Somogyi Néplap, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-21 / 144. szám
Földeák János Újoncok fogadása Sok öröm és bosszúság érte már Boros igazgatót a napi posta bontása közben. Aligha van érdekesebb része a munkájának, mint az érkező levelek és értesítések olvasása és szétosztása. Ritkán múlik el úgy nap, hogy egy-egy levél vagy értesítés kapcsán ne kellene villám-megbeszélést tartania valamelyik munkatársával. Utasítást adni, jelentést kérni, vagy olykor a küldendő válaszokról határozni... Tudja ezt Ágnes is, a titkárnője, aki fölvagdossa a borítékokat, s így ő értesül először a levelek tartalmáról. Rendkívül hasznos ez a be- avatotteág, hisz nem egyszer az érkezett posta határozza meg az igazgató aznapi hangulatát Ezért hagyta hát legutoljára azt a minisztériumból kapott értesítést, mely szerint, Boros igazgató régebbi kérésének értelmében, két most végzett fiatal mérnököt helyeztek a vállalathoz. A titkárnői taktika most is bevált. Boros igazgató kis híjával majdnem kiáltott örömében. Végre, nekik is jutott a műegyetemi osztozásból két fiatal mérnök! Nemcsak frissíteni lehet a műszaki vezetést, de a nyugdíjba kíván- kozókat sem kell már tovább áltatni; év végére teljesíthető a kérésük. Nyomban egy telefon Gáthy főmérnöknek, mint akivel Boros igazgató közösen viseli a gyár műszaki gondjait. Hadd tudjon Gáthy is a régvárt szerencséről, hogy máris hozzáfoghasson a személyi átcsoportosítások előkészítéséhez: kiket léptessenek elő a nyugdíjba vonulók helyére, illetve a két fiatal mérnök milyen pozícióból gyorsítson a vállalat termelési vérkeringésén? Gáthy főmérnök már megette kenyere javát, s a tudása révén is tekintély. Fiatalabb korában bejárta a világot. Van is olyan híre és annyi tapasztalata, mint nem egy egyetemi tanárnak. Ha az a kis torzó bajuszú német festő-legény őrültségében nem robbantja ki a második világháborút, Gáthy talán még ma is Angliában vagy Franciaországban lenne. De a háború hazakényszerí- tette és (saját szavai szerint) »■tenyérnyi perspektívára* kárhoztatta őt, aki már a “határtalan lehetőségek ege alatt« is biztonsággal állta meg a helyét, és nem munkás-igazgató mellett töltött be másodszerepet, hanem nagyhatalmú, nemzetközi ipari trösztvezérek bizalmát bírta... Az igazgató hívására nyomban indult Gáthy, de meglehetősen kelletlenül. Nem szerette, ha őt hivatták. Abból sose származott sémmi jó a javára. Ilyenkor csak utasításokat kapott. Mások ötletének végrehajtását. Vagy esetleg csak tanácsára, véleményére kíváncsiak... Mert más az, ha Gáthy főmérnök keresi az igazgatót! Mert akkor Gáthy kezdeményez és diktál; Gáthyhoz igazodnak, és nem ő másokhoz. De Boros igazgató is ismeri a főmérnökét. Tudja, mikor kell a hiúságára hatni, s azt is tudja, mivel lehet fékén tartani. Ha Gáthy a formaságok híve, mert az, és többet ad a mutatós látszatra, hát Boros igazgatóban ne csalód“te, Boros fíam«-nak szólítja, addig Gáthy főmérnök még akkor is “ön« marad az igazgatónak, ha fehér asztal mellé ülteti őket valamilyen ünnepi alkalom. — Ahány ház, annyi szokás! — mondhatnánk. Valóban így van. És most is hiába hívták Gáthy főmérnököt telefonon, az igazgató szobájába mégis csak a titkárnő bejelentése után léphetett be... Boros elolvastatta vele a minisztériumból küldött értesítést. — A semminél mindenesetre több — mondta Gáthy szárazon. — Törhetjük a fejünket, ki legyen az két szerencsés, akit nyugdíjba küldhea világra. Előbb megtanult járni és beszélni, majd írni- olvasni és számolni. Azután érettségizett, egyetemre került, diplomát kapott, gyakorlatot szerzett. No, de nem folytatom... Hány éves korában nevezték ki főmérnöknek? — Negyven éves voltam .. ■j— Na látja! Ezekből is lehet tizenöt év múlva főmérnök! Miért ne lehetne? ... Gáthy sértődötten fölrántotta szemöldökét. Boros észrevette, de azért mosolygósam folytatta: — Azt gondoltam, kedves Gáthy, hogy mint gyárunk vezető főmérnöke, mint az első szaktekintély, ön üdvözli majd őket. Hadd érezze a két fiú, hogy komoly feladatok várják SOMLYÓ GYÖRGY: Provance 1962. Minden nap Melyik a kettős ősátok közül: természet? ember? aszály? banditizmus? ami naponta újra megfeszíti ezt a szelíd tájat az éj keresztjén, hogy glóriás fején lobogva lángol az erdőtüzek töviskoronája? O. A. S. Hiába sütitek források kövébe a három fenyegető fekete jelet, hogy a friss vízre szomjuhozók szemébe egy korty rémületet égessetek, hiába írjátok a fekete égre a terrorban fogant lángbetűket, csak titeket emlékeztetnek a végre ezek az olthatatlan hasonlatok: világ égalján, egyik a másikat érve ropognak a gyúlékony gyarmatok. jón! Bár az egykori angyalföldi munkás nem tanult külön tekintély-óvást, Gáthyval mégis szigorúan betartatja az igazgatónak kijáró tisztelet- adást. Így állt elő az a furcsa helyzet, hogy amíg Boros igazgató tegező viszonyban van a gyár vele egykorú dolgozóival, hisz közülük emelték ki igazgatónak, sőt néhány olyan idősebb munkás is dolgozik köztük, aki az igazgatót tünk, amikor öten is szerené- nek menni?... — Hát majd törjük a fejünket, kedves Gáthy! És akár három öreget is elereszthetünk a két fiatal ellenében. — Igazgató elvtárs úgy beszél, mintha már ismerné a képességüket. Hátha a kettő nem ér egyet, nemhogy ketten pótoljanak hármat... — Rajtunk múlik a fejlődésük — szegezte le Boros. — ön se főmérnökként született Bmúh György: KOMPNÁL (olaj) őket! Hogy nem pusztán állást kaptak, hanem mi a tudásukra, szorgalmukra és szakmai leleményükre is számítunk! Igen fontosnak tartom, hogy már az első szavunk erősítse önbizalmukat. — Csak nem valamiféle ünnepséget akar rendeztetni, igazgató elvtárs? —, kérdezte Gáthy morcosán. — No, utána táncra azért nem gondoltam, csak egy-két pohárka áldomásra, feketére és főleg baráti, jó szavakra... — Nem, nem helyeslem igazgató elvtárs! — Mit nem helyesel? A baráti, jó szavakat? — lepődött meg Boros. — Nem, hanem a cécót, a köszöntőt, az előée gazsulálást! ... — Nem értem az álláspontját, kedves Gáthy — kedvetlenedéit el az igazgató. — Éppen öntől hallottam számtalanszor, hogy a tőkés világban mijyen alázkodások árán tudtak a fiatal mérnökök elhelyezkedni. Hogy az idősebb mérnökök még az állásukat is féltették a fiataloktól... — Igen, így volt... — A mi világunkban már más a helyzet. Megváltoztak a társadalmi erőviszonyok... Ezt a változást akarom én is kifejezésre juttatni, amikor a két fiatalt közénk iktatjuk. Azt hittem, hogy ön is annyira örül a jöttüknek, mint én. Gáthy kimért tartással ült a fotelben, s mind aki szólni kíván, nagyvonalúan intett kezével. — Magyarázkodnom kell igazgató elvtárs!... Én is örülök az új mérnököknek, csak gyárunk európai tekitélvével összeférhetetlennek tartom, hogy két kezdő embert úgy fogadjunk, mintha nélkülük létezni sem tudnánk. Mintha csak rájuk vártunk volna... — Véleményünk szerint éppen gyárunk tekintélye diktálja, hogy újoncaink a hivatali formaságokon túl a szeretetet is nyomban érezzék! — érvelt Boros. — Ez felfogás dolga — ma- kacskodott a főmérnök. — Kétségtelen, kedves Gáthy. Viszont a felfogásából azt is lehet következtetni, hogy nem ért egyet az emberek megbecsülésére irányuló törekvéseinkkel. y — Ellene vagyok minden személyi kultusznak... — Elhiheti, hogy én is. ön azonban most összetéveszti a humánumot és a fiatalok fölkarolását a személyi kultusz- szál. A kettő nem azonos, kedves Gáthy, nem bizony!... — mondta az igazgató határozottan. Kínos csönd támadt közöttük ... Gáthy sokért nem adta volna, ha megcserren a telefon, vagy bejön valamivel a titkárnő. Hogy ne kellene Borost látnia, amint töprengve elmegy az ablakig, és lenéz az utcára. Mert a főmérnöknek semmi sem jutott eszébe, amivel a helyzet komorságán esetleg deríthetne... Boros lassan visszatért az íróasztalához. Mintha mi sem történt volna köztük, megkínálta Gáthyt cigarettával, és maga is rágyújtott. Néhány szippantás után közvetlenebb hangra váltott: — Kérem, kedves Gáthy, legyen szíves, utazzon le helyettem hétfőn Bakonyfüzesre, és hozza értésükre a legutóbbi szállításaikkal kapcsolatos minőségi kifogásainkat... Tudja, amikről már leveleztünk is velük! — Ezer örömmel — udva- riaskodott Gáthy, és fölállt, Tudta, hogy most távozniá 'illik. Boros az ajtóig kísérte s közben tanácsokat adott: — Az összegyűjtött hibás íveket is okvetlenül vigye magárai. Hadd lássáK a saját szeműkkel, ha másként nem hisznek! ... És legyen erélyes! Felhatalmazom rá... A főmérnök távozása után Boros azonnal becsengette a titkárnőjét. — Figyeljen rám, Ágnes!... Intézkedjen, hogy Gáthy főmérnöknek hétfőn reggelre kocsi legyen. Utaznia kell Ba- konyíüzesre. Állítsa k* a kiküldetési rendelvényt, begy még ma aláírhassam. Aztán értesítse kérem új mérnökeinket, hogy hétfőn délután két c-rara várom őket!... — Hétfőn? — hitetlenkedett a titkárnő. — Igen, hétfőn!... Miért Ágnes? Talán valami más kötelezettségem van, amiről megfeledkeztem? ... — Nem, nincsen, csak.. a főmérnök elvtárs hétfőn Bakonyi üzesen lesz ... ,— Ezt én is tudom, kérem, hisz az előbb voit róla szó Még nem felejtettem el a kiküldetést, ellenkezőleg... E» akarom így!... A tőmérnök elvtársit hétfőn kénytelenek vagyunk nélkülözni. . Ágnes még mindig csodálkozva nézett az igazgatóra, aztán hirtelen felderúit az arca. — Értem, Boros elvtárs — mondta, és a következő pillanatban már írta is, hogy kiket hívjon meg a két “újonc« hétfői bemutatkozására és baráti fogadására. VASVARI ISTVÁN: Szem benézve Három napig habzó fellegek rohantak a kék hegyek felett s völgyekben, mint bezárt paripák bújtak össze reszketve a fák. Lompos vihar állt ugrásra kész, markában feszült a dördülés. Egy villanás s lehullt az opál csúcsokra a fakó szemhatár; dördülés, majd újabb villanás — föllobbant egy zsenge tölgy és száz ifjú fa bújt még összébb. Sírás rázta testük, szörnyű gyász. Fájt e hajló, riadt reszketés, könyörgés, mely ablakomra néz, várni, mikor csusszan le a bárd; a még élet — végső villanás. Szenvedtem már önkényt, mord erőt, Börtönrács és drótsövény mögött; reszkettem, mint szélsújtotta fák, várva, hogy a hideg kény levág. . . Nem hulltam el, nem hallgathatok; nem várom, hogy értem szóljatok, én szólok halálig értetek fák, virágok, erdők, emberek.
