Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-17 / 89. szám
Péntek, 1964. április 1. 3 SOMOGYI NÉPLAP Fényképezzen! Nyereségrészesedéséből vásároljon márkás fényképezőgépet! Ajánlatunk: Penti IL Ára tokkal: 940 Ft Werramatic 2380 Ft Exa I—IL 1780—2480 Ft Flexaret VL 1780 Ft Beiermatic 1220 Ft (2790) » Felkészült a kukoricavetésre a Csokonyavlsontai Gépállomás Bőséges eső, sőt helyenként öt-tíz percig tartó jégzápor zúdult a hét elején a barcsi járásra. A hirtelen jött sok csapadék feláztatta a földet, s a Csokonyavisontai Gépállomás traktorait kizökkentette a talajmunkából. De már ezt megelőzően jól felkészültek a kukoricavetésre. A magágyat készítették, és ezekben a napokban, amikor ismét rámehetnek a gépek az őszi mélyszántásokra, ezt a munkát folytatják, hogy mielőbb földbe tehessék a kukoricát a tsz-ek. A gépállomás felkészült erre. Valamennyi vetőgépüket kijavitották, s rendbe tették a tsz-ekét is. Néhány vetőgépet el is adtak a szövetkezeteknek. Az öt talajmunkás brigád gépei mind kint vannak a szövetkezetekben, várják, hogy a tsz-ek jelezzék: mikor indulhatnak a kukoricavetéssel. Tizenhét vetőgép áll menetkészen, ebből néhányat széles sortávolságúra alakítottak át. Ezekkel vetették el több községben, igy Istvándiban, Da- rányban és Drávatamásiban a napraforgót is. A hét végére több gazdaságban — elsősorban ott, ahol a talaj-előkészítéssel a legjobban előrehaladtak — elkezdődik a kukoricavetés. A gépállomásiak már a várható sorrendet is ismerik megközelítőleg; szerintük az istvándiak és a darányiak kezdik, majd őket követik a babócsaiak, a péterhi- daiak. Több mint háromezer hold kukorica vetésére kötöttek szerződést a tsz-ek a Csokonyavisontai Gépállomással. Csak úgy kerülhet idejében földbe e fontos takarmánynövény magja, ha szervezetten irányítják a gépeket és az egész vetést. A gépállomás vezetői tudják, hogy néhány tsz túlságosan bízik saját gépeiben, s ezért nem szerződött kukoricavetésre. Ennek a munkának megindulásakor és azután is arra van szükség, hogy a csokonyai traktorok esetenként ott is segítsenek, ahova nem köti őket szerződés, így a kukorica vetést és az egyéb halaszthatatlan tennivalókat is idejében elvégezhessék. H. F. Csatornáznak, járdát és utat építenek a Hunyadi János utcában Az apa vagy a fia ? Kaposvár központjától alig pár percnyi járásra van a Hunyadi János utca. Eddig bizony meglehetősen elhanyagolt képet láthattak az erre járók. A Dózsa-pálya felőli oldalán még járda sem volt mintegy 200 méteres szakaszon. Az úttest is korszerűtlen, gidres-gödrös volt, s a járművezetők örültek, ha kikerültek az utcából. Most 540 méter hosszú úttestet, mindkét oldalán járdát kap az utca. Képünkön: a Somogy megyei tJtépítő Vállalat dolgozói az úttest szegélyezését végzik. — Van kedvem dolgozni a mezőgazdaságban — így nyilatkozik Récsei Sándor, a csurgó- nagymarton! tsz mezőgazdasági szakmunkástanulója. — Szorgalmas gyerek, szeretjük mi is — ezt mondja róla Tóth János tsz-elnök. Éppen ezért állunk értetlenül a március 14-i közgyűlés jegyzőkönyve előtt. »Récsei Sándor (a tanuló apja) ügyébe»! a közgyűlés úgy határozott, hogy ha nem lép, be a tsz-be, a fiát elbocsátja a műhelyből (!).« Idősebb Récsei Sándorról tudni kell, hogy 1959 óta a vasútnál dolgozik. Nem tsz-tag. A felesége jár a szövetkezetbe. Az apa amúgy is vissza akart menni — ezt megígérte a tsz vezetőinek is —, csak arra kérte őket, várjanak addig, amíg megoperáltatja magát. De a nagymartoniak türelmetlenek voltak. A hónap elején kerek perec elküldték a tanulót. Azt mondták neki, hiába is megy dolgozni, a szerződésben megállapított napi fél munkaegységet úgysem írják jóvá. Nem tudjuk megérteni ezt a döntést sem meg Bácsi Jenő párttitklr véleményét sem. Amikor a döntés okáról érdeklődtünk tőle, így válaszolt: — Nekünk kellenek a fiatalok, de nem mindenáron. Vajon milyen árat fizettek volna Récsei Sándorért? Azt, hogy a szövetkezetnek fiatal szakmunkást képeztek volna? A tanuló szorgalmas, ezt nem vitatja senki, munkáját jól látja el. Másutt kapva kapnak a fiatalokon, és Csurgónagymarton sem áll olyan jól, hogy megengedhetné magának azt a fényűzést, hogy szélnek eressze azt a fiatalt, akit már háromnegyed éve taníttatott: A tsz- nek nincs több tanulója, ott kísért az elöregedés veszélye! Szükség volna tehát a fiatalokra. »Bár minden fiatalt itthon tudnánk fogni-« — mondja az elnök. De hogyan várják ilyen körülmények között, hogy a most végző általános iskolások otthon maradjanak a tsz-ben? Az ilyen esetek egyáltalán nem vonzóak! Jó lenne, ha sürgősen eldön- tenék a nagymartoniak, hogy az apára vagy a fiúra van-e nagyobb szükség. Minél előbb felül kellene vizsgálni ezt a nagyon is elhamarkodott közgyűlési határozatot! K. I. ~Kop p etiháqá ba h , A KIS SZIRÉN VAROSÁBAN Csikvár József, a Somogy megyei Népművelési Tanácsadó munkatársa, a Szakszervezetek Somogy megyei Népi Együttesének koreográfusa nemrégiben tért vissza Koppenhágából, a kis szirén városából. Egy hónapig magyar népi táncra oktatta a Tinglutti Dán Ifjúsági Népi Együttes tagjait. Élményeii'ől, Koppenhágában végzett munkájáról beszélgetünk. — Hogy került sor erre a meghívásra? — 1961-ben a várpalotai folklórfesztiválon szerepeltek a dánok, ugyanott föllépett a Somogyi Népi Együttes is. Annyira megtetszett nekik a mi »Somogyi pásztortánc«-unk, hogy elhatározták, fölveszik műsorukra. — Ez tehát a meghívás előzménye. Mikor utazott el? — Február 6-án mentem el, egy hónapig tartózkodtam Dániában. Felejthetetlen hónap volt! Nagyszerű barátokra találtam. — Szeretnénk valamit hallani a fogadtatásról és ottani munkájáról. — A fogadtatásról talán any- nyit, hogy legmerészebb álmomban sem gondolhattam volna ilyen szép fogadtatásra. Az ottani munka? Először hadd beszéljek az együttes céljairól, A Dráván túlról idekékle- nek a verőcei hegyek. A képet kettéválasztó folyó nyugodt és csöndes, csak jóval följebb, a régi vasúti hídnál kavarnak haragos-sötét örvényt a roncsok. Az alacsony bokrok mögött keményre taposott ösvény. Járőrcsapás. Szolgálatba készül a járőr az őrsön. Kemény, katonás eligazítás, a parancsnok szűkszavú pontossággal határozza meg a feladatokat. Egy tömzsi, fekete fiú — az ügyeletes —. nyit kaput a járőrnek. — Eső lesz — mondja. — Ha idáig látszanak a verőcei hegyek, mindig eső lesz. Az esőtől és az éjszakától féltek a legjobban a katonák, amikor a kiképzés hónapjai után az őrsre kerültek. Esős éjszakákon egybeolvad minden árnyék. Szorongva, kerekre tágult szemmel figyel az újonc, mocorgást is hall, kiáltani szeretne... — Aztán felsóhajt az ember, mert csak az eső kopogott, s a szél játszott a levelekkel. A magas, szőke határőr tánczenét keres a rádión. — Mindenki így van az első szolgálattal. — Később? — Hamar megszokja az ember. Nehéz a szolgálat, de egy csöppet sem félelmetes. A klubszobában olvasnak, rexeznek, rádióznak a katonák. A televízióval szemközti falon tiszteletet parancsoló felirat: »A Magyar Népköztársaság államhatára szent és sérthetetlen.« Az élénk szemű fiú könyvelő volt Bács-Kiskun megyében, nemrég került ide egy másik őrsről. — Akkori szolgálati helyemen okmányozni mentünk egyik este. Találkoztunk egy asszonnyal; a határ közelében lakott, ismertük jól. — Négy tizenhat év körül fiú tévedt be hozzánk — mondta az asszony. — Jöjjenek gyorsan ... De a srácokat már nem találtuk a házban. Követtük a nyomokat a sárban, egészen a nádasig. Egyszer csak társam hallja, hogy zörög a nád. Ott voltak az intézetből szökött fiúk nyakig sárosán, Belgiumba »igyekeztek« ... — Az meg novemberben történt — mondja az őrvezető KISZ-titkár —, hogy beszóltak a vasúti őrházból, van ott egy ember, érdeklődik, merre van a határ. — Ez a vasúti őr a mi emberünk, HECS-tag, erőszakkal visszatartotta a férfit, míg kiértünk. Az őrs gyümölcsöző, jó kapcsolatot tart a község lakóival. Száznyolcvan tagja van a hazafias együttműködő cso- pornak, a határőröket meghívják a párt- és KISZ-tag- gyűlésekre. Az eredmény? Hosszú ideje nem volt büntetlen határsértés az őrs szakaszán, két éve elnyerték a »Kiváló alegység« címet, és ... — Olyan emberek segítenek, mint Kocsis Péter kompkezelő, aki már csaknem negyven határsértő jelöltet fogott eL A Dráváról elment kitavaszodott szépen. Másfél-két hónap múlva nyit a strand, nemsokára jönnek a munkások is, hidat építeni. A hidat még a második világháború tette tönkre, csonkán, számyszegetten ívelődik a két part között. Most fölépítik. Néhány év múlva autók és gyalogosok közlekedhetnek majd a közúti hídon a két ország között. Egyelőre motorcsónak hozza és viszi a magyar és a jugoszláv szakembereket, akik a híd építéséről, a tervekről tárgyalnak. A folyó partján friss, zöld leveleket hajtottak a fák. A világos fűzöld a határőrök színe — és a barátságé is. Vineze Jenő mert igy érthetőbb lesz. A Tinglutti Dán Ifjúsági Népi Együttes elsősorban a dán népművészet értékeinek megmentését tűzte ki feladatául. Számunkra külön érdekességet jelent, hogy magyar példák alapján dolgoznak. Ejnár Kampp, az együttes művészeti vezetője többször járt hazánkban, Ko- dály-tanítványnak vallja magát, ugyanis a magyar mester munkássága szerint dolgozza fel hazájának népzenei értékeit Tehát a nemzeti népművészet ápolása az együttes elsőrendű feladata. Második — nem kisebb jelentőségű — feladatuknak más népek népművészetének bemutatását tekintik. Műsoraikban eddig már jugoszláv, amerikai, cseh, szovjet népek dalai, táncai szerepeltek, most végre hosszabb magyar számot is műsorukba iktathattak. És most térek rá az ottani munkára. Ezek a fiatalok mindannyian megszálot- tai a népművészetnek. Hogy ottlétem alatt minden szabad idejüket ennek a munkának szentelték, ez számukra a legtermészetesebb volt, sőt sokan szabadságukat is ebben az időben vették ki, hogy minél többet dolgozhassunk együtt. Ami meglepetésként hatott: a fiúk és a lányok a próbákon átvett új lépéseket, dalokat otthon »házi feladatként« megtanulták, hogy gyorsabban haladhassunk. Mellesleg a próbákon nemcsak a Pásztortánc betanítása volt feladatom. A próbák jó alkalmat teremtettek tapasztalatátadásra is; a Tinglutti próbáin ott voltak más együttesek koreográfusai, s próbamódszereket, táncpedagógiaí tapasztalatokat vettek át; ismertettem a nálunk kialakult tánc írás-olvasást is. . Óriási volt a siker — Milyen alkalomból került sor a Pásztortánc bemutatójára? — Egy kicsit izgultam a bemutató előtt, mert egyhónapi munka után egy hosszú, idegen stílusú táncot előadni nagy kockázattal jár. De az együttes tagjai kitűnő munkát végeztek. A Pásztortáncot egy skandináv műsorral együtt adták elő az est szünet előtti utolsó számaként. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert a szünet előtti utolsó szám mindig a legrangosabb produkció náluk, ide kerülnek az új számok is. — Milyen volt a produkció fogadtatása? — Szerénytelenség nélkül: óriási volt a siker. Minden tévhit megdőlt, amit az »északi hidegvérről« tartanak nálunk. A közönség kiabált, ütemesen tapsolt, többször is ismétlést követelt, végül az együttes vezetője a táncosokra való tekintettél nem engedett több ismétlést, a szokatlan feladat erős fizikai megpróbáltatást jelentett számukra. Dán koreográfusok viszontlátógatása — Milyen távlatokat nyitott ez a látogatás a dán—magyar kulturális kapcsolatok alakulása előtt? Egyszerűbben: mik a további tervek? — Május végére meghívtak a dán televíziósok egy magyar népművészeti műsor összeállításához, melyben a Pásztortánc is szerepel. A nyáron ellátogatunk a Szakszervezetek Somogy megyei Népi Együttesével Koppenhágába, a Tinglutti pedig hazánkban fog szerepelni. A nyáron vendégül látjuk a dán koreográfusok egy csoportját a somogyi népi táncosok fonyódi továbbképző tanfolyamán. Egyelőre ezek az idei tervek. — Érdekességek, kedves emlékek? — A legkedvesebb emlék dán barátaink minden mesterkéltségtől mentes, őszinte sze- retete, bánásmódja. Egymással versengtek a vendéglátásban, minden eshetőségre készen elláttak már az érkezéskor szótárakkal, térképekkel, pedig mindig akadt a fiatalok közül útikalauzom is. Állandóan érdeklődtek, mit kívánok. No és a legérdekesebb: az elején, míg bele nem jöttem a nyelvbe, ősi módon, képírással értettük meg egymást. Szórakoztató is, eredményes is volt ez. Amit megtanulhatnánk mi is... — Valami tanulság a hazai népművelő munka számára? — Ott azok vesznek részt a műkedvelő művészeti munkában, akiket ez valóban érdekel, sőt lelkesednek érte, így sokkal elmélyültebb munkára képesek a tagok. Még valami. A művészeti együttesek klubszerűén működnek, egy művészeti klubnak van például 130 tagja. Mind részt vesznek a próbákon, tanulnak, megismerik az előadásra kerülő műsor minden problémáját. A színpadon ebből csak mintegy harmincán szerepelnek, a többi vagy segíti valamilyen módon a produkciót, vagy a valóban műértő közönség szerepét játssza. Mindent összefoglalva: a munkamódszerekben, a művészeti munka pedagógiájában mi előbbre járunk ugyan, de művészetszeretetből, lelkesedésből leckét vehetünk dán barátainktól. Takács László
