Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-19 / 115. szám

Kedd, 1964. május 19. 3 SOMOGYI NÉPLAP A kerettől az öntözőberendezésig A SOMOGYGESZTIEKET nem kell biztatni az öntözés­re. Évek óta juttatnak mester­séges csapadékot a kertészeti növényekre. Eleinte egyszerű fölszereléssel kezdték az ön­tözést, tavaly pedig már na­gyobb hatásfokú gépet üzemel­tettek a 22 holdon. Célszerű­ségéről, gazdaságosságról a nö­vekvő hozam, a gyarapodó be­vétel győzte meg őket. Éppen az eddigi sikereken felbuzdul­va határozták el, hogy más, szántóföldi növényeket is ön­töznek. A két halastó környé­kén mintegy 150 holdat von­hatnak be az öntözéses gazdál­kodásba. A fölismerést elhatá­rozás követte, s az idén hozzá­fogtak tervük megvalósításá­hoz. Ha bonyodalmak árán is, de megszerezték az újabb, na­gyobb teljesítményű berende­zést Lássuk ennek körülmé­nyeit részletesebben. MÉG A MÚLT ŐSSZEL TÖRTÉNT. A megyei tanács mezőgazdasági osztályának szakemberei a helyszínen jár­va megállapították: érdemes űj öntözőberendezést szerezni, jól kihasználhatják azt. Ezt a szakvéleményt a gesztiek úgy is tekintették, mint az új be­ruházás jövedelmezőségének hivatalos elismerését, bizonyí­tékát. S amikor a járás a me­gyétől megkapta az idei kere­tet, abból ennek alapján jut­tatott egy MA—200-as öntöző­gépet a somogygeszti Üj Ba­rázda Tsz-nek. Más már nem volt hátra, mint a vásárlás szabályszerű lebonyolítása. Bohátka Gyula tsz-elnökre senki sem mondhatja, hogy járatlan az ilyen dolgokban. Elnöki pályafutásának hosszú ideje alatt már megannyi be­ruházás banki és vállalati ügyletét lebonyolította. Most mégis majdnem eltévedt a fo­kozatosan támasztott aktaigé­nyek labirintusában. Azt már eleve tudta, hogy a beruházási hitelt igényelni kell. Be is ad­ta március elején a kérelmet a kaposvári járási bankfiókhoz. Csakhamar értesítették: nem elég az a papír, vízjogi enge­dély és OMMI-szakvélemény is kell hozzá. Ez is kell? Nem mondta ezt eddig senki sem. Ö maga pedig úgy gondolta: nem újnak számító létesít­ményről van szó, hiszen öntöz­tek már eddig is, most csupán bővíteni akarják egy új be­rendezéssel az öntözési kapaci­tást. Mindegy, ha a szabályok szerint kell még ez a két ok­mány is, beszerezi. Csakhogy nem megy ám az olyan gyor­san! Az OMMI Kaposváron, a Vízügyi Igazgatóság pedig Pé­csen székel. Telefonálgatás, sürgetés, helyszíni szemle — és bizony telik-múlik az idő. Mire kézben a két igazolás, ak­korra már újabb értesítést is küldött a bank: a kért okmá­nyok beküldésének elmulasz­tása miatt elutasította a hitel- kérelmet. Ha meglesz . az OMMI meg a vízügy igazolása, kérhetik újra a hitelt. Kérték is — most már az említett ok­mányok csatolásával. AZT VÁRTÁK Somogygesz- tiben, hogy most már rendben van a dolog. Ám csakhamar tapasztalniuk kellett, hogy té­vedtek. Alig értek be az iratok a bankba, jött az újabb átirat: nem teljes ez az igénylés, hiányzik a költség-összeállítás. Mire kell az? A banki tájékoz­tatás szerint a beépítés költségeinek előzetes számve­téséről van szó. Ilyen szám­vetést a tsz nem adhat, mert nem fogja beépíteni a hor­dozható öntözőberendezést. Érdeklődés, tanácskozás,, vita — s végül megegyeznek: ak­kor nem erről kell a papír, hanem az MA—200-as várható vételáráról. Ez mindjárt más. Föl öltésüktől tudom, hogy a banki ügyintézőknek nyugodt lehet a lelkiismeretűk, mert a hitelezés ügyrendje szerint hogy a szerkesztőségben tar­tott önköltségcsöikkentési an­két kedvező visszhangra ta­lált a vállalatoknál. A So­mogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, valamint a Somogy—Zala megyei MÉH Vállalat felajánlotta, hogy csökkenti a termelési költsége­ket (az előbbi 7 800 000 forint­tal, az utóbbi 189 000 forint­tal). A jelek arra mutatnak, hogy nemcsak e két vállalat, hanem a többi üzem is meg­fogadta azt a tanácsot, hogy a tervezettnél legalább egy szá­zalékkal csökkentse az ön­költséget A Magyar Nemzeti Bank Megyei Igazgatóságá­nak jelentése szerint ugyanis a legutóbbi tervtárgyalásokon újabb vállalatok csatlakoztak az önköltségcsölkkentési moz­jártak el. A szabályoknak csak egyike ellen vétetlek: a már­cius elején kelt első válaszle­velükből kihagyták, hogy a hi­teligénylés kiegészítésére kért két okmányhoz egy harmadik, a költség-összeállítást tartal­mazó igazolás is kell. A szö­vetkezet elnöke is egyetért az­zal, hogy 400 000 forintos hi­telt nem lehet a szükséges ok­mányok egyikének hiányában sem folyósítani. A szabályokat mindenkor meg kell tartani, kivált ha pénzről, nagy összeg­ről van szó. De hát nem lehet­ne előzetesen pontosan, egyér­telműen megmondani, hogy például az MA—200-as beszer­zéséhez erre és erre az ok­mányra van szükség? Mert a somogygesztiek tapasztalata szerint így sok időbe telik, rengeteg utánjárásba kerül, amíg a megyétől kapott, a já­rás által lebontott keretből ön­tözőberendezés lesz. TŰL VANNAK RAJTA, már kezdik is felejteni a bonyodal­makat. Annak viszont utólag is nagyon örülnek, hogy közben nem jött meg az aszály. gálámhoz. Így a Dél-magyaror- szági Fűrészek 417 000, a Ka­posvári Mértékutáni és Ve- gyesruházati Vállalat 500 000, a Nyomdaipari Vállalat 29 000, a Kaposvári Kefeanyag-kiké- szítő Vállalat 165 000 forinttal akarja év végéig csökkenteni a termelési költségeket. A csatlakozott üzemek a felajánlott összeget egészein egyszerű intézkedésekkel biz­tosítani tudják. A kefeüzem- bem például azzal, hogy ké'. fölverésnél kihagyják az olló­zást (a minőség nem csökken ezáltal), és a felhasználható hulladékot mindjárt feldolgoz­zák, 165 000 forinttal tudj ált csökkenteni a költségeket. A Nyomdaipari Vállalat a fázis­javító kondenzátorok alkalma­zásával, az olajjal és festékkel való takarékoskodással éri el a kitűzött célt. Kutas József így százalék 16 millió forint önköltségcsökkentés 159 lakás Űjabb vállalatok csatlakoztak az önköltség­csökkentési mozgalomhoz — 9100000 forintra emelkedett a felajánlott összeg Nemrég hírt adtunk arról, A z öreg tölgyek ott, a falu közepén már sok vihart megértek. Azt beszélik, hogy egyiket nagyon megtépázta va­lamikor a tomboló szél, de a falu lakói nem engedték ki­vágni. — Hadd maradjon ott, amíg el nem szárad — mondták. — Jó lesz emlékeztetőnek. Akkor éltették, amikor ide települt a alu. Körül is kerítették azt a li­getes részt, ahol a tölgyek áll­nak. Most, ha melegen süt a nap, jólesik sétálni árnyékuk alatt. Az öregek azt tartják, megpihen itt az ember lelke is, nemcsak a fáradt test. A mokány arcú, nagy baju- <zú ember is megpihenni tért de. Végigment a sétánynak levezett kavicsos úton, aztán letelepedett az egyik padra, ép- ^en oda, a viharvert öreg tölgy Iá. Úgy érezte, hogy sorsa ha- onló a tölgyekéhez, őt is meg­tépázta az idő. Nem úgy, mint "■ fát, öt lélekben bántották meg. — Még hogy én nem vagyok alkalmas arra a munkára? '— méltatlankodott magában. TT jra lepergette az előbb ^ történt eseményeket... Bement az elnökhöz az iro­dába, s azt mondta neki: — Jancsi fiam, hallod-e, én már sokat gondolkodtam a dolgon, s arra a meggyőződés­re jutottam, hogy jó lenne ne­kem itt az irodán ez az üres hely. öreg vagyok már a me­zei munkához, itt a papírok között meg valahogy csak el­boldogulnék. — Meg lehetne ezt tenni, ha volna megfelelő képzettsége. — Ami azt illeti, értek az ilyen munkához. Hiszen örök életemben ilyen firkáló ember voltam a faluban. A háború előtt még bírónak is megvá­lasztottak. Biztosan meg tud­nám csinálni ezt is. Az írá­sommal is meg voltak eléged­ve mindig. — A háború óta nagyot vál­tozott a világ, és a könyvelés is bonyolultabb ám, mint a ré­gi bírói számvetés. Ez nem­csak egyszerű nyilvántartás, mint ahogy maguk csinálták, meg a számológéphez is érteni kell. — Hát nem lehetne meg­egyezni valamelyik fiatal könyvelővel? Megcsinálnám neki addig az írnivalóját, amíg azt a berregő villanymicsodát kezelné helyettem... Meg ol­csóbban el is vállalnám, mint­ha fiatalt fogadnátok meg. — Nem megy ez, bátyám — szabódott az elnök. — Bonyo­lult könyvelés van ám itt... — Nem megy, nem megy ... Ha nem akarjátok, akkor nem megy... Csak tudnám, miért haragusztok rám. Talán azért a néhány villa lóheréért, me­lyet hazavittem a malacoknak meg a tehénnek? — Hát az sem volt helyes. Tudja, a csősznek nem szabad az ilyesmiben »példát mutat­niaI«... — Szóval azt mondod, hogy loptam, amikor csősz voltam? — Nem mondok én semmit. Maga is beismerte, hogy ho­zott haza, nem? * — Beismertem! Miért, más nem tette? Sajnáltátok tőlem azt a kis víznyomásos füvet is, amelyet lekaszáltam. Ilyenek vagytok mindannyian. Azt hi­szitek, hogy az öreggel min­dent lehet csinálni, az már nem bír úgy dolgozni ... Hirtelen köhögés tört fel be­lőle. Egészen belevörösödött. Az elnök csak nézte. Nem tud­ta, mitévő legyen. Magában így gondolkodott: — Nem akarja megérteni ez az öreg ember, hogy nem való irodai munkára. Ami tudás elég volt húsz évvel ezelőtt egy bírónak, az most nem elég egy tsz- könyvelőnek. Laikus embert meg nem vehetek ide az iro­dára még akkor sem, ha apámnak gyerekkori jó pajtá­sa volt... — Én ebbe nem nyugszom bele — mondta az öreg. — Ha térdig kopik a lábam, akkor is bebizonyítom, hogy nem tö­rődtök az öregekkel, el akar­tok nyomni bennünket. — Hogyhogy nem törődünk magukkal? — Tudd meg, írok a rádió­nak, azok majd megmondják, hogy nekem van igazam — kiabált az öreg. — Nem kell írnia sehova sem — válaszolt az elnök —, tudjuk mi, hogy maga már idős ember, s nem bír nehéz munkát végezni. Ezért osztat­VIHAR ídlctf&s aláverő HOGYAN ÉPÜL A VASÚT? .A hűvös állomásfőnöki iro­dában szinte szünet nélkül cseng a telefon. Elirányít,. in­tézkedik Mike János építésve­zető. Azt, hogy építésvezető, nem látni rajta az első pilla­natban. Onnan lehet tudni, hogy mindenki tőle kérdez, ű pedig válaszol. Magas termetű ember, s ha leveszi tányérsap­káját, furcsa lesz az arca. Va­lahogy odaillik hozzá a vasuta­lú vágányon ezt olvasom: Di­ósgyőr 1914 Martin Acél. — Apám és nagyapám épí­tették ezt itt... Hiába, most már elavult. Rövidek a sínek, kopottak, nem bírják az egyre növekvő forgalmat. Át kell építeni. Góliát tehát nyugdíjba vo­nul. Persze, ez nem megy olyan könnyen. A tavasz első napján kezdték el a munkát, s Munkában a Csaba. sok egyensapkája. Már szinte sokallom a telefonokat — kel­lemetlen dolog várni —, ami­kor egy menetlevélvita után egy kérdést hallok: — És te hogy állsz az iroda­lommal? Én mind a hármat megcsináltam. Ügy emlékszem, a matematikát is... Igen, az is megvan. Így aztán bármennyire érde­kelt is a sínlerakás módszerta­na, először azt tudakoltam meg tőle, milyen iskolába jár. — A vasútépítési és -fenn­tartási technikumba járok, le­velezőn, Pestre. Most harmadi­kos vagyok. A szilárdságtan a legnehezebb. Huszonhárom év óta vagyok a MÁV-nál, és látja, még mindig tanulni kell... Most már következhet a vasútról szóló felvilágosítás. — Ez ötven éve épült — mutat a Batétól Kaposhomok- ra tartó sínekre. A váltóknál járunk. — Akkor Góliátnak hívták. Nagy haladás volt en­nek á sínnek a megjelenése ... Bírta is ötven évig... Lehajolok, és a rozsdás olda­csak december 31-re fejezik be a Dombóvár—Kaposvár sza­kaszt. Góliáttal most furcsa dolgo­kat művelnek: megemelik 10— 15 centimétert, aztán egy nagy rő gép — tájékoztat Mike Já­nos. Míg odaérünk a Budához, sok mindent megtudok róla: még csak féléves, új típusú, hidraulikus gép; szintén ma­gyar gyártmány; kétszáz em­ber munkáját végzi el könnye­dén. Az előkészítő brigád itt ép­pen ebédezik, a fűzfa árnyé­kában előkerül a hazai. A vi­zesasszony körbejárja a mun­kásokat, kinek-kinek tölt. Bu­da most is dolgozik, Bartó Gé­za irányítja. A gépnek jobb és bal oldalán négy-négy karma van. Fürgén belefúrja őket a kavicsba, és a talpfa alatt ösz- szerázza a laza töltést. A nyolc karom állandóan rázkódik. — Ideges masina, ugye? — kérdi Mészáros István, a gép másik kezelője. — De nemcsak ideges, hanem fürge is. Príma alkotmány, sokkal jobb a kül­földi aláverőknél. — És az én gépemről nem ír semmit? Ez is príma masi­na... Vagy csak egy családi képét csináljon róla... — mondja Gál Márton, a TVG vezetője. A többiek aztán to­vább ugratják, hogy odaáll- nak, mintha javítanák, aztán úgy le lehet fényképezni. Vé­gül Gál Márton valami külön­legeset közöl az 6 »-fuvarmasi­nájáról«: — Két dudája is van ám! Egy rendes meg egy Bosch- kürt. Elektromos! — s mind­A gép visszarakja a megrostált zúzalékot. tűk be az istállókhoz takar- mányporciósnak. Ez nem ne­héz munka. Az öreg hallgatott. Az elnök nem fogyott ki a béketűrésből. Csöndesen beszélt, mert tudta, hogy most vihar tombol az öreg lelkében. Be kellene lát­nia, hogy a bonyolult könyve­lésben nem tud eligazodni. Csak bajt hozna magára is meg a tsz-re is. Tudta, nehéz megértetni ezzel az emberrel, hogy nem rosszindulatról van szó. Neki kellene belátnij hogy alkalmatlan erre a munkára, de mit tegyen, ha megkövese­dett benne a makacsság. Az öreg csak nem mozdult. Keményen az elnök személte nézett. Elszántan, felindultan, mégis az indulatot magába fojtva csöndesen kérdezte: — Oda adod azt az üres he­lyet, vagy nem? Az elnököt megzavarta ez a csöndes, de határozott hang. Azért ö is nyugodtan válaszolt: — Nem. Értse meg, nem te­hetem. Magának, magamnak meg a többi tagnak vétenék vele . .. Higgye el, könnyebben megél ott a takarmányosolc- nál. Magának is kevesebbet fáj a feje meg nekem is... Jobb lesz ez így. — Ez az utolsó szavad? — Ez. \ z öreg hátrafordult, be- vágta maga mögött az ajtót és elviharzott. Fehér ha­ja lobogott a szélben, ahogy megnyújtott léptekkel ment a liget felé. Még a kalapot is el­felejtette a fejére tenni... Vihar tombolt benne a fák alatt is.... Kercza Imre gép kikanalazza a talpfák alól a kőtöltést, megrostálja az öt­ven év alatt felgyűlt port, a földet kirázza a kövekből, az­tán megint visszarakja a töl­tést. A nagy gép foglalkozása: ágyazatrostáló, magyar gyárt­mány; ötven ember helyett dolgozik, a neve Csaba. — Ma dolgozik itt utoljára Csaba. Holnap Kiskőrösre me­gyünk — közli az egyik ove- rallos, aztán bemutatkozik: — Som vagyok... Som Lajos. Négyen dolgozunk a Csabával, és már csaknem az egész or­szágot bejártuk vele. Kívülről nagyon rokonszen­ves ez a Csaba: remek, nagy gép. Belülről már egy kissé barátságtalanabb: motorházá­ban a hőmérő plusz hetven fo­kot mutat, és olyan zaj van, hogy az ember nem hallja a saját hangját. — Óránként harmincöt kiló gázolajat »«szik« — mondja Som. Most még csak a súly hiányzik, hogy teljesen ismer­jük Csaba »személyi« adatait. Megkeresem az oldalán, igen, megvan: 52 tonna. Az előkészítő brigád a kö­vetkező tizenkét méteres sín­darabot emeli meg, Csaba pe­dig kitartóan bandukol, és szorgalmasan rostálja a kőzú­zalékot. Ma itt, Baté és Ka- poshomok között, holnap pedig Kiskőrösön. Kaposhomoktól nem messze egy fürge kis gép »foglalkozik« éppen az ötvenéves Góliáttal Nagyon fontos munkát végez. — A vasút biztonsága elő­ször is a jól tömörített ágya­zattól — töltéstől — függ. A rostálógép nem rakja vissza tökéletesen a talpfák alá a zú­zalékot, ezért alaposan meg kell tömöríteni. Kézi munká­val ez nagyon nehéz és hossza­dalmas. Ezt csinálja pillanatok alatt a Buda elnevezésű aláve­járt be is mutatja mind a ket­tőt. — Ez is egy nagy teljesít­ményű gép, bizony isten! Ezek itt leállhatnának, ha én nem szaladgálnék ezzel a masiná­val ... — Hát így készítjük elő az öreg Góliátot a nyugdíjazta­tásra. A jövő héten már az új sínt fektetjük le. A síneket betonaljra szerelve kapjuk a kaposvári kötőtelepről. Aztán a fektetőgépekkel már gyorsan megy.'.. Taszár és Baté között észt befejezzük a jövő hónapban, aztán megyünk a Baté—Dombóvár vonalra — mondja Mike János. Most még egypár szót a Gó­liát utódjáról. Az új vágány hézagmentes lesz, ezzel kiküszöbölik a vo­natok döcögését és a sínkopást a nyílásoknál; nagyobb lesz a sin teherbíró képessége. A hé­zagmentes vágány megépítése nem könnyű dolog. Az acél tá­gulása és összehúzódása miatt csak plusz 15 foknál szabad összehegeszteni a síneket. A 15 fok a középarányos, így az összehúzódásnál nem lesz sín­szakadás, és a kitágulásnál sem lesz eldeformálódás. Az új sín nagyobb a Góliátnál, hat kilóval nehezebb méterenként, mint ötvenéves elődje. S. Nagy Gabriella A Baranya megyei Építőipari Vállalat pécsi és vidéki munkahelyeire kőművest, kubikost és segédmunkásokat vesz föl állandó ■ éli—nyári foglalkoztatásra S/áilás, étkezés biztosítva. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Rákóczi út 56. (31104)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents