Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-24 / 120. szám

Vasárnap, 1964. május 24. 5 SOMOGYI NÉPLAP A FOQADOTT FIV> fa az édts most oha SOROK Egy csurgói cigányasszony a háború alatt magához vett egy hároméves menhelyi ap­róságot. Az asszony Horváth Kaci Jánosné, Csurgó leg­jobb cigányprímásának öz­vegye. Hetvenegy éves. A fiú elvégezte az egyetemet. Neve dr. Lakatos István. Most készül az ügyészi szak­vizsgára, A jogfosztottból jogász lett... Hajlott termet, bütykösre dolgozott erős kéz. Az olaj­barna arc merő ránc. Csur­gón lakik a Dan- kó Pista utcában, a régi házikó megroggyant, ko­pott, udvari szár­nyában. Az ajtó előtt tulipánsor virít. Az asszony halkan beszél, mintha mesét mondana. — Áldott jó ember volt az uram. Aki hal­lotta muzsikálni, az megszerette. Szerényen, de boldogan éltünk. Tíz gyermekem volt, hat fiú és négy leány. Az első háború után egyetlen napon hármat vesztet­tem eL Elvitte őket a spanyol... Délután még ját­szottak, estére halottak voltak... Egypár évvel utóbb Ottót kí­sértük ki a temetőbe... Az arc ráncai fényesek, a szemgödör árka erekre bont­ja a könnycseppeket. A seb régi, de még mindig fáj. Az uramat a szíve vitte a sírba... Hat gyereket ha­gyott itt. Azt szokta monda­ni mindig, esek a gyere­kekkel törődjünk. Tanulja­nak. Végezzék el az iskolá­kat. Emberek legyenek, iga­zi emberek. Ne kolduljanak, ne lopjanak. Vigyék többre, mint az apjuk... A tragédiák sorának még nincs vége. Milyen sok csa­pást elbír az ember! — Akkor Béla volt a leg­nagyobb. Csak egy kártyát kaptam: hősi halált halt. Ró­zsit és Irmát cigánygyűlölet tette hazátlanná. Idegen földben, külországban nyug­szanak örök álmot Laci- megbetegedett, kimaradt az iskolából. Az uram akaratát csak részben valósíthattam meg. Három élő gyerekem :özül kettő érettségizett. Többre nem futotta az erőmből... 1941-ben dr. Arany János irzeti orvos a pécsi mén- áyből hozta a kisfiút. Ar- A, hogy miért került oda, em tudott semmit. Horváth- é az orvos rendelőjében lát- a meg az alvó gyermeket. — Megszerettem. Elkér­em, gondoltam, ahol hat gyerek van, a hetedik is el- _ér. A doktor úr aranyos mber volt. Azt mondta, jennem úgy megbízik, mint aját magában ... — Hogyan bírta? Egyszer- e hét szelet kenyér, hét pár ipő, hét ruha. Hányszor ondta azt, hogy nincs? — Dolgoztam ... Bütykös keze az asztalon pihen. Kézfején olyan a bőr, at a pókháló a napsütés- :.i. Színét elmosta, lekop- íta a szennyes, lemarta a 'jkő. Mert ez a kis hajlott szony nagyon sokat dolgo- tt. A teknő fölött, a gye- keiért görbült meg. És a többiek, a vér sze- 4 tiek nem voltak soha iri- ek? Nem nézték ki a fa­kót a fogadott fiú szájából? V szomszédok hányszor mondták, miért teszi? Akkor még azt sem tudták, hogy a valóban cigány-e. Előkerülnek a fényképek. — Ekkorka volt. Nekem azt mondta; anya. A Rózsit Lózsinak hívta... A többiek testvérnek fogadták... ö volt a legkisebb, őt szeret­tük legjobban... — Pénzt, anyagi juttatást kért vagy kapott utána? — Nem. Nem' is gondoltam rá... Miért taníttatta? öregen miért hajtotta magát? A vér szerinti gyerekek már mind kirepültek a kis fészekből. Csak ez maradt. — Ez is az én gyerekem ... © az emberi jóságról I még a: l kisfiú — Már a kisiskolában azt mondta a tanítója, hogy jó feje van ... Segített a tanács is. A »szociális ember« min­dig vett neki ruhát. Az érett­ségi jelesen sikerült, örül­tünk mind a ketten... ,És öt év az egyetemen... — Ha harminc forintom volt, azt is postára adtam, Csakhogy legyen neki. Mert úgy szeretett engem ez a gyerek, hogy azt nem is tu­dom elmondani. Sohase szé- gy eilte, hogy én csak egy tu­datlan, bátyus cigányasszony vagyok. Nyáron mindig dol­gozott. Még bányásznak is beállt, és úgy sohasem jött haza, hogy meg ne lepett volna valamivel. Hangja átforrósodik; — Az volt igazán szép, amikor avatták. Karonfogva vitt az egyetemre. Csupa szép ruhás, előkelő ember. Odavezetett a professzorá­hoz, emlékszem a nevére is. Dr. Losonczi Istvánnak hív­ják. Megölelt a tanár, és el sem engedett maga mellől. Azt mondta, büszke rám is meg a fiamra is ... Az egyetemi évfolyamtár­sak kutatni kezdtek Lakatos Pista szülei után. Bajáról, a szülőanyától jött a levél: »Drága gyermekem! örülök, hogy megtaláltalak... Na­gyon kérlek, küldj pénzt, és támogass anyagilag ...« — Nem válaszolt a levélre. Amikor hazajött, így szólt: Nekem maga az édesanyám. Maga hozzám, én pedig ma gához tartozom. Most? — Pakson van, de mindig hazajön... Két szúette ágy, egy ros­kadozó szekrény, asztal, tar­ka terítős dívány. Ez a szo- bácska bútorzata. Az otthon. — Hazajön ... Csend... Az ablakon be­hallatszik a cinkék hangja. Most nem lehet szólni, nem szabad kérdezni. Szeretném megcsókolni az öreg cigány­asszony kezét. Nem engedi... Németh Sándor Megvallom, nem kevés irigységgel néztem a Véradó­állomás tizennégy tagú bri­gádjának munkáját Balaton- kilitiben. Nagyon szép hivatást teljesítenek. A gyerekek legnagyobb örö­mére szünnap volt az iskolá­ban, így a községnek ezt a szép épületét vették birtokuk­ba az itt még eddig nem járt vendégek. Kaposvárról a kora reggeli órákban indult el a brigád, hogy mire fölébred a falú, benépesülnek az udvarok után az utcák is, már készen álljon az apparrátus az ingye­nes véradónap helyi vendé­geinek fogadására. A siófoki járásban ebben az évben Ba- latonkiliti a negyedik község, ahol a Vöröskereszt és az ál­lomás ingyenes véradónapot szervezett. Borús az idő. Nem kedvez a mezei munkának. De úgy lát­szik, van otthon is elég ten­nivaló. Jelentkezési lap több mint kétszáz van kitöltve. Annyit jelent ez, hogy sokan megértették a hívást. Készek segíteni az életmentő vérrel bajba jutott embertársaiknak. A véradóállomás dolgozói mögött már fáradságos órák állnak. Kaposváron a nekiké- szülődés, utazás még álmosan, és itt a berendezkedés, hogy mire megérkeznek az első véradók, már minden a leg­nagyobb rendben legyen. Ké­szen álljon a laboratóriumi részleg, az orvosi vizsgáló, melyet a brigádvezető, dr Tóth Ágnes foglal el; készen legyen a műtő, az étkeztető és az ad­minisztráció. Figyelem a fehér köpenyese­ket. Udvariasak, derűsek, ké­szek a beszélgetésre a minden­re kíváncsi véradókkal. Ha nem harsogna vidámabbnál vidámabb melódiákat a labo­ratóriumi részlegríél elhelye­zett magnókészülék, ettől a közvetlenségtől is fel tudna oldódni az ilyen helyeken oly természetes szorongás. Egyelőre csak lassan szivá­rognak a vendégek. Ügy lát­szik, nemcsak a városi ember nem kedveli a sarat. A kiliti- ek is arra várnak, hátha ki­derül, és nem kellemetlenke­dik tovább az eső. Délig még csak ötvennyolcán fordultak meg a tábori kór­ház képét idéző iskolában. Megv minden, mint a karika- csapás, és akik már túljutot­tak a véradáson, maradnak, beszélgetnek. Várják a többie­ket, ki jön még? A Vöröske­reszt helyi titkára elfnondta, _ hogy aktívái szervezés közben gyakorta hallották a követ­kezőt: — Megy a szomszédasszony is? Az igenlő válaszra: — Hát akkor én se marad­hatok ki! Most a véradókat figyelem. Feltűnően sok a nő, fiatalok, idősebbek. A férfiak kisebb­ségben vannak. Amikor ez a megállapítás nhivatalos« rész­ről is elhangzik, megkezdődik a tréfálkozás. ízes-csípős asz- szonyi humor céltáblája lesz a férfibátorság, amely itt ma bizony csorbát szenvedett. Egy már nem fiatal asszony lép ki a műtőnek berendezett laboratóriumi vizsgálatok egy mozzanata: tározás. vércsoport-mcgha­Ez a műtő. Személytelenség, üi nepélyes csend... Az is_, titok még, hogy kit segít vissza az életbe az így összegyűjtött vér. azt tárgyalják az étkeztetőben a tea, szalámi sör fogyasztása közben, hogy »semmi- volt az egész«. Semmi? . Mennyire nem az! Bármennyi­re közhellyé koptatott igaz­ság, de sok éle tét ment meg s vér, s az utóbb: időben ■ külö­nösen sokat az ingyenes véra­dóké! Mi kel) ehhez az áldo- zatossághoz? Jóság, segítő­készség. Annak megértése, át- érzése, mit je­lent a gyógyí­tás tudomá­nyának a ve . Délután vég­re eltakarodtak a felhők. Nap­fény szikrázik odakint, ide­bent szívet melengető jókedv. Egy értesülés... A századik véradó kap a »Véradásért« feliratú jelvény és emléklap mellé egy cserép virágot. Vajon ki lesz a századik? Eddig sem volt sietős a tá­vozás azoknak, akik már vé­geztek. Most csoportokba ve­rődve várakoznak a kíváncsi­ak, s nagy a zúgás, amikor kiderül, hogy férfi a századik véradó. Néhányan úgy véle­kednek, hogy ez nem igazság, hiszen a férfiak voltak a leg­kevesebben ma itt. Talán majd ezután. Talán majd legközelebb! Ügy lehet, akkor már nem kell •'lőre kiküldeni a jelentkezési _ jókat sem; akik egyszer v L adtak, jönnek, valahány­szor emberségükre, áldozatos­ságukra van szükség. László Ibolya tanteremből karjára szorítva egy vattacsomócskát. — Fájt? — Ez? — néz rám megrökö­nyödve. — A bolhacsípés rosz- szabb, mert az viszket! Csoportosan jönnek a gép­állomás dolgozói. A termelő- szövetkezet egyik brigádja vezetőstül jött véradásra. Nyolcán, asszonyok. Igen büsz­kék, hogy mind adhatnak vért, hiszen annyit jelent, hogy egészségesek. Nagyon hanosan „A sérült a hibás, mert vigyázatlan* volt46 A Vöröskereszt helyi titkára átnyújtja Váczi Zoltánnak a száza­dik véradót megillető virágot. Nem a bíróságtól származik ez az állítás. Dr. Tóby Kálmán tanácsa, amikor ítéletet hirde­tett, a fölperesnek adott iga­zat. Kötelezte a szuloki Petőfi Terjnelőszövetkezetet, hogy fi­zessen 5372 forintot az SZTK- nak Knoll Ferenc tsz-tag bal­esete után orvosi költségek címén. »Nem értünk egyet a járás- bíróság ítéletével — írták fel­lebbezésükben a szövetkezet vezetői a megyei bíróságnak. — Nem ismerjük el, hogy a baleset a dohánypajta rossz állapota, s az óvóintézkedések elmulasztása miatt következett be. A pajta kifogástalan álla­potban volt, és ha jó erőben levő ember dolgozik, a bal­eset nem következik be. Ezt a munkát mindenütt úgy csinál­ják, mint nálunk ...« Ennél is furcsább, amivel a baleset okát magyarázzák, il­letve ahogyan a felelősség alól kibújni akarnak: »Az előírt szabályokat nem lehet alkalmazni mindenkor, mert azok akadályoznák, lehe­erdektelenség? Zenei vetélkedővel fejeződött be az Országos Filharmóaiia és a városi tanács közös ifjúsági hangversenysorozata hétfő délután. A vetélke­dőt Friss Gábor zenepedagógusnak, az Ifjú Zenebarát című folyóirat rovatvezetőjének előadása vezette be. A rendkívül érdekfeszítő zenei ismeretter­jesztő előadáson a hallgatóság keresztmetszet­ben tekintette át az utóbbi három évszázad muzsikáját. A XVIII. századi barokk muzsika, a három nagy bécsi klasszikus, a XIX. századi zenjei romantika és a mai magyar muzsika lé­nyeges elemeinek ismertetése közben fejtörő kérdések és zenei szemelvények hangzottak el Pergolesi, Johann Sebastian Hach, Haydn, Mo­zart, Beethoven, majd Schubert, Liszt és Chopin, az orosz romantikus szerzők, illetve Verdi, Erkel és magyar alkotók, Bartók, Ko­dály, Szabó Ferenc és mások műveiből. A sze­melvényeket gépzenével mutatta be a vetél­kedő kitűnő vezetője. Diákiaink nem túlságosan nagy aktivitássá: de eredményesen és néha meglepő tájékozott­sággal válaszolgattak a kérdésekre. Jutalmuk egy-egy szelet csokoládé, egy-egy zenei isme- retterjeszitő könyv, folyóirat volt. így az érté­kes előadást, izgalmas játékot mindvégig foko­zott figyelemmel kísérték. Nagy kár, hogy igen kevés — alig ötven tanuló —, a bérlettulaj­donosoknak kb. egy tizedei!) vett részt ezen a vetélkedőn. Az öt előadásból álló sorozatot igen helyes elképzelés alapján indították meg az ősszel: életkori sajátosságaiknak megfelelő keretek között ismerkedjenek meg tanulóink a Köz- alkalmazottak Szimfonikus Zenekarának idei hangverseny-műsorával. Sajnos, a kezdeti si­kerek után a haliga-óság megfogyatkozott, az utóbbi hangversenyeken már kb. egy tizedére csökkent. Kételkedünk abban, hogy ezt a diá­kok zene iránti közömbössége okozta volna. Nem hivatalos forrásokból hallottuk, hogy ezt az alapjában véve helyes sorozatot jövőre megszüntetik állítólag az érdektelenség miatt. r’edig — csupán szerveznünk kellene, s nem­csak körlevéllel, telefonon ... W. E. tétlenné tennék a munkát. A balesetet Knoll Ferenc vigyá­zatlansága okozta... Helyte­len mozdulatot tett, s azért esett le. Pedig régi szakember, és a helyet is jól ismeri, mert saját pajtájában dolgozott. Ezért logikusan következik, hogy a járásbíróság ítéletét ha­tálytalanítani kell, kötelezni az SZTK-t a költségek megfi­zetésére ...« Knoll Ferenc társaival együtt dohányt aggatott fel száradni a termelőszövetkezet szuloki dohánypajtájában. A munkát minden biztosítás nél­kül — légtornászok módjára végezték a két és fél méter magasságban levő kötőgeren­dákon. összes támaszuk egy kampón levő vékony rúd volt, ennek dőltek neki vállukkal, s úgy húzták fel a földről az 50 kilogrammos dohánykötegeket. Knoll Ferenc, miközben a do­hányt fölfelé húzta, vál 1 kiemelte helyéből a kevés i.1 - tonságot nyújtó rudat, s a föld­re zuhant. Fejért és kezén sú­lyos sérüléseket szenvedett, hosszú hetekig orvosi ápolásra szorult. — A rúd nem biztosította a balesetmentes munka föltéte­leit. Ha biztonsági övét alkal­maznak, a súlyos sérülés nem következik be — állapította meg a járásbíróság, s ezt jóvá­hagyta a megyei föllebbviteli bíróság is. ^ ■ — Ismerje el inkább a szö­vetkezet vezetősége magya­rázkodás helyett felelősségét, tartsák be a biztonsági óvó rendszabályokat, s kötelezzék erre a termelőszövetkezet tag­ságát is — mondja ki a bíró­ság ítélete. • * « A termelőszövetkezet vezetői ebből az esetből megtanulhat­ják, hogy nemcsak a munka szervezéséért, irányításáért fe­lelősek. Kötelességük az is, hogy a munkásvédelmi, a biz­tonsági rendszabályok megtar­tásával és mégtartatásávaJ védjék a tsz-tagok életét, testi épségét. Szalai László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents