmány törvénybe iktatásának heteiben megjelent megyei lapokat Az a bizonyos 1942-es évfolyam csak véletlenül keru a kezembe... — Vincze — Nem tartják be a szerződést a termelőszövetkezetek Villáminterjú a Nagyatádi Konzervgyár igazgatójával A Nagyatádi Konzervgyárban most folyik a paradicsom, a paprika, az uborka és az alma feldolgozása. Az üzem igazgatójának néhány termeléssel kapcsolatos kérdést tettünk fel. — Eleget tett-e eddig kötelezettségének a konzervgyár — kérdeztük Sasvári elvtársat. — Egy-két termékből Hőként meggyből és borsóból) kevesebbet dolgoztunk fel a tervezettnél. Ugyanis a termelőszövetkezeteknek mintegy 50 százalékától nem kaptunk elegendő jó minőségű terményt. Nem tettek eleget szerződésben vállalt kötelezettségüknek. — Miért nem szállítottak elegendő gyümölcsöt, s egyéb terméket a szövetkezetek ? — Sok tsz-ben nem szedik le időben a termékeket. Ennek az a következménye, hogy a gyümölcs, a növény túlérik, feldolgozásra alkalmatlanná válik. Például a borsó minősége jelentősen romlik, ha két- három napot késnek a szedésével. — Mit tanácsol a termelő- szövetkezeteknek ? — Azt, hogy szervezzék meg jobban a munkát. Szedjék le időben a konzervipari termékeket akkor is, ha sok egyéb elfoglaltságuk van. Vonják be ebbe a munkába a fiatalokat is, az öregeket is. Adjanak jutalmat azoknak, akik időben leszedik a konzervipari termékeket. Azt az időt, amelyet a velünk folytatott vitára pazarolnak egves szövetkezeti vezetők, fordítsák a munka jobb megszervezésére. Mi ugyanis a legádázabb vita után sem tekinthetünk el a szerződésben lefektetett szabványoktól. Azok se jutnak előbbre, akik más szakértők bevonásával igyekeznek értékeltetni áruikat. (Nemrég a háromfai szövetkezet, miután a termékek egy részét nem találtuk megfelelő minőségűnek, a gyár költségére külön szakértőt vitetett a tsz-be. A 150 forint értékű uborka elbírálásával kapcsolatban 320 forint kiszállási költség merült fel.) Ezt természetesen nem hagyjuk annyiban. — Szeretnénk, ha a szövetkezetek megértenék: ilyen módszerekkel nem érnek el eredmény. Sokkal jobb lenne, ha a szerződésben vállalt kötelezettségüknek eleget tennének és minél több első osztályú árut adnának. Ez saját érdekük is, hiszen az első osztályú terméket magasabb áron vesszük át. — sz — A Latinka Sándor Művelődési Ház értesíti a közönséget, hogy e hó 20-án, csütörtökön is tart táncestélyt 7 órai kezdettel. A rendezőség. 3513