Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-03 / 154. szám

Péntek, 1964. július 3. 3 SOMOGYI NÉPLAP n Hétköznapi ember vagyok... // M L’ rdekes látogatója volt a ^ minap Iharosnak. Az egykori földbirtokos bárócsalád egyik tagja kíváncsiságból ki­rándulást tett a faluba. Meg­nézett mindent, végül kérde­zett. — A kocsisunkkal mi van? — A falu egyik vezetője. O a párttitkár... Az exbárónő csodálkozva csapta össze a kezét: — Nahát! Ki gondolta volna, hogy az Imre ilyen karriert csinál... * * * ' ilyen ember Csapó Im- ■ re? A báróék volt ko­csisa? És milyen az a karrier, amit csinált? — Tiszteli mindenki — mondja egy pirospozsgás arcú asszony és megismétli: — Min­denki ... Kenyeret süt az új ház mö­gé ragasztott búbos kemencé­ben. — Ha nem- hiszi, járja végig a házakat. Ezt mondják az em­berek ... — Igazi kommunista — sum­mázza véleményét egy kispa- don pipázó öreg. — Milyen az igazi kommu­nista? A válasz tömör: — Olyan, mint a Csapó... — De hát milyen? — Becsületes, igazságszere­tő... Ügy tesz, ahogy a nótá­ban van: szembe, babám... Megtudom azt is, hogy »Csa- pó bácsinak« két gyereke és hat unokája van. A felszaba­dulás után néhány héttel gye­rekeivel együtt kérte fölvéte­lét a pártba. — Nemcsak beszélni szokott. Megfogta a munka nehezebbik végét is mindig. Az a baj, hogy most már nincs egészsége... — Neki köszönheti Laczó Jancsi, hogy tanító lett belőle. Elment a szülőkhöz, addig be­szélt nekik, míg azt nem mond­ták, hogy elengedik a gyereket magasabb iskolába. — Alapító tagja volt az első szövetkezetnek... A kocsma hús ivójában ket­ten söröznek. Az egyik olaj­barna arcú fiatalember, a má­sik zömök, erős. Beszélgetés közben ők is elmondják véle­ményüket. — Engem egyszer nagyon el­kapott — így az erős. — Dur­ván beszéltem az édesanyám­mal. Tudja, valamiért elfutott a méreg. Este jött el hozzánk; haragudtam is rá akkor, siste­regtem, hogy mi köze hozzá. De reggelre megbékéltem, és megköszöntem, hogy szólt. Olyan ember, mintha mind­nyájunk nagyapja volna... Az olajbarna arcú: — Én csak annyit mondok, hogy sokat tett a faluért. Nem ismer fáradtságot most se, pe­dig az orvos már megintette... • * * C sontos, szikkadt arc, haj­lott termet. Porlepte bakancs, kék munkásnadrág, felgyűrt ujjú, fakó, pepita ing, viharverte sildessapka. Ez az öltözéke. — Aratunk... Olyan büszkén mondja ezt, hogy együtt kell örülni vele. A volt bárói kiskastély egyik hűs szobájában beszélgetünk. Arról faggatom, szerinte ho­gyan lesz valakiből igazi kom­munista. — Azt hiszem, nehezen ... Hallgat, aztán még hozzá­teszi: — Egyszerű kocsisember vol­tam mindig, de annyit már korán megtanultam, hogy a csikó még nem ló ... Nem egészen értem. Segít. — Magamból indulok ki. A felszabadulás után cövekelték a bárói birtokot. Hívtak engem is, de nem mentem. Pedig úgy oda voltam a földért, hogy ar­ra szó sincs. Mégsem mentem, mert a gyávaság erősebb volt a bátorságnál. Azt mondta az akkori főerdész: maradjon veszteg, Imre. Maga nálam lesz kocsis élete végéig. Két év kellett, hogy tisztán lássak. Akkor kértem földet... Hív, tartsak vele. Megmu­tatja az öntözéses kertészetet, a baromfifarmot. Arról beszél, hogy kimozdultak a mélypont­ról. Most már évről évre jobb lesz. Az épülő óvoda előtt ál­lunk. Tudom, hogy itt van a járás egyik legjobb pártszervezete. Sok a fiatal, törődnek velük, építenek rájuk. Azt kérdezem, a pártmunkában mi a legna­gyobb öröme. Az úton elporzó motoros után mutat. — Az, hogy törik a jég. Hogy végleg eltűnnek a korlá­tok ... Az a motoros középpa­raszt volt, Nagy Lajos a neve. Hallani se akart a szövetkezet­ről. Most meg olyan állatte­nyésztési brigádvezető, hogy keresni kell a párját, ö vert rá először a jégre. Egyszer el­jött hozzám, és azt mondta, be akar lépni a pártba, mert kommunistának érzi magát. És most lepődjön meg. öt sze­retném utódomnak. Én már ki­öregedtem, tanult, fürge, fia­tal keíl a helyemre, öt tartom a legalkalmasabbnak... ♦ * * A búcsúzáskor mondom, hogy írni akarok róla. Rám néz, és csóválja a fejét. — Rólam? Nem tettem én semmi különöset. Hétköznapi ember vagyok én ahhoz. De tudja, mit? írjon a Lajosról, az emberek változásáról. Az szép és érdekes... Ennyit jegyeztem föl az egy­kori parádéskocsis »karrierjé­ről«. Örülök, hogy megismer­tem. Németh Sándor A ZAVAROSBAN „HALÁSZIK".. Egy mozdulat jobbra, egy mozdulat balra ... A szép környe­zetben levő bonnyai halastó 7 holdnyi víztükrét tisztítja a hí­nártól Végh Vendel.---------------------------------------------------------------------------— _______________________ M iért kerül sokba a munkaerő-hullámzás a népgazdaságnak? A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉ­SE, a népgazdaság nagyarányú fejlesztése megszüntette ha­zánkban a munkanélküliség veszélyét. Ma már egyre na­gyobb mértékű a munkaerő hiánya. A munkalehetőségek növekedésével mind gyakorib­bá váltak a vállalatoktól való ki- és belépések. Sok szó esik manapság arról, hogy a mun­kaerő-hullámzás — a munka­helyeken egymást felváltó munkások igen magas száma — nagy kárt okoz a népgaz­daságnak , és érzékenyen érin­ti közvetlenül a dolgozókat is. Vállalatainknál rendelkezés­re állnak azok az adatok, ame­lyekből a munkaerő-hullámzás mértékét —' egy adott időszak­ra — meg lehet állapítani. Ezek a számok sok helyen igen szomorú képet mutatnak. A vállalatok egy részénél a kilépett és újonnan fölvett munkások száma megegyezik, tehát a fölvételeket kizárólag a kilépők pótlása tette szük­ségessé. Találkozunk olyan esetekkel is, ahol a kilépett munkások száma meghaladja az újonnan felvettek számát, mert csak részben találtak pótlást. A vállalatoknál kilépések és belépések — egy év alatt — több százezer esetben fordul­nak elő. Vagyis több százezer azoknak a munkásoknak a szá­ma, akik egy év alatt külön­böző munkahelyeken »váltják egymást«. Vannak nagy szám­mal olyanok is, akik egy év alatt többször cserélnek mun­kahelyet. AZ ÉSZLELHETŐ MUNKA­ERŐ-HULLÁMZÁSNAK csak kisebb hányadára van elfogad­ható ok. Indokolt a váltás pl., ha a termelés érdekében az üzemek egymás közt megálla­podnak a munkások áthelyezé­sében vagy — ritkább esetben — a munkások cseréjében. Szükségszerű az új dolgozók fölvétele pl. nyugdíjasok pót­lására is. Ezek az esetek azon­ban a munkahelyüket cserélő dolgozók számához viszonyítva elenyészőek. A fölösleges vál­tást elsősorban az önkényesen és a hozzájárulással kilépők okozzák. Gyakori az olyan eset, amikor a kilépni szándékozó­nak nincs elfogadható indoka, és mégis megkapja a vállalat hozzájárulását. A fölösleges létszámmoz­gás zavarja a termelés fo­lyamatosságát, mennyiségi és minőségi károkat okoz, s a termelési költségek növeke­dését idézi elő. Az újonnan belépő munka- vállaló a kezdeti időben álta­lában alacsonyabb munkatel­jesítménnyel dolgozik, . mint aki huzamosabb ideje van munkahelyén. Ez a lemaradás több üzemben végzett vizsgá­latok tapasztalata alapján sokszor a 30 százalékot is el­éri. A munkahelyét változtató legtöbb dolgozó nem gondol arra, hogy új üzemében a be- gyakorlási idő heteket, sok­szor hónapokat is igénybe vesz. Ezért sokan elkeseredet­ten tapasztalják, hogy a re­mélt magasabb jövedelem he­lyett hosszabb-rövidebb ideig a korábbinál kevesebb lesz a keresetük. Az alacsonyabb kereset mögött szükségsze­rűen alacsonyabb termelés van, így a vállalatot is tete­mes termelési kiesés sújtja. Ez a termeléskiesés csak egy fő váltásra számítva évente több ezer forint kárt je­lent. Az egész ipart tekintve százmilliókat. Vagy lássuk a másik gondot: a minőség ügyét. Bizonyos, hogy azok a munkavállalók, akik huzamo­sabb ideje egy munkaterüle­ten dolgoznak, jobban tud­ják teljesíteni a minőségi kö­vetelményeket is. A munka­helyüket gyakran változtató dolgozóknak is sok közük van ahhoz, hogy 'gyakran hibás termékek kerülnek ki a gyá­rakból. Nem is beszélve a se­lejtes termékek gyártásáról, ahol a felhasznált anyag és munka is kárba vész azáltal, hogy a munkadarabot a mun« kafolyamat egy bizonyos sza­kaszában — a gyakorlatlan­ság miatt — hozzá nem értő módon munkálták meg. Üze­mi szakemberek véleménye szerint az újonnan belépett munkavállalók 10—15 száza­lékkal több selejtet gyárta­nak, mint a régi, gyakorlott dolgozók. A termeléskiesés ér­tékéhez tehát hozzá kel] szá­mítani az osztályos és selej­tes termékekből származó veszteségeket is. Tovább lehet még sorolni azokat a károkat, amelyeknek együttes összege — egy mun­kahelyet változtató dolgozóra vetítve — az iparban megha­ladja évenként az ötezer fo­rintot. Ennek népgazdasági hatása pedig kétmilliárd fo­rint. Kimondani is döbbene­tes! Ekkora veszteséget, még ha nagyon gazdagok lennénk, sem engedhetnénk meg ma­gunknak. EL KELL HOGY GON­DOLKODJON ezen minden felelősséggel dolgozó munkás és gazdasági vezető. Nem le­het eléggé hangsúlyozni, hogy a vállalatoknál, a munkahe­lyeken a vezetés színvonalá­nak emelésével, a jó üzemi légkör megteremtésével, a dolgozók iránt tanúsított em­berséges bánásmóddal, a munkafegyelem szigorításá­val, a szociális juttatások igazságos elosztásával olyan körülmények megteremtése szükséges, amelyek az indo­kolatlanul munkahelyet cse­rélők számának lényeges csökkentéséhez vezetnek. Ezt kívánja meg tőlünk a nép- gazdasági és az egyéni érd-k egyaránt. Dr. Magyar Lajosné IRODÁRÓL IRODÁRA Gondolatok a tsz-irodák rendjéről Sok szó esett már arról, hogy a falusi ember igényei megnőttek. összehasonlítha­tatlanul több gpndot fordít la­kására, házára, mint régen. Százával emelkednek a me­gyében a modem házak; eltűn­nek a tenyérnyi ablakok, he­lyet adva a széles szárnyú üvegtábláknak, a fénynek. S a lakberendezésben is igyekez­nek lépést tartani a legújab­bal, a legmodernebbel. Nincs ebben semmi különös, egy ter­mészetes folyamat láncszeme ez. A közösség házairól, a szö­vetkezeti irodákról már nem mondhatjuk el ugyanezeket a Magtárban as első gabona Kiskorpádon Az utóbbi napok esőzései feláztatták a talajt, nyirkossá tették a kalászosokat a kiskor- pádi határban is. Emiatt rö­vid időre»’leálltak az őszi árpa aratásával, s a betakarított termény egy részét a magtár­ban szárítják. Tehát a kiskor- pádi Latinka Tsz-ben is elkez­dődött a nyár legnagyobb munkája, az aratás. De nem ment minden az elképzelések, a tervek szerint. — Hetven hold bükkönyös rozsunk nagyon gazdag, erős növésű volt, s most megdőlt — tájékoztat Jandrics’ István párttitkár. — Ezt a területet géppel akartuk learatni, de kézzel kell levágnunk ... — Lesz-e elég kaszaerő? — Megbirkózunk vele. Könnyíti a dolgunkat, hogy a tervezett egy helyett két gép­állomási kombájnt kaptunk. Így a maradék területet arató­géppel és kézikaszával köny- nyen levágjuk. Persze vihar még ezután is jöhet, és akkor 1964. július hó 1-én Barcson beindult vasszerkezeti üzemhez felveszünk esztergályosokat, marósokat, gyalusokat, lakatosokat és hegesztőket. Jelentkezés az ÉM Építőgépjavító és Gépgyártó Vállalat 7. számú gyárának barcsi telepén. (3298) több kaszapár kell. De az is meglesz... — Körülbelül öt vagon őszi árpát takarítottunk be az első napokban. Egy részét tápcse­rére leadtuk a vállalatnak, a többi a magtárban szárad. Há- romvagonnyi részesedést ter­veztünk belőle, ezt július kö­zepéig szeretnénk kiosztani, hogy a tagok elhelyezhessék a padlásokon, s ne legyen táro­lási gondunk. — Milyen kilátások vannak a tárolásra? — Megbeszéltük ezt már többször a tsz vezetőségében meg párttaggyűléseken. A ke­nyérgabonát a cséplőgéptől visszük a házakhoz, a kenyér­nek valót a tervezett mennyi­ség, a szükséglet és a végzett munka figyelembevételével osztjuk szét. Huszonegy va­gon gabonát számítottunk át­adni a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnak szerző­déses értékesítésre és adóga­bonaként. Kérésükre ebből a mennyiségből kétvagonnyit mi tárolunk. Gyócsi Ferenc, Pu- nik Pál meg még néhány tsz­tag padlására is rakunk a kö­zös gabonából. Már megkötöt­tük a szerződést is. Fél hónappal ezelőtt a tsz vezetősége és a pártalapszer- vezet tagsága együtt tanácsko­zott az aratás előkészületeiről. Igaz ugyan, hogy a 25 tagú alapszervezetből csak tízen tagjai a tsz-nek, a megbeszélés azonban így is hasznos volt. A közös értekezlet mintegy negyven részvevője állást fog­lalt a gabonaosztás mértékével kapcsolatban, s jóllehet a tíz termelőszövetkezeti kommu­nista határozott pártmegbíza­tást nem kapott az aratási munkákra, de azért ami tőlük telik, elvégzik. Közülük mind­össze ketten növénytermesz­tők, tehát ők részt vesznek a gabonabetakarításban is. No meg a két kommunista trakto­ros: egyikük szemet hord a kombájntól vasárnap is, a másik meg aratógéppel dolgo­zik. És segítenek a nem tsz- tag kommunisták is: Borbély Ferenc TÜZÉP-dolgozó pél­dául a feleségével együtt arat. H. F. kedvező jeleket. »Jó ez ne­künk úgy, ahogy van, úgysem sokat időzünk itt, még akkor sem, ha naponta bejövünk« — hallottam ilyen véleményt is. Én pedig úgy gondolom, hogy saját maguk, szövetkezetük megbecsülése is tükröződik ab­ból, hogy milyen a tsztiroda. Mert aki otthon, a magánéle­tében igényli a szépet, a ren­deset, az nem dobhatja sutba ezt a tulajdonságát akkor, amikor belép a közösség házá­ba, a tsz-irodába. A szövetkezetek megalakulá­sa idején sok helyen örültek, ha valami kis »lyukat« szorí­tottak az irodának, s össze tud­tak szedni néhány asztalt, széket. De azóta szövetkeze­teink többsége megerősödött, s mind nagyobb gondot fordít­hatnak irodáik rendjére. Em­líthetnénk követésre méltó példákat. A barcsi Vörös Csil­lag Tsz nevéhez, híréhez mél­tó az irodája is. Szép berende­zés, szőnyegek, képek, virágok mindenütt. Mondhatná valaki: »Persze könnyű a barcsiaknak! Olyan nagy összegekből, mint amik ehhez a ' szövetkezethez futnak be, könnyen rendezhet­nek be reprezentatív irodákat.« Ezért említünk egy olyan szö­vetkezetét is, ahol még mindig súlyos gondok vannak, döcög a gazdálkodás. A nagybajomi Zöldmező Tsz-ről van szó. Példásan berendezett, • tH-tán tartott irodájuk van, ahova mindig jó érzéssel léphet .he bárki. Ide sorolhatnánk Há­romfát, Kazsokot, ahol az egyszerű, fehérre meszel* ea- lak között otthon érzi —gát az ember. Másutt is mr' ■ "■ óz­nak a fejlődés ielei. A m-r-ali Vörös Csillag Tsz átalo'--’■-■♦a. modernizálta irodahelv’-’ «-'t; Kadarkúton bővítették 'öt­letet; Bábonymegveren bú­torokat várnak. Az irodák többségéről azon­ban ez még nem mondható el. Kopár és kopott falak, füg­göny nélkül ásítozó ablakok, olajozott, gyakran piszkos pad­lók figyelmeztetnek: még nem jutott el odáig a szövetkezet, hogy erre is gondot fordítson. Sokszor azért kelti a rendet­lenség, az elhanyagoltság be­nyomását egy iroda, mert a dolgozók szinte egymás he- gvén-hátán vannak, nem be­szélve a nagy ügyfélforgalom­ról. A somogybabodiaknak tu­lajdonképpen egyetlen helyi­ségük van, az is kicsi. így van ez Pusztaszemesen is. S itt már nemcsak esztétikai kívá­nalmakról van szó. Hogyan vé­gezze munkáját elmélyülten az a könyvelő, akinek a füle mellett telefonál az elnök, a másik oldalon az agronómus tanácskozik valakivel, az ügyük elintézésére várók pe­dig beszélgetnek?! Nem nagyzási hóbort az az igény, hogy az elnöknek és az agronómusnak külön szobája legyen. A siófoki tsz agronó- musával, Márton Lajossal be­szélgettem erről a problémá­ról. Az ő irodájukat a tagság nem kis fájdalmára a mentő- állomás kapta meg. Két helyi­ségük van egyelőre, míg be nem költözhetnek újonnan vá­sárolt épületükbe. Az elnök­nek is, az agronómusnak is sok emberrel kell tárgyalnia bizalmas, személyes dolgokról is. Ha ilyen céllal keresi föl őket valaki, akkor az udvar a »tárgyalóhelyiség«. A megyének szinte vala­mennyi irodájában megfordul­tam már. Űgv érzem, most már szóvá lehet tenni a mai falu eme középületének hely­zetét. Azt hiszem, sok falusi ember véleménvét tolmácso­lom. amikor fölvetem, hogy tcrödvink érv -f többet a tsz-ir ódákkal: fordítsunk na­gyobb gondot arra az épületre, amely tulajdonképpen a köz­ség központja lett! Vörös Márta

Next

/
Thumbnails
Contents