Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-26 / 174. szám

Az újabb nyelvészeti irányzatok és nyelvművelésünk A HÁROM PIROSHASÜ lyen szépen éneköltél, és utá­na együtt vacsoráztatok a Ko­ronában. Mög hogy röggel majd biztosan elgyüssz. De nem számítottam, hogy ennyi­re korán ... Édös fiacskám, de zetem az adósságokat és egyenesben vagyok. — Szia, Hanyicská, egyenes­ben vagyunk! — csapott rá vi­dáman a fiatalasszony pantal­lóban gömbölyödő combjára. T ulajdonképpen remekül gén is volt, mennyi minden Este Balázs koncertje — jött ez a hétvégi kiruc- történt azóta! Fölfedezték, kül- kezdeti rossz hangulata ellené- canás. A kettőnk dohánya tisz- földi ösztöndíj, tanulás, olasz- re fényesen sikerült. A közön- tán ezerkettő, ebből rezsire — országi tanulmányút, szerződé- ség túláradó lelkesedéssel kö- mondjuk vacsora, miegymás sek, operaházi tagság. Rádió, szöntötte a jó nevű művészt, a cirka kettőszáz, marad egy televízió, sok siker és pénz. városka egykori diákját. Zú- ezres. Hétfőn végre megvehe- Jóleső érzéssel mosolygott: és gott a vastaps, virágcsokrok rég nem láttunk, de jó, hogy tem a magnót, a gázsiból kifi- nők... Micsoda nők: Micsoda hullottak a pódiumra, és Cser- elgyüttél — hadarta egyszusz- ismét kalandok! Az a tüzes fekete tői Balázsnak a siker forró, ra. — Eriggy, azóta fölkelt mezzoszoprán a diákotthonban, mámoros levegőjében már apád is ... Milánóban. De szép volt, de eszébe sem jutott előző lehan- Balázs szótlanul hallgatta a rövid volt az az egy év. Na, és goltsága. A befejező számok, a szóáradatot. Közben kilincs három hete, az a Iris gimnnzis- ráadások után is hosszan, tóm- nyikorgóit és a vendég odaka- ta lány?! — folytatta magában boló elismeréssel ünnepelték, pott pillantása egy szomorú, Cső?! —■ Hancsá, kis feke- a gondolatsort. Csak Haná rá Kissé fáradtan, de remek öreg szempárral találkozott, te bogárszeme kerekre tágult, ne jöjjön ezekre a kis ostoba hangulatban telepedett le kon- — Jó reggelt, apám. majd a villogó fogsor láttán kalandokra! Egyelőre nem is cert után az ünnepi asztalhoz. Az öreg bólintott, fogadjis- durcásan rántott egyet a vál- gyanakszik, de ahogy az én A tiszteletére rendezett ban- tent mormogott. Szótlanul ke- lán. tisztelt kollégáimat ismerem, ketten mindenkinek volt részé- zet fogtak. — Ti, blazen... bolond!... amilyen irigy bagázs, biztos re egy-egy kedves, elismerő —Hát mesélj már, te!... Borzasztó. Lassan már egy előbb-utóbb bogarat tesz a fü- szava Vidám anekdotázással Hogy vagytok, hogy élsz? éve a felesége ennek a behe- lébe valamelyik. Na, bumm? .... . törte meg anyja a csendet, re­mét embernek, és nem képes Legföljebb visszamegy Bmo- akkori elmenyek idezgetese- megő hangon, miközben gyors megszokni ezeket a hangulati ha, apósomnak kottát lapozni... ^cl peregtek az órák. Hanyics- mozdulatokkal ütögette össze a kontrasztokat, váratlan, ízlés- ... Mikor is jártam én erre ká is kitűnően érezte magát, platnin melegedő lábos ká­utoljára? ötvennégyben vagy csak akkor vonta egy kicsit P°sztát. ötvenötben, még jóval a zri összébb a szemöldökét amikor Hagyja, anyam nem előtt. De nem, úgy rénüik, ° , . szemoldoket, amikor eszem, nem is vagyok ehes. egyszer később is, amikor ott- ^a^azs után megrendelte Csak eljöttem, hogy megnez­hon voltam a faluban az őre- az első hat üveg pezsgőt. S zem magúkat is. Reggel korán-------------------------------— _ geknél... Szszsz... A fene amikor a társaság ott maradó mellünk vissza Pestre. Egy ro­k odott, és most itt ül vele, és egye meg, majdnem elütöttem áttelonedtek a kártva- banas az egész elet, soha sem­sajgó combját dörzsölgeti. ezt a rohadt libát, és az őre- ~ ‘ atteiepemeK a Kanya mire Jut_ eleg idő — ko- Egyébként ilyen volt mindig, gek is most tudtak eszembe szobaba> ° el 15 koszont. Sem pogtak fakó mondatai, és mióta ismeri. Akaratos, önfe- jutni!... Tulajdonképpen ki az éjszakázást, sem az italt hangjában mar cs^“ jű, nagy hangú. Sok emberi kéne nézni hozzájuk is% hisz nem szerette. lant abból a sok színből, ame­hibája van, de azért alakítha- alig tizenkét kilométer, Haná -rot-St« privhén szólva ottfe- e?te me£ tombolt a tó. Formálható jellem. Vagy is régen nyúz már, hogy mu- . . , . , , közönség. Ezért ne is hara­talán befolyásolható? Ami tassam be. De hát tudom én, rnagat. Csak^ a zarora gudjanak, ne is nehezteljenek igaz, az igaz, teljesen nem is- hogy van az ilyesrm í... Egy- előtt eszmélt föl. Ködös, ittas ram folytatta rekedten , meri. És ez nem jó. Csak ar- szerű emberek, meg aztán vé- tekintettel meredt maga elé. 7,e .em egyszerűen nincs időm ról a nem mindennapi önhitt- ge hossza nem lesz anyám pa- Már nóevpn voltak Szem- A művészété vagyok, Ságéról le tudná szoktatni! naszainak. Nincs kedvem most, “ar ^ bzem ^ s^lgalom, Rab vagyok ... Szerény ugyan soha nem lesz... majd egyszer, máskor. _vo^ osztálytársa, a ko e a tűzhelyen aprókat roty­De nagy művész. Csertői Ba- A hosszú csöndet Hanyícska és vörös Pusztai nézett rá nyá‘ £,aat az ?ítő lázs, az Operaház tagja, az törte meg. las vigyorral. íel° a kutya panaszosan bol­telenül hangos kitöréseket. Brnoban ismerkedtek meg, egy közös koncerten. Hanát a hangversenyiroda küldte, zon­gorakísérőnek. Azután eljött. Balázs szerződésről is gondos­egyik legfiatalabb tagja! Ott­hon is micsoda sikere volt. — Pados Károly lesz a kon- — Ha, művészkém, „ . eertpartnerünk. Azt mondják, negyvenszáz, ulti... Pragaban is meg mindenhol. S kiváló csellista. Szegeden mű- kontrázod7 mes,s ker.es értetlenkedni! ködik Ismered? . mégis képes így értetlenkedni! — Inkább az utat nézd, vi- dis? Ahelyett, hogy csapkodsz. Majd minket árokba fordít, aztán puff, csapkodhatol a te lábszáradat! — hadarta egy- szuszra, mérgesen. A villogó fogsor csattogva közelített a duzzogó szájhoz. Hanyicskát a férfi izmos jobb karjával átfonta, magához kapta. '—- Te, te, megzabállak.. .1 Az út kanyarodott. Haná széphajlatú lánydereka ügye­sen kisiklott az izomkaloda szorításából,, s az ülés sarká- . ból fekete bogárszemek kun­cogása követte a volánra si­muló erős férfikezet. Balázs jókedvűen belelépett a gázpedálba. A Moszkvics megugrott. . dog nyüszítése besompolygott piros a konyha nehéz, fojtott indula- Meg- tokkal terhes légkörébe. Ismét Balázs szólt, hangot változtat­va. — Névről. Nem érdekes, vi­déki emberke ... Örüljön, Arra még emlékezett, hogy hogy velem egy hangversenyen az utolsó százast felváltotta. léphet pódiumra... — Külön­ben majd meglátod, a koncert után biztos nagy társaság lesz. Eljönnek a volt iskolatársaim, tanáraim is. Mikor a gépkocsi sugárkévéi a városka szerény megbúvó kültelki házacskáit végigpász­tázták, javában esteledett már. Balázs levette a gázt Csökkenő sebességgel suhantak tovább. Á kocsi vezetőjét egy furcsa hangulat ölelte át. Nö­vekvő szívdobogással látta ma­ga. előtt a platánsoros utcát, a kivilágított teret, a szépen re­— Nézd, itt gyilkolták meg novált szállodát, a parlamentereket — mondta, amikor elsuhantak az emlék- rá! s közöttük a bejárat mu mellett. ,, .. , — Ó, nézzük meg! mellett egy faradt, szomorú — Nem lehet, bogaram, siet- szempár villan föl egy szem- nünk kell. Tudod, Kecskémé- hunyásnyira. Majd régi ismé­ién várnak: tárgyalnom kell rősök, barátok özönlenek elő a ügyében. Iszunk egy kávét, és sra,,oda hall3ába- a akkor még idejében tovább- vállát veregetik. »Erre mú- mehetünk. Piriéket is ezért vész úr, erre művésznő1* nem hoztam el. A fenét. Men- Hangzavar, szinte kábultan jenek vonattal.* Igaz, Cézár, Nem ment, hiába, elúszott az utolsó tízes is. Vesztett, ösztö­nös mozdulatára zsebében csak néhány 10—20 filléres csörrent, meg a slusszkulcs. S hova lettek a többiek? Mintha nehéz álomból ébredne... 'Friss hajnali levegő csap az arcába, és a kocsija mellett áll. Egyedül maradt. Hirtelen el­határozással kinyitotta az aj­tót és teljes gázzal száguldott bele a hajnal felé kúszó, de még sötét éjszakába. A falu közepén lassított. Le­csavarta az ablakot és mélyet Mennyi idegen arc bámul itt szívott a sorakozó gömbakácok jobb így? — szólt a hátsó ülé­sen gubbasztó daxli felé. A kutya neve hallatára tisztelet­tudóan megbillentette hátsó felét. Hálás farkcsóválása nyomán sok ezer apró porszem csillogott, kavargóit az abla­kon betűző délutáni napfény­ben. C sakhamar a kecskeméti színház előtt csikorgóit a kocsi fékje. Sebtében meg­egyeztek a színházi vendégj á­hallgatja. De azok az ismerős szemek ott a bejáratnál!. .. Csak nem? Hisz megmondta már egyszer, hogy fellépés előtt ne zavarják! — Bocsánat, egy pillanatra... — Maradj itt, mindjárt vissza­jövök! — sziszegi elmenőben Haná fülébe, aki csak annyit lát az emberek feje fölött, hogy a portásfülke mellett né­kissé bódító leheletéből. Hirte­len nagy hasú alföldi kenyerek illatát érezte egy pillanatra, s anyja képe lopózott be a kép­zeletébe, amint a szakajtóból kiomló tésztából lemetszi a lángosnak valót... — Az isten, aki... — mor­mogta éktelen haragra gyúlva. A Moszkvics felbőgött, s ami­kor megállt a faluvégi kis ház előtt, Balázs már úgy érezte, hogy nincsenek is érzései. Vég­telen belső üresség és valami fásult elszánás kerítette hatal­mába. Mindegy, legyünk túl rajta . .. Hideg, józan, majd­nem teljesen tiszta fejjel lép­kedett az opálos pitymallati derengésben. A környékbeli ték időpontjaiban, betértek az hány szólt vált egy fekete ka- kutyák vonyítása valami ré­Aranyhomok presszójába, s nem sokkal később már ro­bogtak is tovább a szegedi műúton. S most valahogy az idő is gyorsabban telt. A táj, a régen látott vidék egyre is­mertebb lett. Balázs gondolatai diákkorá­ba kalandoztak vissza. A fo­lyóparti kisvárosba, ahol a — közeli faluból bejáró diákként — gimnáziumi éveit töltötte. Ahol a földhözragadt zsellér­család fia sok nélkülözéssel küszködött, hogy tanulás ré­vén kijusson a nyomorból, s majd kihúzza onnan az örege­ket is. Ahol először figyeltek föl hangjára az iskola énekka­rában, s ahová most ezt a hét­végi koncertmeghívást is kap­ta. Tizenégy év! Hej, de ré­lapos, idősebb, paraszt orma emberrel, s alig egy perc múl­va már a hódolóknak kijáró fáradt mosollyal jön, Ját és győz... — Mi van, ki volt itt? — Á, sémim, különös, töldim. — Lerázta :? — Ühm... Szegénykém — ... Apropó, maguk hogy vannak? — Mögvagyunk, fiam, kö­szönjük ... Dolgozunk, élünk és az egészség már nem a ré­gi... — Pénzük van? ..1 — Mögvan mindönünk, édös fiam! Nem szorulunk mi a má­séra, soha!... — fordult ön­érzetesre az öreg hangja. — Jó, jó, nem úgy értettem •— csattant ingerülten Balázs, majd elszántan, de egy fokkal halkabban kivágta: — Nekem kellene... Jól éreztük magunkat az este. Ugrott a dohányom. Értik? ... Három piroshasú ... izé ... há- roszáz forint kellene. Persze kölcsön. Megküldöm rövide­sen ... Az öreg hang nélkül meg­fordult. Kicsit matatott a szo­bában és már jött is. — Itt van, édös fiam. De — ha nem sértenélek mög — én úgy vöszöm észre, hogy igen­csak rab vagy... De nemcsak a muzsikáé, mög a művészeté.. Balázs süketen, csinált egy­kedvűséggel csúsztatta szíve fölé a pénzt. S már mosolygot is. — Hát... Kösz. Nekem már kell is visszasietnem... hátrált, kezével a kilincs után botorkálva. — Hát... isten áldja magukat. Majd hallanak még rólam, sok.at szerepelek én a rádióban is. Meg hát majd jövök én még erre ... —- Szia, Maros na,na, menj a fenébe, mert kigolyózlak! Hü­mült kakofóniába olvadt össze. L enyomta a kilincset. Nyitva volt az ajtó. Az üvegezett veranda előtt fényár lye dög! Egészen összenyalta a vakította el, hirtelen, váratla- kezemet... nul. összerezzent. Egy apró A két öreg szótlanul, lehaj­nyaklba0regaSSZOny ^ * 3 tott fe”el állt a szoba köze' — Tudtam, édös kicsi fiam, pén. tudtam, hogy elgyüssz — simo- -ív- inn csapódott a kocsiaj­gatta a nagy darab ember ha- ÍV- tó. Nehezen fogott szik­ját, már ameddig felérte. Csak rát a keverék, az önindító há- veregeti hnn-^ a f*1 — -- hv,a romszor-négyszer is felnyögött. rr-«v meg kedveskedő íronn.val az összébb a sebteben magara ka- olyan hangot adott mint az arcat. — Hiaba, a nepszeruse- DOft naevkendőt « tűrt» föl 'ÁJ11 nanf°l aaou’ az gért meg kell szenvedni p°- a? , * ,.t rte fo1 ember, amikor nagy-nagy bá­erosen őszülő kontyát. natát restelli világgá zokogni, TPalázs nyomott hangulat- — Gyorsan kapkodok egy s ezért fogait összeszorítva, ■u ban lépkedett xö! a lép- kis rozsét. Itt van félretéve a hosszan elnyúló panaszos sí- csőn. Hanvicska ismerte már, tőtött káposzta, mögmelegí- rással lenyeli azt, ami nagyon és tudta, legjobb ilyenkor rá- töm. Apád az éjjeli vonattal fáj... hagyni. gyütt haza, mondta, hogy ml- Wallimger Endre Eleve valószínű, hogy min- j den új nyelvészeti irányzat ad­hat valamit a nyelv művelésé­nek általában és a magyar nyelv művelésének különösen. Még akkor is fennáll ennek valószínűsége, ha az új irány- j zat céljaiban közömbös vagy netán barátságtalan is az effé­le hasznos gyakorlati feladatok iránt. Mindössze annyi a kikö­tés, hogy az új irányzat csak­ugyan új legyen: tehát alkal­mas legyen arra, hogy új anya­got tárjanak föl segítségével, vagy új szempontból rendez­zék el a feltárt anyagot; vagy még új elméleti fogódzókat is adjon a nyelvi jelenségek meg­ítélésében. A következőkben sorra ve­szünk néhány újabb irányza­tot abból a szempontból, hogy milyen új gondolatát lehetne fölhasználni, beleépíteni a ma­gyar nyelvművelés elméletébe és gyakorlatába. Legelső az úgynevezett le­író nyelvészet. A leíró nyelvészek az' élőbeszéd vizs­gálatát, »leírását« fontosabb­nak tartják az írás vizsgálatá­nál; nyelvi elemzésük során következetesen a jelenkori nyelvből indulnak ki, figyel­men kívül hagyva a nyelv tör­ténetét; vizsgálódásuk fő terü­lete a nyelvi kifejezés formája, míg a kifejezés jelentésének semmilyen vagy csupán igen csekély szerepet juttatnak. Ez az irányzat természetesen köz­vetlenül csupán egyetlen célra alkalmazható: a történeti ha­gyományok, írás nélküli nyel­vek vizsgálatára. De egy, a magyarhoz hasonlóan fejlett írásbeliséggel rendelkező nyelv is nagyon sokat tanulhat tőle az elemzés területén. Az elemzés szempontjainak kö­vetkezetességét, a kifejezés formájának és jelentésének — ideiglenesen — külön vizsgála­tát el kell sajátítania a nyelv­művelőnek is. Hiszen egy mon­dat helyességének megítélésé­ben általában yagy a forma, vagy a jelentés lehet a kiindu­lópontunk; vegyes, összefonó­dott kérdések megoldását is elősegíti az, ha az esetleges »komplex« szempontokat' kö­vetkezetes és állandó egymás­utánban alkalmazzuk. A nyelvi és a nyelven kívüli tartalmi kérdések következetes kettébontása is tisztábbá teszi a mondatok helyességének megítélését, A korszerű, úgy­nevezett matematikai lo­gika szintén nagymértékben hozzájárul a természetes nyel­vi kifejezések elemzéséhez. E: ugyan nem nyelvészeti ág, de a legújabb kori nyelvészet egyik fő ihletűje: az úgyneve­zett »formális« nyelvi elem­zést a legtöbb nyelvészeti irányzat ettől az új logikai ágazattól és irányzattól vette át. A formális elemzés a nyelv­ben két szempontból is elvo­nást jelent: elvonatkoztatást a jelentéstől (ezt főleg az elem­zésnek már említett követke­zetes tisztasága igényli) és el­vonatkoztatást az egyedi ese­tektől (ez az általánosítás bő­ven megtérül abban, hogy az általánosabb szabályok alkal­mazási köre jóval szélesebb). A matematika behatolt ma­gába a nyelvészetbe is. A nyel­vi jelenségek megszámolása, mennyiségi értékelése már régóta ismeretes. Nyelvsta­tisztikai szempontokat ed­dig is figyelembe vettek pél­dául két egymással vetélkedő nyelvi jelenség vizsgálatában a nyelvhelyesség és főleg a he­lyesírás területén. Főként a nyelvi szabványosítás igényelt egyértelmű döntéseket bizo­nyos nyelvi körök (például ter­melési szabványok, nyomdá­szat) számára. A nyelvművelő — mint általában a nyelvész — ma már a korszerű mate­matikai statisztika segítségét is igénybe veheti ebben a te­vékenységében. Ebből a mennyiségi vizsgá­latból nőtt ki az úgynevezett információelméleti nyelvészet, amely az ókori szónoklástan »terjengősség« és »tömörség« fogalmának pontos, számszerűen mérhető megha- tázását adja — többek között. Magának az információelmé­letnek a megszületése lehetet­len lett volna a valószínűség­számítás és a matematikai fi­zika nélkül; eredményei, álta­lánosításai pedig a kiberneti­kát, sőt általában a filozófiát is, gazdagítják. — De felhasz­nálható az információelméleti nyelvészet egyszerű nyelvi részletkérdések megvilágításá­ra is. Segítségével megállapít­ható, »lemérhető«: milyen »ne­héz« olvasmány egy szöveg ál­talában vagy annak egy-egy mondata önmagában, illetőleg a mondatok láncolatában. Ar­ra is fény derül, hogy mikor, hogyan és mennyi »újat« mond a beszélő vagy az író. Nyilván­való volt tehát ennek az ága­zatnak a költői nyelv vizsgálatában és általá­ban a közléskutatásban való felhasználása. A matematikai nyel­vészet központi ágazata az algebrai nyelvészet, amely a nyelvi szerkezeteket olyan szántű elvontságukban vizsgálja, hogy fel tudja hasz­nálni az algebrának a jeleit, műveleteit, tételeit és bizonyos eredményeit is. Ez az algebrai nyelvészet részben a leíró nyelvészetből fejlődött ki, rész­ben pedig a gépi fordítás körül bábáskodó matematikusok és mérnökök nyelvvel való fogla­latosságának eredménye. A gép ugyanis (akár fordítani kí­vánnak segítségével, vagy Csak kivonatot, lajtsromot, ki­mutatást készíteni), csupáir1 matematikai pontosságú utasí­tások alapján tud eljárni. Az algebrai nyelvészetnek egyik változata, felhasználása az úgynevezett »generativ« nyelvtan elmélete és gya­korlata igen biztató eredmé­nyeket ért el a természetes nyelvek leírásában is. Meglepő módon ennek az elméletnek a tengelyében egy olyan fogalom áll, amely központi jelentőségű a nyelvművelés számára is. Ez a mondatok »grammatikalitá- sa« (magyarul: »nyelvtanszerű­sége«), amely voltaképpen nem más, mint a mondat formai helyessége. Csakhogy a nyelv­tanszerűség nem, vagy nem­csak a tapasztalattal való ösz- szehasonlítás eredménye, ha­nem a nyelvtani szabályszerű­ségek természettudományi pontosságú alkalmazásának eredmenye, ehnek tükröződése . is. Ügy is mondhatnánk, hogy annak a bizonyos nehezen megfogható »nyelvérzék«-nek tudományos modellje. A nyelv tan ösztönös birtoklása magya­rázza a beszédbeli előadást, a mondatok nyelvtanszerűségét. Mivel pedig a nyelvészet en­nek az ösztönös nyelvtannak világos, tudatos leírására tö­rekszik. nyilvánvaló módon elősegíti — közvetve — a tuda­tosabb igényű nyelvhasznála­tot, beszédbeli előadást. Végül megemlítem, hogy az újabb kori nyelvészetnek még igen sok ágát fel lehetett vol­na sorolni. Már van egy-két olyan friss elmélet is, amely összhangba kívánja hozni a nyelv szabályozását és tervezé­sét a jelenkori nyelvészet kor­szerű igényeivel. De ezekkel majd egyszer más alkalommal foglalkozunk ennek a lapnak hasábjain. Szépe György, az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents