Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-11 / 84. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1964. április 11 SPORTMŰSOR Záróakkord a téli spartakiádban 1958 óta nemcsak nyári versenyeket rendeznek a falusi spartakiá- dokban, hanem évről évre sor kerül a téli versenysorozatra is. Kis és nagy községek sakkozói, asztaliteniszezői mérik össze tudásukat ezeken a versenyeken. Sikerrel. Az első esztendőkben ugyan döcögtek ezek a téli spartakiádok, fokozatosan azonban belelendült a gépezet. E versenyek elhivatottságát bizonyítja, hogy ma már szinte magától megy telenként is a spar- takiád. Nem előzi meg különösebb hírverés, a sportolók igénylik a téli spartakiádot. Ott, ahol kellő gonddal készítik elő a sakk- és asztalitenisz-csatákat, az eredmény nem marad el. Az idén különösen a barcsi, a siófoki és a kaposvári járásban mérhető fel a fejlődés. E járások sportszövetségének vezetői, nem utolsósorban a sakk- és asztaliteniszsport szakemberei’ alapos szervező munkát végeztek. Mint Lehel László, a Fonyódi JTS elnöke mondotta, a spartakiádok segítették megteremteni járásukban azt, hogy ma már tizennyolc csapat részvételével járási bajnokság folyik az asztaliteniszezőknél. — Amelyik verseny ilyen nagymérvű fejlődést hoz, az minden áldozatot megérdemel — mondotta Lehel sporttárs. Az ilyen gondolkodásmód végül is azt eredményezte, hogy megyénkben ez idén 158 sportkörnél rendeztek téli spartakiádokat. 800 —1000 fővel emelkedett a sparta- kiádokon részit vevő versenyzők száma, s már meghaladja a négyezret. Ha telenként négyezer ember sportol a falvakban, akkor érdemes volt elindítani hat esztendővel ezelőtt a téli spartakiádokat. Miért mondottuk el mindezt? Mert vannak, akik a falusi sportolók nagy seregszemléjét még ma is igyekeznek kézlegyintéssel elintézni. Pedig az eredmények maguk helyett beszélnek. Évről évre a fiatal tehetségek sora tűnik fel a spartakiádokon. De inég ennél is * fontosabb az, hogy mind többen vesznek részt ezeken a versenyeken.' Coubertin báró annak idején az olimpiai játékokkal kapcsolatban azt mondotta, hogy nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos. Ha ez az állítás igaz volt a világ fiataljainak nagy vetélkedőjével kapcsolatban, akkor még inkább igaz a spartakiádok tekintetében. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ma már a spartakiádok kinőtték a gyerekcipőt, manapság már minőségről is beszélhetünk. Vasárnap Kaposváron Somogy mintegy kétszáz »Vrgjobb falusi asztaliteniszezője, sakkozója gyűlik majd össze. A két sportág egyéni és csapatversenyzői minden bizonnyal igazolják majd állításunkat, azt, hogy a somogyi spartakiádokat 1963—64 telén a minőség javulása jellemzi. A falusi .spar- takiádok záróakkordja várhatóan érdekes, izgalmas lesz, s remélhetően méltó e nagyszabású versenysorozat befejezéséhez. K. S. SZOMBAT Teke: Megyei bajnokság: K. Vasas —K. Spartacus, Építők-pálya, 14.30 ó. K. Fáklya—K. Petőfi, Spartacus-pálya, 15.30 ó. VASÁRNAP Spartakiád: Megyei döntő. Az asztalitenisz versenyek színhelye a Berzsenyi Dániel Alt. Iskola, a sakkozók a városi tanács nagytermében játszanak. Mindkét helyen 8 órakor kezdődik a verseny. Röplabda: NB n.: K. Lendület—Szombathelyi Haladás, női, Kaposvár, kórházi pálya, 9 ó. K. Dózsa—Dunaújvárosi Kohász, Kaposvár, Dózsa-pálya, 11 ó. Teke: Megyei bajnokság: K. Közút —K. H. Vasutas, Spartacus-pálya, 8 ó. Válogatott mérkőzés: Somogy megye ifi—Budapest ifi, Kaposvár, Építők-pálya, 8 ó. Atlétika: Megyei mezei futóbajnokság. Kaposvár, Cseri úti sporttelep, 10 ó. Labdarúgás: NB H.: Z. Dózsa—K. Honvéd, Zalaegerszeg, 16 ó (Bar- tha). NB IH.: S. Bányász—Újlaki FC, Siófok, 15.30 ó (Hargittai). T. Honvéd—Kalocsai Kinizsi, Taszár, 15 ó (Horváth F.). K. Kinizsi—Dombóvári VSE, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 15.30 ó (Bal ezer). A K. Honvéd idegenben játszik. az NB Ill-asok hazai pályán küzdenek sportbarátokat. Először ugyanis híre jött, hogy 6:l-re kikapott a csapat. Amikor Taszáron megtudták az igazi eredményt, azt mondották, nincs semmi baj, hisz ez a Baja Kaposváron legyőzte a Kinizsit. S tűn dl László , a Taszári Honvéd edzője szintén nem tartja tragikusnak a* bajai vereséget. Ennek ellenére elégedetlen csapatával. Mintha a fáradtság jelei mutatkoznának az együttesen — mondotta. Remélik azonban a taszári vezetők, hogy a Kinizsi elleni szerdai rossz játék nem ismétlődik meg, különösen nem a bajnoki mérkőzéseken. Vasárnap a Kalocsai Kinizsi ellenében győzni szeretnének a taszári fiúk. Pénteken még nem tudott az edző csapatot adni. Egyelőre csak keret van. Ez a következő: Simái, Zádori, Hartmann, Hencz, Bocz, Nyári, Szalai, Takács, Boda, Bíró II., (a volt Kinizsi-labdarúgó), Csontos, Jar.ás és Pásztori. Közülük kerül majd ki a pályára lépő tizenegy. Megyei bajnokság: I. osztály: Balatonlelle—Csurgó, 15 ó (Horváth Z.), M. Honvéd—Fonyód, 15.30 ó (Kovács Gy.), Nagyatád—Lábod, 15 o (Várvízi), Barcs—Tab, 15 ó (Bu- zsáki), Gyékényes—K. H. Vasutas, 15 ó (Zalából), K. V. Lobogó-Marcali V. M., Textiles- pálya, 10 ó (Tolnából), Babó- csa—K. Dózsa, 15 ó (Darázsi), Somogyszob—K. Honvéd n., 15 ó (Végh). H. osztály: Északi csoport: Lengyeltóti—Zamárdi (Zsovár), Ordacsehi—Balatonberény (Molnár L.), Somogyszentpál—Ba- latonboglár (Kovács J.), Balatonkeresztúr—Balatonfenyves (Pusztai), Csákány—Balatonszárszó (Karádi), Siófok II.— Balatonszemes (Kiszelák). Középcsoport: K. Spartacus—Ka- poly (Koller), Nagytoldi—So- mogyjád (Horváth II.), Juta— Nagyberény (Huber), K. Építők—Karád (Kanizsai), Ádánd —Gölle (Vida). Somogysárd— K. Petőfi (Kosaras). Déli csoport: Somogy tarnóca—Háromfa (Simon), Csokonyavisonta—Bö- hönye (Prefek), Berzence—Kutas (Kozma), Felsőbogát—Beleg (Kiss J.), Homokszent- györgy—Gyékényes (Horváth S.), Kadarkút—Heresznye (Szabó V.). Helytállni az NB ll-ben — ez a jelszó a K. Lendület női A mindjobban, belelendült labdarúgás vasárnapi fordulójában a somogyi NB-s csapatok közül csak egynek kell idegenbe utaznia. A K. Honvéd látogat Zalaegerszegre a Dózsához, az NB Ill-asok mind hazai pályán fogadják ellenfeleiket. Ennek ellenére nehéz vasárnapjuk lesz a somogyi NB-s csapatoknak. Földi helyett Müller lesz a Honvéd középcsatára A K. Honvéd hire elég hamar túljutott a megye határain az idei NB Il-es bajnokságban. Az ötödik forduló után ugyanis a kaposvári csapat az egyetlen, amely még nem kapott gólt. A Nyugati csoport listavezetőjének védelme 450 percen át sikerrel hárította az ellenfél támadásait. Nem kétséges, hogy a jelenlegi első hely legelsősorban a kitűnő védők érdeme; a támadósor öt mérkőzésen mindössze négy gólt tudott rúgni. Formában tartani a hátsókat, feljavítani a csatársor játékát — ezt a célt tűzte maga elé Tóth József, a Honvéd-labdarúgók edzője. A Zalaegerszegi Dózsa, a vasárnapi ellenfél eddig ugyan mérsékelten szerepelt, ez azonban nem téveszti meg a kaposváriakat, akik azt vallják, i^genben minden mérkőzés nehéz. — Zala égerszögen elégedettek lennénk döntetlennel is — mondotta Tóth edző, s közölte, hogy a támadósor összetétele valószínűleg megváltozik. Földi a múlt vasárnap megsérült, így minden bizonnyal Müller kap helyet a támadósorban. A hátsó alakzat természetesen változatlan. A csapat előreláthatóan a következő összeállításban játszik: Erdősi — Tajti, Schmidt, Paulicsek — Muzslai, Rát- kai — Fehér, Szöllősi, Müller, Szabó, Dauda (Angyal). A Honvéd már ma elutazik Zalaegerszegre. A Siófok nem elbizakodott A Siófoki Bányász kitűnő rajtja után eléggé magabiztos lett a szurkolótábor. Haragh Tibor edző a hét közi tréningeken arra intette a játékosokat, hogy ne bizakodjanak el. Elmondotta az edző, hogy az UFC keményen, jól játszik. Az újlaki csapat siófoki mérkőzésén valószínűleg új összeállításban szerepel, mert nem kevesebb, mint három újonnan igazolt játékossal erősítik meg együttesüket az UFC- vezetők. Ezek az új szerzemények Siófokon mutatkoznak be. A Bányász csapatában nem lesz változás. A következő tizenegy lép pályára: Iszak — Vidák, Fehér, Farkas — Fejes, Kerényi — Erdei, Sier, Tóth, Papp, Kovács. Mi győzelmet várunk a Bányásztól. Nem változtat a Kinizsi Egész héten folyt a vita, hogy siker vagy fél siker volt-e a Szekszárdi Petőfi elleni Kinizsi döntetlen. A cukorgyár! gödörben azt vallják, hogy idegenben az egy pont sikernek számít. Úgy mondják a Kinizsinél, hogy ha csak némi szerencséje van a csapatnak Szekszárdon. könnyen megnyerhette volna a mérkőzést. Hogy az együttes formája javult, azt a hét közi mérkőzés is bizonyította. A Taszári Honvéd ellen ugyanis gólzáporos, 8:0 arányú győzelmet aratott szerdán a csapat. Maradt-e a csatárok góllövő tudományából Dombóvár ellen? — tettük fel a kérdést Váradi Lajosnak, a Kinizsi edzőjének. — Remélem, igen. Az őszi 1:1 jó emlékeztető persze. Hazai környezetben, a füves pályán győzelmet várok a fiúktól. Minthogy Szabó meggyógyult, így az összeállítás nem változik. A csapat a következő lesz: Szentes — Balogh, Filiszár, Zag — Szigeti, Bíró — Jutási, Göncz, Szabó, Herbei, Lacz- kovics. Minden eshetőségre számítva a fiatal Báli áll rendelkezésre — mondotta a Kinizsi edzője. Nincs még csapat Taszáron A múlt vasárnap a bajai telefonosok megijesztették a taszári Hetenként hárómszor népesíti be tázenkét-tizenöt lány Kaposváron a kórház röplabdapályáját, • ahol Kökényesi Péter edző irányításával a K. Lendület lelkesen készül az NB II. vasárnapi kaposvári nyitányára. A röplabdasport barátainak fölösleges bemutatni a K. Lendület csapatát. A kórházi lányok évről évre komoly szerepet játszottak a megyei női bajnokságban. Szorgos munkájuk gyümölcse érett meg a tavaly őszi osztályo- zón, amikor a somogyi színeket képviselő K. Lendület kiharcolta az NB II-be jutást. Nem volt könnyű felkerülni, de helytállni sem lesz könnyű dolog — ezt vallják az NB Il-es női röplahdacsapat kaposvári vezetői. Kamarell Aliz, a szakosztály intézője bízik az együttesben. Úgy mondja, a csapat jó képességű játékosokból áll, együttesük küzdeni tudása az előkészületek során is nagyszerűen megmutatkozott. Legutóbb például Budapesten a Honti Kupában tartottak főpróbát a kaposvári lányok. Igaz ugyan, hogy az NB 1-es Ü. Dózsával meg az Utasellátóval szemben alulmaradt a csapat, de az NB II-eseket sorra legyőzte. Ez reményt keltő, vallja • Kamarell sporttársnő. A tervekről ekként nyilatkozik: — Megkapaszkodni az NB II-ben, becsületet szegezni ebben az osztályban a somogyi női röplabda- sportnak — mondotta. A kórháziak úgy döntöttek, hogy saját pályájukon (ez a kórház udvarán van) játsszák mérkőzéseiket. A Szombathelyi Haladást, az első ellenfelet jobbnak tartják a Lendület vezetői, mint saját csapatukat, ennek ellenére igyekeznek sikeresen rajtolni. Kökényesi edző a következő keretet jelölte a vasárnapi mérkőzésre: Bereczki, Gelicz, Andricsák, Hegedűs, Koncz, Balogh Márta, Balogh Ilona Nagy és Bajor. Időjárás Várható időjárás ma estig: Kevés felhő, eső már nem valószínű. Mérsékelt szél. Reg-' geli párásság, köd képződ és. Várható legmagasabb hőmér- ,:i 15—20 fok között, délen helj kiként húsz fok felett. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor plusz 9,6 fokot, déli 12 órakor plusz 15,6 fokot mértek. Évforduló-naptár 125 évvel ezelőtt, 1839. április 11-én született Nyikolaj Przsevalszkij, az egyik legnagyobb orosz Ázsia-kuta- tó. Több nagy utazást tett Belső-Azsiában, s fölfedezéseivel gyökeresen megváltoztatta az addigi földrajzi elképzeléseket. 16 000 növényt és 7600 gerinces állatot gyűjtött össze. A mon- góliai Iszik-Kul-tó partján Karakolban halt meg, melyet ma Przsevalszknak neveznek. Magyarul a Zajzán- ból Khamin át Tibetbe című műve jelent meg. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint Gallyán, a József Attila Művelődési Házban megtartott lottósorsoláson a 15. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 23, 26, 45, 62. — A mezőgazdaság helyzetéről tanácskozott tegnap a Kaposvári Járási Pártbizottság. Az ülésen megvitatták a Központi Bizottság februári és a megyei pártbizottság márciusi határozatából adódó járási feladatokat. — Bizonyítványkiosztó záróünnepséget tartanak ma este a somodori növényvédő szakmunkásképző tanfolyam végzős hallgatói. — Épületanyaggal és annak az építkezés színhelyére való szállításával segített a sportpálya öltözőjének elkészítésében a nagykorpáéi termelőszövetkezet. — Itendbe teszik a siófoki KISZ-szervezet tagjai a Bányász Üdülő előtti elhanyagolt partrészt. Vállalták, hogy őrjáratot tartanak szombatonként és vasárnaponként a Rózsakért és a Bányász Üdülő közötti partszakaszon. — 265 óra társadalmi munkát végeztek a községben a mesztegnyői KISZ-szervezet tagjai. A tanács és a népfront a »Társadalmi munkáért« kitüntetés ezüst fokozatára terjesztette föl a fiatalokat. Változás a Kaposvár—Dombóvár közötti vonatközlekedésben Hétfőn megkezdődik a Kaposvár—Dombóvár közötti vasúti pálya felújítása. Ez a munka előreláthatólag az év vegéig tart. A MÁV a felújítási munka zavartalan biztosítása végett a hét első öt napján több szerelvény közlekedését megszünteti, és helyettük vonatpótló autóbuszokat állít forgalomba. Elmarad a Dombóvárról 9 óra 33 perckor induló gyors, valamint a 11 óra 54 perckor és 13 óra 23 perckor induló személyvonat, ellenirányban pedig a Kaposvárról 9 óra 24 perckor és 11 óra 41 perckor induló személyvonat. Szombaton és munkaszüneti napokon ezek a vonatok az eredeti menetrend szerint közlekednek. Ugyancsak megszüntetik a Kaposvárról hétfői napokon 3 óra 54 perckor induló gyorsvonatot. A vonatpótló autóbuszjáratok a közbeeső vasútállomásokat nem érintik, és csak a külön kijelölt megállóhelyeken állnak meg. A vonatpótló autóbuszokon a vasúti menetjegyek érvényesek. — A siófoki járási KISZ bizottsághoz sorra érkeznek a nevezések a mezőgazdaságban dolgozó ifjúsági munkacsapatok versenyére. Eddig nyolc helyről jelezték, hogy brigádot indítanak a népszerű versenyben. — Költői estet rendez a megyei könyvtár és a megyei tanács a költészet napja alkalmából ma este az Ifjúsági Házban. Részt vesznek az esten Bertók László, László Ibolya, Simon Lajos és Sipos Gyula költők. Az Ifjúsági Ház irodalmi színpada »Ezek a mai fiatalok« című műsorát is bemutatják. Holnap Zicsen rendeznek költői estet. — Befejeződtek a Latinka Sándor kulturális szemle körzeti bemutatói a kaposvári járásban. A járási bemutatót holnap tartják Taszáron. — Tizenkét erőgépből álló, úgynevezett zselicségi brigá- dolgozik a bárdudvarnoki Munkásőr Tsz-ben. A Kaposvári Gépállomás megkülönböztetett gonddal végzi a talaj-előkészítést és a vetést a Zselicség közös gazdaságaiban. — Ittasan vezette motorját Nemes Tibor kadarkúti lakos, és a 645-ös úton egy lovas kocsiba rohartt. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba. — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy április .12-én reggel 6—12 óráig áramszünet lesz a November 4. utcában (volt Mező utca), a Vöröshadsereg útján a Cukorgyártól a TRANSZVILL II. gyárig, a cukorgyári lakótelepen, a Dobó István utcában, a Blaha Lujza utcában, a Déryné utcában, a Kisgát utcában, a Magyar utcában és a Kertalja utcában. (72466) köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik özv. Nedevits Lajosné elhunyta alkalmával fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk köszönetét. A gyászoló család. (620) * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen, drága férjem, édesapánk, fiunk, testvérem, Fónai József temetésén részt vettek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (72493) Visnyeszéplakon 800 n-öl telken 10 éves épület (2 szoba, konyha, kamra, gazdasági épületekkel) elköltözés miatt sürgősen eladó. Érdeklődni, ugyanott. Bácsi Lajosnál. (607) Eladó 150 db Hungária rekesz, 60 db paradicsomosrekesz, 2 db ágy betéttel — 'de külön is —, Kaposvár, Géza u. 32. ________(615) B eköltözhető, nagy családi ház OTP-köl- csönnel eladó. Kaposvár, Vörösmarty u. 18. _________________, (611) H áromszobás ház 700 n-öl telekkel, OTP-köl- csönnel eladó. To pohár, Kossuth Lajos u. 111. sz._____________(612) E ladó keveset használt álló daráló 50-ös kővel, transzmisszióval, 10 lóerős villany- motorral. Kaposvár, Pázmány Péter u. 36. (610) Siófok központjában több helyiséges családi ház 240 n-öl gyümölcsös telekkel, be- költözhetőséggel, megosztva is eladó. Megbízott, Happ János, Kele utca 18._______(597) T oponár, Dimitrov utca 14. számú ház szabad kézből eladó, azonnal beköltözhető. Romhányi Ferenc. (604) Vízparti telek — 1217 n-öl — Balatonmáriái> eladó. Érdeklődni Szabó Imre szabómester- nél, Fonyód.______(4975) Lábodon, a Hosszú- falvy u. 112. számú kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. _________(4974) S omogyaszaló, Antal;-majorban a 111. számú ház — kétszobás, konyhás — mellékhelyiségekkel, 800 n-öl telekkel eladó. ____________________(617) É letjáradékra házat vennék beköltözhető- séggel. Cím a kiadóban. (618) Igényesnek hálószobabútor, szürke gáztűzhely eladó. Cím a kiadóban.__________(619) H áromszobás házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Dimitrov u. 86.__________________(621) P ermetezőgép, magasnyomású, fölszereléssel eladó. Kaposvár, Géza U. 67. (72485) Toponáron a Kossuth u. 20. alatti, két szobából, két konyhából, spájzból, előszobából álló új családi ház 1200 n-öl telekkel eladó. ______________(72486) K étszobás, összkomfortos ház gyümölcsössel azonnal beköltözhetően eladó. Kaposvár, Nádor u. 23. (72483) Kétszobás, azonnal beköltözhető, gazdálkodásra alkalmas ház 1600 n-öl szántóval eladó. Kaposvár, Nádas- di u., Igali. (72482) Házhely olcsón eladó. Kaposvár, Géza U. 23. (72476) Siófokon, Somogyi Bacsó úton 500 n-öl gyümölcsös házhelynek eladó. Farkas Zoltán né, Kaposvár, Táncsics tér 1. Érdeklődni 4-től 7-ig. (72487) Kétszobás, összkomfortos, -kertes családi ház beköltözhetően eladó. Egyszobás, összkomfortos lakást belvárosban beszámítok. Cím 72488-as számon a hirdetőben. (72488) Használt fürdőszobaajtót tokkal együtt veszek. Kaposvár, Klapka u. 12., Csajághy. __________________(72475) K étszobás ház eladó. Részben azonnal, a többi cserével elfoglalható. Kaposvár, 48-as ifjúság u. 8. ___________________(72478) Televízió elé szivárványszínű üveg előtét állandóan kapható Kaposvár, Vöröshadsereg úti trafiknál. (72425) Kaposmérő, Kossuth Lajos u. 26. számú ház beköltözhetően eladó gazdasági épületek nélkül_is. ______(72449) J ó hangú »B« tenor szaxofon eladó Kaposvár, Április 4. u. 16-, Horváthéknál. (624) Eladó 80-as piros Weltmeister tangóharmonika. Siófok, Szabadság tér 5., szövetkezeti iroda, Dömötör. (72616) Fonyódliget legszebb részén 125 n-öles bekerített telek hároméves gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni: Dombóvár, Petőfi utca 31., Sípos Tibornál. Ugyanott 500-as NSU oldalkocsival eladó. (72433) Lakáscsere nélkül háromszobás, összkomfortos, kertes ház beköltözhetőséggel eladó. Pécs, Tompa Mi- hály u. 52. ___(100433) K öltözködés miatt^ladó kézi kocsi, moló- teknő, tizedes mérleg, poharak, üvegek, filo- dendron. Kaposvár, Honvéd u. 38., a kapuval szemben. (622) * 36 Egy® modern dobfölszerelés eladó. Kaposvár, Kanizsai utca 36. ________________(72408) F onyódon partmenti saroktelek, asztaltűzhely, empire ülőgarnitúra, Kunffy-festmény, diófa furnér eladó. Kaposvár,’ Beloiannisz u. 11. (72411) Balatonszemesi 600 n-öles telek — megosztva is — eladó. Ge- rei, Veszprém, Rákó- czi tér 8. sz. (28082) Balatonmária-fürdőn, a III. szakaszban családi ház 800 n-Öl szőlővel, fölszereléssel beköltözhetően eladó. Érdeklődni özv. Magyar József n énéi, Balatonmária-füxdo, I. szakasz, Vilma út 9. (72429) Házhely eladó a Donnerváros belterületén. Érdeklődni: Kaposvár, Nyár u. 2. ___________________(72447) B alatonlelle-f elsőn 150 n-öl villatelek eladó. Érdeklődni: Papp, Kaoosvár, Katona József u. 16. (72438) Teljesen új, világos cseh hálószobabútor eladó. Kaposvár, Cseri út 10., 9. ajtó. (72465) Magános, kétszoba- előszobás ház eladó, szoba-konyhás cserével elfoglalható. Érdeklődni: Kaposvár, Noszlopy G. u. 8.. emelet. ___________(72443) J égszekrény eladó. Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 52., 6 órától. (72462) Kaposvár, Micsurin u. 80. számú ház 400 n-öl telken szabad kézből, azonnal elfog- lalhatóan eladó. Érdeklődni 17 óra után. ___________________(72450) Eladó kétrészes, nagyméretű spalettás ablak: Kaposvár, Kassa u. 7., és egy hármasszekrény: Nyár u. 38., Fejes. _______<72442) K aposszerdahelyen, a tanácsházzal szemben kertes családi ház olcsón, beköltözhetően eladó. Buszjárat k étóránként. _______(72459) H ázhelyek Kaposvár, Gorkij u. végén eladók. A házhelyeken villany van. Érdeklődni: Bajcsy-Zsilinszky u. 54., Mohné. (72463) Szennán, a tanácsház mellett kis családi ház nagy telekkel beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet Ko- záriéknál vagy Csa- póéknál.__________(72469) A Róma-hegyen 400 n-öl szőlő és házhelyek, Szentjakabon szőlő eladó. Hegyi széna, kaszáló és szántó kiadó. Kaposvár. Kossuth Lajos u. 38. (72513)i Faragott akácgerendák, hársléc, -deszka, és egy cseresznyerönk eladó. Kaposvár, Bem U., 22. (72470) Gyermekjáróka eladó. Cím 72507. számon a hirdetőben. (72507) Kaposváron a Mező u. 53. számú kétszobás ház beköltözhetően eladó. (72508) 400 n-öles telek Bala tons z ópia k-felsőn, állomástól 300 méterre eladó. Víz, villany van. Cím: Jakab, Siófok, Bezerédy u. 8. (72638) Fonyódon, Sándor u. 61. alatt 1200 n-ölös gyümölcsös, nádfede- les, kétszobás házzal elköltözés miatt (parcellázva is) eladó. Ná- dasdy. (72509) 20 kg-os Reichenber- ger Try-gép, komplett, jó állapotban olcsón eladó. Cím a Magyar Hirdető siófoki kirendeltségében. (72617) Családi házat vennék 60 000 Ft készpénzzel magánostól OTP-köl- csönnel. Cím 72505-ös számon a hirdetőben. (72505) Balatonfenyvesen vízparti telek eladó, 320 n-öl. Barabás, Budapest, VIII., Mária u. 34. (7820) Kaposvártól 6 km-re, Zselicszentpálon, buszmegállóhoz közel a 116. számú ház 860 n-öl belsőséggel beköltözhetően, olcsón eladó. Bővebbet, Kaposváron, Eötvös u. 2., Szőcsnél, délután 6-tól, vasárnap egész nap. (72512) Kaposváron, a Kecel-hegyen kétszobás ház gazdasági épületekkel, 352 n-öl kerttel — külön 1000 n-öl szőlő és szántó — olcsón eladó. Érdeklődni Ivánfa-hegy 34. alatt, Róthnénál lehet. (72504) Kétszobás, konyhás, előszobás ház (istállóval, pajtával), 3200 n-öl akácos er^ő. szántóföld és rét eladó. Cím: Kiskorpád, Hősök tere 16., Török József. (72510) Kaposváron háromszobás, kertes, családi ház — egy szoba beköltözéssel — áron alul eladó. Érdeklődni: Klapka u. 27. (72498)