Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-10 / 108. szám

Vasárnap, 1961. május 10. 5 SOMOGYI NÉPLAP Egy százalék 16 millió forint önköítségcsökkenlés 150 lakás 7 989 000 forinttal csökkenti az önköltséget két vállalat Márciusban közgazdászok­kal, műszakiakkal és munká­sokkal az önköltségcsökkentés lehetőségeiről beszélgettünk a Somogyi Néplap szerkesztősé­gében. A szakemberek elmon­dották, hogy ha megyénk üze­mei egy százalékkal csökken­tik az önköltséget, akkor mint­egy 16 000 000 forintot, azaz 150 lakás árát takaríthatják meg egy év alatt. Az ankét részvevői példák­kal bizonyították, hogy szinte minden üzemben, gyárban, vállalatnál megvan a lehetősé­ge annak, hogy az idén a ter­vezettnél egy százalékkal job­ban csökkentsék az önköltsé­get. Az ankét egyik részvevő­je, Páyer Jánosné, a Kaposvá­ri Kefeanyag-kikészítő Válla­lat brigádvezetője elmondotta: brigádja az év elején vállalko­zott arra a feladatra, hogy egy százalékkal csökkenti a terme­lési költséget. Az ankét tapasztalatait ösz- szefoglaló Egy százalék önkölt­ségcsökkentés = 16 millió fo­rint, 150 lakás című cikkünk­ben arra buzdítottuk üze­meink, vállalataink vezetőit, dolgozóit, hogy kövessék a pél­dát, s a munkaverseny egyik céljává tegyék az önköltségnek egy százalékkal való csökken­tését. A napokban hallottuk, hogy két vállalatunknál megfogad­ták a jó tanácsot. A Magyar Nemzeti Bank Somogy megyei fiókja közölte, hogy a Somogy —Zala megyei Tégla- és Cse­répipari Vállalat 7 800 000 fo­rinttal, a Somogy—Zala me­gyei MÉH Vállalat pedig 189 000 forinttal akarja csök­kenteni az önköltséget az idén. E két vállalat vezetői és dol­gozói alaposan fölmérték, hol van még lehetőség a költségek csökkentésére, és kidolgozták e lehetőségek kihasználására vonatkozó tervet. A nemrég megtartott tervtárgyaláson ezért tudtak magabiztosan ál­lást foglalni. Ezért tudták már számokban kifejezni azt, hogy hány millió, illetve hány ezer forinttal akarják leszorítani a költségeket. E két vállalat példája bizo­nyítja: a szerkesztőségben tar­tott ankét részvevői helyesen állapították meg, hogy me­gyénk üzemeiben megvan a le­hetősége az önköltség egy szá­zalékkal való csökkentésének. Sőt, a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat bebizonyította azt, hogy ha a rejtett tartalékokat feltárják, egynél több százalékkal is le­het csökkenteni a költségeket. A 7 800 000 forint 6,7 százalé­kos önköltségcsökkentésnek felel meg. Reméljük, hogy nemcsak a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari, valamint a So­mogy—Zala megyei MÉH Vál­lalatnál fogadták meg az ön­költség csökkentésére vonatko­zó jó tanácsot, hanem a többi üzemben is. Bízunk abban, hogy a következő három hét alatt sorra kerülő tervtárgya­lásokon megyénk többi válla­lata is tanúságot tesz arról, hogy körültekintően felismer­ték, hogyan lehetne olcsóbbá tenni a termelést. Lapunk figyelemmel kíséri a tervtárgyalásokat, és rendsze­resen beszámol az eredmények­ről. Az ankéton tett ígéretünk­höz híven mindent megteszünk azért, hogy előmozdítsuk a márciusban elindult igen hasz­nos kezdeményezés megvalósu lását. SZ. N. Fellebbezünk a Barcsi Járási Tanács V. B. Igazgatási Osztályának 62/ 1964. számú határozata ellen, írásunkat a megyei tanács vb- elnökhelyettesének címezzük. A föllebbezés indokául az alábbiak szolgálnak: A járási tanács igazgatási osztálya az építési és közleke­dési csoport följelentése alap­ján 150 forintra bírságolta Kiss István Barcs, Ingyenes utca 25. szám alatti lakost tí­pustervtől eltérő építkezés cí­mén. Azt kérjük, hogy hatályta­lanítsák a határozatot, az ügy­intézőket pedig figyelmeztes­sék arra, hogy munkájukat a szocialista emberség szabá­lyai szerint végezzék. Mert ebben az esetben csak a pa­ragrafust nézték, s mint akik jól végezték dolgukat, kiadták a határozatot. Ebből sajnos az derül ki, hogy a nyomtatványt a tények isme­rete nélkül töltötték ki. Nem tudták, vagy nem akarták tudni a következőket: A megbírságolt Kiss István tíz éve vasúti pályamunkás. Elettársával és két gyermeké­vel az 1. számú cigánytelep egyik apró kunyhójában la­kott a múlt év őszéig. Munka­társainak buzdítására gyűjte­ni kezdett. Havi 1300 forintos fizetéséből házat építeni nem kis dolog. Százszor, ezerszer megálmodta az új otthont. A Tervező Iroda mérnökei tár­sadalmi munkában tervezték meg a házat. Az OTP teljesí­tette Kiss István kölcsönké­relmét. A saját anyagból és a kölcsönből a barcsi ktsz ' ítette meg — eltérve a terv­től — a telep első mutatós, minden igényt kielégítő csa­ládi házát. Nem sokkal a beköltözés után megjelent a tanács mű­szaki szakembere, és máris küldte a bírságolópapírt. A pályamunkás kétségbeesetten fordult a tervezőkhöz. A mér­nökök megnyugtatták, elké­szítették az új tervet, s azt személyesen vitték el az épí- iett csoporthoz. De ezzel még mindig nem zárult le az ügy. Három héttel ezelőtt kézbe­sítette a postás ezt a máso­dik bírságolást közlő papírt. Akadt végre a barcsi ci­gánytelepen egy ember, aki ki tudott törni a homályból. Elsőnek. Az idén nyolcán akarják követni példáját. En­nek csak örülni lehet, örülni kell. Aki nem örül neki, az távol áll mai életünktől. Ezért fellebbezünk. N. S. 140 kilométer hosszú város Az általános városfejlesztési terv szerint a Fekete-tenger partján 140 km hosszúságban építik ki Szocsit, a híres für­dővárost. A terv elkészítésé­ben geológusok és oceanoló- gusok, közgazdászok és orvo­sok, közlekedési szakértők és más szakemberek vettek részt. Nagy Szocsinak a kikötőterü­let lesz a központja. Itt 31 eme­letes szállodát, sok új szana­tóriumot és kisebb méretű szállót, hangversenytermet, kereskedelmi központot építe­nek, új parkokat és sétányo­kat alakítanak ki. A szállodák­ban, a penziókban, a turista­házakban 15—20-szor annyi személyt fognak tudni elhe­lyezni, mint most. Szocsi rekonstruálását 1980-ra fejezik be. Nemcsak a Ludas Matyi Argus doktora tűzi tollhegy­re az újságokban talált mellé­fogásokat. Időnként lapunk ol­vasótáborának tagjai is fejünk­re olvassák »bűneinket« szel­lemesen, néha csípősen. Egy szerkesztőség sem örül, ha hiba csúszik a lapba, mégis jó érzéssel olvassuk ezeket az elevenjére tapintó leveleket. Mindegyikből azt érezzük, hogy írója éberen és szigorúan ol­vassa az újságot, s ha téve­désre, elírásra bukkan, azon­nal jelzi: »Vigyázzatok, más­kor ne fogjatok mellé!« Az olvasók jó szándékú bosszan- kodása nagy segítséget jelent a szerkesztőségnek. Sokszor csak a levél olvastakor derű’ ki, hogy hibásan jelent meg egy adat, elírtunk valamit, rosszul tanultuk meg a fizikát, a kémiát stb. Előfordul, hogy reggel korán cseng a telefon* »Elvtársak, hiba van a mai lapban!« MIÉRT VÁRTUNK EDDIG? A családfő ellen — aki ide­stova nyolc-tíz esztendeje idő­közönként csak névleges feje, eltartója a családjának — eljá­rás indult. Nem kétséges, ez az ember család- és ifjúságvédel­mi törvényeink értelmében börtönbe kerül. A kérdés csu­pán az, kinek mennyire nyug­tatja meg lelkiismeretét ennek a látszólag egyedi problémá­nak ilyetén való elintézése. És kérdés az is, hogy az alkoho­lizmusnak azon a fokán, ame­lyen ez az ember áll, fölér-e a börtönbüntetés egy hosszabb időtartamú elvonókúrával, il­letve gyógykezeléssel. A letartóztatottat az al­koholok leggyilkosabbja, a no­ha roncsolta meg viszonylag fiatalon, de még nem menthe­tetlenül ... Nincs magánügy, az alkoholizmus nem tabu! Küzdelmünk az alkoholiz­mussal országos méretű. Társa­dalmi ügy. Hiszen a kockán az forog, hogy a józan ész érvei­vel, emberségünkkel, az egy­mással való törődés minden erejét latba vetve hány embert tudunk kiragadni a rém kar­maiból. Hány családnak adjuk vissza az apát, nemritkán az Az Évforduló-naptárban rosszul jelent meg az Eiffel- torony elkészülésének dátuma, az egyik külpolitikai tudósí­tásban Finnország helyett Franciaország szerepelt, azon­nal jelentkezik valamelyik somogyi Argus doktor. Né­hány adat téves a Vallanak a kaposvári házak című cikkben, régi kaposváriak helyesbítik. Zsoldos Tibor kaposvári olva­sónk egy helyesírási hibával kinyomtatott címre hívta fel a f:gyelmünket. Menyhárt Vik- f írné a Fényszóróval riasztják az angolnákat a Balatonon című tudósításban talált hibát k fogásolta. Volt helyett wat­tot írtunk. Kustos Éva gépíró az egyik képzőművészeti hírt bírálta meg. Michelangelo Pie- táját festménynek írtuk, pedip szobor. Varga Andor, a* Inkc— Darvaspusztai Általános Iskola anyát vagy a gyermeket? Mun­káját, emberségét, becsületes helytállását hány ember kama­toztatja az eltévelyedettség vargabetűi után ismét a társa­dalom hasznára és a maga ja­vára? Mindezek tőlünk függ­nek. Senki sem könyvelheti el »minden lében kanál« közbe­szólónak azt vagy azokat, akik a környezetükben élő borisz- szákra fölfigyelve nem hallgat­nak, de felelősséget érezve tév­útra lépett embertársuk iránt, igenis beavatkoznak sorsának alakulásába! Hí, ez történik Szentmihálv- helyen nem most, hanem még fél évvel ezelőtt, Nesznera Jó* nos most nem volna előzetes letartóztatásban. Az a »filozófia« járja erre­felé: »Aki erősen dolgozik, az megihatja a napi egy literét!« Hogy ennek a »filozófiának« az érvényesülése kit mennyire mérgez idegbeteggé, nyomo­rékká, családjának, közvetlen hozzátartozóinak szégyenévé és sanyafgatójává, még nem gondolkodtatta meg a hegy­község lakóit. A hivatalos szervek néhány névtelen levél alapján figyel­tek föl Nesznera Jánosra. A levélíró segítséget kért. Jogo­san, hiszen közlései alapmon­danivalójukban fedik az igaz­hatodik osztályos tanulója a Mindenféle—Mindenfelől című rovatunkban bukkant hibára. A Hány szemet eszünk évente? című cikkben a kávétermelő ország fővárosa nem Rio de Janeiro, hanem Brasilia. Va­lóban az 1960 óta, mi is tud­tuk. Csak éppen a főváros ne­ve elől elmaradt a »volt« szó, s így csúszott be a sajtóhiba. Szabó Imre homokszentgyör- gyi olvasónk a Tarka .sorok­ban megjelent Az iskola hu­mora című írást árgusolta meg. »Azt írták, hogy az ox;- gén atomsúlya 8, én még úgy tanultam, hogy 16. Talán ar óta megkétszereződött az atom- cűlya?« — kérdezte meg tré­fásan Szabó Imre. Neki van igaza, mert az oxigénnek a rendszáma 8, az atomsúlya 16- \ viccesen, irómkusan me"- po°r^1.m5»zott lövőink hizo-•'■"ítiák. hoirv ész­reveszik a h:b:,-q+ a segítséget, önkéntes Árgusok! ságot: A háromgyermekes Nesznera János, aki mindössze harmincnégy éves, december óta megint nem dolgozott egy hetet kitevő időt sem. Inni an­nál többet ivott adósságára munkabér fejében. A leve :- két, mint kiderült, a feleség . ta. Nem a helyzettel tökélete a . tisztában levő szomszédok, nem a községi tanács, nem a társadalmi és tömegszerveze­tek! Nem. ők nem avatkoztak »magánügyekbe«. Ítélkezni azonban ítélkezett minden gondolkodni tudó fő. Még az iskolás korú gyermekek is! „A bor az én ördögöm .. .** Mikor a földek sok dolgot adnak, hosszan kalandozhat az ember a hegyközség házai kö­zött, mire találkozik valakivel. Valóban, szorgalmas emberek lakják a hegyet. Tudják, hogy a szegénység a múlt öröksége. A mai ember le tudja győzni munkával ezt a hagyatékot. Kísérőink hátrahúzódnak, öreg, zsúptetős pincében lak­nak Nezneráék. Egy jól felvá­gott nyelvű menyecske kérde- zősködésünkre az imént felel­te: — Az asszonyt ugyan otthon nem találják! Az dolgozik. De a tekergő ura otthon van, ha már előkerült... Csakugyan. Ül az id<J megvi­selte pince küszöbén. Nem le­pi meg a látogatás. Kizárták. Napokig oda volt. Nem lehet hagyni a házat. Kanizsáról jött haza gyalog. Munkát keresett? Nem válaszol. Jó növésű, jó arcú fiatalem­ber. Ha másutt találkozunk vele, és nem olvastunk, hallot­tunk volna róla, azt hihetnénk, dologba, utazgatásba belefáradt munkásember, aki váratlanul jött haza pihenni a családhoz. Sokan élnek így Szentmihály- hegyen. ö nem így él! Beszéde csöndes. Amint szá­jához emeli a cigarettát, remeg a keze. Talán attól, amit az el­ső találkozásra nehezen mond el az ember a faggatózó ide­gennek? Nem. Attól, ami a gyerme­kien kék szempárt zavarossá tette. — Mindennek a bor az oka. Tudok én dolgozni; úgy dolgo­zom, mint az állat, megállás nélkül. De ha iszom egy po­hárral, elveszi az eszemet a bor, több kell. Mindenki csinál valamit itt a hegyben. Még a tehetetlen­nek mondott öregek is elbabri- kálnak valamivel, ami pénzt jelent. Hogy tud meglenni munka nélkül? Azt mondja, sokfelé ígértek neki munkát. Becsapták. — Maga se ment rendesen dolgozni! Hiszen volt munka­helye Gyékényesen is. — Igen. Amikor berúgok, erőt vesz rajtam a mehetnék. Akkor menni kell. — De a család! A gyerekek! Rájuk nem gondol? Szinte mozdulatlanul ül a küszöbön, s hiába próbálom fogva tartani pillantását. Volt már elvonókúrán. Először a Zala megyei Pozván. Haza sem ért, már berúgott. Jelentkezett másodszor is. Akkor három hó­napig megállta ivás nélkül. Addig volt gyógyszere. Majd újból kezdődött elölről min­den. Mikor szokott rá az ivás- ra? — Iszom én gyermekkorom óta. Bort is, pálinkát is. Bort... rengeteg itt a noha. Még ma is kevesen tudják er­ről a borfajtáról^ hogy a ben­ne levő, kivonhatatlan metil- alkohol, faszesz és kozmaolajok rettenetes rombolást képesek véghezvinni az ember szerve­zetében. Az idegrendszert, az agysejteket kezdik ki. — Sokat gondolkodom, attól félek, megzavarodok. A bor az én ördögöm ... Azt hittük idefelc jövet, hogy ajtót mutat: mi közünk az ő dolgához? De nem. Azt kérdezi tőlünk, mit tegyen. Alapjában véve tudja, hogy nagyon szigorú el­vonókúrára van szüksége. Ak­kor talán rendbejön a család élete. Munkát vállal. Állja is. Tavaly ősszel még pályamun­kás volt. Szeretett a vasútnál dolgozni. ítélkezni könnyű— segíteni nehezebb A szoms- Tok, az ismerősök a munkátlanság, a családdal szemben tanúsított felelőtlen­ség miatt érzett haragon túl azt mondják, ha nem inna, aranyember volna. A felesége? — Tizennégy éves házasok vagyunk. Ebből négy év volt olyan, amire azt lehet monda­ni, hogy szép. Mind a ketten dolgoztunk. Aztán rájött az én Jancsimra. Amikor nem iszik, nem lehet jobbat találni nála. De iszik. Akkor pedig gorom­ba, olyan, mint aki eszét vesz­tette. Ha pénz nincs, mert én magam alig tudom megkeres­ni, ami boltra, kenyérre kell, akkor elviszi, amit tud. A té­len, amikor a legnehezebb volt, hiteleket csinált. Adtak neki pénz nélkül bort. Soknak van itt a hegyben ... Igen, hát ez az! Nem elegen­dő a felelősségtudat, az aggo­dalom! Az ítélkezők között is akad talán olyan, aki borral kínálta Nesznera Jánost. Pedig tudhatnák, hogy a megrögzött iszákosok szomját nem oltja egy szívesen kínált pohárka bor. Az egypohárnyi bor több pohárnyit követel. Aligha gon­dolt erre Navrasits bácsi, és a többiek sem gondolhattak rá. Hiszen ez járja a faluban: »Ha valaki erősen dolgozik, igyék meg akár egy liter bort is!« Ne, ne igyék! Az orvosok nem ijesztgetésből, hanem rengeteg tudományos megfigyelés alap­ján állapították meg, hogy az alkohol öl. Ronggyá koptatott igazság, mégsem árt néha föl­idézni! — Azt panaszolják magára — mondom az asszonynak —, hogy durva a férjéhez. — Gondolja csak meg. Tíz éve élünk úgy, ahogy. Ne vol­nék néha goromba tehetetlen­ségemben, amikor nem megy dolgozni?! Keltem, fölkel. El­megy hazulról, és dél sincs, mire visszajön. Horváth Iván bácsi tőszom­szédjuk. A legközvetlenebb hallója minden retteneteske­désnek, amikor menekül a csa­lád, ki merre lát. A három gye­rek közül kettő iskolás. Mind­ketten gyógypedagógiai okta­tásra szorulnának. Csoda? Iván bácsi szintén elítéli a nála jó­val fiatalabb férfit, hogy nem áll meg a talpán, mégis ilyen­formán tanítgatja: — Adj egy pofont az asz- szonynak, majd elhallgat! ítélkezni, pártot állni vala­kiért szavakkal, még aggodal­maskodni is könnyű. De nyíl­tan kiállva segíteni már egész embert kívánó valami. Pedig ez a legcélravezetőbb, sőt, egyedül ez a célravezető! Mariska, Neszvera János testvérnénje: — Nézze, az én uram ritká i szedi be a kottát. Nem bánom, mert nem veri el a pénzét. A Janiról minden lepereg. Még leginkább tőlem vesz föl min­den szidást. De én sem bírok vele. Kit ahol tud, becsap. Az lenne a legjobb, ha elvinnék a gyerekeket tőlük. A sógorasszonya ragaszko­dik a gyerekekhez, ő akarja föl­nevelni őket! Ezt már neki is mondta, de hogyan? Tudunk segíteni! Hogyan. Nem lenne olya , nehéz a kérdésre válaszolni ha eddig mindenki eleget tét': volna annak a kötelességének melyet emberi mivoltunk rán szab társadalmunkban. Nesz nera János esete csak látsz tag egyedi, ritkán előforduló eset. Emberek, vigyázzatok! A szocialista erkölcs és hu­mánum normái sokkal szigo­rúbbak, mint a bűnbocsá " révén kijátszható tízparancso lat. Felelünk egymásért. S k' gyetlen dolog szembenézni tényekkel, hogy a Nesznera nosok csődbe jutását nem aka­dályoztuk meg okos szóvá emberséggel! Tanulságul m' •mnyit: jogunk és kötele-r lünk az ember, a társadul' érdekében nem várni aP'i amíg egy-egv az "Ikohol ’"~ talmába ke~ü 1 Vrtáw»' törvény e'~" T ■ -.f László Ibolya MUNKÁBAN A TORONYDARU Kaposvár északnyugati városrészének építéséhez sok géppel vo­nult fel a Somogv megyei Építő ipari Vállalat. Ez a két torony- daru messziről mulatja az építkezés helyét. Egy-egy daru se­gítségével naponta egy teljes födémszintet tudnak elkészíteni. 850—950 máz^a építőanyagot is beemel egy nap a most épülő 4 emeletes, egyenként 56 lakásos házakra a. toronydaru. Képünkön a 8-as épület látható, amelynek első emeletén dolgoznak az épí- tomunkások. A daru egy 8 mázsás előregyártott elemet emel a helyére. ntes Árgusok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents