Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-24 / 120. szám
\ ® © • * ö m m. Á csalafinta sertésgondozó — Ö, csak addig maradj még, Juliskám, jníg megfő a presszókávé! (Endrődi István rajza) Pásztor óra rti: Nikola Zselev — Bocsánat, igazgató úr, nem vagyok útban? — Nem! Aki útban volt, azt már félretettem. A tavasz ébredése A központi lap titkárnőjének szobájába szinte egyszerre állított be három látogató. Ajtóstul estek be, valameny- nyien egyik kezükkel izgatottan hadonászva, mert a másikban csomagot szorongattak. Csak úgy ömlött belőlük a szó. — Szem-te-len-ség! — mondotta elsőnek egy őszülő ha- lántékú, magas férfi. — Fel-há-bo-ri-tó! — kiál tóttá köszönés helyett a középső: zömök, vörös arcú ember, gyermekesen szelíd tekintettel. — Jjj-jó-re-rere... kísérelt meg köszönni a harmadik, de beszédhibája miatt nem sikerült befejeznie: — Azért jö- jönö-ttem... Miután néhány percig hiába próbálták megérteni, a többi beszélgetni kezdett a titkárnővel. — Azért jöttem a főszerkesztőhöz, hogy a selejtre panaszkodjam: Itt van a cső magban egy férficipő, amelyet még megmutani is szégyenek. A feleségem elájult, amikor meglátta, és még mindig kórházban van. Életveszélyes az állapota. Nem cipészek ezek, hanem gyilkosok! Ezért aztán felutaztam vidékről, és egyenesen idejöttem önökhöz! — dohogott az első. — Én is ilyen ügyben jöttem, elvtársnő — folytatja a zömök, és levette sapkáját. — Látja ezt a daganotot a fejemen? Ezért jöttem. Jobban mondva egy modern szék miatt, amellyel a feleségem majdnem megölt. Ez a hét le- vás szék ugyanis már másnap ledobta magáról a fényezést. Vonatra ültem, és most itt va- vagyok. Ha kell, elmegyek a legfelső helyre is! Közben behívták a titkárnőt, aztán rövidesen visszatért, elnézést kért a várakozóktól, de a főszerkesztőnél éppen tanácsokozás folyt. Neki viszont jelen kell lennie, mert a jegyzőkönyvet vezeti, így hát kénytelen őket magukra hagyni. Az ajtó hangtalanul bezárult mögötte. Az irodában csönd lett, melyet olykor egy- egy elkeseredett sóhaj tört csak meg. Mivel pedig nem lehet egy szobában együtt némán ülni, a mi embereink nézelődtek egy darabig, majd lassan beszélgetni kezdtek. — Ó, jaj! Csak kerülne a kezembe a cipőgyár vezetője! Űj módszerrel dolgozik! Ragasztja a sarkokat! Szép, szép, de ha megered az eső, leolvad a cipősarok — panaszkodott az első. — Az ám — ingatta fejét, a zömök —, én is milyen helyzetbe kerültem ezzel a székkel! Ha álmotnban modern bútort látok, már jajgatni kezdek! Hosszas kínlódás után a dadogó is elmagyarázta, hogy neki meg a biztonsági, zárral gyűlt meg a baja. Alighogy fölszerelték, már elromlott. Az ajtó nyitva maradt, és az éjszaka kellős közepén valami kóbor fekete macska lopó- zott a szobába. Rámászott barátunk orrára, fölébresztette, és rámeresztve sötétben villogó szemét... úgy megijesztette, hogy azóta dadog. Amint így beszélgettek, kibontogatták a csomagjukat, és előszedegették a bűnjeleket. És... egyszerre csak leesett az álluk. — De hiszen ezt a széket nálunk csinálták... — szólalt meg elsőnek a dadogó, akinek valamilyen csoda folytán megeredt a szava. — Lám csak, de hiszen ez a biztonsági zár nálam készül! — kiáltott fel az őszülő ha- lántékú. — Hűha, hiszen ezt a cipőt mi gyártjuk! — ugrott fel a zömök. Rövid, hallgatólagos megegyezés után mindhárman magukhoz vették gyártmányukat, aztán lábujjhegyen kisurrantak a szobából. A bolgár Toudból fordította: Péter Zsuzsa Orvosság, kdtyett Knoch osztrák orvos lakásában fölcsengett a telefon. Ez volt már a negyedik éjszaka, hogy ehhez a ga dag hipochonderhez kellett mennie. — Nos, mi a panasza? — kérdezte az orvos. — Nem tudom, de nagyon rosszul é zem m*gam. Nem tudok elaludni. Mindig csak a májamra kell gondolnom. Na es a gyomorgörcsök-. Azt hiszem, doktor úr, hogy súlyos bet g vagyok. Al orvos meg izsgálta pá ien- sét és megkérdezte: — Megírta már a végrendeletét? — ö, istenem, talán meg kell halnom? — kiáltott fel a páciens. Rémült szemet meresztett az orvosra és kinyögte: — Még nem írtam meg; — Akkor rögtön hívja fel az ügyvédjét! — O, istenem! — Hívja ide azonnal a gyermekeit és rokonait. A sápadt, remegő páciens telefonált ügyvédjének, fiainak és bátyjának. Majd erőtlenül zuhant az ágyra, — Doktor úr, hát nincs semmi remény? — Ellenkezőleg — mondta az orvos, és elégedetten elnevette magát. — Egyszerűen nem akarom, hogy egyedül én legyek az a szamár, akit ön minden ok nélkül éjszaka kirángat az ágyból. i m • • • • • » !••••• •••••• (Balogh Bertalan rajza Az igényes ember — A toronyórájuk nem modern, a lánc nem arany, nen megyek magukhoz körorvosnak! .. r ' (Endrődi István rajza. f oil ■ ■ ■ • • m m m na * mm a m t m m m • • ■ ti m m m imnr. mmmwmwms ummammmmmmm I m 9 a ommmmmmt — Időtlen idők óta tart a madarak és a fák »-jó barátsága-«, erős egymásra utaltsága. Az énekesmaúa- rakat, főleg a fakusz- és harkályféléket pedig a beteg fák orvosaként tartjuk számon. S lám, akad egy nálunk ritka és ezért védett madárfaj, a nagy kárókatona (kormorán), amely a természet biológiai-egyensúly törvényének fittyet hányva hatalmas élőfákat pusztít el. Régebben a Duna felső szakasza mentén nyárerdőkben fészkelt a kárókatona több ezres kolóniákban, do a zsákmányt féltő halászok irtották őket tűzzel-vassal, s letarolták alóluk a fákat, s így végül a kis-balatoni vadvizek vidékére mintegy rezervátumba vonultak, s ott az 50-es évek elején letelepedett 10—15 pár az utóbbi években 300—350 »főre-« szaporodott fel. Innen járnak el zsákmányszerző portyára jó 50—60 kilométeres távolságba, a halastavakra. Mivel a két és fél—háram kilós madarak átlagos napi haladagja eléri vagy meghaladja a 70 dekát; veszedelmes konkurrenciát jelentenek a halászoknak. A kárókatona — a megfigyelések szerint — egyfolytában két^három percig úszkál a víz alatt, s általában 15—20 dekás keszegeket, do gyakran félkilós pontyokat is zsákmányol. (Kínában halászatra idomítják, s egy- egy népes családot ellát rendszeresen friss hallal.) Az Országos Természetvédelmi Hivatal nemrég gyérítő vadászatot rendelt el a nagymértékben elszaporodott kárókatonák ellen. Fő indokként a fapusztítás szerepelt. A falánk halászmadarak ugyanis htárom terebélyes óriásnyárfát »elégettek« már a maró hatású meszes ürülékükkel, és most a Gurguló-csatorna fűzfáit lepték el. Mivel csak élőfán fészkelnek, félő volt, hogy a környéken hamarosan csak hojt fák csonkjai meredeznek. A kárókatonák gyérítését, illetve a kívánatos létszámra csökkentését a következő években folytatják. m o * • m m mm • o b • m 9 • rfm a mmmmommam • •■••■«Dl • ■■•••• 9 ® l • O • • • • ti ■ • • •■••■■■■ * * * *_• ' mindeufeeöe Clszáz éves a magyar étkezési etikett Pontosan 500 évvel ezelőtt zajlott le a lakmározások történetének nagy eseménye, hogy magyar ember először vett villát a kezébe, szalvétát öltött körgallérjára, s ezzel hazánkban is bevonultak az étkezés egyre szigorúbbá váló etikettszabályai. Beatrix királynénak támadt először az az ötlete, hogy Rómából behozat néhány kétágú ezüstvillát és szalvétát, s bár a húst a legjobb körrök is még hosszú ideig kézbe fogva falatozták, az evőszerszámok már nem hiányoz-1 - hattak a rangosabb családok asztaláról. Az első hiánycikklista is abban az időben készülhetett, mert kanalat, villát, kést, poharat a közemberek még évszázadokig nem tudtak vásárolni. Négyszáz évig kellett várni, amíg beköszöntött a villa- és késbőség időszaka. Voltak persze évek, amikor több volt az evőeszköz, mint a ételadag, akkor minden fogáshoz többfajta villát és kést is adtak. Az egyensúly, úgy látszik, mostanában állt helyre, mert az új szabályzat szerint a legfényesebb díszvacsorára is legföljebb 9 evőeszközt lehet szervírozni. Az etikett szabályai egyébként szilárdan tartják magukat, bár a pincérek tapasztalatai szerint éttermeinkben még sokan követnek el szabálytalanságokat. Bármennyire csábítóak is a fatányéros pirosra sült szeletei, ne rakjuk egyszerre tányérunkra a tál egész tartalmát. A fejes salátát nem a húsba és a köretbe mártogatva, hanem saját tányérjában kell szétvágni, s minden ételt, még a virslit és a csirkecombot is villával, késsel kell fogyasztani. Senkit se tévesszen meg, ha a rántott csirkecomb sztaniolmandzsettát visel, ez csupán díszítés, és nem a hús közbe fogására szolgál. A jénai tál mindig maradjon az asztal közepén, tartalmát először rakjuk át tányérrunkra, és csak azután fogyasz- szuk el. Nemes borainkat is megbecsülés illeti, ne hígítsuk fel szódával, tokaji borból fröccsöt inni szinte megbocsáthatatlan bűn. Mindezt a legöregebb pincérek mondták el, többségük a bort otthon is tisztán issza. Valamennyien megsúgták azonban, hogy családi asztaluknál bizony hozzá sem nyúljak a villához, késhez, amikor feleségük eléjük teszi a finom baromfisültet, mert igen jó dolog a húst a csontról lerúgni... Akik megfékezik a villámokat... Hazánkban évente több százezerszer csap le a villám, s hogy a lakott terülteken úgyszólván semmi kárt nem okoz, az a vil- lamháríto-szerelok munkájánál, köszönhető. Az EM Villanyszerelő Ipar. Vállalat 18 főből álló munkacsoportja gondozza, javítja az ország összes gyárkeményein, különleges épületein fölszerelt villámhárítókat. Évente 600—700 kéményt másznak meg. A legnehezebb feladat elé a 102 méteres győri, a 104 méteres berentei vagy a 105 méteres komlói gyárkémény állítja őket, no meg azok a »rövidebbek«, a 60—80 méteresek, amelyeken kívülről nincsenek mászóhágcsók. Pedig az ország gyárkéményeinek a felén nincs »létra«. Ilyenkor műállványokon kell feljutni a magasba. Az ügyes kezű szerelők a kémények fugáiba félméteres acéldarabokat ütnek be, s ezeken lovagolva jutnak egyre följebb. A »kéményzsokék« legidősebb brigádvezetője, Bánhegyi Mihály még csak 45 éves, azonban már mintegy 3000 kéményt mászott meg. A Parlament épülete villámhárító rendszerének bonyolultsága miatt jelent különleges feladatot. Az Országház 23 tornyán és a 96 méteres csúcsán van villámhárító. Ezenkívül az alacsonyabb »régiókban« a tetőszéleken is szereltek föl belőlük csaknem százat. Aa egész rendszert mintegy másfél kilométer hosszú vörösréz kábel köti össze, s 26 védőföldelés vezeti el a csapkodó villámokat. Czeiner Béla, a legifjabb brigádvezető nemrégen lovagolt fel a Mátyástemplom kőcsipkéin a 75 méteres torony tetejére. Két-három évenként műszerekkel megmérik a Szabadság-szobor villámhárítóját is. A vakmerő szerelő biztosító- kötéllel, magán a villámhárítón mászik fel a szobor talpáig.
