Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-22 / 69. szám
Vasárnap, 1964. március 22. SOMOGYI NÉPLAP Lánggal égett bennük a kommunizmus, a nép szeretete A történelem vallatása Böhönyén Elképzelem, mekkora dühvei, gyűlölettel készítették el a vádiratot az 1919. év forradalmi eseményeinek bö- hönyei harcosai ellen. Preisz- ner Károly állomási elöljárót, Sabján József, Papp Vendel kőművessegédeket, Forgács István kőművest, Krizsán József géplakatost, Gottwald Lajos műszaki rajzoló géplakatost és Forgács Ferencet a legszívesebben — akárcsak Dózsa Györgyöt — izzó vastrónra ültették volna az urak. A vád ellenük? Megbocsáthatatlan: fölkeltek az úri, a kizsákmányoló rend ellen, szervezték, irányították a nép forradalmi megmozdulásait. Szörnyűséges »bűnöket« írtak számlájukra: »Izgattak a polgári osztályok és a tulajdon ellen.« Mert a munkástanács tagjai 1919. március 31-én megjelentek a böhönyei elöljáróság hivatalos helyiségében, és a községi bírót, meg a helyettes jegyzőt hivataluk átadására szólították fel. »Jegyző urak, vegyék tudomásul, hogy a munkástanács tagjai a mai naptól átveszik a hatalmat, s nekik kell engedelmeskedniük. Nincs alispán, nincs főszolgabíró« — mondotta nekik Preiszner Károly. Aztán: Boskovitz Adolf böhönyei lakost annak eltűrésére kényszerítették, hogy tég- agyárat lefoglalják, és a nép „ulajdonába adják. Minő szentségtörés! S még mire biztatták az embereket ezek az »izgatok«? íme, ilyeneket mondtak szónoklataikban a gyűléseken: »El kell venni a földet a tulajdonosoktól, s azé legyen a föld, aki megműveli.« Krizsán József pedig még azt is merte hangoztatni, hogy »le a szolgabíróval és a jegyzővel«. Gottwald Lajos meg arra biztatta a föld nélküli proletárokat, kisgazdákat, hogy »... verjétek ki birtokaikról az urakat, a ti véres verejtéketek keresménye mindez, titeket illet«. Aztán: vörös zászlókkal, zeneszóval, nemzetközi dalokat énekelve vonultak a proletárok végig a böhönyei utcákon. Preiszner Károly »bűneit« bizonyította, hogy Latinka Sándorhoz »Kedves jó elvtársam« megszólítással küldött levelet, s ebben azt írta, hogy lobogó lánggal ég benne a kommunizmus szeretete, s a diktatúra szigorítását kívánja, amíg nem késő. A kaposvári királyi törvényszék ötös tanácsa olyan megbízható és »elfogulatlan« tanúkat hallgatott meg a bűnügyben, mint Németh József községi bíró, Balogh György és Hódosy Kálmán községi jegyzők, Boskovitz Adolf téglagyáros, Tóth András uradalmi intéző, De- zseffy István földbirtokos, Nagy Ferenc gazdasági ellenőr. Ezek az urak azt vallották, amit kellett, hiszen egytől egyig gyűlölték a Tanácsköztársaságot, azt a hatalmat, amely félreállította és megfosztotta őkét a basáskodás, az élősdiség, az önbíráskodás jogától. A Tanácsköztársaság vér- befojtása után aratott a halál, eszeveszetten irtották a nép legjobbjait a hóhérok. Tömegesen fogdosták össze azokat az embereket, akiknek csak egy kis közük is volt a forradalomhoz. A böhönyeiek közül is sokat lefogtak, s álnagyterembe hajtották őket. Levetkőztették, s agyba-főbe verték az embereket. A hús véres cafatokban lógott róluk. Észveszítő jajgatás, halálhör- gés hallatszott egész éjjel. Később már a jajgatáshoz sem volt erő. A harctér játék volt ehhez képest. Éjfél után befordult az udvarra két urasági kocsi. Felállították a bitókat. Aki még élt az összevertek közül, azt felakasztották. A huszonnyolc rab közül Dicső napokra emlékezünk A szemtanúk és részve- -‘™- vők nagy serege alkotó erőben munkálkodik ma is; sokan közülUk a nagyon Is megszolgált nyugalmat, pihenést élvezve emlékeznek a dicső napokra. A Tanácsköztársaságra, amely — bár emberi életkorban mérve sincs oly távol a mától — történelemmé vált számunkra már régen. Mert nem az időbeli távolsága tesz valamilyen eseményt történelmivé, hanem jelentősége, nagysága emeli azzá, még azok szemében is, akik részesei voltak. Történelmi napok emlékét ünnepelte tegnap az ország az első magyar néphatalom létrejöttének ténelmi fordulat alapját, lehetőségét teremtették meg akkor, s ha történtek is hibák — nem juttatták földhöz a parasztságot —, alapvetően mégsem ez okozta a bukást. A prcletárforradalom győzelmének országunk határain kívül is nagy volt a jelentősége. Túl nagy ahhoz, hogy az imperialista hatalmak nyugodtan szemlélhessék: Szov- jetoroszország létrejötte után, annak példáján lelkesülve Magyarországon Is megdöntötték a kizsákmányolók hatalmát. A népek előtt immár két példa is bizonyította, ami sokáig csak elmélet volt, hogy győzhet a proletariátus. A Budapesti Munkás Tanácsban bejelentik Forradalmi Kormányzó Tanács megalakulását (Hincz Gyula rajza, 1919. március 22.) lati módon megkínoztak. Gottwald Lajost, Papp Vendelt és még tizenegy embert a hírhedt Prónay—Héjas-különítmény Marcaliba hurcolta. Gottwaldnak sikerült kínzóinak karmaiból megszöknie és külországba menekülnie. Papp Vendel — aki 1919-ben részt vett a tanácsok első budapesti országos gyűlésén is — a marcali fogházban tanulta meg, mi is az a fehérterror. Egy börtönbeli éjszakáról így beszélt: Bejött pribékjeivel a hóhér Prónay a börtönbe. Először huszonnyolc forradalmárt állított sorba az udvaron, s egyenként szólította őket. Egyik fehér elölről, a másik hátulról »támogatta« a szólítottakat. Az udvarról a csak hat volt élő. A holtteste- ' két feldobálták a kocsikra, majd ki vitték az urasági mezőre őket az előre megásott sírgödrökhöz. A pribékek akkor éjjel belefáradtak a vad tombolásba, a többi halálra ítélt fogolynak még adtak egy éjszakát. Elmentek mulatni, dáridózni. Én a börtön ablakából néztem végig a kegyetlen gyilkolást. Láttam, hogy egy Simon nevű szenyéri pap a bitó előtt könyörgött gyilkosainak. Neki sem kegyelmeztek ... S a nyílt banditizmus szemforgató képviselői nem átallották erőszakossággal vádolni, rágalmazni a Tanácsköztársaság harcosait... Varga József ADY ENDRE: A VÖRÖS NAP Harcot és dögvészt aki hoztál Babonás, régi századokra, Kelj föl, óh, kelj föl, szent, vörös Nap Reám ragyogva. Csupa gyászt és feketét látok, Amint halódva széttekintek: Éjszakás, gonosz, részeg balsors Űz, kerget minket. Sokáig lesz, sokáig tart még ' A régi sors, a régi átok? Késlekedő, tunya, vörös Nap, Hozzád kiáltok. Nem akarok dühvei meghalni, Ajzott és visszatartott Ívvel, Remény nélkül fekete gyásszal, Fekete szívvel. Kelj föl, óh, kelj föl, szent, vörös Nap. Míg gyűlölök, vagyok és élek: Hatalmasabb pusztítibb lennél, Hogyha én nézlek. S ha te rám néznél, lángot küld'v >' Amiként az meg vagyon írva, A gazokra. És én nyugodtan Dőlnék a sírba. negyvenötödik évfordulóján, március . 21-én. A magyar munkásosztályra emlékezünk, a legjobbak heroikus küzdelmére, kísérletére, hogy megszabadítsák az országot a feudalizmustól, a kapitalista kizsákmányolóktól, és megteremtsék a szocialista Magyar- országot. zázharminchárom napig állt fenn a Tanácsköztársaság — egy pillanat ez csak a végtelen időben —, mégis olyan alapvető intézkedéseket tett, amelyek a dolgozók helyzetének, életkörülményeinek radikális megjavítását jelenthették volna. A munkáshatalom kisajátította a kapitalista kézen levő gyárakat, bankokat, a földesúri nagybirtokokat; biztosította az állampolgári jogokat »a kunyhók lakóinak« is, azoknak, akik eddig szinte minden jogból ki voltak zárva; hozzáférhetővé tette a kultúra, a művészet, az emberi megismerés egész területét az ország dolgozói számára, hogy az addig tudatlanságba!^ tartott néptömegeket fölemelje »a tudás, a szépség birodalmába«. A Tanácsköztársaság programja a nemzeti fölemelkedés programja volt, amelynek megvalósítása történél ni fordulatot jelentett volna a nemzet életében. A kérdés még ma is kínzóan fájdalmas sokaknak, azoknak elsősorban, akik részesei, tanúi voltak a történelmi tettnek: miért nem következett be ez a fordulat, miért bukott el a Tanácsköztársaság? Az események alapos és szigorú elemzése megadta a választ erre a kérdésre, semmit sem homályosítva ezzel a 133 nap fényén. S ez a válasz tekintetben tanulságul > • szolgált, s szolgál ma is népünk és más népek számára. TörA magyar munkásosztály, amelyet a világforradalom ígéretes távlata lelkesített, forradalmi pártja vezetésével nemcsak a magyar néphatalomért szállt síkra, hanem tovább gyengítette az imperializmust is, amelyre a Nagy Októberi Szocialista Forradalom mért súlyos csapást. Megindult a szervezkedés, a támadás előkészítése. Hiába volt — bár sokat segített — a nemzetközi munkásosztály szolidaritása, áldozatkészsége: a belső ellenforradalmi erőkre támaszkodó Imperialista hatalmak túlereje végül is legyőzte a Tanácsköztársaságot. A magyar dolgozók tizenki- lences hősi kísérletét vérbe fojtotta az imperialista túlerő. A Tanácsköztársaság léte azonban nem volt hiábavaló, kitörölhetetlen nyomot hagyott a nemzet életében és a nemzetközi munkásmozga- iomban. indez ma már történe- lem, különösen azok számára az, akik csak könyvek lapjairól, korabeli képekről ismerik a tizenkilences eseményeket. Annyira a mesz- szi múltban levő történelem, hogy — kiváltképpen a fiatalok — szinte értetlenül néznek egy-egy megsárgult, régi s 1919-ben bizony szenzációként ható képet. Gyerekek vonulnak kis batyuikkal a esti utcán: nyaralni indulnak a Balatonhoz. Miért oly becses dokumentuma ez a Tanács- köztársaságnak... Mit jelent az, hogy megnyitották a Margitszigetet a proletárgyerekek előtt? A mai húszévesek alig értik ezt. hiszen az ő életiiv ben mindez szinte magától értetődően természetes. Ezért mondhatjuk hát, hogy ez a történelem nemcsak könyvek lapjain él, hanem a mában ’folytatódik tovább, magasabb fok: megvalósítva mindazt, am a tizenkilences elődök elke~ - tek. Amikor 1919 hősi küz me elbukott, Lenin azt mondotta: »Győzni fog a második!« Negyedszázadig kellett várni az újabb győzelemre. Erős próbára tette az a negyedszázad a magyar népét, a magyar munkás- osztályt és pártját. A proletárdiktatúra bukását a hérterror követte. Csendó detektív, vallatás, börtön < bitófa lesett azokra, akik nen: adták fel a harcot. Ügy ré lett, hogy a burzsoázia f télén terrorjával szemben V hetetlenné válik, megbénul magyar munkásosztály. De legjobbak sohasem adt fel a harcot, s szinte a múlt el esztendő, hogy a ki' delem ne követelt volna súlyos áldozatot a kommunis ták soraiban. TV egyedszázad után ji el az idő az úja • győzelemre. 8 hogy ma pá _ tunk valóra válthatja, tovább fejlesztheti mindazt, amit negyvenöt évvel ezelőtt vérbe fojtották, azért lehetséges, mert munkájában érvényesíti a tanulságokat, amelyeket az első magyar proletárhatalom létéből, tevékenységéből levontak. Mindaz, amit pártunk ma tesz, közvetve vagy közvetlenül a Tanácsköztársaság hagyomám- ira is épül, de túl ezen, a ma történelmi parancs cselekszik, amikor erősíti párt egységét, s a szocia!' mus alapjainak lerakásáv célul tűzi ki a szocialista nem zeti egység megvalósítását. Népünk büszkén emlékezik a 19-es hősökre, s az akkori harcot vezető fiatal kommunista pártra, a KMP-re, és azon munkálkodik, őrködik, hogy a Tanácsköztársaság emléke élőbb maradjon, mint valaha volt; hogy történelmünk e dicső korszakát mai sikereink- tegyék élőbbé, mint bármikor volt. V. H. ELMONDTA EQY ÖREQ HARCOS Frontot megjárt fiatalember voltam a Tanácsköztársas,,.., kikiáltásakor. Somogy gesztiben, ahol laktunk, azonnal fölvételemet kértem a pártba. Apám volt az együk javaslóm, a másik pedig a pártelnök, Csizmég József; ő a szomszédunkban lakott, és ezért mindig engem szalasztottak különféle jelentésekkel Igalba, a járási népbizottsághoz. A legtöbbször gyalog .tettem meg az Igái és Geszti közti húsz kilométeres utat. De akkor nem éreztem fáradtságot, örömmel végeztem a rám bízott feladatot. Összehívtuk a cselédséget, hogy döntsenek: állami tegyer a gróf birtoka, vagy szétosszuk. Sajnos, a cselédeket a gróf annyira megijesztette, hogy kijelentették, nem engedik szétosztani a földeket. Nagyon sokat kellett a lelkűkre beszélni, hogy most már ők az urak, ne akarják, hogy béresostor a kezükben rohadjon el, legyenek bátrak, határozottak. A bukás után nem volt maradásom a községben, Csizmeg József azonban nem ment sehova sem. Nagy üldözés közben élte le öreg napjait, állandóan bántották. Egy nap aztán fogta magát, hogy bejön Kaposvárra panaszt tenni. A hajnali vonatra jött ki, s holtan találtak rá az úíszélen Mivel kommunista volt, se a geszti, se a memyei pap nem temette el. búcsúbeszédet nem mondott fölötte, csak kocsira tették, és a család elföldelte. Ha tőlem függene, emléktáblát állítanék neki azon a helyen, pb-' - bbant- kommunista szív Elmondotta: Hegyi F -i :
