Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-16 / 113. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1964. május 16. Egy mérkőzés itthon, három idegenben Nehéz forduló előtt állnak a somogyi NB-s labdarúgócsapatok. A sors szeszélye folytán ez alkalommal a négy együttes közül csupán egy, a Honvéd szerepel hazai pályán.. a három NB Ill-as idegenben küzd a bajnoki pontokért. A gyakorlat bizonyítja, hogy idegenben jóval nehezebb a helyzet, ezért a mostani bajnoki forduló nem sok jót ígér. Sok a sérült a K. Honvédnél Hiába elv az, hogy »a győztes csapaton ne változtass«, Tóth József, a Honvéd-labdarúgók edzője most kénytelen megbolygatni a múlt vasárnap jól játszó együttest, öt sérültje is van e pillanatban a Honvédnek. Közülük a legsúlyosabban sérült Erdősi, aki kórházban fekszik, s itt sínyli az Autóbusz elleni mérkőzést. A kapus arccsonttörést szenvedett, s egy ideig nem számíthat rá a tréner. Szöllősinek a hét közi edzésen kiújult a húzódása. A sérültlistán találjuk továbbra is Muzslai nevét, továbbá Tajti és Fehér is itt szerepel. Ilyen előzmények után bizony akad gondja Tóth edzőnek. Azért bízik, hogy a sérültek közül kettő-három esetleg mégis csatasorba tud majd állni. A Győri Dózsa elleni mérkőzésre a következő keretet Jelölte ki a szakvezető: Magyar, Tajti, Schmidt, Paulicsek, Rátkai, Bobori, Muzslai, Szöllősi, Szabó, Földi, Müller, Dauda és Fehér. Nagy fontosságú mérkőzést viv a K. Honvéd, hisz a Győri Dózsa a kaposváriakkal egyetemben a bajnoki mezőny élcsoportjába tartozik. Ha a kaposváriak legyőzik a Dózsát, megerősíthetik magukat a táblázat harmadik helyén, sőt szerencsés esetben előbbre is léphetnek. A körülményeket figyelembe véve a döntetlen látszik jó | tippnek, bár mi bízunk a Honvéd újabb győzelmében. Egy helyen változik a Kinizsi összeállítása — Most jön a nehéz bajnoki hajrá. A hátralevő hat mérkőzés közül négyet idegenben vív a csapat. Hogy miként sikerül ez a sorozat, azt nagymértékben befolyásolhatja a Kalocsai Honvéd elleni vasárnapi mérkőzésünk — mondotta a Kalocsára készülődő játékosoknak Váradi Lajos, a K. Kinizsi edzője. Ez is mutatja, hogy milyen nagy fontosságúnak tartja a vasárnapi mérkőzést a Kinizsi vezetősége. A kalocsai csapat különösen nehéz ellenfél, hisz hazai eredményei szinte félelmetesek az ellenfelek számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Kinizsi nem hozhat el pontot a kalocsai oroszlánbarlangból. Vannak, akik még' győzelemre is számítanak a Kinizsi táborában. E? azonban elég merész álom. Váradi edző %.gy döntött, hogy egy helyen megváltozik a csapat. Szigeti ugyanis sérült, s az ő pótlásáról kéllett gondoskodni. Váradi azt a megoldást választotta, hogy ismét Darvast állította a középhátvéd posztra, Filiszár pedig előre rukkol fedezetnek. Kalocsán a Kinizsi a következő ösz- szeállításban lép pályára: Kovács — Balogh, Darvas, Zag — Filiszár, ''Bíró — Jutási, Göncz, Herbei, Szabó, Laczkovics. Sier sérült Siófokon E héten a Siófoki Bányász labdarúgócsapata az NB Il-es Veszprémi Haladással játszott edzőmérkőzést. Az első félidőben igen biztatóan mozogtak a siófoki fiúk, és 2:0-ás vezetésre tettek szert. Szünet után, amikor már több tartalék jutott, szóhoz, gyengébben ment a játék, végül 5:3 arányban az NB II-esek győztek. A látottakkal Haragh edző elégedett volt. Azzal azonban már kevésbé, hogy a fiúk között olyan nézet lett úrrá, hogy nekik Ercsiben sohasem ment. (Eddig mindig kikapott a csapat.) A trénernek az a véleménye, hogy a Kinizsi ellen Ercsiben is van mit keresni, ha jól játszik a Bányász. A csapat egyébként ez alkalommal Siert fogja nélkülözni. A jobbösszekötő a múlt vasárnap sérülést szenvedett. Első pillanatban a sérülés nem látszott súlyosnak, Sier azonban még ma sem harcképes. Pénteken Haragh Tibor a következő összeállítást hirdette ki: Varga — Farkas, Fehér, Vidák — Kerényi, Fejes — Erdei, Szepesi, Tóth, Papp, Kovács. Mi döntetlent várunk a Bányászlabdarúgóktól Ercsiben. Nincs még csapat Taszáron Kiesési rangadó jellegű mérkőzést vív vasárnap Pécsszabolcson a Taszári Honvéd együttese. A pécsszabolcsiak évek óta csak üggyel-bajjal menekülnek meg a kieséstől. Most is ilyen veszély fenyegeti a Bányász-fiúkat. Éppen ez ad gondot Stűndl László edzőnek, aki tudja, hogy a bányászok otthon egy másik kieső jelölttel szemben biztosan nyerni akarnak. Sajnos, a Taszári Honvéd e pillanatban kiesőjelölt. Jórészt azért, mert hétről hétre kénytelen az edző változtatni csapatát. Most is a védelem összetétele jelenti a gondot Stündl edzőnek. Egyelőre annyi a biztos, hogy Simái fog védeni. A hátsó sorokban Szöllősi, Baranyai, Hencz, Bagi, Bocz és Csukárdi jön számba. A támadósor Takács, Boda, Csontos, Janás, Pásztor összetételű lesz. Taszáron abban bíznak, hogy végre elhagyja a balszerencse a csapatot. Ez esetben akár győzelemmel is számolhatnak a Honvéd barátai a Pécszabolcsi Bányász elleni mérkőzéssel kapcsolatban. Nem sikerült... Sporting Lisszabon—MIX 1:0 (1:0) Tegnap este Antwerpenben a Kupagyőztesek Európa Kupájának megismételt mérkőzésén a portugál csapat egy szögletből elért szerencsés góllal legyőzte az MTK-t, így a lisszaboni együttes lett a kupa győztese. Amióta a járási csapatok legjobbjai a megyei bajnokság H. osztályában szerepelnek, megnövekedőit. a gondja a Csurgói Járási Labdarúgó Szövetségnek. Bizony az utóbbi két évben sok nehézséggel küszködött ebben a járásban is a labdarúgás. Körzetesítettek/ de valahohgy ez sem sikerült. Megpróbálták az egy csoportot, így még több nehézség tornyosult a rendezők elé. A múlt évek tapasztalatait figyelembe véve láttak hozzá az idei bajnokság megszervezéséhez a járás labdarúgó- vezetői. Amikor számba vették a csapatokat, kiderült, hogy legföljebb nyolc együttes jöhet szóba. A pogányszentpéteriék csapata — egy a nyolc közül — azonban már a bajnokság megkezdése előtt bejelentette, hogy nem tud részt venni a rendszeres bajnokságban. A kis község sportcsapatának vezetői azzal érvelnek^ hogy játékosaik zöme vidéken dolgozik, ezért megoldhatatlan feladatot jelent csapatuk utaztatása. így aztán SPORTMŰSOR SZOMBAT * Teke: Megyei bajnokság: K. Fáklya—K. Építők H., Építők-pá- lya, 15.30 ó. K. H. Vasutas— K. Helyiipar, Vasutas-pálya, 15 ó. Labdarúgás: Megyei bajnokság: K. H. Vasutas—K. Dózsa, Kaposvár, Cseri-pálya, 16.30 ó (Buzsáki). VASÁRNAP Ti?b’ II.: K. Építők—Pécsi Szikra, Építők-pálya, 8 ó. Megyei bajnokság: K. Spartacus—K. Petőfi, Spartacuspálya, 8 ó. A K.- Közút—K. Lendület megyei bajnoki mérkőzést 18-án, hétfőn este 17 órakor rendezik az Építők pályáján. Kézilabda: Megyei bajnokság: B. ME- DOSZ—Nagyatádi Honvéd, Ba- latonbcglár, 11 ó (Gyorsok). B.-szentgyörgy—Fonyód, Bala- tonszentgyörgy, 14 ó (Zsunics). M. Gimn.—Fonyódi Gimn., Marcali, 10 ó (Szentgyőrgyi) (női). M. Honvéd—Ruhagyár, Marcali, 11 ó (Szabó). Tanítóképző—Ba- latonboglár, Kaposvár, Tanítóképző-pálya, 11.30 ó (Hell- mann) (női). Rönlabda: NB II.: K. Dózsa—VTSK, Kaposvár, Dózsa sporttelep, 11.30 ó. Kosárlabda: NB II.: K. Honvéd—Kőbányai Sör, Kaposvár, Dózsa sporttelep, 15 ó. Labdarúgás: NB IL: K. Honvéd—Győri Dózsa, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 16 ó. Megyei bajnokság: L osztály: Tab—K. Honvéd n., Tab, 17.30 ó (Németh V.). Lábod—Somogyszob, Lábod, 17 ó (Végh). Fonyód—Babócsa, Fonyód, 16.30 ó (Horváth Z.). Csurgó—K. V. Lobogó, Csurgó, 17 ó (Kovács Gy.). K. Vasas MTE—Gyékényes, Dózsa-pálya, 10.30 ó (Buzsáki). Balatonlelle —Barcs, Balatonlelle, 15.30 ó (Várvízi). M. Honvéd—Nagyatád, Marcali, 17.30 ó (Molnár J.). n. osztály: Balatonfenyves— Zamárdi (Keszthelyről), Bala- tonboglár—B.-szárszó (.Keszthelyről), Balatonberény—Bala- tonszemes (Kiszelák), Lengyeltóti-Siófok IL (Karádi), Ordacsehi-Csákány (Kovács J.)f Somogyszentpál—Balatonke- resztúr (Simon), Karád—K. Spartacus (Tóth I.), Nagybe- rény—Gölle (Novák), Somogy- jád—K. Petőfi (Hubér), Kapoly —Somogysárd (Horváth G.), Nagytoldi—Ádánd (Koller), Juta—K. Építők (Perger), Böhö- nye—Heresznye (Horváth II. L. ), Beleg—Somogytarnóca (Kis J.), Kutas—Gyékényes (Szabó P.), Háromfa—Kadarkút (Lóki), Csokonyavisonta—Homok- saentgyörgy (Prefek), Berzence —Felsőbogát (Horváth S.). Asztalitenisz: NB I.: K. Vasas MTE—Bp. Postás, Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Isk., 9.30 ó. csak hét csapat maradt, ezzel kezdődött meg a bajnokság, amely már az első fordulók után felszínre hozta az eredményeket és a hibákat egyaránt. Bebizonyosodott, hogy az őszi bajnok Somogy- csicsó, aztán Somogyudvarhely meg Iharosberény csapata jól felkészült. A szentaiak is többet ígérnek, mint az előző években. Annál gyengébb viszont örtilos csapata, amely két fordulóban huszonhárom gólt kapott! Zákány is gyengélkedik. — Az hogy hét csapatuk van a. járási bajnokságban, nem jelenti azt, hog3r mindössze ennyi van a járásukban is. Mind a járási sport- szövetség, mind pedig a járási labdarúgó-szövetség módot talál arra, hogy a többi csapatot is foglalkoztassák a tél beálltáig. Kitűnő lehetőséget nyújt a Kilián Testnevelési Mozgalom is arra, hogy alapfokú bajnokságot szervezzünk — mondotta Vörös István, a járási testnevelési és sport- szövetség elnöke. Időjárás Várható időjárás ma estig: Csökkenő felhőzet. Lassan mérséklődő és északkeletire forduló szél. Az évszakhoz képest hűvös nappal. Várható legmagasabb hőmérséklet 15—19 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 5 órakor 13,7, délután 2 órakor 16,8 fokot mértek. Évforduló-naptár 163 évvel ezelőtt, 1799 májusában halt meg Pierre Beaumarchais francia író. Színdarabjai a XVIII. század elavult hűbéri társadalma ellen fellépő osztályok igazát hirdették. Kalandos élettörténetét is megírta, és ezzel a korabeli igazságszolgáltatást támadta. Két híres víg játékát idézzük: a Sevillai borbély (1775) és a Figaró házassága (1784) címűt. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint Baktalórántházám, a járási művelődési házban megtartott lotlósorsoláson a 20. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 42, 66, 67, 72, 85. — Háromnapos jutalomkirándulásra utaztak tegnap a Kaposvári Közgazdasági Technikum irodalmi színpadának tagjai. A diákok a fővárosban töltik a három napot. — Üzembe helyezték a hideg levegős szénaszárítót a göllei Béke Tsz-ben. Mintegy 15 vagon szénát szárítanak vele az idén. — Találkozót tartanak ma Somogyszilban a mezőgazda- sági technikum tavaly végzett hallgatói. A fiatal szakemberek a gyakorlati munkában eltöltött egy év eredményeiről, gondjairól tanácskoznak, és három szakmai előadást hallgatnak meg. — Szépen fejlődnek a hajtások a Javós Gyula nagyberki szőlősgazda nemesítette Pannónia Kincse csemegeszőlő tőkéin. Nem ritka az olyan tőke sem, amelyen 16 fürt látszik. A Pannónia Kincsét már augusztus első felében szüretelhetik. — Tegnap megnyitották kapuikat Siófokon, a Vénusz, a Délibáb és a Napfény szállodák. Az előszezonban szak- szervezeti beutaltak az első üdülők. — Új, 600 személyes cam- pinget létesített az Idegenforgalmi Hivatal Balatons zeme- scn. Ezzel együtt öt első osztályú táborhelyen összesen négy és fél ezer vendéget tudnak elhelyezni. A campin- gek hivatalosan tegnap nyitották meg kapuikat. Az idény első vendégeként csütörtökön egy nyugatnémet házaspár táborozott le a. lellei campingben. — A Latinka kulturális szemle járási bemutatói vasárnap fejeződnek be. Délután Tabun, este pedig Marcaliban mutatják be műsorukat a járás legjobb műkedvelő művészeti csoportjai. — Üj formatervekkel és színekkel mintegy 100 új dísztárgyat, köztük habán edényeket és készleteket formálnak a Kaposvári Agyagiparosok Háziipari Szövetkezetének népi iparművészei a június elején kezdődő megyei népművészeti kiállításra. — Öt szakmai tanfolyamon száztízen vesznek részt továbbképzésen a megye kisipari szövetkezeteiben. A hallgatók a tanfolyam elvégzése után — a többi között — hűtőgép-, televízió-, háztartási kisgép-, motorkerékpár-javító oklevelet kapnak. — Nagymamák délutánja lesz a vár06i nőtanács rendezésében vasárnap az Ifjúsági Ház nagytermében. Az ünnepi köszöntőt Sárdi An- talné, a Magyar Nők Országos Tanácsának munkatársa mondja, majd kaposvári óvodások műsorral kedveskednek az egy begy ült nagymamáknak. — Az Országos Filharmónia és a Latinka Művelődési Ház ifjúsági hangversenysorozatának záró hangversenyét hétfőn délután tartják meg. A koncerten zenei vetélkedőt rendeznek. — Megyei, járási és városi pedagógiai bizottságai részére tanácskozást rendezett tegnap a megyei nőtanács. A nevelési terv eddigi tapasztalatairól és a további feladatokról Kovács Dezsőmé, a Magyar Nők Országos Tanácsa pedagógiai bizottságának tagja tartott előadást. — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy f. hó 17-én, vasárnap reggel 6 órától 10 óráig áramszünet lesz a 40-as iíjúsági utcában, a Kossuth Lajos utcában a Damjanich utcától az Arany János utcáig, a Temesvári . utcában, a Kassa utcában és a Lenin utcában a 48-as iíjúsági utcától az Arany János utcáigT (82102) „ Tengerre, magyar“ címmel nagy, térképes rejtvénypályázat indult a TÜKÖR 6. számában 8 kérdés 8 héten át Minden héten 25 jutalom Külön sorsolással 25 nagydíj IBUSZ tengeri utazás, tv- és rádiókészülék, háztartási gépek (4807) Labdarúgó-bajnokság a csurgói járásban APRÓHIRDETÉSEK Bútort részletre is kaphat. Szász Ágoston asztalosmesternél, Kaposvár, Május 1. u. 21. ____________________(7Í9) E ladó Kaposmérő, Hunyadi u. 15. számú háromszobás új családi ház melléképületekkel, 500 n-öl telekkel, vasútállomáshoz 5 perc. Érdeklődni hely- színen lehet. (749) A Balatontól 4 km- re fekvő kétszobás, konyhás, kamrás ház gazdasági épületekkel, 1200 n-öl telekkel eladó. Gáspár László, Ordacsehi. _________(773) C saládi ház melléképületekkel, 530 n-öl kerttel, azonnali be- költözhetőséggel eladó. Kaposvár, Cser, II. dűlő 84. Érdeklődni délelőtt 12-ig, dél- után 5 óra után. (767) Azonnal bekölTozhe- tő, kertes családi ház eladó. Kaposvár, Kölcsey U. U. (787) Böhönyén, a szőlőhegy 69. szám alatt . eladó négyszobás, palatetős ház, 4128 n-öl szőlő-gyümölcsös gazdasági épületekkel. Méhészetre alkalmas, két családnak is megfelel. Érdeklődni a lenti címen, Háncs Istvánnál.__________(783) S zép helyen saroktelek sürgősen eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Széchenyi tér, Bőripari Szövetkezet, ülés. • (785) Kisipari oldalkocsi új állapotban eladó. Megtekinthető: Kaposvár, megyei pártbizottság, garázs. (786) Négy kateszteri hold ingatlan lakóházzal eladó. Bővebbet Varsányi József tulajdonosnál a helyszínen, Kaposvár, Ivánfahegy 23. sz.______(789) E ladó Kaposvár, Temesvár utca 10. szám alatt négyszobás, összkomfortos, teljesen szeparált manzárd házrész. (82110) FagylaltúiUi-... tricikli eladó. i.cv_, -, kanizsa, Jakabkúti út 25.__________________(790) K özéphosszú, kör- páncélos bécsi zongora jó állapotban eladó. Cím: Csendes, Kéthely. (82109) Vennék egyszobás, korjyhás házrészt Kaposváron. Ajánlatokat 82084. számra a hirde- tóbe._____________(82084) E ladó Kaposvár belterületén háromszobás, kertes családi ház, egy szoba, konyha beköltözhető. Érdeklődni: Klapka utca 27. (82089) Varrógép, kerékpár, tricikli, kerékpárdina- mó javítása, festése, motorkerékpár-kerekek fűzése, centrálá- sa garanciával, határidőre készül. Sáfrány József, Kaposvár, Berzsenyi u. 2. (82105) Egy hold szarvasképp évi vagy első ka- aiásra eladó. Érdek- ini: Kaposvár, Gár- nyi Géza utca 24. Jseri városrész.) (82090) Fonyódon a Sándor és a Dobó István utcai 586 n-öles saroktelek sürgősen egyben és részekben is eladó. Érdeklődni lehet: Sáf- rán József, Kaposvár, Berzsenyi utca 2. ___________________(82104) Eladók Kunffy- és más festmények. Tóth, Kaposvár, Május l. utca 12. ________* (82093) L ugas céljára alkalmas drót érkezett a MÉH kaposvári tele- _pére._____________(82107) T fízrendészeti célra és permetezéshez alkalmas 200 literes hordók kaphatók a megye területén valamennyi MÉH-telepen.’ (82108) A Balatontól 2 kmre kétszobás, kétkony- hás, fürdőszobás új ház mellékhelyiségekkel, beköltözhetően, 600 n-öl telken, gyümölcsfákkal eladó. Jakab György, Bala- tonkiliti, Vörösmarty utca 3. (82097) Eladók: komplett, kifogástalan hálószobabútor, két hálószobaszekrény, két fotel, tükör, könyvszekrény, konyhaszekrény, konyhaasztal, jégszekrény, kihúzhatós asztal, rádió, mosókatlan rézüsttel, nyugágy, vasalódeszka, üvegek, Kaposvár, Zrínyj. utca 1., teraszos lakásnál. (82096) Üj német konyhabútor eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Magyar utca 12., Németh János. (82095) Beköltözhető háromszobás, összkomfortos, különálló kertes családi ház autógarázzsal főútvonalon eladó. Kaposvár, Gorkij (volt Béla király) utca 2G/c alatt megérdeklődhető. (82099) Kertes családi ház lakáscserével eladó, vagy kisebb házrészért elcserélhető. Kaposvár, Dimitrov u. 85. (82101) Közművesített házhely eladó. Kaposvár, Kassa u. 26. (32086) Jután 600 n-öl házhely az autóbuszmegállónál eladó. Érdeklődni: Juta, Rákóczi út 31. (82025) Épületüvegezést, ajtókba mintás üvegezést részletre is vállal Mátrai Antal üveges- mester, Kaposvár, Ady Endre u. 8., az udvarban. __________(82033) E ladó a Bem u. 43-as számú kétszobás családi ház. Érdeklődni: Kaposvár, Pázmány Péter u. 30. (82037) Somogyszobon új családi ház beköltözhetően eladó. A vasútállomás mögött. Ady Endre utca 23. (82020) Kaposmérdben 800 n-öl házhely eladó mű- út mellett, buszhoz, vasútállomáshoz közel. Érdeklődni: Kaposmérő, Kossuth u. 73. _______ (81914) E ladó egy kétlángú Petrorex és fehér zo- máncos asztaltűzhely. Kaposvár, Kaposrét sor 53. (82043) Vitrin eladó Érdeklődni 5 óra után: Kaposvár, Damjanich u. 18., földszint, (82068) Beköltözhető egyszobás (esetleg kétszobás) belvárosi öröklakás eladó. Bővebbet kizárólag munkanapokon délelőtt Ezredév u. 1. sz., I. emelet, Szép Elemérnél. (82038) Fonyódon 366 n-öl közműves, gyümölcsös telek — társasháznak is alkalmas — eladó. Csima Mihály, Kaposvár, Beloiannisz u. 64. (82081) Családi ház a Zrínyi utcában lakáscserével beköltözhetően eladó. Érdeklődni 14—17 óra között a 21-83-as telefonom ____________(82077) K étszobás, összkomfortos ház gyümölcsössel azonnal beköltözhetően eladó. Ugyanott két szekrény, jégszekrény, eladó. Kaposvár, Nádor u. 23. (82078) • Kaposvár, Kölcsey u. 49. számú kétszobás, kétkonyhás ház eladó. Vételár részletekben. Bővebbet Arany utca 91. alatt._________(82072) C sisztafürdőn eladó vagy bérbe adó egy 5 helyiségből álló nya.- raló. Tsz vagy közü- let részére alkalmas. Érdeklődni lehet a helyszínen Szabó István fürdőtelepi gondnoknál, u. p. Buzsák. ____ (72739Í K onyhabútor eladó. Érdeklődni 18 óra után. Kaposvár, Léva utca 1«. (82059) Fonyód-Bélatelepen, az országúthoz és a vízhez közel 170 n-öl villatelek eladó. Bu- rits Adám, Győr, Munkácsy u. 1. vagy Tóth József kertész, Fo- nyód-Bélatelep. (84254) Beköltözhető kétszobás családi ház eladó a Kölcsey utca, Madár- utca sarkán, a 8-as autóbusz végállomásánál. Megtekinthető vasárnap egész nap, hétköznap 2-től. (8208Ó) Fonyódligeten szobás, konyhás, előszo- bás villa eladó. Érdeklődni Fonyódliget, Fiumei u. 4. alatt. (82085) Azonnal beköltözhető egyszobás, konyhás, spájzos, magánrendelkezésű családi ház eladó Pesterzsébeten, az 51/a yillamos-végállo- másná!. Érdeklődni: •Kispest, Árpád u. 32. Telefon 270-439. (72740) Családi ház építésére alkalmas 50 n-öl saroktelek eladó Kaposvár, Streit Miklós u. 2. alatt (volt Sándor U.). (82073) Kaposváron, a Szent László u. 37. alatti házhely sürgősen eladó. Érdeklődni 39. alatt, Tótíínénál. (82074) Balatonmária-alsó IV. szakasz, Akácfa utca 104. számú ház, istálló, 1142 ri-öl szőlős — felosztva is —, ugyanott 2 db vemhes tehén eladó. Állomáshoz 5 perc. (82076) Nagyberkiben lakóház 2353 n-öl bevetett beltelekkel, gazdasági épületekkel betegség miatt eladó. Hankai. (3212) 16 000 db kis méretű használt zsindely olcsón eladó. Csákány, Kossuth u. 16. (4511) Fonyódon a Sándor u. 12. számú 150 n-öl közműves, gyümölcsös nyaralótelek tizennégyezerért eladó. Dr. Hunyady, Budapest', XIV., öv U. 181/b. (6315) Kitűnő Berva segédmotor eladó. Kaposvár, Beloiannisz u. j$. (82094)