Somogyi Néplap, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-07 / 132. szám
Vasárnap, 1964. június 7. 5 SOMOGYI NÉPLAP Bizalmat a bizalomért Változó falukép — változó, formálódó emberek. Az idegen, aki Lakócsán jár, ennyit pár órás beszélgetés és szemlélődés után is megállapíthat. A házak megszépültek. Néhányra hármas ablak került, hogy több fény jusson a lakásba. Két betoncsík szalad végig a Fő utcán, örvendetes dolog mindez. De az még inkább, hogy az emberi értelemre is kiépültek már a hármas ablakok. Szabadon zuhoghat be a fény, és akarják is, hogy zuhogjon. O A kíváncsiság vitt el La- kócsa egyik öregéhez. Szeretettel, a megbecsülés hangján szólnak róla. A földosztó bizottság volt cövekverő- je, a falu veteránja, az első szövetkezeti nyugdíjas, a legöregebb párttag, Kádár Mihály bácsi hetven éves. Szikár termet, egyenes jellem — ilyenné( kovácsolta az élet. Ma is dől-' gozik, pedig »kétszer késelték meg« az orvosok. Kis házának kapuja előtt a pádon üldögél. Négyen vannak vele. Beszélgetnek. A szövetkezeti munkáról politizáltunk. A legjobb gyűlést itt, a kispadon lehet megtartani... Mondom, hogy beszélgetni jöttem én is. Tudom, hogy nem csinált soha karriert. Nincs szép nagy háza, a bútorok is régiek. És ő is a régi: kérges kezű, nyílt szívű kommunista. Az érdekelne, hogyan, miben változtak meg az emberek? Egyetlen mondatban válaszol: — Nálunk most negyvenforintos szocializmus van ... Magyarázni kezd: — Volt itt szorgalom és akarat. Csak a bizalom hiányzott. Most a^ is megvan ... A történelemből tudom, hogy jogos volt ez a bizalmát- lanság. Tapasztalatból, hogy milyen nehéz volt bizalmat adni helyette. — Nézze, elvtárs, amit mi negyvenötben ígértünk, az mind valóra válik... Mi minden történt azóta? Vajon gondolta-e akkor ez az öreg kommunista, hogy a sápadt halálnak (így nevezték itt a gü- mőkórt) lefogják a kaszáját? Mert az itt nagyon aratott. Gondolta-e, hogy minden lakásban lesz villanyfény, rádió? Hogy utat, egészségházat, gyógyszertárat és védőnőt kap a falu? Hogy az alkohol helyett a józan életbe szeretnek bele az emberek? Hogy a régen bicskázó, verekedő Lakócsa egykor másról lesz nevezetes? Hogy ezek a konokul akaró, szorgalmas emberek az enyém szó mellett ezt is megtanulják: a miénk? Gondolta-e? Ha igen, hitt-é benne? Hiszen közben voltak téves utak, lélekveszej- tő évek is. Csöndes a válasz: — Bíztam benne, elvtárs. Egyszerű, tanulatlan ember vagyok én, nem ismerem a tudományokat. Csak azt tudom, hogy amit a párt akar, az az egész népnek jó. És ha sokan akarjuk, akkor meglesz. Végül azt kérdezem még meg, hogy mit szeretne nagyon. — Azt, hogy ezen az egyenes úton menjünk tovább. Hogy helyettünk fiatalok lépjenek az első sorba. Mert vannak ilyenek. A bizalom felhozta ezeket az embereket... Neveket sorol, tíznél is többet. O Egykor a szellemi sötétségről is nevezetes volt ez a falu. A tudatlanság ima- padba hajtotta a népet. Hinni akartak valamiben, a szószékről hitet hirdettek. Azóta sokan rájöttek már, hogy ma- gasztosabb dolgokban is lehet hinni. De a falu egy részét ezen a ponton még köti a múlt. Az első, akit Kádár bácsi mondott: Darabos György. Megbízható, lelkiismeretes, föltette az életét a becsületes munkára — ennyit tudok róla. Meg azt, hogy paraszt volt (ebben a faluban a többség summás kenyéren élt), és éppúgy fáradozik, mint azelőtt. Mi tartja távol, hogy az első sorba lépjen? Bizalmatlan? Azt mondja, nem. A kommunisták megtanították hinni. — Okos ez a parasztpolitika, és az a jó, hogy a párt ma eljön hozzám meg a többiekhez, kíváncsi a véleményünkre, kikéri a tanácsunkat. Akkor mi a gát? Megkondul a toronyban a lélekharang. Darabos György elmutat valahová. — Ez. Még bennem van valami. Nem akarok tisztátlanul tisztának látszani. Azt hiszem, így becsületes ... Az élet már ezüstcsíkokat húzott Jankovics Pál hajába. A szövetkezet lógondozója. Sok tüskét kapott az ötvenes években, saját kézzel söpörte le a padlását; annyit dolgozott, mint soha azelőtt, mégsem ment semmire. — Akkor gondolni sem mertem volna, hogy belőlem egyszer kommunista lesz. Mert pártonkívüli létemre is annak érzem magam ... A sebeket begyógyította az élet. Az) értelem felfogta a változást. Tudatosan tesz a máért, a holnapért. Jó hallani a vallomást. A harmadik: Farkas József. Egészséges, erőtől duzzadó fiatalember. — Ketten a feleségemmel kétszázhúsz forintot keresünk naponta a szövetkezetben ... Csak jót mondanak róla. Mi választja el? Akkora felelősséget érez a közösért, mint az elnök. Ügy vigyáz a miénkre, mint a legdrágább kincsre. Belebetegedne, ha egyszer véletlenül nem úgy látná el az állatokat, ahogy kell. Mi a válaszfal?... Még tízen mondják el véleményüket a vezetésről, és a párt politikájáról. Közel állnak a falu kommunistáihoz, az eszméhez. Élharcosai a jövőnek, felelősséget éreznek mindenért, amit tesznek. Ott lenne a helyük az első sorban. Kézen kell fogni őket, és oda kell vezetni. A múlt utolsó burka már hártyavékony. Le kell fejteni, szabaddá kell tenni azokat, akiket még köt a misztikum. A szép feladat a falu kommunistáira vár. Azokra, akik tudtak bízni. Zuhogjon be a fény a nyitott ablakon. Vegyék maguk mellé azokat, akik már most is ott állnak. Adjanak bizalmat a bizalomért. Németh Sándor Somogyból indult el... Bernáth Aurél A hang a telefonban udvarias, tiszta, szinte dallamos. Kérdései tömörek, meghívása természetesen egyszerű. Azé a művészé, aki hozzászokott a hírnévhez és az emberi kíváncsisághoz. Do aki — ismerve az idő törvényeit — céltudatosan bánik életévei. Már a fekete után szólok erről a benyomásról. Emlékeztetem a gyerekre, aki konokul otthagyja a Balatonnál szórakozó családot. Az estében gyalog indul haza, Marcaliba, mert nem tetszik neki, hogy a jogász apa másokat táncoltat. Ilyen konok céltudatossággal indult neki a festői pályának is? Tűnődve dől hátra a pamla- gon. Behunyt szemmel idézi vissza azt a pillanatot, amikor eldőlt, hogy nem lesz költő belőle. De még egyáltalán nem volt biztos, hogy festő lesz. Költőnek készült ugyanis. Versesfüzetét mindig a hátsó zsebében hordta. Egy nyári vakáción egy kedves öregember csónakból átálakított vitorlására kéredzkedett. A hirtelen jött viharban felborultak. Órákig hánykolódtak a csónak szélébe kapaszkodva. Ki akart úszni segítségért. Már meztelenre vetkőzött, de Lajos bácsi az utolsó pillanatban visz- szafogta. Végre a partról megindult feléjük egy csónak. Ki»Bernáth Aurél. 1895., Marcali. Kossuth-díjas festőművész és író.-» Szárazon jelzi a lexikon az indulást és a rangot. S így szól ő maga plasztikus szép, festószem- mel, érző költőiséggel megírt könyvében: »Ha jelképet kellene választanom magamnak, akkor az ezüstnyárfát választanám. Vannak perceim, amikor azt érzem, hogy nyárfából, szgraz nádból, sásból és vízből vagyok összeszőve.« Néhány sorral alább: »E gyermekkori tájélmények olyannyira bel cm ivódtak, hogy kezdetben képeim, tárgya csak a víz s a környezete volt.« S még ugyanezen az oldalon: »Már rég elszakadtam gyermekkori környezetemtől, de azóta többször voltam ott, tehát megállapíthatom, hogy e vidék nem valami különösen szép. De én... mégis mindig azt érzem: ez az igazi!-» Épül Berzence és földmunkákat már Nagyatád között a 15 km-es útszakasz. A a múlt évben megkezdték. Az alapot drávai kavics bál készítik. gyázzanak a 310-esre! tant a telefon. Az irányító tiszt a parancsnokra nézett. Várta az utasítást. A parancsnok egy pillanatig tétova tekintettel nézett rá, nyelt egyet, s halkan ezt mondta: — Felszállás! A bőrsisakba szerelt rádió hallgatójában süket csend volt. kát- A magasságmérő óra mutatója ideges rezgésekkel mutat- északkeletnek, magasság 2000 ta a számokat: 800 ... 1500 ... méter!... Tisztázódott az ide- 3000... 4000 méter. A pilóta gén gép és utasainak kiléte, arcán apró izzadságcseppek — Ne lőjjönü... Forduljon Bőrkesztyűjében a keze megizzadt. — Irányítson!... Irányítson!... kiáltotta — leszál- 3I0-es, figyeljen! — mégis- lók!... A reptér irányító központjában megrökönyödve néztek egymásra a tisztek. »Őrültség, kész öngyilkosság.-« A parancsnok lépett a mikrofonmerte parancsnoka hangját. — Hogy érzi magát? — .Tói... de ... — A reptér fölött rosszak a látási viszonyok, nem tud le- szállni... Kértünk időjárásjegyöngyöztek. A felszállás sikerült. — A 310-es jelentsen... A 310-es jelentsen ... A nyomasztó érzés megszűnt. Most már csak egyetlen érzés Szegszárdi őrnagy torkát szó- volt benne, megsemmisíteni az fent; . N-ben is vastae a hoz rongás környékezte. Még egy- ellenséges repülőgépet. Felkiál- ^'takaró ÉrtesSk a beton szer ellenőrizte a műszereket, tott. őket, hogy ott próbál leszálls várta, hogy az idegtépő ma- — A 310-es jelentkezik ... ni,,. Ha úgy látja, hagyja el a sodpercek véget érjenek. Ha- Magasság 4000 méter... Irány gépet! lántékában egy ér kalapált, nyugat... Keresem a «élt... amely egyre azt ütögette: rossz „ . , . , az idő... rossz az idő... A ka- ~ Fokoz^,na sebességet... bintetőre nagy bópamacsokat MagassaS 3000... Keresse a fordult balra, s dobott a szél. Egyetlen dolog célt... kötötte most le, hogyan fog A gép a felhők között szá- felszállni. Eszébe jutott, mun- guldott. Sötét volt, zuhogott a — ... értettem. A vadászgép engedelmesen hátraszegett fölött a távolban két fénypászta jelent meg. Rávetődött a hóra, a gép egyre többet vesztett magasságából. Kerekeire huppant, s a frissen esett hóban a betonon vészárnyakkal fúrta magát a fel- gigszáguldott, hófelhőt vonva hőkbe. Szegszárdi őrnagy szekagépek vannak a kifutón ... Bekapcsolta, majd leoltotta a gép reflektorát. »Észre kell venniük — villant át rajta —, muszáj!« — Semmisítse meg a 113-as célt!... felszállás! Torkában dobogott a szíve. A sötétben csak a radar piros fényt adó ernyője világította meg sapadt arcélét. Egy pillanatra felvillant előtte kislányának arcocskája, feleségének szőke haj koronázta arca ... Kiengedte a féket... A vadászrepülő végigfutott a betohó. A felhők, mint a polip karjai fonták körül a gépet s vele együtt az embert, a pilótát. Kis csattanásokkal egyenlítődött ki a felhő és a gép elektromos töltése, s apró lángnyelvek táncoltak felületén. A lokátor ernyőjén egyre nagyobbodott egy apró pont. A cél közelébe ért, s csak műszereiben bízhatott. — Elértem a 220x2 négyzetet... Körözök... — Ereszkedjen 1500-ra... A gép orra a földnek fordult. Szegszárdi őrnagy a kabintető üvegén át fölnézett. A felhők között mintha megcsilretettel nézett végig a jól ismert műszereken. Elhagyjam? — gondolkodott —, s ha nem tudok leszállni, ha összetöröm ... — nem jutott tovább, mert a másik repülőtér kereste. — 310-es, jelentkezzen!... 310-es, jelentkezzen!... A látási viszonyok rosszak, esik a hó ... A leszálló pálya havas ... Elromlott a világításunk ... emelkedjen ... hagyja el a gépet.. A gép a repülőtér fölött körözött, de egyre lejjebb ereszkedett. Szegszárdi őrnagy már határozott. Nem hagyja magámaga után. A parancsnok s a többi tiszt, a katonák kirohantak az épületből. Az asztalra ejtett hallgatóban alig hallhatóan megszólalt Szegszárdi őrnagy hangja: — A feladatot végrehajtottam! I? LTELT AZ ÖT PERC — súgta az asszony férjének —, kapcsold be a televíziót. A férfi odalépett a készülékhez, elcsavarta a gombját. A kis Ági a rekamién fekve várta a tv-macit. A férfi tekintete megpihent a kislányon, ami non, egyre sebesebben forogtak a kerekei, s aztán, mint az lant volna valami. __________________, A lbatrosz, a tengerek vihar- — Látom a célt!... Fölöttem ra a repülőgépet, megpróbálja gor erezte, hogy felesége hoz- madara, befúrta magát a hó- 2500 méteren... Felkészültem a lehetetlent. Egész idegzeté- zásimul. felhők közé ... a támadásra!... vei a leszállásra koncentrált. Gémes Gábor értek a partra, de a versesfüzet ottmaradt. Elnyelte a rajongásig szeretett tó vize. — Így esett, 'ftogy néni lett belőlem költő. — Legyint. — Ki tudja, .tán a sors ujja volt. .. * » » Hogy festő lett, az itt dőlt el Kaposváron. Ebben a »józan, szinte aluszékony, a művészet iránt közönyös«, de »plebejus« városban. Ahol akkoriban nem volt se gróf, se püspök. Ahol annak, aki elért valamit, elfelejtették alacsony származását. A segítség a Rippl-Rónaiak- tól jött. Az intés Ödön bácsitól, a jószívű műgyűjtőtől, a példa Józseftől, a nagy festőművésztől. A kaposvári évek utolsó napjaiban, az első világháború kezdetén jött az intés. Sétáltak az utcán, s akkor minden átmenet nélkül így szólt Ödön bácsi. — A festő legyen szerény... Megsejtette-e, mi Vesz a szárnyait épp csak próbálgató ügyvédbojtárból? Aki szomjasan itta a Turul művészasztalánál elejtett szavakat? Aki ma már ismeretlen festőktől is tanult, s Kajetántól, a cipészsegédtől hallott a szocializmusról? Megemlítem, hogy a festő Rippl is megsejtett egy sorsot.' A Róma-hegyi villában láttam egy fiú arcképét. A szemekből rejtelmes bánat sugárzik;’ A fiú később a deportálás elől a halálba menekült. — Rippl nagyon nagy művész volt — mondja még mindig becsukott szemmel. — Könyvemben igyekeztem őt a maga érdekes, színes egyéniségében ábrázolni. Mégis voltak, akik igazságtalannak találták a képet. Somogyiak is. Pedig nagyon tiszteltem, becsültem, szerettem őt. Ez valóban kisugárzik a sorokból. De a jó szeretet igazságos. Ez kiderül abból is, ahogyan a kedves szülőföldről és a városról beszél. Szépül minden. A város modernségében is megőrizte kedves báját. örül ennek. De amikor Kaposvár kultúráját említem, elhallgat. Mondom a példákat, a számokat. — Igen-igen — bólogat. — Sok minden történik ezen a téren. — Vett-e öntől a város képet? — kérdezem. — Tőlem nem — mondja. * * * Iszik, még egy kávét. S közben az útról beszélgetünk. Nagybányáról, Bécsről, Németországról. Európa sok táját megjárta már. Teleszívta magát mámoros, tarka színekkel. Életre szóló művészi élmények tapadnak rá. S haza, Somogyba vágyódott-e vissza? Egy élményt mesél. A szicíliai Selinunteban a régi görög romokat nézi, s egyszer csak feltámad benne a honvágy. Ordítani, sírni szeretne, de csak kínlódik. S akkor ösztönösen fordul egyet. El a romoktól, hazafelé, a kéklő messzeségbe. S később, a harmincas években jön haza feleségével Itáliából éterikus állapotban. S Fonyódtól késő este már nem jár a vonat. Nincs szállás. Taxival mennek Kaposvárig. Az út kirázza még a lelket is. Por árad be a nyitott ablakon. Megállnak egy faluban. Az éji csöndben tücskök ciripelnek, békák vartyognak. S ekkor füstszagot érzett. — Enyhe füstszag terjengett, mint disznóöléskor a kertek alján hamvadó szalmáé. Vagy tán fűrészport égettek? Nagyot lélegeztem a sötétben. Itthon vagyok, hazaérkeztem. A szülőföldnek nem kellett semmit sem adnia, az mindig benne volt... * * * Harmincnyolcban végleg hazatér. Pesten telepedik le. S újra feltámad benne a régi szerelem. Írnia kell valamit a fesztészetről. — Belülről fűtött. Éreztem, szunnyad bennem valami... Negyvenötben, a háború végén mindene odaveszett. Naplók, novellák, levelek, a kilenc helyen szétszórt 240 kép. S újra kezdi az életet. Fest és ír. Negyvenhétben megjelenik könyve, az Írások a művészetről, Azután az így éltünk Pannóniában, az Utak Pannóniából, majd a Múzsa körül. Negyvennyolctól egy ideig szerkeszti a Magyar Művészet folyóiratot. Mint író is beérkezett. Művészete az írásban is kiteljesedett. Csupa szín, felfokozott hőfokú érzésvilág. Ugyanakkor tartózkodó megértés, mértéktartó távolságtartás, szerénység. Egy kicsit nehéz a két szerelemnek áldozni. Ha fest, az írás jut. eszébe, ha ír, jövendő képének színei vetődnek a lapokra. Próbálja rendszerezni: negyed évig fest, negyed évig ír. De nehéz, nagyón nehéz megtartani. Nehéz azért is, mert van még egy hivatása: a tanítás a főiskolán. Tagja a Balatoni Intéző Bizottságnak is. Az ő javaslatára rendezik meg évente a keszthelyi zenei napokat. Ö szorgalmazta, hogy a tsz-ek is létesítsenek szerényebb üdülőket a Balaton csodálatos partjain. Szót emelt a Badacsony-hegy megmentése mellett. Kevés az ideje. De azért szinte panaszkodik, hogy ez az intéző bizottság az utóbbi időben keveset hívja. Pedig nagyon szívesen menne. Hát ígv. Ezerötszáz festményen és könyvein kívül ezért is jutott el a legmagasabb művészi elismerésig, a Kossuth- díjig. Szereti a csöndet, a vi_ zet. A Balaton partján tölti nyarait, és mindig meglátogatja szülőföldjét. Megnézi a marcali házat s az apja által épített keresztúri Bélavárat. De csak kívülről álldogál. Nézi a kertet, a régi falakat, s ki tudja, mire gondol. De nem menne be, nem akarja zavarni a benne lakókat. »A festő legyen szerény« — mondta Ödön bácsi. Ilyen lett ő is. Magas, szinte szikár ember. Széles, domború homloka, ráncatlan, haja alig őszül. Beszéde megfontolt, hangja nyugodt, csöndes. Jövőre lesz 70 éves. Nincs vele szemben nekünk, somogyiaknak valami tartozásunk? Csákvári János
