Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-24 / 120. szám
ARI KÁLMÁN A GYÜRŰSNYAKŰ' GlCSÉR T arhonyás Vendel zsugori ember hírében állt faluszerte. Zsugoriságához következetesen hű maradt akkor is, amikor a falu termelőszövetkezeti község lett Ám ettől kezdve fukar természete után már nemcsak szükebb családját, hanem cimboráit, fogatos társait is foglalkoztatta. — Meg kéne leckéztetni egyszer ezt a Tarhonyást — fordult társaihoz egy alkalommal Kábái, a fogatos brigád vezetője. — Csak azt nem tudom, hogyan? A minap aztán maga Tarhonyás is megadta az ötletet saját megleckéztetéséhez. Este volt, kifogás után, s míg a lovak a jászol mellett az illatos lucernát ropogtatták, a fogato- sok az istálló közepén cigarettázva diskuráltak. Politikáról, időjárásról, valamint a háztáji hízók étvágyáról, súlygyarapodásáról. A beszélgetésbe Tarhonyás is bekapcsolódott. Di- csekvőleg közölte, hogy az ő disznaja már meghaladja a két mázsát, de még mindig úgy eszik, hogy alig győzi takarmánnyal. Hanem az öt gácsér, amelyet négy hete töm az asz- szony, az már kész! Kivált a gyűrűsnyakú hízott meg nagyra, nem akar sokat mondani, de testvérek között is megvan négy kiló! — Akkor a holnapi névnapodon ehetünk majd jó kacsapörköltet — jegyezte meg a többiek felé kacsintva Kábái. — Megvan már annak a helye — tért ki a provokálás elől Tarhonyás, s már bánta, amiért említést tett a hízott gácsérokról. „ : , — Van rá öt liter borom, hogy megkóstolom a gácsérjaidat! — jelentette ki tenyerét fogadásra nyújtva Kábái. — Nos, ezt már magam is szeretném látni — ment bele a játékba Tarhonyás. Ó vatosságból, amint hazaérkezett, első dolga volt a gácsérok megtekintése, majd miután meggyőződött róla, hogy megvannak valamennyien, fogta s a baromfiólból áthordta őket a szerszámos kamrába. Rájuk zárta az ajtót, majd Marost, a téglavörös színű kuvaszt közvetlenül az ajtó elé kötötte — őrnek. — Ügy hallom, lopják a kacsákat — magyarázkodott odabent asszonyának —, ezért bezártam őket a kamrámba, — s átnyújtotta neki a kulcsokat. A fogadásról azonban hallgatott, s ez okozta a vesztét. Másnap ugyanis, miközben a tagok őröltetni való búzájával a ceglédi malomban járt, Kábái komoly ábrázattal állított be Tarhonyásékhoz. — Üzenetet hoztam — mondta az asszonynak. — Kitől? — kérdezte Tarho- nyásné. — Vendeltől. — Csak nem történt vele valami baj? — Baj nincs, ellenben azt mondta, hogy tegyem meg, ugorjak át biciklivel, oszt, mondjam meg, hogy az öt gácsérbői hármat vágjon le vacsorára, mert az elnök, meg a fogatosok jönnek estére névnapot köszönteni. Az asszony jámbor, de kételkedő tekintettel nézett Kábáira, majd így szólt: — Ezt az este is megmondhatta volna. Aztán meg nem szokott az én uram névnapot tartani. — Ez már nem rám tartozik — indult az ajtó felé Kábái. Én az üzenetet átadtam. Hopp! — csapott hirtelen homlokára —, majd elfelejtettem, hogy még azt is mondta, a gyűrűsnyakú gácsér feltétlenül közte legyen a három kacsának! Ez már hatott. Ha Kábái a gyűrűsnyakú létezéséről is tud, akkor igaz lehet a dolog; Kábái csakugyan beszélt az emberrel. — Nem bánom — mondta nagyot sóhajtva. És mindjárt hozzáfogott a kacsafőzés előkészítéséhez. gy történt, hpgy aznap este úgy hét óra felé, amikor Tarhonyás a malomból hazaérkezett, otthon már terített asztal, porcelánI tányér, s a tűzhelyen illatozó finom kacsapörkölt fogadta. — Hát itt meg mi történik? Az asszony egy cseréptálból éppen a galuskát szaggatta, ezért háttal állva válaszolt: — Mi történne? Az, amit üzentél. — Én, kitől? Mit? (Szekeres Emil rajza) — Azt, hogy vacsorára vágjak le három kacsát. Meg azt, hogy közöttük legyen a gyűrűsnyakú is. — A gyűrűsnyakút is levágtad? — Le hát. De most nem érek rá diskurálni, inkább gyere, oszt’ tartsd azt a tésztaszűrőt a vödör fölé, mert mindjárt jönnek a vendégek, és inég sehogyan se állok a vacsorával. Tarhonyás a fejéhez kapott. — Vendégek? Ki hívott ide vendégeket? Már éppen egy kacskaringós káromkodásba kezdett, amikor kintről kutyaugatás, majd láb- csoszogás hallatszott, s a konyhaajtón Kertész Dani, az elnök, Kábái a brigádvezető, meg vagy öt tsz-fogatos »Sok boldog Vendel estéjét« köszöntve lépett be. Valamennyien egy- egy üveg bort szorongattak a hónuk alatt, amit mindjárt az asztal közepére tettek. — Gondoltuk, elkél egy kis itóka a • kacsapörkölt mellé — mondta Kábái, miközben az egyik széken kényelmesen elhelyezkedett. Követték példáját a többiek is, csak a hirtele- nében házigazdává előlépett Tarhonyás állt az ajtóban, mint ákit fejbevertek. — Nyertél, Kábái! — nyögte ki végül verejtékezve. Majd hirtelen az asszonyra ordított: — Tálalj, Juli! A szemtanúk véleménye szerint Tarhonyás ezen az estén három púpozott tányér kacsapörköltet fogyasztott el, majd úgy éjfél körül, amikor az utolsó pohár bort is kiöntötte a poharakba, átölelte Kábáit, megcsókolta, és azt követően az összes jelenlévőket meghívta disznótorra Ünnepi könyvhét, 1964 Világirodalom az ünnepi könyvespolcon Játszom a gondolattal: mi lenne, ha az ünnepi könyvhétre megjelenő külföldi szépirodalmi műveket egyetlen könyvespolcra, egymás mellé tenném? A polcot két részre osztanám. Előbb azokat a könyveket helyezném el, amelyek egy-egy kimagasló író, vagy egy-egy irodalom összefoglalását, összképét ígérik, és csak aztán venném kezembe az önálló egyéni műveket. Az Európa Kiadó az első csoportnak sorozatot szentelt (bár nem nevezik sorozatnak, csak akkor ismerünk rá, ha az ide sorolható könyveket egymás után vesszük szemügyre). Ebben a fehér védőbarítósú, tetszetős külsejű »sorozatban« a könyvhétre három mű jelenik meg. Az egyik — kis híján ötszáz oldalon — Louis Aragon válogatott versei címmel a nagy francia élő klasszikus egész költői életművét mutatja be Somlyó György válogatásában és értékes kis tanulmányának kíséretéiben. Ara- gon költői pályafutásának ilyen összefoglaló képe és — mivel a válogatás értékelés is — vizsgálata még hazájában sem látott napvilágot. Érdekessége a könyvnek — amely legkivált Illyés Gyula, Rónay György és Somlyó György remek fordításával dicsekedhet —, hogy az egyes ciklusokat részben Aragonnak odavonatkozó témájú, vallomásszerű prózai írásai, részben peaig Aragonnal foglalkozó irodalomtörténeti-kritikai írások vezetik be. (A kitűnő illusztrációk Hincz Gyula művei.) Versek a címe az Európa Baudelaire-köteté- nek, de ugyancsak tartalmaz prózai írásokat is, gy nálunk először megjelenő elbeszélését, a Fanfarlót, a Poe-ról írt tanulmányát (amely főképp azért érdekes, mert Baudelaire vallomása szerint Poe különösen nagy hatással volt aá), a Röppentyűket, Párizsról írt prózaverseit. És — természetesen — benne van a kötetben A romlás virágai is. Az Európa harmadik életmű-összefoglaló kötete: Puskin. Valamennyi lényeges Puski-n- líra olvasható benne, ideértve elbeszélő költeményét, az Anyegint és drámai elbeszéléséit, a Borisz Godunovot is. A Magyar Helikon is az ünnepi könyvespolcra helyez egy teljes életművet: Bertolt Brech- tét. A szocialista dráma ma is ható, egyéni sajátosságú mesterének huszonnyolc színművét kapja meg az olvasó a két reprezentatív kötetben, nemcsak azokat a drámákat, melyeket színpadon is láthattunk, hanem a többieket is. kísérletező műveit korszakfestő, mindenkor a lelkiismeretet ostromló alkotásait Az ünnepi könyvespolc második oldalán is értékes könyvek- sorakoznak. Az első helyre Jore Semprun Formentor-díjas könyvét tenném, A nagy utazást. A szertó spanyol arisztokrata családból származik, ám apja vezető szerepet töltött be a spanyol köztársaságban. Ö maga még gyermekként emigrált, Francia- országban kommunista lett, fegyverrel harcolt a nácikkal szemben az ellenállásban, míg a Gestapo letartóztatta és két évre Buchenwald- ba hurcolta. A könyv erről szól, "-utazásáról Campiegneből Buchenwaldiba«. Semprum Proust regényszerkesztésével dolgozik: a valódi utazást belső, asszociációs utazás kíséri, a múltba és — érdekes! — a jövőbe is, gondolattársításaiban helyet kapnak a cselekményhez képest később bekövetkező események is. Melléje tenném Csakovszkij: Távoli csillag- fény című új művét. Az »-újhullámos« szovjet író hőse a belső remeteségből, az emberektől, a társadalomtól való elzárkózoittságából talál rá a mai szovjet társadalomban élete értelmére. Az ő hőse is »nagy utazást« tesz meg ben- sejében, az utóbbi évitized szovjet életének jelentős változásait, nagy eredményeit, humánus vonásait ismeri meg, hogy maga is megváltozzék és újabb, igazabb életútra térjen. Az Európa e két érdekes kötete mellé a Magvető Világkönyvtárának új kötete kívánkozik, Mihajlo Sztelmah műve, az Igazság és hamisság amely egy falusi történetben mutatja be a személyi kultusz időszakának sebeit. Ugyanebből a sorozatból még két kötetet tesz könyvespolcunkra a Magvető: az egyik William Faulkner, a déli származású, Nobel- díjas amerikai élő-klasszikus Sírgyalázók című, a faji megkülönböztetést vádoló munkája, a másik pedig Dieter Noll NDK-beli író műve: az Egy ifjúság regénye a nácik által félrevezetett, le tiport, elpusztított, válságba döntött korosztályról. Könyvespolcunknak erre a részére is készített különlegességet a Helikon. Az élő-klasszikus szovjet író, Solohov vpághírű kisregényét, a filmen is világsikert aratott Emberi sorsot helyezi oda reprezentatív kiadásban. Játszom a gondolattal, mi lenne, ha az ünnepi könyvespolcon egymás mellé tennénk a külföldi szépirodalmi műveket. Érdekes, szép, kerekded képet kapnánk az élő — vagy ma is élő — világirodalomról. Z. L. „ÚJSÁG A VAGY „ÚJSÁGJA“? Gyakran kérdezik tőlünk, melyik a helyesebb kifejezés: az üzem faliújságja vagy pedig az üzem faliújsága. Más szóval, hogy, az újság szó harmadik szemé- lyű birtokos személyragos alakja újságja vagy pedig újsága. (Röviden azt szoktuk válaszolni, hogy ki-ki választhatja azt a formát, amelyik ízlésének legjobban megfelel, nem helytelen sem az egyik, sem a másik.) Érdemes azonban egy kissé közelebbről és alaposabban is megnézni ezt a kérdést, tanulságosan mutatja, hogyan is alakulnak ki és fejlődnek tovább az ilyen nyelvi kettősségek. A nyelvtörténet ismerői tudják, hogy a szóban forgó birtokos személyragoknak a -ja, -je formája csak később alakult ki, eredetileg minden szóhoz az -a vagy -e rag járult. A mai hídja, patakja például a régiségben csak hida, pataka volt. Ezek a nyelvi alakulatok őrződtek meg, maradtak fenn máig igen sok helységnévben. Ilyenek: Apahida, Bánhida, Berhida, Bonchida, Doma- hida, Sárhida vagy a régi Szolnok—Doboka megyei Dánpataka, Gyurkapataka, Horgaspataka, Lápospataka, tormapataka stb. Hogy keletkezett a -ja, -je rag? Először csak a magánhangzóra végződő szavakban tűnt fel, a két egymás melletti magánhangzó közé ugyanis a könnyebb kiejthetőség okából egy j hang került. A fe-e-ből feje, meze-e-ből mezeje, a fá-a-bői fája lett. Figyeljük csak meg, mai beszédünkben is megvan ez a jelenség: két egymás mellett levő magánhangzó között egy j-szerű hangot ejtünk. Nem azt mondjuk: hi-ány, ki-abál, mi-óta stb., hímem hijány, kijabál, mijó- ta. E szavak írásában a j hangot természetesen nem tüntetjük föl. A magánhangzóra végződő szavakról azután átterjedt a -ja, -je a mássalhang- zós tövűekre is, némely nyelvjárásban meg szinte túlsúlyba került a -ja, -je, illetőleg ennek valamilyen átalakult formája. Ilyeneket hallunk: öreg’gye, tapaszta- lattya, tudomássá stb. A köznyelvi szokás nagyjából kialakultnak mondható a személyragok használatában, arról azonban szó sincs, hogy valamilyen szabály- szerűséget, egyszerű és világos »törvényt« tudnánk megfogalmazni, amelyhez a kétféle rag használata igazodik. Szinte csak azt mondhatjuk, hogy minden egyes szóra nézve külön kell megállapítanunk, melyik típushoz tartozik. Ingadozás persze még egy szón belül is van, mint majd látni fogjuk. Valamelyes szabályt persze mondhatunk. Azt például, hogy a magánhangzóval végződő tövekhez csak -ja, -je járulhat. Egy szó kivételével: a fi tőhöz nem -ja, hanem -a kapcsolódik; igaz, hogy csak írásban, mert a kiejtése: fija. A baromfi szónak viszont -ja a birtokos személyragja írásban is: sok baromfija van a háziasz- szonynak. Vigyázni kell ennek a szónak az írására: -ja van a végén. Különben egészen más lesz a jelentése. Ami a mássalhangzóra végződő szavakat illeti, s, sz, z, zs, c, cs, dz, j, ly, ny, gy, íy után a köznyelvben leginkább csak -a, -e ragot találunk. De már egyéb mássalhangzón végződő szavakban hiába keresünk ilyenféle szabályosságot. Idézzük csak: telepe, szerepe, ünnepe, de: gyepje, csepp je, háta, de: gátja, barátja, szigete, de: ecsetje, bányászata, hajlata, pillanata, rovata, de: divatja, foganatja; ajaka, nyaka, de: kupakja, salakja; széke, vidéke, de: pékje, kékje (pl. a szeme kékje); hada harmada, utóda, de: apródja, padja, vadja, elődje; szaga, ága-boga, országa, de: ragja, magja, tagja, nadrágja; inge, de: fityingje; kötege, rétege, tömege, de: adagja, csomagja, lovagja; határa, naptára, polgára, vára, de: bojtárja, dandárja, krajcárja, kulcsárja, zsoltárja; ipara, pitvara, de: magyarja; bére, vére, tündére, de: fillérje, pincérje, vincellérje. Ezek a példák érthetővé teszik, hogy a nyelvhaszná- lat néha egy-egy szón belül is ingadozik, s ugyanannak a szónak a birtokos személyragos alakját egyik ember így érzi jobbnak, a másik úgy, sőt egyetlen ember beszédében is lehet ezen a téren ingadozás, bizonytalanság. Nézzünk néhány példát. A legtöbbünk nyelvérzéke szerint egyaránt használatos és megfelelő az ablaka és ablakja, császára és császárja, cseléde és cseléd• je, csillaga és csillagja, ka• mata és kamatja, melege és melegje, naptára és naptárja, segéde és segédje, szótára és szótárja, testvére és testvérje, üvege és üvegje, virága és virágja, zára és zárja stb. Szemét szavunk meg éppenséggel háromféle képpen mutatkozik a szó- banforgó alakban: szemete, szemetje, szemétje. Ez annál érdekesebb, mert a nyár nyarat, tél — telet típusú szavakban kivétel nélkül az -a, -e, személyrag járul a rö- videbb magánhangzós tőhöz: nyara, tele, keze, neve, bogara, kamata, parazsa, szamara, kereke, tehene, verebe stb. Értelmező Szótárunk szerint újabban mintha bizonyos jelentéskülönbség fejlődött volna ki a szemét szó idézett három alakja között. Azt mondjuk, a társadalom szemetje, de a háznak in- káb a szemétjé-ről, szeme- té-ről beszélünk. Az ilyen jelentéselkülönülés nem ritka dolog. Ha ugyanarra a nyelvi funkcióra két kifejezési lehetőség is van, a nyelv okos gazdálkodása révén hamarosan saját elkülönült jelentése, jelentés- árnyalata fejlődik ki valamelyiknek. A nyelvészeti irodalom ilyesmiket tart ijzámon: bőre, talpa van az embernek, állatnak, de eladó börje, talpja, a kereskedőnek. Ügyanígy a városnak rendőre, a hivatalnak titkára van, de egy lánynak lehet rendőrje és titkárja. S szép emléke is, az emlék- árukereskedőnek pedig em- lékje. De idézhetnénk még sok más szót, amelynek kétféle rágós alakja közt jelentéselkülönülés van kialakulóban; pl. beszéde — beszédje, betege — betegje, csillaga — csillagja, látszata — látszatja, örege — öregje, százada — századja stb. Ézeknél sokkal világosabban kialakult az úgynevezett homonimák, tehát a különböző eredetű és jelentésű, de azonos alakú szavak eltérő raghasználata. Azt mondjuk: lement az ára valaminek, de hegyes a cipész árja, elsodorta a víz árja. Az iskola énekkara, tanári kara, de: eltörött a karja. A »valaminek a dísze« jelentésű ék szó birtokos személyragos alakja csak éke lehet: ez a virág kertünk éke. A feszítésre szolgáló ék megfelelő alakja azonban már inkább ékje. Az eddigiekből nyilvánvaló, amit már mondtunk is, hogy az újsága —L újságja alakpár közül egyiket sem helyteleníthetjük. Ügy látszik azonban, hogy itt is jelentésmegoszlás van kialakulóban: »újdonság« jelentésben újsága, »napilap« jelentésben pedig újságja birtokos személyragos alak a használatosabb. »Kiemelem a mű módszerbeli újságai«, azaz új voltát, de: adja kölcsön az újságját. ! Dr. Lőrincze Lajos kandidátus, | az Akadémiai Nyelvtudományi Intézetének osztályvezetője. i
