Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-05 / 156. szám
Vasárnap, 1664. július 5. 5 SOMOGYI NÉPLAl A kápolna-hegyi „varázsló Csodálatos, romantikus, festő vásznára kínálkozó tájat találni Zákánytelep környékén. Különösen szemet gyönyörködtető a telep melletti Kápolnahegy: szőlők, gyümölcsösök, virágokkal teli kertek, udvarok; ide látszik a távolban ezüstösen kanyargó Dráva és a nem messze levő gyékényesi kavicsbánya mesterséges tava. Ebben a környezetben él Halász László, a kápolna-hegyi »varázsló«, akit Zákány telepen és a szomszédos falvakban festőművészként tisztelnek. Állvány helyett falon A »mestert« otthon találom. Negyvenhárom éves, erőteljes, elhanyagolt külsejű, koránál jóval idősebbnek látszó ember. Több napos szakálla miatt művésziesen hosszú, őszülő haja ellenére sem megnyerő a külseje. — Mióta fest, hol tanult? — Húsz éve festegetek, bár lakatosszakmát tanultam. A festészet alapjait Sándor Mátyás kanizsai festő mellett sajátítottam el... Tanulmányokat nem folytattam. Azt mondják sokan, hogy jó színérzékem van. A konyha falán rajzszögekkel felerősített vásznak. Készülő képek körvonalai, befejezés előtt álló festmények. — Az állványt otthagytam előző feleségemnél, nem is megyek érte vissza, így is lehet alkotni — mondja Halász László. A gitáros lány A Álra szegezett képek előtt egy régi újságból kivágott színes műmelléklet: Leány gitárral. — Vállalom családi portrék festését is, de legszívesebben reprodukciókat csinálok — vall a »mester«. — A megrendelők megmondják, hogy miről szeretnének festményt, a többi az én dolgom... A legtöbben ezt a gitáros leányt kérik... Néhány zákánytelepi házban láthattam is a »remekművet«. Tóparton ülő, villogó szemű, kezében gitár tartó lány. Ami színt csak ismer a festészet, azt ezen a képen mind megtalálni. A lány földig érő rokokó ruhája lila színű, fehér blúza viszont magyar népviseletre vall, zöld papucsát valamelyik francia udvartól kapta. A derékig érő ruhából igéző keblek tárulkoznak elő. Fülében hatalmas, inkább bika orrába való aranykarikák, angolkóros keze alig éri el a hangszer húrjait, s az egész teremtés egy királyi trónnak is beillő pádon üldögél. Mögötte zöld, rozsdabarna levelű fák, kék vizű tó, fölötte fehéresszürke fellegek. Nem különb ennél a többi alkotása sem: a festői spanyol népviseletben, az erdő közepén magányosan pipázgató cigányleány s a szamara társaságában kedvesének udvarló, igéző, kék színű ruhát, derekán piros övét viselő juhászlegény sem. Ezen és a többi képen is a színek tobzódó ka- valkádja. Giccset nem festek ... Amíg kikísért a szőlőhegyről levezető úthoz, újabb vallomást tesz: — Giccset nem festek... Nekem hiába is jönnek, hogy fessek hattyút meg doromboló cicákat, nem vállalom. Ez legalább szebb, értékesebb dísze a lakásnak, mint azok a gics- csek... Halász László azt mondja, hogy giccset nem fest. Hát vajon mi az, amit a természetről vagy az emberekről »alkot«? Egy cifra, tarka álomvilág, ami csak az ő képzeletében él. S így varázsolja el, változtatja meg környezetének csodálatos természeti szépségét. Halász László nem tagja semmilyen tud* különbséget tenni a giccs és a művészi érték között — ez még érthető. Az azonban már furcsa, hogy a murakeresztúri földművesszövetkezet is nála rendelt néhány festményt, köztük egy fakupából és egy kupicából iszogató juhászlegényt ... Eredeti szakmáját állítólag szívizombántalmai miatt nem folytathatja Halász László. Vállaljon akkor könnyebb munkát. Festhet is de csak magának, saját gyönyörködtetésére. S ne árusítgassa a bemázolt vásznakat /mint festményeket hozzá nem értő embereknek! S zalai László A KÁDÁR CSALÁDJA Mercz József marcali kádármester családjából négyen tettek sikeres érettségi vizsgát. Az apa, az anya meg a két fiú: Béla és László. Az apa majd három évtizede kádár. Az anya eredeti foglalkozása szakácsnő. A dongák mestere olyan otthonosan mozgott a számok birodalmában, hogy elkápráztatta a bizottság tagjait. Vizsga után levetette az ünneplő ruhát, fölvette a bőrkötényt, és megvasalt három boroshordót. Néhány órával az érettségi után két tanár és a vizsgaelnök kíséretében keresem a választ arra a kérdésre, hogy miért tanult. önképzőkörnek, Túfósui fnuUöda automata A technika csodája igen nagy feltűnést keltett Siófokon. A szerény feltaláló nevét nem ismerjük, az ismeretlenség homályába burkolózott. Találmányát mégis elleshette valaki, mert azóta is csodájára járnak a népes üdülőhelyen. Nos, ez a csodamasina nem más, mint egy mérleg a Balaton cukrászda mellett, az újságosbódé. tőszomszédságában. Megtévesztő csalafintasággal azt írták rá, hogy egyetlen húszfilléres bedobása után pontosan megmutatja, ki mennyit gyarapodott Balaton partján, vagy (szent egek!) mennyit vesztett kondíciójából.- Az emberek azonban csakhamar rájöttek: nem szabad bedőlni minden feliratnak. Állandóan növekvő életszínvonalunk ugyanis lehetővé tette, hogy húsz fillér nélkül is meggyőződtünk testsúlyunk alakulásáról. Egyébként művészeti csoportnak; nem fizet. Mégsem ez a nagyobb baj. Hanem az, hogy a szép után vágyó, lakásukat festménnyel díszíteni akaró emberek nála kötnek ki. adót nagyon is igazságtalan volt, hogy szocialista társadalmunkban mindeddig fizetni kellett azért, mert éppen kedvünk szottyant »mérlegelni« életnívónkat. Mostantól kezdve ez megváltozott: Egyetlen fújás elég, s a mérleg mí&ödni kezd. A használati utasítást így lehetne megfogalmazni: Húsz fillér helyett — miközben bal lábunkkal ls- nyomjuk a mérleget — ajkunkat a keskeny réshez tapasztva levegőt préselünk a masinába. A mutató egy szempillantás alatt csalhatatlanul rááll arra a bizonyos számra, amellyel adott esetben dicsekedni lehet, máskor azonban illik gondosan eltitkolni ismerőseink elől. A használati módszer rohamosan terjed, ma már — mint a reggeli- zőhelyek előtt — sorban állnak az emberek egy-egy egészséges szusszan ásra. Félő azonban, hogy rövidesen orvosi beavatkozásra lesz szükmíg ko- szentek ség. Mert rábban a szoborkezének, Krisztus sebhelyének önfeledt csókolgatása közepette terjesztettük embertársaink között a fertőző nyavalyát, technika csodája most legalább ilyen vészé y lyel fenyeget. Igazi fejlődésről tehát csak akkor beszélhetünk majd, ha m'nden íú jás után állandó alkalmazott törli le fertőt lenitő oldattal a csoda- mérleg nyílását. Nem kétséges azon' ban, hogy a fejlődés üteme minden képzeletet felülmúl. Nem csodálkoznék, ha augusztusra ügy tökéletesítenék a találmányt, hogy egyetlen fújásra rántott csirke tejfölös uborkasaíátá- val, paprikás csirke, rétes és hatféle bor lenne a kiváló tüdővel rendelkező hazánkfiainak jutalma . .. '— Csak úgy ... — Kellett? — Nem... — Anyagiakban jelent ez valamit? — Nem ... — Más pólyát választ? Többre akarja vinni? Vagy irodával akarja fölcserélni a műhelyt? Tagadóan rázza a fejét: — Nem. — A hordókészítésbez nem kell érettségi. Miért hót? Mi volt a cél? — 'A gyerekek ... Nem akartam elmaradni... Ezért. A három tanár hallgat. Nézik a tanítvány arcát. — Hat elemim volt. A barátom malomban dolgozott abban az időben. Egyszer elhatároltuk, hogy elvégezzük a nyolcat. Nekifeküdtünk, és megbirkóztunk vele. Akkor meg már azt mondtuk, megyünk tovább a gyerekekkel. Jött a feleségem, az öcsém is. aki asztalos. Az öcsém fél évig volt fekvő beteg. De kitartott mellettünk, pedig úgy vittük el vizsgázni. A barátomat azóta a falujában megválasztották tanácselnöknek. A feleségemnek is addig beszéltek, amíg le nem mondott a főzőkanólról. Most ugyanott a napköziben gondnok. Az anya érettségijénél a folyosón szurkoltak a szakácsok meg a Konyhai dolgozók. Öt kérdezem. Férje válaszait nem hallotta, mert éppen most ért haza. — Miért? — A gyerekekért... Hogy segíteni tudjunk nekik ... — Nehéz volt? — így közösen könnyebb .. Sokszor előfordult, hogy éjnek idején nem tudtunk aludni. Egyszer hallom, hogy forgolódik az uram, aztán óvatosan jb—‘ fölkel és kimegy. Utánalopakodok, hát látom, hogy a könyveket keresi. Kérdezem, mi van? Azt feleli erre, hogy nem egészen érti az abszolutizmust. Addig úgysem tud aludni, amíg tisztába nem jön vele. Leültünk az asztal mellé, és. újra /átvettük Mária Terézia meg II. József korát. Hajnalo- dott, mikor megint ágyba kerültünk .. . A beszélgetésen csak Laci van jelen. Béla Budapestre utazott orvosi felülvizsgálatra. Laci atlétatermetű, szőke gyerek. Rajongó csodálattal tekint szüleire. Csak ennyit mond: — Mi nagyon büszkék vagyunk rátok... A mi: ő, Béla, Erzsi — a két ■éve érettségizett nagylány —, Jenő, a másodéves lakatostanuló és a hatodikas Tomi, aki már tud gyököt vonni. A két most érettségizett fiú mezőgazdasági pályára készül. Béla állategészségügyi technikumba jelentkezett, Laci a keszthelyi akadémiát szeretné elvégezni. Minden álma mezőgazdásznak lenni. Az apa jelentkezik szólásra: — Nekem is van még egy álmom. Becsülettel dolgoztam mindig, régóta kommunistának érzem magam. Most, hogy túl vagyok a próbatételen, fölvételemet kérem a pártba ... Az anya: — Lám csak, a fogadalmadról majdnem megfeledkeztél! ... A férj kimegy. Amíg távol van, megtudom, hogy mi volt a fogadalom. — Amikor elkezdtük a tanulást, csinált a férjem egy hordót, és megtöltötte olaszriz- linggel. Azt mondta, csak ezen a napon bontja fel. Most itt az ideje a csapolásnak... Koccintunk az aranyszínű borral. Németh Sándor Fessen, de csak magának! Egy kisebb festménye 150, egy valamivel nagyobb 300 forintba kerül. Ha valaki többet vásárol, fizetheti három-négy hónapi részletre is. Sok egyszerű falusi ember még nem !ZÁRSZÓI JfiL Y 33 József Attila szobra előtt állunk, körülötte gondozott park, üde zöld pázsit. A fák alatt zsebre tett kézzel egy magas fiú andalog. Messziről lánynak is nézhetném, haja gondozatlanul borul a tarka ingre, hamisítatlan trapéznadrág lötyög rajta, s földöntúli kéjjel tapossa a zöld füvet. Az út fél méterre van onnét. Szemből két társa jön, természetesen nem az úton, hanem a pázsiton. Figyelmeztetni szeretném őket, de meggondolandó. Nem élet- biztosítás. Körülnézek, hatnyolc markos férfi áll mögöttem. Az erőviszonyok tehát kedvezőek. Megállítom őket: — Fiúk! Mit gondolnak, mennyibe kerülhet ez a pázsit évente az államnak? — Mi közünk hozzá? Biztosan sokba... — No, látják! Nem volna jobb az úton közlekedni? — A campingben is ilyen a fű. Rajt járunk, azért van. — De ez park, s az út itt vaii két lépésre. A vezér a hátam mögé pillant. Hirtelen fölméri a helyzetet. Aztán belátja, hogy vitatkozni nem érdemes, sokan vagyunk. — Igaza van önnek — mondja flegmán, s odébbállnak. A parton talán még szebb a fű, apró gyerekek taposnak rajta, futballoznak. Nagy a jókedv, a viháncolás. OdamV- gyek. — Bevesztek-e, fiúk? Focizhatok veletek? — Igeeen — kiáltják kórusban, s már dobják a labdát felém, a kavicsos útra. Fejelnek, ha elérném, aztán utána33 ‘ ugroK, csaios«i,om a icKe- ket, s amiKor mindannyian lejönnek a parkosított részről, megértenek. Olyan szépen, önfeledten játszanak a kavicson, mintha ott is kezdték volna. Nem hiszem, hogy még egyszer figyelmeztetni kell őket... Három trapéznadrágos ismerősöm ez alatt a tejivóhoz andalog. Messziről nézem őket. Félliter kakaót kér mindegyik — öt óra lehet, uzsonnaidő. Beléisznak, aztán mind a hárman széles mozdulattal kilöty- tyentik a pohár tartalmát az útra, a pázsitra. Ugyan miért? — Kakaót kérek, két decit — állok oda én is. Megkóstolom, savanyú. Ezért öntötték ki hát. Jogosan. Szólok az üdülővezetőnek. — Meglehet kérem, reggeli ez... megsavanyodhatott... — De miért adják el? Látja a fiúk is kiöntötték ... ' A vezér érthetetlenül rámtámad: — Miért? Nem azt csinálok a pénzemmel, amit akarok? Nem kellett, hát kiöntöttem ... Jó ez a kakaó, príma, csak íem komálom ... Különben is, odaöntöm, ahová nekem tetszik. — Otthon a lakásában. De ez közterület... — Ne vitatkozz, apafej — mondja a borotválatlan képű. — Ezek ki akarnak kezdeni velünk ... sokan vannak . .. Mérhetetlen undorral végigmérnek, s elindulnak a tábor felé. József Attila szobra előtt állunk, s a három fiú ott andalog a fák alatt — végig a pázsiton .. . (Jávori) Építőtáborba készülnek »Anyu sosem féltett...« Kétszázötven csurgói diák megy építőtáborba a nyáron. Takács Imre, a járási pártbizottság ágit.-prop. főelőadója javasolta, hogy keressünk föl néhány táborba készülő fiút és lányt. Gál Ambrus, a gimnázium igazgatója mondott néhány nevet. Már az utcán jártunk, amikor utánunk kiabált: — Horváth Zoli édesapjával is érdemes beszélni a ktsz-ben. Bejött az iskolába, s kérte, hogy föltétien vigyük el a fiát.. . Ismerje meg a munkát Horváth Aladár a Napsugár Ktsz cipészrészlegénél dolgozik. Hosszúkás arcú, kék szemű, szőke hajú férfi. Megtörli a tenyerét, mielőtt kezet fog. — Két ével ezelőtt is jelentkezett a Zolim, azonban eltörte a kezét, nem mehetett el. Tavaly meg kihagyták. Elmentem a gimnáziumba, s szóltam néhány szót az érdekében ... — S miért kardoskodott a táborba menés mellett? — kérdez közbe Takács* Imre. — Hadd ismerje meg a fiú az erős fizikai munkát. A harmadikos Zolit nagy munkában találtuk odahaza. Fűrészport hoztak a Faipari Vállalattól, azt rakta le éppen. — Balatonszabadiba megyünk utat építeni. Öten leszünk az osztályból. Biztosan összefogunk a srácokkal, egy brigádba osztottak ötünket. Akik voltak már építőtáborban, mondták, hogy nagyon jó ott. — S anyu mit szól? — Á, sohasem féltett, ha dolgoztam. Tavaly kimaradtam A másodikos Laczó Miklós a Faipari Vállalatnál dolgozik a nyári szünetben. Éppen fűrészport lapátolt, amikor kerestük. Miklós édesanyja oroszanár az 1. számú iskolában, édesapja árupénztáros a vasútnál. A fiú KISZ-titkár az osztályban. — Tavaly is jelentkeztem táborba, de akkor kimaradtam — panaszkodik Miklós. — Meddig dől. gozol az üzemben? — Július 14- ig. — S mit csinálsz az építőtábor után? — Fonyódli- getre megyek KISZ továbbképző táborba. Egy kicsit zsúfolt a nyári programom — tárja szét a kezét a kitűnően tartuló fiú. Györgyi szívesen emlékszik vissza a Bogláron töltött napokra. A tábortűzre, az utolsó estére. — S a munka? — Érdekes volt. Sajnos né»Még ezt is elviszem... Még egy lapáttal Ügy szeretnék már ott lenni Áts Györgyi szamócázni volt barátnőjével, csak este találtuk odahaza. A másodikos gimnazista már volt építőtáborban. Az idén nem akarták elvinni. Addig sírt a gimnáziumban tanító desapjának, hogy elintézte neki a táborozást. hány lány nagyon lusta volt. Állandóan noszogatni kellett őket. Egyszer elmentek kocsi- kázni a vízhordó fiúkkal. Letoltuk őket érte, erre felhúzták az orrukat, összeszedték a holmijukat, s odábbáll- tak egy sátorral... Mindjárt jobban ment a munka. Györgyi nagyon készül a táborba, így vallott erről: — Alig várom, hogy újra ott legyek ... Itthon annyit unatkozom Zoli, Miki és Györgyi ebben a hónapban utazik el az építőtáborba. Biztosan megállják helyüket mind a hárman. Lajos Géza \
