Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-19 / 91. szám
SOMOGYI NÉPLAP 10 Vasárnap, 1964. április 19, Öntözéses gazdálkodás Mindent az idegenforgalomért HATÁROZOTT CSAPÁS (Balogh Bertalan rajza) (Balázs-Piri Balázs rajza) Boldog anya — Teljesült a vágyam, látom a fiamat! (Szűr-Szabó József rajza) Vadgazdálkodási értekezleten — Semmit rólunk, nélkülünk! (Szegő Gizi rajza) Válóperes ügyvédnél Civilben kéményseprő — Ilyen meztelen igazságokra vagyok kíváncsi. Ilyesmi még nem fordult el6 az üzemben- A formázó részleg nődolgozója, Afinogenova vallási szertartást végeztetett. Megkereszteltette gyermekét. Jurij Szerafimovics Kazakov igazgatóhelyettes úgy döntött, hogy nyílt harcot indít a vallási csökevények ellen, amelyek ismét felütötték fejüket. Bevezetésképpen az üzem kul- túrparkjában »-Vallási tévelygések — szüntessük meg őket!« jelszóval Ifjúsági ünnepséget tartottunk. Afinogenova azonban kategorikusan kijelentette, hogy nem vesz részt e hasznos témával foglalkozó ünnepségen. Jurij Szerafimovics ekkor meghívta az egyik egyetem lektorát, s az Afinogenován&k közvetlenül a munkahelyen »Empiriokriti- cizmus és vallás« címmel érdekes előadást tartott. Afinogenova az előadásra fanatikus mosollyal reagált. — Szemléltető agitáció nélkül nem megy a dolog! — határozott Jurij Szerafimovics. — Hagyjatok most békében a bölcsődével! — ordított a telefonba a beruházási építkezés vezetőjére. — A bébik nem értenek hozzá. Ebben az esetben a kollektíva egészséges erkölcséről van szó. Tudja ön, hogy Aíino- genova nevű dolgozónk megkereszteltette gyermekét? Azonnal rendelje vissza a festőket a bölcsődéből, és küldje őket ateista jelszavakat festeni. Határozott csapást kell mérnünk az Istenre, hogy még egyszer ne merészkedjék az üzem területére lépni. S utána a következő kéréssel fordult titkárnőjéhez. —* Hozzon a könyvtárból néhány ateista brosúrát. Este elolvasom őket, holnapra pedig hívja ide a formázóban dolgozó Afi- nogenovát.Másnap egy fiatal, kékszemű asszonyka érkezett Kazakov dolgozószobájába. Kedvesen mosolygott, és így szólt: — Jó napot kívánok, Afinogenova vagyok. Hívott engem? — Ülj le — mondta neki Jurij Szerafimovics, és zavarát mély orgánumával próbálta leplezni. — Tudod, Afinogenova, nincs időm tudományos előadások tartására. A tél a nyakunkon, a munka a fejünk fölött. Azt viszont nyíltan megmondom neked: a vallás méreg. Hogyan tudod elhinni azt, hogy a földgolyó három bálnán nyugszik? — Miféle bálnán? — Hallod-e ne játssz velem bu- jócskát — mondotta Jurij Szerafimovics. — Inkább válaszolj! Mi történne a Földdel, ha a bálna megbetegszik? — Ki betegedne meg? —» A bálna. Egészen normálisan. Hoz egy orvosi bizonyítványt, és ágynak dől. Szerinted a Földnek le kell zuhannia, nem? S hová zuhan? S a másik kérdés, amelyre a vallás nem adhat megnyugtató választ: hol a paradicsom? Mondd meg tehát, nekem, hogy a valóságban hol is található? — Jurij Szerafimovics — mondotta gondterhelten a vendég —, nem kellene inkább hazamennie, és orvost hívnia? Néhány pillanatig kölcsönösen vizsgálódva nézegették egymást. Majd Kozakov megkérdezte: — Miért kcresztelietted hát meg a fiadat? — Bocsásson meg — mondotta Afinogenova — és elpirult. — Én nem akartam, de a bölcsődét már negyedik éve építik. Még mindig nem készült el, Jurij Szerafimovics! A nagymama így szólt: »Ha nem keresztelteted meg, pogányt nem fogok neked nevelni!« Alighogy Afinogenova becsukta maga mögött az ajtót. Kazakov a telefonhoz nyúlt, és így szólt a beruházási építkezés vezetőjéhez: — Már visszarendelte a festőket a bölcsődéből? Még nem? Rendben van, hagyja őket ott, hétfőn a bölcsődét átadjuk rendeltetésének. Aki nem tud hazudni A főosztályvezető így szólt az új titkárnőhöz: — Rövid beszélgetésünkből is látom, jól Jogunk együttműködni. Mindig ilyen értelmes, kitűnő munkaerőre vágytam. Fél óra múlva csengett a telefon, és Ilonka, az új titkárnő így szólt a beszélőhöz: — Hogyne, kérem, a főosztályvezető elvtárs itt van. Kapcsolom. Alig telt el egy perc, a főosztályvezető becsengette a titkárnőjét: — Mondja, kérem, miért kapcsolta be azt a Komoróczit? Miért mondta neki, hogy itt vagyok? — Kérem, ez a színtiszta igazság. Megkérdezte, hogy a főosztályvezető itt van-e. Csak nem hazudhatok! Délfelé egy kellemetlen látogató előtt nyitotta ki a főnöki ajtót. Ez már sok volt a főosztályvezetőnek. — Nézze, Ilonka! Én nem érek rá mindig és mindenkinek. Mondja azt, hogy im*jd megnézem, itt van-e. Érti? És ha én akarok valakivel beszélni, csak akkor mondja azt, hogy itt vagyok. Próbáljon meg néha. hazudni! Sajnos.. előfordul, hogy szükség van rá. Kettőkor a minisztériumbői telefonáltak sürgős ügyben. Ilonka így szólt a beszélőhöz: — Rögtön megkérdezem a főosztályvezető elvtárstól, hogy önnek itt van~e. Amikor a főosztály- vezető megtudta, hogy Csemcsei kereste, a hivatal legfőbb revizora, rászólt Ilonkára: — Néki persze, hogy itt vagyok! Mire azonban a titkárnő tússzá jött a telefonhoz, már nem volt senki a vonalban. Az illető dühösen lecsapta a kagylót. Ilonka jelentette, erre a főnök kioktatta: — Ha ez a Csemcsei a minisztériumból jön, azonnal beengedni! És másnak nem vagyok itt! Megértette?! Pár perccel később Ilonka leszaladt a büfébe egy duplát inni. Ezalatt a hivatalsegéd »►helyettesítette«. ö vet» feá a kagylót, amikor csengett a telefon. A minisztériumból telefonáltak. Közölték, hogy Csemcsei helyett a főnöke, maga Kovásznál fog elmenni. Ilonka visszajött, és a hivatalsegéd jelentette: — Telefonáltak, hogy valami Kovásznál fog Idejönni. — Hiába jön! Úgysem engedhetem be — jegyez» meg a titkárnő. így is történt. Amikor Kovásznál megérkezett, sajnálkozva mondta: — Sajnos, a főosztályvezető elvtárshoz nem lehet bemenni, mert fontos értekezletet tart, jelentést ír, ezenkívül beteg, és lxázon kívül van. A főosztályvezető csak az ajtó becsapódásának zajára figyelt fel. Kijött és megkérdezte: — Ki volt itt? — Valami Kovásznál. Diplomatikusan elküldtem. Tessék nyugodt lenni. Már tudok hazudni... Palásti László Mindennapi szükségletünk a cukor Vetjük, kitermeljük, fogyasztjuk. Évtizedek óta ételeink egyik legfontosabbja. Mindennapi életünk szükséglete a cukor. Természetesnek találjuk, hogy Magyarországon az összes szántóterületnek 2,5 százalékán, mintegy 220 000 holfon cukorrépát termelünk. De ki gondolna arra, hogy ennek a kultúrnövénynek az elterjedésében milyen jelentős szerepet játszott Bonaparte Napóleon, a franciák világuralomra törő császára. Amikor már Európa középső részét leigáz- ták a francia seregek, a világ erős hajóhaddal rendelkező országai összefogtak, és gazdasági blokád alá vették a vén európai kontinenst. Kenyérgabona bőven termett Európa-szerte, tehát kenyérre nem volt gond. A gazdag sóbányák öntötték a sót, ebben sem szenvedett hiányt. De a cukor fogyott, és nem volt utánpótlás. Nem érkezett a sok ezer hajórakomány cukornád. Leálltak a cukorgyárak, s Európában megkezdődött a cukorínség. Ekkor rendelte el Napóleon, bárhonnan is, akár a föld alól is, de teremtsenek elő a tudósok olyan növényt, amely cukrot tartalmaz. Így keresték aztán a tudósok ezrei — és nem eredménytelenül — az ilyen növényt. Rábukkantak a fehér marharépára, a mai cukorrépa ősére. Ilyen rövid életű múltra tekint vissza napjaink elterjedt kultúrnövénye. Néhány számadat tükrében mérhetjük fel igazán a cukorrépa jelentőségét: A világ egy főre eső évi cukorfogyasztása 30 kg. Hazánk jóval az átlagfölött, 40 kg- nál tart.) Ma már nem ritka, hogy egy hold cukorrépaföldről 24 mázsa tiszta cukrot is nyerünk. És ez még nem az utolsó állomás. A napóleoni idők négyszázalékos cukortartalmát ma már mindenki megmosolyogja. És bizonyosan eljön az az idő — hiszen állandó kísérletek folynak nemesebb cukorrépa kitermelésére —, amikor a jelenlegi nagy jelentőségű 20 százalékos cukortartalom is a múlté lesz. '.V.V.V.V.V.V.V.V.V*. •.v.v.%\v.v.:.v.v.y.v ’ntmnreLM mindenese Tízéves az ország legfurcsább „múzeuma Tízéves az ország kétségkívül legfurcsább »múzeuma«, amely Pécsen, a baromfikeltető üzemben található. Szatmári Elemér üzemvezető formalinos üvegekben helyezi el azokat a csibéket, amelyek valamilyen feltűnő rendellenességgel bújnak ki a tojásból. Megfigyelése szerint általában százezer csibe között akad csak egy-egy rendkívülien hibás testű. Ez a magyarázata annak, hogy miért ritka a torz csibe a falusi baromfiudvarokban. Egy gazdasszony ugyanis legföljebb 50—100 csibét nevel föl évente, tehát egész életében is csupán néhány ezret. A pécsi »csibegyár«-ban, amely az ország legnagyobb kapacitású keltetője, érthetően nem számít nagy ritkaságnak a torz csibe. Itt ugyanis évente több mint hárommillió tojást keltenek ki a »gépkotlós«-ok, és közöttük legalább 30 hibás testű akad. Éppen ezért minden torztípusból csak egy-egy példány kerül a formalinos üvegekbe, mert különben igen nagy helyet foglalnának el. Érdekességükön túlmenően hasznos célt is szolgáinak, amennyiben a keltető dolgozóinak továbbkénzése alkalmával bemutatják őket. A leggvakoribb rendellenesség a csőr egymás mellé »vágása«. Mivel a csibék ily módon nem is tudnak táplálékot fölvenni, rendszerint rövid időn belül elpusztulnak. A tapasztalat szerint a csőr el- ferdülését mesterségesen is elő lehet idézni, mégpedig úgy, hogy a keltetés második vagy harmadik napján a megengedettnél nagyobb hőt bocsátanak a tojásokra. Gyakori a félszemű, sőt a »szemtelen« csibe is, ezek azonban többségükben felnevelhetek. Több olyan szárnyasáilat is napvilágot látott már, amelyeknek kettőnél több lábuk volt. A harmadik, illetve a negyedik láb a hason vagy a háton nőtt ki. A furcsább csibe az volt, amelyiknek egy fejet, de ké* testet adott a természet. Az eddig kikelt 12—13 millió csibe között mindössze egyszer akadt meztelen, igaz akkor egyszerre kettő: jérce és kakas. Az egyébként egészséges, életképes csibéknek — kettőjüknek —■ mindössze három szál tollúk volt. Fölnevelték mind a kettőt, mégpedig — mivel meztelenek voltak, és mindig fáztak — infrafény- sugárzó lámpák alatt. Jellemző, hogy hogyan pusztult el az egyik. Már felnőtt korában feltámadt benne a repülés ösztöne, és aránylag nem nagy magasságból le akart ereszkedni a földre. Más tollas állat egyszerűen lebillent volna, ez azonban — a repüléshez szükséges tollak hiányában — féltéglaként hullott a földre, és természetesen összezúzta magát. A másikat pedig el kellett pusztítani, mivel jöttek a téli hidegek, és igen körülményes, drága lett volna további megtartása. Családjuk kivégezheti a „becstelen" iraki nőket? Az iraki nőket családjuk halálra ítélheti és kivégezheti, ha magatartásukat becstelennek minősíti. A törvényszékek eddig meglehetősen szigorú büntetéssel sújtották azokat a fivéreket és unoka- testvéreket, akik végrehajtották a helytelenül viselkedő leány családjának halálos ítéletét. Az új kormánynak azonban az a véleménye, hogy meg kell szilárdítani a család tekintélyét, s ezért kisebb büntetést kell kiszabni a »becsületbeli büntettek- elkövetőire. Aref marsall kegyelmet adott 43 fiatalembernek, aki kivégezte bűnös leány testvérét. Egy másik rendelet egy évre korlátozta azokat a tizenkét hónapot meghaladó ítéleteket, amelyeket 13 testvérgyilkos ifjúra szabtak ki. A nők magatartását a családra nézve szégyenteljesnek tartják prostitúció esetében, ha a nő házasságtörést követ el; elhagyja férjének házát, vagy családjának beleegyezése nélkül akar férjhez menni. Több mint hat és fél milliárd telefonszámot tárcsázunk évente Mindennapi életünkhöz, munkánkhoz szorosan hozzátartozik a telefon. Mi sem természetesebb, hogy felvesszük a kagylót, tárcsázzuk a már fejből is jól ismert számokat. Gondolt-e már valaki arra, hogy vajon hányszor végezzük el ezt a szinte ösztönös műveletet? A posta statisztikájának és szakembereinek segítségével választ kaphatunk erre a kérdésre. »Meghökkentő«, hogy mennyit beszélünk telefonon. A múlt évben a helyi beszélgetések száma 561 millió volt, ebből n fővárosra 358 millió jutott. Hivatalos és magánügyeink intézésén kívül összesen több mint harmincmillió- szőr hívtuk kíváncsian a tudakozót, a különleges szolgálatokat, s csupán a pontos időt 24,7 milliószor kérdeztük meg telefonon. Ezenkívül 30,8 millió távolsági telefonbeszélgetéssel 134—153 000 percet töltöttünk el a múlt évben. S ezek csak a -városi« telefonok. Az üzemek, hivatalok »házi« vonalain nyolcszáz- milliószor hívtuk fel egymást. Mindent egybevetve csaknem 1,4 milliárd telefonbeszélgetést bonyolítottunk le. Ennél azonban jóval többször emeltük fel a hallgatót, jóval többet tárcsáztunk. A posta szakemberei azt is kiszámították, hogy az 1,4 milliárd telefonbeszélgetéshez hozzávetőlegesen 1,7—1,8 milliárdszor tárcsáztunk. Ebből fölöslegesen — amikor az állomás foglalt vagy -süket« volt, illetve nem jelentkezett — háromszáz—négyszázmilliószor. S ha azt vesz- szük, hogy Budapesten 6, indéken 4—5, 02 üzemekben, hivatalokban 1—4 számjegyű telefonállomások vannak, kiderül az is, hogy több mint hat és fél milliárd számot kellett a telefonkészülékeken elforgatnunk beszélgetéseink céljából. Nem is olyan kis munka tehát • telefonálás.
