Somogyi Néplap, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-02 / 127. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1964. június 2. A K. Honvéd áll az NB II Nyugati csoportiának élén Még tíz csapat verseng a tavaszi elsőségért A maga nemében csaknem páratlanul érdekes a labdarúgó NB II. Nyugati csoportjának tavaszi hajrája. A bajnoki táblázat élén hétről hétre változik a helyzet. A sokáig vezető Honvédet felváltották a pécsi csapatok, most aztán ismét a K. Honvéd került a táblázat élére annak ellenére, hogy a kaposvári együttes Mosonmagyaróváron »csak döntetlent« ért el. A sok keresztbeverés következménye, hogy a tizenharmadik forduló után a csapatoknak több mint fele bajnokesélyes. A táblázat első helyén álló K. Honvédnak, s rajta kívül Mosonmagyaróvár, 1500 néző. V: Vadas J. K. Honvéd: Erdősi —- Tajti, Schmidt, Paulicsek — Bobori, Rát- kai — Szöllősi, Müller, Szabó, Földi, Dauda. Edző: Tóth József. Mosonmagyaróvár: Király — Horváth IV., Gnám, Haász — Trapli, Fülöp — Köpcsényi, Schöller, Salamon, Szalai, Hérics. Edző: Ács Ferenc. Mosonmagyaróvári támadásokkal kezdődött a játék, aztán fokozatosan a Honvéd vette át az irányítást. A 25. perc eseménye volt, hogy Szabó egy összecsapásnál megsérült. Egy ideig a pályán, majd a pályán kívül ápolták. Amikor visszatért, kiállt a szélre statisztálni. Pillanatokra megzavarodott a kaposvári csapat, s a ^8. percben Hérics csaknem ki is használta ezt, Schmidt azonban az utolsó pillanatban szögletre tudott menteni; amikor beívelték a sarokrúgást, akkor Erdösi tisztázott. A 33. percben Szabó elé került a labda, a sérült csatár azonban kivárt és közbeléptek a védők. A 35. percben góllá érett a kaposváriak fölénye. A kitörő Szöllősitől mindenki leadást várt, ő azonban egy újabb csel után kapura húzott, és 18 méterről nagy lövéssel küldte a még három csapatnak 18 pontja van. A hatodik helyezett ZTE 16, a tizedik helyezett B. Spartacus 14 pontos. A hátralevő öt fordulóban tehát még minden lehetséges. Egyébként a forduló legvasko- sabb meglepetése Pápán született, ahol a Pécsi Bányász a Nyugati csoport első számú esélyese simán vereséget szenvedett. A pécsi csapat ezzel egyből a bajnoki táblázat negyedik helyére csúszott visz- sza. A ni. kér. TTVE is megállította győzelmi sorozatában az igen feljavult Győri Dózsát. labdát a hálóba, 1:0. Nem sokkal a félidő befejezése előtt ismét Szabó került gólhelyzetbe, de a csatár most is hibázott. A második félidőben megváltozott a játék képe. Most tartóssá váltak a hazai rohamok. Egyre hevesebb lett az iram, s a rekkenő meleg ugyancsak próbára tette a játékosokat. A 9. percben Schöller rosszul lett a pályán. Amikor rendeződtek a hazai sorok, egykettőre meg is született az egyenlítés. Salamon nagyszerű labdát kapott, és egyből a bal felső sarokba vágta azt, 1:1. Most kapkodni kezdett a kaposvári védelem, s ezt kihasználta a 15. percben a mosonmagyaróvári középcsatár, aki a változatosság kedvéért most fejjel továbbította a hálóba a labdát, 1:2. Nem sokáig örvendezhettek azonban a hazai szurkolók a vezetésnek, mert a 16. percben Szöllősi éppúgy, mint az első félidőben, egyéni játék után megtalálta a rést Király hálójába, 2:2. Percekre valamit csitult az iram, csak akkor lett ismét parázs a helyzet, amikor Szöllősi ismét kitört, de harmadszorra nem talált a hálóba. Hasonlóképp volt Salamon esetében is, Erdősi azonban most a helyén volt. Az utolsó tíz percben óriási nyomás nehezedett a kaposvári kapura, a közvetlen védelem azonban Erdősivei az élen mindent hárított. Érdekes, izgalmakban bővelkedő mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A játékra rányomta bélyegét a csaknem harminc fokos meleg. Ennek ellenére egy ideig mindkét csapat igen nagy lendülettel játszott. Üjítani azonban inkább a hazaiaknak sikerült, alTik a második félidőben tartós fölényt harcoltak ki. A helyzeteket tekintve azt mondhatjuk, hogy az eredmény igazságos. A Honvéd csapata jó benyomást keltett Mosonmagyaróváron. Jók: Erdősi, Paulicsek, Bobori, Szöllősi, ill. Horváth IV., Gnám, Trapli és Salamon. # * * TOVÁBBI EREDMÉNYEK III. kér. TTVE—Győri Dózsa 2:2, Székesfehérvári MAV-K. Lombik 1:0, B. Spartacus—Traktorgyár 2:0, Esztergomi Vasas—EVTK 0:0, Zalaegerszegi TE—Fővárosi Autóbusz 3:0, Pápai Textiles—Pécsi Bányász 3:1, Veszprémi Haladás—Zalaegerszegi Dózsa 3:1. Az NB II. állása: 1. K. Honvéd 13 6 6 1 13:6 18 2. Pécsi BTC 13 7 4 2 17:10 18 3. Győri Dózsa 13 7 4 2 21:14 18 4. Pécsi Bányász 13 7 4 2 20:14 18 5. Pécsi VSK 13 6 4 3 21:11 16 6. Zalaeg. TE 13 7 2 4 23:15 16 7. Veszprém 13 7 1 5 22:18 15 8. Székesí. MÁV IS 6 3 4 13:13 15 9. III. kér. TTVE 13 6 2 5 23:17 14 10. B. Spartacus 13 6 2 5 14:12 14 11. Pápa 13 67 14:18 12 12. Esztergom 13 4 3 6 19:19 11 13. Traktorgyár 13 5 1 7 20:23 11 14. Magyaróvár 3 3 4 2 7 22:23 10 15. Autóbusz 13 3 3 7 8:23 9 16. EVTK 13 3 2 8 9:15 8 17. Z. Dózsa 13 1 5 7 11:24 7 18. K. Lombik 13 1 2 10 8:23 4 K. Honvéd—Mosonmagyaróvári TE 2:2 (1:0) Biztosan nyerte a Délnyugati csoport rangadóját a K. Kinizsi Már őt pont a kaposváriak előnye Az NB III. Délnyugati csoportjában az első helyezett K. Kinizsi és a második helyen álló Szekszárdi Dózsa találkozója állt az érdeklődés középpontjában. A kaposvári találkozón biztosan győzött a Kinizsi, amely az utóbbi hetek szép sorozatával most már 5 pontos előnyre tett szert. Az NB III. hat csoportelsője között egyik sem áll olyan biztosan az élen, mint a kaposvári csapat. Kaposvár, 3000 néző. V: Varga. K. Kinizsi: Kovács — Balogh, Fi- liszár, Zag — Bíró, Szigeti — Jutási, Szabó, Herbei, Göncz, Lacz- kovics. Edző: Váradi Lajos. Szek- szárd: Szlavicsek — Tamási, Tárnoki, Novák — Gyurik, Soós — Dósai, Kormos, Ulrich, Gahó, Un- gi. Edző: Kázmér Zsigmond. Kinizsi-támadásokkal kezdődött a mérkőzés. A 14. percben Göncz kiugrott a lesre játszó védők között, már csak Szlavicsekkel állt szemben, de hibázott. Később egy szöglet után Herbei az ötös sarkáról lőtt kapu fölé. Húsz perc elteltével feljöttek a szépen adogató vendégek, s több meleg helyzetet teremtettek Kovács kapuja előtt. A 30. percben Ulrich és Gahó egymást zavarták a Kinizsi ötösén, végül Kovács kivetőöve tisztázott. Két perc múlva Gahó a kifutó Kovács fölött átfe.ielte a labdát, de az a léc fölé került. A másik oldalon Szabó közeli fejesét ütötte ki Szlavicsek. Szünet után ragyogó támadásokkal kezdett a kaposvári csapat, s öt perc alatt eldöntötte a mérkőzés sorsát. A 6. percben Göncz az alapvonal közeléből beadott, és Laczkovics közelről a sarokba helyezte a labdát, 1:0. Kezdés után Laczkovicsot dancsolták. Az előre ívelt labdát három Kinizsi-csatár is várta a kapu előtt, közülük Szabó lőtte a kapuba, 2:0. A 11. percben Bíró—Göncz adogatás után az összekötő Laczkovics elé perdített, aki futtából, éles szögből ritkán látható nagy gólt lőtt a felső sarokba, 3:0. Nagy kedvvel rohamozott továbbra is a Kinizsi, s perceken belül Jutási, Szabó és Laczkovics előtt adódott ismét gólhelyzet. A 17. percben egy veszélytelennek induló szekszárdi ellen- támadás során az üresen hagyott Ungi Kovács fölött a kapu bal olSajnos, a másik somogyi NB III-as ebben a csoportban már nem dicsekedhet ilyen szép sikérrel. A T. Honvéd Nagymányokon nem tudott megbirkózni a hazai csapattal, s az együttes újabb veresége után a bajnoki táblázat 14. helyére csúszott. A taszáriakat egyre inkább fenyegeti a kiesés réme. dalába ívelt, 3:1. A gól felpaprikázta a vendégeket, s tovább támadtak. Egy ízben a vert védelem mellett Kovács önfeláldozó vetődéssel mentett Ulrich elől. Ezután váltakozó mezőnyjáték következett, az utolsó izgalmat a 39. Nagymányok, 800 néző. V: Kleiber. Nagymányok: Bancsi — Hucker, Komáromi, Dóbiás — Nagy, Farkas — Kozma, Bencze, Wéber, Gera, Csordás. Taszár: Simái — Baranyai, Hencz, Bocz — Nyári, Csu- kárdi — Takács, Boda, Janás, Csontos, Pásztor. Edző: Stündl László. Rögtön kezdés után nagy fölénybe került a hazai csapat, a T. Honvéd beszorult. Simái azonban rendre hárította a veszélyes helyzeteket. Harmincöt perc után azonban csak megrezdült Simái hálója. Gera kitört és a hálóba lőtt, 1:0. Szünet után az első negyedórában szinte egy kapura folyt a játék. A heves csatában Baranyai egy összecsapásnál megsérült, kifordult a bokája. A középhátvéd kiállt, helyébe Boda húzódott hátra. A sorok átrendezése megzavarta a taszáriakat, egy perccel később Simái ugyan megfogta a jobb oldalról szálló beívelt labdát, de kiejtette azt, s oly szerencsétlenül, hogy a labda a gólvonal mögött ért földet, 2:0. A 21. percben, amikor Wéber a hálóba bombázott, végleg eldőlt a mérkőzés sorsa, 3:0. A gól után viszont a hazaiak egy kissé engedtek az iramból, s ekkor nagyon feljött a taszári csapat. A 38. percben Pásztor előtt alkalom nyílt a gólszerzésre, a szélső azonban az üres kapu mellé küldte a labdát. Két perc múlva percben Bíró nagy lövése jelentette; a labda a felső kapufáról csúszott ki. A nagy meleg ellenére is jó iramú, változatos küzdelmet hozott a rangadó. A játékidő nagy részében egyenrangú ellenfélnek bizonyult a Dózsa. Mindkét együttes jó csapatteljesítményt nyújtott, úgyszólván egyikben sem volt gyenge pont. A Kinizsinél a védelem szilárdan állt a lábán (bár a gólnál egy kissé elaludtak), a fedezetpár pedig ismét a régi formájában játszott; időnként kitűnő labdákkal dobták támadásba a csatárokat. Végső soron a Kinizsi ötösfogatának ragyogó negyedórája billentette a kaposváriak javára a mérleget, s ezt az egyébként jól záró szekszárdi védelem sem tudta megakadályozni. Csontos szalasztott el egy gólszerzési alkalmat. Minden részében jobb volt a Nagymányoki Bányász. A taszári együttes ugyan hősiesen küzdött, de erejéből csak arra futotta, hogy egy ideig kétessé tegye a hazTTTak győzelmét. Ha Simái nem véd olyan jól, akkor a Bányász együttese nagyobb arányban is győzhetett volna. Jók: Nagy, Wéber, Gera, Csordás, ill. Simái, Hencz, Bocz, Csukárdi. * * * TOVÁBBI EREDMÉNYEK Mohács—Sz. Petőfi 2:0, Nagykanizsai Bányász—Dombóvár 4:1, Pécsi EAC—Kalocsai Kinizsi 2:0, Pécs- szaboics—Baja 1:1, NVTE—Máza- Szászvár 2:0, Kalocsai Honvéd- Nagykanizsai Dózsa 2:2. A Délnyugati csoport állása: 1. K. Kinizsi 12 10 1 1 29:9 21 2. Sz. Dózsa 12 6 4 2 23:11 16 3. Mohács 12 7 1 4 16:9 15 4. Kalocsai Kin. 12 7 1 4 23:21 15 5. Baja 12 5 4 3 13:10 14 6. N. Bányász 12 5 3 4 17:10 13 7. Pécsi EAC 11 6 1 4 17:14 13 8. Dombóvár 12 6 1 5 23:23 13 9. Nagymányok 12 4 4 4 15:13 12 10. Máza-Szászvár 11 4 2 5 15:17 10 11. Kalocsai Honv. 12 4 2 6 Z1:26 10 12. NVTE 12 4 1 7 12:15 9 13. Pécsszabolcs 12 3 3 6 13:19 9 14. Taszár 12 3 2 7 14:22 8 15. N. Dózsa 12 3 1 8 8:21 7 16. Sz. Petőfi 125 7 8:27 5 K. Kinizsi—Szekszárdi Dózsa 3:1 (0:0) Nagymányoki Bányász—T. Honvéd 3:0 (1:0) Győztek a vezető csapatok az Északközép csoportban Meglepetések a megyei 1. osztályban A tizenegyedik bajnoki forduló valójában csak egy nagy mérkőzést ígért a megyeieknél. A közvélemény figyelme Lábod felé fordult, ahol a listavezető L. ME- DOSZ csapata ez alkalommal nagynevű ellenfelet látott vendégül, a Kaposvári Dózsát. Nos, Lábodon bebizonyosodott, hogy a MEDOSZ sikersorozata nem véletlen. Fölényes biztonsággal győzött a lábodi csapat, amely ezzel megerősítette vezető helyét a bajnoki táblázaton. Az ellenlábas K. Vasas MTE ugyanis Kaposváron kénytelen volt egy döntetlennel beérni a Babócsai Bányász ellenében. Itt bizony a levegőben lógott a nagy meglepetés. A babócsaiak ugyanis már 3:0-ra vezettek ... LABOD—K. DÓZSA 4:1 (2:1) Lábod, 800 néző. V: Szabó I. Lábod: Monostori — Tálos, Kiss, Mi- hóka — Csoór, Koczka — Borzas, Ilosfai, Kisgál, Fülöp, Takács. Edző: Selmeezi István. Dózsa: Gábos — Tökölyi, Csima, Horváth — Zsunics, Kiss — Veverán II., Nagyréti, Szigeti, Veverán I., Molnár. Edző: Egres László. Nagy iramban kezdődött a rangadó, amelyen kezdetben kiegyenlített játék folyt A 30. percben egy összecsapás után Tálos megsérült, ettől kezdve cáak statisztált. A hazai csapat így is nagy fölénybe került, és szünet utáni határozott, jobb játékával ilyen arányban is megérdemelten győzött. G: Borzas (3), Fülöp, 111. Nagyréti. Jók: Koczka, Borzas, Ilosfai. Kisgál, Fülöp, ill. Csima, Veverán II. Bosznai Gyula BALATONLELLE— K. V. LOBOGO 2:0 (0:0) Balatonlelle, 200 néző. V: Nagy K. Balatonlelle: Takács — Nagy, Szabó, Petrus — Gréczi, Kindler — Kovács, Zsigmond, Somogyi, Molnár, Bükki. Edző: Molnár Lajos. K. V. Lobogó: Kaiser — Nagy, Zacommer, Schrenk — Nyakas, Novák — Jusits, Radax, Lábas, Teli, Gergő. Edző: Horváth Béla. Végig a hazai csapat volt a többet támadó, s az együttes már az első félidőben bebiztosította győzelmét idei legjobb játékával. G: Kovács, Somogyi. Jók: Takács, Szabó, Gréczi, ill. Zacommer, Schrenk, Novák. Hajas Gyula NAGYATAD—BARCS 0:0 Nagyatád, 400 néző. V; Buzási. Nagyatád: Horváth — Nezdéi, Fritz, Krafcsik — Bazsó II., Ba- zsó I. — König, Sasvári, Nagy, Simon, Posta. Edző: Bicsáki Sándor. Barcs: Jobbágy — Kanizslai, Pálmai, Krapecz — Sinko, Petries — András, Krámer, Hegelsberger, Tóth, Kertész. Edző: Szóvári György. A barcsi csapat kezdettől védekezésre rendezkedett be. A vendégek igen jól szervezték meg védelmüket, így aztán hiába támadott végig a Nagyatád, a végén örülhetett a döntetlennek. Jók: Bazsó II., Simon, ül. Jobbágy Pálmai. Horváth Miklós TAB MARCALI V. M. 3:1 (1:0) Tab, 400 néző. V: Molnár J. Tab: Gróf — Farkas, Szabó, Simon - Garabon, Németh —- Rácz, Varga, Puha, Czabula, Egyed. Edző: Cza- bula Miklós. Marcali: Törzsök — Hosszú, Kapitány, Gáspár — Molnár, Pimpauer — Bene, Takács, Szántó, Kisborsó, Németh. Edző; Abonyi Károly. Jó iramú, helyenként kemény mérkőzés. A helyze- tek alapján a hazai csapat teljesen megérdemelten nyerte a helyenként színvonalas mérkőzést. Nemi szerencsével a győzelem nagyobb arányú is lehetett volna. G: Puha (2), Varga, ill. Szántó. Jók: Farkas. Varga, Puha, Hl. Kapitány, Szántó. Dietzel Ede M. HONVED—GYÉKÉNYES 1:1 (0:0) Marcali, 200 néző. V: Németh V. Marcali: Nagy — Sebő, Kovács, Pintér — Szokol, Papp — Nagy. Gőbölös, Dóra, Dósa, Dobos. Edző: Borsfái Géza. Gyékényes: Mészáros — Papp, Benyovszki, Gerge- lics — Horváth, Gerencsér — Kri- esanlcs, Téglás, Baróti, Bozslts, Molnár. Edző: Róka Lajos. Végig a Marcali Honvéd támadott többet, a lelkesen küzdő vendégek azonban kihúzták döntetlenre. G: Kovács, ill. Téglás (11-esből). Jók: Kovács, Papp, ill. Papp, Benyovszki. Benke Lajos A pécsi Pollák Mihály Építőipari Technikum levelező tagozata — a jelentkezők számitól függően — 1964. évben is indít I. Osztályt Kaposváron. Jelentkezni lehet 1964. júnins 25-ig az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat személyzeti osztályán, Kaposvár, Május 1. u. 57. sz. (3261) BABÖCSA—K. VASAS MTE 3:3 (3:1) Kaposvár, 200 néző. V: Fenyvesi. Babócsa: Varga — Radics, Ried- ler, Harasztia — Vadász, Bakó — Paksica, Hajdú, Embersics, Szili, Luczek. Edző: Spievla Károly. Vasas: Szűcs — Kovács, Gál I., Vigh — Pados, Nagy II. — Nagy I., Pammer, Magyar, Stadler, Fülöp. Edző: Zádori László dr. A 28. percben a lelkes és jól játszó vendégcsapat már 3:0-ra vezetett. Ezt követően fölénybe került a Vasas, de csak igen nehezen sikerült az egyenlítés a 88. percben. A Vasascsatárok három kapufát is lőttek. G: Paksica (2), Embersics, ill. Pammer, Magyar, Stadler. Jók: Riedler, Paksica, ill. Pados. Fonai László CSURGÓ—SOMOGYSZOB 8:1 (2:1) Csurgó, 400 néző. V; Szöllősi. Csurgó: Kepler — Péczeli, Hottó II., Szirják — Rostás, Szabó — Sebestyén, liottó I., Luczek, Sóto- nyi, Nagy. Edző: Bolla József. Somogyszob: Gőbölös — Pálfi, Kovács, Balint — Acs, Németh — Dombi, Hordósi, Palotai, Laczó, Szentgyörgyi. Edző: Hosszú László. Jó iramú mérkőzés volt. A^lia- zai csapát Luczek sérülése miatt hamarosan tíz főre olvadt, de így is végig uralta a mezőnyt, és ilyen arányban is biztosan nyert. G: Sótonyi (3), Sebestyén (2), Hottó I., ill. Láczó. Jók: Péczeli, Hottó II., Rostás, Sebestyén, Hottó I., ill. Bálint, Németh, Laczó. Halmai Emil A megyei bajnokság állása: 1. Lábod 10 8 2 . 23:4 18 2. K. Vasa« MTE 10 8 1 1 30:12 17 3. Csurgó 11 6 3 2 26:13 15 4. K. H. Vasutas 10 4 4 2 21:16 12 5. Nagyatád 11 3 6 2 15:14 12 6. Marcali V. M. 10 4 3 3 26:16 11 7. K. Dózsa 10 4 3 3 24:18 11 8. Tab 11 5 1 5 21:21 11 9. Babócsa 10 5 1 4 15:16 11 10. Gyékényes 11 2 5 4 18:23 9 11. M. Honvéd 11 3 4 4 11:15 9 12. K. V. Lobogó 11 3 3 5 14:20 9 13. Barcs 11 2 3 6 12:19 7 14. Balatonlelle 11 2 2 7 13:25 6 15. Somogyszob 10 2 2 6 13:30 6 16. Fonyód 10J 2 7 5:25 4 Fél tucat csapat verseng az NB III. Északközép csoportjában a tavaszi elsőségért. A bajnoki táblázat élén álló együttesek vasárnap mind jól szerepeltek. A Siófoki Bányász bár megnyerte az Annavölgy elleni mérkőzést, nem tudott előbbre kerülni a bajnoki táblázaton. Egyébként a siófoki bányász-rangadó ritka rekorddal dicsekedhet. Az izgalmakban bővelkedő találkozón négy kiállítás történt. S. Bányász—Annavölgyi Bányász 3:1 (1:1) Siófok, 1200 néző. V: Hévízi. Siófok: Istvándi — Vidák, Fehér, Farkas -- Fejes, Kerényi — Kovács, Sier/ Tóth, Szepesi, Papp. Edző: Haragh Tibor. Annavölgy: Kovács — Csermák, Szabó, Bankó — Vereczkei, Kertész — Botka, Révész, Szeiber, Cserók, Varga. Edző: Klausz József. tizenkét percig váratott magára az első helyzet Siófokon, ekkor Tóth három lépésről kapu mellé küldte a labdát. Egy perc múlva a másik oldalon ismétlődött meg a jelenet, most Révész labdáját mentette a kapufa. A 19. percben a vendégek értek el gólt. Botka középre ívelt és Szeibert a hálóba továbbította a labdát, 0:1. Kiegyenlített volt a játék, s csak a felidő vége felé harcolt ki némi fölényt a siófoki csapat. A 43. percben váratlanul egyenlített az S. Bányász. Tóth kaparintott meg egy már-már elveszettnek hitt labdát, kapura húzott, aztán igen nehéz szögből védhetetlenül lőtt a hálóba, 1:1. Annavölgyi támadások vezették be a második félidőt. Helyzetei is inkább a vendégcsapatnak adódott. A 33. percben változott meg a játék képe. Az egyik siófoki támadást szöglet árán mentették az annavölgyi védők, a labda beívelése után kavarodás kerekedett, s az ott termett Fehér a bolyból a hálóba vágta a labdát, 2:1. Újrakezdés után az annavölgyi támadás végén Révész labdáját ismét a kapufa mentette. A 34. percben az elfutó Kovácsot a védők felvágták. Kovács megrúgta az őt dan- csoló hátvédet, s az önbíráskodásért a játékvezető kiállította a siófoki szélsőt. Egy perc múlva fordítva történt az eset. Most Kerényi vágta fel- Vargát, Varga is elégtételt vett magának, őt is kizárta a játékból a bíró. A 36. percben Papp tört ki, ollóba fogták, de a szélső ügyesen lépte át a védők lábait, azután hat méterről nagy gólt lőtt, 3:1. A mérkőzés eldőlt, a pályán azonban még tartott az egyéni párharc, amelynek egyik epizódja volt a Sier—Bankó összecsapás. A játékvezető úgy intézte el a kakaskodást, hogy mindkét labdarúgót leküldte a pályáról. Egyenrangú ellenfelek találkoztak Siófokon a bányász-rangadón. Valamivel több helyzete ez alkalommal a vendégcsapatnak volt. A szerencse viszont a siófoki bányászokat segítette, s ez is közrejátszott abban, hogy a végén biztosan nyert a siófoki csapat. Jók: Istvándi, Fehér, Szepesi, ill. Szabó, Vereczkei, £serók. TOVÁBBI EREDMÉNYEK Cegléd—Ercsi 1:1, K. Tűzálló—Vasas Dinamó 1:0, Nyergesújfalu— Goldberger 3:1, Sárisáp—UFC 3:1, Csepel Autó—Magyar Acél 1:3, Pilisi Bányász—Elektromos 3:2, To- kodi Bányász—Pénzügyőrök 1:3. A bajnokság állása: 1. K. Tűzálló 13 9 1 3 19:16 19 2. Sárisáp 3. Pénzügyőrök 4. Ercsi 5. Cegléd 6. Siófok 7. M. Acél 8. Goldberger 9. Nyergesújfalu 10. V. Dinamó 11. Annavölgy 12. Pilisi Bányász 13. Takod 14. Elektromos 15. Cs. Autó 16. Újlaki FC 12 8 2 2 12 7 2 3 12 6 4 2 13 7 2 4 12 6 3 3 4 4 4 12 2 6 4 12 3 4 5 12 3 3 6 12 2 5 5 12 1 5 6 12 2 3 7 12 1 3 8 12 12 12 5 3 4 4 4 4 24:8 18 31:11 16 33:15 16 22:13 16 16:11 15 14:14 13 18:17 12 12:13 12 15:17 10 13:23 10 12:17 9 11:25 9 15:23 7 10:27 7 11:26 5 A* ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat segédmunkásokat, kőműveseket vesz föl It.po.vári, siófoki, marcali és más munkahelyeire a megyében Jelentkezés az illetékes járási székhelyeken a tanácsoknál, a vállalat központjában, Kaposvár, Májas 1 utca 57 szám a aiófoki fö-építésvezetőségen, Siófok, F6 ntca 200. és az építkezéseken. <82344) Megtört a Ferencváros veretlenségi sorozata A labdarúgó NB I. tizene'gyedik fordulójában véget ért a Ferencváros veretlenségi sorozata. A Vasas együttese legyőzte a zöld-fehéreket, s ezzel már nincs veretlen csapat a labdarúgó Nemzeti Bajnokságban. Nemcsak a rangadó hozott színvonalas mérkőzést a tizenegyedik fordulóban, a többi találkozók is viszonylag magas szinten mozogtak. A legmeglepőbb, hogy a Pécsi Dózsa csak nem tud magára találni. A pécsi lila-fehérek otthonukban sepi tudtak győz- hi a diósgyőriek ellenében. Az FTC előnye tehát négy pontra csökkent a bajnoki táblázat második helyén álló Tatabányai Bányász előtt, ennek ellenére valószínűnek látszik a ferencvárosiak tavaszi elsősége. Vasas—Ferencváros 2:1 (2:0) Népstadion, 60 000 néző. V: Ba- jics. G: Puskás 2, ill. Novák (11- esből). Ü. Dózsa—Komló 2:0 (1:0) Megyeri út, 8000 néző. V: Vadas Gy. G: Bene, Várhídi (ll-esből). Tatabánya—Dorog 1:1 (0:0) Tatabánya. 8000 néző. V: Bir- csák. G: Szepesi, ill. Monostori. Győr—Szeged 3:1 (2:1) Győr, 7000 néző. V: Katona. G: Palotai (2), Korsós, ill. Dezső. MTK—Debrecen 2:1 (0:0) Debrecen, 8000 néző. V: Emsber- ger. G: Kuti, Vasas, ill. Varsányi n. Pécs—Diósgyőr 1:1 (1:0) Pécs, 7000 néző. V: Gere. G: Dunai II., ill. Sikora. A bajnoki sorrend: 1. Ferencváros 20, 2. Tatabánya 16, 3. Bp. Honvéd 15, 4. Győr 13, 5. MTK 13, 6. Ü. Dózsa 12, 7. Vasas 12, 8. Csepel 9, 9. Dorog 9, 10. Komló 9, 11. Szeged 8, 12. Diósgyőr 7, 13. Pécs 6, 14. Debrecen 1 ponttal. — A totó 13+1 találatos szelvénye: 12x1221111112 + X. 13 találatos szelvény három akadt. A nyereményösszeg egyenként 122 613,75 Ft. Ezek közül egy szelvényen 13+1 találatot értek el, ennek nyereménye a jutalommal együtt 385 362,50 Ft. A 12 találatos szelvényekre egyenként 2581,25, a 11 találatosakra 215, a 10 találato- sakra 46,25 forintot fizetnek. Vállalatok, közületek, figyelem! Elfekvő készletből eladó különféle építőipari gépalkatrész motorkerékpár- és kerékpár alkatrész. ÉM Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat, Pécs, Rákóczi út 56. szám. Ügyintéző: Deákné, telefon 14-16. (31139) \