Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-08 / 158. szám
Szerda, 1964. július 8. 3 SOMOGYI NÉPLAP ÉRETT, PIROS GYÜMÖLCSÖK TANÁCSTAGNAK LENNI... Az út mellett terül el; nemigen megy el arra ember, hogy ránézve föl ne sóhajtson: de jó lenne egy kicsit megdézsmálni!... Csakhogy gondosan vigyáznak rá, hiszen nagy értéiről van szó. A szóban forgó terület a tabi Egyetértés Tsz málnása. Éretten, pirosán kínálják magukat a gyümölcsök. A kertészetben dolgozó asszonyok kis tálcáikkal másnaponként lepik el a területei, s a legszebb, legérettebb szemeket leszedik. Négy holdon termel málnát a szövetkezet, és 20 mázsa értékesítésére kötöttek szerződést. Látogatásunkkor a harmadik alkalomkor szedték a málnát, s már öt mázsát átadtak a felvásárlóknak. Barátli György- né kertészeti agronómus azt mondta, minden föltétele megvan annak, hogy kötelezettségeiket teljesítsék, sőt annak is, hogy a tervezettnél többet értékesítsenek. Vigyázzunk a szalmára is! Évenként visszatérő problémánk volt eddig a szalmale- takarítás. Nagyüzemi gazdaságaink elsődleges gondja a kenyér- és takarmánygabona veszteségmentes biztonságba helyezése, s mikor egy-egy tábláról magtárba került a szem, általában befejezettnek tekintették az aratást. Ez a magyarázata annak, hogy tavaly nem egy helyen láthattunk szanaszét heverő vagy éppen a tábla végébe hevenyészve összehúzott kombájnszalmát. A gondos . kazlazás bizony sok esetben elmaradt. Hogy a szemre megkülönböztetetten vigyáznak gazdaságaink, az helyes, rendjén van, és nem emelnénk föl szavunkat ez ellen az egész kialakult gyakorlat ellen, ha évről évre nem okozna gondot termelőszövetkezeteinknek is, népgazdaságunknak is a szalmahiány. De gondot okoz. Vagy azért, mert kevés termett, vagy azért, mert termett ugyan, de éppen az említett okok miatt nem takarították le idejében vagy kellő gonddal a földekről. Emlékezzünk csak visssza: néhány kivételtől eltekintve már januárban legtöbb szövetkezetünk alomhiányról panaszkodott. Nem egy helyen mondogatták: jövőre másként csináljuk, mert így ez tarthatatlan. térium tehát azon van, hogy minél kevesebb szalma menjen veszendőbe. Nem találunk viszont határozott utalást a tarlómagasságra és a szalmalehúzásra vonatkozóan abban a körlevélben, amelyet a Gépállomások Megyei Igazgatósága küldött a somogyi gépállomásoknak. A levélben a jutalmazási összegeket éa ezek megszerzésének föltételeit közük. A követelmény azonban csak a gabonára vonatkozik, a területre és a súlyra terjed ki, s csupán egy helyen olvashatjuk — a kombájnosok jutalmazásánál —, hogy »az előírt minőségi követelmények megtartása mellett« számíthatnak a kitűzött pénzösz- säegre. Mit tehetnek a termelőszövetkezetek a szalmabetakarítás előmozdításáért? Nagyon sokat. Természetesen elsősorban itt is a premizálás segíthet. Somogyszobon például a következő ösztönző módszert alkalmazzák: A lehúzásnál két traktor dolgozik, mindegyik mellé adott a tsz egy kisegítőt. Ezek az emberek holdanként 6 század munkaegységet és meghatározott gabonamennyiséget kapnak. Naponta — vasárnap is dolgoznak — 30 holdon végezhetnek, ha megfelelően kitöltik munkaidejüket. A szalmalehúzásban tíztagú brigád működik közre. Alapjavadalmazásuk és premizálásuk hasonlít az előbbiekéhez: munkaegység plusz gabona. Elsősorban a termelőszövetkezeti vezetőknek és tagoknak kell törődniük azzal, hogy ne vesszen kárba az .alomnak való, hiszen ha nem gyűjtik ösz- sze gondosan a szalmát, annak a közös és a háztáji állomány vallja kárát. A korábbi éveknél egy kicsivel több gondossággal, az elhatározások következetes végrehajtásával elérhetjük az idén azt, hogy elegendő alomszalma legyen, s jusson nyersanyag a szalmafeldolgozó iparnak is. Nem szabad, hogy szervezetlenség következtében kihasználatlanul álljon a kazalozó, amikor a kombájnszalma meg szanaszét fekszik, és áztatja az eső. Mindent el kell követni, hogy idejében kasaiba kerüljön a kenyér- és takarmánygabona szalmája! Aki egy kicsit is ismeri a községi tanácsok napi gondjait, mozgalmi életét, az bizony nemegyszer tapasztalhatta, hogy a tanács vezetői azon morfondíroztak: mit is vigyenek a tanácsülés elé, mi újat mondhatnak az államhatalom helyi képviselőinek? Milyen időközönként, miről tárgyaljon a tanácsülés, mivel és hogyan kelthetnék föl jobban a tanácstagok érdeklődését és felelősségérzetét — ezekről fejtették ki véleményüket egy pályázatra beküldött írásaikban jó néhányan a somogyi tanácstagok közül. Az írások legtöbbje érdekes, izgalmas, gondolatébresztő olvasmány. Látszik, hogy szerzőik komolyan veszik tisztségüket, és elvük gondolkodva dolgozni. »Korábban én is úgy gondoltam, hogy egy községi tanácstagnak nem sok szerepe lehet, mert jönnek felülről a rendelkezések, és azokat csak végre kell hajtani. Most látom, hogy egészen másképp van.« Király János somogymeggyesi tanácstag leveléből valók ezek a vallomásszerű, őszinte sorok. És tegyük szívünkre a kezünket, vajon nincsenek-e a falvak lakói között, akik még ma is úgy vélekednek a közéleti szereplésről, a tanácsról, ahogy egykor Király János is gondolkodott? De bizony vannak! Hogy megváltozzék ez a szemlélet, hogy a tetteket megbénító közöny feloldódjék, hogy az emberek megértsék, igenis van értelme fáradozásuknak, s hogy érdemes is és kell is a közösségért szót emelni, tenni, az nem kis mértékben függ a tanácstagok munkájától. Miről tárgyaljanak ? A községek fejlődésének sorsa a tanácsüléseken dől el. Ez az a plénum, amelynek határoznia kell a rendelkezésre álló pénzösszegek hováfordításá- ról, a lakosság igényeinek kielégítéséről. Egyáltalán nem közömbös tehát a köz szempontjából, hogy a tanácsüléseken valóban a legégetőbb, legfontosabb kérdésekről tárgyalnak-e, vagy pedig arról, ami éppen eszébe jut a vezetőknek. Az sem mindegy, hogy hozzáértő, szenvedélyes vita alapján születik-e meg egy-egy határozat, vagy úgy, hogy a tanácstagok rábólintanak az előterjesztésre. Kiket győzhetnek meg, kiket hozhatnak lázba, ha maguk sem lelkesednek? Szinte mindegyik pályaműből kisugárzik: okosan, céltudatosan kell megválasztani a napirendi pontokat, tájékoztatni kell róluk jó előre a tanácstagokat, hogy eszmecserét folytathassanak körzetük lakosságával, kialakíthassák egyéni álláspontjukat is. Semmi sem rombolhatja jobban a tanácsok tekintélyét, mint a formalizmus. Péter István Ba- latonszentgyörgyről így ír erről: »Csak az igazán közérdekű problémákat vigyük a tanácsülés elé. A sok, elaprózott és kis horderejű napirend nem szolgálja a tanácsülés eredményességét. Az olyan napirend, amit a tanácsülés egyszerűen tudomásul vehet, és intézkedést nem igényel, a tanácsülés unalmasságát vonja maga után...« Érdektelenné teszi a tanácstagokat az is — írja Péter elvtárs —, ha egy problémáról több gyűlésen — pl. taggyűlésen, közgyűlésen, pár- tonkívüli aktívák ülésén stb. — beszélnek. Ahogy mondani szokás, úgy vannak ilyenkor az emberek, hogy már a könyökükön jön ki. amit hallanak, s nem csoda, ha vonakodva mennek el ilyen megbeszélésre. »A tanács ülésein nem minden napirendi pont tárgyalásánál alakul ki élénk vita. Az elvont témák nem keltik föl á tanácstagok érdeklődését. Sokszor még az állandó bizottságok beszámolóit sem kíséri érdeklődés, nem alakul ki vita, a hozott határozatok sablonosak, papírízűek.« Így látja Lengyel Jenő csökölyi tanácstag. Ellenben a hozzájuk »közelebb álló témáknál — írja — van javaslat, vita, és a vita alapján egészséges döntés is születik, amely ha nem is mindig egyhangú, de a többség helyes akaratát tükrözi«. Somogymeggyesnek például nincs bekötő útja, rossz időben nem tud bemenni se a mentő, se az orvos a sártenger miatt. A tanácstagok szavára a lakosság egy emberként jelentkezett társadalmi munkára, családonként 10—10 gyalognapszámot ajánlottak fel az útépítéshez. Balatonszentgyörgyön a tanács határozatban hívta fel a lakosságot, hogy az utcai hidakat meszeljék be, az árkok szélét pedig füvesítsék. A tanácstagok minden családot meglátogattak, és ellenőrizték a határozat végrehajtását, ha kellett, jó szóval segítettek. Szabáson korábban a tanács iskolabővítésre hozott határozatot. A körzetesítés azonban ezt fölöslegessé tette, ekkor a tanácstagság úgy döntött, hogy az itt felszabaduló pénzt autóbuszváró építésére fordítják, s módot talált arra is, hogy a mellékutcák járdát kapjanak. Király Jánosnak is az a véleménye, hogy egy tanácsülésen egy, esetleg két napirendi pontnál többet nem szabad tárgyaim, mert ha elnyúlik az ülés, »az emberek elfáradnak, elálmosodnak, és talán lényeges dologban is passzív magatartást mutatnak«. Náluk a tanácstagság 90 százaléka mindig megjelenik az ülésen. Ha pedig valaki nem tud elmenni, akkor az illető úgy intézi, hogy helyette 3—4 választó- polgár ott legyen. Este vagy délelőtt? A kialakult szokások, az emberek elfoglaltsága miatt a tanácstagok rendszerint este tartják üléseiket, pedig ilyenkor sokan szívesebben töltenék pihenéssel idejüket. Ezért van olyan vélemény, hogy a községi tanácsüléseket ne este, hanem napközben tartsák. »Megítélésem szerint az a tény, hogy az ülések gyakran belenyúlnak a késő éjszakába, gátolja a tanácsülés eredményességét, mert az első napirendnél a tagság még aktív, de a továbbiaknál már a befejezést várja. Ha a tanácsüléseket nappal lehetne tartani, akkor elhúzódKorszerűsíteni, bővíteni keil a kaposvári hűtőházat hatna 3—4 ór.áig is, s átfoghatnák egy-egy negyedév tennivalóit.« (Novák József véleménye.) Ugyanis többen fölvetik: indokolt-e havonta tanácsülést szervezni, s néhányan ehelyett azt javasolják, hogy ülésezzen kéthavonként vagy negyedévenként a tanács — hacsak nincs valami rendkívüli fontos esemény —, a végrehajtó bizottságnak pedig havonta kellene ülést tartania. »így nem válna sablonossá a tanácsülés, s így igazán minden tanácstagot érdeklő kérdések kerülnének az ülés napirendjére« — érvel Péter István, s hozzáteszi, hogy sok kérdés megtárgyalása úgyis a termelőszövetkezeti közgyűlés feladata, így szükségtelen ugyanezekről még tanácsülésen is beszélni. Novák József még tovább megy. Szerinte indokolt lenne napidíjat fizetni a tanácstagoknak is Nos, most elérkeztünk ahhoz az időhöz, amikor ezt az elhatározást valóra válthatják, illetve váltsák is valóra szövetkezeteink! Az idén jó termésünk van, Becslések szerint a megyében a tavalyihoz viszonyítva megduplázódik a szalmatermés. Szövetkezeteink többségének intézkedési tervében szerepel a kombájnszalma lehúzása és kazlazása. De nem mindegy az, hogy mikor kerül sor erre a munkára! Már csak azért sem mindegy, mert az aratás után ott a sürgető tennivaló, a tarlóhántás és a nyári mélyszántás. Ezért hangoztatjuk, hogy a szalmabetakarítás nem mellékes tennivaló, hanem igenis szerves része az aratásnak! Egy tábla letaka- rítása akkor befejezett, ha a szemmel együtt a szalmát is biztonságba helyezte a szövetkezet. Ebben az évben a Földművelésügyi Minisztérium módosította az úgynevezett tarlóprémium föltételeit. Ha tízhúsz centiméternél nem magasabb a tarló, az egymene- tesen arató kombájnos és a kévekötő aratógép kezelője 1,50 forint prémiumot kaphat holdanként. A rendrearatók ugyanolyan tarlómagasságért 1 forintot kapnak. A miniszMÉG JANUÁRBAN HALLOTTAM a kaposvári hűtőházban arról, hogy új szigetelési módszerekkel kísérleteznek, mert a jelenlegi parafaszigetelés elavult, szökik a hideg. A főmérnök elutazott Komlóra, hogy a bányamentő állomással tárgyaljon ez ügyben. Az volt a tervük, hogy együttműködnek a bányamentőkkel, 115 000 forintért megvesznek tőlük egy habosítógé- pet, a hűtőház egyik termében lebontják a parafát, és kipróbálják az új módszert. A napokban érdeklődtem a kísérlet sorsáról. Kiderült, hogy most is ott vannak, ahol januárban. A komlói bányamentőkkel sikerült megegyezniük, gépet adnának. A habszigetelőt azonban nem tudták beszerezni. Német importanyag kell hozzá, de egyelőre nincs. A Hűtőipari Országos Vállalat felkutatta a német habszigetelő magyar változatát, a po- liuretánt. Most már csak szerezni kellene belőle, de erről semmi hír. VAN MÉG EGY KÉRDÉS: Mikor kerül sor a kaposvári hűtőház rekonstrukciójára? A Hűtőipari Országos Vállalat műszaki osztályának vezetője, Bécsi Márton így. válaszolt erre az üzem vezetőinek: — Uraim, magam sem tudom, hogy Kaposvárral mi lesz... Sorra veszem, hogy eddig mi történt ebben az üzemben. Rengeteget tárgyaltak. Eleinte külön-külön a húsüzem, a Baromfiipari Vállalat és a hűtőház. Mindhárom üzemet bővíteni, korszerűsíteni kell. Később összevonták a három rekonstrukciót; ez észszerűnek látszott, hiszen a másik két üzemet a hűtőház szolgálja ki. A korszerűsítés azonban ésszerűtlenül megy. A Húsipari Vállalat a második lépcsőnél tart, javában folynak az építkezések, ebben az évben 4,5 millió forintot építenek be. A Baromfiipari Vállalat az első lépcsőt kezdte el az idén. A hűtőháznál semmi sincs — csak tanulmányterv. Csak pár évet kell előre látni ahhoz, hogy megértse mindenki, miért fő a feje a hűtőház vezetőinek. 1952-ben 170 vagon befogadóképességűre készült a hűtőház. Egypár év múlva azt mondták: elfér benne 210 vagon is... 1957-ben megindult a mirelitgyártás, ez 50 vagon többletet jelentett. Néhány év múlva ezt fölemelték hatvanra, majd nyolcvanra. Tavaly már 124 vagon mirelitet készítettek, s már 260 vagon árut tároltak. Az épület falait nem lehet megnyújtani, az emelgetés nem mehet a végtelenségig. A rekonstrukció után a húsüzem termelése háromszorosa lesz a mostaninak, a baromfifeldolgozóé pedig ötszörösére emelkedik. Hogyan fogadja ezt a többszörösére nö' velcedett mennyiséget a. hűtőház, mikor már most a maximumnál tartanak? — Nincs egy olyan felelős ember a trösztnél, aki azt mondaná, hogy 1965-ben leáll a hűtőház, és el kell végezni a rekonstrukciót! Hatvanötben? Hiszen 1966-ra is csak a tervelőkészítést jegyezték elő! Ennek a problémának egyáltalán nincs felelős embere — mondták az üzem vezetői. Néhány éven belül képtelen lesz a megnövekedett mennyiségű terméket fogadni a hűtőház, és a fagyasztást másutt sem tudják elvégezni, erre egy üzemnek sincs lehetősége. Az igazság az, hogy csak papíron működik együtt ez a három vállalat, a valóságban külön tervez, külön rekonstruál saját érdekeinek megfelelően. Érdeklődtem az Építőipari Vállalatnál is. Győri János igazgató azt mondotta, hogy az idén a húsüzem a minisztérium által kiemelt munkájuk — a hűtőházról nem is hallottak... Baján épül egy hűtőház, de a munkák csúsznak. EZÉRT IS AGGÓDIK a kaposvári hűtőház vezetősége. Rövidesen technológiai hűtőházzá nyilvánítják az tizemet, a mírelitgyártást le kell adniuk. Somogy—Tolna—Baranya megyét innen látták el mirelittel, s most a gyártást elviszik Ba>ára vagy Zalaegerszegre. A megye termelő- szövetkezetei tehát hoppon maradnak. A friss zöldárut és a gyümölcsöt nem szállíthatják olyan messze, mert összetörik, megfonnyad, a szállítás költségességéről nem is beszélve. , Korszerűsíteni, bővíteni kell a kaposvári hűtőházat. Az országos vállálatnál legyen egy olyan ember, aki a-t vagy b-t mond! S. Nagy Gabriella a tanácsülés idejére, hiszen — vélekedik — a földművesszö- szövetkezetek felügyelő bizottsági és ellenőrző bizottsági tagjai is kapnak tekintélyes tiszteletdíjat a közért végzett fáradozásukért. Többen amellett szóltak, hogy a tanácsülés beszámolóját és a határozati javaslatot kapják meg előre a tanácstagok, de ha ez kivihetetlen, azt viszont elvárják, hogy a beszámoló legyen alapos, őszinte, mindenki számára közérthető, világos. Ne legyen hosszú, unalmas; tömören mondja el a lényeget. A vezetők pedig teremtsenek olyan meghitt légkört, hogy a tanácstagok szí- vejen, érdeklődésből menjenek a gyűlésre. Még akkor is reagáljanak a tanácstagok bejelentéseire, jelzéseire, ha ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, adjanak módot az interpellációra. Figyelemre és meg- szívlelésre méltó az a javaslat is, hogy lehetőleg minél több tanácstag elnököljön a tanácsüléseken, mert ez igen megtisztelő feladat számukra. Varga József
