Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-12 / 85. szám

KERÉK IMRE:

A versek ünnepnapján

Februárban határozta el az írószövetség elnöksége, hogy

április 11-ét a költészet napjává avatja. Ez a nap minden évben az élő magyar költők alkotásainak ünnepi népszerűsítését szolgálja. A Szovjetunióban és néhány országban már jelentős hagyománya, sikere van a versek ünnepének, s mostantól kezdve a könyvhét mellett — reméljük — tartalmában és külsőségeiben a költők és a verskedvelők nemes, közös ünnepévé válik nálunk is.

Az Írószövetség elhatározása helyénvaló. Népi-nemzeti törekvéseinknek mindig hűséges szószólója, bátor fegyvertársa volt irodalmunk legjava, s belőle is elsősorban a költészet reagált a legérzékenyebben, legkorszerűbben a társadalmi és politikai eseményekre; a líra hű tükre volt századról századra népünk harcának, eszméinek, indulatainak. Igaz, a XX. századi költészet elzárkózása, az alkotói felsőbbrendűség hangoztatása, a szándékosan túlbonyolított és misztifikált művek, az eszmei nihil, erősen megingatta a vers tekintélyét, társadalmi jelentőségét, s a nemegyszer botrányos hírverés, különcködés ellenére is az egész világon megcsappant az emberek érdeklődése iránta. Az a törekvése is sok akadályba ütközött, hogy új, minden eddiginél nagyobb tömeghez szóljon, megmaradjon, illetve visszatérjen a társadalmat érdeklő és izgató témákhoz, hogy méltóságát visszaszerezve újból a nemzetek öntudatává és önérzetévé váljon. Nálunk a kulturális forradalom lassan olyan helyzetet alakít ki, hogy a műveltség alapjainak a hiánya nem okozhat művészetek iránti közömbösséget, a költői szó is eljuthat immár «lélektől lélekig«. Eljuthat és egyre inkább el is jut. Eszmékre és hangulatokra érzékeny, érzelmekben gazdag, népes olvasó- és hallgatótábora van a magyar költészetnek. A szép, bátor gondolatra és szóra fogékonyak az emberek, s megyénkben is

egyre több verseskötet, antológia «hiánycikk« az utóbbi időben a könyvesboltokban és a könyvtárakban. Az irodalmi színpadok előadásán, az író-olvasó találkozókon egyre több hallgatója van a mai magyar költészetnek. Ügy látjuk és érezzük, hogy a mai magyar költészet megnövekedett eszmeiművészi igényessége, őszintesége kezdi visszaszerzni hitelét, komolyságát, társadalmi fontosságát. Egyéni szenvedéllyel hitelesített művészet nélkül az atomok társadalma is szegény, tökéletlen. Persze, nem azt várjuk, hogy mindenkit a vers érdekeljen, hiszen — és ez így van jól — sokan és sokfélék vagyunk, de hogy újabb verskedvelő embereket nyerjünk meg a költészetnek, ezért valamennyiünknek, akik már szeretjük a verseket, tennünk kell. A megjelenő verseskötetek példányszáma alacsony, s meg kell vallani, irodalmi folyóiratainkkal együtt bizony nemigen jut még el a kívánt mértékben azokhoz, akiknek a nevében a társadalmi érdeklődésre, visszhang) ra számot tartó költőnek elsősorban szólnia kell. Fokozott felelősség hárul éppen ezért a napilapokra, melyeket valóban a nemzet olvas. A lehető legrangosabb, igényes irodalmat juttassák el olvasóikhoz, mert csak így szerezhetünk egyre több barátot a könyvnek, a versnek.

Az országos tiszteletadásnak, figyelemkeltésnek jó alkalmává válhat április Il-e, József Attila születésnapja. Eredményes akkor lesz, ha a költők országos felelősségük tudatában őszintén, bátran szólnak a mai életről, gondjainkról, örömeinkről, elevenbe vágó problémáinkról — társadalmunk valóságáról, s egyre több lesz az olyan vers és verseskötet, ami ünnepet jelent az ember hétköznapjaiban, mert napjaink költészete csak így tarthat méltán számot, igényt, a vers ünnepére — a költészet napjára.

Papp Árpád

MIHÁLYI MARGIT

SZÉP ASSZONY LÁNYA

K

érem, adjanak, a lányomnak magatartásból hármast vagy kettest! — mondta a szép mama kedvesen és derűsen. Meghökkentem. Ez új volt. Ilyennel még nem jöttek hozzám. Azért inkább, hogy jobb jegyre beszéljenek. Én is mosolyogtam, mert ezt igazán nem lehetett komolyan venni, és megkérdeztem, miért? Okom van rá, felelte, de már nem mosolygott, hanem sértődötten nézett. Talán azt hitte, hogy a jegyet azonnal beírom a kérésére? Biztattam, mondjon el nyugodtan mindent, tudnom kell. Most már ő kérdezte, de ellenségesen és kedvetlenül, hogy miért? Magyarázni próbáltam hogy Mari kifogástalan magatartásé, az osztály minta tanulója. Aztán elgondolkozva hallgattam el, mert éppen a nagy tízpercben rohant hozzám Pólika magából kikelve, hogy Mari szemtelen volt vele és egyesre felelt egészségtanból. Kérdezte tőle, hogy miért nem tanult? Tessék csak beírni nyugodtan, mondta erre Pólikának a mintalány, jó az nekem. Pólika vénlány, amúgy is érzékeny lélek. Nem is lehetett vele bírni, magánkívül volt, követelte Mari magatartásának azonnali lerontását. Na, tessék! Fürkészve nézegettem a szép Náraynét míg Mari dolgain morfondíroztam, de nem lettem okosabb, még akkor sem, mikor kioktatott, hogy felesleges a kérdezőskö- dés, ha ők így tartják jónak! Majdnem elnevettem magam.

Valamit észrevehetett belőle, mert összehúzta szemeit és dobolni kezdett az asztalon csodás ujjaival. Idegesen nézegetett körül. Idegen és sívár lehetett neki ez a tanszagú környezet. Undorodva pislogott a hosszú nyakú gémre, túl közelinek találhatta a mo- lyosodó szomszédságot, önbizalma láthatóan megingott és konokul kerülte a szememet.

Nem nagyon ismertük egymást. Szülői értekezletre néha eljöttek a férjével, de ezt is feleslegesnek tarthatták, hiszen a gyermekkel sohasem volt semmi baj. Akkor meg minek jöjjenek. Bizony, ha valakinek negyvenhat gyereke is van egy osztályban, azokhoz is el kellene jutnia, akikkel nincs semmi baj, mert íme mégiscsak lehet és nem kellemes ilyen értetlenül hadakozni egy szülővel, aki még ráadásul olyan, mint egy elkényeztetett gyerek, aki megszokta, hogy minden szeszélyét azonnal teljesítik. Mégiscsak kénytelen voltam tovább faggatni. Lassan elveszítette a türelmét. Mari szemtelen volt velem, mondta panaszosan. Ez megesik, feleltem. Már rosszabbtól tartottam. Igazán nem újság, bizonygattam, hogy tizennégy éves lányok a kis- és a nagylánykor között saját magukat sem értik és minduntalan összeütközésbe kerülnek a környezetükkel. Megbántva nézett rám. »-De kérem, megsértett engem!« Ez még nem olyan nagy dolog, pontosabban szeretném

>^^vws^v^^/wvwywvwvwwvwvwwwywwwwvvwywwwwvwv\^

. .. . ÍL ,

Bagó Bertalan: . MUNKÁBA MENET.

tudni, mi történt. Rám csodálkozik. Gyönyörű szeme van.

»Ez csak ránk tartozik, kérem« — mondja rendreutasí- tóan. Az én türelmem is fo- gyogat és kiszaladt a számon, hogy akkor miért tetszett jönni? Egy pillanat alatt feszült a helyzet. Hát ez hallatlan, hü- ledezik és kipirul mérgében. »Hová forduljak, ha nem a lányom osztályfőnökéhez? Hiszen mindig ezt hajtogatják szülői értekezleten, nem?« Idegességében előveszi a tükrét. Én is hűtögetem magam. Nem jó lesz ez így. A legtöbb mamám igen egyszerű asszony, mégis megértjük egymást. Itt meg mi lehet, hogy nem akarja elmondani és csak egymást dühítjük? Igaza van asszonyom, mondom higgadtan, ezt szoktuk mondani, de nekem tudni kell, hogy mi történt, addig nem tehetek semmit. Ezenkívül egy hármas vagy kettes magatartási jegy már igen nagy dolog és nem valami biztató továbbtanulás előtt! »A felvételijét majd elintézi a férjem akkor is, van összeköttetésünk, de valamivel csak sakkban kell tartani! Megígértem neki, hogy lerontatom a magatartási jegyét, a tekintélyemről van szó!« Hát mi így nem igen fogunk összemelegedni. »Miért velünk, illetve velem akarja sakkban tartani? Én nem szoktam sakkban tartani a gyerekeimet.« Ez a baj! A gyerek rendszabályozása az iskola dolga.« Én úgy gondolom, hogy talán akad itt tennivalója a kedves szülőknek is! Elteszi a tükrét és élesen néz. »A szülőktől nem félnek!«

T

őlünk sem, de nein is akarjuk. A szülők tekintélyét nemcsak nekünk kell védeni, az a szülők feladata is. Ezenkívül a pedagógussal nem lehet azt megcsinálni, mint az ártatlan sarki rendőrrel, hogy légy jó, mert odaadlak a rendőr bácsinak! A rendőrnek sem az a feladata, hogy mumusa legyen a gyerekeknek. Remélem egyetért velem asszonyom? »Csak lennék én pedagógus, majd megmutatnám!« Megint eljárt a szám. »Ez felesleges, mint szülő tessék megmutatni!« Döbbenten feláll. Én is. Nézzük egymást. Kölcsönösen dühösek vagyunk egymásra, de ő a dühösebb.

Ezt nem vártam, mondja, és sírós a hangja, az igazgató úrral fogok beszélni! Mari szemtelen! Még akkor is, ha nem teregetem ki a dolgainkat, ez nálunk nem szokás kérem! Mari féltékeny rám, mert én szebb vagyok, mint ő! Ezért szemtelen.

Csodálom, hogy nem maradt tátva a szám. Ez megint nagyon új volt. Ilyennel sem jött még hozzám szülő. Ennek most már igazán a végére kell járni. Hogy juthat el idáig egy anya és lánya, hiszen a lányok büszkék arra, hogy az anyjuk fiatal és szép! Még- egyszer megpróbálkozik. Miért nem akarom beírni a jegyet? Mert még nem tudom, miért kellene beírnom. Nem akarok esetleg igazságtalan lenni.

Gondolom talán, nem mond igazat? Szó sincs róla, de a gyerekkel való kapcsolatom, amiért igazán megdolgoztam négy év alatt, óvatosságra int, és nem enged meg ilyesmit. Miért kell egy taknyosból ekkora problémát csinálni. Azért, mert bíznak bennem a gyermekeim. Meg nem is dönthetek ebben egyedül. Erről már kell tudni a tantestületnek is, egy ilyen jegyet alaposan meg kell okolni. Tehát ahelyett, hogy simán elintézném a gyerek érdekében, még dobra is verem? A férjét kellett volna beküldeni, az majd elintézte volna, de soha sincs itthon hosszabb időre. Rendben "van, beszélek Marival.

Minek kell a gyerekkel beszélni, mondja idegesen, igazat adnak neki egy felnőttel szemben? Miben adunk igazat, mikor azt sem tudjuk, miben nincs igaza? Mari nem fog beszélni, mondja diadalmasan.

N'

eki lett igaza. Marit nem lehetett szóra bírni, összeszorította a száját, Vereslett a szeme, konokul hallgatott. Nem tudtam hozzáférkőzni, ami nem csuda, hiszen nem tudtam mi az, amit meg akarok tudni. A rossz jegyei meg egyre szaporodtak, már nálam is egyesre felelt matematikából. Órákon nem figyelt, nem érdekelte semmi és felpofozta legkedvesebb barátnőjét, hogy az bőgve ment haza. Nárayné meg pár nap múlva valóban panaszt tett rám, hogy sértegettem és gúnyolódtam anyai szívével. Az igazgató magához hivatott. A szép mama már kiönthette szíve bánatát, mert elmélyülten rúzsozott mikor beléptem. Azonban most már nem voltam tanácstalan, találkozásunk óta mégis megtudtam valamit egészen véletlenül és azt hiszem ezzel körülbelül tudtam is mindent.

Krisztinka takarít nálam is. Nagyszerűen dolgozik, de közben néha váratlanul megáll és portörlőit lengetve elénekli a Csárdáskirálynő belépőjét. Kacéran néz rám utána minden alkalommal, várva a hatást, miközben szerényen megjegyzi, hogy »akkor« hallottam volna. Mert most KriszAZ VOLT A LEGSZEBB

tegnap a bolyhos langy sötétben mélázva baktattam haza

egyszerre átfont észrevétlen egy régi népdal bánata

először csak dallama zsongott fülembe tisztán élesen

aztán a szöveg is kibomlott az útról szólt mely végtelen

s a halhatatlan szerelemről mely a tengernél szélesebb

s hogy árvább a maga-hagyottnál a hulló levél sem lehet

olyan mélyről buggyant a dal föl tán valahonnan a tudat lentibb rétegeiből támadt s keresett kifelé utat

s míg fütyörésztem dudorásztam szépült köröttem a világ valószínűtlen ragyogásban dőzsöltek a zöld kontyú fák

a villanypóznák porcelánja ideges fényben villogott a drótok zengtek s messzevitték a vad bizsergő áramot

s e varázsban az volt a legszebb mit elmém végül megtalált mi a magányos dalt közös-szép érzelmünkkel itatta át

s a Nagy Láncba kapcsolt engem is ezért volt annyira enyém amit a széles hosszú útról költött egy névtelen legény

BERTÓK LÁSZLÓ:

SZÓ,

te, mértani sokszög, ezer oldalú kristály, mit tükrözöl oldalt, mit hátra, s tótágast állva?

Miért csalod oldalaiddal azt, aki kicsiszolt, s akit arcához simulva naponta csiszolsz?

Széttörnélek, ha tenyerembe foghatnálak, hogy fölmutassam, hogy van egy pont a centrumodban hogy egy a magod, az hiányzott

komoly öreg Vejnemöljnen

csónakéhoz,

. az hiányzik a tudáshoz, megértéshez, haladáshoz, érte indulunk naponta ezer oldalról ököllel, ezer oldalról virággal, két oldalról tíz körömmel, két oldalról muzsikával, s hiszem, hogy holnap körülállunk, milliárd csillag lesz az arcunk, és rajtad át is látjuk egymást.

tinka alaposan vénlány, de akkor csodaszép leányzó volt pacsirta hanggal, és az azóta csodáig magasztosult tűzoltó bálon aratta a babért, ahol a rekitüzesedett tűzoltók véresre tapsolták előtte a tenyerüket. Ha ő akkor felment volna Pestre! Hát igen. Egyébként igen jól megvagyunk egymással, ha az időnként beszőtt dalbetéteket nem veszem figyelembe. De ragyog a keze nyomán minden és ez a fő.

A

port töröltük éppen, mikor magasba lendítette rongyát hősi pátosszal. Na, kezdődik, gondoltam megadással, szerencsére készen is vagyunk, jöhet a Csárdáskirálynő. De Krisztinka most az egyszer másról lelkendezett. Valami igen megragadhatta a fantáziáját, hogy elfeledkezett a tűzoltókról. Aztán hamar megértettem, mert Jocóka valóban igen kedves lehetett és szakálla van, pedig csak húsz éves, de istenien gitározik és még csodálatosabban tvisztel és őt, Krisztinkét kísérte, bizony, mert az édes Náray naccsága berendelte felszolgálni, annyi vendége van mostanában. Elénekeltették vele a Csárdáskirálynő belépőjét! Az aranyos Jocóka pengette a gitárt és Krisztinka énekelt gyönyörűen, mindenki tátotta a száját és az a cukor Náray naccsága azt mondta, bizony mit vesztett a világ, hogy Krisztinka nem lett színésznő. Jocóka meg a szívére tette a kezét és meghajolt előtte, hiába, finom népek, ezek értékelik a szép áriát, nem röhögil. ki, mint az itteni ta- hók. Aztán tapsolták, éjfél- utánig énekeltették és az a

drága Jocóka azt mondta, hogy még soha az életében nem kaptak ekkora görcsöt a rekeszizmai, olyan jól szórakozott. Cigarettával is megkínálta Krisztinkét, valódi külföldivel, az ám! De Krisztin : a megköszönte a hozzávaló szives miértjét, mert nem bírja az áriája a nikotint! De pláne direkt és őszintén, a Nárrj naccsága olyan, mint egy ki- lány. A fiúk csak vele akarna!, táncolni és mind szerelmes belé. De Marika az egy utálatos teremtés. Csak ül mogorván, mintha az orravére folyna, a nyelvét nyújtogatja az édes Jocókára és olyan goromba mindenkihez, mint a lópokró:'. már bocsánat. És mikor a zálog kiváltásánál az édes Jocó- kának meg muszáj volt csóka - ni a cukor Náray naccságát, akkor Marika odavágta « szendvicses tálat, hogy a porcelán pattogott, mint a kecskebogyó a jégen, aztán felborította az asztalt a feketés csészékkel és lehordta az édes Náray naccságát csúful, és erre az édes Náray naccsága könnyes szemmel, de adott nein egy ménkű pofont. Ügy kellett a taknyosnak! Akkor a Marika felszaladt a lépcsőn és azt kiabálta, hogy rájuk gyújtja a házat!

N

árayné ahogy meglá tott, békülékenyen rám mosolygott és hajlandó volt nekem megbo- csájtani, igen kegyes hangulatban lehetett. Az igazgató nai- vul boldogan magunkra hagyott, hogy hát akkor csak foltozzuk helyre a barátságunkat. Nem szóltam erre semmit, csak megmutattam a naplót a négy darab egyessel. Nem lep meg, mondta Nárnyné szelíden, én voltam a tanárnőnél, de ugye, ha félvállról veszik a szülőket, itt az eredmény. Azonnal oda lett minden önuralmam, és

(Folytatás a 8. oldalon.)